Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
Messziről jött „próféták" Jánosoknán — Az egyik amerikai gyár-' Brotner cégtől vett mütyürt egyik hozta, amit vártak tő ban a dolgozók több ésszerű- — „apparátot” — szereltek. le. Először a csúsztatóa-.szta- sítő javaslattal álltak elő. Fő- Evvel egyidejűleg a szala- 'los, aztán a szalagszerű tech- nökeik meghallgatták őket, de gon dolgozó asszonyok fizeté- nológiát vettük át, ez vala- a javaslatokat nem fogadták sét teljesítménybérről időbér- mit javított. Aztán szétv.llasz- el — meséli Ernst Warren, a re változtatták avégből, hogy tották a törzsfolyamaőokat Werner International nevű legyen módjuk hozzászokni a' meg az előgyártást; ettől 15 amerikai munkaszervez^ vál- változáshoz, lalat jelenleg Jánosaknán dől- _ Tudja hogy egy varró_ gozó munkatársa. - Aztán nőnek ez mft jetent? _ kérdi kis idő múlva idegen szerve- Plpveczki Frencné szaiagVe- zok jelentek meg a gyárban. ze^- — Egy varrónőnek, aki tíz éve gallérozik, s most nem úgy teszi le az anyagot, ahogy megszokta!... Maga ezt el se tudja képzelni. Egy darabig vizsgálódtak, és megtették ugyanazokat a javaslatokat. amiket korábban a belső dolgozók. Ezeknek az indítványoknak mór lett foganatjuk. Megkérdezték a gyár emberei: tőlünk mért nem fogadták el ugyanezeket százalékot vártak • terroelé- kenysegben. Eddig nem hozta. Ez a mostani módszer jónak látszik. Reméljük, beválik . .. VERSENYBEN MARADNI FESZÜL VAGY LAZUL? — Olcsóbb és talán jobb megoldás lenne,, ha saját szervezőinket küldenénk ki tanulmányútra — vélekedik Angyal Béla üzemvezető. — KBodor Jánosáét négyen álla javaslatokat? Mert magú- ják körül, mikor fénykép ké- Akkor, ha nem is azonnal, kát nem ezért fizetjük — kap- szül róluk. Némi sürgés-for- két-háróm éven belül kialaták a választ. — Maguktól gás a gépe mellett; ő nem kul egy stabil szervezőgárda. Ezeknek vi- zavartatja magátc dolgozik. Mondjuk vegyen részt néhány a- javaslatai- Elismerésre méltó teljesít- ember egy nyugati üzem át is használjuk mény. szervezésében, legalábbis le — Reméljük, könnyebb lesz syen ott. Olyan, aki itthon — mondja, miközben keze se- tényieg szervezéssel foglalko- besen jár. — Így magas volt s lehet rá építeni, a norma. Mint később megtudtuk, — De hát a termelékenység rr>,os^,*í®* fiatal lány segédkedosításokat , hajt végre a növelését akarják elérni. Bz Zlk Warren mellett. A rossz- aositasoKax naji veg .. íá r„itt „„-„.„í., indulat szikraja nélkül is Werner International a Pava "enugen jár együtt normala az embernek. Ruhagyár központi szabasza- znassai... tán és jánosaknai üzemében. — De az előző nagyon ma- A megyénkbeli egységbe kö- gas volt. Reméljük, ez jobb rülbelül fél éve két szervező lesz. érkezett. Számuk pár hete Susán Gézáné, a két kiálló egyre csökkent, hogy az elő- deszkát, a segédberendezést re kifizetett munkahetek így dicséri: megduplázódjanak, vagyis to- — Jó, hogy vannak, mert mást várunk, szont fizetünk kért, tehát fel azokat. DESZKA: „BERENDEZÉS”! Tizennégytnillió forint értékű valutáért szervezési móférjhez mehetnek, gyesre távozhatnak hamar. — Az ön személyes véleménye szerint megérte-e a Pávának a befektetés a várható hasznot? — hangzott a kérdés tolmács segítségével vább maradjon egy felelős tudjuk, mire tenni az anya- Ernst Warrenhoz adresszálva. — Ha Magyarország köny- nyűipara nemzetközileg versenyképes akar maradni, akkor feltétlenül szükség volt rá — válaszol imponáló ele- szakember. — szervező. got. Azelőtt székek voltak itt, Nagy fába vágták a fejszé- nem győztük kerülgetni, jükeí: húsz-huszonöt százaié- ö a normarendezésre anykos termelékenységnövelést nyit mond: majd meglátjuk akarnak elérni. Méghozzá akkor. . úgy, hogy a nagyobb teljesít- — Várható-e, hogy lazítani Sanciaval a ményt a dolgozók — ahogy fogják a normát? Más országok is átveszik az az üzemben mondják — „nem — Semmiképpen — feleli VP módszereket, amelyekkel a vért izzadva" érik el. Praveczkiné. — Sőt, valami- P?,,,frut,T olcsóbban Nem mondható, hogy az vei feszesebbé lesznek téve. állíthatják elő. Velük vereddigi munkájuknak nincs Warren úr ugyan azt mond- senyben maradni csakis a látszata. Decemberben az ta, hogy a teljesítmény kornak megfelelő eljárásokkal üzem hat szalagjának egyi- ugyanezzel a tempóval is nő- lohet. kén a varrógépek asztalára ni fog. Nem éppen eredeti, megáiul két-két kiálló deszkát — — ön szerint ez lehetséges? lepő „prófétai” mondatok, de ahogy elnevezték: „segédbe- — Hat éve vagyok ezen a messziről jött, ezért jött, forendezést” — erősítettek föl, szalagon, azóta több új mód- gadjuk el tőle. s néhány gépre az NSZK-beü szert bevezettek, nem mind- Molnár Pál Á felépülések fejlesztéséért Nem kampány — gyümölcsöző kapcsolat Beszélgetés dr. Papp Lajossal, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével Aki csak átutazik mostanában városokon, falvakon, néhány futó pillantást vetve a településekre, megállapíthatja, hogy mindenütt egyre több jele van a gyors fejlődésnek Nógrádban is. Ám, aki a községben lakik, a fejlődést tapasztalva, még többet, jobbat akar. Természetes kívánság ez, . hiszen mindenki szeretné meggyorsítani lakóhelyének előrehaladását. S ma már ez sokkal több egyszerű kívánságnál: általánossá vált a helybeliek összefogása a közösség, a falu vagy a város egésze érdekében. Az összefogás hajtóerői a tanácsok, szorosan együttműködve a helybeli tömegszervezetekkel. Erről beszélgettünk dr Papp Lajos államtitkárral. a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökével. — Hogyan alakult ki és erősödik tovább az együttműködés a tanácsok és a tömeg- szervezetek között? részvevőknek, közösségért . végzett, önzetlen munkát. — Lehet-e néhány kezdeményezést közkinccsé tenni? — Sok jó példa van, de elég lesz csak néhányat említeni: Komárom megyében tanácstagi alapot létesítettek; minden tanácstag 80 000 forintot használhat fel közérdekű célokra, ha ugyanennyi értékű társadalmi munkát szervez. A már többször említett Bács-Kiskun és Szolnok megyében milliókat adnak azoknak a településeknek, amelyek élen járnak a társadalmi munkában. — Hogyan érvényesül ebben és általában a mindennapi gyakorlatban a tömegszervezetek szerepe? — Politikai jelentősége, nevelő hatása és gazdasági eredménye is van a tömegszervezetek kontrolljának. A népfrontbizottságokon és. a többi tömegszervezeten keresztül a lakosság véleményt mond a tanácsi apparátus munkájáról, erősödik a tanács testületi szerepe, s mert a helyi lakosságnak, így lehetőségé van a végrehajtás társadalmi ellenőrzésére is, ez segíti a politikai tevékenység kibontakozását. — És a gazdasági eredmények? HPI — A társadalmi szervek telesszék. A lakásépítésen és a tervet még csak néhány hete vékenységének eredményeként kórház létesítésén, bővítésén fejeztük be. Előzetes adataink az elmúlt öt évben a taná- kívül saját területükön lénye- szerint a negyedik ötéves terv csők — az eredeti terven fe— A Népköztársaság Alkotmányában benne van, hogy a tanácsok tevékenységükben közvetlenül támaszkodnak a társadalmi szervekre és azokkal együttműködnek. Ma a tanácsoknak 14 ezer intézményük van országosan, anyagi lehetőségeik és önállóságuk is megvan ahhoz, hogy ez olyan méretekben, ezeket működtessék és fej- manapság. Az ötödik lentenek szembenállást. Ellenkezőleg: így több oldalról lehet egy-egy kérdést megvizsgálni és kialakítani a közös, az egész lakosság, a község, a város érdekében teendő lépéseket. Kitűnő lehetőség ez arra, hogy szélesedjék a szocialista demokrácia az állami, társadalmi életben. — Vannak eredményei ennek az összefogásnak? — Mindenekelőtt: a tanácsok és a társadalmi szervezetek összefogása korántsem újkeletű, ennek harmincéves hagyományai vannak, ha nem is mindig bontakozhatott ki mint ötéves Munka, minőség, mozgalom Több hasznos felajánlás szerepel az Elzett Művek szécsé- nyi gyáregységének idei raun- kaverseny-vállalásában. A közelmúltban összeállított do* kumentum szerint az üzem szocialista brigádjainak főbb versenyfeladatai a következők: segítsék a termélekeny- ség fokozását, javítsák a gyártmányok minőségét, keressék a módját a teljesebb gépkihasználásnak, a hatásosabb anyag- és energiatakarékosságnak. ügyeljenek a munkaidő kihasználására. Selejtet ne ad]... A vállálás egyes részletei közül kiemelendő — például — az a falajánlás, miszerint a gép- vagy szerszámhibából származó holtidőt tíz százalékkal csökkenteni próbálják. Ez á mutató tavaly összesen több mint háromezer órára rúgott. Van tehát miből lefaragni. Költségcsökkentés is megtalálható a fölajánlások sorában. Különfajta műszaki ina termelés úgynevezett közvetlen költségeire előirányzott összegből fél százalékot takarítanak meg, ennek pénzbeli értéke eléri a félmillió forintot. Különfajta mozgalmaknak részben meghonosításával, részben továbbfejlesztésével kívánják a minőséget javítani. Több lakatgyártó, valamint szerszámkészítő brigád csatlakozik a „Munkád mellé add a neved!” elnevezésű mozgalomhoz. Minden munkaterületen bevezetik a -,Selejtet ne adj tovább!" néven ismert mozgalmat. Kiszélesítik a „Minőségi őr” és a „Technológiai őrjárat” nevű mozgalmat is. Négyezer óra! Erre az évre két kommunista műszakot irányoztak elő a verseny szervezői. Az önként vállalt munkában való résztvevők számát hétszázra becsülik előzetesen; így várhatólag négyezer órát dolgoz- tézkedések végrehajtásával nak ráadásként a szécsényiek. NDK segítséggel Nemrég adták át az északvietnami Quang Ninh tartományában az NDK segítségével felépült gyantafeldolgozó üzemet. A gyárat a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel, s valamennyi fő munkafolyamatot gépesítettek. A gyárban évente több mint 41 ezer tonna gyantát lehet feldolgozni. Megtérült a befektetés Vietnamban a második ötéves tervidőszak alatt az állami gazdaságok és mezőgazdasági szövetkezetek 300 millió dongot fordítottak a különböző mezőgazdasági gépek és -anyagok vásárlására. Ennek révén az ország északi részén jelentősen növelhették a téli időszakban a vetésterületeket. Meghonosíthatták a gyorsanérő rizsfajtákat. Délen pedig növelték azoknak a földeknek a területét, ahol évengében maguk döntik el, hogy a helyi igényeket és lehetőségeket figyelembe véve — rendelkezésükre álló összegeket mire költik. Természetesen a központi célokat minidején 7 és fél milliárd forint volt országosan a társadalmi munkák értéke, ezzel szemben az ötödik ötéves terv idején, tehát 1976 és 1980 között csaknem 20 milliárd forint érdenütt figyelembe kell venni- tékű társadalmi munkát vélik. Mindez indokolja és szűk- geztek el a különféle teüepü- ségessé teszi, hogy a tanácsok, léseken. Ebből az összegből mint népképviseleti ön- épültek lakások (üzemek se- veiemekormányzati és államlgazga- gítségével), továbbá igen szép ui . megjoblül — közei kétezer bölcsődét, 25 ezerrel több óvodai és csaknem ezerrel több általános iskolai termet létesítettek. — Hogyan látja az együttműködés jövőjét? — Igen fontos, hogy a társadalmi szervezetek vélemétási szervek igényeljék, kér- számmal gyermekintézmények, jék ki a tömegszervezetek, el- sportpályák, öregek napközi sősorban a Hazafias Népfront otthonai, igen sok helyen véhelyi szervezeteinek véleményét a közös célok érdekében. — Milyen ez az összefogás a gyakorlatban? — A tanács az egész lakosságot képviseli, hiszen az vá geztek társadalmi munkát a község, város szépítése, kulturáltságának fejlesztése árban kérjék ki a tanácsok minden olyan kérdésben, ami a település fejlesztését érinti. Jobb, megnyugtatóbb lesz a döntés például abban, hogy mi hol épüljön, hogyan javítluiaiioaganan. Cl - , , . dekében. Igen jelentősek azok sak a szolgaitatásokat, vagy az eredmények is, amelyek eppen mikor tartsanak n.yitnem mérhetők forintban. Így ® ^ errf61 ,e oöub például a Hazafias Népfront- eghallgatják és figyelembe tál és a szakszervezettel ™S_Z,lkf.. tal'sa^alml és tömeg- lasztotta meg saját soraiból, együtt sok helyen szervezték v.eernenyét’ teEz azonban a legkevésbé sem meg a tanácsok a jogsegélymond ellent annak, hogy az szolgálatot; a tanácsok dolgoegyes tömegszervezetek közvetlenül a maguk társadalmi rétegét képviseljék. Így a KISZ-szervezet a fiatalok érdekeit tartja elsősorban szem zói közigazgatási napokat tartottak üzemekben, s elmondták, hogy milyen célok megvalósítására törekszik a tanács, mihez kér társadalmi sete két termést takarítanak be. azonban egyáltalán nem jeelőtt, a szakszervezet a hely- gítséget. Ilyen, pénzben nembeli munkásság szempontjait igen mérhető, nagy jelentősé- érvényesíti, a nőtanács az gű tevékenységnek tartjuk a asszonyok, lányok nevében lép Bács-Kiskun megyei akciót fel és így tovább. A Hazafias az öregekért, a mintegy ezer Népfront is az egész lakossá- helységben, több mint tízezer got képviseli, nézőpontja taggal működő környezetvé- azonban mégsem teljesen delmi őrségeket, és a sort azonos a „hivatalossal”, azaz még hosszan lehetne folytat- a helyi tanácséval. Ezek a ni. Hozzá kell tennem azon- különböző kiindulópontok ban azt is, hogy a társadalmi munka eredményei az egyes megyékben igen eltérjek: 1979- ben például Bács-Kiskun megyében egy főre 1378 forint jutott belőle, Borsod-Abaújhát gyakorlatilag az egész helyi lakosságét. Bevált a népfrontbizottságokkal közösen tartott falugyűlések rendszere, mintegy másfél1 év óta a közös tanácsok székhelyközségeiben és a nagyközségekben is tartanak ilyeneket... Nagy munkát végeznek a helyi népfrontbizottságok a kiskert-' kisállattenyesztési és hasonló tanfolyamok szervezésében. Ezek feltételeinek megteremtése együttes helyi feladat. Hasonlóképpen együtt rendezi a tanács és a népfront a téli falusi tanfolyamokat. Sokat tud segíteni a népfront, a szakszervezet, a KISZ és a nőtanács azzal is, hogy véleményt mond a város és környéke arányos fejlesztésének terveiről, segít Zemplén megyében viszont ku‘turális feladatok megoldásában, az egészségügyi ellátásban. A szakszer ve/etek szakmaközi bizottságai azzal tudnak sokat segíteni, ha véleményüket kifejtik a nyugdíjasok, a háztartásbeliek gondjainak megoldási lehetőségeiről. Nagy szerepük van a tárcsák 284 forint. Vagyis van még e téren is'tennivaló... — Két tervidőszak határán mit tart legfontosabb teendőnek a tanácsok és a tömegszervezetek együttműködésében? — Mostanában tárgyalják sadalmi szervezeteknek, ezen meg a hatodik ötéves terv he- belül elsősorban a szakszer- lyi feladatait. A tanácsok- vezetéknek a tanácsok és az nak széles körűen vélemé- üzemek együttműködése szer- nyeztetniük kell a Hazafias vezésében és erősítésében, öt Népfront helyi szervezeteivel, év alatt 16—20 milliárd kö- a szakszervezetekkel és a töb- zötti összeget eredményezett bi tömegszervezettel, az eddiginél nyíltabbá tenni, a lakosság széles tömegeivel ismertetni, sőt megbeszélni a terveket. Fel kell tárni a helyi lehetőségeket és mozgósítani a lakosságot, meghallgatni a véleményeket, javaslatokat és igényelni a részvételt a végrehajtásban. S még egv dolog, ami legalább ugyanA Rákóczi Nyomda pásztói üzemében a termelés zömét, mintegy 92 százalékát a szállítják. Különböző bizonylatokat, pénztártömböket, elszámolási jegyeket gyártanak Nyomtatványellátó Vállalatnak a számtalan termék között. Az ez az együttműködés. Szükséges és fontos, hogy minden részvevő, minden együttműködő szervezet jelezze az eredményeket csakúgy, mint a végrehajtás közben előforduló hibákat. Röviden: Ne kampány legyen a tanácsok és a népfrotbizottságok, valamint a többi társadalmi és tömegszervezet ilyen fontos: ha készen van együttműködése, hartem gyü- a munka, értékeljük, ismer- mülcsöző kapcsolat, jük el és köszönjük meg a Várkonyi Endre R 13-as rotációs géppel például — képünkön — egy műszak alatt egy tonna nyomtatványféleiég készül el. Almási Pál művezető ellenőrzi a nyomás minősegét. NÓGRAD - 1981. március 8., vasárnap