Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
■■Ifi Járja József tanácselnök. «Antennás kút”. Várkúti Antal. '„Recefice teremtette, a mesék kötőfékre vannak kötve, majd egyet én is eloldok belőne. Recefice fékető. na még hogy mi lesz ebbö. Bőr buksza, fa vessző, jó rámfigyel- mezettek". Így kezdte a Juh- fia Jankó mitikus hősmese elmondását Berecz István idős nógrádsipeki parasztember valamikor a hetvenes évek elején, vagy derekatáján. A mesélő (van belőlük mind a mai napig jó néhány aranysza- vú a faluban) 1888-ban született az akkori Hont megyei Ipolyszécsénkén. A kemény cselédsorban — sorstársaihoz hasonlóan — az erőt, a fedelet elvehették tőle, elűzhették szíre-szóra. vagy elkényszerült magától is oda, ahol munkát kapott, le. akár az Alföldre is, de a mesét mindvégig megőrizte. És szerencsére tovább is adta, sipeki mesélőtársaival, sorstársaival együtt, akiket még jóidőben megtalált az a tudományos kutatócsoport, amely éppen Nógrádsipeket választotta a mai folklór teljes feltárása céljából. Az eredmény: hétszáz oldalas (!) tanulmánykötet. Recefice teremtette, a mesék, lám, elszabadultak és közkinccsé váltak a könyv i] lapjain. A művet látva elámul- hat az ember — hát ilyen gazdag szellemiekben a mi népünk?! Még mindig él ezernyi hagyománya, még mindig van, aki elmondja a meséket, a verseket, a mondókákat a hiedelemvilág aranyszabályairól, még mindig van, aki képes elhomályosítani a televízió fényét legalább ideig-órá- ig. Addig, amíg van fül és értelem, emberi kíváncsiság a fabulák hallgatására-befoga- dására. Mondják — Sipek bár sok vonásában, lakóinak szokásaiban hasonló a környező községekhez, Varsányhoz (ott a székhely, a tanács) Rimáéhoz (népviseletében vele rokon talán), Hollókőhöz, Kagylóéhoz, de azért mégiscsak különbözik abban, hogy valamennyivel kötöttebb, talán kissé zártabb is, mint a többiek. Adódik ez legelsősorban földrajzi helyzetéből. Abból, hogy onnan, a falu végétől, ahol egy ugyancsak híres mesélő Várkuti (Valkó) Antal bácsi lakik a fiával — út tovább nem vezet- Ott a tábla, rozsdás lemezére kiírták a gyerekek'" iskolai krétával: „Vége”. Mármint a falunak. Innen már csak a hegy, az erdő, s fent valahol a híresneves Dobos-kút, a gyógyvizet sejtető-csurgató forrás, meg talán a mesebeli erdei manók találhatók. Várkuti Tóni bácsi most járja a het- venötödiket. Nem itt, hanem Benczúrfalván született és erdőt őrző édesapjával, anyjával, meg hat testvérével úgyszólván belakta az egész környéket míg itt letelepült, megnősült, míg a közeli pusztáról beköltözött vagy harminc éve a faluba. Az egyik fia éppen ott született, ahol jó húsz éve vagy talán több is, a csudahíres sipeki pálinkát főzik, mert, hogy akkoriban cselédház volt a mai kis takaros főzde. „Kétezerig még csak elgondoljuk valahogy, de azon túl már nem látunk, nem lát egyikünk sem” — vélekedik Várkúti bácsi, és megsimítja egykor hiresen-szép bajuszát. „Amikor újoncnak bevonultam, egyedül nekem hagyták meg a bajuszt, a többinek mind levágatták, merthogy az enyém olyan volt...” Jól vág a bajusz is, meg az ész is Tóni bácsinál. Kimondja kereken a véleményét: „A sipeki lányok mind elkelnek már egészen fiatalon. Itt egy sincs öreg, viszik őket a szomszédos községekbe asszonynak, „exportnak”, de az öreglegények nem nagyon nősülgetnek. Pedig semmit sem ér az élet egyedül, hiába ugyanannyi a pénz, mint ahol gyerekek is vannak, elmegy az haszontalanul...” Járja József sipeki születésű varsányi tanácselnökkel sok helyre benézünk, sok mindenről szót ejtünk, egyebek között arról, hogy valamennyi alapellátásba tartozó dologgal jól ellátott a község. Kezdjük az úttal, amelyet éppen az idén korszerűsítenek Szécsénytől Sipekig. A követ már javában hordják a platós kocsik. Ha megépül, köny- nyebben kerül beljebb a turista is (talán a Dobos-kút környékét lehetne jobban kihasználni), hiszen egy ideje a kéktúra útvonala is erre vezet. Sipeken át, fel a hegyekbe. Fellendült az ifjúsági kulturális munka Is ?szép tdubkőnyv- tár, művelődési ház, szélesvásznú mozi működik), a fiatalokból alakult csoport új színjátékot próbál, a diszkón száznál kevesebben nemigen szoktak lenni, a sportnak vagy kétszáz (!) pártoló tagja van, nemrégiben önerőből építettek a palya mellé egy szép öltözőt. Vagyis, mindenre van emberük, egy-két lelkes, értéket teremtő-megőrző sipeki patrióta. Még akkor is, ha egészen fiatal (a KISZ-titkár tarjáni gimnazista, a sportot az italbolt vezetője szervezi, a klubkönyvtárat a vadonatúj szövetkezeti vegyesbolt pénztárosa tartja kézben). Pedig, ha meggondoljuk — itt igazán nem lehet könnyű a közösségi dolgokban előbbre lépni. Hiszen a férfiak nagy része eljár dolgozni, úgyszólván mindenhova az országba. Sokan csak kéthetente jönnek haza. még többen naponta iningáznak, de erről is van véleménye Várkuti bácsinak: „Igaz, el kell járni, de munkája mindenkinek van és tisztességes keresete is!” A varsányi szövetkezet egyik sikeres vállalkozásaként tarthatjuk számon a szécsényi ELZETT-üzemmel kialakított melléküzemági szerelőmunkát, amelyet nagyon jó körülmények között vagy harminc asszony végez, és nem is mind sipeki. Jónéhányana környező községekből járnak ide dolgozni, zárakat szerelni, összeállítani. És ha már a termelőszövetkezet szóba került, bizony el kell mondani, hogy hiába nevezte egy 1260- ból való irat Nógrádsipeket Terra-Chipegnek, azaz puszta földterületnek; itt nagyobb részt a hegyek az urak, nem a puszták. Ezért érthető az is, miért kultivólják legelsőbb is a szarvasmarhát. Van annak vagy másfél évtizede, hogy az úton járó krónikás ezt megelőzően Sipeken megfordult. Akkor egy nyár, végi alkonyatkor érkezett oda, ahonnan út nem vezet tovább. Ahonnan a régiek szerint „a koldus is visszafordul”. Persze, koldussal már akkor sem találkozott. Talán több volt sokkal a rőzseillatot árasztó kémény az akkori Sipeken, talán több a népvise- letes asszony, de a vacsorájának való száraz kolbászt egy pinceszerű, zsúfolt és dohos, rosszul világított, rozoga kastélyvégi boltban vette meg, és a kutyák esti csaho- lását hallgatva valóban úgy érezhette — a világ itt egészen kicsire összeszűkült. A mai szövetkezeti vegyesboltban Kiss József boltvezetővel az áruval telerakott, neonfénnyel világított polcok között arról beszélget, hogy volt olyan hónap a tavaly nyár ■ végi nyitás óta, amikor hatszázezren felül forgalmazott a környék egyik legszebb, legtisztább, legjobban ellátott szövetkezeti vegyesboltja. Csak a papíráru, a füzetek, a zsebkendők, az egészségügyi cikkek nem akarnak -időben megérkezni — hiába talpal a több mint negyedszázada a sipeki pult mögött szolgáló kereskedő. Bent a ázép óvodában az embergyerekek lélegzete rep- des olyan szívet fényesítő melegséggel, hogy a krónikásnak régen hallott mesék jutnak eszébe. Olyanok, amelyek így kezdődnek valahogy: „Recefice teremtette, a mesék, kötőfékre vannak kötve...” T. Pataki László Kép: Kulcsár József Szántai Éva óvónő a kis Balázs Bernadettnek mesél elalJ vás előtt. | ’ Harminc asszonynak nyújt jó keresetet a melléküzemági t«3 vékenység. Ahol a híres-neves sipeki pálinka készül: a szövetkezeti szeszfőzde, vezetője Tóth Jánosné, a rimóci Virág János megrendelőnek mutatja a szilvapálinka szesztartalmát. A főzde „titka” alighanem a kettős falú, vízköpenyes üst, amelyben napi 160—180 liter pálinka fő.»
