Nógrád. 1981. március (37. évfolyam. 51-76. szám)
1981-03-18 / 65. szám
B E R C E L ^/^VVAA^/V^AX\A^\AX\/WWNX\/VVVVWWWV^A^ Bemutatkozik a lfförös Csillag Termelöszöuelkezet / Fönnállásának rövid története alatt — Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske és Bércéi szövetkezetei 1977-ben egyesültek — a tavalyinál eredményesebb esztendőt nemzárt a berceli Vörös Csillag. Az ezer hektárnál alig nagyobb gazdaságocskáknak sok gonddal kellett egyedül meg- küzdeniök. Most 5500 hektár a közös földterület, és ennek megmunkálására egyesítették erőiket. Mi változott az összefogással? Sok minden. Ma mást adnak a földnek, mint egy-két évvel ezelőtt, de mást is — többet — kapnak attól vissza. Itt, a Galga forrásvidékén sose volt könnyű gazdálkodni. Különösen nem a régi, hagyományos módszerekkel. Nem volt hát elegendő csupán az erőket egyesíteni, de változtatni kellett a módszereken is. De talán még ennél is nehezebb volt az emberek szemléletén változtatni, mert bizony eleinte igencsak ódzkodtak az újtól. Galgagután új szervizt nyitottak, várhatóan majd a lakosságnak is végeznek javításokat. és ez így lesz ezután is. Eredményes gazdálkodásunk biztosítéka a növénytermesztés és az állattenyésztés mind magasabb színvonala, amihez minden adottságunk megvan. ruzával bebizonyított, azt a gyakorlat is igazolta. Különösen szép eredményeket értek el az őszi búza és árpa, va» lamint a tavaszi árpa tér*- mesztésében. Egyre növelték a 23 hektár fiatal málnás most fordul termőre. A domboldalak mögött nyája. a téesz kavicsbáAz „idegenből jött” elnök vetésterületet és tavaly már még Magyarnándorból hozta 700 hektáron fújta a szél a ve- magával a vetőmagtermesztés tőmaggabonák kalászait, öszi- szeretetét. Amit papíron, ce- búzából több mint száz vaSzívős, kemény munkával, ha kellett szigorral, ha elég volt a szép szó; akkor azzal próbálkozott az ..idegenből” jött elnök, Tamási János, aki az egyesített, immár nagy gazdaság élére került. Senki sem mondhatja, hogy rossz iskolája lett volna Magyarnándorban, az állami gazdaságban. Ma már nem is mondja senki, bár néhány évvel ezelőtt sokan morogtak a háta mögött. A leginkább tamáskodókat is meggyőzte az a zárszámadáskor hallott adat, amely szerint négy esztendő alatt a Vörös Csillag harmincmillió forinttal növelte termelési értékét és tavaly elérték a 84 milliót. A morgolódók, az újat ellenzők meggyőzésére minden bizonnyal ékes bizonyíték volt az, hogy a megalakulást követően mindig eredményesen — és mindig hatékonyabban — gazdálkodtak. Az egykori kis szövetkezetekben 30 mázsa körüli búzatermést takarítottak be. Még a közös gazdaság sem dicsekedhetett 1977-ben, az első esztendőben, hiszen az átlagtermés hektáronként alig ütötte meg a 34 mázsát. Tavaly? Egy hektárról ötven mázsát arattak a kombájnok! Mindezt nem lehet csupán a jó időjárás eredményének — ...........................................................mw«*..|i'a'l|il','l»B'lWCTgf?^........ '1 elkönyvelni, hiszen ahogyan f Bízik János termelési elnök- , . j. helyettes mondotta: fÄ*- __ i> t; 1 979-es ^ ke- ., — Mi elsősorban az alaptevé- /i vetőmagtermesztés új magtárakat kíván, a meglevők mellé új épUletek kerUlnek a közelkenységből akartunk megélni jövőben. Diplomatatáskák készülnek a becskei üzemben gonnal értékesítettek vetőmagminőségben tavaly és ötmillió forint fölött ..kasszíroztak” érte. A tavaszi árpa is jó üzletnek bizonyult, hiszen egy részét szintén vetőmagként, más részét viszont sörárpaként vitték piacra. A Kőbányai Sörgyárhoz szerződés köti a termelőszövetkezetet, ami biztos piacot jelent, ugyanakkor állandó, jó minőséget is követel. Évente egyébként közel ezer tonna sörárpát szállítanak a megrendelőnek, amely a termékkel nagyon elégedett, hiszen a számára fontos jó minőségű, alacsony fehérje- tartalmú gabonát kapja. A szerződés mindkét fél számára előnyös. A gyár megfelelő alapanyaghoz jut bázisgazdaságától. cserébe, a forinton kívül, melléktermékeket juttat vissza a termelőszövetkezetnek, amit az állattenyésztésben takarmányozásra hasznosítanak. íme az előnyös üzletkötés képlete, ahol mindenki jól jár. A berceli Vörös Csillag Termelőszövetkezet a megye egyik legnagyobb vetőmagtermelő gazdaságává fejlődött. Rangot vívott ki magának a piacon azzal, hogy a jó minőséget garantálja, s azzal is, hogy pontosan, precízen teljesítik vállalásaikat. Termékeiket szívesen veszik meg a megyében. Az utóbbi években a gazdaságosság mind jobban előtérbe kerül. Az természetes, hogy ez alól a termelőszövetkezetek sem vonhatják ki magukat. A berceliek nem termesztenek már olyan növényt, ami veszteséges. — Nem éri meg — mondogatják —, ha többe kerül a leves, mint a hús! Igazuk bizonyítására elhagyták a ráfizetéses, alacsony hozamú cukorrépa termesztését és helyette az olajos növényeknek szavaztak bizalmat. Egy csapásra két legyet ütöttek, azaz a termékszerkezet módosítása kettős haszonnal járt. Megszűntettek egy veszteségforrást, ugyanakkor viszont az olajos növények kitűnő előveteménynek számítanak. Arról van tudniillik szó, hogy1 a repce, a mustár és a napraforgó learatása után termőképes, jó erejű talaj marad vissza, abba pedig vethetik a gabonát. A repce hozta a tervet, a mustár viszont keveéebbet termett a számítottnál. Ennek ellenére jó áron tudták értékesíteni és ez félmilliós nyereséget jelent. Á napraforgó számára a tavalyi év volt a kísérlet ideje, csupán néhány hektáron vetették, az idén már 194 hektáron várják a jó termést. A domboldalakon 23 hektár fiatal, most termőre forduló málnása van a termelőszövetkezetnek. Java részét a szövetkezet tagjai vállalták felesbe, de bevonják a művelésbe a környező községek lakóit is. Az idén 5 millió forintos bevételt terveznek ebből a gyümölcsből és ez — akárhogy számoljuk is — azt jelenti, hogy a fele, vagyis két és fél millió a helybeliek zsebébe vándorol! — A takarmánytermesztést — így az elnök — az árunö- vény-termesztés színvonalára akarjuk emelni! Az eddigi eredmények ismeretében merész terv, de a fejlődő állattenyésztésnek igenis szüksége lesz erre a változásra. Az állattenyésztési főágazat élére nemrég került oda Les- kó Miklós. Az istállókban 1600 szarvasmarha és 1200 juh várja a tavaszt. S bár a főágazat a tavalyi évet is nyereséggel zárta, Leskó Miklósnak máris nagy tervek forognak a fejében. Hétszáz tehenük takarmány- szükségletét önerőből csak akkor tudnák biztosítani, ha az árunövények terhére növelnék azok termőterületét. Ezért inkább arra törekszenek, hogy a Holstein-fríz jószágok közül csak azokat fejjék továbbra is, amelyek a legtöbb tejet adják. Céljuk, hogy kevesebb teIjÉ ► «B Az energiatakarékosság jegyében korszerű szervizberendezéseket alkalmaznak, az üzemanyag-adagolókat rendszeresen ellenőrzik. ja adták át Galgagután az új szervizt, amely ha bírja kapacitással, akkor a lakosságnak is végez javításokat. Minden évben szép summát fordítanak a géppark bővítésére. Most 13 kombájn, 6 önjáró takarmánybetakarító, 38 kisebb-nagyobb erőgép, 11 tehergépkocsi és számtalan munkagép bajait orvosolják a jmUÉA -m**/J*~ - .... •In* Ijlpl Tj'jiwwiiinp A gépműhelyben már felkészítették a kora tavaszi munkák ban részt vevő gépeket. hénnel ugyanannyi — ha lehet, még több — tejet termeljenek, mint korábban. Ehhez viszont kiváló takarmány szükséges ! Csakúgy, mint az 1200 anyajuhnak. Ott ugyanis tavalyelőtt komoly veszteséggel kellett számolni, az elmúlt évet viszont már nyereséggel zárták. , Ahogy az elnöktől megtudtuk, a szövetkezet csak tavaly, az év második felében „indította be” a melléküzem- ági tevékenységet.'“Termel a kavicsbányájuk, Becskén pedig 28 asszonynak ad munkát- a táskaüzem. E rövid idő alatt is bizonyították életképességüket, itt fejlesztést tervezlek az ’lkövetkezendő időkben. Mindent egybevetve kiemelkedő esztendeje volt tavaly á berceli Vörös Csillagnak. Termelési értékük meghaladta a 84 milliót, a nyereség is több volt 6 millió forintnál. A főágazatok munkáját' kitűnően segítette a műszaki gárda. Volt dolguk jócskán, hiszen például a középgépek életkora jócskán tíz évnél is több. Három éve Bercelen hatalmas javítóműhelyt építettek, központi raktárba gyűjtötték az alkatrészeket. Néhány napműszaki főágazat ügyes kezű szerelői. Az idén még jobb eredményeket szeretnének elérni a berceli Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Most sem adják alább a tavalyinál. Többek között ezért is tértek át a korábbi kerületi szervezettségből a főágazati rendszerre. így ugyanis a szakemberek (jobban tudják hasznosítani megszerzett tudásukat és egy-egy részterületben jobban elmélyülhetnek. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben a minőség javítását nem tévesztik szem elől, mint ahogy a gazdaságosságról sem feledkeznek meg. Tervezik például egy gal- vani .álóüzem indítását is, ezzel újabb munkalehetőséget adnak a szécsénkei, nógrádkö- vesdi, galgagutai nőknek. Meliorációra 3 és fél milliót szánnak, s ebből 184 hektárnyi terület minőségét javítják meg. Folytatják az új gépek beszerzését, ezer négyzetméteres tárolószín épül... Tervek tehát akadnak bőven. A berceli Vörös Csillag azonban már bebizonyította, hogy ott nemcsak tervezni tudnak. VQ