Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
VHÄÖ PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZQTTSAGA ES A MEG Yf I TANA CSLAPJA XXXVII ÉVF., 40. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1981 FEBRUÁR 17., KEDD li széncsata évfordulóján Emlékünnepség Nagybátonyban Hétfőn, délután Nagybá- tonyban, a Bányász Művelődési Központban, az MSZMP Salgótarjáni járási Bizottsága és a Nógrádi Szénbányák közös szervezésében központi ünnepségen emlékeztek meg a széncsata három és fél évtizedes kezdetéről. Jelen voltak a történelmi nevezetességű esemény egykori résztvevői, a bányák és a bányai üzemek jelenlegi dolgozóinak képviselői, hogy együtt emlékezzenek meg az ország újjáépítéséhez nélkülözhetetlen küzdelem kezdetéről, eredményeiről. A történelmi évforduló ünnepségén a nagybátonyi bányászfúvósok zenéjére gyülekeztek, s a kezdésre a nemzeti és a bányászhimnusz elhangzása adott jelt. Benjamin László Bíztató című költeménye után Szabó István, a járási pártbizottság első titkára üdvözölte a megjelenteket, és röviden méltatta a 35 esztendővel ezelőtti események politikai és történelmi jelentőségét, az áldozatvállalást, hősi helytállást, amit a bányászok tanúsítottak a felszabadulás utáni élet helyreállításában. Példaképeink ma is az eredményes széncsata résztvevői, olvashattuk a művelődési ház színpadán. Ezt a hitet, eszmei alapállást erősítette meg ünnepi beszédében Kovács László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy 170 ezer szervezett dolgozó őszinte tisztelete és megbecsülése adózik az elődöknek, akik célul tűzték ki, hogy mielőbb a szükséges éltető forráshoz, energiához jusson az ország. Emlékeztetett arra, hogy a magyar bányamunkásság osztályának mindig egyik leghaladóbb, legforradalmibb osztaga volt, amit történelmi példák igazoltak. A BDSZ főtitkára felidézte; a Magyar Kommunista Párt 1946. II. 12- én „ Fel a széncsatára! Előre a napi 2500 vagon szén termeléséért!” jelszóval hirdette meg a széncsatát. Ehhez a nógrádi szénmedence négy nappal később csatlakozott, amint Salgótarjánban á járási pártbizottság épületének falán elhelyezett márványtábla is hirdeti. A terv március 15- re 2200, május 1-re 2500 vagon átlagtermelést irányzott elő. A március 3-i bányászgyűléseken . a kommunista párt vezetői tartottak beszédet, Salgótarjánban Rajk László. A salgótarjáni Forgács- •aknában dolgozók átérezték a több termelés fontosságát, írta akkoriban a Bányamunkás. A bányák mélyének széntelepei váltak ez időben az osztályharc igazi talajává. A bányászok hősi helytállását mindig a párt és a társadalom megbecsülése, elismerése övezte. Ezt bizonyítja a hűségjutalom. a kiemelt bányászbérek, a lakások, az új szocialista bányászvárosok létrejötte, az ellátás színvonalának folyamatos emelése. Ma sincs ez másként. A széncsata egykori bányászainak nevében Pothornik József, az MSZMP KB tágja, a Nógrádi Szénbányák nyugdíjas igazgatója, valamint Va- lach László és Korim István kért szót az ünnepségen, mely a Bányász Művelődési Ház irodalmi összeállításával fejeződött be. Március 14-én és 15-én tartják a Hazafias Népfront VII. kongresszusát Március 14-én és 15-én rendezik meg a Hazafias Népfront VII. kongresszusát. A társadalom" széles rétegeit tömörítő mozgalom fejlődésének kiemelkedő jelentőségű állomása lesz — hangoztatta ság sorsát is, s tartjuk kul- utóbbi öt évben végzett muntúránk fontos részének alkotásaikat. A kongresszus másik lényeges feladata lesz a szocialista demokrácia továbbfejlesztésével kapcsolatos néphétfőn megtartott sajtótájé- fronttennivalók megvitatása, koztatóján Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A tanácskozás időpontja egybeesik az 1848-as forradalom évfordulójával. Az ez alkalomból rendezendő nagygyűlésen ott lesznek a kongresszus küldöttei is. Az utóbbi hónapokban, az országos méretű, széles körű előkészítő munka során — a falugyűléseken, a kongresszusi küldötteket megválasztó körzeti összejöveteleken — több tízezren számoltak be építőmunkánk helyi eredményeiről, az állampolgárok cselekvőkészségéről, foglalkoztak a helyi és az országos gondokkal, tennivalókkal. Egyetlen hasznos javaslat nem mehet veszendőbe: a népfront valamennyit beiktatja a programjába. A tanácskozáson szóba kerülő főbb témaköröket érintve a HNF főtitkára a többi között kiemelte: — a nemzeti egység gondolatának — a mindennapi tettekben megFel kívánunk lépni a demokrácia gyakorlatának formális elemei ellen, úgy véljük, a véleménynyilvánítás lehetőségét nem csupán a munkahelyen, hanem a társadalmi élet minden területén meg kell teremteni. Nem kételkedünk abban, hogy a kongresszus küldöttei megerősítik majd, s a népfront ezzel kapcsolatos .munkájának fundamentumává teszik ezt az elvet, hogy a család a szocialista társadalom döntő fontosságú, nélkülözhetetlen alappillére. A felnövekvő nemzedékek nevelésében akkor tölti be szerepét, ha érzékeli a társadalom •mozgását, változásait, véleményt alkot azokról, s nem zárja el a gyermekeket a valóság jelenségeitől, nem fest hamis képet azokról. — Mélyrehatóan kell vizskájáról s szerteágazó tevékenységépek egyes fontosabb részterületeiről — így a mozgalom gazdaságpolitikai és művelődéspolitikai feladatairól, továbbá a lakóterületi munkáról és az állami, tanácsi, illetve társadalmi szervekkel való együttműködésről — külön írásos jelentéseket kapnak a kongresszus küldöttei. ’ A HNF főtitkára arról is beszámolt, hogy az előkészítő tanácskozásokon elhangzott észrevételek, javaslatok mindegyike nem kerülhet napirendre a kongresszuson. Megoldásuk azonban az országos szervek támogatását is igénylik. Így például sokan fölvetették a lakásépítéssel és -elosztással kapcsolatos gondokat, kérték a magánerőből építkezők nagyobb támogatását, kedvezőbb feltételek megteremtését. Sok község mindennapos problémája a vízellátás; a kutak nagy része ugyanis nem felel meg a céloknak. Az anyagi források szűkössége miatt ebben az ötéves tervben még nem lehet mindenütt megtegálnunk gazdasági helyze- remteni a vezetékes vízszol- tünkkel, feladatainkkal össze- gáltatást. Átmeneti megoldá- függoen az emberi erdekvi- sokra azonban van lehetőség, szonyok alakulását is. Így például azt várjuk, hogy a nyilvánuló — érvényesítésé- népfrontmozgalom állást fog ben igen nagy szerepe van a a népfront egyik feladata lehet az ezzel kapcsolatos elképzelések megvalósításának magyarságtudat erősítésének, hiszen a történelmi múlt érvényesítése és a jelen megértése, a jövő- galmazzuk, ért való közös cselekvést mindenfajta *al egyenlő munkáért, elősegítése. A kis községek egyenlő bért elv következetes jövője sem teljesen megnyugszolgálja. Ennek az egységnek a részé a Magyarországon élő nemzetiségiek jó közérzete is, ez a jó közérzet pedig előfeltétele annak, hogy a híd szerepét tölthessék be a .magyar nép és a környező nemzetek között az internacionalista kapcsolatok erősítésében. Ezért és ilyen szempontból kísérjük figyelemmel a határainkon kívül élő magyarmellett. Szor- hogy a tehetség megnyilvánulását támogassák, s ne csupán a közvetlenül hasznosítható ötletek, elképzelések, szellemi termékek létrehozói részesüljenek a társadalom megbecsülésében. A népfront nemzetközi tevékenységének fő törekvéseiről is szó esik majd a kongresszuson — mondotta Sarlós István, majd bejelentette, hogy a Hazafias Népfront tató, az áruellátás, a tanácsi irányítás, az iskolai oktatás egyenletlenségeinek felszámolása az ott élők jogos követelménye. Ugyanígy hasznosítani kívánják a település- fejlesztés jelenlegi ellentmondásaival kapcsolatos észrevételeket is: e javaslatok remélhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy az 1983-ra elkészülő, átfogó településfejlesztési koncepció a jelenleginél kedvezőbb elosztási arányokat tükröz majd. Kulturális szemlék —úttörőknek Január végén megyeszerte kön nem csak a társadalomlezajlottak a tudományos- kutató úttörők, az orosz és HesrmiRc^er orvosunk (ess Miniszteri saitókonferencia Az ötödik ötéves tervidő- az orvostudományok általános szerint működő szakellátásszakban tovább javult a lakos- fejlődésével. Országszerte ki- ban részesülhetnek. A gya- ság életkörülményeit alapve- alakultak már a gyógyító korlatban ez egyebek között tőén befolyásoló egészségügyi munka korszerű szervezeti fel- a párhuzamos vizsgálatok ki- és szociális ellátás színvonala, tételei, megteremtették az in- küszöbölését, az adminisztráció egészében jobb lett állampol- tézményi alapját az integrált csökkentését jelenti, gáraink egészségi állapota. A betegellátásnak: a járó és a VI. ötéves tervidőszak végén fekvő betegek egységes elvek (Folytatás a 2. oldalon.) várhatóan 30 ezer orvos gondoskodik gyógyító, megelőző j munkával — a lakosság egészségéről, a betegek gyógyításáról, s a népesség számához mérten ez a gyógyító gárda optimálisnak mondható. Ezeket a főbb gondolatokat fogalmazta meg elöljáróban dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter hétfőn a MUOSZ székházában tartott sajtótájékoztatóján. Előbb a tárca V. ötéves tervi eredményeiről tájékoztatta _ az újságírókat, majd felvázolta a most kezdődött ötéves periódus fejlesztési feladatait az intézményhálózat korszerűsítésében, a gyógyító munka színvonalának növelésében. A már elért eredményekről szólva elmondta: az ország egész területén kiépített gyógyító hálózat minden beteg számára hozzáférhető, s a kétségtelenül meglevő gondok ellenére is a sürgősen ellátandó betegek mindenütt és minden esetben kifogástalan orvosi kezelést kapnak. Egészségügyünk mind a klinikai gyakorlatot, mind a kutatásokat illetően lépést tart A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára a múlt évben 3,77-szer nagyobb termelési értéket állított elő, mint az előző ötéves terv utolsó évében, 1975-ben. Nagy szakmai tapasztalatokra tettek szert a vegyipari, olajipari, atomerőművi szénacél és saválló készülékek gyártásának területén. Jelenleg — több más termék mellett — nagyméretű tartályokat és különböző hőcserélőket készítenek az épülő paksi atomerőmű részére. A képen Ravasz Nándor lakatos a hőcserélőkbe építi be a szükséges alkatrészeket. Gép avitás, műtrágyázás, metszés Kihasználiáh az idői a gazdaságik Jó ütemben halad a téli gépjavítás a mezőgazdasági üzemekben. Az erőgépek és szállítójárművek többségén már elvégezték a szükséges javításokat, csakúgy, mint a tavaszi munkához szükséges talajművelő gépeken. Mivel az őszi betakarítás, szántás és nyék — bár tavaly jobban teleltek — eddig még megbirkóztak a hideggel, mert egy rövidebb időszak kivételével,' a vastag hótakaró megfelelő védelmet nyújtott. A kazári termelőszövetkezetben már a munkagépek téli nagyjavítását végzik, az vetés a szokásosnál jobban erőgépek és a tehergépkocsik megviselte a gépeket, előkészítésük nagyobb feladatot ró a szakemberekre. A reggeli hideg következtében a délelőtti órákig fagyos, kemény a talaj, s ezt az üzemek jól ki tudják használni a műtrágyázásra, sőt. egyes gazdaságokban szervestrágyázásra .is. Folyamatosan végzik, a gyümölcsösökben a metszést, néhol már a munka vége felé tartanak. A közeli hetekben az ,őszről elmaradt szántást is pótolni kell, a még hátralevő, több mint 3009 hektárnyi területen. Az őszi vetésű növétechnikai úttörőszemle csa- nemzetiségi patszintű versenyei. Az álta- ke'dő csapatok, a természetku lános iskolákban sok száz tató úttörők mérik össze tu- gyereket megmozgatott ez, dásukat, de sok helyen lesz- csapattagként, szurkolóként nek kapcsolódó programok is. egyaránt Eldőlt tehát, kik Rétságon például az éneklő képviselik az iskolát, az út- rajok, énekszólók bemutatótörőcsapatot, a járási-városi ja gazdagítja ezt a szombati döntőkön, a napokban ezek találkozást. Pásztón több a 3 tagú csapatok készülnek buzgón a február 21-i szemlére — ekkor tartják ugyanis a megye két városában és a járásoknál a megyei dönseny — a Bajcsy és Rákóczi úti iskola mellett az új úttörőnyelvben vetél- és ifjúsági házban — ez valószínűleg ismerkedési lehetőséget is jelent a vetélkedő tanulóknak a ház munkájával, felszerelésével. A , megyei szintű verseny március 21—22-én zajlik majd Salgótarján zagyvapálvai városkörzetében — az úttörőtechnikusok a 211-es számú ISZ1- ben, a társadalomkutatók és természetkutatók az ifjúságiművelődési házban, az orosz színhelyen játszóházat rendez a Lovász József járási, nagyközségi Művelődési Központ A salgótarjáni járás vetélketőbe kerülők „próbáját”, ver- általános iskolában találkoz- sengését. nak — a csoportok miután Am addig még egy döntő lezajlik: az úttörő-matematidő úttörői Kisterenyén, az új és nemzetiségi nyelvben versengő csapatok a Budapesti rüen" számos egyéb dologban vehetnek részt — lesz vetítés, ellátogatnak a helybeli nevelőotthonba, játékos vetélkedőbe kapcsolódhatnak be az iskola tornatermében. Ba- Két nappal később, a már lassagyarmaton három helyemlített járási, városi döntő- színen folyik majd a verkusok már egy fokkal előbbre tartanak, az ő versenyük Nógrád megyében február 19-én ér véget a döntővel. úti Általános Iskolában mérik össze tudásukat. Nem lesz kiegészítő kulturális rendezvény nélküli tehát, a tudományos-technikai úttörőszemle szinte sehol — ám a művészeteket kedvelő gyakorló tanulók kulturális szemléit külön formákban r megrendezik a tavasz során. készen állnak a munkára, bár egyes típusoknál alkatrészgondok jelentkeznek. A hajnali és kora délelőtti órákban 5—6 géppel végzik a fejtrágyázást, valamint a szervestrágya kiszórását. Tavalytól alig 60 hektárnvi szántandó terület maradt, amely mindössze 3—4 napi munkát jelent majd, ha a talaj munkavégzésre alkalmassá válik. A szécsényi közös gazdaságban a gépjavítás a tervek szerint halad. A műtrágya kiszórásával a sík területeken már végeztek, de a domboldalakon fekvő gyepek 60 százaléka még nem alkalmas a mezőgazdasági munkára. Vége felé közeledik a metszés a gyümölcsösökben is. A ludányhalászi termelő- szövetkezetben befejezték a vetőgépek és. a burgonyabetakarító gépek javítását, jelenleg a kombájnokon, a speciális munkagépeken, és a nagy teljesítményű erőgépeken dolgoznak a szerelők és a traktorosok. A búza fejtrá- • gyázása 350 hektáron már megtörtént és sorra kerültek a gyepterületek i". A pásztói közös gazdaságban véget ért a gépjavítás. Itt ugyanis egész éven ót folyamatosan végzik ezt a munkát, így valamennyi gép rajtra készen várja a tavaszi- munka kezdetét. A szórógépek a szántás alá kerülő területen végzik a trágyaszórást és teljes üzem van az erdészeti ágazatban is. A gabonafélék és a gyepek fej- trágyázása a héten kezdődik, a mintegy 1800—2000 hektárnyi területen.