Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

Kézilabda megyei bajnokság Rájátszás, Bgy SE-győzelmekkel Mint ismeretes, a megyei Ké Ulabda-bajnokságban a fér­fiad mezőnyében befejeződtek a küzdelmek Az elmúlt va­sárnap már a kétfordulós rá­játszás első mérkőzései is le­játszásra kerültek Balassagyar­maton, A három csapat rész­vételével folyó (Bgy, SE, Sző- nyi SÉ. Érsekvadkert) ráját­szás első napja egyértelmű Biy. SE-fölényt hozott Mind­két ellenfele ellen győzött, s így már behozhatatlan előny­nyel áll az élen. A nőknél ugyan még két forduló hátra van a bajnok­ságból. de a Bgy. SE-lányok szintén behozhatatlan előnnyel, nagy pontkülönbséggel vezetik a mezőnyt. Sajnálatos, hogy két mérkőzésről nem érkezett jelentés a legutóbbi forduló­ból. Eredmények. Férfiak: Bgy. SE—Szőnyi SE 32—24 (10—12). v.: Csengődi, Simon. Legjobb dobók: Kürtössy 10, Cseri P. 5, Leszák és Fábri 4—4, Cseri G. 3. ill.: Varga 10, Susán 8, Kő­éi? I. és Szabó 3—3. A vártnál simább Bgy. SE- győzelem született. Végig az ő vezetésük dominált. A Sző­nyi csak helyenként tudta szo­rossá tenni a találkozót. Már a félidőben négy gólkülönbsé­gű Bgy. SE-vezetéssel fordul­tak a csapatok, amely a má­sodik félidőben még tovább nőtt. Végül megérdemelt Bgy. SE-győzelem született. Bgy. SE—Érsekvadkert 20—18 (14—11), v.: Cengődi, Simon, Ld.: Cseri P. és Cseri G. 5—5, Fábri 4, ill.: Cseh 8. Bada 5, Horváth 3. Az érsekvadkertiek találtak előbb magukra és 3 góllal el is húztak ellenfelüktől. A Bgy. SE azonban rendezte sorait és kiegyenlítette hátrányát. A továbbiakban már a fej-fej melletti küzdelem voit. Az Ér­sekvadkert csapata igen dere­kasan helytállt, nem egyköny- nyen adta meg magát, hiszen a mérkőzés befejezése előtt pár perccel még 18—18-as döntetlen állást harcolt ki. A hajrá azonban a Bgy. SE-nek sikerült Jobban, s két gólkü­lönbségű győzelmet aratott a lelkes vadkertiek ellen. Érsekvaúkcrt—Szőnyi SE 19—18 (11—10), v.: Csengődi, Simon. Ld.: Cseh és Boda 5—5, Kovács J. 4, 111.: Varga 7, Sza­bó és Susán 3—3. Az Érsekvadkert csapata kár­pótolta magát a Bgy. SE-től elszenvedett vereségért. A na­gyon szoros, jó iramú mérkő­zésen, ha minimális gólkülönb­séggel is, de két vállra fek­tette ellenfelét. A bajnokság állása 1. Bgy. SE 18 14 - 2 471-343 28 2. Szőnyi SE 16 9 1 6 318-259 19 3. É-vadkert 16 8 2 6 345-314 18 4. STC 11. 14 8 1 5 324-270 17 5. N.-bát B. 14 7 - 7 284-193 14 6. Pásztói SE 14 6 1 7 324-267 13 7. Tereske-» 14 4 1 9 273-375 7 A góllövőlista élmezőnye: 1. Kürtössy Aladár (Bgy. SE) 143, 2. Mészáros Sándor (Pásztói SE) 127, 3. Cseh Zoltán (Ér­sekvadkert) 118, 4. Susán Sán­dor (Szőnyi SE) 93, 5. Hor­váth Mihály (Nagybátonyi B.) 81 góllal. Nők: Nagybátonyi Bányász —Ecseg 10—8 (7—5), v.: Földi. Ld.: Szakács 5, Liska 3, ill.: Takács 6. Az eső és felázott talaj nem kedvezett a két csapat talál­kozójának. A hazai, ecsegi lá­nyok kezdtek jobban és 4—1- t'e elhúztak. A bátonyiak csak ezután találtak magukra. Ki­egyenlítették hátrányukat, majd megszerezték a vezetést Is, amelyet azután végig meg is tartottak. Mindkét csapat több büntetőt is hibázott. A nagybátonyi lányok győzelmét, a biztosabb labdakezelés és jobb helyzetkihasználás ered­ményezte. Az STC—Bgy. SE és az St. Síküveggyár—Pásztói SE-mér- kőzésekről jegyzőkönyv nem érkezett. A bajnokáig állása 1. Bgy. SE 17 16 . 1 316-132 32 2. STC» 16 9 3 4 199-143 20 3. Pásztói SE 17 9 - I 187-156 18 4. Nagybát. B. 18 7 2 9 196-225 16 5. Ecseg 18 6 2 10 139-230 14 6. St. Síküv. 16 • 1 15 145-30« 1 A góllövőlista élmezőnye: 1. Gerhát Mária (Bgy SE) 83, 2. Takács Andrei (Ecseg) 66, 3. Kovács Anna (Bgy. SE) 61, 4. Borbás Erika (Pásztói SE) 59, 5. Klebniczky Tünde (Bgy. SE) 57 góllal. Simon József végi sportműsor Hét SZOMBAT ATLÉTIKA Testnevelés-tagozatos Isko­lák körzeti úttörő-olimpiai döntője. Salgótarján Kohász­stadion, 10 óra. KÉZILABDA Férfi NB I/B-s bajnokság: STC—Szilasmenti Tsz SE Csömör, Salgótarján Építők ■""kézilabdapálya, 15,30 óra. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport, női: STC—Nyíregyházi TK, 16,30 őrá, Férfi: STC—Nyíregyhá­zi TK, 15 óra. A mérkőzések helye: Salgótarján városi sportcsarnok. LABDARÚGÁS Megyei serdülő bajnokság: Egyházasgerge—St. Bánya­gépgyár, Nagybátony II—St. Síküveg. II.. Mátranovák— Kazár, St Volán—Karancs- lapujtő, St. Síküveggyár I— Kisterenye, STC III—H. Sző­nyi SE (Öblösüveggyár-pá­lya), Somoskőújfalu—Pásztó, Szurdokpüspöki—N agybá- tony III, Romhány—Bgy. SE III, Érsekvadkert—Bgy. SE II. Szécsény—Nógrádsáp, Hu- gyag—Nógrádsipek. Kezdési idő: 15 óra. TEKE NB II. Keleti csoport: St Síküveggyár—Szegedi Vas­utas, Salgótarján öblösüveg- gyári tekepálya, 10,30 óra. VASÁRNAP i ASZTALITENISZ Férfi NB III: Nagybátony— Eger SE, Nagybátony, általá­nos iskola. A mérkőzések kezdési időpontja: 11 óra. ATLÉTIKA Megyei ügyességi és váltó- bajnokság, Balassagyarmat 9 óra. KÉZILABDA Megyei női bajnokság: Ecseg—Bgy. SE. Pásztó— Nagybátony, STC—St. Sík­üveggyár, Kezdési idő: 10 óra. Iskolai sport Megyei férfibajnokság, rá­játszás: Bgy. SE—H. Szőnyi SE 9 óra, Érsekvadkert—Bgy. SE 10,30 óra, H. Szőnyi SE— Érsekvadkert 12 óra. A mér­kőzések helye: Salgótarján, városi sportcsarnok. Pásztói járás női bajnok­ság : Felsőtold—Héhalom, Hasznos—Tar, Mátraszőlős— Bér, Erdőkürt—Erdőtarcsa, Buják—Vanyarc, Kisbágyon —Szirák- Kezdési idő: 12,30 óra. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: Nagy­bátony—Miskolci VSC, Nagy­bátony 13,30 óra, v.; Huták, Szolnoki MÁV MTE—STC, Szolnok 13,30 óra, v.: Nagy B._ Középcsoport: Sz. MÁV Előre—Bgy. SE, Székesfehér­vár 13,30 óra, v.: Wimmer. Megyei I. osztály: H. Balas­si SE—H. Szőnyi SE v.: Ágos­ton, Nézsa—Somoskőújfalu v.: Dóra, Szécsény—St Bá­nyagép v.: Mihalovics, Kiste­renye—St Volán Makovi- nyi, St. Síküveg—Karancs- 1 apu; tő v.: Lőcse, Pásztó— Szurdokpüspöki v.: Heves megyei játékvezető, H. Vörös Csillag SE—Romhány v.: Kle- ment Mátranovák—Kazár v.: Baksa, ÖMTE—Egyházasgerge v.: Imrich. A felnőttcsapa­tok mérkőzése 13,30 órakor —, az ifjúsági csapatok mér­kőzése 11,30 órakor kezdődik. Megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság: Bgy. SE II—Rom­hány Balassagyarmat, Volán­pálya, 11,30 óra. Megyei serdülő bajnokság: STC II—ÖMTE, Salgótarján, Kohász-stadion, 10 óra. Járási bajnokságok: Balas­sagyarmati járás: „A” cso­port: Szanda—örhalom, Bér­céi—Mohora. Hont—Nógrád- marcal, Érsekvadkert—Szügy, Herencsény—Rimóc, Nógrád- kövesd—Patak, Nagylóc— Nógrádsipek. „B” csoport: Csesztve—Hollókő, Csitár— Ipolyszög, Cserháthaláp— Magyarnándor, Nógrádszakál —Cserhátsurány, Piliny—Lu- dányhalászi, Patvarc—Var­sány. Becs ke—ílugjragv Réfcságlfiárás j JjfógrM Hop,- véd—Berkenye, Borsosbcrény —Diósjenő, Rornhány II.— Nőtincs, Tereske—Kétség, Tol­mács—Nézsa II„ Felaőpetény —Szendehely, Nógrád—ös- agárd. Salgótarjáni járás: Karancs- alja—Karancsberény, Kishar­tyán—Karancsság. Mihály­gerge—Mátraverebély, Ce- red—Rónafalu, karancske­szi—Kis-2agyvavölgye TSZ SE, Ipolytarnóc—Ságújfalu, Nógrádmegyer—Ménkes, Etes —Tarnavölgye. A fenti járá­si bajnokságok kezdési idő­pontja: felnőttek 13,30 óra, ifjúságiak 12 óra. Pásztói járás: Pásztó II— Csécse, Felsőtold—Héhalom, Hasznos—Tar, Mátraszőlős— Bér, Erdőkürt—Erdőtarcsa, Buják—Vanyarc, Kisbágyon —Szirák, Palotás—Ecseg. Kez­dési idő: felnőtteknél 14 óra, ifjúságiaknál 12,30 óra. RÖPLABDA NB II. Középcsoport, női: STC—Tipográfia, Salgótarján, gépipari technikum, 11 óra. Megyei női bajnokság: Bgy. SE—STC ifi, ÖMTE—Rónabá­nya, Kisterenye—Kazár, Kez­dési idő: 10 óra. TÖMEGSPORT Express tömegsportnap, Salgótarján, Öblösüveggyári- pálya, 9 óra. Kézilabda NB I. B Már csak formalitás Területi döntő Salgótarjánban A testnevelés-tagozatos általános Iskolák úttörő-olimpiájának terüle­ti atlétikai döntőjét ma délelőtt 10 órától rendezik Salgótarjánban, az SKC-stadlonban. A küzdelmekben az egri Kodály Zoltán úti és Wal- lon üti, a gyöngyösi Budai Nagy Antal téri, a hatvani Mező Imre úti, a balassagyarmati Dózsa György úti, valamint a hazaiak képviseletében a Petőfi Sándor és a Budapesti úti Iskola indul. Három korosztályban, három- négy- és öttusában versenyeznek egymással a fiúk és lányok. A rendezők összesen 360 gyerek in­dulására számítanak. Mivel isko­lák csapatversenyéről van szó, ezért más sportágak eredményétől Is függ a továbbjutás. Az STC férfi kézliiabda- csapata ma délután a Mun­kácsy úti sportpályán látssza utolsó hazai bajnoki mérkőzé­sét. Ellenfele az első osztályt is megjárt Szilasmenti Tsz SK csapata. A Csömör tavasz- szal 35—24-re győzött a Tar­ján ellen. A vendéglátók a múlt hé­ten Szegeden léptek pályára, s négygólos vereséget szen­vedtek a DÉLÉP-től. Nem csoda! A szegediek a tabel­la ötödik helyén találhatóik. A Stécés fiúk nem tisztelték különösebben őket. Pádár negyvenhatodik percben tör­tént kizárásáig egyenrangúak voltak. Hátrányt jelentett az is, hogy a kiválóan játszó Jancsó — sérülés miatt —ne­gyedóráig sem lehetett a pá­lyán. És — a Veszprém elle­ni mérkőzéshez hasonlóan —, a II. félidőben három bünte­tőt is kihagytak. A mai találkozó a Salgótar­ján részére csak formalitás. Nem így a Csömörnek! Eset­leges győzelmével versenyben marad a jelenleg kétpontos előnnyel rendelkező Dunaúj­várossal. A tét: az NB I-be való felkerülés! Mindezek is­meretében — nyilatkozta az STC edzője, Czimer János: „győzelmet várok a csapat­tól”. A keret: Kiss, Gulácsi, Szabó, Balló, Drevenka, Jan­Eredmények, táblázatok Labdarúgás. Járási bajnok ságok. Balassagyarmati járás A csoport. Felnőttek: Mohora —Hont 3—0, Szügy—Heren­csény 3—0,. Patak—Szanda 2—2, örhalom—Bércéi 3—2, Nógrádmarcal—Nagylóc 2—2. Rimóc—Nógrádskövesd 2—2, Nógrádsipek—Dejtár 5—1. A bajnokság á! Hasa 1. Örhalom 9 7 1 1 25- 9 15 2. E.-vadkert 9 7 1 1 34-10 15 3. Szügy 1Ü 7 1 2 41-26 15 4. Rimóc 10 6 2 2 30-18 14 6. Nógrádsipek 10 6­4 29-27 12 6. Bércéi 9 5 1 3 21-13 11 7. Dejtár 10 5 1 4 25-21 11 8. Mohora 9 4­5 23-16 6 0. Nagylóc 10 3 2 8 15-26 8 10. N.-marcal 9 3 3 4 17-34 7 11. Patak 9 3 1 8 15-21 7 12. Szanda 9 1 3 6 19-30 5 13. Hont 9 2 1 6 14-20 5 14. N.-kövesd 9 1 2 6 8-27 4 15. Herencsénéy 9 1 1 7 9-25 3 Ifjúságiak: Mohora­—Hont 3—0, Szügy—Herencsény 1—0, Patak—Szanda 0—3, Örhalom —Bércéi 2—2, Nógrádmarcal —Nagylóc 8—1, Rimóc—Nóg- rádkövesd 8—0, Nógrádsipek —Dejtár 5—1. A bajnokság állása 1. Rimóc 10 7 _ 3 31-12 14 2. Nógrádsipek 10 7­3 33-22 14 3. örhalom 9 9 2 2 31-14 12 4. N.-marcal 9 6­3 27-17 12 3. Bércéi 9 5 2 2 23-20 12 6. Hont 9 5 4 1P-1I 18 7. E.-vadkert 9 a­4 13*1? 13 8. Szanda 0 4 1 4 23-ie 9 9. Mohora 9 4 1 4 16-17 Ü 1«. Herencsény 9 3 2 4 19- 9 8 11. Szügy 10 3 2 5 14-26 8 12. Patak 9 3 1 3 23-24 7 13. Dejtár 10 2 1 5 18-23 7 u. Nagyidé 10 2 2 6 14-37 6 13. N.-kövesd 9 • 2 6 9-30 2 B csoport: Becske—Csesztve I—5, Patvarc—H úgyag 8—3, Ludányhalászi—Nógrádszakál. 0—5, Cserhátsurány—Cserhát­haláp 1—1, Magyarnándor— Csitár 1—4, Ipolyszög—Holló­kő 6—2. A bajnokság állása 1. Piliny 10 9­1 28- 8 18 $ 9 7 1 1 24-10 15 10 V 1* 2 32-20 15 4. Ipolyszög 10 6 » 4 35-25 12 3. Csesztve 9 6­3 23-16 12 6. L.-halászi 10 5 2 3 29-24 12 7. Cs.-surány 10 4 2 4 25-19 10 8. Patvarc 10 8­5 26-24 10 s. N.-szakál 9 4­5 20-17 8 10. Becske 10 3­7 22-32 6 11. Hugyag 9 3­€ 17-30 8 li. Hollókő 10 3­7 14-26 0 13. M.-nándor 10 a 1 7 18-40 5 14. Varsány 10 * 1 9 6-21 1 Pásztói járás. Csécse—Palotás 2 Felnőttek: 7, Ecseg— Kisbágyon 7—0, Szirák—Buják 0—2, Vanyarc—Erdőkürt 1—5, Bér—Hasznos 1—2, Tar—Fel­sőtold 1—3, Erdőtarcsa—Mát­raszőlős 0—0. Héhalom—Pász­tó II. 3—8. A bajnokság állása 1. Erdőkürt 10 10­- 45- 8 20 2. Palotás 10 7 1 2 38-12 16 3. Ecseg 10 6 1 3 43-23 13 4. Pásztó n. 10 6 1 3 41-25 13 5. Buják 10 6 1 3 38-28 13 6. Héhalom 10 5 1 4 27-27 11 7. Tar 10 5­5 22-28 10 8. Vanyarc 10 4 1 5 20-22 V o# Felsőtold i0 4 1 ó 24-29 9 10! M.-szőlős 10 4 1 5 14-20 9 11. Kisbágyon •0 4­6 23-29 8 12. Erdőtarcsa 10 3 2 5 15-27 8 13. Hasznos 10 4­6 24-34 8 14. Szirák 10 3 1 6 15-22 7 15. Bér 10 2 1 7 15-27 5 161 Csécse 10 1­9 10-40 2 Ifjúságiak: Csécse—Palotás 0—6, Ecseg—Kisbágyon 2—0, Szirák—Buják 3—6, Vanyarc —Erdőkürt 1—1, Bér—Hasz­nos 0—3, Tar—Felsőtold 3—3, Erdőtarcsa—Mátraszőlős 0—0. cső, Pádár, Németh, Lav- ricz, Bodor, Harmos és Mi- zser. A fotón: Gulácsi, aki az utóbbi három mérkőzésen ra­gyogóan védett. (tóth) A bajnokság állása 1. Palotás 9 8­1 41- 9 16 2. Felsőtold 10 6 3 1 37-12 15 3. Buják 9 7­2 28-10 14 4. Erdőkürt 10 5 3 2 21-13 13 5. Vanyarc 9 4 3 8 15-11 11 6. Bér 9 4 3 2 11-12 11 7. Ecseg 9 4 2 3 18-16 10 8. Tar 9 3 2 4 19-20 8 9. M.-szőlős 10 2 4 4 12-15 8 10. Szirák 9 4­5 18-26 8 11. Héhalom 9 3­6 18-25 6 12. Erdőtarcsa 9 1 3 5 7-20 5 13. Csécse 10 2 1 7 8-25 5 14. Hasznos 10 2 1 7 10-27 5 15. Kisbágyon 9 2 1 6 6-28 5 A bajnokság Szendehely 9 állása 7 1 1 34-11 13 2. Tolmács 9 6 1 2 34-17 13 3. Nógrád H. 8 6 1 1 23- 9 13 4. Berkenye 8 6­2 21- 8 12 5. Nőtincs 8 5 1 2 22-13 11 6. B.-berény 8 4 • 4 14-18 8 7. Felsőpetény 9 3 2 4 16-21 8 8. ösagárd 7 2 3 2 19-20 7 9. Rétság 7 3 1 3 13-14 7 10. Nógrád 9 3 1 5 21-25 7 11. Romhány II. 7 2 1 4 11*19 5 12. Horpács-P.-b. 9 2 1 6 20-34 5 13. Nézsa TI. 9 2­7 13-19 4 14. Diósjenő 7 1 2 4 10-21 4 15. Tereske 8 1 1 6 8-30 3 Ifjúságiak: ösagárd—Berke­nye 0—2, Nőtincs—Borsosbe- rény, Nézsa II.—Horpács-Pusz- taberki 4—2, Szendehely—Tol­Salgótarjáni járás. FelnőtJ tek: Rónafalu—Etes köd mH att elmaradt. Mátraverebély— Cered 1—1, Karancsséjj—Mi- hálygerge 1—3, Karancsberény —Kishartyán 4—2. Ménkesi Bányász—Karancsalja 6—2,1 Ságújfalu—Nógrádmegyer 1—2,' Kis.-Zagyvavölgye Tsz SE— Ipolytarnóc 2—2. Tarnavölgye —Karancskeszi (a Karancske- szi nem jelent meg). Rétsági járás. Felnőttek: ösagárd—Berkenye 0—4, Di­ósjenő—Nógrád Honv. 0—4, Nőtincs—Borsosberény 3—1, Tereske—Romhány II. 2—1, Nézsa II.—Horpács-Puszta- berki 6—0, Szendehely—Tol­mács 3—1, Nógrád—Felsöpí- tény 0—1. A bajnokság állá«« 1. M.-gerge 8 6 2 17- 5 1« 2. K.-berény 8 6 1 1 31-11 13 3. Ménkesi B. 8 3 2 1 28-10 l'S 4. Cered 8 4 3 1 18-15 11 5. K.-Z.-völgye 8 3 4 1 13- 8 19 6. Ipolytárnóc • 4 1 3 24-15 9 7. N.-megy er 8 2 4 2 14-14 • 3. Karancsság 8 4­4 14-19 t 9. Karancsalja 8 3­5 20-24 9 10. Ságújfálu 8 2 2 4 17-16 9 11. Tarnavölgye 7 2 2 3 12-16 9 12. Karancskeszi 7 2 1 4 7-14 9 13. Kishartyán 8 2 1 5 11*25 3 14. M.-verebély 8 1 3 4 11-16 3 15. Etes 7 1 1 5 8-23 9 16. Rónafalu 7­3 4 8-27 9 Ifjúságiak: STC III.—Etes 2—0, Nagybátony II.—Cered 0—2, Karancsság—Mihálygei:- ge 2—2, Karancsberény—Kis-i hártyán 3—2, Ménkesi Bányius* —Karancsalja 2—4, Szalmu-i teres—Nógrádmegyer 11—0} Kis-Zagyvavölgye Tsz SE— Ipolytarnóc 1—1. Tarnavölgye —Karancskeszi nem jelent megJ mács 8—1, Nógrád •Felsőpe­A bajnokság állása 1­-3. 1. N.-bátony II. 8 6 1 1 20 8 IS A bajnokság állása 2. cered 3. I.-tarn6c 7 7 5 5 2 1- 39-11 1 24-10 13 1L 1. Szendehely 7 4 3 38- 6 11 4. K.-Z.-völgye 8 3 4 1 23-10 10 2. F.-petény 7 5 1 1 27- 9 11 5. Szalmátercs 7 3 2 2 25-14 81 3. Rétság 7 5 1 1 17-10 11 e. STC m. 7 4 • 3 11-16 9 4. Berkenye 7 4 2 1 11- 8 10 7. Etes 8 3 1 4 18-15 T 5. Diósjenő 6 3 2 1 10- 6 8 8. Nógrádmegyer 7 3 1 8 20 -18 i 6. B.-berény 7 4­3 14-21 8 9. Karancsság 8 3 1 4 12-27 7 7. ösagárd 7 2 1 4 11-18 5 10. Mihálygerge 7 2 2 3 12-W S 8. Nógrád 6 2­4 9-12 4 11. Karancsalja 6 2 2 2 13-21 c 9. Nőtincs 8 2­4 7-16 4 12. Kishartyán 7 2 1 4 17-22 5 10. Horpács-P.­b. 8 1 1 1 19-27 3 13. K.-berény 8 2 1 6 15-20 S 11. Tolmács 8 1 1 4 7-24 3 14. Ménkesi B. 8 2­8 10-27 4 12. Nézsa II. i 1 • 5 1-1« 2 15. K.keazi 7 * 1 6 6-31 lt Sporthírek A Nagybátonyi Bányász örgefiúk labdarúgócsapata a hét végén három napra az ausztriai Neufeldbe utazik, ahol barátságos mérkőzést játszik a helyi „örökifjak” el­len. A bátonyiak ezzel az út­tal az ASV Neufeld augusz­tusi vendégjátékát viszonoz­zák. XXX Ma este Pilisborosjenő tér­ségében kerül megrendezésre a tájfutók országos vidék­bajnoksága. Megyénket Honfi Gábor és Marczis István kép­viseli. A múlt hét végi orszá­gos- bajnokság után élénk ér­deklődés tapasztalható, szin­te minden válogatott keretJ tag rajthoz áll az éjszakalj versenyen. XXX A hét végén Kecskeméten! rendezik Kelet-Magyaror-, szag serdülő ökölvívó-baj-i nokságát. A küzdelmekre Sze-i rémi Andor edző vezetésével kilenc Stécés versenyző uta-j zott. XXX Hazaérkeztek Jugoszláviád ból a magyar ökölvívók, köz-! tűk az STC-s Botos Andrási A Stécé váltósúlyú kitűnősé­gének keze gipszkötésben vanj amelyet a jövő hét elején vesznek le. Atlétika Ujoncbajnokság A Salgótarján városi Atlé­tikai Szövetség, a városi ta­nács művelődésügyi osztálya, valamint az FTC rendezésé­ben került sot a hét elején a megyeszékhelyen, a kohász­stadionban az elsőéves közép- iskolások atlétikai versenyére. A rendezők újoncbajnokság­ként szerepeltetik az erőpró­bát a programban. Az újoncbajnokságon a vá­ros középiskolái szép számú csapatokkal képviseltették ma­gukat. Ennek megfelelően a verseny során mind a lányok, mind a fiúk körében küzdel­mes összecsapásokot láthat­tunk. Egyes számokban annyi volt az induló, hogy több elő­futamot is kellett tartani, míg kialakult a döntő mezőnye. Ez­úttal az időjárás is kedvezett a versenyzőknek és hozzájá­rult az újoncbajnokság sike­réhez. Eredmények: Lányok. 100 m: 1. Földi Enikő 13.5, 2. Schujer Nóra 14.7, 3. Sztremi Csilla (mindhárom Madách G.) 14.8, 400 m: 1. Knoska Katalin (Madách) 1:09.4, 2. Batta Má­ria (211. 1SZI) 1:13,3, 3. Haán Zsuzsa (211. ISZI) 1:14.1, 800 m: 1. Hegyi Judit 2:32.2, 2, Knoska Katalin 2:39.5, 3. Mé­száros Mária (mindhárom Ma­dách) 2:52.3. távol: 1. Földi Enikő 495, 2. Hegyi Judit 470, 3. Dudás Jolán (mindhárom Madách) 467 cm, magas: 1. Földi Enikő (Madách) 140, 2. Hegyi Judit (Madách) 135, 3. Pádár Katalin (Közgazd.) 135 cm, súly: 1. Földi Enikő 8.91, 2. Schujer Nóra 8.12, 3, Gu­lyás Érika (mindhárom Ma-; dách) 7.50 m. Fiúk. 100 m: 1. Baár Gabos| 12.3, 2. Brezinszki Zoltán 12.5J 3. Kuris Bertalan (mindhárom) 211. sz. ISZI) 12.6, 400 m: ÍJ Kurts Bertalan (211. sz. ISZI)’ 58.8, 2. Brezinszki Zoltán (2111 sz. ISZI) 59.0, 3. Szabó István (Madách) 54,4, 1500 m: 1. Pet-( rényl Gábor (Madách) 4:42.91 2. Tóth Bertalan (211. sz. ISZ) 4:43,7, 3. Almáshegyi Béla (2111 sz. ISZI) 5:01,7, magas: 1. Bodó János (Madách) 165, 2. Imre Péter (Gépipari) 155, 3. Szenti kúti János (Bolyai) 155 cmj távol: 1. Ungi Gyula (Gépipa­ri) 565, 2. Fodor Lőrinc (Ma­dách) 545, 3. Szomora Kálmán (Közgazd.) 530 cm, súly: 1. Ma­daras István (211. sz. ISZI) 11.43, 2. Lengyel András (Ma­dách) 10.98, 3. Pintér Attila (211. sz. ISZI) 10.96 m. Az iskolák közötti pontver­senyben minden szám első hat helyezettjét vették figyelembe. Ennek alapján a .következő a sorrend: 1. St. Madách Gim­názium 134, 2. 211. sz. ISZI 79, 3. Gépipari 25 pont. A több mint kétszáz diákot megmoz­gató újoncbajnokság helyezett­jeinek plakettel kedveskedtek a rendezők. Az iskolák közöt­ti pontversenyben a győztes Madách Gimnázium testneve­lő tanárainak Oláh Zoltánnéy nak, Szarvas Józsefnek, Ge-' dőczi Zoltánnak nyújtották át azt a serleget, amelyet az STq ajánlott fel e célra. — ucnieuj

Next

/
Oldalképek
Tartalom