Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
Vélemény a „kesergésről* Mindenért a tulajdonos hibás ?! Március 25-én STC-kesergS címmel Írás jelent meg lapunkban, amelyben a szerző a tarjáni klub labdarúgó-szakosztályának helyzetét taglalta. Szólt többek között az SKÜ- stadion állapotáról is. A cikkre Tóth Károlytól hozzászólás érkezett, amelyekből részleteket közlünk: „Egyértelműen kimondom, hogy a labdarúgó-szakosztály jelenlegi teljesítménye — ha ezt annak lehet nevezni — nem a létesítményfelelős magatartásából adódik. Nem értek vele egyet és kissé cinikusnak is tűnik az épület elvarázsolt kastély megnevezése. .Nem akarok számokkal dobálózni, de a vállalat az elmúlt évben súlyos százezreket költött arra, hogy az épület funkcióját betöltse (kazáncsere, festés, belső átalakítás stb.). Ezentúl pedig számtalan olyan segítséget adott — az egyesület felé átutalt összegen túl, mely nem tartozott feladatkörébe. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy az épületen és a pályán kívül a berendezések, tartozékok nem képezik a vállalat tulajdonát. Ezek az STC leltárába kerültek. A másik észrevételem, hogy az ott dolgozó személyzet egy kivétellel csak 1981. március 1-től tartozik vállalatunkhoz és szakmai felügyeletük — irányításuk — továbbra is a sportkör feladata. Feltenném a kérdést, ezek után kinek a jogkörébe tartozik, hogy a különböző sportrendezvényekhez szükséges, előírásokban rögzített feladatok, feltételek Időben és megfelelően rendben legyenek? Én úgy gondolom, a sporttal foglalkozó szakembereké. Ezek a szakemberek pedig nem ennél a vállalatnál dolgoznak. Szerintem a függetlenített apparátusnak nem csak az a feladata, hogy Igényeket, . elképzeléseket — ha van — óhajokat állítsanak fel, hanem az is, hogy a sport- rendezvényhez szükséges előkészületek munkálatait időben ellenőrizzék és ne a mérkőKiemelkedő sportesemények Labdarúgás NB II. Keleti csoport: Nagybátony—Szolnoki MÁV MTE, Nagybátony, 16 óra, v.: Kuti. Középcsoport: Bgy. SE—Szegedi Dózsa, Balassagyarmat, 16 óra, v.: Varga J. Röplabda Karancs Kupa, férfi, Salgótarján, városi sportcsarnok: 8 óra: VII—VIII. helyért, 9 óra: I—IV. helyért körmérkőzés, közben 11 órakor: V—VI. helyért Sakk Üttörő-ollmpia megyei döntői, Salgótarján, városi sport- csarnok, 9 óra. Tájékozódási futás Petőfi Kupa. Somlyó-bánya- telep, 11.30 óra Természetjárás Tanácsköztársaság nyílt túra. Indulás két helyszínről, 9.30 órakor : 1. Kohász Művelődési Központ 2. Zagyvaróna, 1-es busz végállomása Tömegsport őszi-téli spartákiád megyei döntői (asztalitenisz, sakk és Ki mit tud a sportmozgalomról?). Nagybátony, Bartók Béla Általános Iskola, 9.30 óra. Sporthírek zés előtt egy órával futkároz- zanak jobbra-balra. Nem tartom célszerűnek azt sem, hogy lassan már mindenért a létesítmény gazdáját okoljuk. Ha ez így megy tovább, akkor a jövőben a vállalat lesz a felelős a gólhelyzetek kimaradásáért is. A cikk nem szolgálja sem az STC, sem az SKÜ kapcsolatainak erősítését, ellenkezőleg ... Salgótarján sportja a jelenlegi helyzetben pedig éppen az összefogást, az önzetlen segíteni akarást igényli leginkább.” Tóth Károly, az SKO dolgozója, az atlétikai szakosztály elnöke Eddig a levél, amely szerintünk nem a leglényegibb részét érinti írásunknak. Ami a labdarúgók teljesítményét illeti, abban nagyjából egyetértünk. Viszont elgondolkodtató az a tény, hogy 1978-ban, amikor a csapat visszakerült az NB I-bé, sem következett be a várt összefogás. Az SKÜ-stadion volt például az ország egyetlen élvonalbeli pályája, amelyik nem rendelkezett órával és eredményjelzővel ! Úgy hisszük, nem túlzunk, amikor leírjuk, hogy a gyár nem érzi teljesen magáénak sem a klubot, sem a létesítményt. Pedig dolgozói is gyakran, hetente többször is igénybe ve szik a stadiont. Ráadásul, ha valamit építenek benne, azt önmaguknak is végzik. Hiszen attól még, hogy bérlő van egy házigazda épületében, ha a gazda felújít — a lakó kényelmét is szolgálja — saját vagyonát gyarapítja! Mert, hogy a stadion nem felel meg a követelményeknek, azt olvasónk is elisme ri. Már, többször leírtuk: a futópálya használhatatlan, a gyep sem tartozik hazánk legjobb játékterei közé, s az épületben is sok az ap ró, bosszantó hiba. Igaz, van javítanivaló a mérkőzések előkészületeinél. Ám levélírónk felháborodása akkor lenne helyénvaló, ha üzemük erejéhez mérten mindent meg tenne a sportért! LABDARÚGÓ NB II. Tovább tart a pontvadászat A labdarúgó NB fl-ben ma a 26. forduló mérkőzéseire kerül sor. A nógrádi csapatok az elmúlt héten egy-egy pontot szereztek, amelyek közül a Nagybátony egri pontszerzése volt a legértékesebb. Ma a bátonyiak a Szolnoki MÁV MTE együttesét fogadják, az STC Jászberényben vendégszerepei, míg Balassagyarmatra a Szegedi Dózsa csapata utazik. kolci területének baj nők jelöltje, az STC ifigárdája hazai pályán az első helyet eldöntő rangadót játszik az Egerrel. A szakosztályvezetés a jól szereplő fiatalok együttesét Simon és Lipták kiemelésével nem akarta gyengíteni) GYŐZELMI REMÉNYEKKEL JÁSZBERÉNYBEN A STÉCÉ Egy esetleges győzelmükkel A Nagybátony együttese az bajnokságuk szinte biztosra eddig képességein alul sze- A hullámvölgybe került vehető. replő Szolnoki MÁV MTE-t csapatok jászberényi találko- A Jászberényben kezdő csa- fogadja. A vendégek a baj- z°i^n a hazai együttes — a pat a következő: Kun — noki tabella 11. helyét fog- tabella 14. helyezettje —sem Cséki, Mákos, Varga, Kováca lalják el 24 ponttal. Idegen- dicsekedhet az utolsó két — Szabó, Balga, Kajdi — beli mérlegük: 2 győzelem, 4 forduló eredményeivel. Kúlö- Szekula, Mohácsi, Vágó. A döntetlen, 6 vereség, ősszel a n°sen a miskolciaktól elszen- cserepadról Kocsis, B. Ko- vendégék 2—0-ra győztek. Va- védett vereség fáj a hazai vács és Földi játékára kerül- sárnap odahaza, gólzáporos szurkolóknak. Az együttes az hét sor. Újság még a csapatmérkőzésen, 4—3-as vereséget STC ellen igyekszik majd a nál, hogy Berindán hétfőtől szenvedtek a Hódmezővásár- ^ét egymás _ utáni vereség teljes intenzitással részt vesz hely gárdájától. okozta kiábrándultságot elfe- a közös munkában, Tóth A hazai csapat a Szarvas ledtetni. ugyancsak felgyógyult és elleni győzelem után Egerben Az STc csapatépítésénél a rendelkezésre áll. Kegyét is helytállt: 1—1-es döntetlent sérüléseken kívül a vasárnapi csontzúzódása kényszerpihe- ért el. Megérdemelten jutót- találkozó előtt új gond je- nőre kárhoztatja. Remélhető- tunk az egy ponthoz — mon- lentkezett. Végül is a szak- le§ Jászberényben az együt- dotta Dávid Róbert — s ez- tes tartása megváltozik, önáltal nem szakadtunk le a °sztá*y d°ntótt Sim°n, * bizalommal és az eddigieknél riválisoktól. Sajnos még min- Lipták vasárnap az ifjúsági jóval lelkesebben lépnek pádig kiesőhelyen tanyázunk. A csapatban játszik. Az OB mis- lyára. bentmaradáshoz minden hazai meccsünk pontjaira SOK A SÉRÜLT GYARMAT ON szükség van. Most sem mond- Megszaporodtak a gondjai ősszel a Dózsa 4—2-re hatok mast: győzni kell! An- Czimmermann Gyula edzőnek győzött Szegeden a Bgy. SE nak ellenere, hogy a szolno- a maj bajnoki találkozó előtt, ellen. Támadósora főleg oda- “ elyMÍ:.tes. hemeny dió, ne- Csak az őszi sérülési sorozat- haza erős. Az egész NB II-es néz feltörni a Sebok vezérel- kor volt hasonló helyzetben a mezőnyben —• az Olajbányász reteszt. ^ A felké- Bgy. SE, hiszen a pénteki után (53) — ők rúgták a leg- szules során két ízben élért edzésen még 5 sérültjük volt, több gólt (51). Ebből idegen- sikerünk sem téveszt meg s emiatt nehéz 90 perc előtt ben csak 13-at szereztek, de bennünket.., állnak a gyarmatiak. biztos igyekeznek majd kiA Bányász a héten szoká- Kovács I. a két hete szer- használni a hazaiak védelmé- sos edzésekkel készült. A zett sérüléssel bajlódik, Szed- nek esetleges megingásait. Selyp ellem edzőmérkozésen lák iábára a váci taiálkozón „ „ . Huszár megsérült, jobb tér- keletkezett részleges izomsza- ,, &gy. SE mellett a hazai dét cinkcsizmába tették. A kadás miatt rögzítő kötést tét- palya “ veretlensége szól, középpályán valószínű Czék- tek. Játékukra nem számíthat míg a szegediek gólerős csa- mánt Orosz László váltja “fel, a csapat. Szalai 3 napig Iá- káraikban bíznak, és sor kéjül az ifjúsági kapus, zasan feküdt, Robb a csü- A hazaiak kerete: Balázs) Hiesz játékára is. törtöki edzésen sérült meg, és Pribeli (Robb), Vincze, LajA keret mara: Palchuber, Friedmannak is hőemelkedése kó, Homyák, Tóth 6„ Kár- Bertók, Antal, Orosz J,, Ta- van Bár az utóbbi két játé- mán (Friedmann), Varga, más, Dóra, _Bocsi, Orosz L., kos lehet, hogy vállalja a Papp, Lucska, Kovács J, Czékmán, Szabó P., Szoó, mérkőzést. Trubin és Oláh. Szabó J., Loch, Hiesz, Bordás, Kiss. A mérkőzések a nyári időszámítás szerint kezdődnek! r X SZŐ VOSZ versenykiírása, valamint a MÉSZÖV idei tömegsport-feladatterve alapján megrendezik a SZÖVOSZ Kupa, megyei kispuska-lö- vészversenyt. A kisterenyei lőtéren májusban sorra kerülő erőpróbán a fogyasztási szövetkezetek tagjai, dolgozói — nők, férfiak — vehetnek részt. Az országos döntő szeptemberben lesz Ajkán, X Nógrád megyei Nehézatlétikai Szövetség gondozásában április 4—5-én Salgótarjánban birkózóverseny lesz. Ezúttal az úttörő „A” kategóriában lépnek szőnyegre a gyerekek. A kétnapos kötöttfogású küzdelem a Salgó Kupáért folyik, amelyet a legeredményesebben szereplő egyesület nyer el. A versenyre —, mivel országos —, népes mezőnyt várnak. Az Egri Közúti Építő Vállalat nógrádkővesdl építésvezetőségére felvesz ESZTERGÁLYOS. AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT SEGÉDMUNKÁSBRIGÁDOKAT, vegyésztechnikust laborvezetői munkakörbe és laboránsokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Balassagyarmat, Rákóczi út 25. Te!.: 162 6 NÓGRAD - 1981. A megyeszékhelyen a Szal- vay Mihály MHSZ honvédelmi klub jól sikerült lövészversenyt rendezett az ipari szövetkezetek dolgozói részvételével. Ezen az erőpróbán 18 csapat lépett lőállásba. A győzelmet az Írószer Szövetkezet háromfős csapata szerezte meg a ruházatiak előtt. ☆ A napokban sportdélutánon vettek részt Salgótarjánban a kohászati üzemek fiataljai. A sportcsarnokban több csapat részvételével teremfocit és asztalitenisz-versenyt rendeztek. Ezenkívül tollaslabdáztak is a jelenlevők. A forradalmi ifjúsági napok keretében lezajlott sportnapot csak kezdetnek szánták a kohászok. Szeretnék ezt rendszeresíteni, s természetesen még tömegesebbé tenni. ☆ Az St. Spartacus az idén is megrendezte a felszabadulási tekeversenyt. A négyfős együttesek 60 dobás keretében döntötték el a sorrendet. A versenyre meghívták a Karancs- hús, valamint ÁFÉSZ csapatát is. Így nyolc együttes csapott össze. A győzelmet a Karancshús csapata szerezte meg, az St. Ruházati Szövetkezet együttese előtt. ☆ Az ÁFÉSZ-ek, takarék- és lakásszövetkezetek női és férfi dolgozói részvételével kispályás labdarúgó-bajnokságot rendez a Fogyasztási Szövetkezetek Nógrád megyei Szövetsége. A kongresz- szusi SZÖVOSZ Kupa '81 torna megyei döntőjének színhelye Pásztó. A selejtező helyét és időpontját a nevezések számától függően jelölik ki. — demény — március 29., vasárnap Sotos András már edző hagyta el a szorító! — Még egy évet szeretnék bunyózni — mondta tavaly ősszel egyik találkozásunkkor Akkor úgy érezte, egyre nehezebben tudja mozgósítani akaratát a megterhelő edzéseken, súlyával is problémák vannak, nagyon megviseli a mérkőzések előtti fogyasztás. Nem hittem neki, valahogy nehezen tudtam elképzelni nélküle a magyar ökölvívást. Aztán novemberben kézkö- zépcsont-törést szenvedett, s ez pontot tett Botos András ellentmondásos pályafutásának végére. CSISZOLATLAN GYÉMÁNT — Vékony, halk szavú gyerek volt, amikor tizennégy éves korában, 1966-ban jelentkezett edzésünkön — mondja Szerémi Andor, Botos első és utolsó edzője. — Talán csak annyival tűnt ki társai közül, hogy fegyelmezettebben, elszántabban teljesítette edzésadagját. Egy év múlva úgy nyert a debreEgyéniség ceni területi bajnokságon, hogy egyetlen meccse sem tartott három menetig. Szédületes tehetség volt, jó szemű, okos bunyós, már serdülő korában érezhető volt, hogy „gyémánt” kerül az SBTC- hez. Nos, a gyémántból igyekeztek briliánst csiszolni. Rövidesen — 1967-ben — már megnyerte a serdülők magyar bajnokságát, s mestere junior bokszolókkal is „összeengedte”, mert azokat is legyőzte. Két év múlva örömmel húzta magára az ifjúsági válogatott címeres mezét. — Életem első nagy sikerének az 1970-es miskolci junior EB-t tartom — emlékezik Botos András. — Igaz, öt arany is került a magyar csapat birtokába, az én harmadik helyem azért váltott ki elismerést, mert még ifjúsági korú, 18 éves voltam. TÖBB MINT ÍGÉRET A miskolci „berobbanás” után dupla ökölvívóésszel rendelkező versenyzőnek nevezték a szakemberek. így aztán nem keltett meglepetést, hogy az ő nyakába akasztották 71- ben a felnőtt bajnoki aranyat. Még nem volt 19 éves, amikor a madridi EB-n ezüstéremnek örülhetett. — Ekkor már a Honvédnál bunyóztam. Olyan partnerekkel, mint Kajdi Jancsi, Orbán Laci, Badari Tibi. Aranycsapat volt, s a mestertől, Énekes Árpádtól rengeteget lehetett tanulni. Mindenki Papp Laci utódját látta benne, úgy tetszett, ismét állócsillag tűnt fel a magyar ökölvívás egén. Aztán valami történt, a mindenki által dédelgetett kedvenc elelmaradozott az edzésekről, súlyát sem tudta „hozni”, egy év előnyt adott az ellenfeleknek. — Hirtelen sok „barát” vett körül, felfedeztem a pesti éjszakát. Nem voltam fenegyerek, csak kerestem önmagam. ÖRÖK VISSZATÉRÉS A müncheni olimpia mégis visszacsalogatta az edzőterembe, s háromhónapos felkészülése a dobogó harmadik fokára volt elegendő. Utána újabb kihagyás következett, s féléves kivárás leteltével visszaigazolt az SBTC-hez. Közben megnősült, fiuk született, s az ifjú apa úgy gondolta, hazatalált, megállapodott. Jól érezte magát Salgótarjánban a régi cimborák között. Munkahelyén, a Nógrádi Szénbányáknál is becsülték. A döntés helyességét látszott igazolni a katowicei EB bronzérme is. Mégis újabb, minden eddiginél súlyosabb „baleset” történt. Egy mámoros egri éjszaka következtében, négy hónapra kizárta magát a társadalomból. — Nem szívesen beszélek róla, de megtörtént, vállalnom kell. Részegen szóváltásba keveredtünk, igaz, hogy nem elsőként, de ütöttem. Akkor — 1976-ban elég sok hasonló eset volt — talán emiatt is, súlyos büntetést kaptam. Aki ismerte a józan Botost, nem akarta elhinni az incidenst, aki pedig csak hallomásból tudott a tarjáni bunyósról, az pedig nem hitt a visszatérésben Pedig újból legyőzte önmagát, egy év kihagyás és egyhónapos felkészülés után Ismét — ezúttal hatodszor — övé lett a magyar bajnoki cím. Majd 1979- ben hetedszer is a dobogó legfelső fokán állt az OB-n. Utolsó magyar bajnokságán bronzéremmel búcsúzott SZEGÉNYEBBEK LETTÜNK Szépen, csendben fejezte be, Háromszázötvenkét mérkőzésből 323 győzelemmel a háta mögött, fokozatosan vált versenyzőből edzővé. — Tudatosan készültem az edzősködésre. Egyelőre középfokú képesítésem van, s minden mesteremtől igyekeztem valamit tanulni. Papp László, Énekes Árpád, Pintér János, Szerémi Andor, mindenki adott valamit. Már jó ideje segítettem a fiatalok felkészítésében, úgy gondolom, a srácok hisznek nekem, bíznak bennem. Igen, új generáció nőtt fel Botos Bandi sikerei nyomán. És szárnyai alatt Révai, Hra- nek, Farkas és Botos Tibi már a válogatottságig vitte, s hogy mi lesz belőlük, az nem kismértékben azon is múlik, mennyit hasznosítanak Bandi példájából, tanácsaiból. Mert van mit tanulniuk a nagy elődtől. Technikás, okos bokszolása mellett főleg hihetetlen akaraterejét, amellyel mindig talpra tudott állni. Egyéniségét — tévelygései nélkül. Mert egyéniség távozott a szorítóból. Nagy, játékos, kedves. szertelen egyéniség. S, mint edző' — ez utóbbi vonás kivételével — reméljük, megmarad olyannak, amilyen "er- senyzőként volt! Kiss László Mikiéi