Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

Ahogy o szociológus látja

A korszerű család

Szokások, erkölcsök, aze- mélyiségalakító együttélési norma egyik nagyon fontos forrása a család. Nem lehet elégszer beszélni róla, és tenni érte, hogy a társadalom stabil alappillére legyen, hogy jól szolgálja az egyénnek a társadalomba való beilleszkedését. A mai magyar családok helyzetéről, életéről kérdeztük meg Cseh-Szombathy Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettesét.

— A nő és a férfi szövetkezésének a mai viszonyok között általánosan elfogadott kerete a házasság. Mit tesz társadalmunk a harmonikus, korszerű családok életrehl- vásáért?

t

— A családi életre nevelés Újkeletű fogalom, ötven évvel ezelőtt senki sem beszélt róla, hiszen a nevelés a szülők automatikus feladata volt. Az, hogy előkerült, azt jelzi: problémák vannak a család működésével, és ezekkel a családtagok egyedül képtelenek megbirkózni. Senki sem vitatja, hogy a gyerekek saját családjukban tanulnak, de azt valljuk, hogy ezek mellett a speciális ismeretek mellett általánosabbakra is szükségük van. A mai korban, amikor a házasságkötés lehetősége mobilabb, szükségszerű, hogy a fiatalok megismerkedjenek általánosabb, más családokra is ■jellemző életmódokkal. A hagyományos elképzelésekkel szemben arra kell megtanítani at házasfeleket, hogy az élet bizony tele van konfliktusokkal. Éppen az a korszerű család, amelyik képes ezeket leküzdeni. Számtalan publikáció jelenik meg napjainkban a családok életmódjáról, sőt kötelező foglalkozás az iskolákban is a családi életre nevelés. Szerintem az effajta oktatás nem lehet eléggé eredményes. Olyan eszközökre és alkalmakra lenne szükség, amelyek felkeltenék a gyermek érdeklődését a családi témák iránt. Hogy melyek lehetnének ezek az eszközök és alkalmak? Úgy gondolom, hogy egy-egy délutáni foglalkozás az iskolában, egy témához illő film vetítése, vagy mondjuk egy novella felolvasása, a gyerekek között. Ahol a tanár csupán egyik résztvevője a társaságnak.

— A családi élet tervezése nagyon összetett dolog.

í Nem lehet pusztán a szüle- I tésszabályozásra korlátozni. i Mi most hazánkban az ak- ( tuális tennivaló?

— A családi élet tervezése sokrétű feladat. Kiterjed a pályaválasztásra, a munkahelyre, a családi gazdálkodásra, a szórakozásra, a baráti kör megválasztására, a háztartási munkák elvégzésére. Mégis, az alapkérdés a gyermek. Aktuális feladatunk pedig az, hogy a családok számára olyan körülményeket teremtsünk, amelyek jó alapot szolgáltatnak az életük megtervezéséhez.- ös i közelmúltban megjelent egyik cikkében azt írta: a társadalom szempontjából a legégetőbb probléma, hogy a családok többsége immár több mint húsz év óta nem vállal annyi gyermeket, amennyire a népesség reprodukciójához szükség lenne. Az ön véleménye szerint melyek lehetnének azok a társadalmi segítségek, amelyek változást hoznának e területen?

— Az imént szóltunk a körülményekről. Egyik legalapvetőbb gondunk a lakáshiány. Mindjárt hozzáteszem azonban, hogy a lakás még önmagában kevés a gyermekvállaláshoz. Az utóbbi időben csaknem teljessé vált a nők foglalkoztatása, ami örvendetes tény. Ám egy sor szociálpolitikai kérdés megoldását is követeli, amelyek a családi terhek társadalmi átvállalását jelentenék. Vannak bölcsődéink, óvodáink. Jó, hogy van gyermekgondozási segély. Ám el kell mondanunk azt is, hogy sokan csak kényszerűségből maradnak otthon gyermekük 3 éves koráig, mert nem tudják elhelyezni gyermeküket a bölcsődében. Ügy gondolom, hogy a gyermekintézmények fejlesztésével, bővítésével a társadalom többet vállalhat a gyermeknevelésből. És még valami. Nagyon fontosnak tartom, hogy a férjek többet vállaljanak a családi terhekből, hiszen a gyermeknevelés még kis korban sem pusztán anyai, hanem szülői felelősség. Ennek az általánossá válásában van nagyon nagy szerepe a társadalomnak.

— Mi a véleménye azokról az elgondolásokról, amelyek megkérdőjelezik a jelenlegi családszerkezetet és valami mással is helyette- síthetönek tartják?

— A 70-es évek elején tetőzött a vita a házasság jelen formája körül. Sokan különösen néhány nyugati országban úgy vélték, hogy a korszerű életvitelnek a kommuna, a

csoportházasság felel meg. Csakhamar kiderült azonban, hogy az új családi forma sem képes kiküszöbölni a mono- gám házasság problémáit. Az együttélésnek többféle formája lehet. A házastársi kapcsolatok mellett ma már nálunk is gyakori az úgynevezett élettársi együttélési forma. Az a véleményem, hogy a jövőben ezek száma tovább gyarapodik majd, különösen akkor, ha a „csak” élettársi viszonyban együtt élők ma még hátrányos megkülönböztetései megszűnnének.

— Világjelenség, hogy egyre több házasság végződik válással. Sokan különösen az idősebb generációhoz tartozók úgy gondolják, hogy az ok elsősorban abban keresendő, hogy jogrendszerünkben túl egyszerű a házasság felbontása. Mi erről az ön véleménye?

— Egy példával kezdem a válaszomat. Spanyolországban hivatalosan nem engedélyezett a válás, mégis van különélés. Tehát nem lehet megoldás a válás megszigorítása. Értelmetlen lenne az egymáshoz nem illő emberekre rákényszeríteni az együttélést, hiszen úgy a házas felek, mint a gyermekek súlyosan károsodnának. Jogrendszerünk helyesen veszi tudomásul, hogy a sikertelen házasságok összetartásának sem az egyén, sem a társadalom szempontjából nincs helye. Tehát a megoldás nem a válás szigorítása, haliem a megfelelő párválasztás, a családi együttélés segítése, helyes befolyásolása.

— A család szerkezete, minősége módosult, és ma is változik. Hogyan látja ön a jövő családban a nő és a férfi szerepét? Milyennek képzelhetjük el az ezredforduló magyar családját7

— A jövő családja csakis az egyenlőségen alapuló közösség lehet. Olyan együttélési forma, amelybema családtagok számára adottak a családon kívüli érvényesülés és képességkifejtés lehetőségei. Ez azonban nem a teljes kifelé élést jelenti, hanem az egyén személyiségének a kibontakozását segíti. A külső hatások gazdagítják a családi közösséget is. Ilyen értelemben híve vagyok a nyitott családnak. Ügy gondolom, hogy az állandó megújhodás, egymás vágyainak, terveinek tiszteletben tartása, teljesebbé, gazdagabbá teszi a közös családi életet.

Nógrádi Tóth Erzsébet

Vita a kongresszusi levélről

A NŐGRÁD február 1-1 számában vitairat jelent meg a KISZ kongresszusi leveléről, azzal a céllal, hogy az olvasók elé bocsássuk a levél mondanivalóját, s véleményeket, javaslatokat kérjünk annak kiegészítésére. A vitaindítóhoz beérkezett levelekből hetente adunk összeállítást és várjuk az újabb véleményeket.

BÍZNAK AZ IFJABB GENERÁCIÓBAN

Nemrégen alkalmam volt részt venni egy olyan összejövetelen, melyen KISZ-moz- galmunk „volt” vezetői nyilvánítottak véleményt a KISZ KB kongresszusi leveléről. Már a vitaindításkor megfogalmazódott, hogy a múlt gyakorlata a jelen felelősségre kötelez, s ennek a felelősségnek a keretében formálták hozzászólásaikat mozgalmunk „veteránjai”, kik között az üzemi gazdaságvezetőtől a kereskedelmi dolgozóig, a pártfunkcionáriustól a szakoktatóig, az újságírótól a tanácselnökig, szinte minden réteg képviseltette magát.

Általánosan elfogadott véleményként formálódott meg, hogy nagyszerű gondolat a levél, s az elmúlt időszakban a mozgalomban ilyen alapos, reális dokumentum nem készült. A mozgalmi munka kapcsán megfogalmazódott, hogy a mozgalmi munka nehézsége mindig megmarad, s a köny- nyebbnek látszó formák sok esetben csalókák. Kedvező tendencia az, hogy a ma gazdasági és mozgalmi vezetőire, a fiatalokra való nagyobb odafigyelés a jellemző. Alapvető gond mégis, hogy a KISZ-titkárokat nem egyenrangú partnernek tekintik a vezetők. Ennek megszüntetéséig a KISZ érdekképviselete nem erősödhet meg kellő mértékben.

Mind a KISZ felsőbb szervei, mind a párt-, a lakóterület, az üzemi gazdaságvezetés „adminisztratíve” , túlterhelik az alapszervezeteiket, s ez az önálló kezdeményezések hát- ramozdítója. A szakmunkás- képző intézetek nem minden esetben tudják az ott levő gyenge mozgalmi életet, illetve a fiatalok tudatát kellő mértékben befolyásolni. A felelősséget e tekintetben sűyoe- bítja — s ez mozgalmunk egyik gyenge pontja —, hogy ezek a fiatalok adják később a KISZ-szervezetek, majd pártunk tömegbázisát.

LEHETŐSÉGEK A POLITIKAI KÉPZÉSBEN

Néhány gondolatot szeretnénk kiemelni a minden KISZ- alapszervezet számára kicsit „fekete foltként” kezelt politikai képzésről. Fiataljaink egy része még nem rendelkezik társadalmunk, a párt, a KISZ által követelt tulajdonságokkal, világnézetük nem állandósult, életszemléletük, személyiségük szerteágazó, vagy pedig nem azt a célt, irányt jelöli, ami társadalmunk hasznára válhat. Ezek a fiatalok nevelhetők, alakíthatók! A mi feladatunk, hogy személyiségük formálását a politikai nevelő munka érvényre juttatásával helyes irányba tereljük.

A KB határozata értelmében a fejlettebb társadalmi igényekhez, fejlettebb politikai képzési rendhez kell igazodni. Űj képzési formák épültek ki, amik alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Az új munkaformában szerepet kap a nyitottság, a szakszerűség elve. Lehetőség nyílik az információk gyors cserélődésére. Munkánkat csak akkor vallhatjuk eredményesnek, ha a politikai képzést nem csak az oktatásokban, hanem a mindennapi tevékenységünkben, hétköznapi munkánk során is tömegpolitikává tesz- szük!

Alapvető fórum az ifjúsági vitakör, amely azokat a fiatalokat kapcsolja „mikroközösségbe”, akik nézetüket, gondolataikat, elképzelésüket, problémáikat felszínre juttathatják. Legyen a vitakör a helyes véleményt, az ésszerű állásfoglalást kialakító, pár. tunk politikáját ismertető és elfogadható, társadalmunk legalapvetőbb igényeit feltáró, közvetlen politikai kapcsolat a fiatalok között! Helyi „szinteken” beszéljék meg az őket érdeklő, az általuk kiválasztott kérdéseket, feladatokat. ..

Emeljük politikai fórumaink színvonalát ezáltal segítve gazdaságunk eredményességét, a fejlett szocialista társadalom

építését, hiszen öntudatos, politikailag képzett ifjúságunk a jövőben is jelentős erőt

képvisel.

Zaknarides Sándor (Eger) Gáspár István (N.-bátony)

propagandisták

AZ IFJÚSÁG NEVELÉSE

A LAKÓTERÜLETEKEN

... A munkamegosztásban, a lakóterületi ifjúsági munkában jelentkeznek a legnagyobb lemaradások, nem kidolgozott a tartalma és nem kialakultak a szervezeti keretei. A tanács az ifjúsági alap biztosításával úgy véli, hogy eléget tett feladatainak. Félreértés ne essék, ezek alapvető fontosságúak és kellenek, de önmagukban nem elégségesek. A munkamegosztás csak akkor lehet megfelelő, ha a feladatok differenciálása mellett a tennivalók közös vállalásainak szemlélete, gyakorlata is kialakul. Intenzívebb együttgondolkodásra és együttműködésre lenne szükség. Döntő tényezők ebben a párt- szervezetek, kezdeményező- eknek kell lenniük, új, hatékony módszereket kellene kialakítaniuk és keresniük, hiszen ifjúságpolitikát csak az ifjúsággal közösen lehet csinálni.

A másik alapvető tényező a nevelésben a KISZ-szervezet. Fontos, hogy az egyes ifjúsági rétegek számára, az adott területen megfelelő politikaitársadalmi célokat tudjon adni úgy, hogy ne csak kereteket adjon, hanem lényegében az öntevékenységre építsen. A lakóterületen, úgy tűnik, hogy a körzeti pártszervek, a népfront, a tanácstag, munkájukban „túlzottan magukra hagvatottak”. Érdemes lenne alaposan végiggondolni — és ebben lehet a KISZ-szervezet a kezdeményező —, hogy a lakosságot, a párt-, szak- szervezeti és a KISZ-tagokat legközvetlenebbül érintő kérdéscsoportok, ügyek, közérdekű problémák jobb intézése, érdekeik hatékonyabb képviselete — és nem utolsósorban a megoldásukba való intenzívebb bekapcsolásuk érdekében milyen új formákat, módszereket kellene kidolgozni.

Molnár Katalin,

a salgóbányai KISZ-iskola nevelője

A mozgalmi jelent és múl-, tat összevetve véleményt kapott, hogy mozgalom ereje nem gyengült, csak formája változott. Egységes megítélésként hatott, hogy idősebb elvtársaink, barátaink bíznak társadalmunk fiatalabb generációjában, a KISZ-mozgalom erejében, hivatásában.

Szabó Miklós

Pásztó

Új reprodukciós technika

A lődzi Vera üzemben egy új anyagot állítottak elő, amely lehetővé teszi festmények ideális másolatainak elkészítését. Az új bársonypoliészter anyag tartósan felveszi a transzfer nyomtatási módszerrel rávitt festékanyagokat Az üzem ezzel a technikával eddig az angol és holland, festészet mestereinek mintegy kétezer reprodukcióját nyomtatta ki. A másolatok a megszólalásig emlékeztetnek az eredeti festményekre.

M/ lesz veled.

Annamária ?

Két gyerek várakozott sorsára a rendőrségi folyosón azon a hét végi, nyári délutánon. Bent a szobában a keresztmama gyorsan intézte a papírokat, így a paksamétára rövidesen rákerülhetett az utolsó pecsét is. Ez egyben a 12 éves G. Annamária és a 3 esztendős D. János sorsát is megpecsételte: innentől az állam viselte gondjukat. Pedig a gyerekeknek anyjuk, apjuk van, szép fizetéssel, elviselhető lakáskörülményekkel, több éves munkaviszonnyal... dehát, legalábbis úgy tűnik, mindez kevés a boldogsághoz.

Salgótarján centrumához néhány percnyire lakik a keresztmama T. Gyuláné, aki az állami gondozásba vételt kezdeményezte. Sem előtte, sem utána nem sok nyugodalma volt. Mikor lakása ajtaján kopogtatok riadtan kérdezi:

— Ki az? Ki az? Mit akar?

Nemrég érkezett haza az

éjszakai műszakból, egyedül él, az állami gondozásba vétel előtt a két gyerek sok hét végét itt töltött el. Ide menekültek.

— Nem lehet azt szavakkal elmondani, amit ezek a gyerekek szenvedtek — siránkozik —, amióta a testvérem összeköltözött D-vel, jelenlegi élettársával. Egy ideig itt

is laktak, de amikor a férfi az édesanyámat megverte, éli zavartam őket... D. mindenféle kis kurvának lehordta azt a kislányt, volt úgy, hogy részegen hazament, aztán azt mondta: mutasd magad, hadd lássam, nem voltál-e fiúval?

— Amikor ezek a dolgok megtörténtek, miért nem szóltak a tanácsnak, vagy a rendőrségnek?

— Később szóltunk, s így sikerült kivennünk a családból őket... Előbb szerettem volna, ha hozzám jönnek, de helyzetem miatt nem tudtam volna tisztességgel fölnevelni őket. Meg aztán megfenyegettek, azt mondták elvettem tőlük a gyerekeket,.. hát kérdem én, azok után, amit velük csináltak, nem ezt kellett tennem?

Annamária minden második hét végét itt tölti, de T. Gyuláné Kisterenyén is gyakran meglátogatja. Egyszer elvitte a kis öccséhez Felsőpe- ténybe, s mint mondja jövőre pedig szeretné végleg magához venni a kislányt.

Bő fél esztendeje van a kis- terenyei nevelőotthonban G. Annamária. Alacsony termetű, okos tekintetű, szerény kislány, osztályfőnöke szerint jó alkalmazkodóképességgel rendelkezik, hamar beilleszkedett az iskolai közösségébe. Látogatásom előtt — az édesanyja több hónapja nem járt ott — egy nappal a keresztanyja is eljött, s a gyerek lelkére kötötte, hogy mindent, a teljes igazságot mondja el az újságíró bácsinak. Nem is kertel.

— Amikor az öcsém megszületett, onnantól lett rossz a sorsom — mondja. — D. gyakran megvert, ha részeg volt fogdosott, maceráit... hét végeken azt mondtuk otthon, hogy keresztmama nadrágot varr Jancsikának, s el kell mennünk hozzá.

— Édesapád Salgótarjánban él, ő törődik veled?

— A téli szünetben náluk voltam, kaptam tőlük sílécet, elég gyakran járok hozzájuk. De azt mondja apu, hogy nem tud magához venni, mert a felesége idegbeteg.

Marad tehát a nevelőotthon Igaz, Annamarit szeretik itt. megbecsülik, nevelik, tanítják, barátnői is vannak, a mesebeli három kívánságának egyike mégis az lenne, hogy mihamarabb kijusson kistestvérével együtt az intézetből.

— Csak azért vagyok szomorú — vigasztalja magát —, hogy nem láthatom a tesómat,

Jancsikát, mert ő Felsőpetény- ben van. — Aztán földerül az arca. — De keresztmama azt mondja, hogy magához vesz bennünket

Nagybátonyi albérletükben keresem a gyerekek szüleit, nincsenek ott. Szombat délelőtt van, sokan járnak az utcán, kérdezősködöm, egy idős bácsi útbaigazít:

— Ott láttam őket a kocsmaudvaron. .. miért keresi őket, tán’ nincs valami baj?

Valóban a kocsmaudvaron találkozunk, de hogy ne legyen feltűnő a beszélgetés a hátsó udvarba megyünk. Itt mind a ketten szinte egyszerre fakadnak sírásra.

— Négy éve van bent a lakásigénylésünk... segítsen nekünk, hogy megkapjuk... abban a csöppnyi albérletben nem tudtunk négyen élni — fűzik egymás szavait indulatosan, aztán a nő zokogva mondja: — Majd megőrültem, amikor megtudtam, hogy a testvérem elvette tőlünk a gyerekeket, állami gondozásba adta, elcsalogatta tőlünk. ..

— Miért nem kérte vissza? Ha megfelelő nevelési körülményeket tud nyújtani számukra. ,.

— Ebben az albérletben? —

kérdez vissza. — Míg nem kapunk egy normális lakást addig nem tudjuk visszavenni, de ha meg lesz, másnap kihozom őket.

— Annamária nem vágyik vissza, azt mondta, túl sok verést, szenvedést kapott.

— Nem igaz! — kontrázik az asszony. — Mindent megvettem neki, szépen járattam — odahívja tanúnak az éppen arra járó pincérnőt, aki akkor tudja meg, hogy a gyerekek csaknem egy éve állami gondozásban vannak, de azért bizonygatja, hogy az asszony minden édességet megvett a gyerekeknek. Éppenséggel volt miből, mert egyikük sem keres rosszul.

Sorolom a példákat, a férfi minderre nem túl meggyőző nemleges választ ad, az asz- szony azonban megjegyzi:

— Tetszik tudni, a kislány nem szeretett tisztálkodni, és hát biztos azért kérdezgetett tőle az élettársam olyan dolgokat, amit mondott...

Ennél a pontnál már nagyon feszültté válik a beszélgetés, a férfit erős zokogás, majd indulat önti el, jobb könyökével hatalmasat üt a falba. A másodikat már nem várom meg.

Egy statisztikai kimutatásban olvasható, hogy a nevelőotthonok túlzsúfoltak, országos kihasználtságuk: 135 százalékos! És még egy figyelemre méltó, elgondolkodtató adat: a központi idegrendszeri rendellenességek 24-szer (!) haladják meg a rendes családi környezetben élők károsodás! arányát.

Annamária mondja, nagyon sokat elgondolkodik eddigi életén, a kistestvérén, az embereken. Kérdem tőle, hogyan büntetné azt a családot, amely szélnek ereszti, vagy elűzi a gyerekeket otthonról? Vállat von, nem tudja. Ez a válasz.

Mert a valóságban sincs válasz! Nemcsak a kisterenyei gyerekeknek, hanem az állami gondozottak jó részének élnek a szüleik, egészségesek, jól keresnek. És mégsem felelnek felelőtlenségükért, komolyan senki nem rója meg őket azért, mert tönkreteszik gyerekeik életét. Így fordulhat elő Kisterenyén is az a jelenet, amikor a papa és a mama egy Opel Rekordon begurul a nevelőotthon elé, ott levő fiacskáinak zsebébe dug néhány ötszázast, alkalmanként még a közeli presszóba is kiszökteti őket — egy kis tortatúrára —, aztán könnyes szemekkel búcsút intenek egymásnak. És aztán egy évig még hírüket sem hallani.

Tanka László

4 NOGRÁD - 1981. március 22., vasárnap