Nógrád. 1981. április (37. évfolyam. 77-100. szám)

1981-04-16 / 89. szám

Tenni a tehetségekért ' „MINDEN OKTATÁSI for­mában nagy gondot kell for­dítani a tehetségek felkarolá­sára, segítésére.” — fogalma­zódott meg az MSZMP XII. kongresszusán. A tehetség természetadta, velünk szüle­tett hajlam, képesség vala­mire — ám ez gondozás, fej­lesztés nélkül kipusztulhat, el- satnyulhat. > És nem csak a művészeti, matematikai, sporttehetségek­re vonatkozik ez — a manuá­liskészségekben kiemelkedőt nyújtókra éppúgy. Ebben a tanévben a tava­szi nevelőtestületi értekezle­tek központi témája a képes­ségfejlesztés és tehetséggon­dozás — megyénkben általá­ban a hónap második felé­ben kerül sor ezekre a pe­dagógiai tanácskozásokra. Jó lenne biztonsággal műhely­munkának nevezni ezt — ha a felkészülésben az általános pedagógiai-pszichológiai kér­déseken túl a helyi sajátossá­gokra is gondolnak, és csak a valóban a témához tartozó gyakorlati problémákat vetik fel, választ keresve, akkor jo­gos a műhelymunka kifeje­zés. Remélhetően az új neve­lési dokumentumok szellemé­ben az iskolák túlnyomó több­ségében ezt hozza az áprilisi tanácskozás. Szécsényben — annak elle­nére, hogy nagy iskola jött létre a két általános iskola összevonása után — sok a sa­játos vonás. És természete­sen az általános is — külö­nösen a gondok terén. Juhász Lajos igazgató szerint a me­gyében négy általános iskola viseli Rákóczi nevét (a sal­gótarjáni, balassagyarmati, ludányhalászi mellé csatla­koztak). így már ebben sem egyedüliek... A FELKÉSZÜLÉS módjá­ról sokat tudnak mondani itt is. — A tanév elejétől köz­tudott, hogy a tavaszi neve­lési értekezlet témája a tehet­ségfejlesztés, tehetséggondo­zás lesz. Nálunk nagy segít­séget jelent a felkészülésben a 11 munkaközösségünk — nem minden iskolában szer­vezhető ennyi! A nevelés és oktatás • komplexitásában az osztályfőnökök járnak az élen, az ő munkaközösségük vállalta a legtöbb feladatot. Nemrég tartottak egy bemu­tató órát — ragyogóan si­került — amivel egy illuszt­rációt adtak a nevelők arról, miként lehet segíteni a képe­ségek kibontakoztatását. E- mellett az 51 fős tantestület­ben most is jellemző az ön­művelés, az ajánlott iroda­lom olvasása. Hogy Szécsényben hagyo­mányai vannak a tehetség- gondozásnak, arról sok kiváló szakember pályára kerülése mellett a régebbi tehetségku­tató versenyeken elért ered­mények is árulkodnak. Ami­kor a televízió kémia—fizika versenyt hirdetett, volt nyer­tes innen is. Műszaki egyete­meken, bölcsészkaron sok diák élt meg jól' a Szécsény­ben szerzett ismeretekből — az indíttatást az általános is­kolában kapták. — Lehet, hogy legtöbben a nagyokra, hetedik-nyolcadi­kosokra gondolnak akkor, ha a képességfejlesztésről, te­hetséggondozásról van szó. De nálunk — és szerintem a leg­több helyen — ez a munka alsóban kezdődik, egészen az elején. Az egész napos osztá­lyok ötödik éve működnek első és második osztályban. Furcsának tűnhet, pedig igaz: már itt felbukkannak tehet­ségek, akikkel bűn lenne nem törődni. A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Állami Ze­neiskola „fiókot nyitott” Szé­csényben, erre iskolai zenekart tudtunk építeni — bár eddig igazi nagy tehetségek nem tűntek fel, zenei szakközépis­kolába nem került senki, ez a lehetőség sokat jelent. Kép­zőművészeti szakközépiskolába viszont már bejutott egy diá­kunk. De a tehetséget széle­Emlékhangverseny Bartók Béla tiszteletére A centenáriumi születésnap előestéjén Salgótarjánban, a József Attila Megyei Műve­lődési Központ üvegcsarno­kában került sor a pedagógus­kórus, a Bolyai Gimnázium leánykara, a nagybátonyi ka­marazenekar, valamint a ba­lassagyarmati, nagybátonyi és salgótarjáni zeneiskolák ta­nárainak közreműködésével arra a hangversenyre, mely­nek célja; tisztelgés a nagy magyar zeneköltő-tudós élet­műve előtt. A jó szándék vezérelte vál­lalkozás dicséretet érdemel még akkor is. ha a koncert egésze — színvonalát tekintve — kívánnivalót hagy maga után. A bemutatott művek néme­lyike az előadók indiszpo- náltsága, technikai malőr vagy a pódiumra még éret­len produkciók miatt keltett hiányérzetet. A kis létszámú, zömmel szakmai közönség sze­retettel és megértéssel fogadta az előadókat és produkcióju­kat. Hangos tetszésnyilvánítás főleg azoknál a műsorszámok­nál volt érzékelhető, ame­lyek valóban kiemelkedtek a program egészéből. Így magas volt a „tetszési index” a Bo­lyai kórus éneklése, az Orsó— Baranyi hegedű—zongora kettős, valamint a hegedű­duók elhangzása és Fogarasi Béla gitiárjátéka után. Az est valóságos meglepetése, ki­ugró sikere két — Salgótar­jánban szinte ismeretlen — balassagyarmati fiatalember Kanyó András (fuvola) és Perneczky Zsolt (zongora) ér­deme. Produkciójuk méltán aratott közönségsikert. A Kanyó—Perneczky duó játé­ka ismételten meggyőzött ar­ról, hogy nem vagyunk híján friss tehetségeknek, akik már nem egyszerűen ígéretek, ha­nem pódiumérett művészek. Őszintén ajánlom őket a megye zeneszerető közönsé­gének rokonszenvébe és a hangversenyt rendező szervek figyelmébe. Az évfordulós rendezvények országszerte tapasztalható jel­zései alapján felmerülő kér­dés, hogy az utókor köteles­ségtudó megemlékezéséből fa­kadó ünnepi programok — emlékülések, tudományos konferenciák, publicisztikák, hangversenyek — valós képet adnak-e a bartóki életmű he­lyéről, jelenlétéről kulturális életünkben? Szabad-e .önfe­ledten ünnepelnünk akkor, amikor tudjuk (vagy legalább­is tudnunk kellene), hogy 1945 óta több generáció nőtt fel anélkül, hogy értelmi és érzelmi téren elsajátította vol­na Bartók zenéjét, egy olyan magyar muzsikusét, akihez foghatót századunkban keve­set adott a föld. A mai ifjú nemzedék nagy része előtt is idegen ez a zene, a külföld elé világhírű jelzővel tálalt zenepedagógiai-metodikai gya­korlatunk ellenére a fiatalok többsége „fertőzetlen” marad Bartók művészetétől. Van te­hát tennivalónk bőven; öröm- ünnepek és kampányprogra­mok helyett súlyos adóssá­gaink törlesztése. E hangver­senyt bevezető köszöntőjében Réti Zoltán, a KÓTA Nógrád megyei Szervezetének társel­nöke is erre hívta fel figyel­münket: „Bartók Bélát sokan megbántották, megbántottuk életében és halála után. Te­remtsünk minél több alkalmat arra, hogy művei megszólal­hassanak. Műveinek megisme­rése önbecsülésre, igényes­ségre nevel. Kívánom, hogy Bartók Béla születésének év­fordulója fordulópont legyen a Bartók-művek tolmácsolá­sa és hallgatottsága szempont­jából.” Ahhoz, hogy így legyen, ér­tékeink iránti nagyobb fele­lősség. szeretet és megbecsü­lés szükséges. Tóth Csaba sen kell értelmezni — az ELZETT leendő ügyes gépbe- állítója, a dicsért asztalos épp­úgy tehetség, mint a zenei téren kiugró fiatal. Szécsény­ben a múzeumbarátok köre például nem azért jött létre, hogy évente muzeológusokat neveljen, hanem a képesség- fejlesztés érdekében: a gye­rekek egy-egy területet már be is mutattak felnőtteknek — szüleik is ott voltak — és így mindnyájan gazdagodtak. Igyekszünk a sporttehetsége­ket is kiugratni. A serdülő­labdarúgásban elért jó helye­zést szeretnénk tartani, az atlétika mellett a tornát is erősítjük. A sakk régóta ked­velt ág. Számos tantárgyi szakkörünk mellett kilenc „egyéb” kategóriába tartozó van: az ELZETT üzemi szak­köre, modellezők, bábozók, határőr úttörők, furulyaszak­kör. Igen nagy a pedagógusok szerepe — felismerik-e, ki miben mutat tehetséget (nem leszűkítve az értelmi téren és a művészetben, sportban mu­tatott kiemelkedő teljesítmé­nyekre. Legnagyobb az osz­tályfőnökök felelőssége és fontos a szaktanárok „felde­rítő” munkája. A szakkörök nem hiányoztak eddig sem a szécsényi általános iskolákból sőt, azt lehet mondani, hogy példamutató szerepet játszottak, bizonyítva a köz­oktatási és közművelődési in­tézmények együttműködésének nagy lehetőségeit. A napközi­ben — ahol sokan vannak a veszélyeztetett helyzetben le­vők közül — például a bá­bozás terén tucatnyi gye­reknek jelentett sikerélményt a jó szereplés és hogy nagy­részt saját maguk készítették a figurákat. AZ ÁPRILIS MÁSODIK felében lezajló értekezlet egy szempontból jól időzített: már tudni fogják, hogy sikerültek a középiskolai felvételek, a pályaválasztási tevékenységről megkapják az első jelzést. Szécsényben nem csak erre várnak: azt kérték, hogy az illetékes pedagógusok mér­jék fel, kik maradtak ki min­denféle tanórán kívüli tevé­kenységből, felmérik azt is miért? Egy dologról hossza­sabban beszélgettünk az igaz­gatóval — elmondta, hogyan alakult a jövő szeptemberi je­lentkezés. 16 százalék alatt maradt a gimnáziumi pályá­zás, 45 százalék szakközépis­kolába, a többiek szakmun­kásképzőbe mennek. Az igaz­gató azt mondta: lehet, hogy mi is hibásak vagyunk ebben — korábban kisebb arányban javasoltuk a gimnáziumi fel­vételt. Hogy többet tegyünk a tehetségekért, abban a pe­dagógusok mellett a szülök tehetnek legtöbbet — ne ta­nuljon négy évig gépipari szakközépiskolában olyan fia­tal, aki humán szakos tanár szeretne lenni. Ez, csak egy példa arra, mit 'hoz magával, az, ha a tehetséget, képessé­get rosszul értelmezik, csak a leendő művészekre, művész­nőkre szűkítik. G. Kiss Magdolna NÓGRÁD - 1981. április 16., csütörtök Ti Képernyőre Jelentős vállalkozásba fogott a Magyar Televízió, Corneille re­mekművét. a Cid-et, a franciák klasszikus, nemzeti drámáját vi­szik képernyőre Kazimir Károly- nak, a Thália Színház főrende­zőjének rendezésében. A XVII. századi mű spanyol dráma átdolgozása, Témája egy spanyol lovag sorsa, becsülete. Sajátos módon a Cid patetikus spanyol dráma, s hogy mégis francia nemzeti dráma lett, az el­sősorban annak tudható be, hogy szerzője önmagából merített. Cor­neille műve már olyan nemzeti dráma, amely kifejezi egy nép gondolatait, érzelmeit a hazasze­retetről. a becsületről, a szere­lemről. Ez adja meg értékét, minden nép számára. — Nálunk viszonylag ritkán játsszák? Mi az oka? — Valószínűleg az, hogy ne­héz dráma. De ugyanakkor szép, értékes. Nem véletlenül terjed el •ez a mondás^ „Olyan szép, mint a Cid” — válaszolja Kazi­mir Károly, aki nősz évvel ez­előtt a Körszínházban vitte szín re és sikerre ezt a művet. — Milyen változásokkal kerül a dráma képernyőre? — Mint minden tv-átdolgozás. Két film a repülésről Cioíkovszkij és Tupoljev emlékműve Jevgenyij Jevtusenko, a kiváló szovjet költő formálja meg Cioíkovszkij alakját. A filmforgalmazók tudatos­sága folytán két olyan szovjet film került egymás után ma­gyarországi bemutatásra, amely a repülésről és annak két orosz-szovjet elméleti nagyságáról: Konsztantyin Ciolkovszkijról és Andrej Tupoljevról szól. Cioíkovszkij küzdelmes élete Szavva Kulis' rendezőt ihlette meg, aki Szárnyalás címmel rendezett filmet az aerodinamika és a rakétarepülés elméletének alapvetőjéről. Élete drámai, sőt tragikus fordulatokban bővelkedik, 1 elgondolásait meg nem értés, személyes mel­lőzés kísérte. Cioíkovszkij alakját a kiváló szovjet köl­tő, Jevgenyij Jevtusenko for­málja meg művészi, belső erő­vel. Tupoljev a későbbi kor em­bere volt, noha neki jócskán jutott a dicsőségből, részesült a mellőzésben is a koncep­ciós perek idején. A két hí­resség életében, emberi ka­rakterében igen sok azonos vonás található. Tupoljevről, Danyiil Hrabrovickij készí­tett filmet A repülés megszál­lottjai címmel, Vlagyiszlav Sztrzselcsik főszereplésével. Tupoljev egyébként a Tü jel­zésű gépekkel tette közis­mertté nevét az egész világon, szerzett legendás hírt a szov­jet repülőgépgyártásnak. A Nógrád megyei mozik mától játsszák a Szárnyalás című filmet; április 16—17-én Bsflassagyarmaton, 20—22-én Salgótarjánban. A repülés megszállottái májusban, a bé­ke és barátság hónapjának ke­retében kerülnek a megye filmkedvelő közönsége elé. A repülés elméletének két ki­emelkedő nagyságáról készített filmek — melyek Cioíkovszkij és Tupoljev mozgófényképes emlékművei — mindazok szá­mára élményt- jelentenek, akik kedvelik az életrajzi műveket, laikus érdeklődők, vagy jára­tosak a repülés, a gépgyártás tudományában. Régi újságokat lapozgatva Egy francia mondás szerint akkor válik valaki híres em­berré, ha történetek forognak róla közszájon. Írókról, művé­szekről, a színház vlágának kiválóságairól számos anek­dotát jegyeztek fel. Hogy va* lóban megtörténtek-e a fel­jegyzett esetek, vagy csak egy már meglévő sztorit, vándor­anekdotát igazítottak a mű* vész alakjához, ki tudja? Az alábbi történeteket jő harminc évvel ezelőtt, a fel- szabadulást követő években megjelent lapokból gyűjtöttük össze. ☆ Komlós Vilmost és Herczeg Jenőt meghívták egy nudis­ta estélyre. Mikor megérkez­tek, egy meztelen férfi nyitott ajtót, és Komlós így szólt: — Látod Jenqjkém, itt még az inas is meztelen! — Honnét tudod, hogy ő az inas? — Hát nézd, öregem, egy biztos. Semmiesetre se szoba­lány! Misoga László, a kitűnő jel­lemszínész és komikus fiatal korában vándorszínészként tengette életét. Történt ké­sőbb, amikor már szárnyra kapta a hír, az egyik falu ivójában berendezett „színpa­don” Ady-verseket szavalt. Bejelentette az első vers cí­mét: — „Én a halál rokona va­gyok.” kerül a Cid nál, így a Cid-nél is bizonyos tömörítésekét kellett végeznünk. Egyúttal arra is gondoltunk, hogy ez az átüoígozás emberi és tár­sadalmi értékeire hívja fel a fi­gyelmet, amely minden kor­hoz és mindenkihez szólnak. Ezt a drámát sokan támadták a max ga korában. Még plágiummal is vádolták á szerzőt, hiszen a Cid-történetek közLsmérték voltak Spanyolorszgban. A lényeg azon­ban a dráma sokrétűségében ke­resendő, valahogy úgy, mint a mi Bánk bánunkban. — Kazimir Károly bizonyára nem véletlenül vállalkozott a tv- átdolgozás megrendezésére? — A körszínházi előadás óta évtizedek teltek el. s régi tervem volt a Cid újabb színházi bemu­tatója. Most azonban, hogy fel­kértek a televíziós változat meg­rendezésére, nem hiszem, hogy erre sor kerülne a közeljövőben. A televíziós bemutató nagyszerű lehetőség, hogy ez a remekmű sokakhoz eljusson. Mi alkotók, mindannyian úgy készültünk fel, mint egy színházi előadásra. A Cid főbb szerepeit Kozák András, Sunyovszky Szilvia, ku- bik Anna, Szabó Gábor és Inke László játsszák. ez. b. — Az meg is látszik ma­gán! * * Feleki Kamill, a kitűnő ko­mikus nem tartozik a költe­kező, könnyűkezű emberek közé. Amikor egyik kollégája megnősült és valaki megkér­dezte a népszerű Kamilltól: — Mond öregem, te mit adsz nászajándékul? — Egy galambot — vála­szolta Feleki Kamill. — Galambot? — hüledezett a kérdező. — Hiszen az na­gyon drága! — Az igaz, csakhogy én postagalambot adok. — Az olcsóbb? — Nem. De .visszajön! * Keleti László vidéki turné­ja alkalmával egy boldog nászutaspár mellett kapott szobát, és így kénytelen volt végighallgatni, hogy az asz- szonyka egész éjjel ezt haj­togatta: — Téged be kellene ara­nyozni, Ödön! Reggel amikor elhaladt a szomszéd pár ajtaja előtt, Ke­leti jó erősen bekopogott. — Ki az? — kérdezte riad­tan a párocska. — Az aranyozó — mondta a művész, és gyorsan odébb- állt. ☆ Molnár Ferenctől egyszer megkérdezték, hogy vélemé­nye szerint a békegalamb hím, vagy nőnemű-e? Az író elgondolkozott kissé, majd így szólt: — Feltétlenül hímnemű. — Miért? — Mert elképzelhetetlen, hogy egy nőnemű lépy állan­dóan olajágat tartson a cső­rében, anélkül, hogy beszélne! Jean Gabin művésziesen egyensúlyozta az alsó aj­kán, Jean-Paul Sartre elő­szeretettel görgette a szá­jának egyik sarkából a másikba. Az olyan fekete cigaretták, mint a Gaulo- ises, vagy a Gitanes épp annyira franciák voltak, mint a vállas filmszínész, és a cingár filozófus. Az öregekkel mégis nyilván­valóan lassan kihal a fran­ciák előszeretete a bicska- nyitogató iránU amelynek a dohánya részben Dél­imm Salamon Bélától megkér­dezte az egyik ismerőse: — Sala bácsi, maga sport­ember. Igaz, hogy a lovaglás­tól megfájdul az ember feje? Salamon egyéni hangsúlyá­val rávágja: — Ellenkezőleg, kérem! Kiss Manyi mesélte egy ba-. rátnőjének: — Képzeld édesem, tegnap tanúként hallgattak ki, és olyan lámpalázat kaptam, hogy amikor az életkoromat kérdezték, hiretelen nem ju­tott eszembe, hogy huszon­nyolc vagyok vagy huszonhét. — Na és mennyit mondtál? — Tizenkilencet. ☆ Űj szobalány került Toncz' Tiborékhoz, aki nagyon büsz­ke volt gazdája rajzolóművé­szetére. A Szabad Száj kivá­ló rajzolója egyik nap felfi­gyelt arra, hogy a lány a szomszéd szakácsnővel képző- művészeti vitába elegyedik. Azt mondja a szakácsnő: — A- legszebb képeket a Benczúr csinálta... Mire a szobalány sértődöt­ten feleli: — Tanulja meg a nevét, Mari. Nem Bencz úr, hanem Toncz úr! ☆ A kitűnő író egy bájos fia­tal színésznőjelöltet prote- zsált Jób Dániel színigazgató­nál. — Öregem, ahogy ez a kis­lány tud! Ccc! Mindenki el­bújhat. mellette.- Kérlek — mondta savanyú arccal Jób —, mi sajnos szín­házat játszunk és nem bújócs-. kát... Gyűjtötte: Kiss György Mihály Franciaországból szárma’ zik. Egyre több francia do­hányos nyergei át ugyanis a gyenge nikotinszegény cigarettákra: míg 1970-ben a dohányosok kb. 95 %-a a hazai gyártmányú fekete cigarettát dugott a szájá­ba,tavaly az arányuk szűk 75 %-ra esett vissza — ez olyan csökkenés, amely az állami dohánymonopóliu­mot a veszteséges vállala­tok közé sodorta: egyma­ga 100 millió márkás vesz­teséget okozott. Fekete cigaretták 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom