Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
Jogi tanácsadó Hideg idő Szilveszterezzen Lipcsében! Jogi szabályok a családi pótlék fizetésekről t Családi pótlék ügyben egyszerre három olvasónk is fordult hozzánk kérdésével. K. Lászlóné szécsényi olvasónk húsz év után szülte negyedik gyermekét. Sérelmezi, hogy e gyermeke után családi pótlékot nem kap, holott tudomása van arról, hogy egy gyermek után is jár családi pótlék ott, ahol a többi gyermek már nem jogosult családi pótlékra. S. Ferenc olvasónk három gyermek eltartásáról gondoskodik. A három gyermekből azonban csak egy részesül családi pótlékban, mert a másik kettő árvaellátást. Olvasónk sérelmezi, hogy csak egy gyermekének emelték 150 forinttal a családi pótlékát, a másik kettő pedig nem kapta meg a havi 150 forintot. N. Jánosné salgótarjáni olvasónk férje Tatabányán négyéves középiskola nappali tagozatán tanul; gyermekeit tehát teljesen egyedül neveli. Kérte vállalatától, tekintsék egyedülállónak és részesítsék az egyedülállókat megillető kedvezményekben. Kérését azzal utasították el, hogy nem lehet egyedülálló, mert férje az átlagkeresetét megkapja. Hogyan rendelkezik ezekben a kérdésekben a jogszabály — kérdezik olvasóink. K. Lászlóné olvasónknak valóban helytálló, annyiban a tájékozódása, hogy több nem jogosult gyermek esetén egy gyermek után is meg kell adni a családi pótlékot. Ezt a jogot azonban a TB törvény feltételhez köti. A 28. § (3) bekezdésében ugyanis azt mondja, hogy ... „Egy gyermek után jogosult a biztosított családi pótlékra abban az esetben, ha e gyermek figyelembevételével 1971. november hónapot követően két, vagy több gyermek után már megillette családi pótlék. Bár elképzelhető, hogy a meghatározott időt követően, vagyis 1971. november után lészesült még családi pótlékban, ennél a családi pótléknál azonban teljesen kizárt, hogy egy időben negyedik gyermek után is részesült volna családi pótlókban. Ennék hiányában pedig negyedik gyermeke után családi pótlékban nem részesülhet, férje vállalata tehát jogszerűen járt el, amikor negyedik gyermeke után a családi pótlék kifizetését elutasította. Sz. Ferenc olvasónk levelében is elismeri, hogy két eltartásában levő gyermek árvaellátásban részesül és csak egy gyermek után kap családi pótlékot, amelyet a 150 forinttal emelt összegben rendszeresen meg is kap. A két árvaellátásban részesülő gyermek családi pótlékra nem jogosult. Minthogy a havi 150—150 forintos emelésekkel a rendszeresen kifizetésre kerülő családi pótlékok összegét kívánták növelni, az a gyermek, aki családi pótlékban nem részesül, a havi 150 forintos emelésben sem részesülhet. Olvasónk sérelmezése tehát alaptalan. Mindkét árvaellátásban részesülő gyermek jogosult viszont a havi 130—130 forint jövedelempótlékra, amely összeget az árvaellátás összegével remélhetőleg rendszeresen meg is kapja. A két kedvezőtlen válasz után kedvező választ tudok adni N. Jánosné salgótarjáni olvasónk kérdésére. Az egyedülállóság tekintetében rendelkező 3/1975./VI. 14./ SZOT számú szabályzat 9. § (2) bekezdésében ugyanis kimondja: „Egyedülállónak kell tekinteni azt, akinek a ; c./házas- társa közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény — ideértve a hittudományi főiskolát (akadémiát, teológiát) is — nappali tagozatán tanult stb.” A jogforrás tehát az egyedülállóság kérdését nem teszi függővé attól, hogy a nappali tagozaton tanuló házastárs tanulmányi ideje alatt részesül, vagy nem részesül átlagkeresetben vagy más jövedelemben. Bár a jogszabály egyértelműen és világosan rendelkezik arra való tekintettel, hogy megyénkből többen is tanulnak Tatabányán ebben a középiskolában és különböző vállalatok eltérően értelmezték a fenti rendelkezést, a Társadalombiztosítási Igazgatóság külön is megkérdezte felettes szervét a követendő eljárásról, akitől egyértelműen azt a választ kapta, hogy a tatabányai iskola nappali tagozatának itthon levő házas társát egyedülállónak kell tekinteni és mindazok a kedvezmények megilletik, amelyekre az egyébként egyedülállók jogosultak. Tehát a hatvannapos gyermek- ápolási táppénzre, a családi pótlékra is jogosultak. Javasolom, újból keresse meg a vállalatot és kérje visszamenőleg a kedvezmények megadását Amennyiben kérését ismételten elutasítanák, forduljon panaszával a Társadalombiztosítási Igazgatóság családi pótlék csoportjához, vagy a vállalatnál működő társadalombiztosítási tanácshoz. D. J. S. A Salgótarjáni városi Tanács VB. Városgazdálkodási Üzeme értesíti az alkalmi munkavállalókat hogy a téli időszakban az időjárástól függően — rendkívüli hómunkásokat felvesz. Díjazás 8 órás munkaidőre, nappal: 140,— Ft Éjszaka: 200,— Ft Rendszeres, napi tájékoztatás 7 órától 15 óráig a 10-366/11 telefonon, illetve egész nap a Salgótarján, Karancs út 66. sz. alatti eligazítóban. Értesítjük kedves ügyfeleinket hogy zárlati munkálatok miatt 1980. december 4-én (csütörtök) és december 5-én (péntek) 12 éráig tartunk pénztári ss&Jgáiatot » Nógrád megyei igazgatóságnál (Salgótarján) és a balassagyarmati járási fióknál. Országos Takarékpénztár Nógrád megyei Igazgatósága Az elmúlt hét elején párás, kö- dös volt az Alföld időjárása. Hajnalban csak néhány helyen csökkent a hőmérséklet fagypont alá, a kora délutáni órákban az Alföld északi részén 3—8, a déli területeken 9—12 fokig melegedett fel a levegő. A hét közepétől csapadékosra fordult az időjárás. Eleinte még mindenhonnan esőt jelentettek, majd az északi területeken az esőzést havazás váltotta fel. A hőmérséklet fokozatosan csökkent, a hét végére e?. éjszakai hőmérséklet fagypont alatt, a maximum-hőmérséklet fagypont körül alakult. A hét végén nagy mennyiségű hó hullott, néhány helyről 30—40 cm-es havazást jelentettek. Az időnként erős szél, valamint a felhalmozódott 10—30 cm-es hóréteg hatására a közlekedésben súlyos gondok jelentkeztek. A hét első felében fokozatosan csökkent a csapadékhajlam. Az észa- kias áramlás hatására a minimum-hőmérséklet —10 fok közelében, a maximum-hőmérséklet 0, —5 fok között alakul. A következő napokban megmarad az idő télies jellege. Jelentős mennyiségű csapadék már nem valószínű, de a Tiszántúl délkeleti, keleti térségében a hét közepén többfelé alakulhat ki újabb havazás. A hét végétől a felhőzet fel- szakadozása várható, a csapadékhajlam csökkenni fog. Sokfelé alakul ki hófúvás, mert a szél időnként megerősödik. Hideg lesz az idő. A hőmérséklet a hajnali órákban —10, —15 fok között alakul, kora délután sem emelkedik fagypont fölé a hőmérő higanyszála; a nappali maximumok —5, —1 fok között várhatók. Előrejelzés a mezőgazdaságnak. Az elmúlt hét elején túlnyomóan száraz hazánk időjárása, csak az északi megyékben volt egy kevés csapadék. Párás volt a levegő, a köd egyes helyeken egész nap megmaradt. A hét közepétől csapadékosabbra fordult az idő, csütörtöktől a hőmérséklet is fokozatosan csökkent. Az esőt pénteken havas eső, havazás váltotta fel. A hét végén erős havazás volt, ami a megerősödött széllel együtt fennakadásokat okozott a közlekedésben. A továbbiakban felhős, hideg időre számíthatunk. Kisebb na- vazás, hózápor még kialakulhat, de a csapadék valószínűsége egyre csökken. A hőmérséklet haj- nakban —10, —15 fok között lesz, napközben sem számíthatunk —l, —5 foknál magasabb hőmérsékletre. Útvonal: Lipcse. Utazás időpontja: 1980. december 27—1981. január 2. Közlekedés: oda — repülő, vissza — vonat. Étkezés: félpenzió (reggeli + vacsora -f- szilveszteri vacsora) Elhelyezés: Lipcse Hotel Parkban 2 ágyas szobákban. Program: városnézés, Népek Csatája emlékmű, Tamástemplom, szilveszterest. Részvételi díj: 2900, — Ft/fő. Jelentkezni lehet: az EXPRESS Nógrád megyei kirendeltségén : Salgótarján, Bajcsy-Zs. út 17, Tel.: 10-833/59 mellék. Balassagyarmat, Rákóczi F. út 61. Tel.: 385. Talajnedvesség % Megye Pest Nógrád Heves Szabolcs-Sz. Borsod-A.-Z. Szolnok Hajdú-B. Bács-Kiskun Csongrád Békés 0—50 cm 50—100 75—80 30—35 80—85 30—35 75—80 35—40 75—80 45—50 70—75 45—50 70—75 30—35 70—75 50—55 70—75 35—40 65—70 30—35 70—75 30—35 Salgótarjáni iparcikk jei- jegű kereskedelmi egységbe pályázatot hirdetünk bolfvezetőheiyettesi állás betöltésére kereskedelmi szakközépiskolai végzettséggel vagy több éves kereskedelmi gyakorlattal. Érdeklődni: a 10-977 számú telefonon. BAKMILYEN irodai munkát, önálló levelezést, gépelést vállalok. Megbízásokat: ,,Gyakorlattal” jeligére, hirdető, Balassagyarmat, Luther utca 8. KISÁP ÁROS fiatalember Salgótarjánban vagy környékén lakást vagy lakrészt bérelne. Telefon: 14-747. BÚTOROZOTT albérleti szoba kiadó férfi részére. Salgótarján, Pécskő út 11., földszint 2. SZOBA-konyhás albérletet keresek Pásztón. Ajánlatokat: a pásztói könyvesbolt- aa, „Sürgős” Jeligére kérem. KÉTSZOBÁS lakás eladó. Érdeklődni: Tar, szondy út 9. sz. alatt. GARÁZS eladó a Damjanich út végén. Érdeklődni: Salgótarján, Rákóczi út 77. SZOBA-konyhás lakás melléképületekkel eladó. Salgótarján, Liget út 6. (Egészségház mellett.) NAGYRÉDÉN, Szabadság út 8. alatti, 463 négyszögölön, ú) telepítésű szőlővel, 3 szobás összkomfortos családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni a helyszínen és 20 órától a 63-032 telefonon. JÖ karban levő kisebb családi ház kerttel eladó. Salgótarján, Táncsics út 53. GARÁZS eladó a Kemerovo köfüt alatt. Érdeklődni: a 14-135 telefonon, délután 16 órától. VÍZVÁLASZTÓN horgásztanya felszerelésekkel eladó. Kádár, Salgótarján, Rákóczi út 93. 1/2. SPORT Chrysler Sunbean 1600-as jobb kormánnyal, sztereó rádiómagnóval igényesnek eladó. Műszakilag 1983-ig érvényes. Gyártási éve 1977. Érdeklődni: Kis- terenye, Május 1. út 18. Péntek délutántól vasárnap estig. ELADÓ Unitra Grundig 4 sávos magnetofon, 2 éves, 2000 forintért. Sós- hartyán, Petőfi út 7. Kovács. ÚJ TERMÉK A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat gótarjáni boltjaiban! NÉGERCSÓK (6 db csokoládés csemege) ára: 18,— Ft. — ÉVI ABC Arany J. út 1. — Kohász ABC Malinovszkij út 54. — ABC Áruház Kemerovo krt. ■— Önkiszolgáló élelmiszerbolt Pécskő út 3. — Édességbolt Tanácsköztársaság — Napsugár ABC Vöröshadsereg út 4L sálié? Télapó-csomagok ingyenes házhoz szállítását vállaljuk december 5-én délután ABC áruházainkból! Salgótarjánban: ÉVI ABC KEMEROVO-TELEPI ABC KOHÁSZ ABC NAPSUGÁR ÉLELMISZERBOLT Ba lassagyarmaton: Arany János út 1. Kemerovo krt. Malinovszkij út 52. I Vöröshadsereg út LENIN-LAKÓTELEPI ABC ÁRUHÁZ Megrendelését már most szíveskedjen bejelenteni! BESZTERCE-TELEPIEK FIGYELEM! CENTRUM AJÁNDÉK VASÁR A BESZTERCE-TELEPEN! Az F/2 épület földszintjén, naponta: 13—18 óra között. Női, férfi- és gyermekfehérnemű és kötöttáru Női és férfidivatáru Bőrdíszmű és ajándéktárgyak Kozmetikai cikkek Édesség A CENTRUM ÄRUHÄZ A VÄSÄRLÖKHOZ MEGY — HA SZNÄLJÄK KI A KEDVEZŐ ALKALMAT! AJÁNDÉKOT VÄSÄROLJANAK A CENTRUM ARUHÁZ KÜLÖNRÉSZLEGÉN