Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-16 / 13. szám

Hangszóró meHetf Bagónak matróznak.. ...Közben szól a rádió Hovatovább külön Irodal­ma, sőt, a hazai művelődés­ben különleges szerepe lesz a magyar hétfőnek, amelyet, mert más nációk hétfőitől oly mértékben eltér, akár így is írhatnánk: Magyar Hétfő. Amikor általános érvénnyel és tartósan ezen az egyetlen napon bekövetkezik az orszá­gos „adászavar” a televízió­ban. Ilyenkor támad fel az érdeklődés a könyvek iránt, a jó beszélgetések, társaságok iránt, ilyenkor koncentráló­dik a figyelem az „idősebb testvér” — a rádió felé. Ilyen­kor veszi át a szót régi ked­ves élettársunk a rádió. így történt ez — pontosan az itt felsoroltakból kiindulva —, ezen a hétfőn is, amikor Hor- vát János műsorvezető az asztalfőre ülve egy majdnem kétórás kellemes-kedves, iga­zán érdekességeket is tálaló csevelyre invitált bennünket. A Divéky István szerkesz­tette „Hétfő este Pesten és Budán’’ társasági-műsor (ne­vezzük talán ennek, mert eb­ben sincs semmi kivetnivaló, rohanó korunkban) minden­féle nagyképűség és lila gőz nélkül, szerényen és gördü­lékenyen, érthetően és el- gondolkodtatóan volt olyan kulturális magazin is egy­ben, amelyet —, mit tagadjuk — szívesen látnánk a televí­zióban is! „Üljük körül az asztalt” — írta Kassák La­jos egyik szép versében, nos, ennél az asztalnál, ebben a társaságban a sok helyszín ellenére is együtt ült velünk Benkö László, az Omegától, Feuer Mária a Muzsika fő- szerkesztője, Kincses Veroni­ka operaénekes, Lukács Sán- don színművész, Máté Péter és családja, Szakonyi Károly író, Sztevanovity Zorán énekes­zenész, és dalszerző, Tolnay Klári színművész és mindvé­gig kitartott a mikrofon mel­lett Verebes István egyéniség, aki legszívesebben így hatá­rozza meg önmagát: színház- művész. .. A műsorban kap­csolták a Zeneakadémiát, be­lehallgathattunk egy Mhaler- mű előadásába és érdekes be­szélgetést folytathattunk a pódiumról éppen lelépő Ko­vács Dénes hegedűművész­szel, aki ezúttal sem volt tel­jes mértékben elégedett sa­ját játékával. Kapcsolták a Várszínházát, az Egyetemi Színpadot, a Csehovról szóló darab végét „kaptuk el” élő­ben, hogy azután két ismert művészünk, a Csehov-játék két szereplője — Psota Irén még a színészi játékot köve­tő idegi-fizikai kiengedés pil­lanataiban érzelmi oldalát is megmutassa, Koltay János pe­dig „elárulja”, hogy nem csu­pán véletlenül készítette el a játék díszletét (előbb végezte el a képzőművészeti főisko­lát, mint a színművészetit!). Az emberi fantázia, a bele- játszás, beleérzés képessége, az a fajta képzelet, amely egy­általán lehetővé teszi, hogy az olvasásban teljesedjen ki maga az irodalmi mű is —, éppen ez a képesség kap sze­repet egy-egy jól sikerült rá­diós műsor hallatán. így tör­ténhetett az estét betöltő mű­sor egyik legsikerültebb rész­leténél, az Egyetemi Színpad helyszínén és természetesen a rádiókészülékek mellett, hogy láttuk Psota meghatott­ságát és Koltay mosolygós ' büszkeségét. Helyszín azon­ban volt több is, sőt, a tár­salgásban még jó néhányan részt vettek, például a Mátyás pince két külföldi vendége és a cigányprímás (mellesleg szólva, az egyik gyenge pont éppen ez volt a műsorban, mert semmi érdekeset, sem­mi újat nem mondott), továb­bá a betegség miatt távol maradt Szumrák Vera—Dózsa Imre művészházaspár helyett belépő Bencze Ilona—Maros Gábor művészházaspár ott­hona, amely azonban újabb tanulságokkal szolgált. Tőlük Petrányi Judit közvetített, sajnos, olyan stílusban, oly­annyira a felületein hadarva- hiripelve, hogy az embernek az a kényszerképzete támad­hatott; a riporter már régen szeretné megkérdezni, mer­re van a mellékhelyiség, csak még nem szánta el magát. Előbb még ledarálja „ezt az egészet. . ” De ezzel aztán a gyenge pontok felsorolása, mondhatni, teljes is. A ripor­teri egyéniség —, amilyen a „finoman talpraesett” Hor- vát János például — képes a teljes illúzió megteremté­sére. Képes a legfontosabbra, arra, hogy helyettünk kér­dezze pontosan azt, vagy leg­alább megközelítően azt, amit a beszélgetőpartnertől éppen kérdezni kell. Árus Erika, Ránki Júlia, Murányi László és Kertész Gábor jó társal­gónak bizonyult, ha már szó­ba került a riporteri munka (de miért is ne került volna szóba egy szép rádiós vállal­kozás kapcsán?!). Kedves, hangulatos talál­kozás, kedves este volt min­denféle feszélyezettség nél­kül: Verebes István mazsolái­val'', Máté Péter táncűalszö- veg-helyreigazításával, amely valóban egyedülálló a maga nemében; Szakonyi Károly intelmeivel arra vonatkozó­an, hogy ha méltányosak aka­runk lenni egy íróhoz — leg­alább három órát kell olvas­nunk a művét egy végiében (!), Kincses Veronika olasz-mozi- Fellini „mániájával”; Benkő László irigylésre méltó csa­vargásaival színházról szín­házra: Tolnav Klári passzian- szaival, amelyek körülbelül kétezren vannak, és amelyek közül a szóba hozott „Nagy Napóleon” nevű kártyakira­kási játék iránt a jegyzetíró érdeklődését is sikerült fel­kelteni. .. „És közben szól a rádió” — mondta a művész­nő, akitől megtudtuk, hogy a régi szórakozások is lehet­nek újak. A műsortól pedig azt, hogy nem vagyunk egyedül gon­dolatainkkal, emlékeinkkel, szokásainkkal, igényeinkkel a szóra. Hogy egyáltalán nem vagyunk egyedül. (T. Pataki) A bányászat történetéből Nógrád megye második nagy bányavállalatát, az Észak-magyarországi Egyesí­tett Kőszénbánya- és Iparvál­lalat Rt-t. 1881. augusztus 28- án a Magyar Országos Bank és a Länder Bankház alapí­totta 1,6 millió forintos rész­vénytőkével és 1,6 millió forin­tos arany elsőbbségi kötvény­nyel. Nógrád megyében lé­tező 6 kisebb bánya­társulat: Nem ti Kőszénbá­nya Rt., Minnich—Jaulusz— Hoffman Baglyasaljai Bánya­társulat, Jeszenszky Dániel csókási bányája, Kisterenyei Kőszénbánya Rt., Hamburgi Angol—Német Bank mizserfa —mátraszelei bányái, Scholler Sándor karancsaljai bányájá­nak jogosítmányai és felsze­relései kerültek vásárlás útján az új vállalat tulajdonába. Jogosítmányai ezzel az ak­cióval Baglyasalja, Karancs- alja, Etes, Szánaspuszta, Zagy- vapálfalva, Nemti, Kazár, Mátraszele, Homokterenye és Mátranovák területére terjed ki. Az átvételkor a szétszór­tan fekvő bányák nem voltak a kor követelményei szerint technikailag felszerelve, fel­tárva, így az első évek az átvett szénterület szakszerű feltárásával és bányák műsza­ki fejlesztésével teltek el. Ezért működése első évti­zedeiben az Rt. nagy veszte­ségeket szenvedett, aminek következtében 1885. decembe­rében a részvénytőkét 80 000 forintra szállították le, vala­mint 15 200 új részvényt bo­csátottak ki. Amig az ÉKI Rt., mint külön vállalat működött a szénmedencében, addig kü­lön műszaki és adminisztra­tív ügykezelése volt. A bánya­műveken kívül minden más melléküzemmel és az ehhez szükséges személyzettel ren­delkezett, ami a bányászat sikeres folytatásához szüksé­ges volt. A társulat gyors egymás­utánban a nagy termelőké­pességű aknák egész sorozatát nyitotta meg: így létesült töb­bek között 1886-ban Gusztáv- akna, 1889-ben János-akna, 1895-ben a nemti József-akna, 1898-ban Albert-akna. A szállítás fejlesztése érde­kében a mizserfai szénrako­dót János-aknával 1,7 km hosszú keskenyvágányú villa­mos vasúttal kötötték össze 1892-ben, először az ország­ban. 1896-ban megalapították az Esztergomvidéki Kőszénbá­nya Rt-t A Baglyasalja, Karancsalja és Etes községek határában létező bányák a társulat nyu­gati kerületét képezték, Salgó­tarján vasúti állomással. A keleti kerületet: Homoktere­nye, Mizserfa és Nemti hatá­rában levő bányák alkották, Kisterenye vasútállomással. A nyugati kerület később bag- lyas—etesi kerületként is sze­repelt. Budapest volt az igaz­gatóság székhelye, a bánya­gondnokságé pedig Baglyasal- ia. A kerület központi telepét 2 km hosszú keskenyvágányú vasútvonallal kötötték össze az állomásnál levő szénrako­dóval. A szállítást gőzmoz- donyvontatással végezték. A központi telep az egyes ak­nákkal szintén keskenyvágá- nyú vasúttal állt összekötte­tésben, amelyet az 1890-es évek közepétől villamos von­tatással láttak el Az Észak-magyarországi Rt- nek többször volt tőkeemelés­re szüksége, de a legfonto­sabb, a társulat jövőjére is erősen kiható az 1917. évi volt, amikor a vállalat az alaptőke-emelés révén a Salgó­tarjáni Kőszénbánya Rt. ér­dekkörébe került. A társulat önálló életének utolsé nyolc éve következett ezután — a nagyszabású technikai. ter­melési fejlődés évei voltak ezek —. míg 1925. január el­sejével gazdasági okokból a vállalat összes bányaművé be­olvadt a Salgótarjáni Kőszén­bánya Rt-be. E jelentős vál­lalat fennállásának 43 éve alatt 140Ö85 000 mázsa barna­szenet termelt ki, és bocsátott ......°''l'ezÁc]ó szénsz"k é sére. — szf — Pipatórium a Nemzeti Múzeumban Rokokó díszítésű figurális pipa 1824-ből A bécsi Vegiátó mester faragványa az 1940-es évekből Mindkét faragott pipa Pozsonyban készült az 1840-es évek­ben Schjeger jelzéssel. (Fotó: Erdőkürtd Zsuzsanna) A kék felhő, a bodor füst; pipasor, pipák kutatójánál jár­tam. Haider Edit muzeológus, a Nemzeti Múzeum pipagyűj­teményének őre. A múzeumnak világhírű gyűjteménye van: ezer darabnál is több tajték-, csibuk, bronz-, gyökér-, por­celán, üveg-, vaspipa pihen a szekrényekben. A kartono­kon ezernél több pipa élet­rajza sűrű sorokban. No és a szipkák! Meg az ezüst, arany, bumótos szelencék, köztük finom mívű dobozkák, amelyek, ha a tubákoló fel­nyitotta, még zenéltek is. A pipák őre, persze nem pipázik. (De még elődje, Bán- kuti Imre sem, aki most a múzeum újkori osztályának vezetője.) Professzor, aki a szenvedélytől nem érintettek tárgyilagosságával nyúl a tár­gyakhoz. ~­KOLUMBUS AJÁNDÉKA A dohány Kolumbus ame­rikai ajándéka volt Kőpipá­ból és vaspipából szívták Amerika őslakói a dohányt, a törzs kincsét. A spanyolok dohánymagot is hoztak Ame­rikából, mégsem spanyolhon .lett a pipások igazi hazája, hanem Törökország, Perzsia, a Kelet. Mert Spanyolország­ban — később a többi ke­resztény államban is — az egyház tiltotta a dohányzást: halálbüntetés járt a füstere- getésért. Ördöggel való cim- borálás az. A törökök szeret­hették ezt a cimboraságot, a kék füst, a szellemet serken­tő gomolygását, mert ők szál- litották hozzá a tajtékkövet. (A pesti Kovács Károly 1724- ben faragta idehaza az első tajtékpipát. A tajtékot a ten­ger hullámainak könnyű hab­kövét Törökországból vásárol­ták hozzá.) Művészek farag­ták, metszették belőle a do­hány kemencécskéjét, a pipát. Egész csatajeleneteket, pász­torképeket faragtak a pipára. És művészek — életművészek — szivták egy életen át az érettség, a bölcsesség szép meggypirosává. Tajtékpipát fiatal korában csak zárt he­lyen szabad szivni, hogy füst­jében pácolódjék. Aki tajté­kot pirosra szívott, feltétlenül okos ember lett. Volt ideje gondolkodni. tajtékpipAk — CÍMERREL A Nemzeti Múzeum gyűjte­ményének a fele a régi törzs­anyag. De az új anyag, öt­száznál is több pipa: beho­zott, Vásárolt. Még nem is oly rég, évente legalább 8—10 pipát ajánlottak fel megvétel­re. Ó, nem a pénz miatt, hisz az öreg pipának ma ugyan­csak divatja van, akárcsak a mozsárnak, a vasalónak, fel­szökött az ára; a Bizományi­ban egy-egy szép példányért 1000 forintot is elkérnek. A mi múzeumunk pedig ennyit nem tud megfizetni. És mégis hozták az öregek, az özve­gyek a pipát, hogy az elmúlt éveket, életeket, történelmet — egy-egy tajtékpipát több generáció is szívott, apáról fiúra szállt — őrizze meg a múzeum. Egy idős, nyolcvan év körüli mérnök hozta be a család szép, öblös, címeres tajtékpipáját, Szolnok megyé­ből pedig egy öreg paraszt­bácsi szőlőgyökér pipáját küldte be: faragott emberar­cot ábrázol, ritka szép pa­raszti munka. De ez ipár a múlt — mondja a pipák mú­zeumi őre. Már mi is vásá­roljuk az újabb szerzeménye­ket. A gyűjtemény majd ötszáz darabját Budapest volt főpol­gármestere, Bárczi István csa­ládjától vásárolták. A TENGERÉSZEK NEM PIPÁZTÁK... Nálunk a tizenhetedik szá­zadban kezdtek pipázni az emberek. A török közvetíté­sével Erdély felől érkezett a szenvedély, a XVIII. század­ban már általánossá vált, s tudjuk, Rákóczi is pipázott. A XVIII. század a dohányzás fénykora, hisz addig tiltották ezt az ördöggel való cimbo­raságot, de aztán rájött a« állam: az ördöggel keresked­ni is lehet, jó jövedelmi for­rás a dohánymonopólium. Ritkaságokat, történelmi em­lékeket nézünk: ez Deák Fe­rencé volt (maga faragta pi­páját), ezt meg Andrássy Gyula szívta ... Kérdezem: a kincsek közt van-e igazi, ere­deti tengerészpipa? Olyan nincs, a tengerészek nemigen pipáztak! (Legenda hát ez csak, avagy az új kor reklámja a Popeye pipája? (A tengerészek nem pipáztak, hanem: bagóztak. Természe­tes is ez, hisz a nagy vitorlá­sokon az árbócokon való mászkálás közt nem lehetett pipázni, meg aztán szigorú a tűzvédelem. Á matróz csak rágta a bagót. (Hajdan, a parasztok sem pipázhattak: törvény tiltotta. Tüzet foghat, tehát „tűzrendészeti” okokkal tiltották. Debrecenben még botbüntetés is járt érte.) A XVIII. és a XIX. században a magyar dohány nem volt versenyképes, gyenge minő­ségű. rosszul kezelték. Az el­ső világháborúig a szakiroda- lom tele van panasszal a ma­gyar dohány minősége miatt — mutatja az okmányokat a kutató — a nyugati piacon csak az első világháborúig érvényes ez a panasz?) S épp azért, mert gyenge mi­nőségű volt a magyar dohány, az akkori legnagyobb hajós­nemzet, az angol: magyar do­hányt importált a tengeré­szeknek! Bagónak, matróznak volt az való. Kőbányai György Á lengyel szociálpolitikai reform első szakasza A lengyel kormány intéz­kedések sorát készíti elő a családok — elsősorban a több- gyermekesek — anyagi hely­zetének a javítására. Az intézkedések első sza­kasza már 1981. január else­jén életbe lépett. Azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a havi 1600 zlo­tyt. ott a családi pótlékot egy gyermek utón 250, kettő titán 600, három után pedig 1050 zlotyra emelik. Minden to­vábbi gyermek után további 500 zloty családi pótlék jár. Családi segélyt kap a hason­lóan alacsony jövedelmű csa­lád. ha az édesanyának a gyermekek gondozása miatt nincs kereső foglalkozása. Ugyancsak emelik — 'bár kisebb mértékben — a csalá­di pótlékot, segélyt azokban a családokban, ahol az egy főre jutó jövedelem havonta 1600—2000 zloty között van. Az illetékesek jól tudják, hogy ez nem jelenti a prob­léma végleges megoldását, csupán enyhíti a gondokat és a minimális, legszükségesebb támogatást nyújtja a növek­vő megélhetési költségek fe­dezéséhez. További intézke­dések várhatóak, amelyeket a szejm ülésein a bizottságok, a szakszervezeti és nőmozga­lom képviselői már hosszabb ideje sürgetnek.­Ugyancsak az új esztendő első napjával lépett életbe az a rendelkezés, amely az ala­csony nyugdíjúakon segít. Az intézkedés 2,2 millió nyug­díjast érint, azokat az öregsé­gi és rokkant nyugdíjasokat, akik 1976. január elseje előtt mentek nyugdíjba, ők — a szokásos évi emelésen túl — 1981. január 1-től 500 zloty havi emelést -kaptak. Meg­állapították a nyugdíjak mi­nimális összegét is. Ez a ko­rábbi 1800 zloty helyett ja­nuár elsejétől 2100 zloty lett Külön pótlékot kap a nem dolgozó házastárs. A nyugdíj rendelkezések va­lamennyi nyugdíjas-kategó­riát érintik, kivéve a parasz­tokat, a milíciához tartozókat és a hivatásos katonákat

Next

/
Oldalképek
Tartalom