Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-07 / 287. szám
Választások a reformkori Nógrád megyében A nemesek féltve őrzött kiváltságai közé tartozott a szavazati jog, amely csak őket illeti meg, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. (Ami azért is érdekes, mert a század harmincas, negyvenes éveiben nem egy magyar nemes már jobbágyi szinten tengődött. De a kiváltsága azért megmaradt). Ezzel a szavazati joggal két esetben is élhettek: egyrészt az országgyűlési követek, másrészt a megyei tisztviselők megválasztáséiról, az úgynevezett tisztújításokon. Mindkét esetben a megyei közgyűlés keretében adódott erre lehetőség. Ezek az alkalmak elég gyakorta adtak módot arra, hogy az elsősorban maradivá váló, könnyen befolyásolható nemesség egy része itt élje ki „harciasságát". De ugyancsak —ám maguk észre sem vették — csupán eszközök voltak a hatalmasok, vagy éppen a bécsi udvar kezében. Ezt jól lehet látni a reformkori megyegyűléseken szerte az országban, amikor egy- egy, a társadalmi haladás szempontjából jelentős kérdés eldöntésére (például bizonyos adóterhek átvállalása) a soha nem politizáló, de az erre az alkalomra kivezényelt, becső- dített „bocskoros nemesség” italtól fűtött hangulatban létszámfölénybe került. De ugyanilyen eszközöket használt a kormány akkor is, ha egy neki nem tetsző, túlzottan liberális követjelöltet akartak megválasztani. így járt például 1839-ben Kubi- nyi Ferenc, az akkor már országos hírű és rangú megyei politikus, aki leírja, hogy kibuktatása a kormány által támogatott ellenfelének körülbelül háromezer forintjába került. Az egyre szaporodó és néha országos botrányt kavaró választási visszaélések ellen a megye kénytelen-kelletlen lépni kényszerült. 1841-ben egy korábban kijelölt választmány javaslata került a közgyűlés elé. Ez részletesen feltárta a választási visszaéléseket, midőn a javítás lehetséges módozatait említette: „... mindazok, kik szavazatokat alacsony módokon úgynevezett a szegényebb sorsú nemességnek pénzzel való megvesztegetésével, étetés, itatás, vendégelés által nyerni nem irtóznak, nemes társaikat zászlók alá gyűjtik, muzsikáltatják, csoportosan a választás helyére, tanyákra vezérlik, ott ellátják, vagy mindezeket mások által tétetik.. De ugyancsak a hangulatot és a szokást jelzi az előterjesztés egy másik mondata is, ahol ezt olvashatjuk: „... a tisztválasztás helyére botokkal, csákányokkal, vagy bárminemű más fegyverekkel... megjelenni ügyészi vád per terhe alatt tilos lészen”. Ezek szerint tehát eddig megjelentek ilyenekkel és használták is azokat! A javaslat felsorolja a választói jog feltételeit: csak a megyében lakó, vagy itt birtokos, 18 éven felüli, a választásokon személyesen jelenlevő, s a választási névsorban szereplő nemes szavazhat. A választásból kizáró ok mindezek be nem tartásán ki- vül az, ha valakit a vesztegetés bármilyen módjában bűnösnek találnak. A bűnösöket külön erre a célra rendelt törvényszéken kell perbe fogni. Ennek a rendkívüli törvényszéknek a tagja egy jegyző, egy szolgabíró, egy esküdt és a tiszti ügyész. Akire ez a testület rámondja a bűnösséget, az soha többé semmilyen megyei hivatalt nem viselhet. Rendkívül szigorú kitétel! Főleg akkor, ha belegondolunk, hogy az oly csekélyke vármegyei tisztviselői fizetés is nagyon sokat jelentett a szegényedő köznemességnek. Nem véletlen, hogy a közgyűlés ezt a pontot nem hagyta jóvá! A választmány ajánlásának terjedelmileg legnagyobb része a titkos szavazással foglalkozott. Az eddigi gyakorlatban a választások nyíltak voltak, rendszerint közfelkiáltással történtek. Ha ebből nem lehetett megállapítani a megválasztott személyét, akkor került sor • az egyenkénti, de nyílt szavazásra, amely ugyancsak tág lehetőséget adott a visszaélésekre. A javaslat szerint a titkos választás teljesen a nyílt szavazás helyére lépne, s az alábbi módon menne végbe. A megyeháza épületében egy ablaktalan szobában elhelyeznek 4—6 darab, más-más színűre festett fadobozt. Ebbe a helyiségbe külön előszobából jut be a szavazó, s a kilépés is biztosítva lesz, ugyanis a kijárati ajtó a megyeháza udvarára nyílik, ahol ugyancsak őrködnek a szavazatszedő bizottság tagjai, a visszaélések elkerülendő. Az eddig aránylag egyszerű ügy innen kezd bonyolódni. A ládákba golyókat kell dobni, jelöltekként egyet. Az előszobában ugyanennyi meny- nyiségű és színű láda van, de pzekre külön még felírják a jelöltek nevét is egy papírra. „Az olvasni nem tudó szegényebb sorsú nemesek” itt megtudják, melyik szín mit jelent, utána bemennek a másik terembe, s a szavazatokat jelentő golyót a már ismert ládába bedobják. A szavazatszedő bizottság egyenként hívja be a lajstrom szerint a szavazókat. így ki van zárva a tumultus, a hamis név, a kétszeri szavazás, a részegeskedés stb. A bonyolult rendszer bizonyos fejlődő, demokratikus elemeket tartalmazott, de reális megoldást nem jelentett. Már csak azért sem, mert a közgyűlés az előterjesztett javaslatok nagy részét elutasította, így például a titkos szavazásra is nemet mondott. Pontosabban szólva csak akkor javasolta bevezetni, ha a nyílt szavazás nem ad egyértelmű eredményt. Kérik, hogy a főispán készítessen több, eltérő színű és nagyságú golyót, amelyeket csak a választás napján ad át a szavazatszedő bizottságnak, ezzel is védve a szavazás tisztaságát. Ez a sokszoros túlbiztosítás, az aprólékos részletekbe menő elhárító akció egyértelműen jelentette, sokkal mélyebbek a rendszer bajának gyökerei, mintsem azon bármiféle golyókkal segíteni lehetne. (Hacsak nem * puskagolyókról lenne szó...) M i sem bizonyítja ezt jobban, hogy 1846-ban újra kiküldtek egy bizottságot, hogy a „tiszt építő székek és választásoknál tapasztalt visszaélések miként gátlása iránt” tegyen javaslatot. Ebben a bizottságban olyan kiemelkedő megyei politikusok vannak, mint például Fráter Pál, Szentiványi Anzelm, Huszár Károly, Ku- binyi Ferenc, Madách Imre stb. A bizottság javaslatának alapja az általunk tárgyalt 1841. évi sikertelen előterjesztés. Olyannyira alapja, hogy szinte minden módosítás nélkül veszi át, s javasolja mint a változtatás egyetlen lehetőségét. Elítélik a megvesztegetést, mint „az emberi méltóságot lealacsonyító” tevékenységet. (A választási visz- szaélések formáinál ugyanazokat sorolják fel, mint öt évvel korábban. Hja, a magyar nemes ragaszkodik a hagyományaihoz. ..) Ugyancsak javasolják a rendkívüli törvényszék felállítását, sőt elmennek odáig, hogy kimondják: ha valakiről a választás után derül csak ki, hogy tisztségéhez vesztegetés útján jutott, akkor az illetőt megkell fosztani a hivatalától azonnal és utána a törvényszék elé állítani. Ugyancsak felveti a titkos szavazás lehetőségét és szükségességét, de csak azok számára, akik ezzel élni akarnak. Tehát a nyílt és a titkos szavazáson adott voksokat össze kell számolni és az így kapott eredmény adja a választás végső kimenetelét. A szavazás a már említett golyós módszerrel történne. A közgyűlés határozatában egyrészt elutasította a javasolt pontokat (például a kü- löntörvényszék), vagy pedig úgy módosította ezeket, hogy teljesen eltértek eredeti formájuktól. Ez is bizonyítja azt, hogy az ekkor már országosan is a liberális haladás élcsoportjába tartózó Nógrád megye haladó szellemű politikusainak milyen óriási visszahúzó erővel kellett a reformtörekvések győzelemre juttatásáért megküzdeniök. Pedig szükség lett volna a változtatásokra, mert egy év múlva, 1847-ben minden eddigit felülmúló botrányok közepette történtek az országgyűlési követválasztások. A háttérben itt is a kormány akcióját kell keresnünk. A helyzet rendkívül feszült volt, érződött a robbanás veszélye a levegőben, s ezért olyan követet .akartak az országgyűlésre küldetni, akik támbgatják a hivatalos politikát, nem sok vizet zavarnak, a kor szóhasználatával élve, amolyan „néma * követek”. A változatos módszerek mellett olyát is bevetettek, hogy több megyében egyazon napra tűzték ki a szavazást, így lehetetlenné téve, hogy több megyében birtokos nemesek éppen ott lehessenek, ahol a legszükségesebb a jelenlétük. Ezt tették például Nógrádban és Pest megyében is. Óriási kampány előzte meg a szavazást, amelyre október 18-án került sor. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy a liberálisok je löltje Kubinyi Ferenc mindössze tízszavazatnyi különbséggel maradt kisebbségben. Hogy mi történt, azt csak utólagos intézkedésekből lehet rekonstruálni. Csak néhány adalék. Bizottságot küldtek ki, hogy vizsgálják felül a nemesi névsort, mert az abban található szabálytalanságok miatt az „haszonvehetetlen”. Vagyis tömegével írtak bele nem nemeseket is, hogy a párt szavazati arányát befolyásolják. Nagyorosziba küldöttséget irányítottak, hogy kivizsgálják, miért használtak a választások előkészületei közben katonai karhatalmat. Vükére és Puszta Berkire azért utazott ki delegáció, mert ott a választási küzdelmek során két nemes „agyonüttetett”. H iába volt tehát a sok javaslat, a jó szándék. A történelmi idejét lejárta társadalmi rendszer javításához elégtelennek bizonyultak ezek. Radikálisabb eszközökre volt szükség. Dr. Praznovszky Mihály Háromszáz éves a Comédie Francaise Az egyre fiatalabb öreg hölgy Októberben ünnepelték Franciaországban a Comédie Francaise fennállásának há-' romszázadik évfordulóját. Már egy százada némi időéi* tolással jubilálnak, hiszen XIV. Lajos 1680- augusztus 18-én írta alá a pátenst, hogy az Hotel de Bourgongne társulata egyesülni köteles a Rue Guériégaud-ban játszó Moldére-féle társulattal, s a Oomédiens du Roy Moliére vezette új társulata augusztus 25-én mutatkozott be a Pha- edrával, Racine drámájával. Csakhogy melyik színház ünnepelhetne augusztusban, a nyári szünetek csúcspontján? Ezért 1880-ban, a kétszázadik évfordulón, kegyes csalással október 21-én ünnepeltek: XIV. Lajos és minisztere Col- bért ugyanis ezen a napon írta alá Versailles-ban azt a rendeletet, amely különleges státust biztosit Moliére színházának és elrendeli például, hogy Párizsban és elővárosaiban csak ők tarthassanak színielőadásokat.. Moliére háza méltón emlékezik direktorára: eddig 30 ezerszer játszották műveit vagyis átlagban minden harmadik este Moliére-mű van műsoron. Az idei jubileumi díszelőadásán Az úrhatnám polgárt játszották. A Pompidou művelődési központban gazdag kiállítás nyílt a Comédie múltjáról, s Francois Reichenbach és Bemard Ga- voty szép dokumentumfilmben örökítette meg a színház történetét. Természetesen színháztörténeti művek is készültek, köztük egy gazdagon illusztrált díszkötet. A Comé- die-t azonban hódolat, bírálat is ériA bírálatok egyik célpontja a Comédie hagyományőrzése. Még a mai rendeződ önkény topzódása idején is tán- .toríthatalanul ragaszkodik az eredeti szövegekhez: Moliére, Racine, Corneille és a többi klasszikus egy sor húzás, változtatás nélkül hangzik el, hagyományos díszletek közt, hagyományos kosztümökben. Ugyancsak hagyományosain őrzik a még Moliére személyes fellépései idején kialakított mozgalmas, pergő ritmusú kamédiastílust, amelyben még a szereplők mozgása is ritmikusan megkomponált. Több mint száz éve támadják, gúnyolják már ezt a hagyományőrzést, hasztalan, a Comédie nem enged belőle. S akármilyen porosnak, elavultnak is kiáltják ki, érdekes módon mégis vonzza a közönséget: telt házak, évente 170 ezer néző előtt peregnek a Comédie „unalmas nevetséges” előadásai. Sokan kutatták az idei évforduló kapcsán is, mi a titka ennek a közönségsikernek. A legtöbben arra jutottak: a Comédie azért hódítja meg a Jelenet Moliére: A fösvény című színművéből a Comédie Francaise budapesti vendégjátékából közönséget, mert a színészek színháza. A Comédie-ben valóban mindig a legjobb francia színészek, legendás egyéniségek léptek színre, elég talán Rachelre, vagy Sarah Bernhardt-ra emlékeztetni. A Comédie nagyszerű színészegyéniségei azonban nemcsak ragyogó szerepekben parádézhatnak, döntő szavuk is van a színház vezetésében. Jellemző, Kbgy Napóleon még 1812-ben, az égő Moszkvában is tudott időt szakítani arra, bpgy október 15-én kibocsássa híres statútumait, amelyek lényegében máig érérvényesek- Ezek legfontosabbika, hogy egy hattagú választott színésztestületnek döntő szava van új színészek fölvételében, a rendező megválasztásában, a műsorterv kidolgozásában, de még a szereposztásba is beleszólhat. Az örökös tagokat nem lehet elbocsátani, szép fizetésük van, és még a bevéielből is részesednek. Az igazgatónak adminisztrátor a neve, *■ már ez is jól jelzi, hogy nem azonos a rettegett direktorokkal. A szinházvezetésnek ez a demokratizmusa bizony példaképül szolgálhat bárhol a világon. A Comédie mai adminisztrátora, Jacques Tója, érdekesen fogalmazta meg a sokat támadott hagyományőrzés lényegét, a neves avantgárd zeneszerző, Boulez szavaira hivatkozva. Aki anekdotával jellemezte a hagyományőrzést. Szerinte a hagyomány úgy száll nemzedékről nemzedékre, mint az adomabeli katonai parancs: a sorba állított regruták utolsó tagjához már egészen más jut ed, mint amit az első fülébe súgtak. Tója szerint ebből mégis jó dolog sül ki: például a szemforgató képmutatóról Moliére által elindított súgás mindig korszerűen hangzik el a színen, a sorban utolsó színész és rendező félfogása, értelmezése szerint, szó sincs hát megmerevedésről, betokoso- dásról. Valójában régóta nem Is lehet szó erről a Comédie- ben, hiszen a kísérletektől sem riad vissza, főként mióta az Ödéon két termét is rendelkezésére bocsátották. Brecht, Beckett, Ionesco állandóan szerepel a műsorrendjében, s Tója ma olyan avantgarde szerzőket is színre vjsz, mint Eduardo Manet, vagy Denise Chalem. A párizsi Figarónak tehát valószínűleg igaza van, amikor a háromszázadik évadját jubiláló Comédie-ről azt írja: „Egyre fiatalabb öreg hölgy-” Homoródi József 8 NÓGRÁD - 1980. december 7„ vasárnap A nagy tükör vonzásában Iványi Ödön tárlatáról November közepétől gyönyörködhettek az érdeklődők Iványi Ödön festőművész ak- varelljeiben a Lampart ZIM salgótarjáni gyára „Munkaművészet” galériájában. Ezek az akvarellek a művész egy idő óta ismert — és elismert — újfajta látásmódjának dokumentumai. Iványi Ödön ugyanis az utóbbi években új kifejezési módokat talált a maga számára, mellőzve a formaalakítás korábbi szempontjait, újabb és újabb forma- és színváltozatokat hoz létre. A művésznek ez az alkotói korszaka az élmény egyéni, elsősorban lírai átírásában, festőiségének színvonalában válik emlékezetessé. A galériában huszonhét ak- varell várta a látogatókat ezekben a hetekben, válogatás a legújabbakból, alig egy, vagy másfél év terméséből. Most, hogy szürkévé, vagy éppen fehérré vált a kinti világ, még megkapóbbnak látszott az a színvilág, amely a munkásgalériát betöltötte. A különböző, köztük nagyméretű akvarellek hangvétele, színkezelése változatosságot mutat, az impresszionisz- tikusabb megoldástól a keményebb szín- és vonalkezelésig, a szerkezeti zártságig, mégis, a kiállítás alapvetően egységes indíttatású lírai látomást sugall. Amikor annyi bajt és megpróbáltatást lát a világ, s szinte naponta különböző katasztrófákról szólnak a híradások, ezek az akvarellek a szépségbe vetett hittel mutatják föl egy harmonikusabb világ megteremtése iránti vágyat. Bármennyire változatosak tematikailag is az akvarellek, egyensúlyt teremt bennük az a látásmód, amelynek középpontjában a természetet is a maga hasonlatosságára formáló emberi munka áll, másrészt az anyagi világ szép és feszültségekkel terhes rendje sugárzik. Finom párába burkoltan, vagy éppen fényhasábokká törve, föltűnnek a művész kedves tájai, például a tokaji borvidék, a vízpartok, vagy éppen a nógrádi vidék, a Cserhát világa, a dorrjbok éle, a völgyekben megbúvó házak, futó patakok, s mindaz a szelíd fény, amely ezt az északi tájat beragyogja. A „Falum Cserhátszentiván”, a „Hegy alatt”, a „Nyugalom” című akvarellek tartalmazzák mindazon izgalmakat, amelyek a téma iránti szeretettel együtt harmonikussá avatják Iványi Ödön festői világát ezekben az években. Külön említendő, hogy a vízzel és nappal milyen intenziven foglalkozik a művész. Számára „a nagy tükör” teremti meg azt az atmoszférikus jelenséget, amely bűvkörébe vonja az embereket és az adott tájat, újabb és újabb csodákat kínál a nap- és az évszakoknak megfelelően. Címeket említek: „Egyedül a vízen”, „Reggeli víztükör”, „Halászok”, „A nagy víz”, „Víz és háló” és a sort még hosszan lehetne folytatni. A tavaszi, a nyári pompa bomlik ki a vizek partján, ahol az ember él, halászik és földet művel, szőlőt termeszt, örül és bánkódik. Iványi Ödön az életnek ezt a gazdag változatosságát egységes szemlélete által vonja szintézisbe, s az elvonatkoztatással olyan mértékben él, amely a boldog líraiságot kínálja ajándékként a látogatónak. A kiállítás a napokban bezár. A művész ezt az akvarell- gyűjteményét kiegészíti újabb műveivel, és e gazdag anyagot Nagybátony-bányaváros- ban mutatja be. Ottani kiállításának megnyitását december 13-ra tervezik. A ZIM- galéria látogatói e par hót alatt olyan művész munkásságához kerültek közelebb, aki az akvarell műfajban egyre inkább figyelmet érdemlő egyéniség. T. E.
