Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
Nemzetközi diáknap „Mi, a világ diáksága, hűségesek vagyunk a szabadságért elesett legjobbjaink példájához” — olvashatjuk a. Nemzetközi Diákszövetség alapító okmányában. Az okmányt Prágában írták alá abban a városban, ahol 1939. november 18-ról 17-re virradó éjszaka kilenc egyetemista diákvezetőt lőttek agyon a német fasiszták, s közel kétezer fiatalt letartóztattak. A diákmártírok emlékére az ENSZ november 17-ét nemzetközi diáknappá nyilvánította. A Nemzetközi Diákszövetség elsőrendű és legfontosabb feladatának tekinti, hogy harcoljon a diákság jogainak és érdekeinek védelméért, életfeltételeinek és tanulási körülményeinek javításáért, s elősegítse, hogy a fiatalok társadalmuk haladó, demokratikus polgáraivá váljanak. ,,A diák dolga, hogy tanuljon”. Még a legutóbbi időkben is többször lehetett hallani ilyen és ehhez hasonló véleményeket. A diákok legalábbis a legjobbak, a következetesen gondolkodók azonban mindig is politizáltak. Nálunk is egyre több jelét látni annak, hogy a fiatalok szót kérnek és kapnak a „nagyok” »dolgaiban, elmondják véleményüket a legkülönfélébb társadalmi és gazdasági kérdésekben. Nem véletlenül van ez így. A Nemzetközi biákszövetségbe tömörült diákoknak ugyanis meggyőződésük: az oktatási problémák megszüntetése csak a társadalmi igazságtalanságok, a haladásellenes erők felszámolása útján lehetséges. Ezért küzdöttek a szocialista átalakulásért a kelet-európai országok fiataljai, s ezért álltak ki mindenkor a gyarmatosítás megszüntetése, a nemzeti felszabadító, mozgalmak mellett A november 17-i Nemzetközi Diáknap a minden iránt érdeklődő, az eseményeket maga körűi izgalommal és a változások iránti szenvedéllyel figyelő ifjúi politizálás bizonyságaként állít emléket Prága egykori diák- mártírjainak. Emlékezik és ünnepel ezen a napon a világ diáksága. Megemlékezik a világ haladó diákmozgalmairól, s ünnepli a Nemzetközi Diákszövetségben is megtestesülő célt: többet tudni a világról, lépést tartani a korral — tanulni, művelődni, s a politizálással a haladást szolgálni. Ungvári Tamás: Fizetek, főúr... Sohasem tudtam kideríteni annak a ma már csak Kelet- Európában dívó munkamegosztásnak az eredetét, hogy a vendéglátóipari üzemegységekben vannak pincérek (divatos szóhasználattal: felszolgálók), s vannak fizetők, akiknél ugyebár tejel a vendég. Az egyik csoport a konyhába lohol, egyetlen karján tíz dúsan rakott tányért is egyensúlyoz olykor, míg a másik egyetlen fekete, redős bőrtárcát hordoz a farzsebében, s ha egyáltalán fellelhető, összes munkája ■ abból áll, hogy egy összehajtogatott étlapon megnézi menynyi volt a főzelék feltéttel, majd újjai különös koreográfiájává addig számol, amíg tudatomra nem adja a borravaló mennyiségét. Mondom, e munkamegosztás eredetére nem sikerült rájönnömGundel Károly — olvasom a szakirodalomban — reggelente felsorakoztatta a főóráit (azaz a fizetőpincéreket), és leheletpróbát vett tőlük, azaz megvizsgálta, hogy elég kellemes és üde-e a leheletük. De ez téves nyom- Lehetetlen ugyanis, hogy a fizetőt és a pincért csupán leheletének üdesége osztaná más munkakörbe. A büdösebbek dolgoznak, az üdéknek fizetnek — ezt a történelmileg kialakult osztálykülönbséget, s a korábbi filozófiákat a feje tetejéről a talpára állító racionális világnézet már megmagyarázta. Az ilyen munkamegosztásban az emberek azért üdék, mert fizetnek nekik és azért (idézőjelben mondom) büdösek, mert dolgozniuk kell. Nem hihetem azonban, hogy a múlt átkos öröksége csak ilyen egyszerűen reprodukálódna a mában. Keresem hát továbbra is az okot — miért van külön fizető? Talán azért, hogy a pincér, aki mégis étellel dolgozik, ne nyúljon kezével a forgandó, és ezért piszkos pénzhez? Am ez sem kielégítő magyarázat- Hiszen ölnek a dilemmának van egyszerű és kézenfekvő megoldása. Például az, hogy a pincér ne nyúljon kézzel az ételhez. Villával szúrja fel a húst, késsel vágja azt, és kezét kizárólag a piszkos anyagiak megtapintására használja. Mi lehet akkor a végső ok? Tán csak nem az, hogy társadalmunk a vendéglátóipari koreográfiában akarja tudtunkra adni, hogy csakis annak lehet fizetni,. aki nem dolgozik? Ezt sem hihetem józan ésszel. Azt kell gondolnom tehát, hogy nincs emberi ésszel felfogható magyarázata a fizető elkeresztelé- sű, hajdan főúr névre hallgató foglalkozás túlélésének. A fizetőt egyszerűen itthagyták a múltból, hogy emlékezzünk régi időkre, amikor a szelvényvágás, a pénzváltás, a kasszírozás és tőzsdézés külön foglalkozás volt, és egészen jól lehetett élni belőle. A kávéházba urak jártak, de felettük egy főúr uralkodott foglalkozásához illő frakban, szmokingban, zsakettben. Hogy el ne bízzuk magunkat. Jelenléte azt sugallja, hogy mindenkinek van egy főnöke, s hogy még pihenőóráinkban is vizsla tekintettel figyel minket valaki. „Fizetek főúr, volt egy feketém-..” — hangzott a régi sláger. Én inkább így mondanám: fizetek, volt egy fekete főuram, egy mák- szemnyi rettegésem, ugyan tessék már mondani, ha nem adok elég borravalót, le tetszik engem ütni? Kérdem tehát, halkan, szerényen és félve: — meddig látjuk még a feketébe öltözött, denevér- tárcás, szigorú urakat, akik elébb pénzt, utóbb már az életünket is követelik? Rossz álmom volt a minap. Egy főúr közeledett felém... S és álmomban is csak azt tudtam sikoltani: meddig, még, meddig? Miért nem zavar bennünket a látásban az, hogy pislogunk ? Minden néhányadik másodpercben látásunkat pislogással szakítjuk meg. A pislogással kapcsolatos rejtély abban rejlik, hogy bár a látásban így bekövetkező szünet viszonylag hosszú (a pupilla 200 milliomod másodpercig is fedve lehet), ez még sem zavar bentinket, sőt, észre sem vesszük. Hiába pislogunk, mégis folyamatosan látunk. egy biztos, folyamatos világban élünk. Ezzel szemben például, ha egy megvilágított szobában a lámpa hasonló ideig hirtelen kialszik. ezt már azonnal észrevesszük, és látásunkat megzavarja. Hogyan lehet az, hogy a pislogás ténye semmilyen gondot nem okoz nekünk? Frances Volkman (az amerikai „Smith College” pszichológiai tanszékéről), valamint Lorrin Riggs és Robert Moore (az amerikai „Boston University” pszichológiai laboratóriumából) most talán megtalálták enek lehetséges okát A pislogás káros hatását minimálisra csökkentheti az, ha a látási rendszer a pislogás időtartama alatt csökkenti érzékenységét. Az érzékenységben bekövetkező ilyen csökkenést már bizonyítani is tudják: a szem kevésbé érzékennyé válik, ha egy olyan mozdulatot tesz, amely sebességénél fogva mindenképpen elhomályosítja a recehártyán megjelenő képe. Lehetséges lenne, hogy az érzékenységnek egy hasonló visszaforgása következne be a pislogás miatt? Frances Volkman és kollégái ügyes megoldással 'oldották meg azt a kísérleti problémát, hogy hogyan lehetne fényt juttatni a recehártyára, a pislogás alatt is. A kísérleti személy szájpadlásához egy optikai rostanyagköteget helyeztek el, így a recehártyát a szemgolyó hátán keresztül tudták ösztönözni, megkerülve a fény által normálisan követett útvonalat. A kísérleti személy szándékosan pislogott, amit úgy tudtak megfigyelni, hogy szeme köré elektródákat helyeztek a bőrre. Az ebből a kísérletből származó kezdeti adatok azt mutatják, hogy a pislogás alatt a szem érzékenysége jelentős mértékben csökken. Ez az érzékenységcsökkenés akkor éri el maximumát, mielőtt a pupillát teljes egészében letakarja a szemhéj. — Pedig engem is érdekelhet a dolog,.. — mondja Charlie. — Tudtommal Dán hozta a hírt, hogy az MGB megmozdult. Hogy tört volna ki a nyelve, amikor kimondta... Itt meg azt hallom, hogy Lilian a mi emberünk, aki beépült az MGB-hez. Miért nem Liilan hozta a hírt? Hiszen ő ott dolgozott! öreg hírszerző vagyok, de ilyet még nem is hallottam. Két dologra kérek azonnal feleletet! Egy: honnan tudta az MGB megmozdulásának hírét Dán? Kettő: Lilian erről miért nem értesített minket? Charlie leül, homlokát törölgeti, a vörös haja zilált, csapzott. Dán föáll, ő jólfésült, magabiztos. — A menyasszonyom, Erzsébet, a Génbankban dolgozik. Gyakran látogattam meg őt, vártam rá a környéken... És gyakran láttam ott, a Génbank környékén Liliant, aki Erzsébet szerint beszélt Foxmannal is. Lilian olyan ügyes volt, hogy nem is csinált különösebb titkot abból, hogy ő az MGB ügynöke. .. Később pedig, egyszerűen csak igazolódott, hogy Lilian gyakori látogatása a Génbankban nem véletlenek sorozata, hanem egy akció részlete: az MGB megmozdult, akcióba lépett.. Hát. ennyi. — Ha jól értem, akkor két saját emberünk őgyelgése a Génbankban idézte elő ezt az egész kalamajkát — mondja gúnyosan Charlie. — És, ha mindezt elfogadjuk, akkor is 4 NÖGRÁD — 1980. november 16., vasárnap volt még egy kérdésem: az MGB beindulásáról Lilian miért nem értesített minket? — Charlie, ne veszekedjetek. És Lilian megbízhatóságáért kezeskedem — mondja Jones békítőén. — Ne tedd, Jones, ne tedd. Tudod jól, hogy szeretlek... de volt egy dolog, amiről eddig nem beszéltem veled. — Hát csak tessék... ki vele! — Megint Charlie gúnyolódik. — Mondd csak el bátran, Lilian... Ne szégyelj semmit. — Foxman magához hívatott egyszer... mint az MGB ügynökség legtehetségesebb tagjával, úgy beszélek magával, mondta Foxman. És beszélt a kísérleteiről. Hogy a génmanipulációs kísérletek véget értek. De ahhoz, hogy a kísérletekből gyakorlati valóság legyen, ahhoz szükség van egy nőre... egy anyára. Hogy vállalom-e ezt a feladatot, azt kérdezte Foxman. Én néhány nap gondolkodási időt kértem. .. aztán még néhány napot... Közben próbáltam kideríteni, hogy egyáltalán, miféle kísérletről van szó. Foxman- ból persze nem tudtam kiszedni semmit. — Folytasd csak Lilian... folytasd... — Jones, értsél meg! Ha neked valaki és nem akárki! — azt mondja, szüksége van rád, mint férfira... hát erre te sem tudsz mit mondani. Ráadásul a Génbankban a nők egy kicsit mindig megvesznek... érthetően, hisz az anyasághoz, ami mégiscsak a legszebb dolog a világon, a Génbankon át vezet az út. Én is elboznytalanodtam: hátha anya leszek? Hátha egy zseniális utódot kell szülnöm a világnak? Hátha ez az igazi feladatom? Értsél meg, Jones! Anya akartam lenni! — De Lilian! A te munkád mellett... ez szinte lehetetlen. .. — Tudom. De úgy látszik, erre Foxman is rájött. Egyre kevesebb szó esett köztünk a kísérleteiről, a vállalt feladatomról, az öreg egyre ködösebb általánosságokba burkolózott, ha rákérdeztem valamire. Láttam, hogy egyedül nem bírok vele... ráuszítottam az egész MGB ügynökséget... s mivel a Génbankban valóban történt valami, Bertram boldog volt, és elégedett. S mivel teljesen belém volt habarodva, azt tehettem az egész ügynökséggel, amit akartam. Foxman nehéz helyzetbe került... — Gondolom, ekkor fordult hozzánk védelemért... — Közben, míg ti Foxmannal tárgyaltatok, engem majdnem agyonlőttek. Egyáltalán: elvadult a világ... de Foxman megőrizte a titkát. S mivel valódi titka van, azt javaslom, hogy ha mást nem tehetünk, fogjunk össze. — Kicsoda fogjon össze? Kivel? És Miért? (Folytatjuk) A minap adták át Szécsényben a Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet új, száz férőhelyes diákotthonát. A modern épületben — melynek kivitelezési munkáit a helyi TÖVÁLL végezte — minden lehetőség adott arra, hogy a tanulók valóban otthon érezzék magukat. TEMPO „A fzeszfőzés!” — Egy hangulatot felmérő közvéleménykutatásra ezekben a napokban Ecsegen és környékén igen sokan, minden bizonnyal ezzel az egy szóval felelnének. Hivatalos fórumon, a falu nyilvánossága előtt is szóba hozta a dolgot Cset- neki Miklós nyugdíjas. így fogalmazott: „Jövő esztendő májusáig feliratkoztak már a cefrefőzetők. Újabb jelentkezőket csak ezutá- ni időpontra (!) fogadnak el. A törkölyre meg azt mondják, hogy azt bizony fel se írassák, úgysem kerül sor a feldolgozásra az egy műszakban üzemelő főzdében. Hogy lehet ezt megengedni?" Ezt bizony, sehogyan sem lehet megengedni! Először is azért, mert igen sok termelő nyugalmáról (pontosabban: felpaprikázott hangulatáról) van szó. De azért sem vehető tudomásul a meglehetősen kényelmes tempóban szervezett feldolgozás, mert értékről, megtermelt javakról folyik a vita. Ami pénz! Nemcsak a termelőnek, hanem — lévén a szeszfőzés állami monopólium — jelentős adóbevétel forrása is. A közéleti fórumon, ahol Csetneki Miklós megfogalmazta a sokakat érintő és érdeklő kérdést, ott volt az ecsegi szeszfőzdéi üzemeltető pásztói ÁFÉSZ képviselője is. Mindenek előtt ..megdorgálta” a falu lakóit, mondván, hogy nem elég aktívak. Majd válaszolt: így: „Mi is tapasztaltuk a bő termést. Azon vagyunk, hogy mielőbb két műszakban üzemelhessen a szeszfőzde”. Ami azt illeti, korrekt és elfogadható — lenne! — a válasz, ha történetesen nem november közepén hangzik el. Akkor, amikor már magasra korbácsolta az indulatokat a kényelmes, a terméseredményhez végképp nem igazodó tempó. Arról epedig nem is beszélve, hogy olyankor hangzik el a — mellesleg, konkrétumot most sem tartalmazó — válasz, amikor a halvány biztatás reménye nélkül, többen már a verebek eledeléül szórták az alapanyagot. Ki tudhatja e késés okát? Meglehet, az ÁFÉSZ háza- táján még csak ezután érik a szilva, s még nem tudták felbecsülni a várható terméseredményeket? S hadd legyen itt még egy kérdőjel: jó lennne a jövő nyáron látni a termelők arcát. Akkor, tudniillik, amikor olvassák az újságokban, hallják a rádióban és a televízióban: gyűjtsenek ösz- sze minden szem termést mert az bizony pénz. Cefrében is! S ha vörös lesz az arcuk, talán nem is a szeszben kell keresni a magyarázatot. Elég ahhoz a méreg is. A mostani nyugodt, „azon vágyjunk”-tempó, amitől máris „szédül” az ember. —kele— MAI TÉVÉAJANLATUNK 20.05: Érik a gyümölcs. Amerikai film
