Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

Szí r m me es visszája Azóta is visszahívnak. Kezdjük azonnal a visszájá­val! Idézzünk fel néhány sort Brnyiczki Pál felsőpetényi nyugdíjas hozzánk intézett le­veléből: „Micsoda öröm és boldogság aa egy nyugdíjas­nak. ha egykori munkahelye pár szál virággal, vagy egy pohár borral köszönti. Én a dunántúli ásványbánya fel­sőpetényi üzeménél dolgoz­tam. Kétszeres kiváló dolgozó kitüntetésem is van. Sajnos, ebben az üzemben, ha vala­ki nyugdíjba megy, többé a nevét sem ismerik. Nem juta nyugdíjasoknak ünnepségre, kedves szóra. Az ember csak addig van, amíg dolgozik.” lm az Idézet, melynek ol- vastakor az ember valóban el­gondolkodik azon; miért van, hogy az egyik munkahely mindent megtesz azért, hogy egykori dolgozóival tartsa a kapcsolatot, míg másutt nem törődnek a nyugdíjasokkal? Talán anyagi megfontolásból? Netán a vezetők szemléleté­ben van a hiba? Vagy egysze­rűen csak figyelmetlenségről van szó? Bárhogyan is legyen, egy a lényeg; az ember akkor is ember, ha már nyugdíjas. S több évtizedes munkával a háta mögött, megérdemli, sőt elvárja, hogy megkeressék, meghívják egykori munkahe­lyére. Hogy tanácsait kérjék. Beszélgessenek vele. És a színe? A pásztói Épí­tő-Szerelő és Szolgáltató Ipa­ri Szövetkezet jobbágyi tele­pén találkoztunk a jó példá­val (bár a megye legtöbb üze­mében akad ilyen.) A szövet­kezet elnöke elmondta, hogy nyugdíjasaikkal élő a kap­csolat, gyakoriak a közös ün­nepségek. jutalmazások. De­cemberben felajánlották a nyugdíjasoknak azt is, hogy aki kedvet érez régi szakmá­ja folytatásához, az segíthet a lakáskarbantartó tevékeny­ségben. Akár úgy Is, hogy ott­hon dolgozik. Ezenkívül por­tai, éjjeliőri szolgálatra is szí­vesen várják az időseket. Ottjártunkkor éppen egy ilyen „visszajáró nyugdíjas” teljesített szolgálatot a por­tán. Pintér Ferencné, Veronka néni 11 esztendőt töltött a szövetkezetben. Ahogy mon­dani szokták, a fakanál mel­lől csöppent a kollektíva mun­kájába. — Négy gyereket felnevel­tem. -Azt sem tudtam mi az élet, csak Itt a szövetkezetben jöttem rá. hogy aki közösség­ben él, azt megbecsülik, s megismeri a világot. Küldtek engem a Szovjetunióba, Haj­dúszoboszlóra. Két éve men­tem nyugdíjba, de azóta is visszahívnak portásnak, taka- rítgatnl, és járunk nyaralni, kirándulni. Együtt dolgo­zunk, együtt ünnepelünk. Na­gyon sokat törődnek az öre­gekkel a szövetkezetben. Csak köszönni tudjuk, hogy nem hagynak magunkra. Nem fe­ledkeznek meg rólunk. * NYUGDÍJASOK magazinja Csendes nyugalmú hangulatban... Dominócsata közben Színe és visszája. Avagy reméljük a jó példa ragadós. S ahol eddig nem élteik vele, ott is megszívlelik! Güstrowi öregek Az NDK-beli Güstrow 16 749 lakosából 5500 nyugdí- |as. Közülük ezren 80 éven Eelüliek. Az NDK-ban 74 év i nők és 69 év a férfiak át­lagéletkora. Ebben az ország­sán általában nem él együtt ;öbb nemzedék. Különösen a városokban a fiatalok korán ilhagyják a szülői házat. Emi­att és a fentebb említett át- agéletkor következménye- tént az idősek zöme egyedül Több mint egy íve második thona van 27 Idős güstrowi em- írnek. A mecklenburgl járási ékhelyen berendezték a veterá- >k napközijét, amely héttőtől intekig várja a látogatókat. A indégek átlagéletkora 80 év. a göregebb 89 éves. A veteránokat ggelenként kisbusz visz) a nap- Szibe A kellemes helyiségekben )vé és friss zsemle várja őket. I aztán van idejük, hogy élbe- élgessenek a tegnapról és a má­ról. Néhányan már szoros barát­ságot kötöttek. A meghittséget és a szerető gondoskodást érzik ma­guk körül. A figyelmes gondozó­nő nem csak az ebédet, banem mindjárt a gyógyszereket is fel­szolgálja, amelyeket az orvos ír fel a rendszeres vizit alkalmá­val. Lehet Ingyenesen mosatni, fürödni és gyógytomáznl. Házhoz megy a fodrász is. Aki akar, csat­lakozhat a munkaterápiásokhoz és például gombfüleket készíthet a kárpitozott bútorokhoz. Mindenki kedve szerint veszi igénybe a le­hetőségeket. Ez természetesen az ebéd utáni alvásra is vonatkozik. Délután már a kívánság szerint összeállított vacsorát Is magukkal vihetik. Amikor tt kisbusz újra megáll velük a házuk előtt, a búcsúnál a másnapi viszontlátás reménye és öröme is kifejezésre jut. A napközit egyébként több güstrowi üzem és dolgozó közre­működésével hozták tető alá. A hatezer önkéntes társadalmi mun­kás jelentősen csökkentette az ál­lami kiadásokat. Szürke palástba öltözött a reggel, csípős hideggel fújta be az ébredező Pásztót. Mint­ha megállt volna a nagyköz­ség vérkeringése — alig jár­tak az utcán. A nagy, fekete kendőbe burkolt kis öregasz- szony magányosan igyekezett uticélja felé- óvatosra fogva lépteit a csúszós út miatt. Mellészegődtünk, szélesre tár­tuk előte az ódon fakaput, hogy bekísérjük a pásztói Idősek otthonába.. A .kellemes meleget árasztó szobákban gyülekeztek az idős emberek. Az egyik asz­talnál dominóztak, mások a tízórait — kakaót és kiflit — eszegették. S ahogy mind sű­rűbben nyílt az ajtó, úgy telt meg élettel, csendes nyugal­mú hangulattal a szépen be­rendezett szoba. Az otthon vezetője Tóth Gyuláné mindenkihez intézett egy kedves szót, simogató mosolyt. Nagykendőbe bugyo- lált utitársunkat, Klárika né­nit a kályha mellé ültette- be­lekukkantott a dominócsatá­ba. — Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg az otthon Pász- tón, 30—35 idős embert fo­gad naponta. Arra törekszünk, hogy ne unatkozzék senki. Van magnó- lemezjátszó, tévét is nézhet, akinek kedve tartja. A nénik közül sokan kézi­munkáznak, térítőkét hímez­nek. Teljen az idő valamivel. Mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat, rendsze­res orvosi ellenőrzés alatt áll­nak védenceink. Mi adjuk be nekik a gyógyszert, a betege­ket meglátogatjuk, ebédet vi­szünk nekik. Van fürdőszo­bánk is. hetente egyszer min­denki megfürödhet. A nagy­községi üzemek brigádjai, az iskolások gyakori vendégeink. Apró ajándékokkal, műsorral színesítik az öregek napjait. De rájuk is fér egy kis felü­Tízőrai dülés. Mert a legtöbb öreg szivében hordja élete tragédi­áját, keserűségét. ' Akiknek senkijük nincs- nyűgödtabbak, de akik gyerekeket neveltek fel „elvesztett unokáik” után sóhajtoznak, azoknak bizony gyakran könnyes a szemük. Vidám kis csoport a domi- nózóké. Közéjük ülünk, be­szélgetünk. Parties Istvánná egy éve jár az otthonba, amely sokkal vidámabb az igazi otthonánál. Mert itt nincs vő, veszekedés, csak ked­ves, megnyugtató szó. Kulbert János feleségével együtt lá­togatja a közösséget. Senkijük nincs, itt kiegyensúlyozottan telnek napjaik. Nyáron a kis­kertben munkálkodnak, a leg­kedvesebb időtöltésük. Bab- nigg Gyula alapító tagnak szá- mít az azóta elhalt édesany­jával együtt. — Nagyon hálá­sak vagyunk, hogy így gon­doskodnak rólunk. Jobb meg­oldást nem is tudnék elkép­zelni. Ellátnak bennünket mindennel. Ebédet hoznak, kávét főznek, bizony amikor elérkezik a négy-öt óra, sen­kinek sem akaródzik haza­menni a rideg, üresen ásítozó lakásba. Jolánka néni, az arany­kezű himzőasszony elpityere- dik. Siratja a két éve elte­metett fiát, 74 évesen magára szakadt, bár van három .test­vére. Akik nem törődnek ve­le. Azt mondja, a himzésbe öli bánatát, de megfogadta, hogy a kis vagyonkáját sen­ki másra, csak az otthonra hagyja. Megkávéznak* az idős em­berek, asztalokhoz rendeződ­nek ki-ki a megszokott beszél­getőpartneréhez húzódik. Klá­rika néni kipirult arccal él­vezi a kályha melegét. Az a jó- hogy még csak, reggel van. Messze a hazamenetel ideje! Panaszos levél érkezett szer­kesztőségünkbe, amelyet egy állítólagos jó szomszéd, jó­akaró küldött, hogy felemelje szavát egy 92 éves öregasz- szony érdekében. Idézet a levélből: „Zagyva- pálfalva városrészben él egy 92 éves öregasszony úgy, mint­ha nem is etfben az ország­ban élne. A néni sehonnan semmit nem kap. Jövedelem­mel nem rendelkezik. Nyug­díja nincs, azt lehet monda­ni! hogy kegyelemkenyéren él.” A levélíró továbbá tájékoz­tat, hogy van ugyan a néni­nek három gyereke, de azok közül kettő beteges, így a harmadik a nyugdíjas lánya 1500 forintos havi jövedelmé­ből tartja fenn magát és az édesanyját. Nem lehetne-e, Kegyelemkenyéren? hogy az idős néni havonta pár száz fortnt segélyt kap­jon? — teszi fel a kérdést a levélíró, majd közli az öreg­asszony nevét és pontos cí­mét. Bár névtelen levelekre nem szoktunk reagálni, ezúttal a néni sorsa feletti aggodal­munkban mégis a panasz nyo­mába eredtünk. Autónk a megadott címen, egy több szobás kertes, garázsos csalá­di ház előtt állt meg. Talán rossz helyen járunk? Itt, eb­ben a házban nyomorog a né­ni a nyugdíjas lányával? A hátsó udvarban álló takaros kis konyhába invitál F. A.-né, az eltartó. Ott üldögél édes­anyja K. M.-né Is, Tőle, a sorsa felől nem sokat tudunk meg, a 92 esztendő mély nyo­mokat hagyott testi és szelle­mi frisseségén. Lánya an­nál bőbeszédűbb; — Ügy igaz, ahogy a levélíró tájékoztatta magukat. 1500 forintból élünk az anyámmal A tanácson többször elutasították a se­gélykérelmünket, Azt mond­ták, három gyerek el tudja tartani az anyját. Pedig sze­gényke úgy szeretné, ha egy kis saját pénzzel rendelkezne, ami csak az övé! Több kérdés tolul fel ben­nünk hirtelen: Nem tudják k írta a levelet? F. A.-nénak nincs keresőképes férje? Ho­gyan tellett ekkora portára, a csekély nyugdíjból? Minek a szinte magatehetetlen néninek saját pénz? Hol, mire költené el? Csípős válaszokat kapunk; — A levelet írta, aki írta. Van férjem. A síküveggyárban dolgozik (megbecsült, jól fize­tett munkás hírében áll.) Mi­nek a pénz anyámnak, no mi­nek? Tudom azt tartják, ha ekkora házra tellett eltartha­tom az anyámat is. De a ház­ból. meg a garázsból tartsam el? időközben hazaérkezik n férj is Sajnálkozik az öreg­asszony felett, aki kegyelem­kenyéren él. Aztán hirtelen, véletlenszerűen az is kipattan, hogy a levelet ők írták. Hangos szóváltás közepette távozunk a szépen gondozott portáról. A 92 éves öregasz- szony mindvégig magába roskadtan üldögél. Mint aki nem fogja fel, miről van szó Tűnődünk. A néni valóban úgy él. mintha nem is ebben az országban, nem is a csa­ládja körében élne? Kegye lemkenyéren megtűrt vala­ki. anyagi hasznot nem hozo , nyűg? A saját családjában, a saját lányánál Jól megala­pozott anyagi környezetben!' Nem, itt nem elsősorban a szociális segély hiányzik. In­kább a szeretet, az qregek iránt ér::et' humanitás! így is lehet! Vidám asszonyok klubja Igencsak estébe hajlott már, amikor megérkeztünk a sal­gótarjáni ifjúsági-művelődé­si ház idősebbek klubjába. Ahol. talán a környezet tet­te, Igencsak fiatalos, vidám hangulatot találtunk. 15—20 nyugdíjas korú asszonyság ül­te körül a süteménnyel, tár- sasjájékokkal tarkított asztalt. Azonnal szembetűnt, hogy jól összeszokott, egymást jelbe­szédből»-is megértő közösség­re találtunk. Zajlott a terefe- re, főzési receptek cseréltek gazdát, majd a klub vezetője, Győrvári Jánosné csendre in­tette a hangoskodó társaságot. Részben a vendégek tájékoz­tatására, meg az önnön szám­vetésre is, ismertette a klub eddigi tevékenységét, a vég­zett munkát; — Két évvel ez­előtt született meg a gondo­lat a telepen élő hasonló ko­rú asszonyok körében; miért csak az utcán, a boltokban találkozunk. beszélgetünk? Alakítsunk klubot, kérjünk menedéket az ifjúsági-műve­lődési házban ötletünket tá­mogatták, s azóta is együtt vagyunk. Az elmúlt évben ki­rándulásokat Szerveztünk, filmvetítésen vettünk részt, orvosi előadásokat hallgat­tunk. egyik asszonytársunknál szalonnasütésen, bográcsos főzésen jeleskedtünk. A nő­napot Budapesten ünnepel­tük. meglátogattuk az Ország­házat, egyéb nevezetességekét. A síküveggyár szakszervezeti bizottsága — mivel a legtöbb asszonyunk innen került nyugdíjba — nagyon sok tá­mogatást ad programjainkhoz. Két esetben voltunk egy-egy» hetes üdülésen a gyár üdülő­jében, Zsóriban áztatgattuk magunkat... — Azt is mondd el, hogy szánkótúrán is voltunk, hogy Szlovákiába utaztunk, hogy Bécsbe készülünk — szól köz­be Baloghné, az egyik klub­társ. És sorolják, sorolják, mi pe­dig csak a fejünket kapkod­juk a gazdag program halla­tán. Szó, mi szó, ilyen tevé­keny, mozgalmas idősek klub­jával még nem találkoztunk.' A fiatalok is megirigyelhet­nék őket. — Ha a házban vagyunk,’ beszélgetünk, vitatkozunk. Né­ha előveszem a citerámat, nemrégiben vásároltam ezer ■ forintért, akkor aztán éjfélig Is elénekelgetnénk, eltáncol­nánk — mondja Szerencsi Istvánná. Tehát így is lehet. De ml kell hozzá, hogy ilyen legyen? Egymás szavába vágva vá­laszolnak az asszonyok: — Ambíció, kedv, energia, jó társaság, no és ilyen agilis, mozgékony klubvezető minta miénk! Győrváriné elhárítja magá­tól a dicsőséget; — Ha ti nem támogatnátok minden ötletet, a fele sem sikerülne. Fontos, hogy a Gorkij tele­pen élő asszonyoknak minden sikerül. Alig várják a nétfő délutánokat, hogy ismét ta­lálkozhassanak, hogy ismer­tessék egymással új terveiket, elképzeléseiket, amely min­dig hasznos, kellemes kikap­csolódást nyújt számukra. Kedves idős o vasóink! Köszönjük a Nyugdíjasok mi gazinja oldallal kapcsolati elismerő soraikat, megszívli lendő megjegyzéseket! Ari kérjük önöket, hegy további is írják meg véleményüké javaslataikat az oldallal kai csolatban, adjanak új ötlet) két, hogy ml az, amiről önti szívesen olvasnának, hallani nak e hasábokon. Várjuk ti hát leveleiket, a legközeleb! megjelenésig! ' Az oldalt írta: Kiss Mária KöGRÁD - 1981. február 3., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom