Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

Hérlegen a labdarúgó HB IL A Középcsoport érdekességei (III.) Ä csoport 200 mérkőzésén 70 játékvezető dirigált. Kö­zülük a legtöbb mérkőzésen dr. Botka fújta a sípot, szám szerint hét mérkőzésen. Öt­öt játékvezető követi hat­hat mérkőzéssel. Németh L., Horváth L., Drigán és a két nógrádi Urbán'Árpád, illetve Mohácsi Lajos, öt mérkőzé­sen „dirigált” Győri, Bay, Kiss G., Nagy B., Tóth L. és Balázs. Érdekességként meg kell említenünk, hogy játékveze­tőink összesen 80 esetben ítél­tek büntetőt. Közülük leg­többször dr. Botka mutatott a 11-es pontra, hat alkalommal. Öt Bodnár, Tar és Németh L. követi négy-négy megítélt büntetővel. Ez utóbbi min­dig más mérkőzésen és min­dig a hazai csapat javára ítélt 11-est. A legtöbbször előforduló eredmény a 2—1 volt. Ilyen arányban 32 mérkőzés végző­dött. Az 1—0 harmincszor, 'az 1—1 huszonhétszer, a 0—0 és a 2—0 tizenhétszer, a 3—2 ti­zenháromszor, a 3—0 és a 3—1 tizenegyszer, a 2—2 tízszer, a 4—0 és 4—1 hat­szor, a 4—2 és 5—1 négyszer, az 5—0 és 6—0 háromszor, Urbán Árpád vezető bíró köz vétlenül a kezdés előtt. valamint a 4—3, a 4—4, a 6—1 és a 7—3 szer fordult elő. egyszer-egy­A 200 lejátszott bajnoki mérkőzésen 98 alkalommal bi­zonyult, vagy egyik, vagy mindkét csapát gólképtelen­nek. Ezt a listát a BKV Elő­re vezeti, amely húsz mér­kőzésén 10 alkalommal nem tudott érvényes gólt szerezni. Ez magyarázza egyébként a táblázaton elfoglalt utolsó helyüket is. őket a Dorog kö­veti 8, majd a Pénzügyőr és az Építők SC 7—7 rúgott gól­nélküli mérkőzéssel. De a csoportban szereplő egyetlen nógrádi csapatnák, a Bgy. SE 4. Kovács B. (SZEOL-AK) Laczkő (Dorog) kcs—8, Wen- b—13, Pócsik (Szeg. Dózsa) ner (SZEOL) bsz—8, Becsei kh-13, (KKFSE) bsz—8. kk_12 Befejezésül pedig közöljük az általunk összeállított cso- 7. Gulácsl (BKV Előre) kh portválogatottat (zárójel után —11, Szabó (MÁV Előre) kh— a jó teljesítményeik száma): 11, Suszter (Vác) b—11. „A” válogatott: Balázs (Bgy. SE) 8, — Bodnár (BVSC) 14, Kozma Z. (SZEOL-AK) 14, Kovács B. (SZEOL-AK) 13, Tóth A. (Budafok) 14, — Haj- 13. Schábel (Oroszlány) kh dú (22. sz. Volán) 10, Kovács 10. Elekes (KSC) kh—10, Hajdú (22. sz. Volán) jk—10, Antal (Szeg. Dózsa) bk—10. Gondolatok a tagszervezésről A múlt évben a megye Hát Igen. Magyarázkodni jával. A nógrádsipeki egyesü-' egyes községi sportköreiben már tudunk. Mondanom sem let például a múlt évben több jelentősen csökkent, vagy ép- kell, hogy ezek az indokok mint 20 ezer forintot köny- pen stagnált a sportköri ta- nem magyarázzák meg az vélhetett el a tagdíjbevétel gok száma. A minimális igazságot, csupán csak mente- rovatba. Viszont a község la- csökkenés, vagy éppen a hely- gető magyarázkodásnak ne' ben topogás bizonyos fokig vezhetjük. érthető ott, ahol a lakosság 15—16 százaléka rendelkezik sportköri tagsági igazolvány­nyal. Csakhogy éppen azokon a helyeken van baj, ahol egyébként is alacsony a lakos­sághoz viszonyítva az egyesü­leti tagok aránya. Ezeknek az egyesületeknek a vezetői a legkülönbözőbb módon pró A csökkenő számok hallatán eszembe jutottak azok a sport­egyesületi vezetők, akik azért panaszkodtak, hogy kevés a pénzük, nem tudnak gazdál­kodni. Mondanom sem kell, hogy panaszkodással, keser- géssel nem is lehet előbbre­jutni, a működéshez szüksé- a saját bevételének növelésére. kosságának több mint a húsz százaléka egyesületi tag. Ha­sonló a helyzet Egyházasger- gén, és lehetne a pozitív pél­dákat tovább sorolni. Nem árt tudni, hogy' csak annak a sportkörnek van er­kölcsi alapja támogatást kérni a tanácstól, helyi gazdasági szervektől, amely valamit tesz bálják a tagszervezés terén ges forintokat előteremteni. Az sem egy elhanyagolandó kifejtett semmittevésüket meg­magyarázni. Egyesek a labda­rúgócsapat gyenge szereplésé­re hivatkoznak, „Nem megy a csapatnak, közömbösek az emberek”, míg mások ugyan* csak a labdarúgókra hivatkoz­Helyette meg kellene keresni dolog, hogy a jó működéshez a saját bevétel 'növelésének formáit. Mint például a tag- szervezést. Mert nem lebecsü­lendő az az összeg, amelyhez így jut az egyesület. Sok he­lyen a sportvezetők nem élnek az anyagi forrásnak ezzel a megfelelő tömegbázisra van szüksége az egyesületnek, és ezt a taglétszám emelésével és nem a csökkentésével lehet biztosítani. A most megválasztott, vagy nak. „A vezetésnek a csapat- fz. a”y®gl, f°rraInak ...ezzal ,a megválasztásra kerülő új Ve­ra kellett figyelni. Meg is van lehetőségével. Nem törődnek TOtAséfft.fcnrir „ „n az eredménye, előkelő helyen állunk. így nem jutott idő a a tagszervezéssel. Természetesen olyan egye- tagszervezésre”. Az indokok sületekről is tudunk, ahol között ilyen is előfordul „Kié- a vezetőség maximálisan él az sett csapatunk . . anyagi forrásnak ezzel a mód­zetőségeknek a jövőben, ott, ahol erre szükség van, na­gyobb gondot kell fordítani a tagszervezésre, a saját bevéte­li tervük növelésére. — Szcnográdi Ferenc — tájfutás Sorokban Mai A hét végén Almásfüzitőn Megjelent az 1980. évi or­megtartott szakági országos szágos szakosztályi rangsor. A értekezleten több változást ve- különböző részletekből összö- zettek be a tájfutók minősítő tevődő rangsorban, a nemzet­rendszerébe. Ezek alapján je- közi eredményességet, a rang­lentősen megszigorították a felnőtt XI. osztályú és az ifjú­sági ezüstjelvényes szinteket. Ezentúl bővül a kategóriák száma. Az idei évtől igaz, még csak kísérleti jelleggel, de listán elért helyezések után járó pontokat, a térképjaví­tást, a minősítéseket és a ver­senyrendezéseket és a bajnok­ságon elért 1—6. helyezett szakosztályokat pontozták. ^evezetik a junior női kategó- Ezek alapján az első helyen riót TTrfírrinrtcolr .1 Xl.l ______a. _i ± r iát. Ugyancsak bővül a csa­—9, Hornyák (Bgy. SE) b 9, T. (Pénzügyőr) 12, Antal | patbajnokság versenyszáma. Medve (Dunaújvárosi Építők), (Szeg. Dózsa) 10, — Molnár F. b—9, Lajkó (Bgy. SE) bh—9, (KKFSE) 9, Kovács (Bgy. SE) csatárai sem dicsekedhet- Csur’ka (DéléP) 'kk—9, Mór- 9, Wennel ’(DÉLÉP) 8. nek a hat rúgott gól nélküli vai (H Bem j gE) kk_9 mérkőzésükkel. A Középcso- Arany0'si (22. 6z. Volán) bk- ..B” válogatott: Andrus (Do- portban és az NB H-ben 9 Molnár F (KKFSE) jsz—9, rog) 8, — Pribeli (Bgy. SE) 7, egyedülálló teljesítmenyt Lesti (Pénzügyőr) jsz_9, Ko- Pócsik (Szeg. Dózsa) 13, produkált ezen a téren a H. vács j (Bgy gE) kcs_9 Bir- Suszter (Vác) 11, Lajkó (Bgy. Bem SE csapata, amely nem kás (Ganz_MÄVAG) kcs-9, SE) 9, - Geiger (Ganz-MÁ- fejezett úgy be mérkőzést Mozner (Pénzügyőr) kcs_9. VÁG) 8, Morvái (H. Bem J. SE) 9, Aranyosi (22. sz. Vo- 25. Balázs (Bgy. SE) k—8, Ián) 9, — Lesti (Pénzügyőr) Andrus (Dorog) k—8, Terhes 9, Birkás (Ganz-MÁVAG) 9, (DÉLÉP) kh—8, Páncsics dr. Becsei (KKFSE) 8. (Építők) kh—8, Gugyerás (Ganz-MÁVAG) kh—8, Bor- „C” válogatott: Erdei (KSC) sányi (H. Bem J. SE) kh—8, 6, — Beles (KSC) 6, Szabó Gellért (KKFSE) kh—8, Stra- (MÁV Előre) 11, Hornyák nesz (Vác) kh—8, Geiger (Bgy. SE) 9, Gara (KSC) 6, (Ganz-MÁVAG) jk—8, Gosch- — Pajzs (Budafok) 7, Csurka dőiátékosokat A leemegbíz- ler (22' sz' Volán) kk-8> Po- (DÉLÉP) 9, Gruborovics (H. t JaíI JÍÁ»iÍ'mm0i » wlnT zsár (Budafok) bk-8, Varga Bem J. SE) 8, - Szeghalmi hatóbb védelemmel a SZEOL- (Dorog) bk_8j Gruborovics (SZEOL-AK) 8, Mózner (H. Bem J. SE) bk—8, Szeg- (Pénzügyőr) 9, Risztin (H. jsz—8, Bem J. SÉ) 6. hogy egy, vagy több góllal ne terhelte volna meg az el­lenfele hálóját. ■jS ami az egyik csapatrész­re nézve negatívum, az a má­sik csapatrészre nézve pozití­vum is lehet. 98 esetben ma­radtak gólképtelenek a csa­tárok, 98 esetben lehet ma­radéktalanul dicsérni a vé­AK és a Kecskemét rendel­kezett. Mindkét együttes 9-9 ^imtTíSZEOL AKI alkalommal hagyta el a já- haImi <SZEOL AK> tékteret kapott gól nélkül. Ezen a téren jó teljesít­ményt nyújtott a Balassagyar­mat és a Pénzügyőr csapa­ta is 8—8 kapott gól nél­küli mérkőzéssel. A sorban az utolsó hét helyet a DÉLÉP (a kapott gól nélküli mérkő­zés) és a 22. sz. Volán (1 ka­pott gól nélküli mérkőzés) foglalja el. A Népsport tudósítóinak osztályzata alapján a mérkő­zések erősen közepes szín­vonalúak voltak, öt csillagot és X csillagot egyetlen mér­kőzés sem kapott, 39 talál­kozót minősítettek 4 csillag­gal, 132 találkozó volt 3 csil­lagos és 29 találkozó után 2 csillaggal minősítették a színvonalat. Ugyancsak a Népsport-tu­dósítók közlése alapján ösz- szeállítottuk a légjobb tel­jesítményt nyújtók névsorát, mely a következő. (Magyará­zat: k — kapus, jh — jobb­hátvéd, kh — középhátvéd, b — beállós, bh — balhátvéd, jk — jobb oldali középpályás, kk — középső középpályás, bk — bal oldali középpályás, jsz — jobbszélső, kcs — kö­zépcsatár, bsz — balszélső.) A nevek utáni számok azt jelentik, hogy a játékos hány alkalommal szerepelt a jók között, a mezőny legjobbja hét jó teljesítménynek számít: 1. Kozma Z. (SZEOL-AK) kh—14, Tóth A. (Budafok), bh—14, Bodnár (BVSC) jh— 14. ismét vidéki csapat végzett, a Pécsi VSK, 2. DVTK, 3. Bp. Postás SE. Nógrád megyéből az elmúlt rangsorban az STC csapata még a 13. helyet sze­rezte meg, most viszont a 19. helyre esett vissza. Pontszá­mainak összege 33, 38. A pász­tóiaknál jelentős előrelépés történt. Az 1979-i 49. helyről 1980-ban a szakosztály ver­senyzői már a 29. helyre jöt­tek fel. Pontszámainak öszege: 15, 81. A 84 rangsorolt szak­osztály közül hiányzik a Ba­lassagyarmati MEDOSZ és a ♦ Nagybátonyi Bányász SE. Ök sajnálatos módon elfelejtették A minősítések mellett több beküldeni a szakági szövetség­fontos szabályt is módosí- hez az értékelőlapokat. Pe- tottak, illetve vezetnek be ja- dig a Balassagyarmat futói nuártól a tájfutósportágba, nemcsak minősítéseket értek Ezeket a most kiadásra került el, hanem térképpel is hozzá- „Tájfutási verseny- és játék- járultak a sportág fejlesztésé­Az idei Borsod megyei rende­zésű OCSB küzdelmeiben me­gy« feljutás alapján indulhat­nak e serdülő versenyzők is. A nappali egyéni országos baj­nokságot egy fordulóban fel­jutási rendszerben főváros és vidék kontingens alapján ha­tározzák meg. 1981-től beve­zetik a szenior kategóriák mi­nősítési jellegét is. Itt viszont a legmagasabb elérhető szint a III. osztály lesz. műsor szabályok” című kiadványa is­merteti. hez. így minden bizonnyal az 1—50. között végeztek volna. KÉZILABDA Karancs Kupa,' Salgótarján,’ városi sportcsarnok: Megyei serdülő válogatott—Eger ifi (ffi) 13 óra, STC—Eger (ffi) 13.50 óra, Palotás—Nagybá- tony (ffi) 14.50 óra, STC— Nagybátony (női) 15.50 óra, Eger—Palotás (ffi) 16.40 óra, Nagybátony—Pásztó (női) 17.40 óra, Nagybátony—Eger (ffi) 18.30 óra. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport, 1—8. helyért rájátszás; Salgótarján, városi sportcsarnok: STC— Nyíregyházi TK (ffi) 12.00 óra, STC—Mezőberény (női) 10.30 óra. TEKE Megyei férfi felnőtt egyéni bajnokság, Salgótarján, öb- lösüveggyári pálya, 9 óra. Megyei női serdülő, ifjúsági és felnőtt, valamint férfi ser­dülő és ifjúsági egyéni baj­nokság, Somoskőújfalu, teke­pálya, 9 óra. LABDARÚGÁS Országos Ifjúsági Kupa, 18 közé jutásért: STC—MVSC, Salgótarján, tóstrandi salak­pálya, 11 óra. Hittel és akarattal Húsz éve a hirkózészőnyegen jártam edzeni. év elteltével és Tari első — A csaknem kilencven birkózó között sok a tehetsé- a gar- ges. A múlt évben 22 olim- piai pontot teljesítettünk. O is Van két I. osztályú, egy II. Nagy osztályú, valamint négy ezüst, illetve bronz ifjúsági minő­sítésű versenyzőnk. A legif- üstökösként tűnt jabb Bátka Zoltán egyedül A Pásztói Sportegyesület közelmúltban megtartott kül­döttközgyűlése előtt beszél­gettünk Illés Rudolffal életé­ről, munkájáról. A kettő szá­mára egyet jelent: zást. — Tulajdonképpen kerülő úton jutottam el a sző­Vívtam. Két szavait. Legközelebb már müller, Buda Budapesten várták tőlem az eredménye- lett. folytattam a sportolást, súlyt két! Igyekeztem, s több or- — Megvan még ez emeltem. Az ipari tanulók szágos versenyen és azolim- nitúra? 1960. évi országos bajnoksá- piai reménységek tornáján -7 Csak Klagyivik. gán lökésben 85 kg-ot telje- megszereztem az első helyet, több évet kihagyott, sítettem. Patrónusom, Ecser Meghívtak az ifjúsági váló- kár... Károly, meg volt velem elé- gatottba, majd a Honvéd fel- —Miért? gedve. Röviddel később az nőttesapatába kerültem. Hoff- — Ernő Újpesti Dózsában atletizál- mann Géza edzőhöz... föl! Néhány év gyakorlás ÍO olimpiai pontot’hozőtV tam. — Korán abbahagyta... után tagja lett a magyar if- — Milyenek a feltételek’ — Hogyan találkozott a — Súlyos porcsérülést szén- júsági válogatottnak. A be- — Túlzás nélkül állítha­birkózással? vedtem. A bal térdem azóta választást miskolci sikereinek tóm: ideálisak. 1977-ben bir­— Az 1961-es yokohamai 's gyengébb. köszönhette. Az 1974-es^ or- kózócsarnokot kaptunk. Ket­birkózó vb után a Híradó — Hazajött Pásztóra.. 1 szagos versenyen, az első na- tőszáz négyzetméter szőnyeg­moziban megnéztem a világ- — 1968-ban. Az első na- P°n kötöttfogásban ^ vala- területen dolgozhatunk. A pok után néhányadmagam- mennyi ellenfelét kétvállal felszereltség kiváló' és az mai nekikezdtem a birkózó- győzte le. Első^ helyen vég- anyagiak is adva vannak, szakosztály szervezésének. Ne- zett a 37 induló között. Más- Még valami: két segítőtár­héz helyzetben voltunk: sem naP a szabadfogásúak ver- sam is van. Gyetván Gj/íila hagyományok, sem feltételek senyét is megnyerte. Minden és Bátka József. Én pedig nesti Honvédba Soós Sándor nem voltak' Az utcáról ősz- ellenfelét tussal győzte le. néhány éve függetlenített va- pesti Honvédba. boos faandor szeszedett. gyerekekkel kezd- — Kialakult a második vo- gyok. és Kárpáti Karoly edző irá- tük a murfkyát a Kun Béla nal nyitása alatt edzettem. Idő- Általanos Iskola tornatermé- - Valóban. verseny filmjét. Másnap is­ii mét a nézőtéren voltam. Majd egy héten át... — És? — Jelentkeztem a Buda­— Mennyit A legszorgalr ponta? dolgozik na-] kÖ7hpn Öns7nrs?a1nmhól Rie- reiure- — v <uuuau. • bér Károlv ötvösművészhez ben' Regi tornászszőnyege- masabb, a legtehetségesebb — Reggel nyolctól este fél is jártam az ötvösmunkát ta ken syakoroltunk- Havril Já- srácok ..befutottak”. Robotka tízig, nultam És 37 Izzóban a eén nos testnevelő tanár nagyon István junior- és felnőtt- — Mi az elve?- laka?™ mesterséf! fortéivá sokat segített és bíztatott, válogatott, ma ,már a Bp. — Megalkuvás nélküli a birkó- Kalos mesie seg io te ya Kettőnkön és a gyerekeken Honvéd csapatában birkózik, munkavégzés... ”■ kívül lényegében senki nem Kovács Attila aranyjelvényes — Két fia birkózó lesz? Eredményei. hitt-a sikerben. ifjúsági versenyzővé lépett — Már azok — évek óta! — Első versenyemen meg- — Bizonyítottak! előre, Oláh Gábor 1980-ban — Jelenleg mire készül­NÓGRÁD - 1981. február 15., vasárnap nyegig. Hetedikes koromban vertem az akkori magyar — Először az 1971-es pa- ötödik, Bátka József második nek? Pásztórói, szülőfalumból, na- ifjúsági bajnokot, a csepeli rádsasvári országos serdülő- helyen végzett az országos — A minősítő- és válogató­ponta a megyei székhelyre Farkast. Kétkaros szaltóval bajnokság eredményeivel. A felnőttrangsorban, Balogh versenyekre. Ezek során az — későbbi specialitásommal ceglédiek mögött második he- Béla ifjúsági válogatott volt. utánpótlás beépítése is cé» — győztem. Sohasem felej- lyezést szerzett a csapat. — Most is vannak trónkö- lünk. n tem el Kárpáti edző dicsérő Egyéniben Klagyivik, Pol- vetelők? Tóth Istváa

Next

/
Oldalképek
Tartalom