Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
„Váras vidék volt ez a századokban. Völgyekbe szoruló, hegyoldalakra felkúszó falvainak meg egyenesen világraszóló érdekességeit, megtörtént és talán sohasem volt legendáit tarthatja számon mindaz^ aki a jelenből akarja megismerni a múltat, vagy éppen fordítva —, a múltból a jelent. Ecseg, a mai székhelyközség lélekszámúval a legnagyobb, de itt áll a maga eredetiségével a közeli Ko- zárd (szőlőhegyének mikroklímáját Tokajhoz hasonlítják ma is!), aztán Csecse, ezerkétszáz lakosával, s némiképp ma is élő Fráter Erzsi-„kultuszával”. Madách Imre és a Lucifernek modellként szolgáló hor- pácsi birtokos, Szontágh Pál, bejáratos volt erre a vidékre, innen indult a tragikus sorsot megért nagy szerelem is, innen kocsizott arra a mindent eldöntő megyebálra, Balassagyarmatra, az énekes torkú, derűre, fényre, vidámságra vágyó Fráter Erzsébet, hogy azután egy kikapcsolódott és földre hullott karpereccel, amelyet a fiatal táblabíró felemelt és visszaadott, összekösse sorsát a költővel. Kutatták és kutatják is feltehetően a jövőben még többen itt, Csecsén, Fráter Erzsi meglehetősen ferdére rajzolt /legendáját; „rosszaságának” ellenbizonyítékai is felszínre/ kerültek, publikációt nyertek; itt jár évekkel ezelőtt például a Csehszlovákiában élő L. Kiss Ibolya is, de ő azután elment mindenhova, ahol a tragikus sorsú bihari leány (Cséhte- lekről, apja udvarából került erre a vidékre, nagybátyja, Fráter Pál csécsei kúriájába) .nyomára bukkanhatott. Még is írta a könyvét, amelynek ezt a címet adta, kifejezve a cím által valódi, felvállalt szándékát, amelynek semmi, de semmi köze a divatos emancipációs törekvésekhez: „Az asz- szony tragédiája". Bizonyos, hogy az egykor itt élő Fráterek egészen a leghíresebb Fráterig, Martinuzzi Fráter Györgyig vezették vissza, nemesi famíliájukat (egyik leszármazottjuk Fráter Lóránd az ismert dalszerző), és bizonyos az is, hogy ide Biharból neveltetésének csiszolása végett került a más tájhoz, más, derűsebb, nyitottabb karakterű emberekhez szokott Erzsiké. Akinek udvarolt Madách Imre legbensőbb barátja, Szontágh Pál (neki is adott hajfürtöt a lány)... Bizonyos az is, hogy a Nagyasszony, Majthényi Anna, Madách * Imre szigorú erkölcsű, bécsi udvart utánzó, s mindenben az „etikett”-re figyelő édesanyja kezdettől fogva mélységesen ellenezte azt az esküvőt, amelyet végül is, itt, Csécsén, Fráter Pál alispán kúriájában tartottak 1845. július 20-án. Es 1854-ben Ecsegen, a bontót, az ominózus losonci bál útón nem sokkal, ahova —, de nagy, megbocsáthatatlan bűn volt ez akkor, mennyivel több szabadság jutott csak néhány évtized múlva is egy nőnek! —, nem a férjével, hanem annak barátaival ment el a „bűnös asszony”. A válás- egyezséget Ecsegen (alighanem körjegyzőség volt Ecseg akkoriban) írták alá Fráter Erzsi ecsegi nagybátyja és fivére, Fráter Béla jelenlétében/., „örökre és végkép”... Ma, Csécsén, egy hangulatos presszó és egy csodaszép, értékes fasor nevében emlékeznek „Erzsikére”, aki ide érkezett egykor és innen a költő hitveseként először Cseszt- vére, majd Sztregovára került, hogy elűzetése után sok hányattatás, nélkülözés, megbomlott életút, megbomlott elme legyen a része, és hogy koldusként haljon a váradi kórházban (ispotályban). Érdekes mégis, hogy az idősebb csécseiek ismeretlenül is szívesen emlékeznek rá! Hogy mi munkál bennünk, amikor a valóságot elferdítő, a romantikus megoldásokat mindennél előrébb helyező regényírók és az irodalomtörténeti tanítás által is megvetett asszony emlékét szépre változtatva megőrzik? Elsősorban talán az, Papa, mama kijáró dolgozó a selypi cukorgyárban. Jambrik László gyerekével, két műszak között... hogy így vagy úgy közülük valónak érák ma is, és maguk is jócskán tapasztalhatták régen az előítéletes világ embert könnyen megbélyegző szorítását, de tapasztalhatták és tapasztalják ma is —, mennyit tud változni az élet akár csak húsz-harminc év alatt is! A mai történetek sem kevésbé érdekfe6zítók, mint azok a régiek voltak — erről fűzzük a szót az ecsegi tanácson órákon át Takács Lászlóval, a körzeti pártszervezet függetlenített titkárával és a fiatal tanácselnökkel, Madlena Józseffel. Sokat fordult (többször is) Csécsén az élet az utóbbi három és fél évtized alatt! Volt ez bányászlakta község is az ötvenes években, csakúgy, mint Ecseg, ahonnan sokan jártak a nógrádi szénmedence hányáiba. Azt megelőzően pedig a föld volt a csécsei embernek a kenyér, azon megtermett a legendás hírű szőlő (hatalmas kultúrája volt itt és van is még termesztésének!) meg a dohány, ami valőságos helyi specialitásnak számított. A birtokok régen, a történelmi időkiben a Rédeiek kezén voltak, majd később a Pálócziak voltak itt az urak, meg a pásztói apátság is, ahol bizonyos peres ügyekről szóló iratok,ban pontosan nyomon követhető — mennyire zárt világ volt ez a környék, mennyire eredeti őslakos volt évszázadokon át a csécsei, ecsegi, kozárdi ember. Gyakori ma is még a Sáfár, Bíró, Tolmácsi családnév Csécsén, ahol a szénbányászkodás visszalépésével újabb váltásra került sor — kezdetben hetes munkásszállásokon- lakott a munkabíró csécsei a fővárosban, környékén, később megindultak (mert már nem vállalta volna a családitól a távol élést) a munkásokat szállító autóbuszok, s járnak ma is hajnalonként tucatszám.. A Fráter-kúriából (1830-ban épült) a háború utón sokszori átalakítással olyan lakott hely lett, amelyet azután már nem vállalt a műemlékvédelem. Később iskolává változtatták a kényszer nyomán, s ami megmaradt belőle, az ezt a célt szolgálja ma is. Összevont nyolc osztály működik; amikor vége a tanításnak együtt ballag haza a szépen öltöztetett kis- és nagydiák. A nyitottságot az emberek a távoli, városias körülmények között levő munkahelyekre a napi fáradságos eljárással hozzák ide magukkal és az igényeket is. Amelyekkel nem férhet már össze az összedűléssel fenyegetett szövetkezeti raktár és a korszerűtlen boltocska sem, amelynek pótlására, vagy tíz éve kapta az első ígéretet Csécse, de amely ígéretnek volt már annyi változata, hogy inkább hasonlít egy népi balladához, mint akármi máshoz(!). Boltot meg mégsem építhet magsának a csecsed ember, aki észreveszi azt is, hogy máshol, a távoli munkahelyeken nem mindig az ésszerűség szerint fogy a beton; hogy az érte küldött nagy autóbuszban négyen-öten utaznak; hogy valahol mindezt szükséges lenne úgy egyeztetni, hogy a kényelem is megmaradjon, de az észbeli dolgokban se legyen hiány... Mert takarékosabban dolgozva az anyaggal, az úttal, a kilométerrel, az üzemanyaggal —, egészen biztosan azt eredményezné, hogy a kisebb helyek sem árválkodnának elfogadható alapellátás nélkül évtizedekig. „Sok az áttétel — azért mennek lassabban a dolgok... ” Újabb betelepülők érkeznek szinte folyamatosan távolról, a felszámolódó tanyavilágból erre a nagymúltű vidékre, ahol Fráter Erzsi is nevelkedett. Csécse hamar befogadja őket elhagyott, elárvult házaiba, amelyek így új élettel, új tervekkel melegednek át. Embert itt összetart a múlt szövete, de ami egyesít fs — az a közös munka. T. Pataki László Kép; Kulcsár József Hídvégi István csécsei gyűjtőt messze földön ismerik nagyszerű bélyeg- és éremkoHekeiójárói, szenvedélyéről Hényel Ferencné egy, a mintegy negyven csécsei asszony közül, akik bedolgozók egy hatvani szövetkezetnél. A régi Fráter-kúria mai „lakói”, a csécsei iskolások i a Népi építészet még fellelhető a községben, de a régi ncp. szokások és a népviselet egészen átalakult.,,1 V
