Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)

1981-03-28 / 74. szám

visszhang Legfőbb tartalékunk az ember ÁLTALÁBAN a művelődési intézmények, társadalmi és ál­lami szervek, szervezetek (to­vábbiakban : intézmények) közművelődési tevékenységé­nek tervezése továbbra is több kétséget ébreszt, mint a gaz­dasági tervezés. Ezen nem cso­dálkozhatunk, hiszen számos olyan meghatározásra, elmé­leti feltételezésre és gyakor­lati követelményre támaszko­dik, amelyek nem olyan vi­lágosak és pontosak, mint a gazdasági tervezés alapját ké­pező definíciók, elméletek és követelmények. A közművelődést irányító intézmények tevékenységé­hez elsősorban az emberek szabad ideje felhasználásá­nak alakítása tartozik, illetve az, hogy részükre ebben az időben kulturált szórakozást biztosítsanak. Ennek megfele­lően a művelődés színházat, mozit, zenét, táncot, könyvet stb., néha pedig még az ön­képzést jelenti. Vagyis a kul­turális terv feladata az lesz, hogy gondoskodjék a közmű­velődési intézmények fejlesz­téséről, szervezze meg az em­berek tevékenységét szabad idejükben, és orientálja mű­velődési igényeiket, szükség­leteiket. Tehát feltételezzük, hogy ez a tervszerű irányítás hatást fog gyakorolni a tár­sadalmi, gazdasági életre. Ügy tűnik, egész közművelő­dési tevékenységünkben — a társadalmi, gazdasági ' élet fejlődésének megfelelően — szakítanunk kell azzal a meg­győződéssel, hogy a közműve­lődési tevékenység, a művelő­dés a szabad időre korlátozó­dik. A szabadidő-központúság oka, hogy öntudatlanul ' nem ismerjük el azt. hogy az em­ber tevékenységei. szerepei szerkezetében, ’ funkcióiban egységet alkotnak. Minden terv, amely az egyének és csoportok művelődési aktivi­tását kívánja irányítani, ab­ból indul ki, hogy az aktivi­tás elsősorban a szabad idő függvénye, és a szabad idő felhasználására kíván hatást gyakorolni. Ha viszont elfo­gadjuk azt, hogy a terv ható­körének ki kell terjednie az emberi élet valamennyi terü­letére (környezet, otthon, sze­mélyes és társadalmi tevé­kenység stb.), akkor meg kell változtatni a terv hatókörét, módszereit, eszközeit, figye­lembe kell venni az aktivi­tást befolyásoló valamennyi tényezőt és komplex tevé­kenységbe kell fognunk. Konkrétabban: nem vélet­len szójáték, hogy a közmű­velődési törvény a korábbi „népművelés” fogalma helyett a közművelődés fogalmát ál­lította. (Esetenként hallani a „közművelést”, mely ezek sze­rint: eb helyett .kutya.) A ko­rábbi (?) gyakorlat a szabad idő eltöltésére kínált progra­mokat, melyek java részénél természetszerűleg passzív résztvevő volt az ember. A nevelés funkciója háttérbe szorult és a közvetítő szerep került előtérbe. A közműve­lődési törvény, MSZMP köz­művelődés-politikai határo­zata egyértelműen egész köz- művelődési gyakorlatunkban a szemléletváltás szükséges­ségét célozza, segíti. Azt ugyanis, hogy a kulturális élet valamennyi szektorát egy­ségesen értelmezzük a közve­títő. szolgáltató funkció meg­tartása mellett, a nevelő funk­ciót helyezzük előtérbe, az emberek aktív közreműködé­sével. Ha művelődési alkal­makban, programokban gon­dolkodunk, akkor ezek hatásában hiába kere­sünk folyamatot, ez csak ak­kor építhető fel, ha a műve­lődő emberekben gondolko­dunk. A NÖGRÄD február 22-i számában olvastam egy cik­ket a közművelődési intézmé­nyek együttműködéséről. Ed­digi tapasztalataim szerint a koordináció beleütközik abba, hogy a közművelődési intéz­mények (mozi, múzeum, mű­velődési ház stb.) elkülönült részekként működnek egy­mástól és legfeljebb a ki­VASÁRNAPI KÖRUSMUZSIKÄ A NÓGRÁDI SÁNDOR MÚZEUMBAN Az ÁLBA kórus Salgótarjánban A zenekedvelő közönség körében mind nagyobb nép­szerűségnek örvend a salgó­tarjáni Nógrádi Sándor Mú­zeum. zenei sorozata, a Va­sárnapi kórusmuzsika. Leg­közelebb vasárnap délelőtt 11 órakor e rendezvényen az ALBA kórus mutatkozik be a megyeszékhely közönségé­nek, Várkonyi Balázsné ve­zetésével. A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum ALBA kórusa tavaly februárban alakult. A kórus főleg madrigálokat tűz mű­sorra, jelenleg tizenhárom ta­got számlál. Érdemes röviden szólni a fiatal kórus szerepléseiről, amelynek híre már a hatá­rokon is túljutott. Az első fel­lépésre tavaly május elején került sor a Kubinyi Ferenc Múzeumban, igen lelkes fo­gadtatásra találtak a közön­ség részéről. Másodszor ugyancsak Szécaényben, a .helyi művelődési házban mu­tatkoztak be az érdeklődők­nek, igazolva a közönség vá­rakozását. A következő fellé­pésre Szlovákiában került sor júniusban, a rimaszombati Tompa Mihály klub tagjai előtt. Negyedszer szintén jú­niusban és ismét Szécsényben léptek közönség elé, a múze­umban Ács Irén fotóművész kiállításának megnyitóján, ‘majd pedig augusztusban a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága dolgozói előtt. Felléptek augusztusban a szé­csényi új iskola megnyitó- ünnepségén, októberben Hat­vanban egy TIT műsoros es­ten énekeltek és így tovább. Mindez jelzi azt az intenzív munkát, amelyet a múzeumi kórus végez. Céljuk egyébként nem csak az, hogy a múzeumi esemé­nyeket színesebbé tegyék, ha­nem az is, hogy megismer­tessék Szécsényt és a Kubi- -nyi Ferenc Múzeumot a me­gye határain túl is, nem utol­sósorban pedig mind több örömet kívánnak szerezni a muzsikát szerető emberek­nek, vasárnap a salgótarjáni közönségnek is. (t. e.) INNEN-ONNAN JÓGA HÁZIÁLLATOK RÉSZÉRE Tokióban , berendeztek egy állatszépségszalont. Ott macs­kák, kutyák, csimpánzok, sőt, madarak is rendszeresen részt vesznek jógagyakorlatokon. Nem kevés sikerrel, az álla­tok a fölösleges zsírt ily mó­don leépítik és túlingerelt idegeiket megnyugtatják. Míg a tudósok eme gyakor­lattal szemben igen csak szkeptikusak, kimondott ál­lattartók esküsznek rá, hogy ezek a gyakorlatok kedven­ceiknek jót tesznek. MOSÓBERENDEZÉS TEHENEK RÉSZÉRE Egy brit tejtermelő tehe­nek részére mosóberendezést fejlesztett ki. Erre őt a meg­felelő autóápoló-automaták inspirálták. A parasztgazda szerkesztett egy olyan mosó­kefét, amely alatt a tehenek­nek át kell menniök, ha be akarnak menni az istállóba. A racionalizálási intézkedés indítéka az a tény volt, hogy a paraszt már nem bírta több mint 100 fekete-fehér tehenét tisztítani, ha a legelőről pisz­kosan jöttek haza. alakult ismeretség, munka- kapcsolat stb. révén működ­nek együtt. Ez a szétválasz­tás eleve ellentmond az egészséges koordinációnak, t a tevékenység nem integrálódik. Fenntartható-e az elszigetelő­dés akkor, amikor egyre kö- vetelőbb társadalmi igény az egységes szemlélet kialakulá­sa? Koordináció ugyanis ak­kor kell, ha'nem a közvetítés, hanem a nevelés az elsődle­ges cél a művelődési intézmé­nyek gyakorlatában. Végül: a jelenlegi tervező munka gyakorlatában az in­tézmények rövid távú terve­ikben, az általános célkitűzé­sekből indulnak ki (lásd a munkatervek fő fejezetcíme­it). A cél megjelölése. után meghatározzuk a programok jellegét, módszerét, esetleg eszközeit. A programok kiala­kításánál — esetenként a meg­határozott céltól függetlenül — a szervezeti formák, mód­szerek dominóinak: ankét, klub, amatőr csoportok, hang­verseny, a tartalmi elképze­lések már kevésbé világosak. Tehát már a tervezés folya­matában azt feltételezzük, hogy mindenkinek ugyanazt a „kultúrát” lehet adni, közve­títeni. A közművelődés emberköz­pontúságának, a nevelés fo­lyamatának követelménye az, hogy a konkrét, éves terv ké szításékor a helyzetelemzésből induljunk ki, tehát az embe­rek rétegeiből, kisebb-na- g.vobb csoportjainak művelt­ségi szintjéből. Csak így le­hetséges meghatározni, hogy rövid és hosszú távra meg­jelölve milyen fejlődés le hetséges. milyen konkrét el­érhető célt tűzzünk ki, mi­lyen témákban, milyen mód­szerekkel és eszközökkel ér­hetjük azt el. Igen könnyű ilyen követelményeket meg­fogalmazni, de nehezebb meg­valósítani őket. Végeredmény­ben azonban — valljuk.be — egykor a tervezésnek ma al­kalmazott formái is ellenál­lásba ütköztek és érvekkel bizonyították megvalósításuk nehézségeit. A' hangsúly azon van, hogy a közművelődési tevékenység gyakorlatának és a tervek megvalósításának tapasztalatait felhasználva, a tervezést terjesszük ki szé­lesebb területekre, kapcsoljuk szorosabban össze a gazda­sági és oktafási tervekkel, an­nak tudatában, hogy ezek a társadalmi és pszichikus fo­lyamatok egységéből eredően maguk is egységet alkotnak. VALAMIKOR közismert volt az a mondás, hogy a dán parasztok azért készítenek olyan jó vajat, mert járató sak a költészetben. Ez az ügyesen megfogalmazott pa­radoxon utal a műveltség és gazdaság kapcsolatára, arra, hogy a társadalom kulturális színvonala azért fontos, mert az meghatározza az eszközök kihasználását. Egyszóval: legfőbb tartalé­kunk az ember! Bernáth István, KISZ Nógrád megyei bizott­sága kulturális felelőse Vallomás az élet szeretetéről Amint lapunk korábbi szá­mában már hírül adtuk, a közelmúltban nyílt meg Ivá- nyi Ödön festőművész kiállí­tása Budapesten, a • Fényes Adolf-teremben. A Salgótar­jánban élő művész tárlata április 12-ig tart nyitva. Iványi Ödön 1918-ban szü­letett Leszenyén, a képzőmű­vészeti főiskolán 1943-ban fe­jezte be tanulmányait, Rud- nay Gyula növendéke volt. A negyvenes évek végén a bajai művésztelepen dolgozott, ez­után Nógrád változatos tájai ölelték körül, a kezdetektől tevékenyen kapcsolódott be az itteni képzőművészeti élet szervezésébe, nem utolsósor­ban az amatőr képzőművé­szeti mozgalom támogatásába, irányításába. Ugyancsak ak­tívan kivette a részét a nóg­rádi kulturális élet alakításá­ból, különböző posztokon, ta­nárként pedig a fiatalok esz­tétikai nevelésében munkál­kodott. Ez az aktív közéleti- ség mindenkor jellemző volt Iványi Ödönre, s bár napja­inkban visszavonűltabban él, ez egyáltalán nem jelent be­zárkózást a műterem magá­nyába, fogékony és tevékeny ma is. Ugyanakkor művészi alkotó tevékenysége"az utóbbi években kiteljesedőben van, amint azt a sorra megrende­zett kiállítások — köztük a budapesti tárlat is — bizo­nyítják. Díjak, kitüntetések egész sora vall az elmondot­takról, többi között megkapta Salgótarján város aranydip­lomáját, az egri országos ak- varellbiennálé nagydíját,' a szocialista kultúráért kitünte­tést, és így tovább. Azt írja önmagáról a Fé­nyes Adolf-terembeli kiállítá­sának katalógusában: „Első munkáim mesterem hatása alatt készítettem és sok ener­giámat kötötte le a tőle való szabadulás, az önmagámra ta­lálás. Ehhez hozzásegített az akvarelltechnika, amely fel­szabadított minden eddigi kötöttség alól. Bár most is dolgozom olajjal, mégis úgy érzem, hogy ebben a műfaj­ban tudok legkönnyebben.gát­lásmentesen megnyilatkozni". Főként az utóbbi mondat ér­demel figyelmet. S ehhez még azt tehetjük hozzá, hogy pár évvel ezelőtt Iványi Ödön megújuláson ment keresztül, mégpedig- elsősorban az ak- varelljeiben. Nyilvánvalóan nem előzmény nélküli ez a megújulás, legalábbis nyo­mokban fellelhető korábbi munkásságában is, például a mindenkor érezhető kísérle­tező kedvben, a kompozíciói zártságának fokozatos fel­lazulásában. színvilágának vi- lágosodásában, hogy csak né­hány mozzanatra utaljunk. A művész pár éve jutott el ahhoz az alkotó módszer­hez, amelynek jegyében azóta is dolgozik. Azóta meghatáro­zó műfaja egyéni munkássá­gán belül az akvarell. A mű­vek központi problémája pe­dig a fény. Ezzel egyidőbena világ lírai elsajátítására tö­rekszik. A mostani tárlaton szereplő akvarellek egy részét koráb­ban Nógrádban rendezett ki­állításokon már láthatták az érdeklődők. Érdekes azonban a kiállítás abból a szempont­éból, hogy az említett törek­vésekről adekvát képet nyújt. Akvarellkiállításről van szó. A .műveken úgyszólván mind­azon jellegzetességek felvonul­nak,1 amelyek a művész mos­tani alkotói korszakit jellem­zik. A párásság, a víz és az ég egymásba játszása, a tükrö­zés megannyi izgalmas moz­zanata, a borulat, a tavasz ragyogása, a hajnalok szivár- ványos világa, a fényben fel­lángoló jegenyék, a tél tün­döklése mind ott szikrázik a műveken Egészen derűs és boldog nyugalmat árasztó vi­lág ez, lírai vallomás az élet szeretetéről. Iványi Ödön rze- retr a vizeket, szívesen jár a vizek mellé Tokajba, de más folyók, tavak partjaira is. Szereti a dombokat, amelyek a számára oly kedves falut, Csérhátszentivánt is körülfog­ják. s amelyek oly változatos­sá teszik a nógrádi tájat. A fényről az emberek kedvéért szól. Talán azért, hogy kicsi­vel szebb legven az életük T. E. Hallotta már? Néprajzi érdekességek — régi népszokások o se kéne oly gyakran cserél­getni azokat a fránya árcé­dulákat ! © A terhesség idejére számos jóslás ismert városon-falun egyaránt. A jóslások egy nagy csoportja tilalmakban nyilvá­nul meg, s a születendő gyer­mek egészségére vonatkozik. Például terhesség idején nem volt szabad esküt tenni, teme­tésen részt venni, kötél alatt átbújni, szemetet az ajtó felé söpörni, mert halva születik a gyerek. Nem szabad sírba néz­ni, mert sápadt lesz a gyerek, nem szabad vizesedényre ülni, mert nagy lesz a feje. Az is íratlan szabály volt, hogy a terhes anyának nem volt sza­bad hosszan megcsodálni va­lamit, mert eltorzul a gyer­meke, vagy valamilyen jelet kap a testére. Kismamaszerepre készülő kolléganőm szívesen bámész­kodik az üzletek kirakatai előtt. Mostanában egyre több­ször volt kénytelen rácsodál­kozni az új árcédulákra, és gyakran felejtette szemét az Anyag- és Árhivatal közle­ményein is. Ha a néphit, a régi babona beigazolódik, már látom, szegény gyerek te­le lesz titokzatos kiütésekkel, furcsa jelekkel. Az illetékesek figyelmébe ajánlom: már csak a születendő generáció miatt © Régen a kisbíró volt a fa­lusi közigazgatás mindenesei központi alakja. Kötelességei közé tartozott a hivatali he­lyiségek tisztán tartása, fű­tése, a "hirdetés, az új rendel­kezések ismertetése, ügyira­tok kézbesítése, ö vezette le a hivatalos és magánárverése­ket. Bevonták a népszámlá­lásba, a választási jegyzékek előkészítésébe, összeállításába. Mi a helyzet napjainkban? Takarítónők, fűtők, hivatalse­gédek. ügyintézők, főelőadók sokasága tevékenykedik egy- egy' községi tanácsnál. S, ha hozzávesszük, hogy a nép- számlálásba még a pedagógu­sokat is bevonják seregestül, megállapíthatjuk: roppant nagy ész szorult hajdanán egy-egy kisbíróba! Munka­erő-takarékosság szempontjá­ból nagy kár, hogy kiveszett ez a sokoldalú falusi ember­típus! Régen a falusi tanítók sze­rény jövedelmük miatt kiegé­szítő foglalkozásokat is keres­tek maguknak. Kenyéradó gazdájuk, az egyház viszont ellenezte a pótmunkák válla­lását. „Ne járjanak vadászni, ne legyenek borbélyok, asz­talosok,, másféle kézművessé­get se űzzenek, vasárnapokon pedig ne foglalkozzanak bor­kiméréssel” — olvashatjuk az 1597-es szebeni zsinat vég­zései között. Ennyi maszekmunkát ma­napság egy tanító nem is tud­na elvállalni. Családlátogatás, veszélyeztetett gyermekek fel­kutatása, szülői értekezletek, ismeretterjesztő - előadások szervezése, fontosabbnál fon­tosabb bizottságokban való részvétel, továbbképzés —, s ki tudja, mivel terhelik még felettesei szegényt? Mivel a többletmunkáért nem kap nyereségrészesedést, célprémi­umot, vastag borítékban „há­lapénzt”, egy dologra ma is büszke lehet: szerény jövedel­méről nem keringenek legen­dák a faluban. 0 © NÓGRÁD — 1981. március 28., szombat 20.05: Derrick Mulatság a sétahajón Idézet a Kis magyar nép­rajz a rádióban című kötet­ből: „A szűr a suba mellett a magyar parasztság — ezen be­lül is kizárólag a férfiak — legkedveltebb felsőruhája volt. A szűrt vastag anyaga, szabá­sa elsősorban a pásztázó, sze- kerező emberek számára tette alkalmas ruhadarabbá. Olyan nagy gallérú köpönyegféleség volt, amelyet nem felölt ve, hanem vgllrä vetve hordtak. Dolgozni tehát nem lehetett benne 1” Erről jut eszembe: a far­mernadrág és -ruha mintájára divatba kéne hozni a szűr vi­seletét a munkahelyeken. Alapos felmérés alapján azok kapnának munkaruha, mun­kaköpeny helyett szűrt, akik egész nap csellengenek, lóg­nak, nem dolgoznak, csak a főnökök előtt nyüzsögnek. Igaz, kezdetben a sok szűrtől egy-egy munkahely úgy néz­ne ki, mint a század elején a hortobágyi hídivásár, de csak kezdetben. Később, egy má­sik népszokás felújításával, a lógósoknak kitennék a szűrét a kapu . elé. Természetesen a szokást csak akkor érdemes feleleveníteni, ha benne lesz­nek a lógósok is. Mármint a kitett szűrben! Érdekes népszokás volt Szé­kelyföldön a húsvéti didergés. Húsvétvasárnapról -hétfőre virradó éjszaka a fiatalok vé­gigjárják a falut, és beké­redzkednek azokba a házak­ba, ahol kibeszélni-,- kicsúfol- nivaló akad. Végighaladva a falun, kibeszélik mindazokat az ismert félrelépéseket, vét­keket, amelyek szégyellniva- lók. Tolvajnak börtönt, ré­szeges kántornak pálinkát, adósnak váltót, lúdtolvajnak libát kínálnak. A fogadtatás sem marad el: az ingerkedő didergőket vízzel, trágyalével, káposztalével locsolják nya­kon a kicsúfolt vétkesek. Lám, régebben se vették szívesen az emberek az őszin­te szót, káposztalével és egye­bekkel öntötték nyakon azt, aki bírálni, kritizálni, meré­szelt. Mondani se kell, ma már más a helyzet. A véle­ménynyilvánításnak, a bírá­latnak megvannak a megfelelő közéleti, munkahelyi fórumai. Persze, továbbra is célszerű húsvétvasárnapról -hétfőre virradó éjszaka beolvasni, hi­szen ilyenkor minden vala­mirevaló munkahelyi fórum zárva van. Ugyanis eseten­ként a nappali szókimondá­sunkra, a húsvéti didergéshez hasonlóan, most is ráfázha­tunk! Kiss György Mlhflg

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom