Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
Hajdú szokása szeriní rl- szegen ment haza. A felesége, amikor meghallotta az előszobában a zajt, felkelt és kiment Nézte, ahogy a férje leveszi a kabátját, és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, belekapaszkodott a kabátba és leszakította a fogast. Az asszony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetlenül tartotta a kabátot, aztán szeretettel magához szorította. — Hazajöttem — mondta az asszonynak. — Vacsoráztál már — kérdezte az asszony. — Nem. Bementek a konyhába, az asszony feltett a gázra egy lábos rakott krumplit. Hajdú lezökkent az asztal mellett a székre, a kabátot az ölében tartvá. — Add már ide, te szerencsétlen — mondta az asszony, és elvette a kabátot Mire visszajött az előszobából, Hajdú már maga elé tette a rakott krumplit, és kanállal ette a lábosból. Egészen a lábos fölé hajolt és úgy tömte magába. — Te szakítottad fe — mondta a felesége. — Hozzá se nyúltam. — Dehogynem nyúltál. Dülöngéltél a részegségtől. — Hát ittam egy kicsit tegnap, az igaz. De a fogashoz nem nyúltam. — Arra se emlékszel, hogy mosléknak nevezted, amit főztem? — Ezt csak rám fogod. Semmire sem emlékszem. Azt sem tudom, hogyan jöttem haza. Érdekes. Már másodszor fordul elő az ilyesmi. Az utolsó emlékem tegnapról, hogy integettem egy taxinak. Kész. Utána felébredtem itthon. — Még beszélgettél is velem — mondta az asszony. — Nem emlékszem — mondta Hajdú. Valamikor később iszoga- tás közben Hajdú elmesélte a szerelőknek az esetet. Harsogva nevetett hozzá, mert már a harmadik rundónál tartottak. — Persze, hogy a szoknyám alá nyúlkált. Még mást is csinált- A hasamig csúsztatta az érzéki kezét! — mondta Haj- dtmé a saját hazugságától elzsibbadó szájjal- Ilyet, hogy „érzéki kéz”, soha neon mondott még életében, de most az is eszébe jutott, hogy a sógorának valóban érzéki keze van— Lefeküdtél vele? — kérdezte Hajdú, és már nem nevetett. — Igenis, lefeküdtem! — kiáltotta az asszony. — Meg- úntam, hogy állandóan rád várjak. Megutáltalak! Már semmit sem jelentesz nekem! És még folytatta volna, de Hajdú elbőgte magát, olyan elesetten, mint egy gyerek. — Utállak. Gyűlöllek — mondta az asszony. Hajdú az asztalhoz ment, leroskad a székre, mind a két karját az asztalra tette. — Hová jutottam?... — motyogta, aztán felhüppögött, Császár István: ' Még meg se melegedett mondta az asszony. Hajdú abbahagyta az evést és felnézett. — Mit bámulsz? — kérdezte az asszony. — Ügy eszel, akár egy disznó. — Mert te moslékot főzöl — mondta Hajdú meglepő logikával. — Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész család. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az‘élet értelme. Belekotort az ételbe, és a izájába dugta a tele kanalat Az asszony otthagyta és lefeküdt. Három éve házasodtak. A férfi a szerelőrészleget vezette a Lakás javító Szövetkezetnél. Gyakran kijárt ellenőrizni a munkásokat. A szerelők többnyire dörzsölt fiúk voltak, láttak már Hajdú előtt jó néhány részlegvezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezelni, akár a szerszámokat. Hajdút főnöknek szólították, és túlzott tisztelettel hallgatták utasításait. Megvárták, amíg mindent végignéz, aztán lekísérték a sarokig, ahol beráncigálták egy pofa sörre. Hajdú erősködött, hogy ő fizeti a magáét, de mire a pénztárhoz ment volna, már előtte volt a deci cseresznye és a korsó sör. Hajdú megtehette volna, hogy nem fogadja el, de maga is érezte, hogy mennyivel fiatalabb és tapasztalatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál, , akiknek parancsolgat, és mivel apja-anvja munkásember volt, magában szégyenkezett, hogy csak járkál, vagy éppén íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visszautasítani a meghívást ^ annyit jelentett volna hogy ő is afféle sápatag szemüveges, akinek egy pohár italtól kiüt _ a hideg verejték a homlokán, vagv éppen azt is hihették volna a szerelők, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresznye-sör keveréket. és. ha nem menekült idejében, belédiktálták a következőt is. Tellett a szerelőknek, mert lopták az anyagot, és masze- koltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik részleg- vezető idejében, és valószínűleg így lesz ezután is. Nem azért itatták Hajdút, hogy szemet hunyjon valami ' felett. Nem volt erre szükség. Sajnálták inkább, amiért olyan nagyokosnak hiszi magát. — Leszakadt a fogas — mondta Hajdú reggel. A fürdőszobában állt a tükör előtt és borotválkozott. — Amnéziád volt, Ferikém — mondta Szántó —, ezt így hívják, pajtás. — Végre van valamim — mondta Hajdú továbbra is harsányan kacarászva. — Emberek, huszonnyolc éves koromra sikerült elérnem az amnéziát. Doktor Hajdú Ferenc rendkívüli és meghatalmazott amnéziás, az Amnézia osztály előadóján A szerelők Is nevettek, látták, hogy belevaló gyerek ez a Hajdú. v/vo/vxvv'W'W'VAX* Hajdú felesége késő estéken széket húzott a nyitott ablak elé, és az utcát figyelte. Nem tudott elaludni, amíg nem jött a férje. Nézte a szótlanul sétáló rendőröket, siető párokat, titokzatos öregasszonyokat, rekedten dudorászó vagy civakodó korhelyeket. Olykor furcsaságokat kínált a füstsza- gú éjszaka. Egyszer egy ősz hajú ember ment a túlsó oldalon kézen fogva egy apró kislányt és egy kisfiút, a kisfiú hegedűtokot vitt, és valami kávésbögréről beszélt, pedig már éjfél is elmúlt. Hajdú felesége fel sem fogta az efféle jeleneteket, türelmetlenül várta, hogy elmúljanak, mintha csak kötelező előzményei lennének a férje hazaérésének. Nem tudta volna megmondani, hogy miért várja a férjét. Úgy várta, mintha azt hinné, nem az az igaz, ami van, hanem, ami volt. Veszekedni is csak sokára kezdett a férjével, méghozzá elég különös módon. — Miféle csillár ez? — kérdezte Hajdú a szobában. — Kicserélted a lakást? — Egyél, aztán feküdj le — mondta az asszony. — Este itt volt a Sanyi, ö hozta. Fel is szerelte mindjárt. Feküdj le. — Szóval palikat fogadsz a lakásunkban. Beszennyezed az otthonunk hétszentségét. — Mondom, hogy a Sanyi szerelte fel. A húgod férje. — Biztosan te álltái a létrára, ő meg a szoknyád alá nyúlkált. Az asszony a férjére nézett, és egyszerre idegennek látta. Egy idegent látott, akin észrevette a koszos cipőt, a rosz- szul választott konfekciós öltönyt, az izzadó homlokát, egy hülyén vigyorgó duzzadt arcú fickót látott, akit irtózatosan gyűlölt, amiért betolakodott a lakásába, az életébe. lehajtotta a fejét és horkolni kezdett. — Feküdj le — mondta az asszony fáradtan. Hajdú felnézett, aztán az ágyhoz cammogott. 'VWVWWVWV — Hogy jöttem haza? — kérdezte reggel. — Ahogy szoktál — mondta a felesége. — Jő részeg lehettem — mondta Hajdú. — Ne haragudj. — Miért haragudnék? Megszoktam már — mondta az asszony, és így éltek tovább. Amikor Hajdú részegen jött haza, a felesége reszketőin- dulattal mesélte, hogy miképpen csalta meg. Újabb és újabb részleteket talált ki. Undorító aprólékossággal elmagyarázott mindent, és Hajdú sírt, mocskos ringyő- nak nevezte a feleségét, vádolta önmagát, nagylelkűen megbocsátott, dührohamokat kapott, kiabált, hogy a vonat alá fekszik, és reggelre nem emlékezett semmire. Szégyenlősen mosolyogva utasítgatta a szerelőket, húzódozva bement velük a kocsmába, és tehetetlenül elfogadta az egymást követő rundókat. Hajduné gyakran gondolt arra, : ogy elválik a férjétől, mégsem tudta elhatározni magát, mert akkor el kellett volna válnia mindentől, saját magától is, attól, aki volt, attól akinek akarta magát. Egy napon megtette, amivel fenyegetőzött. Nem lelte örömét a silány, kalandban, de bűntudatot sem érzett. A tévéjüket javította egy mackóvá nőtt kamasz. Tunyán pislogott, mikor az asszony kacérkodni kezdett vele, csak megfogta a derekát, olyan mozdulattal, mintha ez is a javításhoz tartozna. A húsz forint borravalót is ugyanúgy elfogadta, amikor Hajduné odaadta neki az előszobában, mint máskor. — Kicsit elhajoltam — mondta Hajdú, amikor késő este hazajött. — Az asszony az ágyban feküdt. A konyhában, van vacsora — mondta, aztán elaludt, és nem mesélt sémmit. Soha többé nem mesélt. 100 éve született Léger Léger: Kétpapagájos kompozízió A modern festészet egyik központi alakja volt Fernand Léger. Az a festő, aki szinte szó szerint vette Cezanne híres megjegyzését, hogy a természetet a henger, kúp és gömb eszközeivel lehet értelmezni. Pályája elején csatlakozott a kubista mozgalomhoz. De mint Herbert Reed írja: „mindenkor a vizuális élményből indult ki, és bár gyakran jutott el az absztrakció olyan végleteihez, ahol már nehezen ismerhető fel maga az eredeti motívum, mégis kapcsolatban maradt eredeti látási tapasztalatával, s a reális térnek, az eleven formáknak általánosított elgondolásaival”. 1911-ben állította ki Aktok az erdőben című nagyhatású képét. Ekkor ismerkedett meg Picassoval és Braque-kal, barátkozott össze Apollinaire- rel, Max Jacobbai, Reverdy- vel. A világháborúban két évig katonáskodott. A fronton is rajzolt — _katonákat és hadi gépeket, amelyeknek szerkezete, logikus formája nagy hatással voltak rá. Később is gépek, az ipari civilizáció tárgyai jelennek meg képein. Nem önmagukban, emberi alakok — munkások, akrobaták, néger sofőr, vagy hajókormányos — társaságában. „Képein, melyek olyan személytelenül precízek, mint a gépek, hatalmas síkok és nagy egyszínű felületek alkotják a ritmust és a teret — jegyzi meg méltatója F. Elgar. — De ezek az elemek nem követik a természetes elrendezést, vagyis komponálásukkor Léger egyáltalán nem törekedett valamiféle látvány reprodukálására. Célja, hogy öntörvényű, független architektúrát hozzon látre. Képed közvetlen tapasztalatból származnak, személyes élményből, a nyers, magától értetődő ismert köznapi valóságból. 1921-ig a kompozícióiba foglalt alakok csak járulékos elemek voltak. Egyszerű épületrészek, géphajtóművek, maguk is gépek, arcnélküldek, névtelenek. 1920-tól kezdve az emberi alak mégis uralkodni kezd a képeken, bár egyelőre csak mint automata, vagy próbabábú. Monumentális művészetet alakított, amelyet benépesített proletár istenekkel, különös és mégis hétköznapi mitológiával, amely egyszerre szokatlan és konkrét, méltó- ségteljes és vulgáris. Azóta híressé vált képek származnak e korszakából: a Mozdonyvezető, A nagy uzsonna”. Művészetét fenntartás nélkül, dekoratív célok szolgálatába állította a tiszta - színek dinamikus felhasználásával — vagyis azáltal, hogy a színt képszerű, figuratív funkciójától megszabadította és kizárólag dekoratív szerepben használta. Megbízást kapott, hogy dekorálja a brüsszeli nemzetközi képzőművészeti kiállítás egyik termét. E munka — Sportok (1935) — meghatározta Léger egész későbbi alkotói tevékenységét, amely a falfestészet jegyében fogant. A német megszállók elől, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt óriási hatással volt rá az amerikai civilizáció — melynek képi megfogalmazása különös gépekből és növényi elemekből álló csendéletein jelent meg. A háború után visszatért Franciaországba. Bohócokat, akrobatákat fest, a népi szórakozások témája foglalkoztatja (Biciklisták, Vidéki kirándulások.) Díszleteket és színházi kosztümöket tervez, dekoratív mozaikképeket és üvegablakokat készít. Megfesti a New York-i ENSZ-palota nagytermének dekorációját, illusztrál, szőnyeget tervez, szobrokat formáz, tevékeny élete végéig, 1950-ben bekövetkezett haláláig. Léger mindig kora művésze volt, korszerűen szólt hazájáról, s éppen ezért tudott időtlen és egyetemes érvényű művészetet teremteni. Képei ott szerepelnek Európa és Amerika legnagyobb gyűjteményeiben. K. M. Bányagépek — barokk palotában Látogatás Sopron megújult múzeumában Sopron nevezetes műemléki belvárosa a közelmúltban új látnivalóval gazdagodott. Néhány lépésnyire a Stornó-ház- tól, a Kecske-templomtól, a Tempóm utca 2. szám alatti egykori Esterházy-palo’tában újra megnyílt a Központi Bányászati Múzeum. A MAGYARORSZÁGI SZÉNBÁNYÁSZAT BÖLCSŐJÉNÉL Sopronnak két fontos kapcsolata van a bányászattal, Itt, a közeli Brennberg völgyében ringott a magyar szénbányászat bölcsője: .1753-ban nyitották meg a Felvidék első iparszerűen termelő szénbányáját. Másrészt a város 1919 után negyven évig adott otthont a bányászati felsőoktatásnak: a Selmecbányái akadémia települt ide, és innen került Miskolcra. Annakidején a közlekedés és a mezőgazdaság a millennium .ünnepségeire összegyűjtött Anyagot központi múzeumba helyezte el, a bányászat azonban elmulasztotta ezt a lehetőséget. A két világháború közt nem sokat tettek ennek pótlására, a felszabadulás után pedig sokáig az újjáépítés és nem a régi emlékek gyűjtése, megőrzése volt a feladat. Úttörő jelentősége volt ezért dr. Faller Jenőnek, a soproni egyetem docensének, aki 1952-ben a Bányászati Lapokban cikket írt a műszaki emlékek védelméről, és javasolta, hogy Sopronban gyűjtsék össze ezeket 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága döntött a Központi Bányászati Múzeum létesítéséről. A soproni városi tanács a Nehézipari Minisztériumnak adta a volt Esterházy-palotát, amelyet múzeumként 1957-ben nyitottak meg. A mintegy 429 néavzriméteres kiállítási területen modelleket, m?"i- teket, térképeket mutaUak be. ^ ÚJJÁÉPÜLT A RÉGI HÁZ Tizenhárom évi nyitvatartás után — mivel az épület állaga megromlott és a gyűjtött anyag is kinőtte a raktárakat — becsukták a múzeumot: a helyreállításra, bővítésre a soproni belváros átfogó műemléki rekonstrukciójának keretében nyílt lehetőség. A terveket és a kivitelezést az Országos Műemléki Felügyelőség, a költségeket a magyarországi bányászati vállalatok állták. Az épület alapjait az 1400- ,as években rakták le, most az 1700-as esztendőknek megfelelő állapotban állították helyre. A palota, amely hátsó falaival és kertjével a régi soproni várbástyának támaszkodik, az Esterházyak városi háza volt, és két zenetörténeti nevezetessége is van. Az 1790 körül épült és a most helyreállított kerti pavilonban minden jel szerint Haydn is játszott, az 1600-as évek elején itt lakott Rauch András zeneszerző, neves soproni orgonista'. A rekonstrukció előtt az első emelet néhány értékes traktusa a szomszédos épülethez tartozott, most ez is a múzeumot gazdagítja. Feltárták a korábban betemetett pincerészt. Ezekkel és a tetőtér-beépítésekkel együtt a hasznosítható terület 1500 négyzetméterre nőtt. Ennek mintegy felét kiállítás foglalja el, a többit könyvtár, iroda, resturátorműhely és fotólabor olvasóterem, kutató- és vendégszobák. SKANZEN FERTŐRÁKOSON A Központi Bányászati Múzeum a magyarországi érc-, szén-, olaj-, födgáz- és víz- bányászat történetét, technikájának fejlődését mutatja be. T ^giás udvar, előterében a múzeumadapító Faller Jenő szobrával. A leghelyesebb a nézelődést az első emeleten kezdeni. Itt, az „előszobában’’ a bányászat jelentőségét méltató dokumentumok kapnak helyet. Most idős Szabó István Kossuth-díjas szobrász faszobrai vannak kiállítva: a neves művész személyes emlékei alapján faragott meg alakokat és jeleneteket, a régi bányászéletből: a szobrokat a Nógrád megyei múzeum kölcsönözte. Az első emeleten a kibányászott érceket láthatjuk, majd régi és új gépek makettjei, modelljei szemléltetik a bányászati technika fejlődését. A földszinten „A bányászat a képzőművészetben” című kiállítást rendezték be. Számos érdekesség mellett Feszty Árpád 1835-ben készült Bányászszerencsétlenség című olajképére érdemes külön felfigyelni és a Meniére műhelyéből kikerült: Kőbányász című szoborra. A városi tanács a múzeum rendelkezésére bocsátotta a fertőrákosi kőfejtő mintegy ezer négyzetméteres föld alatti terét, amelyben fokozatosan berendezik a magyar bányagépek skanzenjét. TUDOMÁNYOS MUNKA Az országban több helyen működik kisebb-nagyobb bányászati múzeum, helytörténeti gyűjtemény, ezek kutató- és gyűjtőmunkájának összehangolása is a soproni múzeum feladata. Nemrég határozat született arról is, hogy központi kutatóhellyé fejlesztik a soproni intézményt. Máris a világ sok hasonló múzeumával van kapcsolatuk: magyar dokumentumokat tárnak fel külföldi levéltárakban, könyvtárakban és hazai adatokkal segítik a környező és távolabbi országok kutatóinak munkáiét. Gárdonyi Bél» NOGRAD - 1981. február 1., vasárnap 9
