Nógrád. 1980. december (36. évfolyam. 282-305. szám)

1980-12-17 / 295. szám

Könyvekről Azonos témáról eltérően Diákszemmel, tanárszemmel * a felzárkóztatásról HOGYAN KEZDŐDÖTT? ;,Év elején matematikából, oroszból és magyarból írtunk felméréseket (ezeket szeren­csére nem osztályozták...). Min­denkinek a matek sikerült leg­rosszabbul. Tanárnő három részre osztotta az osztályt és indult a három csoport szá­mára a felzárkóztató foglal­kozás. A legjobbaknak össze­sen csak háromszor kellett megjelenniük, a másik két csoportnak hetente egyszer, hétfőn és csütörtökön. Azt mondták, hogy a gyengébbek közül át lehet kerülni a job­bakhoz vagy fordítva. Ez a felzárkóztató fontos és szük­séges ahhoz, hogy az osztály együtt maradjon”----- „ ... kü­l önböző iskolákból kerültünk össze, ahol az anyagot más­képpen adták le, s másképp követelték meg a dolgokat. A tanulmányi alap nem min­denkinél van azonos szinten. Ezen segít a felzárkóztató, ha kis mértékben is.” ... „Az órán 26 fő van együtt, a fel- zárkóztatón jobban van mód az egyéni hiányosságok fel­mérésére, kijavítására”. „Eb­ben a kis közösségben minden­ki nyíltabban beszél, mint az osztályban, mert körülbelül egyforma képességűek vannak együtt. Itt ^merünk kérdezni, ha nem értettünk meg vala­mit Többnyire az általános iskolában tanultakat ismétel­tük, de ha valami probléma felmerült a mostanában ta­nultakkal, azt is jnegkérdez- hettük”. „Én oroszra járok. Mindenki ott szokott lenni, sokat gyakoroljuk a ragozáso­kat. Elég jó tanuló vagyok, de az általános iskolában abból állt az orosz tanulása, hogy bemagoltuk az olvosmányokat. Most már lassan megtanulom a ragozások használatát A többi tárgy jól megy (általá­nos iskolában oroszból is ötö­söm volt).. A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola elsős gimna­zistái írták le véleményüket a felzárkóztatásról, abból válasz­tottam ki e néhány sort. Só­kan szinte szóról -szóra hason­ló gondolatokat írtak le. Ami többeknél vissza-visszacseng: megéri, mindenkinek ajánlom, másképp nem lehet utolérni a jobbakat. Még az is így véle­kedik, áld őszintén leírta: többször nem ment el, ám ér­zi, otthon hiába ül a könyv fölött, egyedül képtelenség megérteni a dolgokat. A megkérdezett osztály egy- harmada-fele vidékről jár be, még olyanok is vannak köz­tük, akik összevont osztályok­ban tanultak vagy orosz kép­zésben csak részlegesen vettek LEÜLTÜNK EGY kis be­szélgetésre néhány másodikos­sal is — ők már a felzárkóz­tatás első esztendejének ered­ményeiről, avagy kudarcairól is tudnak. — Négyen maradtak ki az osztályból. Volt, akinek más­sal is problémája akadt, de oroszból mindnyájuknak. Pe­dig rendszeresen eljárt legtöb­bünk a foglalkozásokra — de a hézagok betömésére ez az idő kevésnek bizonyult. Az öt kezdő oroszosból csak egy zár­kózott fel... Az az 5—6 fő, aki a gyengébb produkció miatt járt, ám amúgy hivatalos óra­számban tanult oroszt az ál­talános iskolában, végső so­ron sikeres volt, nem bukott közülünk senki esetleg még jobb is lett kettesnél. — Hármas-négyes jegyek­kel jöttünk — mégis, volt olyan,' akinek mindegyik fel­zár kóztatóra járnia kellett vol­na.... — Hogy mi lett a lemorzso- lódottakkal? Hárman a keres­kedelmi szakiskolában tanul­nak, egy fő üzletben dolgozik. Az az igazság, hogy ők ere­detileg sem ide akartak jön­ni, részben ez is magyarázza, miért nem sikerült a felzár­kóztatás. De csak részben.... Most, másodikban konzultá­ciók vannak — a tavalyi fel­zárkóztatósok közül sokan járunk erre. Matematikából az osztály fele most is nagyon gyenge — emellett a jobbak is segítenek, tanulópárok avagy tanulócsoportok dolgoznak együtt, hogy kevesebb legyen a bukás félévkor. Miként summázhatnánk, mi­lyennek látják diákszemmel a felzárkóztatást, a tanórán kí­vüli segítséget? Többen meg­fogalmazták: kevés, ha csak a tanár magyaráz és a diák sü­keten hallgat, ott is épp oly passzív, mint az órán. A rész­vétel maga nem oldja meg a problémákat!... Irta valaki, hogy már általános iskolában el kellene kezdeni... — bizo­nyára olyasmire gondolt, ami több helyen szokás már, azaz a középiskolai elkészítőre. Ám, azokon a helyeken, ahol a sza­kosan leadott órákkal eleve gondok vannak (például orosz­ból, vagy túl sok a helyette­sítés matekból) — érthetően erre nincs mód. Tanár szemmel meglepően (vagy érthetően?..;) hasonló a kép. Deák Kálmánná már hét éve tanit itt, matematika—fizi­ka szakos. Népi pesszimista a felzárkóztatással kapcsolat­ban, de csodát nem vár tőle. — HALADNI IS, pótolni is: a legjobb akarattal sem min­denki képes erre, hát még ha nincs is meg ez a legjobb aka­rat.. Csökkenti igen, de meg­szüntetni nem tudja a felzár­kóztatás a bukásokat Igaz, már kerültek át a mostani el­sősök közül a leggyengébbek­ből a középső csoportba (volt viszont fordítva is). Igyekez­tünk rendszerezetten átvenni az általános iskolában leggyen­gébben megtanult részeket — 'a törtek, előjeles számok, az egyenletek terén. A feladat­lapok még nem tökéletesek, hiszen a fejlődőképességről nem adnak megfelelő képet — a logikus gondolkodásról, a feladatmegoldó képességről menet közben kell meggyő­ződni. Ügy látom, most is lesz­nek néhányan, akiknél ez a felzárkóztatás során derül ki. És ez sem lekicsinylendő! G. Kiss Magdolna Nem tudom, mennyi a szer­kesztői szándékosság abban, hogy a Rakéta Regénytár egyes kötetei nemcsak címe­ikben (Nyikolaj Jevdokimov Kálvária tér, Antonio Ta- bucchi Itália tér) „rímelnek”, hanem témájukban, sőt tár­gyukban is. A korábbi köte­tek közül például Csák Gyu­la A legnagyobb sűrűség kö­zepe című kisregénye ugyan­úgy az apa és a fiú kapcso­latáról, megromlott viszo­nyáról fest érzékletes képet, mint az amerikai Saul Bel­low Napjaid gyümölcse. De más a társadalmi környezet, az életkörülmények és szemé­lyes törekvések rendszere, ennek következtében más az írói megközelítés, noha a meg­oldás hasonlatos. Csáknál a fiú módos és befutott ember, az apa nagyotmondó, álmo­dozó, szegény, Bellownál ép­pen fordítva van, a koros apa gazdag, realista, a / fér­fiideje legszebb korában le­vő fiú tehetetlen, vegetáló —, s a lényeg: egyik tehetős sem kíván önszántából, vérségi, humanitárius alapon segíte­ni a másikon. Az ősszel megjelent Ra-Re kötetek között is találunk két kísértetiesen hasonlító kisre­gényt: kiindulási helyzet­ben, egyéni vágyakban, gon­dolkodásban. Am a megírás módja teljesen eltérő, kü­lönböző az írás mélysége, ha­tása, híven kifejezve az írói habus .közötti különbségeket. A két könyv: Kunszabó Fe­renc Hét nap a hegyen és Odze György Tőled függ cí­mű regénye. Kunszabó írásán erősen ér­ződik az eredeti „szakma”, a szociológusi, riporteri múlt és jelen. Feltehetően szépírói gyakorlatlansággal magya­rázható, hogy a jelenetek többségében a felszínen ma­rad, s az olvasót inkább a- nálunk nyomtatásban még szokatlan szavakkal lepi meg, mintsem a történés érdekes­ségeivel, a helyzetek sistergő hőfokával, az alapok plaszti­kusságával. Talán ez ma­gyarázza azt is, hogy több közhelyes hasonlatot benne hagy a műben. Mindez saj­nálatos, hiszen egészen ér­dekfeszítően kezdődik. A vál­lalás: megírni egy olyan nagy szerelem történetét, amelyik­nek nincs vége, nem úgy, mint a Rómeó és Júliának. Újszerű vállalkozás, kíván­csivá tesz, e kíváncsiság azon­ban ívenként hagy alább. A már említettek miatt, vala­mint az olvasó afölötti mor- fondírozásában, hogy nem ér­ti igazából, miért téblábol a bányászősöktől származó fiú hőse, miért nem érzi jól ma­gát környezetében, miért tart­ja fölöttük állónak magát, amikor az égvilágon nem tesz semmit, azonkívül, hogy teng- leng, lubickol és szeretkezik. Egyáltalán: mivégre divat ez a téblábolás? Még a fia­tal szerzőknél csak megma- gyarázgatja magának az em­ber, de egy sokat próbált írónál már akaratlanul is di- vatkergetésnek véli. A fiata­lok rossz közérzete nem hi­szem, hogy társadalmi prob­léma, a művek tömkelegé után ítélve mégis annak lát­szik. A rossz közérzet sokkal inkább egyéni gyökérzetű, a kiskaliberű ember nagyra­vágyó tehetlenségének, alko­tásra, hasznosságra képte­lenségéinek bizonyítéka. Ren­geteg a társadalomban a le­hetőség a cselekvésre! Odze György Tőled függ cí­mű regénye Gémesi Károlyá- nak rossz közérzete indokolt: nem sikerült megírnia úgy, ahogyan szeretné a regényét. Hányódása munkahelyekről munkahelyekre, egyik szere­tő karjaiból a másikba, a gyorsan elvirágzó igaz sze­relembe való belebotiása az írásképtelenség következmé­nye. S, hogy e következmé­nyek meddig tartanak, azt a cím mellett (Marcus Aureli­us császártól kölcsönzött) a regény egész eszmeisége su­gallja: tőled függ, azaz min­denkinek saját magától. Aho­gyan kitűzi maga elé és meg­valósítja a célt, ahogyan él, válogatja barátait, . kapcso­latait. Kitűnő regénynek tartom Odze György művét. A nyom­dafesték Ugyan itt is sok min­dent elbír (ez egyszersmin- denkorra polgárjogot is nyert már nálunk is), mégsem tű­nik fel, mert a szavak hasz­nálata motivált, nem túlfe­szített, s főként: nem vonja el- figyelmünket a lényegről, Gémesi Károly vívódásairól és mai társadalmunk ellentmon­dásairól, erkölcsi torzulásai­ról. A harmincas főhős ro­konszenves figura, ha vét is időnként az „ízlésünk” ellen, mert mindvégig megőrzi a cselekedni akarás, a tiszta emberi kapcsolatok kiépíté­sének vágyát, s eljut annak felismeréséig, hogy a nehéz­ségeken —, melyeket amúgy- is elsősorban saját maga zú­dított magára.— önnön erejé­ből keli úrrá lennie. Odze György írásmódja a ma eluralkodott szabadon ára­dó „mesélési” forma, nem használja a párbeszédet, bel­ső monológoknál a nagybetű­ket. Ebben is különbözik: Kunszabó regényétől, mégsem ezért jobb; hanem a lényeg­látása, a teremtőereje, az ér­dekessége folytán. Odze hősé­vel kapcsolatosan kimondja mindazt, amitől mi is szeret­nénk megszabadulni: a ma­gányt, a közép-európai tradi­cionális tehetetlenségből fa­kadó maradiságot, az erköl­csi értéktelenséget. Műve ta­nulságos, lebilincselő, hasz­nos olvasmány. (ok) Uj orgona Szombathelyen A szombathelyi Bartók Béla terem új orgonát kapott. A* ezerhatszáztizcnnégy sípos, huszonhárom regiszteres, Drezdá­ban gyártott orgonát az NDK-ból érkezett szakemberek már összeállították. Lehotka Gábor orgonaművész ünnepi hang­versenyen „avatta fel” az új hangszert. Űj vizsgáztatási rendszer kialakításán dolgoznak ezek­ben a hetekben és a második félévre módosítják a vizs­gaszabályzatot az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen. Amint az egyetem oktatá­si osztályán elmondták: az új rendszer lényege, hogy az ed­digieknél gyakrabban ellen­őrzik majd a hallgatók tudá­sát, felkészültségét. A szá­monkérés módját a tansze­Uj vizsgáztatás az ELTE-n kék, a tantárgyak jellegének, a tanulócsoportokba tarto­zók számának megfelelően állapítják meg. A hallgatóka két vizsgaidőszak között is, a szorgalmi időszakban szóban és írásban, rendszeresen szá­mot adnak ismereteikről, zárthelyi dolgozatot írnak, szóbeli, vagy írásbeli kérdé­sekre válaszolnak. A tesztek mérik majd a logikai képes­séget, gondolkodásmódot, de nem lehetnek elsődleges vizs­gáztatási módszerek. A hall­gatóknak, főleg a tanársza­kosoknak és a jogászoknak szóban azért is kell vizsgáz­niuk, hogy fejlesszék előadó- készségüket. Az utóbbi évék tapasztala­tai szerint nem kevés hall­gató csupán a vizsgaidőszak­ban tanul, s még, ha többé- kevésbé eredményesen le is vizsgázik, a képzettsége hiá­nyos és egészsége is megsíny­li a vizsgahajrát. Ezért is vál­toztatják meg a vizsgarend­szert, az egyetemi vizsgasza­bályzatot, amelyet több mint tíz évvel ezelőtt dolgoztak ki. Tudunk-e szeretni ?, N incs szomorúbb a szeretet normaként való megfogal­mazásánál. S meddőbb dolog sincs ennél. Hiszen se­gíteni, ölni, dolgozni lehet parancsra, de szeretni nem. Bergman egyik fő tétele, hogy azért nem találjuk Istent, mert nem tudunk szeretni. Azaz nem találjuk önmagunkat. Bergman azért is tapint rá a lényegre, mert az önként vál­lalt szeretet együtt született a kereszténységgel. Megbomlott — a római társadalom válságaként — az emberi összetarto­zás természetessége. Olyan hiányhelyzet keletkezett, amely- ben megnövekedett a vallás iránt való szükséglét. Az Ujtes- tamentum is a hiány, pátoszát viseli, s jobban átgondolva ez nem más, mint a szeretet mitológiája. A szeretet nem norma, de azért feltételei vannak. Igen kegyetlen feltételei. Mert a szeretet ma már nem természe­tes összetartozás, hanem önként választott kötelék. Feltéte­lezi a kölcsönösséget is. A szeretet fenntartás nélküli, mert nem ismer racionalitást, ezenkívül feltételek nélküli, mert nem lehet megindokolni. A polgári világban a racionalitás vált egyeduralkodóvá. Így a szeretet nem más — ilyen feltételek mellett.—, mint „energiapocsékolás”. Lázadás a racionalitás rémuralmával szemben. Ezért korunkban egyre veszedelmesebb és vak­merőbb vállalkozás szeretni, hiszen a racionalitás rendszerén belül nem térülnek meg azok az áldozatok, ami szükséges a szeretéshez. Érdekes, hogy a szeretet kockázatát azok vállalják el­sősorban, akik túlontúl gyöngék ahhoz, hogy elviseljék a következményeit. Mert a civilizáció kialakította a védekezési mechaniz­musokat a szeretet ellen. Azt a helyzetet, hogy minél kisebb legyen a veszélye a megszerelésnek. Ez látszik az érintkezési "iszonyokban is — sok embert ismerünk, de felszínesen. S ha az emberek találkoznak, nem beszélgetnek, hanem tár­salognak. Szándékolt felszínesség ez, mert minden ember azzal fenyegeti önmagát, hogy végül is megismer valakit és megszeret. S hányszor találkozunk kellemes társalgókkal, akik sem­mit sem mondanak. Talán éppen ezért jó hallgatni őket. Mert végső soron a hallgatás egyetlen módja a fecsegés. Védekezési mechanizmus az is, hogy nem szabad tudni az emberekről. Mert, akik a létezés terhét hordják, kelle­4 NÓGRÁD — 1980. december 17., szerda *| metlenné válnak. Hiszen illemszabályt sért, aki a felszínes­ség ellen vét. Nem jó tudni a sorscsapásokról sem, hogyne kelljen megismerni a könyörületet. Esetleg a statisztikákat érdemes megismerni, mert a számok mögött nincs ott az „egyetlen ember.” Tudunk az öngyilkosságokról, az alkoho­lizmusról, de arról már nein, hogy milyen motívumok mi­att lett valaki öngyilkos vagy alkoholista. Egy hétig járt be a kórházba haldokló édesanyjához egy ismerősöm, aki fáradtan, vörös szemmel ment iskolába. A fölháborodott tanár mesélte, hogy kz a fiú teljesen elzüllik, ■az egyik órán el is aludt. De nem vette a fáradságot, hogy megtudja: mi játszódik le ismerősömben. Szinte kötelezővé vált az ilyen sorscsapások eltitkolása is, vagy nem törődnek vele, vagy kellemetlenné válik ez a törődés. Annak is, aki­vel, annak is, aki törődik. Persze a bűnökről nyilvántartást vezetünk. Ezt sokkal könnyebb tudni, hiszen bennünk lehet a megbocsátás öröme. Érdekes az is, hogy a szokatlanul pozitív emberi magatar­tásokat a visszájára fordítjuk. Ha valaki többet tartózko­dik a munkahelyén, mert alkot, akkor könnyen ráfogható: stréber. Vagy keresünk neki olyan tulajdonságot, amely el­lensúlyozza ezt a szokatlan jót — például azt, hogy nem jön ki a feleségével, azért tartózkodik annyit máshol. De ha va­laki a kocsmában tölti az idejét, ez senkinek sem jut eszébe. Nem ismerünk szeretni, mert félünk a következmények­től. Félünk a vereségektől, félünk attól, hogy az önként vál­lalt, fenntartás nélküli szeretés ellenünk fordul. S ez nem az emberi lény szeretetre való képtelenségét jelenti, hanem a gyávaságot. S ha meggondolom, civilizációs ártalom is ez, mely talán a környezetszennyeződésnél is jobban pusztít, így tűnik el a szerelemre való képesség is, A halál tudása nélkül nincs szeretet, s a halált csak ter­mészetben lehet elhinni igazán. Amerikában ma már olyan temetéseket rendeznek, ahol a gyászolók zárt teremben bú­csúznak szeretteiktől. Ultramodern berendezések között olyan a gyászszertartás, mint egy koktélparti. Tehát a racionalitás tagadja a halált, mert ha ezt nem tenné, a szeretetet sem tagadná. Természetesen a halálról sem illik beszélni, legfel­jebb emlegetni szabad. A szeretet tehát fenyegetés is. Félelmetes indulatokat szabadíthat fel az emberben, amivel nem tud mit kezdeni. De ennek az ellenkezője is igaz. A magányba már igen sokan beletörődtek, mert a magányosságon túl­jutni csak szeretettel lehet. De az egyedüllétet — ami nem azonos a magányossággal — már sokkal nehezebb elviselni. Ilyenkor szoktuk mondani: kibírhatatlan, hogy engem senki sem szeret. Vaderna József Az utolsó ellenőrzést végzik a sípokon. franké Gottfried, az orgona egyik építője.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom