Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-17 / 90. szám

Súlyemelés Adler Zsigmond 80 éves Ma nyolcvanesztendős Adler Zsigmond, a ma­gyar' sport nagy öregje. Élete összeforrott a magyar ököl­vívósporttal. Az első országok közötti mérkőzésen ő arat­ta az első győzelmet, az első hivatalos bajnok volt, és Adler Zsigmondtól számítható az EB-szereplés is, hiszen 1925-ben a magyarok közül elsőként mérkőzött európa- bajnoki szorítóban. Versenyzőként sem volt akárki, nagy hírét azonban ectzői-nevelői munkásságával alapozta meg. Lényegében 1928-tól dolgozott edzőként és a harmincas évektől már a válogatottnál tevékenykedett. Hosszabb-rövidebb megsza­kításokkal az 1975. évi katowicei Európa-bajnokságig dol­gozott hivatalosan a legjobbakkal. Megyei ifjúsági bajnokság Meglepetések fordulója A meglepetések fordulója­ként íródtak be a megyei lab­darúgó-szövetség ifjúsági bi­zottságának „nagykönyvébe” a reménységek bajnokságának tavaszi 7. fordulóbeli ered­ményei. A két hete élre tört Pásztó a Mátranovák elleni keserves, egygólos győzelmé­vel kétpontos előnyre tett szert, mivel riválisai pontot s pontokat veszítettek. Az őszi bajnok Síküveggyár ugyanis a második döntetlenjét ját­szotta Balassagyarmaton, a 2. sz. Volán ifi pedig — ha csak égy góllal is* de — „idegen­ben” nyert az STC ifi II. el­len. Romhány legyőzte áz öt hellyel „jobb’’ nézsaiakat, az eddig sereghajtó Egyházas- gerge pedig a tíz hellyel előbb álló Kisterenyét. Kemény meccsen hengerelt Somos csa­pata a Bányagép SK ellen, míg az ötvözetgyári fiatalok 7— 1-gyel utasították a táblázat végére • a karancslapujtőiket. Gólokban bővelkedő döntetlent vívott Szurdokpüspöki után­pótlásgárdája is a Balassi SE fiataljaival. Air összecsapások során két kiállításra és hét sárga lapos figyelmeztetésre került sor, a nézsaiak késése miatt pedig húsz perccel ké­sőbb kezdődhetett a mérkő­zés. Érdekes, hogy három győzelemmel s két döntetlen­nel a kevesebb pontot szer­ző vendégek 15, a hazaiak csak 14 gólt lőttek a forduló 29 góljából, amely az átla­gostól 5—6-tal kevesebb. Per­sze, négy együttesnek ezúttal sem sikerült „megzörgetnie” a hálót. Eredmények: Szurdokpüspöki—Balassi SE 3— 3 (1—1), v.: Hukics. Pom- por József és Hegyi Sándor (Szurdokpüspöki) kapott fi­gyelmeztetést. Romhány—Nézsai Tsz SE 2—1 (1—0), v-.: Kiss (Heves m.). Kazár—Szécsény 0—1 (0—I), V.: Herczeg. Egyházasgerge—Kisterenye 8— 1 (0—1), v.: Imrich. STC ifi II.—2. sz. Volán 0—1 (0—1), v.: Czinege L. Pintér István (STC) kiállítva, Szalai Péter (STC), Csonka Géza (Volán) figyelmeztetve. St. Somos—St. Bányagép SK 4— 0 (2—0), v.: Fodor. Hbff- mann Ferenc (Bányagép SK) kiállítva,, Matula József (Bá­nyagép) figyelmeztetve. Bgy. SE ifi—St. Síküveggyár 1—1 (0—1), v.: Kriston. Pásztó—Mátranovák 1—0 (0—0), v.: Kaposvári. Gáspár, ill.: Szoó figyelmeztetve. Karancslapujtő—ÖMTE 1—7 (1-3) V.: Pénzes. K.-lapujtő: Tóth I. (Tóth F.) — Rozgonyi, Sá­gi L., Pál, Juhász T. — Rusz- Tóth , G., Danyi A. (Jakubo— vies) — Gregus (Szekeres), Krakóczki, Post. Edző: Lantos Ede. St. Ötvözetgyár: Mojzes — Dér, Oláh, Mrázik (Kiss I.), Angyal N. (Angyal A.) — An­gyal Z., Földi F., Klányi — Kovács P., Takács D., Czitor. Edző: Kriskó Lajos. A felnőtt­csapattal is magasabb osztály­ba készülő vendégek erőtel­jesebb játékkal, könnyedén szerezték góljaikat a sportsze­rű mérkőzésen. A hazaiak lé­lektelen játéka láttán a régis lapujtői szurkolók nyomát sem tudták felfedezni a tíz év előt­ti megyei bajnokcsapat igye­kezetének, s így nem csodál­kozhatnak a felnőttek dicste­len szereplésén sem, A „be- csületgól” is büntetőből esett. Góllövők: Krakóczki (11-es- ből), ill*: Takács D. (3), Dér, Angyal Z., Földi F., Czitor. Jó: Rozgonyi, Rusz, Krakóczki, ill.: Kovács, Czitor, Angyal Z., Takács. A bajnokság állása r; p?.52Tö" 24 20 22 92-15 42 2. STC ifi IT. 24 19 2 3 95-23 40 3. St. Síküveg. 24 19 2 3 84-24 40 4. Mátranovák 24 15 3 6 89-32 33 5. Nézsa 24 13 4 7 63-36 30 6. Bgy. SE ifi II. 24 11 4 9 50-54 26 7. Kisterenye 24 11 3 10 53-59 25 8. St. ÖMTE 24 9 5 10 42-46 23 9. Romhány 24 10 2 12 46-53 22 10. Balassi SE 24 10 2 12 41-60 22 ll. Szécsény 24 9 2 13 41-40 20 12. St, Somos 24 7 8 11 44-46 $0 13. 2. sz. Volán 24 7 4 13 27-54 18 14. St. Bányagép 24 6 4 14 27-64 18 15. Kazár ■JA 6 4 14 23-63 16 18. Sz.-püspöki 24 5 4 15 37-84 14 17. E.-gerge 24 5 3 16 37-89 13 18. K.-lapujtő 24 4 4 16 31-80 12 * ☆ A felnőttbajnokság szerdán közölt táblázatán a verseny- kiírás szerint az ifjúsági együttesek pillanatnyi helyze­te az egyenlő pontszámú csa­patoknál a következő válto­zásokat eredményezte: Pásztó a 3., az ÖMTE a 4., a 2. sz. Volán a 10., a Bányagép SK a 11., Kazár a 14., Szurdok- püspöki pedig a 15. helyen áll. A befejezésig azonban még sok váratlan eredmény hozhat változásokat. Hiszen még htáravan tíz forduló, a bajnoki hajrá csak most kez­dődik igazán. (andó) Hegyei kiválasztó­verseny A megyei testnevelési és sporthivatal vasárnap Szé- csényben rendezte meg a súly­emelők megyei felmérő-és ki- választó-versenyét. Az erős emberek találkozóján három­egyesület (STC, Nagybátony, Szécsény) súlyemelői vettek részt. Az úttörők I. korcsoportjá­ban a 40 kg-os testsúlyúák mezőnyében: 1. Rácz Tamás (Szécsény) 85 kg-os össztelje­sítménnyel. A 48 kg-osok ver­senyét Bússá Mátyás 70 kg- mal; a 67,5 kg-osokét Révai Ernő 75 kg-mal; a nehézsúlyú- akét Sulyok Attila 82,5 kg-mal nyerte. Mindhárman az STC versenyzői. Az úttörők máso­dik korcsoportjának győzte­sei: Bakos Attila (STC) 65 kg, Hucka István (Nagybá­tony) 90 kg, Tóth András (Nagybátony) 87,5 kg. Serdülők, 60 kg-osak: 1. Rácz Zsolt (Szécsény) 120 kg- mal; 67,5 kg-osok: 1. Kovács László (Nagybátony) 117,5 kg. ' ^ . Ifjúságiak korcsoportjában, 60 kg-osok között: 1. Kiss László (STC) 95 kg-mal; a 75 kg-osok között: 1. Rácz Nán­dor (Szécsény) 175 kg-mal. A 82,5- kg-os testsúlyúák ver­senyét Király -László szécsé- nyi versenyző figyelemre mél­tó, 240 kg-os összteljesítmény­nyel nyerte. A 100 kg felet­ti versenyzők mezőnyében az STC tehetséges súlyemelője Kotroczó győzött 242,5 kg-mal. Az ifjúságiak második kor­csoportjában a 67,5 kg-osok közül Berki Bertalan (STC) 190 kg-mal győzött. A 75 kg- osok közül Kovács Imre (Nagybátony) 170 kg-mal lett első. A felnőttek mezőnyében a 60 kg-osok versenyét Madle­na Lajos (Nagybátony) 160 kg-mal nyerte. A 75 kg-osok kö­zül a hazaiak versenyzője, Gemer Ferenc igen jó, 240 kg-os összteljesítménnyel sze­rezte meg a győzelmet. A 82,5 kg-osok közül Kicsiny Béia 180 kg-mal, a 90 kgosok közül Varga József 235 kg-mal győ­zött. Mindketten az STC ver­senyzők — Sz. F. — Sporthírek Nagy sikerrel szerepeltek a magyar junior ökölvívók a lengyelországi Bydgoszcz-ban rendezett nemzetközi tornáin. A három versenyző 3 érmet szerzett, 1 aranyat és 2 bron­zot a bolgár, svéd, jugoszláv és lengyel ökölvívókból álló mezőnyben. Pehelysúlyban Gulyás Ró­bert (Bp.r Honvéd) 3 len­gyel és 1 bolgár ellenfelét le- . győzve nem csak súlycsoport­ja első helyét szerezte meg, hanem a jelenlevő AIBA- és EABA-bírók szavazása alap­ján a torna legjobb ökölvívó­ja címet is kiérdemelte. Puskás Tibor és Borsos Fe­renc súlycsoportjában harma­dik lett. ☆ Ronald Reagan, az Egyesült Áramok elnöke engedélyez­te, hogy Joe Louist a nem­zeti hősök részére fenntartott temetőben, a Washington melletti Arlingtonban helyez­zék örök nyugalomra Az amerikai kategóriák sze­rint Joe Louis külön engedély nélkül nem kerülhetett volna az Egyesült Államok nagyjai mellé. Katonai pályája sem indokolta volna Arlingtont. A hadsereghez csak annyi köze volt, hogy a második világ­háborúban behívták katoná­nak, de nem vett részt fegy­veres harcokban Csak bemu­tató mérkőzéseket tartott az amerikai katonáknak. Szófiában szerdán nemzet­közi junior vízilabdatorna kezdődött. A magyar együt­tes a nyitányon 7—5 (1—2, 2—0, l—1, 3—2) arányban vereséget szenvedett Jugoszlá­viától. — Bárhol is essék szó a labdarúgásról, sohasem tudom megállni, hogy el ne mond­jam játékvezetői pályafutá­som történetét. Ez a rövid történet nem izgalmas, nem is túl érdekes, de hűen tük­rözi egy kettétört pályafutás minden keserűségét. — Mint minden gyerek, én is rajongtam a labdarúgásért, Minden alkalmat kihasznál­tam a focizásra, a játszóterek álladó látogatója voltam. Sok­ra ugyan nem vittem, mert igazolt labdarúgó sosem lett belőlem, a sportág szeretete azonban mindmáig megma­radt. — 1965-ben — 23 éves ko­romban — sikeres labdarúgó játékvezetői vizsgát tettem, majd a járási bajnokságok mérkőzéseinek vezetésével elkezdődött pályafutásom. A tanulóévek gyorsan teltek, én Iskolai sport Rájátszás fiúkéziíabdában A megye középfokú tanin­tézetei számára kiírt íiúkézi- labda-bajnokság küzdelmei a rájátszással folytatódik Ba­lassagyarmaton. Három csa­pat — a balassagyarmati 217. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, a nagybátonyi 209. sz. Ipari Szakmunkásképző Inté­zet . és a salgótarjáni Strom­feld Aurél Gépipari Szakkö­zépiskola — körmérkőzés for­májában küzdött a bajnoki pontokért a Nádor utcai sport­telepen. , Eredmények: 217. sz. ISZI— 209. sz. ESZI 16—11, v.: Gál, Lombos, 217. sz. ISZI: Radics, Maring, Varga. Mihály, Ma- daczki, Szűcs, Vinczencz, Czerovszki, Bagdal. Edző: Ber­ta László.. 209. sz. ISZI: Ha­jas. Somogyi, Dorogi, Ma- tuszka, Babcsán, Orosz, Szaj­kó, Hársi, Tóth, Szeles. Edző: Horváth Mihály. A gyarmatiak végig vezet­ve, megérdemelten nyerték a találkozót. Stromfeld—209. sz. ISZI 17—14, v.: Gál, Lombos, Strom­feld: Gulajda, Bejtár, Hajas, Borbás, Nagy, Kálmán, Ja- kub. Erdélyi, Szerémi, Meny­hárt, Gregor. Edző: Nagy Ist­ván. A vártnál szorosabb küz­delemben a gépiparisok . na­gyobb tapasztalata döntött. 217. sz. ISZI—Stromfeld 17—15, v.: Gál, Lombos. A rangadót — ezúttal — a szervezettebben, átgondol­tabban játszó iparisok nyer­ték. ' A kézilabda-bajnokság be­fejezéseként — április 20-án Salgótarjánban — a rájátszás viszavágóin dől el véglege­sen, hogy melyik csapat vé­ges az első helyen, jogot sze­rezve a területi bajnokságon való részvéteire. Iskolások döntője A napokban zajlott. a kö­zépfokú iskolák sakkcsapat­bajnokságának országos dön­tője Budapesten. Nógrád me­gyét a Bolyai Gimnázium fiú és leány — 4-4 fős — sakk­csapata képviselte. A fiúk 25 csapatból a 7,, a leányok 21 csapatból a 9. lettek. A fiúk közül . Egyed András 4, Istvanovszky Kálmán 5,5, Ferencz Tamás 2,5, Fricska Norbert 3,5 pontot szerzett. A leányoknál: Túrái Márta 4,5, Pataki Mária 3, Búcsánsz- ky Zsuzsa 4, Fiikor Márta 3,5 pontot .nyert. A fiúk igen, a lányok nem A megyei bajnokságot nyert középfokú iskolák kézilabda­kupa országos elődöntői meg­kezdődtek. A fiúknál a gép­ipari szakközépiskola jutott tovább, akik az elmúlt tan­évben is országos döntőbe ke­rültek és ötödikek lettek. A leányoknál a . balassagyarmati vendéglátó-ipari szakmunkás- képző tanulói kerültek a dön­tőbe. Az elmúlt évben csak egy ponttal maradtak le az országos döntőbe jutástól. A napokban mindkét isko­la csapata otthonában fogad­ta ellenfelét. A fiúk kétgólos előnyre tettek szert, és re­ményük van a keddi vissza­vágón a továbbjutásra. A leányoknál erősebb volt az ellenfél csapata, és 10 gólos előnyre tett szert. Eredmények. Fiúk: St. Gép­ipari Szakk.—Békéscsabai Víz­ügyi Szakközép. 18—16 (9—7). Leány: Bgy. Kereskedő Ven­déglátó ISZI—Veszprémi Ve­gyipari Tech. 16—26 (9—14). Tóth * 2 Tájfutás Járási elöntő Pásztón Kellemes tavaszi időben, közel ötven általános iskolás részvételével bonyolódott le az 1981. évi járási tájfutó út­törő-olimpia. Pásztón két kor­csoportban a járás nyolc ál­talános iskolájának versen­gésében egyéniben az alábbi eredmények születtek. Lányok I. korcsoport (1967- es születésűek), (táv, 2100 m. 7 ell.-pont.): 1. Csépe Katalin (Szurdokpüspöki Általános Iskola) 18.08 mp. Testnevelő tanára: Fekete Tamás. Edző­je: Zentai József, 2. Hering Krisztina (Jobbágyi Alt. Is­kola) 19,25 mp, 3. Nagy Tün­de (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.) 21,22 mp. Lányok II. korcsoport (1968- as születésűek, táv, 2100 m. 7 ell. pont.): 1. Molnár- And­rea (Jobbágyi Alt. Isk.) 19,25 mp. Testnevelő tanára: Jan- csó György, 2. Szappan Orso­lya (Szurdokpüspöki Ált. Isk.) 17.19 mp/1 hp, 3. Molnár Er­zsébet (Héhalom Alt. Isk.) 17.46 mp/1 hp. Fiúk I. korcsoport (1967—68- as születésűek): 1. Giózik Zsolt (Jobbágyi Ált 1st.) 13,17 mp. Testnevelő tanár: Jancsó György, 2. Berkes László (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.) 13,35 mp, 3. Jakubovics Jó­zsef (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.) 13.51 mp. Fiúk II. korcsoport (1969— 70-e.s születésűek): 1. Szita Ferenc (Héhalom Ált Isk.) 15.28 mp., Testnevelő tanár: Alapi László, 2. Bardóczi Fe­rencz (Héhalom) 15,37 mp, 3. Kiss Gergely (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.) 17,36 mp. A győzteseknek járó érme­ket Havril János verseny- bizottsági elnök adta át. A jól sikerült verseny győzte­sei, helyezettjei részt vehet­nek a szombaton Salgótarján­ban, az SKÜ-stadion kör­nyékén lebonyolítandó me­gyei tájfutó úttörő-olimpián. Z. J. Egy játékvezető monológja pedig minden fociidényben egy osztállyal feljebb bírás­kodtam. Működésem elismeré­seként — én legalább is an­nak érzem — 1968-ban a já­rási játékvezetői küldőbizott­ság elnöke lettem Balassa­gyarmaton. Közben „ugrás” a ranglétrán: ekkor már NB III-as bajnoki mérkőzéseken fújtam a sípot. Legemlékeze­tesebb meccserri a Vác—Le- ninváros összecsapás volt, amelyet 3500 néző előtt ve­zettem — közmegelégedésre. Jó a bíró, jó a meccs ■— mondták a nézők, s ez a vé­lemény engem is megnyugta­tott. • Ezután következett az az időszak, amelyre büszkén,- de ugyanakkor fájó szívvel gon­dolok. NB-s kerettagság! Nem minden játékvezető éri el, hogy fiatalon, az ország leg­jobb bíróival együtt készüljön a bajnokságra a tatai edző­táborban. Nos, nekem sike­rült, s ez a kerettagság bí­rói működésem elismerését jelentette. — Mint új és fiatal keret­tag nagyon komolyan „dol­goztam” az edzéseken, az el­méleti foglalkozásokon. Az ed­zőtábor befejeztével az elmé­leti kérdések tesztlapjai kö­zül az enyém * 8. helyre került, ami országos keretről lévén szó jó teljesítmény. Szereplésem megerősítette az edzőtábort vezető bírói tes­tületnek a rólam alkotott jó szakmai véleményét. Megnyí­lott előttem az út a legfel­sőbb osztályba való. közremű­ködésre, s akkori nagy álmom is megvalósulni látszott: lehe­tek még „igazi nagy” bíró is. — Számtalan mérkőzést ve­zettem az NB I. tartalékbaj­nokságában, tehát közel ke­rültem a nagy pillanathoz. A „tűzkeresztségen” azonban nem sikerült átesnem. Mun­kahelyem akkori vezetője a továbbiakban nem engdélyez- te a hosszabb távolléteket, az esetleges hétközi hiányzást. Ez a mozzanat volt az, ami kettétörte legszebb álmaimat is. 1973-ban kiestem az orszá­gos keretből, s két évig tel­jesen elszakadtam a bírói te­vékenységtől. Nagyrt csalód­tam, elkeseredetté váltam. — Lemondtam a nagy ál­mokról. Visszatértem ugyan a pályára, de már csak megyei és járási bajnoki találkozó­kon fújtam a sípot. Ma már egyre kevesebbet vezetek, csak néha szállók be a tár­sak közé. A balassagyarmati játékvezetői csoport munkájá­ban aktívan részt veszek. — Úgy gondolom, hogy a játékvezetők működését nem ismerik el kellő mértékben. Nem csak az anyagiakra, ha­nem az erkölcsi elismerésre is gondolok. Nincsenek irigy­lésre méltó helyzetben a mér­kőzések dirigensei. Pedig meg­győződésem, hogy napjaink játékvezetői becsületesen fúj­ják a sípot, s céljuk azonos a labdarúgást kedvelők népes táboráéval: minél több igazán színvonalas, jó mérkőzést lát­ni. — Hogy csalódott vagyok? Természetesnek tartom. 1971- ben a megyei játékvezetői ranglistán Mohácsi mögött a 2. helyen végeztem, s adva volt a lehetőség, az előrelé­pésre. Ma már ki tudja raj­tam kívül, hogy ez így tör­tént? Talán senki. Bennem keserűséget hagyott a rövid pályafutás - hirtelen kettétöré- se. Pedig még ma is csak 38 éves vagyok, s ha 1973-ban sikerült volna - betörnöm az élvonalba, akk tr talán nem itt tartanék... Aki elmondta: Cseh István tanár, a balassagyarmati já­tékvezetői csoport tagja. Lejegyezte: Vaskor István NOGRAD mr 1911, április 17., péntek 7 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom