Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-05 / 260. szám

Ügyek üqyfelelc Úton a kárbecslővel Bedőlt pince Nagyorosziban Ahhoz, hogy az Állami Biztosító ügyfeleinek beje­lentett kárait megtéríthesse, fel kell becsülni a veszendőbe ment értékeket. Felelősségtel­jes munka, hiszen egyfelől a biztosítottat a szabályok rög­zítette mértékben teljesen kár­talanítani kell, ugyanakkor azonban a biztosítót és rajta keresztül az államot sem le­het károsítani az indokoltnál nagyobb térítési összeggel. Hozzáértést, helyzetértékelést igényel e munka, s egyálta­lán nem mellékesen kitűnő emberismeretet. Ezek a tanulságai annak a fél napnak, melyet az Álla­mi Biztosító Nógrád megyei Igazgatóságának műszaki csoportvezetőjével, Riczi Ist­vánnal és Majoros György kárszakértővel töltöttem. Még párás a reggel, púkor Ludányhalásziban Végíh La- josék portáján kopogtatunk. A háziasszony van otthon, ő mutatja meg, hol gyulladt ki október 15-én az olajkályha. — Csak 24-én jelentették be a tüzet. Miért vártak ilyen sokáig? — Tudja, olyan idegálla­potba kerültünk mindnyá­jan, másra volt nekünk gon­dunk. A két ember ott aludt, abban a szobában, szeren­csére a kisunokánk nem, az is ott szokott. Mi lett volna, ha... — fátyolosodik el a szeme. — Meg aztán már másnap volt itt valaki a biz­tosítótól. — Igen, a mezőgazdasági témával foglalkozó kolléga, ő azonban a nem szakterüle­tébe vágó ügyeket csak két­ezer forintig rendezheti. Itt azonban az elszíneződött függönyök, a foltozandó, újra lakkozandó padló, az elégett pléd, villanyvezetékek és a többi kár meghaladja a hét­ezret is. A kárszakértő rész­letesen felsorolja, miért, meny­nyit fizet a biztosító, sza­bott, központilag jóváhagyott árak vannak, nincs sok al­kalom vitára. Bár a károsult megjegyzi: a szabott árért nem nagyon talál mestert, aki elvégezze a festést, na­gyon felment az ilyen mun­kák díja. Magyarnándorba furcsa ügy miatt igyekezünk. Augusztus 11-i viharkárt, tetőrongálódást jeleztek október 20-án. A kér­désre: mikor mehetnek a szakértők, azt válaszolták: „bármikor otthon vagyunk”. Ottjártunkkor azonban csak két kisfiút találtunk, akik a — tetőhomlokzatba vésett dá­tum szerint — 15 híján 100 éves épület előtt játszottak. A tető valóban megrogyott, vagy a széltől, vagy a kortól. A szakértők megvizsgálják a padlásról a faszerkezetet, de a hiáziakira hiába várunk, így újból ki kell menni, 'Igaz, hogy szombaton föladtak szá­A mai fiatal Formájában, hóbortjaiban fan­tasztikusan modern. Övé a leg­csövesebb nadrág, a legkockásabb ing (mely, természetesen a térdet söpri), a legalföldibb Alföldi pa­pucs, és a legtépettebb bajkoro­na. £s övé a világ parkjaival, terei­vel, utcáival együtt. A mai fiatal fantasztikusan el­foglalt. Hajnali hatkor már nincs álom a szemén, hogy még a tu­dás házának meglátogatása előtt magába szívhassa kedvenc együt­teseinek — melyek természetesen a Hobó, a Beatrice és a P. Mo­bil — világmegváltó, szívettépő tanait. Bekapcsolja hát kedvenc magnóját, s a hangorkán köze­pette talpát vakargatva meditál. Aztán elrohan az iskolába. A dél­előttöt kazetták, a bálványok fo­tóinak csereberélésével igen hasz­nosan eltölti. A mai fiatal rendkívül okos, fogékony és talpraesett. Délután nyelvórára megy, aztán vfvóedzés- re, aztán vissza az iskolába iro­dalmi olvasópröbára. Maradék erejét a papírgyűjtésnek szenteli, eközben bemutatja a város apra­jának-nagyjának Jelvényekkel fel- ékesltett legújabb bördzsekijét. Az esteli órákat a nyugodalmas Időtöltésre, kikapcsolódásra szán­ja. Előhálássza a szekrényből egykoron volt kék színű kisdobos- nyakkendőjét és fityiszt, klöltött nyelvet hfmezget rá nagy buzga­lommal, ezzel Is prezentálva, hogy ő a „Hobó mozgalom” élharcosa. Aztán a mai fiatal bepréseli kedvenc diplomatatáskájába a másnapi tudásanyagot, homlokon csókolja szüleit, megnyugtatván őket, hogy ma sem volt feladva semmi. Es a „Rolling Stones bluse” című dalocska közepette álomba ringatja magát. (Zárójelben; A mai fiatal mind­ezeken túl Igen jó tanuló, tanul­mányi versenyeket nyer, iskolai parlamenteken, fórumokon önálló, okos véleményt nyilvánít, harco­san küzd az önzés, közöny és a társadalom egyéb rákfenéi ellen.) S, iiogy minderre a mai fiatal hogyan képes? Felfoghatatlan. Mindenesetre egy, amolyan igazi kalapemelés kijár neki érte! — ria — miukra egy levelet, amiben jelzik érkezésüket, de azt ked­dig nem hozta ki a postás. A következő kárhely Rét- ság, Termán István portája a Mikszáth utcában. — Eltört a fürdőszobában a kád alatt a cső. Éppen nem voltunk otthon. A lányunk telefonált, hogy beázott az előszoba. A beázások magukért be­szélnek, a házigazda szakem­ber, megkezdte a baj elhárí­tását. A földszinti mellékhe­lyiségben is munka folyik, az ügyfél érdeklődik, az ottani csőtörést nem lehetne-e egy füst alatt rendezni. — Mindent megesz ez a víz — panaszkodik, s a kár­szakértő bólogat. Rétságra nem először, nem utoljára mennek hasonló panaszok mi­att. A mellékhelyiség azon­ban nem függ össze a jelen­tett kárral, nem tartja indo­koltnak a térítés bővítését. — Elég nyugodt a mai nap. — Van néha bonyolultabb ügy is — mondja Majoros György. — Nemrég Nagyló- con a villám csapott egy ház­ba. Az ügyfél jelzett, ki­mentünk a helyszínre, meg­állapítottuk a kárt, ő kijavít­tatta iparossal, elküldte a számlát Kifizettük. Aztán nem sokkal később újabb számlát küldött, áthelyeztette a villanyárát, úgy gondolta, miért ne fizetnénk ki azt is. Csalódott ■ Még két kárhely van hátra. Az elsőin hétvégi házba tör­tek be, itt a kárt csak a ha­tósági vizsgálat lezárása után becsülik és térítik meg. Nagy­orosziban pedig egy hegyi pince bedőlt oldala miatt kér­nek térítést De csak az ügy­fél feleségével találkozunk, aki tájékozatlan, mindent a férje intézett, ő ki se jzid jönni, beteg. Azt sem tuidja megmondani, a májusi kárt miért csak hónapok múlva jelentették. Egy átlagos nap, átlagos ügyek. Az ügyek mögött azon­ban emberek és sorsok van­nak. Éppen ezért mindegyik­kel legalább olyan gondosság­gal kell foglalkozni, mint ahogy azon a napon útitársa­im tették. Évente alig egy­két panasz merül fel a kár­szakértőkre, s azok közül is ritka a jogos. Az ügyfelek zöme szövetségesnek tekinti őket, s ha van, aki „ügyesked­ni” akar, az csak kivétel. 1. g. Kongresszusi számvetés után Növekvő orvoslészám Kevés a gyógyszerész Sokan úgy tart­ják, hogy a sta­tisztika, az össze­hasonlító, elemző adatok böngészé­se nehéz olvas­mány. Az adatok mögé pillantó, ér­tő szem azonban lényeges, társa­dalmi összefüg­gésekre lelhet. Az egészségügyben dolgozók szak- szervezeti kong­resszusa nemcsak a statisztika ér­dekességéről tett bizonyosságot a minap, hanem a mögötte levő tár­sadalmi valóság izgalmas kérdé­seiről is szólt. KÉTSZER ANNYI EGÉSZSÉGÜGYI T, , , , Nem Kévés olyan ré­teg akad ma ha­zánkban, amelyik létszám te­kintetében az egészségügyhöz hasonlóan gyarapodott vol­na. öt éve mintegy 174 ez­ren — orvosok, gyógyszeré­szek, egészségügyi szakdol­gozók — tevékenykedtek a kórházakban, rendelőintéze­tekben, gyógyszertárakban. Ma a számuk meghaladja a 197 ezret (s e szám a nyug­díjasokat nem is foglalja ma­gába, pedig a 27 ezres tábor tekintélyes hányada orvostól ápolónőig, formálisan nevez­hető csak nyugdíjasnak, a gyógyítást, ápolást alkalman­ként még sok évig szívvel, hivatástudattal végzik). Érde­kes és tanulságos, ha az ösz- szes foglalkoztatotthoz mér­jük az egészségügyi dolgozók arányát; a fejlődés és egész­ségügyi kultúra ez utóbbi adatok mércéjében legtöbb­ször nemzetközi összehasonlí­tásul is szolgál. 1960-ban, te­hát kereken két évtizede, amikor az összes foglalkozta­tottak száma 4 millió 735 ezer volt, köztük csupán 96 ezer egészségügyi dolgozót tartot­tak számon. Az arány alaku­lása jelenleg: az 5 millió 68 ezer foglalkoztatott egészsé­gére 197 ezren vigyáznak. Erősen érzékelhető a gyara­podás az orvosok számának emelkedésében. Két évtized alatt 15 600-ról 29 100-ra gya­rapodott az orvoslétszám. A félek a doktor nénitől gyógyszerészeké ezzel ellentét­ben, már csak mintegy 600 fővel nőtt, jelezve a pálya hátrányos társadalmi helyze­tét. 100 ezernél több — a ko­rábbinak éppen a kétszerese! — az egészségügyi szakdol­gozó, nővértől asszisztensig. Nem ilyen bíztató a terüle­ti megoszlást jelző adatsor. Három megyében, Pest, Sza­bolcs és Békés területén csak 14—13, illetve 15 orvos jut 10 ezer lakosra, szemben a bőségesen ellátott Hajdú-Bi- harral, 24 orvos 10 ezer főre Baranyával, ahol ez a szám húsz. NŐK TÖBBSÉGBEN A munkaerőigény furcsasá­gaiból érdemes néhányat meg­említeni. Az orvoslétszám alakulása meredeken felfelé ívelő grafikonnal ábrázolható, szemben a lakosság növeke­désének viszonylagos állandó­ságával, a nyugdíjaskorú né­pesség számának rohamos gyarapodása viszont jelzi a gondozási, ápolási, sőt beteg­ségmegelőző munka iránti gyarapodó igényt. Ami gond: jelenleg az egészségügyben 77 százalékos a nők aránya és ez — a gyest figyelembe vé­ve —, főleg az ápolónők és más szakdolgozók között teszi tartóssá a létszámgondokat. Töprengésre késztet az is, hogy a 29—34 éves orvosok körében a többség nő, az or­vostanhallgatók között, pedig csaknem 60 százalékos a lá­nyok aránya. Ez utal az orvosi pálya bi­zonyos fokú elnőiesedésére és hátrányos következményeire. Az egészségügyben foglal­koztatott fizikai dolgozók kö­rében a fiatalabb korosztá­lyok — a 19—30 év körüliek — létszáma máris alacso­nyabb a kívánatosnál, sőt to­vább csökken. Márpedig a be­tegágyak mellé, a betegszállí­táshoz kell a fiatal erő, és nem pótol mindent a közép­korúak, az Idősek áldozat- készsége. Hasonló tendenciá­kat rögzít a szolgálati idők megoszlása is: az egészség­ügyben dolgozók nagy-nagy többsége 15—25 éve tevé­kenykedik a pályán és lénye­gesen alacsonyabb azoknak a száma, akik néhány éve vagy egy évtizede szolgálják az egészség védelmét, a gyógyí­tást. TÖBB MINT 90 ÁGY Hihetnénk, hogy a megelő­zéssel és a gyógyítással fog­lalkozók egészségesebbek, ke­vesebb körükben a betegállo­mányban levők száma. A fel- tételezés nem helytálló. A gyógyszerészek körében az átlagosnál magasabb az influ­enzás megbetegedés (szakmai ártalom!), a veszélyeztetett terhesség pedig főleg a nővé­rek, és az altató orvosok kö­rében, valamint az intenzív osztályokon gyakoribb az or­szágos átlagnál. „Gyógysze­részbetegség” az adatok ta­núsága szerint többféle lég­úti megbetegedés, sőt egy­némely idegrendszeri ártalom is. Kongresszusi mérlegelés té­mája volt — és a további fej­lődéshez is bíztató szavakat kapott — az intézményháló­zat gyarapodása is. Több mint 7 ezer új gyógyintézeti ágy létesült az elmúlt öt év alatt: ezzel a 10 ezer lakosra jutó ágyszám a korábbi 85-ről 90 fölé növekedett. Különösen számottevő a fejlődés e tekin­tetben Bács-Kiskun, Pest és Somogy megyében. Íme szerény mérleg az egészségügy megtett útjá’ól az utóbbi öt év fejlődéséről, a gondokról. A fejlesztést már ezeknek az adatoknak isme­retében tervezik. V. M. Megér egy nyarat Hi lesz veled Saigó vára? „Égre emelt kéz” írta ró­la Petőfi Sándor, akit — bár nyíltan elfogult volt a hegy­vidékkel szemben — igen­csak megigézett az ittjártakor is romos történelmi emlék és az élményből hosszú köl­teményhez meríthetett ihle­tet. Valóban nem mindennapi látvány távolról a bazaltkú­pon magasodó szikla tetején az egykori vár. Kacsicsokról és Salgaiakról, Balassi Bá­lintról, végváriakról és törö­kökről s ki tudja még miről mesélhetnek a falak azok­nak, akik felkapaszkodnak az égbetörő oromra. Akik azonban esztendőről esztendőre zarándokolnak, vagy egyszerűen kirándul­nak a csúcsra, azok szomorú szemmel látják, hogy fogy- tán-fogy a várrom, egyre ala­csonyabbak a falak, s szinte felrémlik a Himnusz sora „Vár állott, s most kőhalom”. Ilyen állapotában is sok tu­rista keresi fel, s esztendő­ről esztendőre történik bal­eset a máladozó falak, a korlát nélküli lejtők és mere­délyek miatt. Lassan életve­szélyes lesz a rom. ÉPÍTSÜNK VÁRAT? A romantikus gondolko­dásúak természetesen legszí­vesebben azt látnák, ha újra állnának a falak, a bástyák, messzire piroslanának a cse­réptetők. Talán még a ka­pu mellett bóbiskoló silbakot is odaképzelik. . Ez azonban álomnak bármily szép, több­szörösen kidobott pénz lenne, hisz’ sok költséggel várat épí­teni a középkorban volt di­vat, meg aztán mire használ­nánk az újjávarázsolt épüle­tet? De legalább ennyire nyil­vánvaló, hogy nem hagyhat­juk mai állapotában sem Sai­gó várát. Hiszen bármennyi­re is bővében vagyunk tör­ténelmi emlékeknek Nógrád megyében, kár lenne ha egyi­kük lassan-lassan elfogyna. Ehelyett a balesetveszély megszüntetésével és állag­megóvó munkálatokkal, egy kis csinosítással a mainál sok­kal kedveltebb, turisták szá­mára is vonzóbb hellyé te­hetnénk, s egyben azt, ami még megvan, megmenthetnék. A vár „gazdája” a Salgó­tarjáni városi Tanács. Főépí­tészénél több mint két esz­tendeje van egy terv, mely a fentieket célozza. Próbál­juk meg magunk elé képzel­ni, hogy nézne ki Saigó vára, ha e terv megvalósulna. In­duljunk el az egykori várka­putól, ahol — már ez is tör­ténelmi ritkaság — sziklá­ba vájták a felkapaszkodó szekérutat. A meredek szik­lafal és az egykori istállók között kanyargó út szépen megépített, korláttal ellátott lépcsőhöz vezet. Ne lépked­jünk fel itt, menjünk tovább a ciszternához vezető ösvé­nyen. amit a meredek felőli oldalon karfa biztosít. Az egy­kori vízmedence szintén kor­láttal van körülvéve, fölötte az öregtoronyból vízköpő nyúlik ki. Visszasétálva, ha felmennénk a lépcsőn, az egy­kori lakószobába jutunk, ahol fából, fémből, vagy kőből levő mellvéd akadályozza meg, hogy bárki is leessen a sziklák magasából és egy­ben kínálná a nézelődés lehe­tőségét. Innen megint kétfe­lé mehetünk tovább, fölfelé az öregtoronyba, vagy egy lépcsőkkel és korláttal kömy- nyített ösvényen — most is megvan, de istenkísértés vé­gigmenni rajta — a vár leg­ifjabb részéhez, az ötszögletű ágyútoronyhoz jutnánk, mely­nek a harci eszközök hordo­zására szánt három méter vastag fala tetején ugyancsak kilátóterasz létesül, kifelé mellvéddel, befelé korláttal óva a kirándulókat. Hátra­van még az épület legmaga­sabb pontja, a vár magvát képező öregtorony. A megle­vő falak szintbehozásával kör­bevezető kilátóerkély kere­kedne a torony tetejére. Ide lépcső vezet fel, ugyanak­kor ha valakit ott ér az eső, behúzódhat az árkádja alá, mely egyben védi a középko­ri falmaradványokat. Köz­tudott ugyanis, hogy a lakó- és öregtornyot a század ele­jén falazták körül, s ma eze­ket a falakat láthatjuk. ÁLOMBÓL VALÓSÁG? A részletes terv még olyan apróságokra is kiterjed, mint a villámvédelem, sőt a tu­ristákra gondolva az ófalak megóvásán túl egy újdonatúj épületecske is tartozik bele, mely ugyan történelmi emlé­keket nem őriz, de a kirán­dulók igen nagy hányada hi­ányolja. Természetesen az eredeti középkori falak is megkapnák a megfelelő állag- védelmet, a takaróréteget, mely megakadályozná a to­vábbi pusztulást. Az álmodozásból a felújí­tás költsége zökkent vissza. A terv szerint ez mintegy 2 mil­lió forint. Ha úgy tetszik, négy lakás ára. A nagyszabá­sú beruházásokhoz képest nem hatalmas összeg, de mai takarékos világunkban nem biztos, hogy futná erre a vá­ros kasszájából. Tudomásom szerint az idén ennek ponto­san egytized részét kívánták a vár baleset-eláháritására for­dítani, de nem találtatott ki­vitelező. .. Álmodozzunk ébren, tehát kicsit reálisabban. A 2 millió forint bizonyára töredékére csökkenne, ha a munkálato­kat társadalmi munkában bonyolítanák le. Az anyag egy része is kéznél van. Ter­mészetesen a minimálisan szükséges összeg még min­dig elérhetné a milliós nagy­ságrendet, amit nem tud akárki meliényzsebből elő­venni. Akárki nem, de min­denki. .. ? Magyarországon a közelmúltban uszodát, csil­lagdát, vagy akár színházat is építettek már úgy, hogy a beruházás összegének szinte teljességét a köz vállalta, ön­ként. Annak ellenére, hogy nagy részét „jópofa” arrajá- rók ledobálták, a lakótorony­ba felhalmozott kőmennyi­ség bizonyítja, a salgótarjá­niak szívesen vállalnak ál­dozatot, hogy megmentsék gyermek- és ifjúkori emlé­keiket is hordozó várukat. Bizonyos, hogy ez az áldozat- készség akár anyagiakban is megnyilvánulna. Kis túlzás­sal a teljes költséget fedez­hetné a lokálpatrióták — nem is túl jelentős összegű — hozzájárulása ha... lenne egy arra alkalmas szerv, amely felemelné a zászlót és meglo­bogtatná, s mozgalmat indí­tana. .. Játsszunk még egy kicsit a képzelettel: tavasztájban akár úttörő harci túrák keretében meg lehetne tisztítani a te­repet — a természetvédelmi szempontok tiszteletbentar- tása mellett — a gaztól, a szeméttől, az útban levő nő­vényektől. A tanítási szünet befejezése után néhány hétig honismereti szakkörök, vár- baráti körök fiataljai —, akár az egész országból — táboroz­hatnának — Salgón erre több hely is kínálkozik! — a vár alatt, s megyebeli régészek irányításával elvégezhetnék az előzetes kutatást, amit a tervet engedélyező Országos Műemlékvédelmi Felügyelő­ség kikötött. A honismeretisek építőtábornak adnák át a he­lyüket, ahol ugyancsak kö­zépiskolások — főként az építőipari szakközépiskola tanulói — részvételével meg­indulhatna a terv megvalósí­tása. A rácskorlátokat ké­szíthetnék fémmel dolgozó üzemek szocialista brigádjai. A helyszínen levő köveken túl szükséges falazó-, váz- és kötőanyagok egy részét az építővállalatok — például gondos gazdálkodás révén megtakarított anyagból —, biztosíthatnák. Hét végeken a környék apraja-nagyja lel­kes természetbarátok, kirán­dulók segíthetnének az anyag- mozgatásban, ami a legna­gyobb gond, hiszen minden követ kézben kell a beépítés helyére vinni. Ezek csak ötletek, biztos,’ hogy még életrevalóbbak, használhatóbbak is akad­nak. Ha jól összeszámoljuk, egy nyár alatt megoldhatnánk a kérdést. Annyit talán meg­ér Saigó vára. .. Gáspár Imre | NÓGRÁD - 1980. november 5., szerda 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom