Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-13 / 37. szám

Jaruzelski beszéde-/ Három munkás hónapot kérők, kilencven nyugalmas napot Wojciech Jaruzelski hadse­regtábornok, a Lengyel Nép- köztársaság új miniszterelnöke csütörtökön a Parlamentben értékelte az ország jelenlegi helyzetét, és tömören összefog­lalta az általa vezetett kor­mány alapvető szándékait. Kifejtette, hogy a sztrájk­bizottságokkal kötött nyár vé­gi megállapodások óta nagy­mértékben megélénkült a tár­sadalom élete, reménytkeltő változások történtek. Mind­azonáltal a várt és elvárt sta­bilizáció nem következett be, „nehezen tör magának utat a problémák tárgyalásos, pár­beszéd útján való rendezése”. „Mind a kormány, mind a szakszervezetek csak most ta­nulják annak a művészetét, miként kell tárgyalni, a part­ner igazát megérteni" — mon­dotta. Az elmúlt időszak jellem­zéséül a kormányfő az alábbi­akat hangoztatta: „a szocia­lizmussal szemben ellenséges erők a /társadalmi rendet és a szövetségi kapcsolatokat tá­madják. Az államra súlyos veszély leselkedik. Gazdasági káosz és testvérháború fenye­get. Az ilyen szavakat nem könnyen mondja ki az ember —, de tudatában vagyunk e szavak súlyának, és annak, milyen keserűen hangzanak”. Ennél fogva — folytatta Ja­ruzelski — a kormány két do­log mellett kötelezi el magát. Egyrészt, hogy tevékenysége a megújhodást és a szocialista demokráciát fogja szolgálni, hogy küzdeni fog minden, a múltban tapasztalt torzulás el­len. Másrészt viszont „ugyan­ilyen határozottsággal jelen­tem ki: a kormánynak alkot­mányos kötelessége, hogy a társadalmi értékeket megvé­delmezze. A néphatalomnak kellő ereje van ahhoz, hogy útját állja azoknak az embe­reknek, és folyamatoknak, akik és amelyek vissza akar­ják forgatni a történelem ke­rekét, ellenforradalmat akar­nak”. Az időszerű tennivalók kő­iül a miniszterelnök az élet normalizálását, a társadalom nyugalmának helyreállítását jelölte meg az első helyen. Ebből kiindulva felhívással fordult a szakszervezetekhez, valamennyi dolgozóhoz, hogy tartózkodjanak mindenfajta sztrájktól. „Most három munkás hóna­pot kérek, kilencven, nyugal­mas napot. Ezt az időt arra ;fogjuk felhasználni, hogy ren­dezzük gazdaságunk legele­mibb ügyeit . . . (ebben a há­rom hónapban) együttesen megvizsgáljuk és időszerűsít- jük a megkötött társadalmi szerződéseket, kijelöljük a vál­lalt kötelességek teljesítésének a reális lehetőségekhez igazo­dó sorrendjét és ütemtervét”. Jaruzelski közölte, hogy a szakszervezetekkel folytatandó együttműködés hatékonyságá­nak és rendszerességének emelése végett a kormány egy miniszterelnök-helyettes ve­zetésével állami bizottságot ' hív életre. A kormányfő a továbbiak­ban tízpontos csomagtervet terjesztett elő. Ez olyan alap­vető problémákkal foglalkozik, mint a lakosság elemi fo­gyasztási cikkekkel, így élel­miszerekkel való ellátása, a kiskereskedelmi árak ellenőr­zésének fokozása, az egészség- ügyi ellátás legégetőbb prob­lémáinak megoldása, a lakás- építési terv teljesítéséhez szük­séges feltételek megteremtése. A terv szerint a kormány nagy figyelmet fordít a bérek és jövedelmek alakításában a szocialista törvényesség alap­elveinek betartására, a mező- gazdaságban mutatkozó nega­tív tendenciák fékezésére. Ugyancsak a figyelem közép­pontjában áll a népgazdaság anyagi-műszaki eszközökkel való ellátása, a beruházások ésszerűsítése, továbbá az ex­portfeladatok teljesítése és a lakosság alapvető szükségle­teinek kielégítését szolgáló im­port részarányának növelése. Mint Jaruzelski elmondta, a megjelölt célok, végrehajtásá­ban „a kormány, mint min­dig, aktív támogatásra talál a LEMP és a vele szövetséges pártok részéről”. Kijelentette, „arra számítunk, hogy minden szakszervezet, minden társa­dalmi és ifjúsági szervezet, hívők és nem hívők egyaránt támogatni fogják a kormány tevékenységét. A szocializmus életbevágó szükséglete, s egyben az újabb társadalmi megrázkódtatá­sok elkerülésének garanciája: a szocialista demokrácia erő­sítése. A kormány mindent meg fog tenni az önkormány­zati szervek, így a tanácsok tevékenységének fejlesztésére. Szovjet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Nyi- kolaj Tyihonov miniszterel­nök táviratban fejezte ki szí­vélyes jókívánságát Wojciech Jaruzelskinek, a Lengyel Nép- köztársaság minisztertanácsa elnökévé történt kinevezése alkalmából. Az üdvözlő táviratban a szovjet vezetők hangoztatják szilárd meggyőződésüket, hogy a két testvéri ország népei, a szocialista közösség összefor­Különösen nagy figyelmet for­dít a munkásönkormányzati, a szövetkezeti önirányító szer­vezetekre. „Azt a meggyőződésünket fejezzük ki, hogy a kormány lépései megértéssel és támo­gatással találkoznak az egy­ház és a keresztény társadal­mi mozgalom részéről” — mondotta Jaruzelski, majd hozzátette: a lengyel püspöki kar magatartása alapot ad en­nek feltételezésére. Ugyancsak az, együttműködési szellem irányába mutat az a munka, amelyet a kormány és a püs­pöki kar képviselőiből álló ve­gyes bizottság végez. Ezt a vo­nalat folytatni és gazdagítani kívánjuk” — hangsűlyoztá. A népi Lengyelország kül­politikája változatlan. A len­gyel nép életbevágó érdekeit a szocialista közösséghez való tartozás garantálja, s a kor­mány nemcsak óvni, hanem fejleszteni is kívánja a min­denoldalú együttműködést a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal. „Lengyelor­szág a Varsói, Szerződés poli­tikai és védelmi szövetségi rendszerének továbbra is meg­bízható tagja marad” — jelen­tette ki a miniszterelnök. Jaruzelski az elmondottak szellemében történő együttmű­ködésre, annak munkával tör­ténő alátámasztására hívta fél Lengyelország valamennyi ha­zafias érzelmű állampolgárát. Beszédének befejező részé­ben személyi változtatásokat terjesztett a szejm elé, két mi­niszterelnök-helyettesi és öt miniszteri poszton. A kormány nevében indítványozta, hogy Andrzej Jedynak eddigi ne­hézipari és mezőgazdasági gépipari minisztert, valamint Mleczyslaw Rakowskit, a LEMP Központi Bizottságának tagját, a Polityka c. hetilap főszerkesztőjét miniszterélnök- helyettessé nevezzék ki. A lengyel parlament Jaru­zelski beszéde után vitával folytatta munkáját. (MTI) üdvözlet rottsága, az európai béke és biztonság érdekében fejlődni és erősödni fog a Szovjetunió­nak és a Lengyel Népköztár­saságnak a marxizmus—leni- nizmus és a szocialista nem­zetköziség sérthetetlen alap­elveire épülő együttműködése és barátsága. A szovjet vezetők Wojciech Jaruzelskinek sok sikert kí­vánnak a független Lengyel- ország szocialista vívmányai­nak megszilárdítását szolgáló felelősségteljes tevékenységé­hez. (MTI) Lázár György Szófiában (Folytatás az 1. oldalról). zár' György és Sztanko To- dorov mellett részt vettek a magyar kqrmányfő kíséreté­nek tagjai, valamint bolgár részről Hriszto Hrisztov, kül­kereskedelmi miniszter, Ma- rij Ivanov, a külügyminiszter első helyettese és Boncso Mi- tev, a Bolgár Népköztársa-’ ság budapesti nagykövete. A miniszterelnökök tájé­koztatták egymást országaik szocialista építőmunkájának újabb eredményeiről, idő­szerű feladatairól, az MSZMP XII. és a BKP XI. kongresz- szusa határozatának végre­hajtásáról. A tárgyalások középpont­jában természetesen a kétol­dalú kapcsolatok álltak. Mél­tatták a két ország sokolda­lú együttműködésének ered­ményeit, kiemelve,. hogy azok további erősítésére van szük­ség minden területen, így kulturális téren is. A legát­fogóbb véleménycserét gaz­dasági kérdésekről folytat­ták, már csak azért is, mert mindkét országban új ötéves tervidőszak kezdődött. Le­szögezték: éppen ezért kü­lönösen időszerű most a gaz­dasági együttműködés, új, konkrét feladatainak megha­tározása és szerződéses rög­zítése. Ilyen nagy fontosságú dokumentum lesz az 1981— 85. évi árucsere-forgalmi megállapodás, amelyet pén­teken írnak alá Szófiában. A gazdasági együttműködésnek a kereskedelmén kívül egyéb formáiról szólva megállapí­tották, hogy azokra elsősor­ban a gépipari, az elektroni­kai és a vegyipari ágazatok­ban van lehetőség. A két kormányfő egyetértett ab­ban, hogy a népgazdaságok közös érdeke az együttmű­ködésben rejlő, még kiakná­zatlan lehetőségek gyorsabb kihasználása, amit külön in­dokolnak a nehezebbé vált világgazdasági körülmények. Az időszerű nemzetközi kér­dések közül elsősorban a két országot és az egész szocia­lista közösséget közvetlenül érintők kerültek szóba. Rá­mutattak a nemzetközi eny­hüléssel szembeszegülő im­perialista erők visszaszorítá­sának szükségességére, az enyhülési folyamat eredmé­nyei megóvásának fontossá­gára és aláhúzták a leszerelé­si tárgyalások meggyorsítá­sának időszerűségét. Ezzel kapcsolatban reményüket fe­jezték ki, hogy a madridi ta­lálkozón határozat születik az európai katonai enyhü­lési és leszerelési konferen­cia összehívásáról. A kormányfői tárgyalást va­lamennyi megvitatott kér­désben a teljes nézetazonos­ság jellemezte. * Sztanko Todorov csütörtö­kön este a szófiai Vitosa Szál­lóban yacsorát adott Lázár György tiszteletére. A vacso­rán a két kormányfő pohár­köszöntőt mondott. (MTI) Harminchat évvel ezelőtt, 1945. február 13-án a szovjet hadsereg egységei felszaba­dították Budapestet a hitleri megszállás alól. Ezen a napon véget ért a második világhá­ború egyik legnagyobb csa­tája. A szovjet harcosok több mint három hónapon át véres harcok árán lépésről lépésre hozták közelebb a magyar nép történetének e nagysze­rű napját. Ma, a 36. évforduló napján, szeretnék megemlékezni né­hány harcostársamról, akik Budapest alatt harcoltak. So­kan közülük örökre magyar földben maradtak. Emlékez­zünk ma rájuk, megszolgál­ták. Sőt, kiérdemelték a hal­hatatlanság jogát. Az egyikük Vlagyimir Sze- leznyev, „Katyusa” szakasz­parancsnok, a másikuk Varja Ivolgina ápolónővér, aki nem messze Budapesttől, Vereb' községben esett el. Két sú­lyosan megsebesült szovjet ka­tonával együtt a fasiszták ke­zére került, mindhármukat állatias kegyetlenséggel ölték meg. Történt, hogy a hitleristák az egyik ellentámadás során ideiglenesen elfoglalták Ve­Csaták, rebet. A kicsiny szovjet hely­őrség kénytelen volt meghát­rálni. Velük mehetett volna Varja Ivolgina is, de két, ágy­hoz kötött szovjet harcos volt a gondjaira bízva és nem akarta őket otthagyni. Varja Ivolgina amiatt, hogy a sebesültek mellett maradt, maga is meghalt. Becsülettel teljesítette hivatásbeli és em­beri kötelességét. Az ő és a két vele együtt agyonkínzott katona emléké­re Vereb központjában grá­nit emlékművet emeltek és minden tavasszal, amikor vi­rágba borulnak a gesztenye­fák, virágot hoznak ide az iskolások. Egy másik esetről is sze­retnék szólni, amelynek alap­ját más jellegű tett képezi. A fasiszták, megkísérel­vén áttörni a Budapestet kö­rülzáró szovjet csapatok gyű­rűjét, egymás után többször is rohamoztak. A mi „Katyu- sa”-zászlóaljunk által támo­gatott lövészzászlóalj egy nagy szőlőskert szélén ásta be magát. A beállt csendben a katonák cigarettáztak, be­NÓGRAD — 1981. február 13., péntek szélgettek. Zaur Kalojev kö­rül kis csoport gyűlt össze. Mesélt valamit. A Kalojev kö­rül állók között észrevettem Pjotr Galusint, egy alacsony, széles vállú, húsz-huszonkét év körüli legénykét: szőke haj, enyhén szeplős, világos bőrű arc, kék, mélyen ülő szemek. Mint minden fiatal fiú, semmivel sem tűnt ki a többiek közül. És ha most visszaemlékszem rá, az csak azért van, merj tudomásom van róla, hogy nem sokkal később mi történt vele. Ak­kor csak a kíváncsiságával hívta fel magára a figyelmet. Szüntelenül kérdezett. A „szünet”, a csend igen hamar véget ért. Észrevettük, hogy a hitleristák rejtett úton, a horhos mentén próbálták oldalról megkerülni a zász­lóaljat és abban a pillanat­ban, amikor szándékukat felfedeztük, az ellenség ha­talmas ágyú- és aknatüzet zúdított ránk. A csatatéren német páncélosok és önjá­rók bukkantak fel. Zászló­aljunk tűzerejével elfojtot­tunk néhány ellenséges tűz­fészket, kilőttünk három pán­célost és két önjárót. De két páncélosnak sikerült átcsúsz­nia a tűzvonalon és a be­ásott gyalogság oldalába ke­rülnie. A helyzet válságossá vált és — tulajdonképpen — eldönthette volna a harc ki­menetelét. És —, amikor az első el­lenséges páncélos, lánctalpai­val a rögöket hányva, majd­nem betört a beásott zászló­alj sorai közé — feltűnt Pjotr Galusin. Két tankelhárító grá­nátot kötve magára, a har­madikat pedig a feje fölé tartva, az acéltest alá vetette magát. Hatalmas robbanás dobta szét a fasiszta mammu- tot, a másik gyáván meg­fordult és eltűnt a falu irá­nyában. A harcosok megdermed­tek néhány pillanatra, hiszen rendkívüli hőstett játszódott le a szemük láttárB. Nagyon nehéz lenne leír­nom itt azokat az érzéseket, amelyek eltöltőnek minden­kit, akik előtt mindez leját­szódott. De talán érthetővé teszi, hogy miért lendült ez­után egyetlen, szinte viha­ros erejű rohammal előre a zászlóalj. Egy fél óra sem telt bele,' és mindennek vé­ge volt. Az életben maradt fasiszták eszeveszetten me­nekültek. A zászlóalj bevo­nult a faluba. N. Zabelkin a Szovjetunió Hőse Zárszámadó közgyűlés Drégelypalánkon (Folytatás az 1. oldalról). üzemeinek eredményeit, ki­emelve, hogy a jó munka kö­vetkeztében, fokozatosan ja­vulnak a mezőgazdaságban dolgozók élet- és munkakö­rülményei. Olyan évet zár­tak a nagyüzemek, amelyben a termelés növekedése lépést tartott a költségekkel, s a megye mezőgazdasága eddigi legnagyobb nyereséget érte el. Ugyanakkor, egyes üzemek­ben, mintha megállt volna az idő, mert egyáltalán nem nyújtották azt, amit méltán elvárhattak volna tőlük. A nagyfokú differenciálódásra jellemző, hogy a megye me­zőgazdasági üzemeinek 200 millió forintos nyereségének felét öt üzem hozta, vagy például 25 százalékát, egye­dül a drégelypalánki terme­lőszövetkezet. Csak elismerés illeti a ter­melőszövetkezetet, hogy si­került megőrizni a termelés dinamizmusát. Sokan mond­ják — folytatta Havas Fe­renc —, hogy könnyű nekik, ott van a szörpüzem. Ezek csak két dologról feledkeznek meg. Arról, hogy ezt is meg kellett teremteni és arról, hogy itt a növénytermesztés nyeresége, egymagában is, csaknem 20 millió forint. Még itt is vannak azonban- tar­talékok, s amit elsősorban számon kérhetünk, az az eredményes gazdálkodás ki­sugárzó hatása a térség más üzemeire is. Ezt követően köszöntötték Kapás Józsefet, a. termelő- szövetkezet nyugdíjba vonuló elnökét, akinek irányítása, vezetése alatt a drégelypa- lánki Szondi György Terme­lőszövetkezet a megye élen­járó mezőgazdasági nagyüze­mre lett. E kiemelkedő mun­ka jutalmául nyújtotta at Havas Ferenc azt az emlék­lapot, amelyet Nógrádban el­sőként Kapás József érdemelt ki. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta és ezzel határozat­tá emelte, a vezetőség be­számolóját, a zárszámadási mérleget és az 1981. évi ter­vet. Ezután került sor a terme­lőszövetkezet új elnökének, valamint az ellenőrző bizott­ság tagjainak megválasztásá­ra. Ennek eredményeként, a közgyűlés egyhangúlag — 339 szavazattal — Mayer Antalt választotta meg a termelő- szövetkezet elnökének, aki rö­vid beszédben köszönte meg a bizalmat. Kapás József átadta a szo­cialista munkaverseny-moz- galomban kiemelkedő mun­kát végzett brigádoknak a cí­meket, s az ezzel járó kitün­tetéseket, majd a nyugdíjba menő termelőszövetkezeti ta­goknak ajándékokat nyújtott át. A közgyűlés ezzel befe­jezte munkáját. Kétféle igazság Üj lemez a régi gramafonon: az úgynevezett emberi Jo­gokért vívott kampány helyébe — ezt Carterék forgatták — a Reagan-adminisztráció a nemzetközi terrorizmusnak nyújtott állítólagos szovjet támogatás vádjait harsogja. Fortissdmóban — a legharsányabban — maga az új elnök és Haig külügyminiszter adta meg a minden bizonnyal, még jó ideig tartó hadjárat alaphangját. Rázendített a kó­rus is, elsősorban Rómából, ahol az államfő tett olyan ki­jelentéseket, amelyeknek homályos célzásai — bár nem ne­vezték meg a Szovjetuniót — az amerikai rágalmakat igye­keztek alátámasztani. Pedig lehetne — érdemes is — arról szót ejteni, hol és kik bátorítják a terroristákat, netán menedéket adnak a gyilkosoknak. Az Egyesült Államokban például 1976 óta él a két Brazinszkasz. Nevükkel 1970 októberében ismerked-, hetett meg a világ. Az Aeroflot egyik belföldi járatát annak idején arJ ra kényszerítették, hogy Törökországba repüljön. Ám a bű­nözők utasítását a személyzet megtagadta, s a fedélzeten valóságos kézitusa és lövöldözés támadt. Ennek során a két bandita megölte az egyik fiatal stewardesst, megsebesítet­te a pilótákat, majd fegyverrel a kezükben kényszerítették a veszélyes helyzetbe került, utasokkal teli gép pilótáit, hogy eltérjenek megadott útirányuktól. Terrorista a két Brazinszkasz? Minden kétséget kizáróan az. Ráadásul gyilkosok is, amiért minden jogállamban fe­lelősségre vonnák őket. Azazhogy... Az Egyesült Államokban úgy tűnik, másként értelmezik a jogot. Nyilván a terrorizmust is. A két bandita ugyanis 1976 óta — mint a Szovjetunió külügyminisztériumának jegyzéke megállapítja — háborítatlanul él az USA-ban. Ab­ban az országban, amely — egyébként joggal — hosszú ideje élesen szónokol minden nemzetközi fórumon a légi kalózkodás ellen. S az amerikai hatóságok' mind ez ideig nem teljesítették a szovjet követelést: a gengszterek kiada­tását. Még csak meg sem büntették őket. Washington tehat felelőtlenül terroristának bélyegez fel­szabadító mozgalmakat, országuk függetlenségéért küzdő hazafiakat, akik esetleg nem a tőkés társadalmi rend meg­szilárdításáért kockáztatják életüket. Ugyanakkor: fegyve­res banditák, akik légi utasok biztonságát veszélyeztetik, igényt tarthatnak az Egyesült Államok védelmére és párt­fogására. Még akkor is, ha — mint Brazinszkaszék — ár­tatlan emberi életét oltottak ki csak azért, hogy menekül­jenek a felelősségre vonástól. Valójában azonban — amint arra a szovjet jegyzek is rámutat — az efféle okoskodás túlontúl átlátszó. S a tár- gvilagos kívülálló számára minden kétséget kizáróan bizo­nyítja: hol és kik pártolják, bátorítják a terrorizmust. Gyapay Dénes Amerikai segítség a salvadori juntának A washingtoni külügymi­nisztérium szerdán hatályta­lanította az egyébként zavar­talanul áramló salvadori se­gélynyújtás folyósításának utolsó, formális feltételét. Mint ismeretes, december elején Salvadorban a junta biztonsági szolgálata tagjai­nak részvételével meggyilkol­tak négy amerikai apácát. Carter volt amerikai elnök er­re bejelentette, hogy megszün­teti a gazdasági és katonai segítségnyújtást Salvadornak. A látszólag kemény reagálás­ról azonban néhány nap múl­va kiderült. hogy merőben formális intézkedés. Gyakorla­ti feloldásához elegendő volt — Washington jóváhagyásával — a salvadori junta átalakítá­sa, és ennek nyomán decem­ber 17-től ismét megindult a 20 millió dolláros amerikai gazdasági segély folyósítása Salvadornak. Szerdán a washingtoni kül­ügyminisztérium bejelentette, hogy megszüntetik a segély- nyújtás utolsó — merőben formális — akadályát, azaz Carternak azt az intézkedését, hogy a segítségnyújtás teljes folyósítására csak akkor ke­rülhet sor, ha már „haladás mutatkozik a négy amerikai meggyilkolásának kivizsgálá­sában”. A külügyi szóvivő nem volt hajlandó nyilatkoz­ni arról, hogy hogyan áll je­lenleg a vizsgálat, és bejelen­tette: az amerikai kormány a jövőben nem foglal hivatalo­san állást az esettel kapcso­latban. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom