Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
A hét három kérdése 1. Miért hívták össze idő ! előtt a NATO-tanácsot? ' A meteorológiai tavasz után a héten beköszöntött a csillagászati tavasz is, lassan-lassan enyhébbre fordul az idő. A világpolitikai kiimában azonban nem egészen ilyen folyamatok érvényesülnek. Washington irányából különösen fagyos hullámok érzékelhetőek. Az alkalom valójában rutinszerűnek volt mondható: a következő esztendő katonai és gazdasági segélyprogramjával kapcsolatban, a kongresszusban meghallgatták Haig külügyminisztert. Az amerikai diplomácia új vezetője azonban elsősorban vádaskodásra és hisztériakeltésre használta fellépését. Elővette a „szovjet fenyegetés” régi lemezét s többek között egy négyütemű hadműveletet tulajdonított Moszkvának Közép-Amerika úgymond meghódítására. Több amerikai kommentátor úgy véli, hogy a külügyminiszter képtelen állításai mögött olyan szándékok is jelentkeznek, mint a rekordösszegű katonai kiadások elfogadtatása, valamint a figyelem elterelése a költségvetés szociálisnépjóléti fejezeteinek alapos megnyirbálásáról. Más kormánytisztviselők még messzebb mentek, Pipes, a nemzetbiztonsági főtanácsadó egyik magasrangú beosztottja egyenesen háborúval zsarolt. Olyannyira durván, hogy a Fehér Ház szóvivője hivatalosan elhatárolta magát a szélsőséges véleménytől s más öncáfolatokban sem volt hiány. Washington magatartása mindenképpen visszatetsző és veszélyes, de különöképpen az a mostani Időszakban. Hiszen válaszra várnak az SZKP kongresszusán előterjesztett békejavaslatok, amelyeket Leo- nyid Brezsnyev levél formájában is eljuttatott a legjelentősebb fejlett tőkésországok vezetőihez. Az atlanti szövetségesekre és Japánra kétségkívül máris hatott az Egyesült Államok felől érkező „hidegfront” sokkal óvatosabban és több fenntartással fogalmaznak, de szinte kivétel nélkül alapot látnak a szovjet indítványokban a párbeszéd megkezdésére. Természetesen nem akarnak és nem tudnak Washington ellenére cselekedni, de a korábbinál erőteljesebben vetődött fel a belső egyeztetés, a viták szükségessége. Ezért a szokásos június elejei időpont helyett az idén már május 4- re összehívták a NATO tanácsát, a soros színhelyre, az olasz fővárosba. Előreláthatólag e római megbeszéléssorozaton alakulhatnak ki a NATO-válasz elemei. (Bizonyos körvonalak már kibontakoztak: az amerikaiak egyelőre elutasítják a tárgyalásokat, illetve a tárgyalások elvi elfogadása mellett lehetetlen feltételeket támasztanak — a NATO többsége, beleértve Párizst és Bonpt hajlékonyabb álláspontra helyezkedik. Igaz, nehezen vonhatják ki magukat a nagy szövetséges befolyása alólj. Az amerikai sajtó kedvelt fogásai közé tartozik, hogy rendszerint mérleget von az új elnök első Száz napját követően. Reagan elnökségének valóban csak a kezdetén vagyunk, jóllehet mozgalmasságban nincs hiány. Ez a száz nap éppen a római NATO-ta- nácskozás előestéjén jár le s ezúttal valóban módot nyújt majd az új amerikai kormányzat politikájának megalapozottabb értékelésére. 2. Miért szaporodtak meg a dél-afrikai támadások a szomszéd országok ellen? A dél-afrikai repülőgépek és különleges osztagok a héten három szomszédos országba hatoltak be, jelentős anyagi veszteséget okozva, emberek életét követelve. Angolába, Mozartiinkba, sőt a Botswana Köztársaságba, a hajdani Becsuánföldre is. Az első határsértés esetében még „tévedésre” hivatkoztak, azután nyíltan megfogalmazták a sorozatos agressziók indokait. Angolát azért vették célba, mert a Cunene határfolyó másik oldalán elterülő Namíbiából sokan átmenekültek Angolába a dél-afrikai gyarmatosító elnyomás elől. Ezért bombázzák a menekülttáborokat és segítik azt a Savimbit, aki martalócaival fellép a népi Angola ellen, falvakat gyújt fel, gyilkos merényleteket hajt végre. Mozamblkot az idén már harmadszor támadják, mert a Dél-Aírikában betiltott ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) több vezetője ott él és dolgozik kényszerű emigrációban. Botswana ugyancsak menedéket nyújtott Dél- Afrlkából átszökött családoknak. Dél-Afrika tehát nem először hajtott végre támadást független szomszéd országai ellen, de míg eddig igyekezett ezeket leplezni, most szinte nyíltan, tetszelegve vállalta a nemzetközi jogot sértő behatolásokat. A biztatás ehhez az óceánon túlról érkezett: az új amerikai kormányzat jelszavát vették'át. Pretória is a „terrorizmus elleni harcról” beszél, amikor fellép azok ellen, akik tiltakoznak a gyarmatosítás és fajüldözés ellen, jogos felszabadítási küzdelmet folytatnak. Ráadásul éppen ezen a héten érkezett olyan hír Washingtonból, hogy Botha dél-afrikai miniszter- elnök meghívását fontolgatják. Ezt ugyan hivatalosan nem erősítették meg, de aligha keltene meglepetést az amerikai fővárosban dél-afrikai látogatók megjelenése, ^kik különben oly’ gyakran tesznek hívatlan látogatásokat a szomszédságban... Mi történik Pakisztánban? Ziaul Hak, pakisztáni tábornok-elnök a legkézenfekvőbb megoldást választotta: másokra mutogat, másokat vádol. Pedig az eltérített repülőgép hosszúra nyúlt drámája. valamint a kísérő jelenségek — függetlenül attól, hogy a gépeltérítés, a túszszedés módszereit messzemenően el kell ítélni — fényt vethetett Pakisztán belső helyzetének ellentmondásaiTöbb, mint három és fél esz- [ tendeje katonai diktatúra j uralkodik az országban s egy- | re inkább fokozza a belső elnyomást. Mindez oda vezetett, hogy februárban az addig egymással viszálykodó kilenc ellenzéki csoport közös bizottságot állított fel és akcióegységre lépett. Az elnök kettős taktikával válaszolt: egyrészt újabb letartóztatások következtek, másrészt kormányátalakítást határozott el, hogy egyes ellenzéki politikusokat miniszteri tárcával kenyerez- zen le. Ez utóbbi manőver nem sikerült, mire — a gép- eltérítést is ürügyként használva — további terrorintézkedések következtek. Ami viszont még jobban összekovácsolja az ellenerőket: egymást követik a városi megmozdulások (diáktüntetések, sztrájkok, az ügyvédek, orvosok és újságírók tiltakozása), igaz, a falusi körzetekben viszonylagos csendről beszélhetünk. A belső nyugtalanság azért is szélesebb jelentőséget nyerhet, mert Pakisztán fontos helyet foglal el az amerikai tervekben. „Helyettesítő” hatalomként, kicsit a császári Irán pótlására, hiszen Pakisztán közreműködésével próbálnak nyomást gyakorolni a térségre, beleértve Indiát is, több országban pedig — az Emirátusoktól Szaúd-Arábiá- ig — pakisztáni katonák tartózkodnak, vagy tárgyalások folynak az állomásoztatásról. Ám éppen az iráni tanulság lehet figyelmeztető: ilyen belpolitikai háttérrel veszélyes dolog nagyratörő terveket kovácsolni. Réti Ervin Karmai üzenete Az afgán naptár szerint március 21-én kezdődő 1360. év alkalmából Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, állam- és kormányfő rádió- és televízióüzenetet intézett az ország lakosságához. Az üzenet rámutat: Afganisztán vezetése az elmúlt esztendőben Intézkedéseket hozott az ország hazafias erőinek mozgósítására, hogy biztosítsák az országban a demokratikus törvényesség, a bizalom, a békés építőmunka és a nemzetiségek közötti együttműködés légkörét.- Sikerült meghiúsítani Afganisztán ellenségeinek törekvését, akik a gazdasági, társadalmi és kulturális elnyomást kívánják visszahozni az országnak. Az újévi üzenet élesen elítéli az imperializmus és a reakció erőinek, a kínai hege- monistéknak a kísérleteit, akik hadüzenet nélküli háborút folytatnak Afganisztán ellen. Számos kiképzőközpontot hoztak létre, ahol felforgató tevékenységre képezik ki és fel- fegyverzik az ellenforradalmi bandákat. Az ország ellenségei az iszlám vallást is felhasználják céljaik elérésére. (MTI) NÓGRÁD - 1981. március 22., vasárnap Befejeződött a lipcsei vásár Szombat délután bezárta kapuit a világ legjelentősebb szakvásárának számító lipcsei tavaszi vásár. A nemzetközi gazdasági seregszemlén 67 ország — köztük Magyarország — több mint 9 ezer kiállítója vett részt, s arra 100 országból érkeztek látogatók, elsősorban szakemberek. A vásár NDK-beli rendezői a mostani bemutatót a legsikeresebb lipcsei vásárok közé sorolják. A Lipcsében most bemutatott magyar termékek — amint már jelentettük — 5 aranyérmet szerezték a vásáron, közülük az egyiket a világhírű jénai Carl-Zeiss Kombináttal közösen. Uj elnök A nyugat-berlini CDU szombaii — a május 10-én megtartandó előrehozott parlamenti választásoknak szentelt — kongresszusán Richard von Weizsackert, a bonni szövetségi gyűlés Jelenlegi kereszténydemokrata alelnöké, megválasztotta a párt nyugat-berlini elnökévé. Weizsäcker — aki a CDU kormányzó-polgármester Jelöltje a szociáldemokrata Hans-Jochen Vo- gellal szemben a választásokon — ezzel hivatalosan Is átvette a kereszténydemokrata ellenzék vezetését a városban Peter Lorenz eddigi elnöktől, aki gyakorlatilag már hónapokkal ezelőtt megvált nyugat-berlini pártbeli posztjától. Hírek Salvadorból A Pentagon szívivője pénteken este közölte, hogy a Salvadorban tartózkodó 54 amerikai tanácsadó közül 18-at júliusig visszahívnak, miután addigra „elvégzik feladatukat”. Szeptemberig a szóvivő szerint az amerikai katonai kiképzők túlnyomó része elhagyja a közép-amerikai országot. A szóvivő kérdésekre adott válaszaiból azonban kitűnt, hogy nem a salvadori juntának nyújtott katonai segítség megszüntetéséről van szó. A salvadori gerillavadászok kiképzése az Egyesült Államokban és ,,panamai ámerikai iskolákban folytatódik”. Clarence Long demokrata képviselő, aki néhány napot Salvadorban töltött, hogy az amerikai katonai beavatkozás várható következményeit vizsgálja, hazatérve, sürgette a kormányt, hogy szüntesse meg azokat a kockázatokat, amelyek az amerikai katonai személyzet Salvadorba küldésével járnak. ☆ Egy hónapig tartó fogság után a salvadori hatóságok pénteken szabadon bocsátották Adolfo Arnaldo Majano ezredest, a junta volt tagját, akit azért tartottak őrizetben, mer élesen bírála a junta jobboldali politikáját. Maja- nót a repülőtérre kísérték, és feltették egy külföldre induló gépre. Hivatalosan nem közölték, hogy melyik országba távozott, de valószínűnek tartják, hogy úticélja Panama. A 46 éves ezredes vezette az 1979 októberében lezajlott államcsínyt, amely megdöntötte Romero elnök uralmát. A junta úgynevezett mérsékelt szárnyához tartozott. Decemberben lemondatták, s Madridba „száműzték”: katonai attassénak nevezték ki. Majano azonban illegalitásba vonult, s majdnem három hónapig bujkált. Február 20-án tartóztatták le, miután a gua-' temalai hatóságok kiadták Salvadornak. Egy katonai bíró szabadon bocsátásával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy nem találtak okot őrizetben tartására. , Megfigyelők felette meglepőnek tartják Majano szabadon bocsátását, mivel a jun-. ta az év elején még mindent megtett kézre kerítése érdekében. Egyelőre nem ismeretes, hogy milyen politikai számítások rejlenek szabadon bocsátása mögött. Shafic Handal, a Salvadori Kommunista Párt hivatalos libanoni látogatáson tartózkodó főtitkára szombaton Bejrutban újságírók előtt felhívta a figyelmet az Egyesült Államok salvadori katonai beavatkozásának fenyegető veszélyére és elutasította a salvadori hazafiaknak nyújtott segítség ürügyén a Szovjetuniót ért vádakat. Handal kijelentette, hogy a közvetlen amerikai beavatkozás nemcsak Salvadort, hanem más közép-amerikai i országot — így Nicaraguát is' — fenyegeti. A hazafiak fegyvereivel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy azokat a kormánycsapatoktól vették el, és cáfolta, hogy idegen országok segítenék fegyvereikkel a hazafiakat. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítás! Front azzal a kéréssel fordult a hon- durasi kormányhoz, hogy. tegyen meg mindent a salvadori menekültek életének meg- kímélésére. A front jelentése megállapítja, hogy a héten, csupán a szerdai napon hétezer menekülő — főként öregek. asszonyok és gyerekek — lépte át a hondurasl határt. A határövezetben azonban, amelyet egyébként is állandóan tűz alatt tart a salvadori légierő, hondurasi fegyveresek fogadják a menekülőket, kettőt közülük már meg is öltek és huszonegyet letartóztattak. Jaruzelski: Feszült helyzetben különösen szükséges Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, lengyel miniszterelnök. A lengyel közvéleményt, s vele együtt a miniszterelnök által kért 90 nyugodt nap sorsát érzékenyen érintette a csütörtöki bydgoszczi incidens. A helyzet már azt megelőzően sem volt teljesen nyugodt: éppen Bydgoszczban a hét eleje óta tartott több mint ötven egyéni paraszt ülősztrájkja az Egyesült Parasztpárt helyi központjában. Az ország másik részén, Opoléban a faipari dolgozók hirdettek sztrájkkészültséget, Suwal- kiban egy középület átadását követelte a helyi Szolidaritás egészségügyi célokra, a legújabb radomi feszültség megoldásáról pedig épp, hogy megkezdődtek a tárgyalások. Mint ismeretes, pénteken a Szolidaritás országos vezetősége a szakszervezet minden tagja számára sztrájkkészültséget hirdetett, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal abbahagy mindenfajta tárgyalást a hatóságokkal. Bydgosz- czban a helyi vegyipari művek párt- és társadalmi szervezetei közös határozatban követelték annak kiderítését, hogy kinek a döntésére alkalmaztak rendőri erőt csütörtökön a vajdasági tanács épületében, ugyanakkor teljes támogatásukról biztosították Jaruzelski miniszterelnököt, és azt a módot, ahogy a vitás kérdések rendezésére törekszik. A szczecini Szolidaritás szervezet — amely szintén sztrájkkészültséget hirdetett, — ugyancsak megállapította, hógy a miniszterelnök tízpontos programja széles körű társadalmi támogatásra talált, a többi között a Szolidaritás részéről is. Az autonóm szakszervezetek szövetsége szintén nyilatkozatban követelte, hogy derítsék ki és hozzák nyilvánosságra, milyen körülmények között zajlott le a bydgoszczi incidens. Az autonóm szak- szervezetek egy része szintén tárgyalni sztrájkkészültséget hirdetett, szövetségük ugyanakkor hangsúlyozta, hogy folytatni kell a tárgyalásokat a vitatott kérdésekről. Pénteken este Jaruzelski miniszterelnök a kormányszóvivője útján tudatta: ha valaha, akkor éppen a mostani feszült helyzetben van igazán szükség a szakszerve-' zetek és a különféle szintű vezetők közötti tárgyalásokra. A tárgyalások megszakítása csakis a problémák elhúzódásához vezet, amint azt az opolei példa is mutatja: a faipari dolgozók Szolidaritás szervezetének képviselői és a szakminisztérium megbízottai pénteken megérkeztek Gorli- cébe, hogy megbeszéljék a vitás ügyeket, közben azonban elhangzott a szakszervezet országos vezetésének felhívása, s ennek nyomán meg sem kezdődtek a tárgyalások. ☆ A lengyelországi Katowicében pénteken teljes ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt vajdasági bizottsága. Jelen volt Tadeus Grabski, a Politikai Bizottság tagja, a LEMP KB titkára. A tanácskozáson Andrzej Zabinski, a Politikai Bizottság tagja, a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkára elnökölt. A pártbizottság teljes ülésén meghatározták azokat a feladatokat, amelyeket a bányászok pártszervezeteinek keli elvégezniük az ország szénszükségleteinek kielégítése érdekében. Annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben a szénkitermelés meghaladja a napi 620 ezer tonnát, már most nyilvánvaló, hogy az idei szénmennyiség kevesebb lesz, mint amennyit a jelentősen csökkentett terv előír. Emiatt a munkáskollektívákat meg kell győzni a szabad szombatokon végzendő önkéntes munka szükségességéről — állapították meg a tanácskozás résztvevői. A vajdasági pártbizottság teljes ülésén hozott határozat mélységes aggodalmát fejezi ki az országban kialakult politikai helyzettel kapcsolatban. Határozottan tiltakozunk a népi állam rombolására irányuló szakadatlan kísérletek ellen — mutat rá a határozat. Elégtelennek tartjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek a lengyel nép alapvető létérdekei, a nemzeti lét számára oly veszélyes tevékenység megfékezésére irányulnak. A határozat hitet tesz az ország szövetségi elkötelezettsége, a Szovjetunióhoz és a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő barátság mellett. A dokumentum befejezésül’ kifejezésre juttatja a katowicei kommunisták ama meggyőződését, hogy a munkás- osztállyal, a nép hazafias erőivel együtt, az összehangolt és megalkuvás nélküli erőfeszítésekkel visszaverik Lengyel- ország ellenségeit, helyreállítják a rendet, ami a normális és nyugodt élet- és munkakörülményeket blztositja az országban. <e (MTI) Űrhajósok szombati programja A nagytakarítás volt az egyik legfontosabb teendő szombaton az új szovjet űrexpedíció számára. Vlagyimir Kovaljonok és Viktor Szavi- nih úgynevezett „nedves takarítást” végzett: nedves ruhával portalanították a berendezések felületét, az űrállomás belsejét. A hét utolsó napjára valamivel könnyebb feladatot kaptak az űrhajósok, akiknek eddig nem volt még igaz pihenőnapjuk a Szaljuton. A hét vége programjához tartozik a beszélgetés a családdal: a Kétoldalú kapcsolatot rendszeresen fenntartják az expedíció tagjai és családtagjaik között. Ilyenkor egyébként a földi Irányító központ kikapcsolja saját rádióvevő-berendezését, hogy biztosítsa a beszélgetés magánjellegét. A két űrhajós szombaton testedzéssel Is foglalkozott, s emellett elvégezte több tudományos berendezés tizembe helyezését is a nemsokára meginduló kutatómunkához. A javítások már gyakorlatilag véget értek. A többi között a Szal- jut egyik televíziós kameráját is meg kellett javitaniok, ez azonban — az elektronikában és az optikában egyaránt szakértő Szavinih számára — nem okozott ktilönösebb nehézséget. Az orvosi vizsgálatok sorában ezúttal az űrhajósok szívműködését vizsgálták a földi orvosok a telemetrikus műszerek segítségével: az eredmény teljesen kielégítő, a Szaljut személyzeté egészséges, átállt a tartós súlytalanságra. Kovaljonok és Szavinih már korábban elbúcsúzott a Progress/—12 teherűrhajótól: a Progresszt lekapcsolták a Szal- jutról. Pénteken földi irányítással a teherűrhajót lefékezték, s az a megadott körzetben eljutott a légkör felső rétegébe és megsemmisüli.