Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-24 / 46. szám
1 IE ■ lr n t j * M m. n i 1 I lelőtt I Az emberi kapcsolatok fonákja Nem vagyok híve adaptációk esetén az összehasonlít- gatásnak, s tannak kényszerű, vagy kéjes örömű kijelentésének, hogy az eredeti irodalmi mű gazdagabb, értékesebb a filmes feldolgozásnál. Nos, az összevetést Csák Gyula 1979-es megjelenésű, A legnagyobb sűrűség közepe című könyvével ezúttal is elhagyom, azt azonbán nem hallgathatom el, hogy jóval hatásosabbnak, meggyőzőbbnek éreztem az ugyancsak Csák Gyula írta és András Ferenc rendezte tévéfilmnél. Pedig a regény tiszta, világog szerkezete, sallangtalan stílusa a képernyőn is megmaradt, a jellemek kidolgozása meg még erőteljesebbé vált, és mégis... A történet filmszalag után kiált. Egy-egy jelenete már az • olvasáskor vizuálisan rajzolódott fel előttem. A legnagyobb sűrűség közepe apa és fiú tragédiája, a Sadeczky család lelki nyomorúságának látlelete. A könyvet két mondattal ajánlja a kiadó: „A fiú gyűlöli az apját. Az apa nem ismeri fiát.” E helyzetnek pszichológiai kibontása, magyarázata a könyv és a film, el- gondolkodtatóan figyelmeztetve egymás közötti, emberi, gyermeki, szülői kapcsolataink dehumanizálódására. András Ferenc rendező — akinek két korábbi munkáját, a Veri az ördög a feleségét és a Végkiárusítást oly’ élvezettel figyeltük '— A legnagyobb sűrűség közepével nem tudta említett művének színvonalát elérni. Filmjében akadnak jócskán szépen kidolgozott részletek, ezek azonban nem alkotnak egységes, felfelé ívelő láncsort, elvétve forrósítják fel a levegőt. Nyilván a visszafogottság adott esetben tudatos stíluselem, m,egóv az érzelgősségtől, a giccstől, a kelleténél azonban erősebb, amiért aztán üresjáratokat érez a néző. A film a kívánt ritmust utolsó ötödében találja meg, de mélységes döbbenetét már akkor nem tud szerezni az embernek. Ebben elsősorban a Franciaországban élő Szabó Lászlót hibáztatom, aki igencsak halványan, passzívan játszotta doktor Sadeczky Kálmán figuráját. A hiba forrása ott lehet, hogy jól érzett rá a figura alaptulajdonságára, ám ezt egyúttal el is túlozta. Vadász Zoltán az apa szerepében kitűnő kar- taktert formált. Az érzelmeken belül maradt, pedig az szerepe rejtette az érzelgősség legnagyobb veszélyét. Rokonszenvet keltett az öregember iránt, egyben azért tudtunkra juttatva azt is, hogy az öreg nem éppen angyal, de adott helyzetben esendő, szánandó ember. A szintén romániai Borbáth Ottilia friss, üde jelenség volt a doktornő alakjában, érdemes volna gyakrabban foglalkoztatni. Csütörtök után a vasárnap este is új produkciót hozott: Osztrovszkij Karrier című víg játékából Hogyan csináljunk karriert? címmel Lengyel György rendezett tévéjátékot. A XIX. századi orosz színház sikeres szerzője reneszánszát éli napjainkban. Két éve Harag György rendezte meg Győrött a Vihart, a múlt színházi évad legjobb kritikai fogadtatását a budapesti Nemzeti Színház Jövedelmező állása kapta, ősszel pedig Tovsztogonov leningrá- di színháza hozta el Budapestre a Farkasok és bárányokat. Osztrovszkij reneszánsza indokolt, teljességgel érthető. Szerfelett korszerűek az általa megfogalmazott gondolatok — mert mélyen emberiek. A Hogyan csináljunk karriert? a gribojedovi színházi hagyományok kiteljesítője, ha nem is a legjobb, de tipikus komédiája a szerzőnek. Csalók, szélhámosok, törtetők, képmutatók, ostobák, élvetegek színes kavalkádja tárul fel a darabban, moso- lyogtatón és fájón — mert amikor nevetünk a jellemeken, egy kicsit el is facsaro- dik a szívünk annyi ocsmányság, jellemtelenség láttán. Osztrovszkijnak nincs egyetlen rokonszenves, makulátlan figurája sem: akár öreg, akár fiatal a szereplője. S ez a tömény romlottság ismerteti fel a nézőben a változtatás szükségszerűségét. Kitűnő szereplőgárda játszotta el a kitűnő szerepeket. A legtöbb dicséret azonban a fiatal Cseke Pétert illeti, aki jól érzékelteti játékával, hogy ebben a társadalm* környezetben csak úgy célszerű viselkedni. ahogyan ő teszi;valamint Feleki Kamillt, akiről az ostobaság, önhittség szobrát lehetne e szerepe után megmintázni, (sulyok) MARLENE (XII.) A csalódott asszony Ritkán áll bosszút valaki ol>an következetesen egy má- sík emperen, mint Jean Gabin tetie Marlene Dietrichhel, akit La Grandénak nevezett és kishitűnek tapasztalt. A szakmában 1946-ban mindketten válságban voltak, es az egyetlen film, amelyben közösen játszottak, a „Martin Koumagnac”, sem bizonyult sikernek. „Először Marcel Carné akart filmet készíteni velük, melyhez Jacques Prévert irta volna a forgatókönyvet”, — meséli az egyik közreműködő. „De mindketten, Dietrich is, Gabin is, nagyon erősek voltak — jobban mondva: önfejűek —, ahhoz, hogy egyezségre jussanak. Gabin, aki a háború előtt egy sor filmet készített Marcel Carnéval, félt attól, hogy az első találkozása a háború után a közönséggel nem lesz sikeres. Azt nit- te, hogy a közönsége már elfelejtette, és új kedvenceik vannak —, ezért kapaszkodott Marlene Dietrichbe, aki nagyon öntudatosan és megfontoltan, régi mestere, Josef von Sternberg stílusában belebeszélt a forgatókönyvbe és mindig új ötletekkel hozakodott elő'. . Mindaddig, míg a híres filmemberek, Carné és Prévert meg nem unták a dolgot Erre a pár kézenfogva elindult, hogy egy kevésbé erős rendezőt keressen és leforgassa a „Martin Roumagnac”-ot, avval a jelszóval: Nincs rátok szükségünk. „Gabin ragyogó, mint normann paraszt” — írta a legtöbb kritika — „de Marlene nevetséges a szeméthegy tetején — mindent összevetve, egy unalmas film . .” Nagyon nagy lehetett a szerelem, ha a pár átvészelte ezt a bukást. Fritz Lang mesélte a halála előtt Charles Higham életrajzírónak: „Egyik este meg- * hívott a szállodai szobájába, és átnyújtott nekem egy kö- teg levelet. Vonakodva vet- tém át, és megkérdeztem, ki írta őket. — Ezek Jean Gabin szerelmes levelei, talán egy új filmre fognak inspirálni téged. — Meglepve néztem rá, és azt mondtam: — Ha arra lesz szükségem, hogy Jean Gabin inspiráljon, a szögre akasztom a szakmámat. — Rögtön elhagytam a szállodát, csalódott Marlene maradt ott”. Egy finom asszony természetesen nem tesz ilyesmit —, de egy csalódott, érzésektől meggyötört már igen. „Ki csodálkozik azon , — mondja Madame Odette —, hogy arról álmodozott, hogy majd a túlvilágon találkozik Jean Gabinnel . . .” A férje,- a hűséges Rudolf Sieber fog intézni a temetésén mindent, mesélte Marlene még Hollywoodban. Beosztja a koporsóvivőket, és a helyére vezeti a vendégeket. Ernest Hemingway részeg közbeszólásaival megzavarja a pap beszédét. Douglas Fairbanks jr. csinos tengerészegyenruhájában elhelyezi az angol király, György koszorúját. James Stewart zavartan megkérdezi, kinek a temetésén is van. Gary Cooper, mint mindig, ásítani fog. És Remarque biztosan másik tefnplomba fog menni. „És Gabin szája sarkában cigarettával fog állni a templom bejáratánál, és vonakodik attól, hogy bárkihez is szóljon egy szót is!” Arról álmodozott: hogy szomorú lesz a halála miatt. Marlene Dietrich — majdnem — mindegyiket túlélte „De ez nem volt egyszerű”, — sajnálkozik Madame Odette „Az élet évről évre nehezebb lett a számára. Ha csak a baleseteire gondolok!” Az első németországi túr néjakor eltörte az egyik lábát —, éppen azt, amelyiken 1942- b»n eltörte a bokáját, mikor NÖGRÁD - 1981. február 24., kedd Hollywoodban a „The Lady is Willing” című film forgatása közben egy gyermekkel a karján megbotlott. Ezek után bátran játszott tovább, gipszszel a lábán. A londoni Queens Színházban több ezer ijedt néző előtt megcsúszott, és hanyatt esett. Ez 1972-ben volt, ekkor már tíz évvel volt idősebb, mint hatvan, már nem olyan friss, mint egykor. „Még rosszabb volt, ami Washingtonban történt vele”, — meséli Odette „Minden fellépése alkalmával lehajolt a zenei árokba, hogy kezet fogjon a karmesterével. Ezen a napon számított is erre az az ember, és felállt a zongoraszékre, hogy könnyebben kezet tudjon rázni ... A zongoraszék megbillent, és Marlene, aki mindig készen állt arra, hogy másokon segítsen, felismerte a szituációt: ahelyett, hogy elengedte volna Stan Freeman karmester kezét, erősen tartotta — és fejjel előre beesett a két méter mély zenekari árokba. A lábán csak horzsolások keletkeztek. Azután Houstonba, Texasba vitték, ahol bőrátültetést végeztek szép lábain . . .” A műtéti seb azonban a 73 éves nőnél nem akart köny- nyen gyógyulni Marlene hónapokon keresztül csak tolószékben tudott közlekedni — a tolószékben folytatta a fellépéseit is: mindig csak a színházi függönyig. „Amikor a függöny felment, ott állt hosz- szú, fehér ruhájában, és senki nem látta,, mennyire szenved . . .” A legrosszabb, ami egy idős hölggyel történhet, az 1975. szeptemberében esett meg Ausztráliában: Megbotlott, amikor a színpadra akart lépni, elesett, és eltörte a bal cömbnyakcsontját . . . Ezzel véget ért az énekesnői karrierje. Azóta a magánéletében is nehézségei vannak a lábaival. Ugyanebben az időben érte szélhűdés a férjét, Rudolf Siebert Los Angelesben. Az elmúlt két hét postája jórészt olyan leveleket hozott, amelyekben a félévi bizonyítványokról, a farsangi mulatságokról olvashattunk. Rendszeres tudósítóink mellett újabb nevekkel is találkoztunk a feladók között, né- hányukkal az Űttörősarok olvasói is megismerkedhetnek. Bartók-ünnepségre készülnek... A somosi kisdobosokról írja tudósításában Kis Anikó, a Somoskőújfalui Általános Iskola 3/a. osztályának tanulója: — Gyűjtjük a könyveket, hanglemezeket, képeket, cikkeket, amelyek a nagy zeneszerző életéről, munkájáról szólnak. Osztályunkban kiállítást rendezünk az ösz- szegyűjtött anyagokból. Sőt, márciusban népdalvetélkedőt is rendezünk a kisdobosok körében, ezzel is adózva Bartók Béla emlékének. Makk Marcslék társat keresnek! Legalábbis ez derül ki a hozzánk küldött, de a korábban az Űttörősarokban szerepelt Makk Marci őrsnek címzett levélből, ezt írják: — A mi nevünk is hasonló a tiédhez, csak a miénk: Makk Marcsi. Azért választottuk ezt a nevet, mert szeretnénk továbbra is egészségesen élni. Örsünk sokat dolgozik, tagjai számos egyéni akciót vállalnak... Szeretjük a sportot, azt sem bánjuk, ha a jó levegőn han- cúrozhatunk és kirándulhatunk. Szeretnénk feladatokat kapni és azoknak jól megfelelni, Előre is köszöni a Makk Marcsi őrs. Salgótarján, Rákóczi út 77. Egyetlen feladatot e rovattól is kaphat az őrs, mégpedig azt, hogy tudósítsák az Űttörősarkot rendszeresen az iskolában zajló fontosabb eseményekről, programokról! Karnevál, le'mezbál A Ceredi Általános Iskolában a minap hangulatos úttörőkarnevált rendeztek, erről számol be levelében Singlár Katalin/ „.. Nagy izgalommal és lelkesedéssel készültünk a karneválra, aztán elérkezett a nap. A kultúrotthon gyerekzsivajtól lett hangos, a kisteremben jelmezes gyerekek nevetgéltek, majd elkezdődött a műsor. Minden osztály bemutatkozott, s a legnagyobb sikert a fiúk kán- kánozása nyerte el... Volt még tombola, diszkó, az éhezők és szomjazok szendvicset és üdítőt vásárolhattak, s persze volt sok-sok móka, tánc, tréfa, egyszóval: igazi karnevál.” Itt köszönjük meg a salgótarjáni Budapesti úti Általános Iskola diákjainak , kedves meghívását a február 28-án rendezendő farsangi karneválra. A hívást elfogadtuk — ott leszünk! Utóhang az olimpiáról Ugyancsak a Budapesti úti iskolából kaptuk az alábbi levelet, amelyet Sándor Júlia és Csonka Piroska írt: „Vége az olimpiának, elcsendesedett a salgói környék. A versenyeken Salgótarján valamennyi iskolájából indultak pajtások, csak éppen tőlünk nem. Miért? — ezt kérdeztük Simon Gusztáv testnevelő tanárunktól. — Több mint 400-an vettünk részt az iskolai tömegsportnapon, az innen továbbjutó szánkóversenyzőink sajnálatos betegségeik miatt nem vehettek részt a megyei döntőkön. A síszámokban pedig iskolánk még nem rendelkezik olyan feltételekkel, hogy fölvehesse a versenyt a többiekkel. Egyébként távolabbi tervünkben szerepel e sportágak fejlesztése.” Mit vársz a 21. századtól? Ez a kérdés nagyon izgat három pásztói pajtást, akik egy napon összeültek és jól megvitatták a jövő sorsát, majd ennek tartalmát írta le Becsó Zsolt. íme a levél: — A 21. században óriási fejlődés lesz a technikában, az orvostudományban, a közlekedésben, az űrhajózásban. az építkezésben és a hajózásban. Létrehozzák az indepen- dativitás elvén működő rendszerű intergalaktikus ható- távolságú űrhajót. Aránylag kis méretű atomreaktorában igen kevés üzemanyag elég ahhoz, hogy az űrhajó fény- sebességgel óriási távolságokat megtegyen. Bevezetik a bolygók közötti járatokat..: megfejti az agyátprogramozás nehéz feladatát. Gyógyszerekkel csökkenteni tudják a halálozási számot. Feltalálják az életelraktározás elvét, a golyóvasutat, amelyen hangsebességgel lehet majd száguldani... Feltalálják a légi taxit, ami programozható elektronikus aggyal rendelkezik, járdák helyett mozgólépcsőkkel biztosítják a gyalogosforgalmat, s olyan gravitációs vasutat találnak fel, amely energia nélkül halad. majd... ” Remek fantáziáról árulkodnak ezek a sorok, s gazdag ismeretanyagról, várjuk hát másoktól is a véleményeket, a jövőt kutató elképzeléseket. Óvodah'ányból — tanteremhiány A mátraszőlősi Tóth Szilvia ismét érdekes témáról ír, az iskola egyik gondját-baját tűzte tollhegyre, ahogy címként írta: Bánatunk krónikája. „Falunkban is égető kérdéssé vált az óvodahiány, a kis méretű óvodában magasan a megengedett létszám fölött vannak. Az illetékesek úgy döntöttek, hogy a napközi otthon melletti három terem ami ugyan foglalt,1 megfelel a célnak, az iskola biztosan tudja mellőzni.., így elvették a szűkös gyakorlati műhelyt és a zsúfolt úttörőszobát. Ä műhely fölkerült a régi tanácsterembe, így a gyakorlati óra fele vándorlással telik el, az őrsi és rajfoglalkozást pedig ott tartjuk, ahol tudjuk... gyakran sehol sem lehet... A könyvtár most az iskola folyosóján üzemel. így történt, hogy az óvodahiány átcsapott iskolai tanteremhiányba.” Egyebekről Színes beszámolót küldött a salgótarjáni Megyes Erika az ifjúsági-művelődési házban rendezett programokról, a gyerekek műsoráról. Ger- hát Gábor Pásztóról a TTUSZ helyi vetélkedőiről ír részletesen, gratulálunk neki a kulturális vetélkedőn elért sikerhez. S ezúton is elnézést kérünk Kotroczó Róberttól, akinek neve lemaradt a legutóbbi Űttörősarokban közölt olimpiai tudósítás alól. Többen írtak még a farsangi ünnepségekről, helyi kisebb eseményekről, további leveleikből majd később adunk ízelítőt, addig is, várjuk a pajtások újabb ie! étkezéseit! T. L. V a s t a p s Angol karnagy Solgótariánban Az Országos Filharmónia felnőttbérleti hangverseny- sorozatának harmadik hangversenye minap este különleges élményt ígért. Nem is csalódott, aki a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központ színháztermébe, a koncertre elment. Hiszen Falvai Sándor zongoraművésznek, továbbá az angol Lyonéi Friend karmesternek tapsolhattunk. A karnagy korábban elnyerte a Zeneműkiadó Vállalat díját azért, mert Angliában sikeresen népszerűsíti az új magyar zenét. Ezen a koncerten a budapesti Postás szimfonikus zenekar működött közre. Juhász Előd vezette a műsort. A program igényes és választékos volt. Britten öt tengeri közjátékából négyet hallhattunk, majd Grieg a-moll zongoraversenye következett A szünet utáni második rész egyetlen műsorszámaként hangzott. el Dvorzsák VII. szimfóniája. Az angol karmester precíz pontos, világos és érthető dirigálása nemcsak a zenekar tagjainak rokonszenvét, a közönség elismerését is megnyerte. Ennek a vékony, alacsony, negyven év körüli embernek a mozdulataiban — képletesen és valóságosan — ott volt, megjelent maga a zene! Az a szerencsés művészegyéniség, aki még a szenvedély pillanataiban is — mintha két énje lenne — tárgyilagos és zeneileg pontos tud maradni. Furcsállották néhá- nyan, hogy pálca nélkül vezényel, de ez manapság már nem ritkaság. Feladatának így is kiválóan eleget tett. Falvai Sándor avatottan, „jó formában” interpretálta a zongoraverseny szóló szólamát. Hogy a művet kiválóan ismeri, fölényesen tudja, ezzel még nem is mondtunk sokat. Szereti is Grieg zongoraversenyét, ez játékán érezhető volt. Egyformán jó érzéke van a lírai, az erőt kívánó, vagy éppen virtuóz részek átéli hiteles előadására. Külön keli szólni a ritkábban hallható Dvorzsák-szimfóniáról. Igazán eredeti, kellemes, invenciózus értékes alkotás, ha az Űj világ szimfónia magaslatait nem is éri el. Legérdekesebb a harmadik tétele, mely igazán szellemes szláv táncszerű zene. Újra tapasztalhattuk, hogy a szerző a hangszerelés egyik legnagyobb művésze. A budapesti Postás szimfonikus zenekar igényes feladatok megoldására alkalmas, színvonalas együttes. Ezen az estén különösen a fúvós- és ütőhangszeres csoportja muzsikált magas színvonalon. A vonóscsoportban csak a brácsák és az ennél mélyebb szólamok szóltak melegen, pontosan, szépen. A hegedűsök -r érzésünk szerint — néhány helyen, például a Britten-mű elején és a szimfónia első tételében is pontatlanul, nem teljesen azonos tempóban játszottak. Egyébként ezen az estén a hegedűsök a lírai jellegű, érzelemmel teli szólanré- szeket élménytadóbban játszották, mint a bravúros, technikás szakaszokat. Mindent egybevetve szép zenekari est volt, melyen Juhász Előd tömör, világos műsorvezetése megkönnyítette a zeneművek befogadását. A közönség méltán jutalmazta vastapssal a hangverseny szereplőit. Szilágyi László *
