Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-10 / 263. szám
Munkafénykép — ti munka képe? Manapság egyre gyakrabban hallható a szakmai zsargonban megfogalmazódott szó: munkafényképezés. Amelynek gyakran nincs is köze — bár alkalmazzák — az üzemen belüli pillanatok objektív által történő megörökítéséhez, de átvitt értelmezésében is erről van szó; a munka bizonyos vagy teljes fázisainak „kivesézéséről”. S ez nem divat. Egyben a munka hatékonyságának, szervezettségének jobbítására szolgáló „gyógyír” is. A Nógrádi Szénbányáknál a közelmúltban, csaknem két hónapon át végzett egy speciális. nagy gyakorlattal rendelkező. objektivitásában megfelelő munkacsoport széles körű „munkanapfelvételeket”. Huszonhét elővájást, feltárást és hat frontfejtést vetek bonckés alá a föld alatti munkahelyek közül, de az üzemek külön kérésére a '„team” vizsgálatokat folytatott meddőhányón, fatelepen, anyagraktárban is. Amikor nem várjak — IGAZI A vizsgálatok reális helyzetben, nem mesterkélt körülményeik létrehozásával készültek, s az esetek túlnyomó hányadában így sikerült valósághűen feltérképezni azokat az okokat, amelyek bizonyos helyzetekben gátolták az élőmunka jobb kihasználását, „eredményezték” a holtmunka növekedését. Példaként: örvendetes megállapítás volt, hogy az előző évekhez képest mind a négy aknaüzemnél csökkent a ki- és beszállással töltött idő. Mindez javarészt a műszaki fejlesztés eredménye, hiszen lanovka, személyszállításra is alkalmas gumiszalagok, gyorsabban járó szerelvények juttatják be és ki a munkahelyről a dolgozókat. Persze, az öröm még ennek ellenére is korai, hiszen a ki- és beszállások a munkaidő több mint húsz százalékát veszik el, sőt, a ménkesi aknaüzemben ez a hányad meghaladja a harminc százalékot. (Ez egyébként betudható a hosszúra elnyúlt munkahelyeknek is, tíz százalékkal magasabb a másik három aknaüzem hasonló értékénél ) A másik, a szakirodalom eredményeihez vonatkoztatott eredmény az is, hogy bár a feltárásokon, az elővá- jásokon és a fejtéseken is nőtt valamicskét a munkaelőkészületi és -befejezési idő. ám ez még mindig alatta marad a hivatalosan elfogadott öt százaléknak. Bosszantó, s egyben figyelmeztető is, hogv a vizsgálatok szerint minden föld alatti munkahelyen több időt fordítanak pihenésre és étkezésre a kelleténél. Csodásnak tekinthető eredmény lett volna, —. ha igaz — a későbbi kezdésből és a korábbi munkaabbahagyásból mért elenyésző időkiesés. Amit egyébként maguk a vizsgálatban résztvevők is teljesen irreálisnak tartottak, lévén megjelenésük időpontjáról, a kollektív szerződés előírásainak megfelelően (!?), előre tájékoztatták a csapatokat. Állításukat arra alapozzák, hogy váratlan — be nem jelentett — délutáni és éjjeli bányajárásaik alkalmával gyakran tapasztalták a negyven—hatvan perccel korábbi munkabefejezés tényét. SOK A SZÖVEG Pozitív tényként regisztrálták viszont a „munkafényké- pezők”, hogy az alapmunkára (a technológia szerint előírt tevékenységre: fúrásra, robbantásra, jövesztésre és biztosításra) Mén kés kivételével egyre több időt, az összesnek csaknem hatvan százalékát fordítják. Történik ez annak ellenére, hogy a mellékmunkának számító anyagszállításra. takarításra. ácsolásra, vasúti sínek javítására és egyebekre az idén több percet vesznek igénybe, mint tavaly Ennek magyarázata, főként feltárási és elővájási munkahelyen a kiszolgálómunka szervezetlenségében keresendő. A vizsgálatok szerint változatlanul, az előző évi javulás ellenére, magas a gépi elővájási munkahelyek veszteségideje, s bármily ellentmondásosnak tűnik: meghaladja a hagyományos, kézi elővá.iáso- két. Ez a berendezések nem technológiai előírás szerinti üzemeltetésének, valamint a vállalati tmk-rendszer következetlenségének tudható be. Furcsa megállapítás az is, hogy a gépek üzemképtelensége éppen azoknál a legmagasabb, amelyeket a dolgozók az utóbbi időkben igen megkedveltek. Érvényes ez a maróhengerrel működő íront- fejtésekre is. ahol szembetűnő a veszteségidő növekedése. Az okok? A szállítási rendszer, a gép sorozatos meghibásodásai, a kísérő vágatok nem megfelelő időben történő átépítései. Sajnálatos az is, hogy a frontfejtéseken 21, a feltárásokon a munkaidő 18—27 százalékát veszik el a „felügyelettel történő túlzott mértékű beszélgetések.” Hűtőajtók Posztóról TÖBBLET ÖT ÉS NYOLC KÖZÖTT A bányai munkafolyamatok fényképezése sok változtatni valóra hívta fel az illetékesek "figyelmét. Nagymértékű az üzemzavarok miatti leállás, gyakori az üreshiány és az áramszünet, jelentős időt rabol ez a produktív munka végzésétől a robbanóanyagvételezés. a mérnökség] bemérés, az iparosra várás és sok gondot okoz, megnöveli az élőmunka-ráfordítást az anyagszállítási szervezetlenség. S bár míg a múlt évben vállalati szinten a veszteségidő 7,3 százalékos volt, 5~ez idénre 6,9 százalékra csökkent — ami bíztató eredmény —, további változásokra van szükség. És hogy a hibák nem mindig a gépekben keresendők, jelzi a vizsgálat alábbi kitétele: a munkahelyek következetesebb ellenőrzésével, a fegyelem megszilárdításával, a mellékmunkára fordított idő mérséklésével a fejtéseken minimum öt, előváj ásokon és feltárásokon 8—9 százalékos teljesítménynövekedést lehetne elérni a jelenlegi viszonyok között. Egv vizsgálat, sok-sok figyelmeztető jel-.. Karácsony György Gyártók, kereskedők, kapcsolatok r MAGYARÁZATOT kérve az üzletből hiányzó árura, kétféle megokolásra számíthatunk. A boltban ezt mondják: —*• Kérem, mi adnánk szívesen, bár lenne miből! De mit csináljunk, ha a gyár nem szállít?! És mit szól ehhez a gyár? — Amit tőlünk nem rendelnek, azt nem küldhetjük! A kereskedelem nem rendel, az ipar nem szállít... Régi. refrén, ismerősen cseng. Ám nem jó dolog az egymásra mutogatás. A labda ide-oda pasz- szolgatásától nem lesz vevőnek tetszőbb az ellátás. Ezen túl ez a módszer azt is sejteni engedi: ipar és kereskedelem kapcsolatában nincs minden rendjén. E kapcsolatok milyenségét, buktatóit vették górcső alá legutóbb, a Salgótarjáni Ruhagyárban megrendezett tanácskozáson, melyre textilipari és ruházati gyárak, valamint a kereskedelem képviselőit hívták meg. A szakemberek úgy vélték: zsongó méhkasba nyúltak a téma tárgyalásakor, de abban is egyetértettek, hogy ebbe a kaptárba — ha nem is kockázatmentes, de — szükséges belenyúlni. A belföldi ruházati fogyasztás több mint 80 százalékát kell a hazai gyárakból az üzletekbe küldeni — a ruházati ipar ellátásbeli felelőssége ennek megfelelően csaknem teljes körű a honi piacon. A hazai textilipar azonban a szükséges alapanyagoknak csak egy részét tudja rendelkezésre bocsátani, 6 a konfekcionáló gyárak is a velük szemben támasztott fogyasztói igények mintegy háromnegyed részének tudnak megfelelni. Emlékszünk még a legutóbbi téli szezon kabáthiányos időszakára : női, férfi - és gyenmekka- bátokfoan egyaránt gyér volt a választék. Az időnként fellépő ellátási feszültségek is a gyárak és a kereskedelem kapcsolatának erősítései állítják reflektorfénybe. A kapcsolatok erősítésének jó formái lehetnek a bemutatók, börzék. Ezek is csupán akkor, ha ott a gyártás és a forgalmazás teljes lánca képviselteti magát. Mert hiába tárgyal sok szempontot mérlegelőn az ipar és a kereskedelem, ha nincs mellettük az alapanyaggyártó, hogy mindjárt tájékoztasson a várható anyagellátási háttérről. Jóllehet ez az információ nem mindig nyújt garanciát, mindenesetre kellően orientálja az anyagkiválasztásban a gyártót és az eladót. A szerződési fegyelem beinern) tartását bírálók gyakran szembetalálják magukat ezzel az érvvel: a klasszikus szerződéskötési formák merevek, alkalmanként valósággal gúzsba kötik a gyártót. A merev formák oldására javasolják többen áthidaló megoldásként e textilipari, a ruházati és a kereskedelmi vállalatok közös együttműködési formájának kialakítását. Hasonlóan ahhoz, amelyet az egészség- ügyi ruházatban már megvalósítottak. De az ellátás javításának járható útja a kereskedelem rugalmasságának fokozása. Amíg a ruházati ellátásban hiánygazdálkodással lehet számolni, célszerű, ha a kereskedelem egyéb forrásokat, mint pl. a szövetkezeti ipart is bevon az ellátásba. A MAGYAR IPAR kétszer ura az üzletnek: amikor megköti és amikor sztornírozza — mondják nem kevés ironikus Vállalati motívumok Az év elején az egyik nagyvállalatunk elhatározta, hogy belső átszervezést hajt végre. Ennek lényege az lett volna, hogy az adminisztratív munkakörben dolgozók közül többet át akartak irányítani a termelésbe. A vállalat igazgatósága felszólította az osztály- vezetőket, hogy minden húsz alkalmazottból egyet szabadítsanak fel e célra. Ez az 5 százalékos munkaerőmozgás, úgy vélték, zökkenő nélkül megvalósítható. Néhány hónap múltán a vállalat termelési értekezletén a vezérigazgató közölte, hogy ezt az átszervezést nem tudták végrehajtani, mert az osztályok nem szabadítottak fel egyetlen munkaerőt sem, sőt a legtöbb helyen még nagyobb adminisztratív létszámot kértek. A vezérigazgató nem részletezte miért hiúsult meg ez a jó elképzelés. Elhatároztam, hogy utána nézek a kudarc okainak. Nem volt egyszerű, mert a megkeresettek többsége megpróbált kibújni az őszinte válaszadás alól. Ekkor leltem rá régi ismerősömre, aki az egyik osztály vezetője és miután megígértem, hogy sem az ő. sem a vállalata nevét nem árulom el. elmondta a saját motívumait. Ezek a következők: • — ha lemondok akár egy főről is, akkor kiderül, hogv eddig nem volt jó a munkaerő '--'használása az osztályon, s ez rossz fé"’t vet a vezetői tevékenységemre, s természetesen prémiumomra is; — a létszámcsökkentéshez az osztályt semmi anyagi és erkölcsi érdeke nem fűzi, az ott dolgozók jövedelme. nem változik; az adott létszám úgy alakult ki, hogy páran a „kispadon” tartalékban vannak. Ez növeli a biztonságot, különösen, a lökésszerűen felmerülő munkák idejében. Az elmúlt két évben ilyen volt például a gyakori átárazás, amit belső munkaerő-tartalék nélkül aligha tudtunk volna megoldani: — ezek után miért vállaljak kellemetlenséget, mert akárkiről is mondok le, az megtalálja módját, hogy valamiképpen „betartson” nekem, mindenkinek van valami kapcsolata. S az osztályon is romlik a bizalom irántam, mert nem tudtam megvédeni a vállalatvezetéssel szemben a kollektívát; — s végül, ha valaki a vállalatvezetést munkaerőért ostromolja az előtérben van. s felfigyelnek problémáira és egyéb téren is támogatást kap. Kérdeztem hány embert alkalmazna osztályán. ha sajátja lenne ez a vállalkozás? A ielenlegi 16 lő helyett 10—12 alkalmazottat. De... és sorolta azokat a feltételeket, amik ezt lehetővé tennék. Ezek után csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt: miért nem lehet a munkál a nagyvállalatnál is így megszervezni? VV. I. felhanggal a kereskedők. Óhatatlanul felidézi ez „arany- igazságot” a negyedéiv, vagy fél óv végén hatalmas tömegben üzletbe zúdított árumennyiség, az ütemességet nélkülöző szállítás. De ha ugyanabban a hónapban gyártják az alapanyagot, amikor a másik gyár már varmá, a bolt meg várná a ruhát, abból bizony nehezen lesz ütemes szállítás! Éppen ezér t indokolt az az igény, hogy ne csalt a konfekcionáló és a kereskedelem kapcsolatát firtassák, hanem tegyék meg ugyanezt az alap- anyaggyártó és a készre varró gyárak közt is. Ám a kapcsolat is úgy ér valamit, ha az abban érdekelt felek mindvégig megmaradnak a ló hátán, s nem esnek át annek égjük oldalára sem. Mert az is egyféle kapcsolat, amikor a szalagról lekerült tételt személyes ismeretség útján címezik meg — egyes becslések szerint az eladások mintegy fele szubjektív alapon történik —, mégsem ezt a fajta kapcsolatot üdvözöljük. A kiegyensúlyozott ellátásnak ettől sokkal fontosabb szempontjait illendő figyelembe venni. Az oly’ sokszor kipellengérezett egymásra mutogatás helyett rendkívül gyümölcsöző módszer az, amikor gyártó és eladó közös felelősséggel vizsgálja meg: mennyiben honorálja a piac a gyártó munkáját. Ez történt például a Nomád ingek esetében, amikor a gyár saját raktárára készített egy nagyobb mennyiséget, majd szállítás után hetente kért keresletjelentést az eladótól, s ugyancsak hetente pótolta az elfogyott mennyiséget. A raktáron levő mennyiség a gyártó kockázata volt, az üzletekben levő az eladóé. A Nomád jött, látott és győzött — s ebben gyártónak és kereskedőnek egyaránt része van MA MÉG ERETNEKSÉG gyanánt hatnak az ehhez hasonló gondolatok. Jogászok dolga, hogy megtalálják hozzá a megfelelő jogi kereteket. Olyanokat, amelyek nem fogják le a kockázatot vállalni merők kezét. De azokét viszont igen, akik — kártyásnyelven szólva — még húszat érő lappal a k -' ükben is húzni akarnak, jóllehet tudják, hogy egyes lap nincs a pakliban. — szendi — A júliusi próbagyártás sikerei után megkezdődött az üvegszállal erősített poliészter anyagú hűtőházi tolóajtók gyártása az ÉLGÉP Vállalat pásztói gyárában. Szőllősi László és Bátka József is részt vesz a termékek összeállításában. Ebben az esztendőben 130 darabot készítenek el ebből a termékükből szovjet megrendelésre. A villanyszerelési munkákban Tóth László serénykedik, képünkön Győri Mátyás művezetővel. A sajtgyárakban beszerelésre kerülő tolőajtők mechanikus részei is Pásztón készülnek. A fémszerelvények, gépes éti alkatrészek próbáját Bercsényi József és Major Lajos végzi. Ebben az esztendőben 100 millió forint értékű te-wák hagyja el az üzemet, ebből m -itegy 30 millió forint értéket a műgyanta üzemben készítenek. A ho s ú távú szerződések révén huzamos időre jövedelmező munkát kapnak a pásztóiak. — kulcsár józsef — NÓGRÁD — 1980. november 10., hétfő
