Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-18 / 91. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NOG.RÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVII, ÉVF., 91. SZÁM ARA: 1.40 FORINT 1981. ÁPRILIS 18., SZOMBAT Törvény szüleien Hosszú évek alapos, körültekintő munkájának végére tett pontot csütörtöki ülésén a parlament, amikor az ország törvényei közé iktatta az új államigazgatási eljárási jog­szabályt. Az elfogadott rendelkezések — ezt túlzás nélkül állíthatjuk — valamennyiünket érintenek, hiszen a taná­csoknak az egész ország az ügyfele. A téma közérdekűsége meg is látszott a törvényjavaslat parlamenti vitáján, amely tulajdonképpen már csak lezá­rása, befejezése volt az országgyűlési ülésszakot megelőző társadalmi párbeszédnek. Ennek során a Hazafias Népfront által szervezett fórumokon és az országgyűlési bizottságok, képviselőcsoportok eszmecseréin sakkal többről esett szó a törvényjavaslat tervezett rendelkezéseinél. A viták részt­vevői — jogászok és laikusok, képviselők és „egyszerű”, a közügyek iránt érdeklődő állampolgárok — egész állam- igazgatásunkat szembesítették a kor igényeivel és lehető­ségeivel. Az igazságügyminiszter parlamenti expozéja sem első­sorban konkrét rendelkezésekről, paragrafusokról szólt, ha­nem azokat a tendenciákat, követelményeket igyekezett megfogalmazni, amelyekkel a következő években számol­niuk kell. Az államigazgatás korszerűsítésének — amelyért az elmúlt években is sok minden történt már — csak egy része az ügyintézés gyorsítása, egyszerűsítése. Jóval komp-, lexebb feladatokról van itt szó. Így például szükséges a kormányzati munkáiban — s nem csak az igazgatás, hanem a gazdálkodás irányításában is — a központi és a helyi érdekek jobb összehangolása, a döntési hatáskörök és az ezekkel együttjáró felelősség egyértelműbb megfogalma­zása. Ami a gazdaság irányításában a vállalati önállóság növelését jelenti,' az a tanácsoknál önkormányzati jelleg erő­sítésének felel meg. S mindezt a fejlett szocialista társada­lom építésének igényeihez igazodva úgy kell megvalósíta­ni, hogy közben a központi irányítás hatékonysága is növe­kedjen. Az élet, a gyakorlat már igazolta, hogy a két do­log nem mond ellent, sőt, éppenséggel feltételezi egymást. A törvényjavaslat parlamenti vitájában a képviselők .megalapozottan, felelősen mondtak véleményt, tettek módo­sító javaslatokat. A felszólalásokból egyértelműen kiderült, hogy nem a saját egyéni véleményüket fogalmazták meg: álláspontjukat előzetesen választóikkal, képviselőtársaikkal is egyeztették. Mindez a törvényalkotás demokratizmusát erősítette, aminek jelentőségét nem lehet eléggé hangsú­lyozni. Ennek köszönhető ugyanis, hogy a Parlament ta­vaszi ülésszakán egy olyan törvény született, amely az em­berek döntő többségének véleményét tükrözi. Sokszor hangoztatjuk, hogy minden törvény annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Egy milliókat közvetlenül érintő törvényről lévén szó, különösen fontos, hogy az országgyű­lés által elfogadott paragrafusok hogyan vizsgáznak majd az életben, a gyakorlatban. Ez persze igen sok tényezőtől függ. De bizonyos: a jól előkészített, sokoldalúan megvita­tott, demokratikusan megalkotott jogszabálynak — márpe­dig az államigazgatási eljárási törvény ilyen — nagy esé­lye van arra, hogy jól vizsgázzon. Paragrafusait, előírásait az emberek többsége önkéntesen követi, hiszen egyetért velük, közvetlenül vagy közvetve maga is részt vett a meg­fogalmazásukban. Ez a belső meggyőződés, az önkéntes jog­követés a törvény megvalósulásának legfontosabb emberi, társadalmi hátországa. A vitában több képviselő is hangsúlyozta, hogy a tör­vénytervezet nagy erénye — tartalmi újításai mellett — a formája is. A lehetőségekhez képest egyszerű, könnyen át­tekinthető, nyelvezete közérthető a jogban járatlan embe­rek számára is. Most már csak megfelelő propagandára lesz szükség ahhoz, hogy a törvényben előírt jogokat és kötelességeket mindenki megismerje. Még egy gondolatot érdemes feleleveníteni a parlamen­ti vitából: több képviselő is megfogalmazta azt az igényt: a korszerű, jó törvényjavaslat megvalósulását segítsük az­zal is, hogy az államigazgatást tegyük még nyitottabbá, vonjunk be társadalmi aktívákat az ügyintézésébe és a hatósági ellenőrzésekbe egyaránt. S ami ezzel összefügg: legyen még nagyobb tekintélyé, súlya a tanácstestületeknek a helyi dolgok intézésében, növekedjék szerepük az appa­rátus irányításában. Egy jogszabály, egy törvény szerepét soha nem szabad túlbecsülni, hiszen az csak lehetőséget, kereteket ad a to­vábblépésre, a tervek megvalósítására. Vonatkozik ez az országgyűlés által most elfogadott új államigazgatási el­járási törvényre is. Azt azonban máris megállapíthatjuk, hogy a kor igényeihez igazított paragrafusok kedvező fel­tételeket teremtenek államigazgatásunk továbbfejlesztésé­hez, a közéleti demokratizmus még tartalmasabbá tételé­hez. Deák András Nyolcadszor is élüzem Tiribes Élüzemavató ünnepséget tar­tott pénteken délután Nagybá- tonyban a Nógrádi Szénbányák tiribesi aknaüzeme. A széntermelő nagyvállalat aknaüzemei közül csak a tiribesiek nyerték el el­múlt évi teljesítményük alapján a megtisztelő Élüzem címet. A közel ötszáz fős kollektívát di­cséri, hogy 1955 óta immár nyol­cadik alkalommal jutottak e cím birtokába. Az elmúlt évben kü­lönösen a 12 szocialista brigád végzett derekas munkát. Különö­sen kitett magáért a Világosi Jó­zsef vezette Dózsa György szo­cialista Brigád, Adorján Ottó elő­vájó és Czene G. Gábor elővájó szocialista brigádja. A tegnapi ünnepségen — amelyen a dolgozók 120 kül­dötte vett részt — Sipos Er­vin aknaüzem-vezetó megnyi­tója után Tóth József helyet­tes -vezérigazgató mondott kö­szöntőt. A számok önmagukért beszélnek. A tavalyi terv 143 ezer tonna szén felszínre ho­zása volt. A teljesítés 159 ezer 500 tonnára sikerült, amely 111,5 százalékot jelent. A mű­szakterv szintén pompásan alakult. A tervezett 1354 kilo­gramm helyett 1500 kg-ot ter­meltek műszakonként. A jövő megalapozását a vá­gathajtás jelenti. E területen sincs szégyenkezni valójuk. Korszerű biztosítás mellett a tervezett 1700' méter helyett 2290 méter vágatot készítettek el az elmúlt esztendőben. A szénbányászatban is elő­térbe került a minőség vizs­gálata. A tiribesiek a hőmeny- nyiségtervüket 11,5 százalékra teljesítették. Természetes, hogy 18 millió 532 ezer forint többlet árbevételt értek el. Az anyagi ösztönzéssel sem volt baj. Az egy dolgozóra jutó tervezett évi bérszínvonal 77 ezer forint volt. Viszont a túl­teljesítés eredményeként e színvonal 88 ezer 800 forintra alakult. Átlagban 11 ezer 700 forinttal kaptak többet a dol­gozók, mint tervezték, sőt a szénfal mellett dolgozók még ennél is többet vittek haza a borítékban. Az aknaüzem teljesítményé­nek méltatása, a feladatok meghatározása után Tóth Jó­zsef átadta az Élüzem okleve­let Sipos Ervin aknaüzem-ve- zetőnek. Végezetül öten Ki­váló dolgozó kitüntetésben ré­szesültek. Befejeződött a napraforgó vetése a karancksági termelőszövetkezetben, ahol kétszáz bek« táron került földbe a mag. A közös gazdaságban a korábbi évek jó tapasztalatait figye­lembe véve termesztik az olajos növényt, melynek hozama eredményes gazdálkodást ígér az idén is. Szalmatercs határában — képünkön — Ujj József és Ottmár Béla traktorosok végzik a vetési munkát. Fontos javaslatokról tárgyalt a SZOT elnöksége Á vitában felszólalt Havasi Ferenc Pénteken ülést tartott a vezetőinek a közelmúltban Szakszervezetek Országos Ta- megtartott tanácskozásáról is. nácsa, amely első napirendi Elmondta, hogy ezen a meg- pontként az idei népgazdasági beszélésen felmerültek az ága- terv végrehajtásának első ne- zati-iparági szakszervezetek gyedévi tapasztalatairól tár- kongresszusain, valamint a ma­gyalt. gyár szakszervezetek kong­r-,, T . ,, c-zi-vt fí+s. resszusán elhangzott különféle amely a jövőben 2—8 ezer fo­javaslatok, ajánlások, igé- rintiS terjedhet. A költségve- előző nyek> amelyek kiterjednek a tési szerveknél ez az összeg idfv5 gazdasági munka, a demokra- 1000-4000 forintig terjed. Tnivt^őőnnT1 ág y" tizmus, a szocialista munka- Szükséges, hogy a vállalatok­szakszervezeti javaslatra felemelik a gazdálkodó szerveknél a törzsgárdafo- kozatok elérésekor adható egyszeri pénzjutalom felső határát, zatai folytatódnak. A fizetési mérleg javulása szempontjából különösen jelentős, hogy a tőkésex­port fedezi az importot. A terv teljesítésének külső ég verseny, az életszínvonal, a nál ennek megfelelően kezd­munka különféle kérdéseire, a nyugdíjasokat, a nagycsaládo­sokat érintő problémákra. A szakszervezetek javasolták a Minisztertanács vezetőinek, belső' feTtételei^azonban mind ho^ k,özös.en elfogadott prog- nehezebbekké válnak. Élező- ram alaPian megfelelő _ sor- dik a verseny a tőkéspiaco- ^Midben és ütemben vizsgái­kon, ezért még jobb minőség- ák ™e? az említett kerdese­bérpolitika, a szociálpolitikai ienek hozzá a törzsgárdasza­...........- bályzat módosításához, hogy. 1 982. január 1-től az életbe, léphessen. Ezután arról szólt, hogy az ötnapos munkahét bevezetését a dolgozók örömmel üdvözlik, készek arra, hogy jó munká­val segítsenek megteremteni ennek feltételeit. Az ötnapos ben, még korszerűbb, verseny- ket A javaslatot a kormány ^sÄ^ho!^ a^gaSgi képésebb termékeket kell elő- vezetői elfogadták. Kedvező, élet és’a társadalom számára állítaniok a vállalatoknak. Eh. hez nagy segítséget jelent a szocialista munkaverseny, amelynek méginkább az új követelményekhez kell alkal- rendszer kiterjesztéséről mazkodnia. A főtitkárhelyettes szólt hogy néhány témában, pél- előnyös legyen. A Miniszter- dául a bányászszakszervezet tanács és a SZOT elnökségé- kongresszusán a hűségjutalmi nek határozata, a minisztériu­ej_ mok és az ágazati-iparági .. szakszervezetek irányelvei hangzott javaslat ügyében alapján kell megszervezni a a rövidesen megfelelő intézkedés vállalatoknál, intézményeknél Minisztertanács és a SZOT születik. Hasonlóképpen Országos diáknapok '81 Kétszáz nógrádi résztvevő az egri seregszemlén az ezzel kapcsolatos társadal­mi vitát. A vállalati ötéves tervele kidolgozására utalva hang­súlyozta, hogy itt tág tere nyílik az üzemi demokrácia fejlesztésének. A bizalmites­tületek figyelme a gazdasági célokra, a helyes bérpolitikai, illetve szociálpolitikai tervek kialakítására és elkészítésére egyaránt terjedjen ki. Ugyan­csak fontos feladat a kollek­tív szerződések elkészítése az ötéves időszakra. Kiváló propagandisták kitüntetése Lenin születésének 111. év­fordulója alkalmából pénteken az MSZMP Központi Bizott­ságának székházában kitünte­téseket adtak át a marxista­leninista eszmék terjesztésé­ben kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepségen jelen voltak a központi pártintézmények vezetői, a budapesti és a megyei pártbizottságok ideoló­giai titkárai. Az ünnepi be­szédet Szabó József, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Poli­tikai Főiskola rektora tartot­ta, aki méltatta Vlagyimir Iljics Lenin munkásságának történelmi jelentőségét. Ezután Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának 'ngja, a Központi Bi­zottság titkára átadta az ál­lami kitüntetéseket, valamint a Központi Bizottság emlék­plakettjeit. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben ré­szesült Nagy Bertalan határőr alezredes, a BM Határőrség alosztályvezetője, Ruff Mi­hály, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem marxiz­mus—leninizmus Intézetének szakcsoportvezető docense, és Szretykó Lyubomir, a Batto- nyai. Asztalosipari Ktsz sze­mélyzeti előadója; 18-an a Munka Érdemrend ezüst, hár­man pedig bronz fokozatát kapták. A Központi Bizottság 121 propagandistát Lenin-em- lékplakettel jutalmazott. Az ünnepséget követően az MSZMP „Központi Bizottsága fogadást adott a résztvevők tiszteletére. Több mint két évtizedes ha­gyomány az országos diákna­pok rendezvénysorozata, amelyre kétévenként kerül sor. Míg korábban a vetélke­dés jellemezte e találkozó­kat, mostanság a fesztiválos hangulat a jellemző, de ter­mészetesen az országos ren­dezvényen való részvételt ez­úttal is megelőzik az iskolai, a megyei seregszemlék. Ezek legjobbjai pedig az idén áp­rilis 29, és május 2. között hat városban — Eger, Gyula, Sá­rospatak, Keszthely, Sopron, Székesfehérvár — adnak egy­másnak randevút. A Nógrád megyeiek két év­vel ezelőtt Sárospatakon, ez­úttal pedig Egerben vesznek részt a nagyszabású esemény- sorozaton a szolnoki, a Pest megyei és a fővárosi diákok­kal. Megyénk képviselőinek száma az idén 200 diák. Leg­többen a balassagyarmati Ba­lassi Bálint Gimnáziumból ér­demelték ki — összesen 115- en — az országos találkozó részvételi jogát. A diáknapra utazó csopor­tok vezetői, valamint az isko­lák képviselői április 23-án Salgótarjánban- ismerkednek meg a részletes programmal. Ám néhány versenyszámban már kihirdették a győzteseket. Így például a honismereti és helytörténeti pályázaton két nógrádi diák is első helyezést ért el: a balassagyarmati Vad­kerti Róbert és a salgótarjáni Túrái Éva, míg a harmadik helyen a szécsényi Fiikor Vil-' mos végzett. Ugyancsak pom­pás sikert ért el a diákírókés -költők pályázatán a salgó­tarjáni Madách Imre Gimná­zium és Szakközépiskola ta­nulója, Hajdú György, aki a harmadik helyet szerezte meg. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására természe­tesen az egri találkozón kerül sor.' Gazdag és változatos prog­ramban bővelkedik a négy­napos rendezvény. A nyitó­napon uniformisban vonul­nak végig a diákok Eger ut­cáin az ünnepségre, ahol fanfár köszönti a résztvevő­ket, s a város kulcsát veszik át a diákok. Ezzel hivatalosan is megkezdődnek a diáknapok. Lesz számos szórakoztató program. Sor kerül művésze­ti bemutatókra, sportverse­nyekre — minden résztvevő­nek le kell futnia az 1981 méteres távolságot — kulturá­lis eseményekre, sőt a közel 800 jelenlevő diák az egriek­kel közösen ünnepli a mun­kásosztály ünnepét. Mindez piájus elsején csak­nem éjfélig tart. Ugyanis az ekkor véget érő gálaműsor utáni trombiteszó, az II Si- lenzió dallamai egyben a di­áknapok végét is jelentik. Re­mélhetően kellemes tapaszta­latokkal térhetnek haza me­gyénk diákjai. Ügyelni kell arra, hogy a kollektív szerződések össz­hangban legyenek a jog­szabályokkal, megfelelően szolgálják a vál­lalatok gazdálkodási érdekeit és egyben a dolgozók jogos érdekeinek érvényesülését is garantálják. A beszámolót vita követte. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében Havasi Fe­renc, a Politikai Bizottság tag­ja, a KB titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. A gazdasági helyzetről szólva rámutatott, hogy az utóbbi két esztendőben biztató eredmé­nyek születtek az ország kül­kereskedelmi mérlegének ja­vításában, miközben az elért életszínvonalat is sikerült megőrizni. A munkának azon­ban fogyatékosságai is van­nak amelyeknek visszaszorí­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom