Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)

1981-01-07 / 5. szám

Kézilabda / jj \ ' • • ­Mérlegen a megyei csapatok (II.) 8. Szőnyi SE Nem "sikerült az ismétlés, az elsőf hely megszerzése. Sőt a rájátszás eredményeként még a második helyről is leszorult a csapat. Az ezüstérem elvesz­tése egyébként egyértelműen visszavezethető a tavaszi V. forduló Szőnyi—STC II. mér­kőzésére. Ezen a találkozón olyannyira megfeledkezett magáról áz egyik Szőnyi-já- tékos (Kocsa András), hogy a játékvezetők a mérkőzést az I félidő 23. percében beszün­tették. Természetesen a tör­téntek után a szövetség a két bajnoki pontot az ellenfél ja­vába írta. így a biztosnak lát­szó .győzelem helyett, két pont veszteség érte a csapa­tot. Ez a végelszámolásnál egy helyezéssel kevesebbet je­lentett, hiszen egyetlen pont hátránnyal került az Érsek- vadkert mögé. Hozzájárult a gyengébb sze­repléshez, hogy Jancsó György, a csapat volt játékosa, aki többszörös gólkirályi címmel is büszkélkedhet, kivált az együttesből, és az 1979-ben NB I. B-be került STC-hez igazolt. Ennek ellenére a Szőnyi szereplése nem mondható rossznak, hiszen végül is do­bogón Végzett az együttes. S még aránylag meggyengülve is produkált említésre méltót. Elég csak arra utalni, hogy a tavaszi szezonban legyőzte a végül bajnokságot nyert Bgy. SE-t. A rájátszás viszont kevésbé sikerült. Mind a Bgy. SE, mind az Érsekvadkert elleni két-két mérkőzésen vesztes­18 9 1 8 366—314 19 ként hagyták el a Szőnyi-já- tékosok a pályát. Erősítést je­lentett az STC-től katonának bevonult Susán Sándor, aki a Szőnyi SE színeiben játszott az elmúlt bajnokságban. Su­sán 106 gólt dobott, s ezzel a 4. helyen végzett a góllö­vőlistán. Nem sokkal maradt el tőle — a szintén igen ered­ményes — Varga István, 86 4. STC II. Az STC II. gárdája a baj­nokság befejezése után a har­madik helyen állt a tabellán. Viszont mint tartalék csapat, a versenykiírás szerint nem ve­hetett részt a rájátszásban. A kézilabda-szövetség, mér­legelve azt a tényt, hogy az STC önhibáján kívül nem tudta megvédeni elért helye­zését, vagy esetleg nem tu­dott előbbrelépni, ügy dön­tött, hogy két harmadik he­lyezettet hirdet ki. így a Sző­nyi SE melleiét az STC is ré­szesült a 3. helyezettnek ki­járó oklevél-, és éremdíjazás­ban. Egyébként a csapat hajszál­ra megismételte 1979-es ön­magát, hiszen akkor is 8 győ­zelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel fejezte be a ver­senyt. A csapat fiatal, jó ké­pességű játékosokból áll, akiknek lelkesedése adja a pluszt. A fiatalos hév azonban néha túlment a megengedett kereteken. Ezt bizonyítja, hogy csupán egyetlen mér­kőzésük végződött időleges ki­állítás nélkül, s így a hato­góljával. Kocsa Imre (55) és Szabó Zsolt (48) is bizonyí­totta képességét. Meg kell említeni még Vass Lajost, aki csak a tavaszi találkozók egy részén szerepelt, s mégis 35 góllal segítette csapatát a jobb helyezés elérésében. Most, hogy egy rivális, a Bgy. SE felsőbb osztályba ke­rült, újból adott a lehetőség a következő bajnokságban az előbbrelépésre, netán a bajno­ki cím újbóli megszerzésére is. 14 8 1 5 324—27« 17 dik helyen végeztek a sport- szerűségben. A csapat jó bajnoki sze­replését egy-két értékes ered­mény is fémjelzi. Többek kö­zött: két győzelem a Pásztó, egv-egy az Érsekvadkert és a Nb. Bányász ellenében. Dön­tetlen a Szőnyivel. Igaz kisik­lás is előfordult. Ennek fog­ható fel a háromgólos tavaszi vereség a Tereske ellen. A leggólerősebb játékosnak Mizser Ferenc bizonyult, aki az Apci Vasasból érkezett a csapathoz az 1980-ás idényben. Nem került ugyan a legered­ményesebb tíz játékos közé, de 49 dobott góljával nagy­ban részese a kiharcolt he­lyezésnek. Tőle csupán egyet­len góllal maradt le csapat­társa, Huszár János. Meg kell még említeni Németh Zsoltot (30) Bodor Tamást (27) és Márta Ferencet (27) is. A bajnokságban mutatóit játék, s egy-egy játékos tel­jesítménye biztosítékot jelent­het az utánpótlásban. — S — (Folytatjuk.) Ökölvívó-rangsor Negyedik helyen az STC A Magyar Ökölvívók Szö­vetsége, mint minden évben, 1980-ban is elkészítetté 1 ‘ á” sportág hazai rangsorát. A ranglista a napokban került nyilvánosságra, és örömére szolgálhat Nőgrád megye ökölvívóbarátainak. A szakosztályok versenyé­ben az STC 50 szerzett pont­jával a 4. helyen végzett több, hagyományokkal rendelkező egyesületet megelőzve. Eb­ben a versenyben egyébként a Bp. Honvéd végzett az élen (141 pont), megelőzve az Új­pesti Dózsát (100) és a Tata­bányai Bányász (61) csapatát. A salgótarjáni piros-feketék közül hét versenyző került súlycsoportjának legjobb 10 öklözője közé. Kiemelkedik a harmatsúlyú Farkas Sándor, és a nagyváltósúlyban szerep­lő Hranek Sándor eredménye, akik vezetik súlycsoportjuk listáját. Rajtuk kívül rangso­rolva van a papírsúlyban a 4. helyen Szőrös Mihály, a 6- on Révai György. A harmat­súlyban Botos Tibor 5., Botos János pedig 9. helyen áll a listán. Az elmúlt évben súly­csoportot változtató és váltó­A listavezető Hranek Sándor ..munkában”. súlyban szerepelt Botos And­rás kategóriájában a 3. helyet szerezte meg. A súlycsoportokra osztott verseny mellett elkészült az abszolút rangser is. Az első 30 ökölvívó között négy tar­jám kapott helyet. Farkas Pályán a Bgy. SE Sándor a 8. (211 ponttal), Hranek Sándor 10. (191), Bo­tos András a 18. (168), és Bo­tos Tibor a 20. (183) helyezést vívta ki. A ranglisták alapján összeállították az év váloga­tottját is, ebben Farkas és Hranek szerepel. Ha nagyobb is mint a foci, mégis csak labda. Az alapozás kezdetén még a medicinnek is lehet örülni __ Kedden délután Balassa­gyarmatra indultunk edzésné­zőbe, valamint ellenőrizni egy közszájon forgó (rém)hírt. Elterjedt ugyanis, hogy Ba­lázs Zsolt és Kovács István, a Bgy. SE NB Il-es labdarú­gócsapatának két erőssége ta­vasszal új egyesületben foly­tatja pályafutását. Nos, mind­két játékost ott találtuk a foglalkozáson, és Czimmer- mann Gyula edző elmondotta, hogy tényleg szemet vetett más csapat is a focistákra, de a tavaszi idényben továbbra Az elmúlt fordulókban nyúj­tott jó játék és sikeres pont­vadászat után érthetően de­rűsen várja a szakosztály a tavaszi idényt. A bajnokság előtti elképzelés — miszerint a bentmaradás a cél — any- nyíban módosult, hogy most már az első hat hely vala­melyikére várja a vezetőség csapatát. Február 22-én kö­vetkezik a rajt, a fővárosban, a BKV Előre együttese ellen kezdi a bajnokság második idényét a Balassagyarmat. Az erőfejlesztő gyakorlatoknál előkerültek a gumikötelek is. Azért a pettyes az igazi. ", (Bábel László felvételei) 1 is a Bgy. SE színeiben kerge­tik a labdát. A felkészülési időszakról a vezető edző dióhéjban tájé­koztatott bennünket. Három héten keresztül heti 11 edzés­sel készül az együttes a baj­nokságra. Első előkészületi mérkőzésükre január 28-án kerül sor Balassagyarmaton az Ötvözetgyár csapata ellen. Je­lenleg 22 játékos vesz részt a közös munkában: 19 szerződ­tetett labdarúgó, valamint az ifiből kiöregedett Vincze László, a még ifjúsági korú Debre Zsolt és egy új fiú, Papp Gábor. A középcsatár a Váci Izzó csapatából érkezett, sorkatonai szolgálatra vonult be és előreláthatólag két esz­tendeig a Bgy. SE-ben szere­pel. Az ősszel sérüléssel baj­lódó játékosok is csatasorba álltak, Trubin már telje? munkát végez, míg Lucska csak a futóedzéseken vesz részt. aiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiimiiiKiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiuiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii i»iijiiiiiiiiiiimuiiiuiiiiuiiiiiiihii«iim:iiiiiiii:iimiiimiiMiitit! Felhívás a szurkolókhoz A Budapesti Birkózó Szövetség felhívással fordul a főváros ési a vidék valamennyi sportszerető szurkolójához. ..Sportágunk az elmúlt időszak­ban eredményeivel a hazai közvé- remény érdeklődésének homlok­terébe került. Nagyon sokan van­nak, akik szeretnék közelebbről is megismerni a birkózást. Az ő ér­deklődésük találkozik a Budapes­ti Birkózó Szövetség népszerűsítő törekvéseivel. Ezért megalakítjuk a Szakértő Szurkolók Társaságát. az SzSzT klubdélutánokra, film­vetítésekre, élménybeszámolókra és — szakértő kalauzok biztosítá­sával — természetesen versenyek­re is hívja az érdeklődőket, a sportág régi és új barátait. Akik a birkózással kapcsolatos kellemes időtöltésre vágynak, jelentkezze­nek levélben a következő címen: Budapesti Birkózó Szövetség, 1056, Budapest, Váci utca 62—64. w. Budapesti Birkózó Szövetség Síhírek Jó eredmények a rangsoroló versenyen Pezsgő az élet az STC sí- szakosztályában. A havas­szezon beköszöntével egy­mást követik az események. A közelmúltban Galyatetőn került sor az országos rang­soroló versenyekre, amelyeken az STC sízői remekül helyt­álltak. Sífutásban a férfiak mezőnyében 1. Dosek (DVTK) 45,56, 2. Bognár (Bp. Honvéd) 46,12, 3. Papp (STC) 47,20, 4. Hrabecz (STC) 51,12. Ifi I.:2. Bolla, 3. Verebélyi (mindket­ten az STC versenyzői). Junior női: 1. Kékesi (STC). Ifi II. leány: 1. Szalontai (Gyöngyösi VSC) 20.13, 2. Bereczki Brigitta (STC) 20,38, 4. Galbács 22,01, 5. Bereczki Bea 22,06, 6. Vincze 22,11 (mindnyájan az STC verseny­zői). Az alpesi országos serdülő rangsoroló bajnokságra szin­tén a napokban került sor. Az STC színeiben induló Mohai Szabolcs az első helyet sze­rezte meg, Telek Gábor a ne­gyedik helyen végzett, tizen­kettedik Hopka László. A lá­nyok között 2. Mohai Kriszti­na, 12. Solymossy Ágnes. Az STC serdülői jó formát mu­tattak, amelyben nem kis ré­sze van a decemberi tátrai ed­zőtábornak. Január 3-án rendezték az alpesiek Gyöngyös Kupa ver­senyét, amelyen az abszolút kategóriában a fiúk között Mohai Szabolcs a 15. lett. A lányok vetélkedésében Mohai Krisztina a 7., Solymossy Ág­nes a 9. helyet szerezte meg. Korcsoportjukban a Mohai- testvérek egyaránt elsők let­tek, Solymossy harmadik. A szakosztály kibővített el­nökségi ülést tartott, ame­lyen részt vett Bagyinszki Je­nő, az STC módszertani osz­tályának vezetője, Rákóczi István, a Petőfi Általános Is­kola testnevelő tanára. Első­sorban az utánpótlás-nevelés kérdéseit beszélték meg, a szakosztály és az iskola ko­rábban Is gyümölcsöző kap­csolatainak erősítését szor­galmazták. A MÓGRAD totótippjei, 2. hél 1. Atalanta—Spal, végeredmény X 2 2. Atalanta—Spal, I. félidő X 3. Catania—Genoa, végeredmény X 2 4. Catania—Genoa, I. félidő X 2 5. Cesena—Lazio, végeredmény X 1 6. Cesena—Lazio, I. félidő X 1 7. Foggia—Lanerossi, végeredmény 1 8. Lecce—Pescara, végeredmény X 1 9. Milan—Rimini, végeredmény 1 10. Monza—Bari,, végeredmény X 2 11. Pisa—Taranto, végeredmény 1 12. Sampdoria—Varese, végeredmény 1 13. Verona—Palermo, végeredmény 1 X 14. Verona—Palermo, I. félidő 1 X 15. Sampdoria—Varese. I. félidő 1 X 16. Pisa—Taranto, I. félidő 1 X Góltotópó lyázat Az idei első játékunkra 177 szelvény érkezett olvasóink­tól. Csupán a Bari—Atalanta mérkőzés végeredményét (1—0) sikerült 11 tippelőnek eltalál­nia, a Lazio—Milan (0—2) ta­lálkozóra senki nem tippelt helyesen. Tíz-tíz darab totó- szelvényt nyertek a követke­zők: Bobák Péter, Balassagyar-j mat, Lenin-lakótelep II. épü­let, Béta László, Pásztó, Marx Károly utca 29, és Beszók István, Nagybátony, Felszaba­dulás út 5. Továbbra is várjuk levelei-' két, egy olvasó akár több szel-] vénnyel is pályázhat! Góltotó 1. C ESEN A—LAZIO VÉGEREDMÉNY: ___ 2. VERONA—PALERMO VÉGEREDMÉNY: ......— NÉV: .................. •.. m, LAKCÍM: NÓGRÁD — 1981. január 7., szerda _ 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom