Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-13 / 266. szám
Ha" a^zó'ó nne llett Nem mind arany — ami lemez A következetesség a dolgok tiszteletben (tisztában) tartása, a szilárd etikai alapok megtartása nem feltétlen vezet megváltozott korunkban, változó szakmai-erkölcsi felfogásunkban a törzsökös konzervativizmushoz — egyebek között ez a felismerés villanhatott fel sok hallgatóban, amikor a hét elején a rádió új könnyűzenei sorozatának első adását hallgatta. Anélkül, hogy ágyútűzzel árasztanám el ezt a bearanyozott öreg, s mellesleg kedves verebet (Aranylemezek 1958 —1964) mégis megkérdezem: hogy kerülhet egy műsorba aranylemez és nem aranylemez, ha már egyszer a szerkesztőnek, Göczey Zsuzsának az az ötlete támadt az 1980— 81-es Music Almanach lapozgatása közben, hogy a popzene kedvelőinek igazi csemegét nyújtva (?) az almanach által közölt teljes aranylemez-vi- láglistát lemez formájában leforgatja a kedves hallgatónak?! És mit ad a szerkesztő? A kétségtelenül kedves magyar Csinibaba, a saját karában is giccsnek számító Pancsoló kislány, a mézédes Rejtély kér és kap helyet az Aranylemez-történelemről szóló rádiós könnyűzenei programban. Egy ötlet dúsítása néha magát az ötletet teheti taccsra, hogy egy igazán ide nem illő, ám a problémát legalább stílszerűen kifejező meghatározással éljek. Olyan ez, mintha egy aranyérmes olimpiai bajnokokról szóló riportkötet lapjaiba valaki belefűzné azoknak a honi sportolóknak az eredményeit is, akik lemaradtak a vonatról. Miért fontos mindez? Mert talán éppen a könnyűzenei élet környékén tapasztalható a legfeltűnőbben bizonyos felhígulás, bizonyos szakmai-erkölcsi lazulás, bizonyos elterjedése a hozzánemértésnek (nem a már említett szerkesztőről van szó), amely mind- megannyi lehetősége a következetes színvonaltartás mellőzésének: ai esetlegességek térnyerésének; a csoportérdekek túlburjánzásának, a belterjességnek. és így tovább, egészen odáig, amikor egy kétségtelenül koncepciózus, tapasztalt szerkesztőt „elvihet” egy ilyen ötlet: az aranylemezek közé besorolható a nem-aranylemez is, hiszen az ötvenes évek végén nálunk is voltak népszerű számok, s arról ugyan ki tehet, hogy az aranylemez, mint intézmény még nem létezett nálunk?! A szakmai „nagyvonalúság” egy másik példája az új Rock Lexikon is csak azért említhető itt, mert valójában tárgyában és témájában, sőt ta- lán-talán szándékaiban is bizonyos mértékig összekapcsolódik az új műsor és a könyv. Tardos Péter a Zeneműkiadónál jelentette meg ezt a sajátos hangú ..lexikont”, amelyben az igazán jól sikerült karikatúrák mellett számos fotófelvétel is helyet kapott, de mindössze egyetlen fotós nevét olvashatjuk, vagy három kép alatt... A könyvkészítés tisztességének vajon melyik részébe illeszthető ez a megoldás, amelyet még meg is tetéz a „kiadó” — ez olvasható ugyanis a könyv negyedik oldalán: „A kiadó mindent elkövetett a fényképek készítőinek azonosítására. Ezúton kér elnézést azoktól, akiknek esetében ez nem sikerült." Egyetlen fotóst kivéve tehát mindenkitől elnézést kellene kérnie. Az pedig, hogy „mindent elkövetett”, enyhén szólva nagyon is kétséges az „eredményt” látva. Hogy kerül a rádióműsorról szóló jegyzetbe ez a könyvkiadási szakmaierkölcsi probléma? Nem úgy, miként a sosem-volt aranylemez az aranyak közé. Kizárólag a szemlélet az, amely ezt a két, de tartalmát tekintve azért mindenképpen rokonságban álló produktumot egy asztalra teszi! És ha már a szakmai tisztesség, a megkövetelhető szakmai arányok terítéken vannak, tegyük hozzá azt is, amit az Aranylemezek című, most indult sorozat kapcsán — a tájékoztatás nyomán tapasztaltunk. A rádióújság majdnem fél oldalt szentelt a műsor szerkesztőjének bemutatására; egészen kislánykorától napjainkig mindent elmond róla Patonai Adrienne, a kedves hangú cikk szerzője... Igazán kedves... De mialatt beismeri, hogy az ötlet az aranylemezekkel arra kényszerítette a szerkesztőt, hogy most ismerkedjen meg néhány sikerszámmal (és nyilván néhány egykor híres előadóval, akik például a már idézett lexikonban sem találhatók, mert az meg a hetvenes évek sztárjaival foglalkozik, ez is milyen dolog, ha már lexikon, miért nem ölel fel nagyobb teret, lexikonhoz méltóbban?!), nos. miközben a szerkesztő ismerkedett mondjuk Perez Prado, vagy Gibson, esetleg Ray Charles aranylemezt megért műveivel, eladásával, addig ebbe a kibővített műsor-újság keretbe „nem fért bele több" magukról az egykor volt híres szerzőkről. Maradt az az édeskevés, amelyet a műsor közben Mécs Károly egyáltalán elmondhatott. A következetesség itt sem ártott volna és igazán csak sajnálhatjuk, hogy a szerkesztő nem osztotta meg velünk tudását ebben a köny- nyűzene-történeti sorozatban mindjárt az elején. De sebaj! Hiszen következnek az újabb esztendők. Az újabb aranylemezek, a kicsik után a nagyok, és a valódi aranysorozatot megért hazai nóták is. Most jó volt hallgatni a Patríciát, a Tom Dooley, a Big Bad John, Az oroszlán ma éjjel alszik, az Örökké szeretlek, a Beatles-ek híres slágereinek ismerős dallamait. Később pedig (1968-tól, az első magyar aranylemeztől) a szakmai következetesség is megjön — úgyszólván magától... (T. Pataki) Két találkozás MEGBÉKÉLÉS Ül a bácsi. Ünnepélyes feketében. ö az időt kérdezi tőlem, mert beszélgetni akar az út unalma ellen. Én azt, hogy honnan és hová utazik? Mondja: Vásárosnaményba, onnan busszal még tovább. Naményig együtt megyünk. Gondja lehet, mert magába roskadtan ül, mintha megbánta volna, hogy beszélgetni akart. Később mégis megkérdezi : — Rosszféle embernek látszom én? Ritka kérdés, második mondatnak különösképpen. Előbb azt hiszem, hogy én bántottam meg valamivel, de nem, hiszen ő sem barátságtalan. Mondom hát: — Miért nézne ki annak? Különben sem írják az emberekre az olyat. Bólint elégedetten. Tetszik, amit mondtam, de a következő mondatával meglep megint: — Pedig engem most ítéltek el, pénzbefizetésre, de az is ítélet... Nézem a tisztességben megőszült elítéltet, ő meg alig várja, hogy mesélhesse már: — Tudja, úgy volt, hogy régen veszekszik rám a szomszéd, mert árnyékol a kertjére a fám. Nem is ő haragszik, hanem a felesége, mert nekem ő jó komám volt régen. — Milyen fa? Alma? — Dió. Évente megterem egy jó zsákkal, és nem is akármilyent, hanem papírhéjút. Tavasszal úgy felpiszkálta a szomszédot a felesége, hogy az baltát fogott a fámra. — És maga? — Én meg ráfogtam a villát Mert az volt ott közel. Nem szúrtam meg, annyira nem mentünk, de nem szégyellem, hogy bizony kicsúszott a csúnya a számon. Ezt hallották meg a szomszédok, aztán elítéltek engem a szó miatt... — És a szomszédot? — Azt is. Mert tanúm az volt nekem is. Meg a balta miatt. Azt látták... — Hát a villát? — Azt nem számították, mert a füvet forgattam. Maga tanult embernek látszik: lehet még fentebb menni ezzel? Nevetéssel bajlódik bennem a kevéske jogtudomány, és szívem szerint fellebbeznék is a szép magyar beszéd tekintetes ítélőszékéhez, mert, aki így mondja el a csúnya szavak históriáját, az felmentést érdemelne. Rá is szánnám magam valamilyen jó tanácsra, de Vásárosnaményba érünk, és a leszállás sodrása elviszi mellőlem az öreget. Később a kisvendéglőben látom még ugyan, de nem zavarom, mert éppen egy magakorú, ünnepélyes feketébe öltözött emberrel koccint. Egészségükre. Hadd teremjen a megbékélés jövőre is egy zsák diót. Szamoskér határában, a táblák szélén kérdeztem egy öregembert : — Maga a csősz itt, bátyám? — Nem, öreg vagyok én már ahhoz is. Csak kijöttem. Nézem a határt. Jólesik a szemnek. — Nehéz év volt? Néz erősen, válaszra való ember vagyok-e? Annak ítél: — Nehéz, de most a madár- riogatókat nézem... — Riogatókat? Nem madárijesztőnek mondják? — Riogatók már csak ezek... Harsogón zöld a határ, a táblákon szerte madárijesztők védik a termést. — Aztán miért csak riogatók? — Hát nézze — mondja és mutatja is, — ezt a gyerekholmit az unokám is felvehet- né, azt a kalapot meg én, hordtam rosszabbat is annál. Azt a kabátot ott városon is elhordta volna a szegényebb- je. Valamikor bizony este jöttünk volna, hogy lelopjuk innen. .. Nézem a bábukat, és gyermekkorom toprongyos madárijesztői egyszeriben megszelídülnek, riogatnak csak. Felfelé a madarakat, befelé — így gondolom — az emlékeinket. Bartha Gábor Zenei krónika Gazdag, változatos zenei programokról számolhatunk be ismét, ami jelzi, hogy a muzsika barátai számára elkezdődött az évad. A salgótarjáni zeneiskolában november 5-én a Flieder- trió nagyszerű játékában gyönyörködhetett a telt ház közönsége. Az osztrák—magyar kulturális kapcsolatok keretében már szeptemberben vendégszerepeit városunkban a grazi Gamarit Consort régi muzsikát propagáló és interpretáló együttes, most egy kitűnő, összeforrt vonóstrió látogatott városunkba. Az együttes tagjai a Flieder testvérek, Klara, Johannes és Raphael életkorukat tekintve összesen sincsenek 60 évesek, de 18—20 éves korukat meghazudtolva biztos technikai és zenei érettséggel léptek pódiumra. Eddigi életútjuk során szinte egész Európát bejárták Lengyelországtól Franciaországig, Jugoszláviától Angliáig. Magyarországon először voltak és első fellépésük épp Salgótarjánban volt. Műsorukat Haydn egyik zongoraszonátájának trióátiratával kezdték, majd Schubert B-dúr trióját játszották. Érdekes színfoltja volt az estnek a fiatal osztrák komponistának, Heinz Kratochwil- nek Fantasia és Passacaglia című műve, melyet épp ennek a triónak írt. A mű hangvétele postromantika és a modern hangzás között ingadozik. Ha nem is a legjellemzőbb korunk hangzásvilágára, kellemes zenei élményt nyújtó darabot ismerhettünk meg. A kamarahangverseny legnagyobb sikerét a magyar Dohnányi Ernő vonósszerenádja jelentette. Különösen a Scherzo és a Rondo finale mesteri előadása, sodró lendülete ragadta meg a közönséget, ráadást is követelve, aminek során Mozart egyik divertimentójának rövid tételét játszották. Az Országos F'ilharmónia gépezete is beindult. Elsőnek ifjúsági hangversenyekről számolhatunk be, melyeken a salgótarjáni városi szimfonikus zenekar lépett fel váltott szólistákkal és karmesterekkel. A négy barokk hangverseny műsora közül kettőn a nagy- bátonyi és salgótarjáni zeneiskola tanárai szerepeltek szólistaként. Vivaldi c-moll fuvolaversenyének szólistája Szvoren András volt, míg ugyancsak Vivaldi d-moll kettősversenyének hegedűszólóit Sándor László és Orsó Erzsébet játszotta, s Róna Frigyes vezényelt. A másik két hangversenyen a Vivaldi-fuvolaverseny szólistájaként Drahos Béla fuvolaművész, a ritkán hallható Tartini d-moll hegedűverseny szólistájaként pedig Rásonyi Leila hegedűművész vendégszerepeit- Ezeken a hangversenyeken Virág László vezényelte a salgótarjáni zenekart Az Országos Filharmónia felnőttbérletében első alkalommal a miskolci szimfonikusok és a miskolci Bartók Béla Kórus fellépésének örülhetett a meglepően szépszámú közönség. A hangversenyen egyetlen nagyméretű kompozíció, Haydn A teremtés című oratóriuma szerepelt. A művet Haydn idős korában. londoni látogatása után, az ott megismert Hän- del-oratóriumok hatására komponálta, hasonlóan az Évszakok című oratóriumával együtt. A mű mondanivalóiát. szerkezetét, felépítését Körber Tivadar ismertette I ényegretörő, figyelemfelkeltő gondolatai hozzásegítettek a monumentális mű jobb megismeréséhez. A hangverseny karmestere. Reményi János elsősorban kórusszakember, így természetesen a mű kórust alkalmazó tételeinek megformálásához koncentrálta irányító munkáját. Csak sajnálni tudjuk, hogy épp ezek a legjobban megfogott tételek nem tudtak megfelelően érvényesülni a rossz akusztikájú színpadon. Nem túlzottan nagy anyagi ráfordítással — egy kis ügyszeretettel — bizonyára megoldható lenne egy mobil álmennyezet beállítása, ami megoldaná a megyei művelődési központ színháztermében első perctől fennálló gondot. Ennyit feltétlenül megérdemelne a város hangverseny-látogató közönsége. Mindez azonban semmi# nem von le a kórus és zene-* kar művészi igényű közöl produkciójának értékéből« csupán a hangzásarányok bil-* lentek ezúttal az énekkari produkció kárára. így 1# érezhető volt azonban a nagy-* hírű kórus átélt, precíz, tisaj ta intonációja. Az oratórium énekszóiéi! Zempléni Mária. Fülöp At-« tila és Sólyom Nagy Sándo# kitűnő átéléssel, előadással énekelte, ezzel nagyban hoz-j záiárulva a kompozíció műJ vészi előadásához. összegezve: a zeneirodalom# egvik legmonumentálisabli művét ismerhette meg a saH gótaríáni közönség tehetsége# előadók — kitűnő szólisták^ jól felkészült énekkar, zenekar. érett karmesteri Irányi-’ tással — jó előadásban. Nemi rajtuk múlott, hogy a mű legimpozánsabb részletei, a nagyszerű kórustömbök nem úgy szólaltak meg, ahogy egy megfelelőbb színpadon vagy teremben megszólalhattak volna. Kérdés, hogy ilyen körülmé-i nyék között érdemes-e ilveni műveket műsoron szerepeltetni. Remélni merjük, hogy a# illetékesek intézkedése nem á könnyebb irányt választja, és megfosztva a zenebarátokat aa oratörikus muzsikától a színpadhoz méri a műsorpolitikát,' hanem — némi befektetést vállalva — a színpadot tesz! alkalmassá ilyen jellegű mű-* vek előadására, — ami nyíl-’ ván más színpadi műfajok előadásainak is előnyére vá-j lik. V- L. ! Mászógeometria — kép: „ kulcsár — NÓGRÁD - 1980. november 13., csütörtök-FANTASZTIKUS REGENY 49. — Mindegy, hogyan nevezzük... Te nem félsz? Józsefből teljesen újszerű, mondhatni: férfias hangok törnek elő: — Nem! Nem félek! — És szeretsz még? — Igen... — József hangja egészen visszalágyul, elérzé- kenyülve ismétli meg: — Igen. Lilian és Dán Jones lakása, irodája előtt találkoznak össze. — Hát maga... — kérdezi Dán. — Hát te? — kérdez vissza Lilian, ö hamarabb kapcsol. — Csak ide... Ebbe a villácskába... — Én is. — Mehetünk együtt... — Nekem tilos bárkit idehoznom. Még nekem is csak hívásra szabad. — És most... szabad? — Ezt Lilian egészen keményen, határozottan kérdezi. — Most... a helyzet olyan, hogy... te is itt dolgozol? — Ahogy vesszük... Félig-meddig... — Ügy nem lehet! Vagy egészen, vagy sehogy. — Ezt Jonestöl tanultad? — Igen. Honnan ismered? — A szeretője vagyok... bocsánat. Lilian jókedvűen pukkedlizik, majd megkérdezi: — Hát te? Hogy élsz? — Tudod, Lilian, lesz egy gyerekem. — A Génbankból? — Igen... illetve, azt akarom mondani, hogy Erzsébet ott dolgozik, és... — Gratulálok. Fiú vagy lány? Vörös, szőke, barna, fekete? Milyen lesz? — Még nem tudjuk... — Teljesen saját gyerek lesz? Csak úgy vaktában? — Igen. Vaktában. — Ezt nevezem! Hiába, a szerelem... — Hiába csúfoskodsz velem, Igenis szeretem Erzsébetet. — Ja igen. Akitől a gyereked lesz... Ez érthető. — Akkor... megyünk? — Te is itt dolgozol? — Már megint kérdezel... mindig csak kérdezel... igenis. Itt dolgozom. — Akkor mehetünk. — Együtt? — Igen. Miért ne? — És mit fog szólni Jones? — Semmit. Mit szólhatna. Tudja, hogy előtte is voltak férfiak az életemben. — És utána? Lilian keményen szembefordul Dannel, így mondja: — Utána nem. Jones most ébredezik. Mellette Charlie, Lilian és Dan. Csend van, feszült, várakozásteli csend. Jones lassan magához tér. — Milyen szépen együtt vagytok... Mi újság? — Jones kérdése elsősorban Charlie-hoz szól. Charlie a fejét vakarja. — Baj van főnök. Nagy baj. — Igen? — Igen. A leadót megtaláltam, a címzettet nem.(Folytatjuk.)
