Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)
1981-04-24 / 95. szám
Művezetőből üzemvezető Dréoelypelánkon Kikkel könnyebb dolgozni? — Harmincéves voltam, tele megvalósításra váró tervekkel, amikor elmentem a Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati gyárából, hogy a gyakorlatban meggyőződjek elképzeléseim realitásáról. Nem magas röptű dolgokról volt szó. Csupán arról, hogy megtanítsam a drégelypalánki Szondy Ipari Szövetkezetbe jelentkező dolgozókat a szereldei munkára. Ennek jó elvégzéséhez nemcsak ügyes, hanem finom kézire is szükség volt. A korábban mezőgazdaságban dolgozó asszonyok, lányok közül ki kellett választanom azokat, akik alkalmasak erre a munkára. Nem ment összeütközés nélkül. Volt, aki elátkozott, volt, aki nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt. Mondtam is neki: hagyjon fel az ilyen beszéddel, mert nem megy vele sokra. Ügy érzem, hogy nem tartozom a népszerű . emberek közé. Szigorú és következetes vagyok. Ilyen voltam művezető koromban is. Emiatt nehezen tudtak elfogadni — állítja Konderla Pál, a drégelypa- lánki Szondy Ipari Szövetkezet üzemvezetője, aki egy éve látja el ezt a tisztet, s mivel az általa irányított részleg művezetője Görögországban vesz részt szerelési munkán, ezért a művezetői teendők el- látáisa is az ő nyakába szakadt. — Utólag nem szégyellem bevallani, hogy megbántam a cserét. A balassagyarmati porcelángyár kollektívája még mindig a szívemben él. Jó volt köztük, kellemes volt együtt dolgozni velük. Itt a legkisebb sikerért is kétszer- háromszor annyit kell tenni, mint ott. De hajtott a pénz, azért kerültem ide. Mióta itt vagyok, azóta kétszer-három- szor megfordult a gondolatomban, hogy visszamegyek. Mégsem tettem, mert nem szere- ttm változtatni a munkahelyemet. Aztán az itt eltöltött nyolc év alatt, szakmailag és az emberekkel való foglalkozásban sokat tanultam. Az elektromos szekrények gyártásától ma már eljutottunk az igen nagy pontosságót követelő műszerek előállításáig. Nagyon széles skálán dolgozunk. Jelenleg a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyáregységének gépkocsirádiótelefonokat gyártunk. Igen precíz munkát, és jó minőséget kívánnak tőlünk. — Korábban utalt munkájának kettősségére. Mit ért ezen? — A követelmények számonkérése mellett nem zárkóztam el a személyes kérések megoldása elől. Ha valamelyik dolgozó nem tudta gyermekét az óvodában elhelyezni, és ezért későbbre kérte a műszakkezdést, engedélyeztem. Mások tanácsért fordultak hozzám. A hangnemre viszont mindig nagyon vigyáztam. Ha hibás volt a munka, határozottan közöltem véleményemet, a várható következményekkel együtt, mondván: partnereink tőlünk csak kifogástalan terméket vesznek át. Korábban nagyon sokszor, de azért manapság is jó néhányszor el kell mondani az előbbieket. Szerencsére kialakult a törzsgárda — nyolc-tíz fő —, akikre bármikor, bármilyen téma megoldásában számíthatok. Egy-egy új termék termelésének megkezdésekor is náluk kezdem a sikerhez vezető nélkülözhetetlen eszmecserét. ☆ — Mondjon valamit kellemetlen és kellemes emlékeiből! — Egyik-másik dolgozót az első benyomások alapján másként ítéltem meg először, mint később. Kellemesen csalódtam bennük. Nagyon jó segítőtársaknak bizonyultak. Nekik is köszönhetem, hogy az első pillanatban óriásnak tűnő munkát is sikerrel elvégezték. Ilyenkor jóleső érzéssel állapítottuk meg, hogy egyre többre vagyunk képesek. Mi tagadás, jólesett az esetenként elhangzott dicséret, Talán az utóbbit nekem is többször kellene gyakorolnom... Csalódásaimról viszont nem szeretek beszélni. Ahogy a sláger mondja, . . .csak a szépre emlékezem . . , Ami volt, az elmúlt, borítsunk rá fátylat. Hazudnék, ha tagadnám, hogy időlegesen egy-két napig nem maradt bennem tüske. Aztán mindenre a feledés homálya borult. Optimistának vallom magam. — Kikkel tud könnyebben dolgozni: a nőkkel, vagy a férfiakkal? — A szereidében korábban 50—60 fő dolgozott, most 45— 50 a létszám. Ebből 8—10 a férfi. Meggyőződéssel vallom, hogy a nőkkel sokkal köny- nyebb együtt dolgozni. Először: ehhez a munkához jobbak az adottságaik, mint a férfiaknak. Másodszor: köny- nyebben lehet velük szót érteni, gondolkodásukban is rugalmasak. Harmadszor: jobban bírják és kedvelik a szériamunkát. Az előbbi jó tulajdonságok megőrzése, továbbfejlesztése érdekében időnként cserélgetem a munkafázisokat. Részben az egyhangúság káros hatása ellen, részben a nagyobb szakmai kitekintés céljából. A nők között nagyszerű segítőtársak a közös célok megvalósításában: Majoros Ferencné, Styaszni Józsefné, Lovász Lajosné, Gré- gelyi Lajosné, Gergely Imré- né. A férfiak viszont korántsem olyan szorgalmasak. Tunyábbak, nehezebb a „hozzáállásuk”. Vagy otthonról hozzák magukkal, vagy egymástól ragad rájuk. Közöttük is akad olyan, akikre számíthatok. Ilyen Imre Gyula és örincsai Lehel. Az előbbieknek részük van abban, hogy a szövetkezet 10 kirendeltsége közül legutóbb a harmadik helyet értük el. — Most, hogy üzemvezető lett, lazított-e a szerelde dolgozóival eddig kialakított jó kapcsolatán? — Ha visszajön Görögországból a szerelde művezetője, akkor sem kívánom megszakítani az eddigi kapcsolatot. Megléte megnyugtat, mert jobban látom a gondokat. Lehet, hogy az üzemvezetéssel járó adininisztrációs, és más jellegű elfoglaltságom mérséklik a közvetlen kapcsolatok ápolására fordítható időt, de régi elvemből továbbra sem engedek: a vezető mindig tudja mi történik a szereidében, ki, mivel foglalkozik, miért. Ennek ismerete nélkül jól áttekinteni a termelés folyamatát és jól irányítani, képtelenség. Az üzemvezetői előléptetéssel nem letí sokkal több a fizetése. Annál kevesebb viszont a szabad ideje. Ez utóbbit otthonában, Ipolyvecén tölti családjával együtt, hódolva hobbijának: a kisebb kapcsolók és műszerek készítésének. — venesz — ÜJ ELJÁRÁS A VEB Carl Zeiss JENA spekt- rálkolorimétere, a SPEKOL eddig Is sokoldalúan került alkalmazásra a gyakorlatban (fonalvizsgálatoknál, festőanyagok és'savak koncentrációjának megállapításánál, a gyógyszergyártásban szennyeződések vizsgálatánál, motorolaj-adalékok tulajdonságainak mérésénél stb.) ÜJ alkalmazási lehetőségeket kínál a légüres térben végbemenő. molekulaemisszió — a MECA — (Molecular Emission Cavity Anaiisis) eljárás a SPEKOL számára. A víz szulfáttartalmának meghatározására szolgáló eljárás az ismert módszerek értékes kiegészítésének tekinthető az atomspektroszkópia szempontjából. Tisztább a Volga Az 1,3 millió lakosú Gorkijban üzembe helyezték a városi szennyvíztisztító komplexum első egységét. A berendezés naponta 600 ezer köbméter szennyvíz mechanikai tisztítását végzi el. A biológiai komplexum építését jövőre fejezik be, és akkor a Volgába visszajutó víz tisztább és oxigéndúsabb lesz, mint maga a folyó. A Volga és az Ural folyó medencéinek tisztántartására vonatkozó törvényerejű rendelettel összhangban, több Volga- menti városban is folynak hasonló jellegű munkálatok. Ennek eredménye, hogy bár az elmúlt 7—8 év folyamán a szennyvizek mennyisége 15-szeresére nőtt, az említett folyók szennyezettsége csökkent. Nem kis szerepet játszott ebben az a tény, hogy a tisztítóberendezések teljesítménye ez alatt az idő alatt a négyszeresére nőtt. Segít a hivatal Interjú Gresina Istvánnal, a rétsági járási hivatal elnökével Tíz esztendeje, hogy — mint szerte az országban — a rétsági járásban is megszűnt a járási tanács. A testület fölosztott, többen közülük a községi tanácsokban tevékenykedtek tovább vagy a tömegszervezetek munkájában vettek részt. Az apparátusból néhányán kiváltak, mások pedig új föladatokat kaptak a frissen szervezett járási hivatalban. Az eltelt évtizedben a hivatal munkája alkalmazkodott változó valóságunkhoz, szerepe jelentősen átalakult a korábbiakhoz képest. A változásokról, az új feladatokról beszélgettünk Gresina Istvánnal, a rétsági járási hivatal elnökével, aki 1971 óta látja el tisztét. — A járási tanács a korábbi időben a központi irányelveket figyelembe véve testületi döntésekkel, határozatokkal közvetlenül irányította a járás életét. Ha úgy tetszik, akkor az államhatalom területi birtokosa, képviselője volt. Nem okozott-e *örést, hogy a közvetlen irányításnak ez a módja megszűnt? — Az egyes embereknek nyilván okozott. Aki azelőtt osztályvezetőként a rétsági járásban, a maga területén tekintélynek számított, néha ' csak funkciójából adódóan, esetleg ’71 áprilisa után úgy érezhette, hogy úgy mondjam: elvették a játékát, ök természetesen nem értették meg egykönnyen a változtatást. Pedig arra szükség volt. Mások, akik figyelemmel kísérték, élték a tanácsi munkát, maguk is támogatták a megújulást, hiszen az korántsem öncélú volt, hanem a fejlődésből következett. A hatáskörök zöme lekerült a községi tanácsokhoz, vagyis az ügyeket ott intézték, a továbbiakban intézik is, ahol keletkeznek. Ami szükséges volt az állam- hatalom kiépítésekor, annak megerősödéséhez, vagyis megyén belül a megyei tanács, járási tanács, községi tanács „főállás”, egy idő után nehezítette a további fejlődést. Lépnünk kellett tehát a szervezeti fölépítésben. Ez történt tíz évvel ezelőtt, amikor a járási tanácsoktól a jogkörök egy része a községi apparátusokhoz került. — Ez nem csupán szervezeti, de minőségi változást is jelent. generáció, akik átvették a marsallbötot a tanítómesterektől. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy jó tanítványok voltak. Fejlődő, épülő, szépülő községeink bizonyítják, hogy az állampolgárok értő kezekbe adták sorsuk forrná-' lását — Hogyan segíti most a járási hivatal a községi tanácsok munkáját? — Röviden azt mondhatnám: a mi feladatunk a koordinálás, a területi munkában való közreműködés, orientálás. Magyarul: a helyi tanácsok önállósága megnövekedett, a hivatal a járás politikai, gazdasági és kulturális életének szervezésében elvi és gyakorlati útmutatással szolgál. Nem helyettük, hanem velük cselekszik és ez a leglényegesebb változás a korábbiakhoz képest. Hangsúlyozom: tanácsadók vagyunk, nem direkt módszerekkel dolgozunk, mint korábban tette a járási tanács. Dolgunk, hogy a helyi tanács és szerveik további önállósodását biztosítsuk, a fejlődés útjait egyengessük. Ezért nagy hangsúlyt adunk az utánpótlás nevelésének, a káderképzésnek, ahogy ez a fogalom a szakmai zsargonban elterjedt. — Arról van tehát szó, hogy a járási hivatal, köztük a rétsági is, egy idő után tulajdonképpen fölöslegessé válik az államapparátusban? — Ez a fejlődés útja. Ha a helyi tanácsok, a községek, nagyközségek irányító testületé odáig jut — és véleményem szerint ez az idő nincs mesz- sze —, hogy a ráháruló feladatoknak önállóan is eleget tud tenni, akkor nem lesz szükség a járási hivatalokra. A koncentráltabb és tegyük hozzá egyszerűbb és szakszerűbb irányítást célozta az apróbb tanácsok összevonása is. A rétsági járásban például huszonöt település van, korábban csaknem mindegyik önálló tanáccsal rendelkezett. Közös céljaink megvalósítása sokszor elaprózódott, nehézkesen haladt. Ma nyolc közigazgatási egységben koncentrálódnak az erők, a fejlődés is szembetűnőbb, hiszen szélesebb körben kell gondolkodnia minden tanácselnöknek, mint azelőtt, amikor csupán egy község életét szervezte testületével. Meglevő anyagi és szellemi erőinket jobban tudjuk hasznosítani a köz javára. E pillanatban még a hivatalon keresztül is érvényesül a megyei tanács irányítása, hiszen mi gyakoroljuk a helyi tanácsok törvényességi felügyeletét, egyes területeken elsőfokú, egyebütt pedig másokfokú hatóságként döntünk ügyekben és így tovább. Eljön majd az az idő, amikor közvetlen kapcsolat lesz a megyei és a helyi irányítás között. Akkor elmondhatjuk, hogy a járási tanácsok és a hivatalok teljesítették azt a feladatukat, amit a népi demokratikus államhatalom rájuk rótt. Ezek nem nagy szavak, szerintem, hanem a valóság rögzítése. — ön személy szerint nem sajnálja a hivatalt? — Egyrészt még működik; Van tennivalója, másrészt viszont, mint mondottam, ez a fejlődés útja. Márpedig a fejlődés útjában állni — ebben gondolom egyetért velem — méltatlan dolog. — Köszönjük a beszélgetést! Hortobágy! ZOltán — Kétségtelenül. A felszabadulás utáni, de még a hatvanas években is akadt gond a helyi tanácsokban dolgozókkal. Ki könnyebben, ki nehezebben tanulta meg az új államhatalmat, annak gyakorlását. Egyes vezetők tudása igencsak hiányos volt. Az utóbbi tíz-tizenöt évben jelentős változások történtek e tekintetben. Képzett, jó szakemberek kerültek a községi tanácsok élére, apparátusába a rétsági járásban is, akik már képesek a megnövekedett feladatok vállalására. A járás nyolc tanácselnöke közül öten rendelkeznek felsőfokú tanácsi végzettséggel, a végrehajtó bizottságok titkárai mindany- nyian a tanácsakadémián, illetve annak jogutódján, az államigazgatási főiskolán szereztek képesítést. Azt hiszem ez önmagáért beszél. Félreértés ne essék, a korábbi vezetőknek köszönettel tartozunk, mert a legnehezebb időszakban álltak helyt! Az ő kezük alatt nőtt föl egy új Salgótarjánban, a Beszterce-lakntelepen az esztendőben tovább folytatódik az építkezés. A Nógrád megye! Építőipari Vállalat munkásai jelenleg az F 7-es jelű, 64 lakásos épületet készítik PEVA-technológiával. Állami MAGAS A REZSI Törmelékek, szerszámok, létrák között küzdőm előre magam a folyosón. Most ez az emelet nemcsak a mi munkahelyünk, hanem az építőiparé is. Ráfért már erre a régi épületre a teljes felújítás. Két héttel ezelőtt végigvésték a folyosó egyik falát, beleraktak mindenféle drótokat, kábeleket. Most már vésik a másik falat. A maradék hálózat ide kerül. Amit már szépen bevakoltak, azt még nem vésték ki újra, de ami késik, nem múlik. Mindenesetre több olyan szobában festenek újra, ahol már parkettáztak, lakkoztak. A folyosó végére érve azon kapom magam, hogy dúdolok: „ront vagy javít, de nem henyél”. Volt erre régebben egy népi mondás: „Akár fejtünk, akár varrunk, azért mégiscsak dolgozunk”. A magyar ember pedig csak így morog: „ez a rendszer mindent kibír”. Hiszen látta a tévében a Marx téri gyönyörű hidat ívetörött bukkanójával. Aztán látta, hogy széjjelszedik, egy-egy elemét állványra helyezik, szorgos kezek bütykölgetik. Határidőre azért elkészül. A költségkeretet sem lépik túl. Ügy kalkuláltak annak idején, hogy beleférjen az ilyen is. Meg a felújítás költségeibe _ az újra- vésés, az újracsiszolás, az újralakkozás, az újrafestés. Aztán csodálkozunk, hogy magas a rezsi, mármint a társadalmi rezsi. Van ugye üzemi általános költség, vállalati általános költség és társadalmi általános költség. Mindhármat bele kell tenni az árba, hogy a teher térítődjön, mindenki fizessen. Azt is dúdolhattam volna, hogy megfizetünk mindenért, minden pillanatért. Múltkor azt mondja nekem egy aranyos finji ismerősöm, hogy a szocializmus igen szimpatikus, csak egy kicsit drága. Már úgy volt, hogy megsértődöm, aztán úgy volt, ’hogy védekező magyarázatba kezdek, de a végén csak zavartan krákogtam. Persze, hogy drága, amikor’ a társadalom olyan nagy terheket vállalt magára a társadalmi juttatásokban, a szociálpolitikában, az esélyegyenlőség megteremtésében, a teljes foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében, a lakásellátásban, az oktatás- és egészségügyben. Persze, hogy drága, amikor olyan sok elmaradt dolgot kell megcsinálnunk. Mindezt mondtam volna neki, ha nem jutott volna eszembe épületünk renoválása, a meg sem épített híd újjáépítése, a sok befejezetlen beruházás, a sok mondvacsinált beosztás, a kényszerűségből tartott „munkavállalók” hada, a hatalmas apparátusok, a semmittevés1' 3 belefáradok, a kihasználatlan drága gépek. Meg az is eszembe jutott, hogy milyen csodálatosan nagy a termékárak tisztajövedelem-tartalma, mintha a munka társadalmi termelékenysége a csillagokig érne. Közben amikor a termék elhagyja az országot, a határon meg kell támogatni, mert a világpiac ezt a hatalmas tiszta jövedelmet nem akarja elismerni. Itthon mégis kell ez az árfelpumpá- lás, mert ebből származik az állami költségvetés bevétele. Az ő dolga ugyanis a társadalmi rezsi nagy részét fedezni. Abból, amit beszed. Az ő dolga az ország adósságállománya után a kamatokat fizetni, a veszteséges vállalatokat támogatni, az alacsony jövedelemszintű családok elfogadható életszínvonalát biztosítani. De mivel a költségvetés nem sokkal többet oszthat el, mint amennyit beszed, a teher térítődik a vállalatokra, a szövetkezetekre, a családokra. Dr. Pirltyi Ottó NÓGRÁD - 1981. április 24., péntek 3
