Nógrád. 1981. január (37. évfolyam. 1-26. szám)
1981-01-24 / 20. szám
Tavaly szeptemberben, az új iskolai tanév megkezdésekor alakult meg a salgótarjáni Nógrádi Sándor nevét viselő úttörőházban a makramészakkör Ungvári Lászlóné irányításával. Jelenleg heti egy alkalommal kerül sor foglalkozásokra, melyen a Mártírok úti, a Csizmadia úti és a zagyvarónai általános iskola 22 érdeklődő tanulója vesz részt. — bábel-felv. — Hogyan őrz a ruha a test mel A korszerű élettan megfogalmazásában az öltözködés célja az, hogy a környezet változó hőmérséklete közepette segítse megőrizni szervezetünk belsejének állandó, egyenletes melegét. Ez nem kis feladat, hiszen a levegő hőmérséklete nyáron elérheti a 35—40 fokot, télen pedig 25—30 C- fokkal is a fagypont alá süly- lyedhet. Szervezetünk, belső szerveink, sejtjeink azonban csak bizonyos szűk határok között ingadozó hőmérséklet esetén működhetnek zavartalanul. Az élő szervezet sejtjeinek működése állandó hőtermeléssel jár. A fölösleget a szervezet — mint valami élő radiátor — folyamatosan, egyidejűleg többféle módon is leadja, ilyen például a közvetlen hővezetés. A bennünket körülvevő levegő rossz hővezető, de ha testünk hideg fémmel vagy kővel érintkezik, gyorsan hül és sok hőt vesztünk. De veszíthetünk hőt áramlással és sugárzással is. Amikor a környezet hőmérséklete 20 C-fók alá száll, akkor a helyesen megválasztott ruházatnak kell megteremtenie testünk egészséges mikroklímáját! Az eszményien jó ruházatnak a hidegben meg kell őriznie a test hőmérsékletét, melyben pedig nem szabad megzavarni a hőleadást, az izadtság elpárolgását. Egy kutató 10 fok hőmérsékleten megmérte az egyes ruharétegek között található levegő hőmérsékletét, hogy megállapítsa: e rétegek menynyire őrzik meg a téSt melegét. Ügy találta, hogy a bőr és a gyapjúing között 32,7 C- fokos a levegő. Ha föléje egy leninget húz, az még megtart 25,7 C-fokot. A lening és a mellény között 24,4, a mellény és a zakó között 23.1. közvetlenül a zakó fölött 21,8 C-fokos a hőmérséklet. A mérések azt is megállapították, hogy az a ruhaanyag őrzi meg legjobban a test melegét, amelyben legtöbb a rossz hőÁ leggyorsabb tárgy a földön A washingtoni Naval Research Laboratórium fizikusai másodpercenként 150 kilométeres sebességre gyorsítottak föl egy szilárd testet; ez a legnagyobb sebesség, amit eddig sikerült elérni a földön. összehasonlításul: a Föld 30 km/sec sebességgel mozog Napkörüli pályáján, az űrhajót pedig 11 km/sec sebességre kell fölgyorsítani, hogy elhagyhassa a Föld gravitációs terét. A kísérlet jelentősége a sebességi rekordon túl az, hogy a fizikusok újabb lépést tettek a lézerrel gerjesztett hidrogénfúzió felé. Az ilyen fúzió lényege az, hogy egy hidrogénizotópokból, azaz deutériumból és triciumból álló golyócskát minden irányból intenzív lézersugarakkal bombáznak. A golyó külső rétegei igen nagy hőmérsékletre melegszenek, és miközben elillannak a külső térbe, összesűrítik a golyó belsejét. Ha a golyót sikerül eredeti sűrűségének több mint 500-szorosára összenyomni, létrejön a kritikus állapot, melynél megkezdődik a fúziós reakció, vagyis a hidrogénizotópok héliumatomokká egyesülnek és tömegük egy- részét energia formájában kisugározzák. Eddig ezt nem sikerült elérni, azonban az NRL-team már kísérletezik lapos korongok bombázásával. A legutóbbi kísérletnél egy impulzusüzemben működő neodimium- üveg lézert használtak, amely egy 4 nauoszekundum időtartamú impulzus alatt 200 Joule energiát sugároz ki, ami 50 000 megawatt teljesítménynek felel meg. A céltárgy egy 0,004 mm vastag, 0,8 mm átmérőjű műanyag korong volt. A lézersugár a korong egyik oldalát 5 000 000 C-fokra hevítette a rövid impulzusidő alatt, miközben a másik oldal hideg maradt Az elillanó gázok (pontosabban plazma) 150 km/sec sebességre gyorsították a korongot, hasonlóan a rakéta működési elvéhez. Stephen Bodner, az NRL lézerplazmacsoport vezetője kijelentette, hogy ez több mint kétszerese a laboratóriumban korábban elért legnagyobb sebességnek, és éppen súrolja azt a határt, amely a fúzióhoz szükséges. A deutérium-tricium golyó 500-szoros sűrítése ugyanis egyenértékű a korong 150— 250 km/sec sebességre való fölgyorsításával. Ezenkívül az NRL kísérlete a fúzió két további feltételét is teljesítette: a korong be nem sugárzott oldala viszonylag hideg maradt, a lézer energiáját pedig 20 %-os hatásfokkal sikerült átalakítani mozgási energiává a minimálisan szükséges 10 % helyett. Van azonban még egy fontos probléma, aníit meg kell oldani, A fúziós folyamat elengedhetetlen feltétele, hogy a lézersugarak egyenletesen bombázzák a golyó felszínét, hogy az az eredeti térfogat középpontjába préselődjön össze. Ha a lézerhatás nem egyenletes, a golyó nem éri el a szükséges sűrűséget, anyaga elszökik a gyengébben beTakarmány tőzegből A japán Mitsua Chemicals cég olyan módszert dolgozott ki, amellyel tőzegből tápláló takarmánykeveréket lehet előállítani. A tőzeget megtisztítják a földtől és a homoktól, megszárítják, megdarálják és ezután folyékony vagy félfolyékony élelmiszeripari hulladékhoz keverik hozzá, például melaszhoz. gyapjú-, gyapott- és lenszálak valamint a szintetikus szálak kombinációiból minden évszakra igyekszik megteremteni a célnak leginkább megfelelő könnyű, tartós, könnyen vezető-levegő. Ilyen például a tisztítható, egészséges rűháza- gyapjúflanell. tot. Különösen fontos igény ez Az élettani ismeretek birto- a szabadban végzett fizikai kában a korszerű textil- és munka esetében, mint például műanyagipar a hagyományos a képen látható hídépítésnél. NÓGRÁD - 1981. január 24., szombat sugárzott felületeken keresztül. Márpedig az NRL kísérletében a korong egyes részeinek sebessége 20 %-kal is eltért az átlagsebességtől. Bodner és fizikusai a következő két évben megpróbálnak néhány százalékot javítani az eredményen, hogy elérjék a kívánt célt. P. A. A PÄVA Ruhagyár felvesz varrodai gépek javítására, karbantartására müswészeket. Cím: Páva Ruhagyár %. sz. üzem Homokterenye Jánosakna. A kisterenyei Egyesült Zagyvavölgye ÁFÉSZ pályázatot hirdet az 1981 első fél évében Nagybátony- Bányavárosban megnyíló ÁBC-áruház Soitvezeiöi és boiivezeioIteiyeiiesi munkakör ellátására. Címünk: ÁFÉSZ-központ, Kisterenye, Madách út 4. Az Egri Közúti Építő Vállalat Nógrádkövesden létesítendő aszfaltkeverő telepére felvételt hirdet az alábbi szakmákba: — nehéiqepkeie<ő — lakatos, valóm nt építőipari munkás. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés Nógrádkövesden, a KPM Közúti Igazgatóság telephelyén, legkésőbb 1981. február 15-ig. UMlÓHllUH-TlíSl'It A Börzsöny Vidéki Egyesült ÁFÉSZ 201. sz. Börzsöny éttermébe (Rétság) felszolgálót keres. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni személyesen, vagy írásban lehet a kereskedelmi főosztályon, 2651. Rétság, Kossuth út 4. GARÁZS sürgősen eladó a Beszterce- telepen. Érdeklődni: Salgótarján, Kilián krt. 66. JÓ karban levő családi ház, vaskerítéssel eladó. Somoskőújfalu, Ifjúság út 25. Érdeklődni: 29. sz. alatt. KISEBB családi ház kerttel eladó. Karancs- keszi, Rákóczi út 4. BALASSAGYARMATON új háromszobás, FÖLDMÉRŐ üzemmérnök, 15 éves gyakorlattal állást vál- összkomfortos, családi toztatna. „Minden megoldás érdekel, 195189” jeligére ajánlatokat : Magyar Hirdető, Zalaegerszeg, Postafiók: 121 címre kérek. KÖZVETLEN minisztériumi felügyelet alá tartozó vállalat felvételre keres köz- gazdasági egyetemet és számviteli főiskolát végzett fiatalokat. Házaspárnak lakást biztosítunk. Pályázatokat részletes önéletrajzzal és munkahelymegjelöléssel Ka- rancs 157356” jeligére a Magyar Hirdető Nógrád megyei központjába kérjük beküldeni. NYUGDÍJAS állományú éjjeliőrt és nappali portást felvételre keresünk. AGROKER, Balassagyarmat, Fáy út 3. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. GARÁZS eladó. „Idegéri garázssoron 71950” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. KARANCSALJA központjában 500 négyszögöl telek eladó. „Jó lehetőség 71951” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. BALASSAGYARMATON 4 szobás, önálló ház, mellékhelyiségekkel, két családnak is megfelelő, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. FAROSTLEMEZBŐL készült garázs eladó, vagy bérbeadó. Bag- lyasalja, Szamuely út KÉTSZOBÁS öröklakás eladó, Salgótarján, Kemerovo-krt. 21. D/3 III./3. Megtekinthető 16—19 óráig. GARÁZS eladó a Kemerovo alatt. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. E/5., IV/3. A Salgótarjáni Ruhagyár felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező dolgozókat, különböző közgazdasági jellegű munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet: írásban, vagy személyesen a vállalat (Salgótarján, Schön- herz Z. u. 32.) munkaügyi osztályán. 1200-as Zsiguli eladó 1983-ig vizsgáztatva. Szügy, Mikszáth ELCSERÉLNÉM sál- út 39. Érdeklődni: 16— gótarjáni tanácsi 2 18 óráig. Kárpáü. szobás összkomfortos, ■---------------------------------------« gázfűtéses, I. emeleti, SKIF—M új sátras erkélyes, lakásomat utánfutó eladó. Érmásfél szobás távfűté- deklődni: Balassasesre. . „Téli rege gyarmat, Mikszáth út 71949” jeligére a sál- 55. (15 óra után.) gótarjáni hirdetőbe. Szintetikus gyapot A műszálakat igen kedve- tereftalát, oltott kopolimer, lik a fogyasztók, 4m bizonyos amelyet úgy nyertek, hogy az mutatókat tekintve a terme- alapanyagokat ionizáló su- szetes szálak felülmúlják gárzásnak vetették alá. Az új őket. fonal vízfelvevő képessége A bukaresti textilipari tudó- nyolcszor meghaladja a ha- mányos kutatóintézet munka- gyományos műszálakét, társai olyan szintetikus szálat állítottak elő, amelynek tulajdonságai megegyeznek a pamutfonaléval. Kémiai szerkezetét tekintve polietilén- gyúlékony! megegyezik a pamut nedvszívó- sajátosságával. Jól festhető, s a pamutszövettől eltérően gyakorlatilag nem JO állapotban levő NAGYBATONYI két- Trabant eladó. Soszobás, OTP-s, első moskőújfalu, őrhely emeleti összkomfortos út 19. lakásomat eladnám vagy elcserélném kertes családi házra. Nógrád megye területén. Érdeklődni egész nap, Nagybátony, Iskola út 23í 1/2. MÁSFÉL szobás, összkomfortos egri lakás vállalatnak, vagy intézménynek hosszabb időre kiadó. „iBUSZ-on keresztül 71947” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. IR-es 1200-as Zsiguli eladß Salgótarján, Lovász József út 1. IV/ 38. SZKIF—M szovjet új sátorutánfutó eladó. Érdeklődni: 15-869 telefonon, este 6 óra után. 3x500 W-os fényorgona eladó. Telefon: 12-814, este. 500-as keltetőgép, rö- rid zongora eladó. „Jó lehetőség” jeligére a NÖGRÁD kiadóba. ABLAKREDÖNYT készítek tok nélküli ablakra is. Leszállítom, felszerelem. Aczél József, redőnykészítő mester, Budapest, Pogány J. 26., 1084. ÚJ évben is szereltessen műanyag redőnyt ablakára minőségi kivitelben, 4- féle színből választhat. Mikó György redőnykészítő kisiparos, Gyöngyös, 3200 Hunyadi út 9. Tel.: 11-104. ÍRÓGÉP JAVÍTÁST rövid határidőre vállalok. Havasi Emil, Salgótarján, Kállai Éva út 6. • AUTÓSOK! Alvázés üregvédelem 3 év garanciával Kőszegi kisiparosnál. S.-tar- ján, Móricz Zs. út 8/A. (Kórház mögött). ASCOTA TM 20-as könyvelőgépek, számológépek, írógépek garanciális felújítása, javítása, karbantartása. Érdeklődésükre részletes árajánlatot küldök. Közületek. szövetkezetek, iskolák üzemeltetési szerződést is kérhetnek. Eötvös Mihály, irodagép-műszerész kisiparos, Salgótarján, Arany János úti kisipari pavilonsor műszerészműhely. Telefon: 15-276. AUTÓSOK! MOTOROSOK! A közlekedési balesetek sérültjeinek gyors és szakszerű ellátására az Autóklub és a Vörös- kereszt önköltséges elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó tanfolyamot indít, gép- járművezetők és családtagjaik számára, mely a klubtagok részére kedvezmény«. Jelentkezni: február 15-ig, írásban vagy személyesen, az Autóklub — 3100 Salgótarján, Bartók Béla út 14/a — irodájánál lehet. HÄROMSZOBAS, kertes ház 250 négyszögöl telekkel eladó. Megtekinthető Szé- csény, Rákóczi út 5. sz. alatt, február 1-én 9—15 óráig. Levélcím: Regős Ferencné, Budapest, XIV., Besnyői út 4. KOSDON, Váctól 6 km-re szoba-konyhás házrész + 300 négyszögöl telek azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: egész nap, Vác, Március 15. tér, 19. Schuider. ÜJ garázsajtó eladó. Salgótarján, Kun Béla út 27. VILLANYSZERELÉSI anyagok nagy választékban kaphatók Egerben, a Népkert mögötti parkírozónál levő villamossági szaküzletben. Eger, Telefon: 12-649. MEGVÉTELRE keresek 50 cm3-es Simson vagy Tátrán kény- Bzerléghűtéses motort. Molnár, Salgótarján, Rákóczi út 213/A. KONYHASZEKRÉNY újszerű állapotban 2 500 Ft-ért eladó. Balassagyarmat, Balassa utca 5. 164 cm magas, 32 éves leány házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő, komoly férfival. „Tavasz” jeligére a kiadóba. ELVALT asszony, 39/164 intelligens férjet keres. „Racionális” jeligére a kiadóba. 37 éves elvált asz- szony 170-nél magasabb, átlagos műveltségű házastársat keres. „Szolid” jeligére a kiadóba. FÉRJHEZ mennék 46 éves, 18O magas, rendezett anyagiak között élő férfihez. 42 éves, arányosan móléit, 170 magas, özvegyasszony vagyok, 11 éves kisfiámmá! élek, városközpontban levő kétszobás, szövetkezeti lakásomban. Fényképes leveleket kérek. „Harmónia” jeligére a kiadóba.