Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám
Barangolás a Juhtenyésztés korul fii.) A háromkerekű társulás Zavarok, hiányok az egyensúlyban Romhány, Rákóczi Mezeje Termelőszövetkezet. Soós Ottó, állattenyésztési főágazat- vezető. — öt év alatt közel duplájára növeltük az anyajuhlétszámot. mert úgy ítéltük meg. hogy az optimális állománynagyság — a szövetkezet méreteit figyelembe véve — kétezren felüli. — Mi a helyzet a társulással? — Hát. ami azt illeti, az Utolsó időben kicsit lötyög... — Ezt hogyan érti? — A társulás három termelőszövetkezete közül — Nézsa, Nagyoroszi és Romhány — a nézsai saját akcióba kezdett és ő hizlalja tovább a tejesbárányokat. Ennek ellenére a társulás eredményei jók, hiszen tavaly több mint 2200 pecsenyebárányt értékesítettünk. Ezt idén 3100-ra szeretnénk növelni, — Kérdés, sikerül-e? — Bízunk benne. Ennek érdekében szerződést kötöttünk a megyei gyapjúforgalmi vállalattal, hogy a megye valamennyi üzeméből felvásároljuk a tejesbárányokat, és mi hizlaljuk tovább. Az üzem eredményei jók, ennek révén a juhtenyésztés nyereséges. Tavaly 230 ezer volt a nyereség, az .idén ennél többet várnak. Mint a gazdaságok többségében a haszon a bárányhizlaláson van. a gyapjútermelés — ha önmagában nézzük — ráfizetéses. — Ezért is cél a jelenlegi 4.3 kilós nyírósúly növelése — mondja a főágazatvezető. — További tervek? — Nagy gondunk az állat- állomány szétszórtsága. A mostani hat helyett egy-két telepen akarjuk elhelyezni az anyaállományt. Ez alapvető feltétele a tartási, takarmányozási technológia korszerűsítésének. a munkaszervezés javításának. A szakem- ber-iellátottsággal is baj van, Nyolc juhászunkból három az, aki valójában juhász. Az előbbihez pénz kell, az utóbbihoz... egy kis túlzással, szerencse. A jó juhász ugyancsak „hiánycikk” a megyében. A termelési rendszerek más területeken már bebizonyították életképességüket, miért lenne ez másképp a juhtenyésztésben. — Milyen előnyöket tud rvújtani az úi rendszer, a BOOVINA? A ' kérdésre Kemény István, a megyei gyapjúforgalmi vállalat megyei kirendeltségének vezetője válaszol. —r Ezt a rendszert a Szikszói Állami Gazdaság hozta létre, amely Borsod megyében — tehát az itteniekhez hasonló természeti viszonyok között — gazdálkodik, s nem is eredménytelenül. A tervek szerint a rendszerbe belépő termelőszövetkezeteket szaktanácsadással, rét- és legelőtelepítéssel segíti, hogy a juhtenyésztésben növekedjék a jövedelmezőség. Célként szerepel Endrefalván és más helyeken is hizlalótelepek létesítése, így nem kellene évente 8—10 ezer darab tejesbárányt kiszállítani a me- gvéből, hanem helyben történne a hizlalás. Jegyzet Vasáért vett kocsi ' AZ EGYSZERI gazdának elromlott a szekere, vitte hát a kovácshoz. Á mester azt mondta, megcsinálná, de nincs hozzá vasa, adjon a gazda. Az fogta magát, elment a vásárba, vett egy új kocsit. Lovaival hazahúzatta, otthon szétverte, leszedte róla a vasakat, szaladt boldogan a kovácshoz; íme itt van, ami kell. Az egyszeri gazda esete példázat oktalan cselekedetre. Vasáért vett kocsi azonban nemcsak, régen volt. Népi ellenőrök tárták föl, hogy jó néhány mezőgazdasági üzemben három gépkocsiból hoznak össze egyet. Sok ipari üzemben ugyanezt teszik az elektromos targoncákkal: hármat szétszednek, s a még jó alkatrészekből egy működőképesét szerelnek össze. Ez oktalan cselekedetekre a mentség kézenfekvő: régóta akadozik az alkatrészellátás. Nemcsak elektromos motorokhoz nincs alkatrész, kábelek, kötőelemek, egészen apró csavarok, jelentéktelennek látszó apróságok esetében is akadozik az utánpótlás. S ez örökös bizonytalansági tényező a termelésben. Enyhén fogalmazva is meghökkentő helyzet, hogy az iparban fölhasznált kötőelemek egyharmada házilag készül! Az előállítás költsége ily módon az indokoltnak a három-ötszöröse. S tegyük ehhez hozzá, hogy évente több millió dollár értékben kellett vásárolni különféle csavarokat. alátéteket, szorítóbilincseket. s mégis többször alkatrészhiánnyal küszködtek a végtermék-kibocsátók. A tényleges kiadások, s az utóbb említettekből szármáz^ veszteségek összege akkora, hogy abból több olyan üzemet Jehe- tett volna építeni, amely ontaná a szükséges alkatrészeket. Persze csak akkor, ha ez az összeg készpénzben állna rendelkezésre Maradt tehát a kényszermegoldás; a vasáért vett kocsi. Nagy kiadás — szerény eredmény ellenében. Sokféleképpen lehet ezt magyarázni. Érdekeltségi ellentmondásokkal, ösztönzési hiányokkal vagy kooperációs zavarokkal Az acélcsőből levágott alátétek, a kis sorozatokban előállított bilincsek, anyák, csavarok, a három rosszból összerakott egy jó tehergépkocsi, nem csupán konkrét esetek. E példák jelenségeket is kifejeznek. Azt, hogy adott fejlesztési forrásainkat nem mindig ésszerűen használtuk föl, hanem gyakran a sürgető igények alkalmi parancsainak engedelmeskedve. Kifejeződik a példában az is, hogy meglevő eszközeink hasznos kamatoztatása ugyan hosszú ideje jogos kívánalom, ám mert az összefüggések föltárása, tiszteletben tartása nem erősségünk, e kívánalom teljesítésével újra meg újra adósak maradtunk. A vasáért vett kocsi hallatlanul drága mulatság. S nemcsak anyagi károkat okoz, keserves következményei vannak magatartásunkban, gondolkodásunkban. Nevezetesen, hogy a hivatalosan „engedélyezett”,. megokolt pazarlás láttán az, aki a termelés végső pontján áll, már semmit sem tart igazán lényegesnek. Sem a technológiai előírásokat, sem az anyagutalványozást, sem azt, hogy törje a fejét a célszerűbb munkaműveleteken. Ilyen közegben az ember szinte immunissá lesz a takarékosság, az ésszerűsítés, a szigorúbb technológiai fegyelem, a jobb minőség követelményeivel szemben, hiszen napi munkájában sorozatosan az ellenkezőjével találkozhat, mégpedig hivatalos köntösben, utasítások, műveleti előírások, anyagkivéte- lezési jegyek formájában. NEM ÍGÉR alapvető fordulatot ugyan, de lényeges lépést, hogy a hatodik ötéves tervben jelentősebb erők koncentrálódnak a háttéripar fejlesztésére. A vasukért vett kocsik egyike tehát kevésbé lesz napa forgalomban, ám marad azért még elegendő. Ezért továbbra is elengedhetetlen a mindennapi gyakorlat kritikus elemzése. Kétkedni kell abban, hogy a vasáért vett kocsi kifizetődik-e vagy pedig sem vasáért, sem magáért nem kell új kocsi. Jó lesz a régi, mert nem rázódik szét az úton — eltüntettük a kátyúkat V. T. — Önök támogatnák ezt anyagilag is? — Feltétlenül! A vállalat az exportra kerülő állatok után két és fél százalékkal magasabb hányadot térítene vissza a termelőknek az exportfelárból. Mi is érdekeltek vagyunk, hogy egyszerre nágyobb mennyiségű és egyöntetűbb állományt értékesítsünk. Ezt biztosítani pedig csakis egy rendszer tudja. — A megyei kirendeltség csaknem valamennyi gazdasággal kapcsolatban van. Mi a véleménye a partnerekről? — Sajnos, néha nem a legjobb. Némelyik üzemből hiányzik a korrektség. Párezer forintért kockára teszik a jó kapcsolatot, pontatlanok, fél napokat várakoztatják a külföldi cégek kamionjait, hiányosságok vannak a szerződéses fegyelemben. Akad olyan partnerünk is. amely leszerződött velünk, de mind a mái napig esvetlen bárányt sem láttunk tőle... A fentiekről csak annyit, hogy a felsorolt problémák többsége érthetetlen és ennélfogva megmagyarázhatatlan. Minden gazdaságban — bármekkora szerepet is tölt be a juhtenvésztés — van felelős vezetője az ágazatnak, aki a ielek szerint nem mindig áll hivatása magaslatán. Talán egy kissé ez is hozzájárul ahhoz, hogy a juhtenyésztés — napjainkban — jobbára csak a kistermelők körében gazdaságos. (Folytatjuk) Zilahy Tamás INDIÁBAN GYORSAN SZAPORODIK A LAKOSSÁG Azokban az országokban, ahol nagyon feszült az élelmezési helyzet, jóval gyorsabban emelkedik a népességszám, mint a világ „gazdag” területein. E demográfiai robbanás példája India, ahol csupán az utóbbi tíz év alatt 100 millióval növekedett a lakosok száma. Indiában jelenleg 695 millió ember él. Az egyensúly különféle szóösszetételben a hetvenes évek eleje óta minden jelentősebb gazdasági dokumentumban szerepel: „A népgazdaság tartós belső és külső egyensúlya érdekében...” (IV. ötéves terv) ... „javítani kell a népgazdaság belső és külső egyensúlyát...” (V. ötéves terv). A VI. ötéves terv irányelveiben, amelyet az MSZMP KB novemberi ülésén fogadott el, ugyancsak bőven találhatók ilyen jellegű, tartalmú utalások: ... kiegyensúlyozott fejlődés... egyensúlyt javító fejlesztések... a külső egyensúlyi helyzet javítása. NEM ÁLLAPOT — TENDENCIA! A gazdasági egyensúly — tartalmát tekintve — összetett és gazdag fogalom. Lényege így összegezhető: a társadalmi újratermelés folyamatainak — termelés, elosztás, csere, felhasználás — harmóniája. Tökéletes összhang persze nem létezik, mert az újratermelés folyamat, mozgás, változás. A gazdaság fejlődése — miközben megszüntet kisebb-nagyobb egyensúlyzavarokat, egyidejűleg újabbakat hív létre. Az egyensúly nem értelmezhető statikusan, nem érvényes az újratermelés, a gazdasági fejlődés minden pillanatára. Legkisebb időegysége az esztendő, sőt normális körülmények közepette az is megengedhető — a hatvanas évekre általában ez volt a jellemző —, hogy egy-egy középtávú tervidőszak egészében érvényesítsük a kiegyensúlyozott fejlődés követelményeit. Az utóbbiból következik — mégsem felesleges hangsú-, lyozni —, hogy á magyar gazdaságnak a múltban is voltak egyensúlyzavarai, de azokat néhány esztendő alatt képes volt leküzdeni, tompítani; a gazdaságban egy-egy középtávú tervidőszakon belül az egyensúlyi követelmények, tendenciák uralkodtak. Ezzel szemben a IV. és az V. ötéves terv időszakát külön- külön és együttesen is az egyensúlyhiányok állandósulása, sőt akkumulálódása jellemezte. Mitől, s hogyan borult fel a magyar gazdaság — tendenciájában — egyensúlyi helyzete? A kérdés csak látszólag felesleges. Az utóbbi években A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységében Takács Károly öntödei generálozómester újítása alapján átalakították a WEPAMAT harisnyacsomagoló gépet, amely idáig csak egyféle cikk csomagolására volt alkalmas. Az újítás lényege, hogy ezentúl többféle méretű áru csomagolására kerülhet sor. így a gép kihasználtsága Is nő. A képen az újító a masina átalakítását végzi. ugyanis túlzott egyoldalúsággal többnyire az export fokozásának, a külgazdasági egyensúly javításának feladatát hangsúlyoztuk, s ezzel akarva-akaratlanul azt sugalltuk, hogy ebben a ve- tületben — külgazdasági értelemben — jellemző az egyensúlyhiány. Pedig ez csak következmény. Eredendően és elsőként a gazdaság belső egyensúlya borult fel. A gazdaság belső egyensúlyának, az egészséges és megalapozott fejlődésnek legfőbb kritériuma az, hogy az összes belföldi felhasználás értéke ne haladja meg a belföldi termelés, a nemzeti jövedelem reálértékét. A hetvenes éyek kezdetéig ennek a követelménynek általában eleget tettünk; 1968—1973 között például három esztendőben a megtermelt nemzeti jövedelemnél valamivel többet használtunk fel, 1969-ben és 1972- ben és 1973-ban viszont annál kevesebbet. Hat év átlagában és az egész időszakban a nemzeti jövedelem lényegében fedezte a gazdaságfejlesztés és a fogyasztás kiadásait. Az egyensúly irányába ható tendenciát 1974-ben ellenkező előjelű és tartósnak bizonyuló irányzat váltotta fel. Abban az esztendőben a cserearányromlás miatt nemzeti jövedelmünk alig-alig gyarapodott. Ennek ellenére a lakosság fogyasztása mintegy 7, a nettófelhalmozás több mint 30 százalékkal, az összes belföldi felhasználás pedig csaknem 13 százalékkal emelkedett. 1974 és 1979 között az összes belföldi felhasználás — tehát a fogyasztás és a felhalmozás — összege majd 200 milliárd forinttal haladta meg a hat év alatt megtermelt nemzeti jövedelem értékét. FOGYASZTÁSFELHALMOZÁS ARÁNY A gazdasági egyensúly alapvető követelméhyét — a nemzeti jövedelem és a belső felhasználás összhangját — nem csak a végösszegekben kell érvényesíteni, hanem a fogyasztás és a felhalmozás egymás közötti arányában is. Több évtizednyi tapasztalat bizonyítja, hogy a kiegyensúlyozott fejlődést szolgáló kb. 75:25-ös fogyasztás-felhalmozás arány módosulása, a felhalmozás túlzott növekedése az egyensúlyi helyzet szempontjából is hátrányos. Egyebek között azért, mert a felhalmozás importigényes; a beruházási és készletezési csúcsok mindig külkereskedelmi passzívumot okoztak. A felhalmozás aránya — hói a készletek, hol a beruházások gyors növekedése következtében — 1978-ig 30 százalékra módosult, s ez a külgazdasági egyensúlyt is rontotta. A felhalmozás 1975-ben 12, 1977-ben 11, 1978-ban 25 százalékkal nőtt, ezekben az esztendőkben a külkereskedelmi passzívum is jócskán emelkedett. A most zárult tervidő-' szakban a gazdasági növekedés majd minden területén — nemzeti jövedelem, ipari termelés, a lakosság fogyasztása — a tervezettnél kisebb mértékű az előrehaladás, beruházási előirányzatot viszont megközelítjük, ami azt bizonyítja, hogy az állandósult egyensúlyhiánynak ez az egyik epicentruma. Garamvölgyi István Információ Korszerűt — korszerűen A házgyárakból érkező hírek reményt keltenek, s nemcsak a nagyvárosokban otthont teremteni vágyóknak. A hatalmas „lakásüzemek” — Budapesten négy, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben pedig egy-egy működik — léptékváltásra készülnek. Immár nem csupán a nagy lakótelepek panelellátását tartják gazdaságosnak, gondolnak a magánerőből építkezőkre is. A műszaki tervezők műtermeiben sorra formálódnak a házgyári elemekből összeszerelt, néhány lakásos társasházak, önálló családi házak alaprajzai. Sokan meg azt is ígérik, hogy e gyors kivitelezést lehetővé tevő építési mód költségei nem haladják meg a hagyományosan építkezők kiadásait. Hasonló kezdeményezésekről korábban is hallottunk.' Szegeden csaknem egy évtizede állnak panelból emelt családi házak —, ám hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz;' amíg a házgyárak rászánták magukat e termékszerkezetváltásra. Hogy eddig másként volt, azért balgaság volna bármelyik nagyüzemen elverni a port: kétségtelen, hogy a házgyári építés elsődlegesen a nagy sorozatú kivitelezés esetén jövedelmező. A paneleket senki sem szerelheti össze házilagosan, nincs oly erős ember, aki egy-egy betonelemet vállra kapna — az építkezéshez daru kell, speciális szállító- járművek; az iparosított eljárás feltételei különböznek a hagyományosétól. Akkor hát miért e szemléletmódosítás? Elsődlegesen — ezt senki sem cáfolja — a vállalati gazdálkodás érdekében. Az állami lakásépítés mérséklődése visszafogottabb termelésre készteti a házgyárak többségét, a nagyüzemi termelés viszont csak nagy szériák esetén gazdaságos. Minél kevésbé használják ki a gyártósorokat, annál többe kerül az egy lakásra — az egy négyzetméterre — jutó önköltség. Az ÉVM számítása szerint, ha az igények 25 százalékkal csökkennek, az önmagában 17 százalékkal növeli a termékegységre jutó költséget. S ha egy házgyárnak csupán a névleges kapacitása 60—70 százalékára van megbízása, akkor a vállalat nehéz gazdasági helyzetbe kerülhet. A számsorokból értő vállalati vezetők ráébredtek arra: a termelés csökkentésénél okosobb megoldást kínál a piackutatás, a rugalmas termelés-kivitelezés és árképzés. Jelesül: magánépíttetőknek olcsóbban kell adni a flaneleket, s hozzá a gépet, az eszközöket; ez a kifizetődőbb. Ezt parancsolja az állóeszköz-állomány kihasználása, de a nehezen verbuvált munkásgárda megőrzése is. Ráadásul társadalmi igénynek tesznek eleget! Az építészek már jó ideje vallják, s az építtetők is előbb-utóbb tapasztalhatják, hogy a panel csupán építőelem. Olyan anyag» amelynek, ha vannak is műszaki korlátái, az eddigieknél jobban formálható, azonban a nagy lakónegyedek monotóniájáért egymagában nem hibáztatható. A most születő családi panelházak tanúsítják, hogy házgyári elemekből is ösz- szerelhetők tetszetős, jó épületek. S ami igen lényeges: rendkívül rövid idő alatt. Ezt példázták az árvízsújtotta területeken emelt házak is. A népgazdaságnak mindenképpen előnyös, ha a korszerű üzemek nem tétlenkednek. S nem csupán azért, mert a vállalatok gazdálkodása — életképessége — visszahat a népgazdaság egészére, hanem azért is, mert a házgyárakra szükség van. Ha e technológiákat nem hasznosítanánk, akkor nagy anyagi áldozattal új téglagyárakat kellene építeni, fejleszteni kellene a betongerenda-gyártást, s további munkáskezeket vonnánk el más fontos területekről. Korszerűt — korszerűen; ez napjaink feladata. Az építőiparban is. F. T. NOGRÁD — 1981. január 5., hétfő 3
