Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-12 / 36. szám
Legtöbb kedvezmény a vegyesiparcikkeknél Szövetkezetünk, a Balassagyarmat és ' Vidéke ÁFÉSZ, szövetkezeti tagságunknak és vásárlóinknak az 1979. évben kockázati alapunkból több jelentős vásárt rendezett, 30— 40 százalékos árengedménynyel értékesítve cikkeiket. A vásárlóknak nyújtott engedmény összesen 402 ezer torint, melyből legjelentősebb vásáraink a vegyesiparcikk— szakmában voltak. Például: tűzhely, gépfonat, olajégők, házi vízellátó-berendezések, melyeknél a kedvezmény ösz- szege elérte a 200 ezer forintot. Gyermeknapi könyvvásárt rendeztünk 30 százalékos engedménnyel. 1980-ban sajnos, lehetőségeink csökkentek, így saját kockázati alapunkból vásárlóinknak, szövetkezeti tagjainknak összesen 143 ezer forint kedvezményt nyújtottunk. Ebben az évben is legjelentősebb a vegyesiparcikkek vására volt, 30—40—50 százalékos engedménnyel értékesítettünk szőlőpréseket, fahordókat, olajégőket és gyer- mekevőeszköz-készleteket. Ruházati szakmában csak egy kötöttárubolttal rendelkezünk, így nagy jelentőségű nyári, vagy téli ruházati vásárban nyújtott engedményről nem beszélhetünk. Tavaly Hugyagon, Szügy- ben engedményes játékvásárt rendeztünk 20 százalékos árengedménnyel. Szeretnénk, ha minden szövetkezeti tagunk Balassa éttermünkben rendezné meg családi ünnepeit — gondolunk itt esküvőkre, ballagási ösz- szejövetelre, névadóra stb. — amelynek során a kétéves tagsági viszonnyal rendelkező tagjaink részére 3000 forint és ezen felüli ételforgalom után 10 százalék kedvezményt nyújtunk. Kedvezményt nyújtunk továbbá a 2000 forinton felüli tartós fogyasztási cikkek vásárlása után, egy százalékot. A Balassagyarmaton üzemelő kölcsönzőboltunkból kölcsönzött edények kölcsönzési díjából a tagoknak 50 százalékos kedvezményt adunk. Fülöp Rudolfné ellenőrzési oszt.-vez. Rétságon és a Börzsöny vidékén A Börzsönyvidéki Egyesült ÁFÉSZ — mint azt Mészáros János kereskedelmi főosztályvezetőtől megtudtuk — minden esztendőben több kedvezményes kiárusítási akciót szervez. így volt ez tavaly is. Csak néhány a jelentősebbek közül: téli és nyári szezon végi akciók, amelyeknek során körülbelül hétszázezer forinttal adták olcsóbban a ruhaneműeket, a konfekcióáruk tömegeit, cipőket és sokféle műszaki cikket. így többek között, rádiókat, televíziókat, hűtőszekrényeket, tűzhelyeket. Ezeken a kedvezményes vásárokon a vevők harmincnegyven százalékkal olcsóbban jutnak egyes termékekhez, mint az év többi napjain. Jól sikerült az elmúlt évben a Skála-Coop napok keTöbb m»nt rétében szervezett leértékelés, illetve kedvezményes kiárusítás. Ruházati cikkekből 28 ezer, élelmiszerekből több mint 80 ezer forinttal maradt több a környékbeli vásárlók zsebében. A kedvezményes szénvásár, tüzelővásár alkalmával 5 ezer mázsa szén talált gazdára olcsóbb áron. Volt tavaly még ing- és ágyneművásár, ahol 120, óravásár ahol 72 ezer forintot spórolhattak a környékbeliek A napokban zajló kedvezményes téli vásárnak már eddig is nagy sikere van. Jelentős forgalmat bonyolít le a cipőbolt és a ruházati szaküzlet, de sokan keresik fel az iparcikkboltot is. Hiszen ott is sokféle vásárolnivalót kínálnak olcsóbban a szokottnál. — h — 10 milliós nagyságrendben A Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ működési területén az elmúlt két esztendőben 33 millió forintos árengedményes akciót rendezett régi fogyasztói értékeken. A különböző árengedményes akciók, leértékelések 1979-ben 4 millió forint, 1980-ban 6,6 millió forint összegű megtakarítást eredményezett a lakosságnak. Az adott engedmény 42,9 százalékát abszolút ösz- szegben, 4 millió 555 ezer forintot szállítóktól kedvező árajánlattal vettük át, a 6 millió 50 ezer forint pedig nyereségünk terhére képzett alapból való. Mind az átvett és a képzett alap teljes egészében felhasználásra került, ez érthető is, hiszen rendelet írja elő, hogy az alap maradványából nyereséget képezni nem lehet, de az alap túllépése esetén az év végi egyenleget a nyereség terhére el kell számolni. Az 1979—80-as évek fontosabb akcióit és árkülönbözeteit közöljük, az árkülönbözetek értékei ezer forintban értendők: édesség, szörp, kon- zetvvásár 334, ruházati szezon végi vásár 3510, divatáruk vására 209, gyermeknapi ruházati vásár 486, ruházati vásár nyugdíjasoknak 206, gyermeknapra játék-, könyvvásár 97, iskolafüzet és iskolatáska 65, könyv és zenemű 50, Am- fóra-cikkek 117, óra-ékszer, bizsu, OFOTÉRT-cikkek 23, bútor- és lakberendezés 370, tüzeléstechnikai kiállításkor 69, tüzelőanyag szezon előtti értékesítéséhez árengedmény 240, RAVILL-cikkek, háztartási kisgép, rádió, televízió, motorkerékpárok 400 ezer forint jelentkezett árkülönbözetként, a lakosságnak, a szövetkezeti tagságnak adott kedvezmények folytán fejeződik be a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ-től érkezett telexjelentés. A lehetőségekhez mérten Szövetkezetünk, a Kistere- nyei Egyesült Zagyvavölgye ÁFÉSZ árengedményes vásárok és kedvezmények nyújtása terén — lehetőségeinket tekintve — erősen behatárolt. Ugyanis mintegy 300 ezer forint keret áll rendelkezésünkre éves szinten, amely a kereskedelmi kockázatvállalás fedezetét is szolgálja. 1979-ben nőnapi harisnyavásárt, vegyi cikkek engedményes vásárát rendeztük meg. Minden . évben megrendezésre kerül ÁFÉSZ-ünknél a gyermeknapi játékvásár^ A PIÉRT Vállalattal közösen rendezzük meg hagyományos füzetvásárunkat. A fentiek alapján 1979-ben és 1980-ban fogyasztói áron 310 ezer forint értékű árut hoztunk forgalomba, az engedmény mértéke 20, 30, 40 százalék volt, melynek összege 88 ezer forintot tett ki — fejeződik be dr. Józsa Gyulának, az egyesült kisterenyei ÁFÉSZ igazgatósága elnökének tájékoztatója Milyen összegű megtakarításhoz jutott a lakosság az árengedményes vásárok kapcsán? „1979—1980" A címbeli kérdés bennünket is foglalkoztatott, amikor is lapunk levelezőihez intéztük kérésünket: — írják meg. hogy a közvetlen környezetükben működő állami és szövetkezeti kereskedelem, az említett két esztendőben milyen mérleget vont meg forintban saját kockázati alapjából, illetve a különböző nagykereskedelmi vállalatokkal közösen adott árengedmények kapcsán. Ezúttal is az a cél vezérelt bennünket, hogy olvasóink elé tárjuk a reális valóságot, az oldalban megszólaló levelezők, segítőkész vállalati igazgatók, szövetkezeti elnökök, főkönyvelők, osztály- vezetők közreműködésével. El kell azt is mondanunk, hogy ezek a kedvezményes áruvásárok, Centrum-hétfők stb. sikeres megszervezése és lebonyolítása a kereskedelemben dolgozóktól sokszor megfeszített, türelmes munkát kíván, s mindezt értünk, a vásárlókért, fogyasztókért végzik, abból a meggyőződésükből, hogy a maguk területén ők is eleget tegyenek a párt ilyen irányú politikájának következetes végrehajtásáért. Most, amikor pénzbeli megtakarításaink megmérettetésére szenteljük az oldalt, gondoljunk tisztelettel a kereskedelem valamennyi dolgozójára. De helvettünk beszéljenek az eredmények, erről szólnak LEVELEZŐINK JELENTÉSEI: Iparcikk-kereskedelem a megye A Nógrád megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat által az 1979/80-as években rendezett árengedményes vásárok és' a vállalati hatáskörben végrehajtott árleszállítások révén a megye lakossága 30,8 millió forint megtakarításhoz jutott. Az 1979. évben a megtakarítás 12,1 millió forintot, az 1980. évben 18,7 millió forintot jelentett. Az 1979. évben a vállalati engedményes vásárok céljaira 6,8 milliót, az 1980. évben 8,7 millió forintot fordított, amely összeget ruházati vonalon, a hagyományos téli és nyári vásár során, a nőnap, gyermeknap és Télapó-vásár alkalmával juttatta a nála vásárlóknak. Különböző iparcikkakciók formájában égyes vas- és műszaki cikkekre, hűtőgépekre, rádiókra, televízilakossógóért ókra, kisebb kapacitású háztartási elektromos gépekre és készülékekre, különféle vegyiárukra, gyermeknapra, karácsony előtt játékárukra, tavasszal kerékpárokra, sportkerékpárokra kapott a vevő árengedményt. Jelentős engedményes akciók voltak mindkét évben a szeptemberi „Kiskereskedelmi iparcikknapok” rendezvénysorozatai keretében, minden héten a csütörtöki engedményes vásárok alkalmával, továbbá a nyári iskolai füzet- és táskavásár során is. Különböző vállalati hatáskörű árleszállítások útján a vállalat vevői két év alatt 15,3 millió forintot kaptak vissza, mely összeg az 1979. évben 5,3 millió forintot tett ki, és 1980-ban már 10 millió forintra emelkedett. A balassagyarmati Ipoly Áruház, a város és a vonzási körzetébe tartozó települések lakói részére két év alatt 3,1 millió forintot juttatott vissza, melyből 1979-ben 1,4 millió, 1980-ban 1,7 millió forint került visz- sza az engedményes akciók révén. Különböző ruházati cikkek fogyasztói árának csökkentésével további, mintegy 2 millió forint megtakarításhoz jutott a város és környékének lakossága. A Nógrád megyei Tparcikk- kiskereskedelmi Vállalat az 1981. évben, és az ezt követő években is, vevőcentrikus üzletpolitikája alapján továbbra is arra törekszik, hogy vásárlói részére minél nagyobb összeget juttasson vissza különböző' ‘engedményes vásárok és árleszállítások útján. Korsós Nándor Balassagyarmat Közkedvelt a Palóc Skála... A Szécsényben és vonzás- körzetében élő lakosság körében kedveltek és keresettek a Skála-Coop termékei. Az áruház vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy a színvonalat tartani tudja. Az elmúlt esztendőben (1980) fő célja volt a kis keresettel rendelkező lakosság vásárlásának lehetőségét elősegíteni, és ár- leszállítással a jövedelmét növelni. Csaknem negyven alkalommal került sor különböző árucikkek árának 20—40 százalékos csökkentésére, több mint kétmillió forint kockázati alap felhasználásával. A Skála-láncolaion belül a „Keddtől keddig” tartó akciókon belül igen kedveltek és keresettek az árucikkek. Mesz- szemenően gondoskodtak róla, hogy a nyugdíjasok is tudjanak leértékelt árut vásárolni. Részükre karácsony előtt „nyugdíjas”-napot szerveztek, és a nyugdíjas-igazolvánnyal olcsóbban vásárolhattak. Az ELZETT gyáregységében műszaki cikkeket szállítottak ki és ezeket is engedményesen árusították. Kapcsolódtad a szezonális, téli és nyári árleszállításhoz, vásárokhoz. Általában azok az árucikkek szerepeltek a leszállított áruk között, melyek a napi szükségletet elégítik ki. Élelmiszerek vonatkozásában megemlítendő a kohzer- vek, befőttek vására, és az őszi almavásár. Ingyenes kóstolókat szerveztek a különböző mezőgazdasági vállalatok termékeinek bemutatója során. Az áruház vezetősége a jövőben is folytatni kívánja a hagyományokat, ezzel is elősegítve a lakosság jövedelmének ilyen irányú növekedését. Szabó János Á „Centrum" eredményei önmagukért beszélnek az Élelmiszer KISKERESKEDELMI VÁLLALAT KEDVEZMÉNY^ EGYENLEGE: TÖBB MINT HÁROMMILLIÓ A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat az 1979. évben kockázati alapból, valamint a szaknagykereskedelmi vállalattal közösen, 3 millió forint értékű áruhoz 4Q százalék engedményt biztosított, amely a vásárlóknak 1,2 millió forint megtakarítást eredményezett. Az engedményes árukat a vállalat 9—10 egységében hoztuk forgalomba. Az akció érintette a különböző ételés húskonzerveket, cukorkákat, vegyi, háztartási cikkeket, iskolafüzeteket, befőzési paradicsomot, valamint megrendeztük a téli almaáruk vásárát. 1980-ban tovább növeltük az akciókat, 60 .százalékkal több árualap került bevonásra. mint az előző évben 5 millió forint értékben, amely 2 millió forint engedményt jelentett a vásárlóknak. Bővítettük az akcióba vont áruk körét, szörpökkel és száraztésztával. 1980-ban is nagy mennyiségű konzervet hoztunk forgalomba kedvezménnyel. Ezenkívül befőzési paradicsom- és téli almavásárt rendeztünk — kaptuk a tájékoztatást a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat központjában. Előny a szövetkezeti tagoknak A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ kiskereskedelmi tevékenysége sajátos helyet foglal el a megye kereskedelmében. Lényegesen besegít a város alapellátásába, ugyanakkor működési körzetében a községek nagy részének áruellátását biztosítja. A szövetkezet kiskereskedelmi forgalma 1979-ben 261 millió forint, 1980-ban pedig 292 millió forint volt. A forgalom kétharmadát az élelmiszerek, egy- harmadát a kisebb értékű iparcikkek adták. A szövetkezetnek nincs áruháza, egykét ABC-n kívül sok apró élelmiszer- és vegyesboltokban forgalmazza a százmilliókat. Az ÁFÉSZ-boltokban vásárlók sem jártak rosszul az elmúlt években, hiszen a szövetkezet üzletpolitikája mindig számolt az engedményes, szezonális vásárokkal, mind az élelmiszer, mind az iparcikkek körében. A kockázati alap terhére adott árengedmények -1979-ben 850 ezer forint, 1980-ban pedig 950 ezer forint megtakarítást jelentettek a vásárlóknak. Hangsúlyozni kell, hogy a szövetkezet tagjai ennél nagyobb előnyhöz jutottak, hiszen évenként még külön 900—950 ezer forint vásárlási, és értékesítési visszatérítést' kaptak a szövetkezeti boltokban vásárolt áruk és a szövetkezetnek értékesített mezőgazdasági termékek után. Érdemes tehát az ÁFÉSZ tagjaként vásárolAruházunk, a salgótarjáni Centrum Áruház, 1979-ben a különféle árengedményekre 4 millió 450 ezer forint összeget fordított. Ugyanakkor az 1980. évben ez az engedmény 7 millió 500 ezer forintra alakult. Ezen a számon belül különösen jelentős, hogy amíg a bázis időszakban 794, ezer forintot fordítottunk a végleges árcsökkentésekre, addig 1980-ban ez a szám 3 millió 150 ezer forint volt. Ugyancsak a számokon belül jellemző, hogy a lakosság milyen mértékben élt az igen népszerű Centrum-hétfők alkalmával történt vásárlással. Amíg előző évben az erre az akcióra fordított összeg 564 ezer forint volt, addig tavaly egymillió 096 ezer forint összegre emelkedett. Ügy gondoljuk, hogy ezeknek a számoknak az emelkedése önmagáért beszél. El szeretnénk azonban mondani, hogy a közölt számokon túl véleményünk szerint nem kevés megtakarítást jelentett a lakosság számára az áruházunkban meglevő sokféle szolgáltatás, melyek közül különösen jelentős a konfekcióáruk Minden remény megvan méretre történő igazítása, és arra, tervszámaink is- a tartós fogyasztási cikkek méretében, hogy a lakosságházhoz szállítása. Ugyanis nak adott engedményeink ezeket a szolgáltatásokat díj- mértéke az 1981-es évben mentesen végezzük, és ezért tovább emelkedik, ezekről összegszerűen nem is Nagy István tudunk tájékoztatást adni. igazgató Vezető helyen az iparcikkek és az élelmiszerek Az Érsekvadkert székhely- ténő megtakarítás összegéről, forint, tüzelőakció 120 000 fo- lyel működő ÁFÉSZ minden Ez történt az elmúlt két év- rint, nyári vásár iparcikkek évben különböző kiárusítások, ben is. Ezt mutatom be né- és élelmiszerek körében engedményes vásárok lehető- hány számadattal. 187 000 forint, nagyker. által ségét biztosítja. A lakosság 1979-es téli vásár 88 000 fo- adott engedményből a lakosminden alkalommal nagy ér- rint, tüzelőakció 101 000 fo- Ságnak 250 000 forint, össze- deklődéssel várja az enged- rint (9550 mázsa szén), nyá- sen: 759 000 forintot tettek ki ményes akciók meghirdető- ri vásár 51 000 forint, ipar- az 1980. évben adott kedvez- sét. Egy-egy kiárusítás során cikk, ruházati áruk 230 000 mények. nem is mutat lényeges meg- forint, más nagyker. által A két év árengedményes és takarítást a lakosságnak az adott kedvezmény 144 ezer engedményes vásárai a lakosakció, de ez csak látszat, forint. összesen 1979-ben Ságnak 1 273 000 forint megta- Alaposan megvizsgálva az 514 000 forint. karítást jelentettek, engedményes kiárusítások és 1980. évi téli vásár 102 000 Görbe Imre engedményes vásárok volumenét, tényleges képet ka- V~——--------------------— —---------------------------. -----— p unk a lakosság javára tör- ] NÓGRÁD - 1981. február 12., csütörtök 5 ni a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ boltjaiban. Dudás Pál Szerkesztette: Tóth Jolán