Nógrád. 1981. február (37. évfolyam. 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
ÜZEMEK ÉS TANÁCSOK A településfejlesztés mindenki ügye. Legyen szó az új lakótelep évek óta áhított élelmiszerboltjáról, megyéi feladatokat betöltő közintézményről, vagy falugyűléseken emlegetett száz méter új ivóvízvezetékről. Az érdeklődés megnyilvánul már a tervezés idején is. Hatása gyümölcsöző lehet, hiszen minél többen ismerik meg a körvonalakat, mondanak róla véleményt, fűznek hozzá okos javaslatot — s ezeken keresztül még a döntés előtt azonosulnak a célkitűzésekkel, annál könnyebbnek tűnhet a végrehajtás. Ez a párbeszéd tart napjainkban Nógrád megyében is, amikor a következő öt évre szóló tanácsi tervek születőben vannak. A megye hatodik ötéves tervre vonatkozó koncepciói többnyire kibontakoztak, s még mielőtt a megyei tanács ülésének napirendjére kerülne, sokan mondanak véleményt róla. A napokban éppen a nem tanácsi szervek, jelentősebb ipari nagyüzemek képviselői hallgathattak tájékoztatást a középtávú tervről. Ami az eszmecsere középpontjában állt: a nógrádi ipari, mezőgazdasági üzemek előtt nem kis feladatok sorakoznak fel az elkövetkező években a települések gyarapítása érdekében is. Nem mintha eddigi, e területen kifejtett tevékenységüket kritika illethetné. Ennek alátámasztására ide kívánkozik, hogy felkérésre — hívatlanul, anyagi támogatói voltak az elmúlt ciklusban is a munkáslakás-építések- nek, nem kis összeggel, munkával járultak hozzá művelődési otthonok fenntartásához, korszerűsítéséhez. A szocialista brigádok szinte magukra vállalták a gyermekintézmények karbantartását, nyári tatarozását Építettek szabadidő-parkot, sportpályát, játszóteret, utat, járdát. Adtak fuvart és anyagot, kisebb-nagyobb ösz- szegeket utaltak sportegyesületnek, önkéntes tűzoltótestületeknek . . . önzetlen mecénásai tehát a termelőüzemek a településeknek. Hiszen a felsoroltak, és sok más, kedvező szemléletet tükröz. Elintézhető lenne á téma azzal: az üzem nyereségéből tisztes summa kerül az elvonást követően a helyi tanácsokhoz, amelyek végül is a települések hivatalos gazdái, Az ilyen magatartás eddig is távol, állt a nógrádi üzemektől. Legfeljebb joggal hangsúlyozzák a téma szó- bakerülésekor, hogy a fontos társadalompolitikai feladatok megvalósítását akkor szolgálják a legjobban, ha elsősorban a velük szemben támasztott gazdaságpolitikai követelményeknek igyekeznek megfelelni. Azaz, a piaci igényeket figyelembe véve rugalmasan alakítják termékszerkezetüket, hatékonyan használják fel a rendelkezésre álló munkaerőt, anyagot, energiát, csökkentik a ráfordítás fajlagos költségeit, itthon és külföldön egyaránt keresett, jó minőségű, gazdaságos termékeket állítanak elő. Annál is inkább, mert a népgazdasági egyensúly helyreállításához így tudnak hozzájárulni leginkább, s munkájuk elbírálása során is ezek a népgazdasági szempontok a mérvadók. Azokon a településeken, ahol az ipar hagyományokkal rendelkezik, vagy megtelepedett, a tanácsi vezetők a megmondhatói: nem volt rá példa, hogy a fejlesztés teendőiből ne vették volna ki részüket. Persze, ehhez az is kellett, hogy a tanácsok vezetői év közben is folyamatosan informálják az üzemeket, idejében jelezzék egy-egy feladat megvalósítása során mivel „kímélhető” a helyi tanácsok pénztárcája.- Hozzásegítve ezzel áz ott élőket talán egy előre nem tervezett létesítménybe». Követendő példának tű- nak a Kazári községi közös Tanács módszere, ahol ugyan az idei éves tervet még nem fogadták el, de a tanács vezetői már kész listával állíthattak be arra a megbeszélésre, ahol a falu tömegszervezeteinek a termelőszövetkezet, a helyi gyáregység vezetői apróbb-nagyobb teendők' között válogathattak. A településfejlesztés érder kében megnyilvánuló társadalmi összefogás koordinálása, irányítása a tanácsok feladata. Sok múlik azon, már a tervezés időszakában mennyiben képesek egyeztetni a különböző érdekeket, a rendelkezésre álló fejlesztési alapot ésszerűen, reálisan tudják-e kiegészíteni közhasznú társadalmi munkával, ipari, mezőgazdasági származású erőkkel. S, amikor a falu egyetlen ipari üzeme, kerítésen belül éttermet emel, amelybe ♦nunkaidő után mások is betérhetnének, ha egyik ajtaja az utcára nyílna — nem baj, ha erre a tanács figyelmeztet, ha már egyszer ügyintézői kezén végigballag az akta. Főként akkor, ha kilátástalan (s felesleges) ugyanazon a településen hasonló létesítmény. A tanácsok „éljenek bátrabban a különböző intézmények és eszközök közös hasznosításában rejlő lehetőségekkel, fokozzák az ez irányú szervező, koordináló tevékenységüket. Fordítsanak még nagyobb figyelmet a lakosság ellátásának javítására” — hívta fel a figyelmet rá az MSZMP XII. kongresszusa. Mert bármennyire is mindann^iunk érdeke a települések fejlesztése, a kereskedelmi, szolgáltatási és egyéb ellátás javítása, a felelősség terhe elsősorban a tanácsok vállán nyugszik. Az üzemekkel való együttműködést beárnyékolhatja például a Kényelmetlen munkásszállítás, a közös fenntartással működő és vajmi keveset nyújtó művelődési otthon, az igényeket figyelmen kívül hagyva megállapított nyitvatartás, az üzemnek megígért és elhalasztott lakásátadás . . . Felmerült mostanában, vajon, amikor a gazdasági egységek az állammal szembeni kötelezettségeik teljesítése mellett különböző alapjaikból juttatnak településfejlesztésre, kommunista műszakokat szerveznek gyermekintézményekért, felszerelést vásárolnak kórházakba — csupán segítenek-e, vagy közös célokért működnek együtt? Nem nyelvészeti a kérdés, hanem szemlélet kifejezője. A nógrádi üzemek többségére — még, ha a nyelv botladozva keveri is néha a kifejezéseket — az utóbbi a jellemző. Kötelességüknek tartják, szívügynek tekintik a hely jövőjét is. Persze, kétség aligha merülhet fel, hogy a hatodik ötéves tervben is maradék erőforrásaik döntő része nem lakás, bölcsőde építését szolgálja, hanem a termelés fejlesztését. Hogy holnapután is legyen miből együttműködni! S, hogy mennyire közös ügy a megyében a hatodik ötéves terv célkitűzéseinek teljesítése, igazolja: a Hazafias Népfront salgótarjáni városi küldöttértekezlete már tavaly új, nagyszabású társadalmi munkaakciót határozott el. Nem lebecsülendő a korábbi mérlege sem. Százmillió forint a számba vett érték, amely társadalmi munkában született. E kezdeményezések felkarolása, szervezése tervszerűbbé tétele, az energiák okos mederben való terelése, a feltételekről való gondoskodás a tanácsok feladata és — felelőssége volt eddig, s marad továbbra is. M. Szabó Gyula VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Z MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A M E G Y E 1 T A N A C S LA PJ A XXXVII. ÉVF„ 39. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1981- FEBRUAR 15., VASÁRNAP Számadás a ceredi termelőszövetkezetben Korszerűbb gazdálkodásra van szükség Szombaton tartotta zárszámadó küldöttgyűlését a ceredi „Ceredvölgye” Termelőszövetkezet, amelyen Motyovszki István főkönyvelő ismertette a múlt évi gazdálkodást. Mint beszámolójában mondta, számítottak a nehézségekre, de ezek felülmúlták várakozásukat. A kezdeti időszak kedvezőnek tűnő eredményei után egyre több nehézséggel találta szembe magát a nagyüzem. Megbomlott a termelés és a vezetés összhangja, a nem kellően megfontolt átszervezések tovább bonyolították a helyzetet, konzerválták — egyes területeken a hozzá nem értést. Az üzemben többször megsértették az üzemi demokráciát, az egyes 'fórumok működése sokszor csak formális volt. Mindez megmutatkozott a termelésben is. Hiányzott a vezetés következetessége, a felelősségérzet és lazult a munka- fegyelem. Az egyes ágazatok hozamai a tervezett alatt maradtak, csökkent a tejtermelés, ezzel szemben viszont növekedtek a termelési költségek. Kedvező változásként 'értékelendő, hogy évek óta először nyereséges lesz a fafeldolgozás. Ez elsősorban a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelési szerkezetnek köszönhető. Minimális nyereséget hozott a melléküzemági tevékenység, de végre az ágazat elmozdult a holtpontról. A termelőszövetkezet egész gazdálkodására a rendkívüli költségigényesség és az ebből fakadó szerény eredmények voltak a jellemzőek 1980-ban, hiszen a több mint 85 milliós termelési érték ellenére mindössze 209 ezer forint nyereséget mondhatnak magukénak a cerediek. A beszámolót követően Kis Simon Győző elnökhelyettes ismertette az idei terveket, a szövetkezet előtt álló feladatokat. Ennek során hangsúlyozta, hogy előbbre lépni csak a hatékonyság javításával, a korszerűbb, gazdálkodással, a vezetés színvonalának emelésével lehet. A legnagyobb feladatok az állattenyésztés előtt állnak, de ehhez hasonlóan sokat várnak az erdészettől és a fafeldolgozástól. Ezeknek az ágazatoknak árbevételi terve 1981-ben csaknem 50 millió forint. A kiegészítő tevékenység bővülésével a lehetőségek eddiginél jobb kihasználásával arra számítanak, hogy ez a tevékenység a termelőszövetkezetnek 6 és fél millió forintos nyereséget biztosít ebben az évben. A küldöttgyűlés- vitájában többen is felszólaltak, tanú- bizonyságot téve, hogy magukénak érzik a termelőszövetkezetet, jól látják az elkövetett hibákat és mindent megtesznek azért, hogy az idén a tavalyinál jobb esztendőt zárjanak. A küldöttgyűlés ezután elfő. gadta az elhangzott beszámolót és az 1981. évi tervet. Ezt követően ismertették Sótér Istvánnak, a ceredi termelőszövetkezet elnökének kérelmét — aki betegsége miatt a küldöttgyűlésen nem volt jelen — amelyben kéri, hogy egészségi állapotára való tekintettel, az elnöki teendők ellátása alól mentsék fel. Ugyancsak felmentését kérte Gáti Zoltán elnökhelyettes, akit a gazdálkodás más, fontos területére osztottak be. Bejelentették, hogy az illetékes párt- és állami szervek egyetértésével, Lenkefi Lászlót javasolták a ceredi termelőszövetkezet elnökének. A küldöttgyűlés a kérelmeket és a jelölést tudomásul vette, eldöntésüket a közgyűlés hatáskörébe utalta, s ezzel befejezte munkáját. Á Búvár őrjárata Salgótarjánban Február 17-én, kedden érkezik Salgótarjánba a Búvár című folyóirat környezetvédelmi őrjáratának autóbusza. Az autóbusz nyilván feltűnik a járókelőknek, hiszen plakátbetűkkel feliratok olvashatók majd oldalain: „Tiszta, kulturált környezetünkért!”, „Tisztaságot, rendet környezetünkben !” Az autóbusszal érkező fotóriporterek és újságírók, bejárva Salgótarjánt, fényképezve, jegyzetelve rögzítik a városkép egy-egy részletét. Szemük bizonyára megakad a tiszta tereken, a szívet-lelket gyönyörködtető parkokon és ezeket is lencsevégre kapják. Kedden, 17-én kora délután bejárják a Pécskő utcai lakótelepet, majd ellátogatnak az öblösüveggyárba, a tűzhelygyárba, a KARANCSHŰS- üzembe, azt vizsgálván: a környezetvédelmi törvénynek csupán a betűit tartják-e be, LÄTOGATÄS AZ ÜZEMEKBE MIT MUTATNAK A LAKÓTELEPEK vagy pedig a szellemét is ápolják. Délután 17 órai kezdettel Garancsy Mihály, a Búvár rovatszerkesztője tart előadással egybekötött környezetvédelmi ankétot a TIT- székház értelmiségi klubjában. A fotóriporterek és újságírók 18-án, szerdán reggel folytatják útjukat a városban. Többi között ellátogatnak az ötvözetgyárba, a kohászati üzemekbe, majd szétnéznek a Zöldfa úti és Besz- terce-lakótelepen. A környezetvédelmi őrjárat salgótarjáni anyaga négy oldalon soksok képpel, a folyóirat májusi számában jelenik meg. A Búvár salgótarjáni látogatása szervesen illeszkedik bele abba az országos környezetvédelmi társadalmi akciósorozatba, melyet a Hazafias Népfront, valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal az 1979 októberben közzétett felhívásában kezdeményezett. A felhívás a lakóhely fejlesztésének, a meglevő intézmények fenntartásának támogatása mellett települések szépítését, a rend és a tisztaság megőrzését is szorgalmazza. A Búvár szerkesztősége salgótarjáni látogatása során lehetőséget ad arra, hogy az olvasókkal és a' környezet tisztaságáért aggódó járókelőkkel találkozva, még hathatósabban mozdítsa elő a lakóhely tisztaságának, szebbé tételének ügyét. A széncsatákra emlékeznek Harmincöt évvel ezelőtt, ezekben a napokban kezdtek dolgozni a szénbányák. A bányászok széncsatákat kezdeményezte^, biztosítani az ipar kenyerét, az erőművek szükségletét, a szenet, hogy villany jusson a gyáraknak, a lakóházaknak, kórházaknak. Éppen 35 éve annak, hogy az országos kezdeményezéshez csatlakoztak a nógrádi szénmedence bányászai is, és kezdetét vette az egész szénmeden- cét mozgató küzdelem a szénért. Ennek az eseménynek évfordulójára készülnek most megyénk bányászai. A Magyar Szocialista Munkáspárt Salgótarjáni járási Bizottsága, a szénbányák párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetésének szervezésébén holnap ünnepséget rendeznek Salgótarjánban és Nagybátonyban. Hétfőn délután fél 3-kor kerül sor a városi, járási pártbizottság székhazának falán — volt bányaigazgatóság — elhelyezett emléktábla megkoszorúzására. Itt Pópity József, a járási pártbizottság titkára emlékezik az évfor- dülóra. Részt vesznek az ünnepségen az egykori széncsaták még ma is élő hőset A bányászzenckar térzenéről gondoskodik, de szórakoztatja az ünnepség résztvevőit a bányászénekkar is. Délután Nagybátonyban, a Bányász Művelődési Házban rendezik a központi ünnepséget, amely 16 órakor kezdődik. Szabó István, a salgótarjáni, járási párt- bizottság első titkára megnyitó szavai után Kovács László, a bányászszakszervezet főtitkára méltatja az évforduló jelentőségét. Emlékeznek a széncsatákra a 35. évfordulón részt vevő régi harcosok közül is. Az ünnepség után a nagybátonyi művelődési otthon irodalmi színpada kultúrműsorral szórakoztatja a gyűlés résztvevőit. Nógrád megyei amatőr képzőművészek munkáit tekinthetik meg az érdeklődők Salgótarjánban, a József Attila Megyei Művelődési Központ üvegcsarnokában. A kiállítás február 28-án zárul. /