Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-07 / 235. szám
Az elgörbült szög becsülete Tanácskozás Fejlesztők, NINCS FELTÉTLENÜL IGAZA ANNAK, aki szerint valóban takarékoskodva még a görbe szöget is érdemes kiegyenesíteni. Noha. kétségtelen : rozsdás és görbe szög valóban száz mázsaszám akad az építkezéseken, gyárudvarokon szerteszét, deszkákkal, lécekkel, ládákkal együtt, s végsősoron tényleg nem ártana összeszedni azokat. Sőt: az is igaz, volt idő, amikor a fiatal inasnak, ipari tanulónak faipari üzemekben, raktárakban, építkezéseken azt adták napi, heti feladatául, hogy a halomba gyűjtött fahulladékot szétválogassa és kihúzza, - kiegyengesse a bennük rejtőző szögeket. Elvileg tehát nem vitás, hogy itt is van mit megtakarítani. Csakhogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szegen kívül egyáltalában nem árt takarékoskodni a munkaerővel sem. A szegek kikalapálása Ugyanis időt rabló munka, s jó, ha egy-egy óra alatt 20— 30 forint termelési értéket eredményez. Tehát ott gondolkodnak helyesen, ahol igyekeznek ennél hasznosabb feladatokkal megbízni a segédmunkaerőt is, a fiatal kezdőket, vagy a nyári gyakorlaton levőket. Arra különben sem gondolhat senki komolyan, hogy a termelés fősodrában résztvevő szakmunkásokat ültesse le használt szeget menteni. Az elgörbült szegnek tehát — konkrétan — a mai gazdasági életben, objektíve nincs, nem is lehet nagy becsülete. A termelőmunka mai méretei — és órabérei, vállalati költségei — mellett az efféle anyagvisszamentés már drága takarékosság lenne. Ma inkább arra kell törekedni, hogy a nagyipari folyamatokban — a szállításban, csomagolásban, az asztalosiparban, az ácsmunkában stb. — egyre kevesebbet kelljen szegelni. A szegelést, mint technológiai elemet érdemes kiküszöbölni, az lenne az igazi takarékosság, s ezáltal lehetne jó hatásfokkal sok szeget is megtakarítani, tudniillik, hogy eleve fel sem használják, mert szegelés helyett ragasztanak, kötnek, préselnek, fröccsöntenek stb. A korszerű gazdálkodásban a hulladékokkal való törődés — hiszen itt erről van szó — a hulladékokból a még felhasználható anyagok visszanyerése ma már más léptékű feladat, mint amikor munkaerőbőség lévén, a kisínast még odaültették szeget kalapálná. Az „elgörbüli szög becsülete” tehát ma már csak képletesen lehet, hasonlatként fontos. Így viszont teljes mértékben. Tehát az „elgörbült szegben” még rejtőző értékért való egykori aggódás lényegét, az ebben megtestesülő takarékoskodó szemléletet érdemes (lenne) ma is, mindenütt hasznos példaként követni. Jelenleg a magyar iparban átlagosan a bruttó termelési érték minden 100 forintjából megközelítően 70 forint az adott termékhez felhasznált anyag és energia értéke. Ráadásul az anyag és az energia a népgazdaság importjának legjelentősebb tételei. S éppen ezek ára emelkedett (emelkedik még most is) gyors ütemben a világpiacon. Egyáltalában nem mindegy tehát, hogy a termeléshez szükséges nyersanyagimport mekkora része takarítható meg például a keletkező ipari — és háztartási — hulladékból kibányászott, visszamentett s újra felhasználhatóvá tett anyagok révén. 1—2 százalékos megtakarítás az anyagimportban a népgazdaság számára 12—14 milliárd forint értéket eredményez. S az import a jobb hatásfokú hulladékgazdálkodással is jelentősen csökkenthető. 12—14 milliárd pedig nagy összeg. Ebből, ha egy új lakás árát fél millióba számoljuk, 26—28 ezer lakás építhető fel. A hulladékok eddiginél jobb hasznosításában rejlő lehetőségek kifogyhatatlanok. Jelenleg az úgynevezett másodlagos nyersanyagként (tehát bizonyos kezelés, munka után újra felhasználható anyagként) számításba vehető fém-, papír- és texülhulla- déknak csak alig több mint a felét menti vissza a hazai gazdaság a termelés számára. A fémhulladéknak még aránylag a nagyobb része (55—60 százaléka) jut vissza a kohókhoz. (Főleg a vas, de a színesfém már kevésbé.) A textilhulladékoknak viszont már csak a töredéke hasznosul újra, a hulladék 10—12 százaléka. A kiselejtezett gumi és a fáradtolaj pedig eddig szinte teljesen megsemmisült, mindössze 4, illetve 2 százaléka jutott vissza regenerálás után a felhasználókhoz. A fém-, papír-, textil-, gumi- és fahulladékok meg nem mentett részével óriási értékek mennek veszendőbe. Például az 1977-ben begyűjtött 155 ezer tonna papírhulladék 2 ezer hektárnyi erdőt mentett meg a kivágástól; egy ugyanekkora erdőt viszont hagytunk elpusztulni, sorsára hagyva a szemétbe került papírt. Továbbá egy tonna vashulladék 4 tonna vasérc és az ennek feldolgozásához szükséges 2 tonna feketeszén megtakarítását teszi lehetővé. Vagy pl. a hulladék alumíniumból tízszerte kevesebb villamos energiával állítható elő új alumíniumtuskó, mint ba- uxitból. E kiragadott példák nyomán is érdemes végiggondolni, hogy az anyagtakarékosságnak mekkora lehetőségei rejlenek a hulladékokkal való bánásmód ésszerűsítésében, a hulladékanyagok jobb megbecsülésében. A műhelyek kollektívái, a szocialista brigádok, ifjúmunkások versenyvállalása lehetne a területük hulladékgazdálkodása feletti védnökség. Hatalmas értéket lehetne pl. megmenteni azzal, ha megszerveznék, hogy a különféle értékes anyagok hulladéka ne keveredjen össze a műhely, a gép takarításakor. Érdemes lenne külön-külön gyűjtőedényt felállítani a színesfém-, a vas-, a műanyag-, az alumínium-, a papír-, s az üveghulladékoknak az ipari munkahelyeken, a műhelyek sarkában, az építkezéseken. Így nem kellene az anyagokat szétválogatni, azok nem szennyeznék egymást, s ezzel gyorsabbá válhatna a begyűjtés, olcsóbbá az újrahasznosítási folyamat megindítása. G. F. Bükkszéken A Magyar Szánban yászati Tröszthöz tartozó vállalatok pártbizottsági titkárainak kétnapos tanácskozását október 9—10-én rendezi meg Bükkszéken a Magyar Szénbányászati Tröszt pártvezetősége és a Nógrádi Szénbányák párt- bizottsága. Az első napon a hatodik ötéves terv előkészítésének jelenlegi helyzetéről dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes tart előadást. Ezután a magyar szénbányászat idei tervteije- sítéséről és a további feladatokról Seregi János, a Magyar Szénbányászati Tröszt vezérigazgatója számol be. A vendégek megtekintik Salgótarjánban a bányamúzeumot és ellátogatnak Benczúrfal- vára, id. Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész műtermébe. A második napon Zsuffa Miklós, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatója tájékoztatót tart a vállalat tevékenységéről. Végezetül konzultatív beszélgetést rendeznek a pártmunka időszerű kérdéseiről. Vitaindítót mond Mákos Nándor, a Nógrádi Szénbányák pártbizottsági titkára. fr A KISZ Nógrád megyei bizottsága — tekintettel a vágathajtás jelentőségére — a kongresszusi jubileumi munkaverseny részeként a negyedik negyedévre külön versenyt hirdetett a Nógrádi Szénbányák ifjúsági elővájó brigádjai számára. A verseny értékelésének alapját a vágatok hossza, a műszakteljesítmények százalékos túlteljesítése, valamint a közösségi munka és a KISZ helyi akcióiban való részvétel jelenti. Az ifjúsági szövetség megyei vezetése reméli, hogy a fiatal vájárok, segédvájárok tudásuk legjavát nyújtva, kimagasló eredményt érnek el a versenyben, amely javítja a Nógrádi Szénbányák gazdálkodását, hozzájárul a népgazdaság energiaigényeinek kielégítéséhez. Új elektrovibrátor A belorusz tudósok munkájának köszönhető, hogy a vibráció — a működő szerkezetek örök ellensége — a gépészek szövetségese lett. A tudósok által konstruált különleges elektrovibrátor kétszeresére növeli a fém rezgésekkel szembeni ellenállását. Az öntött alkatrészeket korábban két napig speciális kemencékben hevítették és hütötték. Mostanság az elekt- rovibrátorral végzett alkatrész-megmunkálási művelet összesen tizenöt percet vesz igénybe. Sok gond forrása a különböző vegyszerek káros íratása, melyektől meg kell óvni a villamos berendezéseket a Salgótarjáni Kohászati Üzemek huzalpácolójába n. Ezen a gondon próbált segíteni Antal László és kollektívája. Újítással és különböző módosításokkal az eredetinél sokkal pontosabb és Időtállóbb berendezéseket sikerült előállítani. két szék között Tavaly volt az első olyan esztendeje oz élelmiszeriparnak, a felszabadulás utáni egész történelmét tekintve, amikor a termelés növekedését — 3,2 százalék - kizárólag a termelékenység emelkedése fedezte. Ez értékes kamata az egyébként lassú, egyenetlen, a legkorszerűbbet olykor a kevésbé modernnel ötvöző fejlesztésnek. Hazai és nemzetközi tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a gyártási hibáknak 5-20 százaléka írható csupán a munkások rovására, ugyanakkor 15—80 százaléka a fejlesztők, a gyártmányszerkesztők, a gyártáselőkészítők számláját terheli. Képletesen kell értenünk e számla megterhelését, mert valójában az említettek ösztönzése, érdekeltsége, felelőssége alakult ki a legkevésbé a vállalati szervezetben, holott befolyásuk a termelés eredményességére, azon belül a termelékenységre döntő. Fejlesztői és fejlesztői felelősség, vagy érdekeltség között nagy a különbség. A gyógyszeriparban tíz év távlata már olyannyira ködbe vész, hogy a futurológiái, s nem a fejlesztési szakemberek feladatkörét alkotja, ugyanakkor az erdőgazdálkodásban még az 50-60 esztendő is a fejlesztés természetes időhorizontja. Jelentős differenciáltságnak kellene érvényesülnie tehát a fejlesztésen dolgozók kezelésében, társadalmi, onyagi elismerésében, szervezeti elhelyezkedésük megállapításában. A gyakorlat viszont ennek az ellenkezőjét mutatja. Ma egyharmad annyi tüzelőanyagot használnak fel a hazai gyárakban egy tonna üveg olvasztásához, mint két évtizeddel ezelőtt. A számítástechnikai központi fejlesztési program eredményeként e területen tavaly az 1970. évinek a két és félszerese volt a termelés. Ami nem egyszerűen mennyiségi többlet, hanem a korábbiakkal minőségükben össze nem hasonlítható tevékenységek és termékek megjelenése. Még egy példa arrai hogy mennyire sokrétű tevékenységről szólunk: egyszerű fejlesztési lépésnek látszott az új munkásbetanítási módszer, amit például a cipőiparban alkalmaznak, s eredményeként a dolgozó számára az átlagteljesítmény eléréséhez a korábbi 8—12 hónap helyett 6-8 hét elegendő lett, ám a gyakorlatban kiderült: szinte ráfordítás nélkül 10—15 százalékkal növelte a termelékenységet. Olykor azonnali eredményt várnak a gyári fejlesztőktől, amikor megnehezedik valamilyen okból a termelés, az értékesítés, hol pedig a mai haszon feledteti a holnap feladatait — hosszú időre árnyékba szorulnak, senki sem törődik velük. Gyakori, az intézeti és a helyi fejlesztési szakemberek indokolatlan megkülönböztetése, fölértékelésük, lesajnálásuk, a kellő megbecsülésük helyett, s az sem ritka, hogy a koncentráció sokszor emlegetett követelménye a fejlesztési tevékenységben a valóságban a visszájára fordul, szétaprózottság lesz belőle. S ilyenkor ki firtatja, valóban azzal foglalkoznak-e a fejlesztők, amire szükség van, s hogy ez a szükség tényleges piaci lehetőségekre támaszkodik-e, avagy csupán ködös elképzelésekre? Magyarán: csupán eiméleti kérdésként merül fel, mire irányul a fejlesztők munkája, amire kapják - várhatják - az elismerést, a termelés mindennapjaiban ennek sajnálatosan szinte nincs is jelentősége. Az iparban 195 kutató-fejlesztő hely volt tavaly, s ott 37,3 ezer ember dolgozott 16 279 kutatási, fejlesztési témán. Ehhez még adjuk hozzá a gyári „egyszerű" technológiai, gyártmány- fejlesztési osztályok, csoportok dolgozóinak seregét, a kisüzemek egy-két fős, nem jelentéktelen feladatú fejlesztőgárdáját, s akkor tisztán előttünk áll a kép: foglalkoztatottak nagy csoportjáról van szó, s egyben az ipar lehetséges holnapjáról is, amit ők lényegesen befolyásolhatnak. Befolyásolhatnak akkor, ha érdekeltségük, ösztönzésük és felelősségük mai ellentmondásai megoldódnak, szervezeti, irányítási hovatartozásuk rendeződik, ha munkafeltételeik, eszközrendszereik egyszerre igazodnak a követelményekhez és a teljesítményekhez, ha maguk a fejlesztők nem csupán azzal törődnek, hogy valami papírra kerüljön, hanem kialakítják képességeiket az új, a jobb elfogadtatására, a frissel szembeni szinte ösztönös ellenállás legyőzésére. A könnyűiparban egy évtized alatt 60 milliárd forint értékű beruházás valósult meg jelentősen javítva a műszaki színvonalat, ám kevésbé sikeresen szorgalmazva az új technika megkívánta szervezést, az új gépek, berendezések technológiailag teljes összehangoltságát —, s az állóeszközök értéke megkétszereződött. Nem a legjelentősebb részterepe az iparnak, s mégis: hatalmas összeg kamatait reméli, várja a társadalom. Természetesen a fejlesztők munkája nyomán. Ami a többi iparterületre is éppígy igaz. Rendezetlen viszonyok között azonban nehéz eredményesen dolgozni. Két szék között a földre huppanni annál könnyebb. Az ismétlődő föltápászkodás pedig sokkal több energiába kerül, mint anndk értő kijelölése, ki melyik székre üljön, s ott mit csináljon! Mészáros Ottó Közlekedünk, szállítunk Közlekedgetünk, szállitgatunk Hűvös a hajnal már a völgyben, s ha nem állnának meg előttünk a gépjárművek, széluszályuk csípős-mogorván csapna arcul. Ám most meg kell állniok, bármily’ sietős is az út; ha tetszik, ha nem, motort fékez a piros jelzőtárcsa. Hivatalos iratok kerülnek elő a KPM Autófelügyelet intézkedő szakembereinek felszólítására — néha több is a kelleténél, működésbe lépnek a fékek, a lámpák és megszólal az elektromos kürt. T'Viceijukról, rakományokról vallanak a papírok, s néha nj^ílt őszinteséggel, vagy dadogó köntörfalazással a gép- járművezetők. 1. — ... Csak ide, Karancs- aljára dobom ki a cuccot és aztán fordulok is vissza —, magyaráz az öttonnás, billenős ZIL-monstyum vezetője. — Költözik a „hivatal”, ezekre is nagy szükség van — int hátra fejével a rakodótérre. — És ilyen áron? Hallgatás, majd magyarázkodás: — Nekem azt mondták, ugorjak ki vele. Az acélteknő egyik sarkában mosdó- és mosószerek, néhány kefe, seprű. Hány kilogramm lehet? Ránézésre kevesebb egy tucatnál. A gépjármű hasznos terhelése öl tonna. 2. ... És jönnek a teherautók üresen — megyén belül nem kötelező a visszfuvar biztosítása — és mennek kővel rakottan Jászberénybe, miként az SF 33—62-es rendszámú ZIL is. — És hazafelé? — szegezik vezetőjének a kérdést. Az elmosolyodik és szó nélkül nyújtja le az okmányt, amely bizonyos anyagféleségek átvételére jogosítja fel. — Nem lehet ekkora távolságról csak üresen visszafurikázni. Akár két megyében is „elkaphatna” az ellenőrzés, de egyébként is: a gazdaságosságot ' nálunk nagyon komolyan veszik. — Igen — bizonygatja Gyarmati Győző, a megyei autófelügyelet munkatársa —, az utóbbi időben fegyelmezettebbek a szállítások, kevesebb- szer fordult elő, hogy mondjuk felküldenek egy nagy teherbírású kocsival anyagbeszerzőket Budapestre, vagy más városunkba, s visszajönnek két apró doboz csavarral. Hangsúlyozom: ritkábban történik ilyesmi, de még nem általános, így a fuvarozási kép korántsem nézhető rózsaszín szemüvegen. 3. Nem csak a gépkocsivezető, hanem a mellette ülő „illetékes” is fészkelődik az ülésen, amikor a Salgótarjánt jelző tábla előtt megállítjuk. Jogos az AZ 07—24-es rendszámú UAZ-ban az izgalom: menetlevelükön Szécsény, Rimóc és Pöstyénpuszta szerepel. — Mire fel, a megyeszékhelyre? — Néhány hegesztőgázpalackot cserélnénk. — S az útirány-módosulás bejegyzése induláskor már nem jutott eszükbe? — ... Mi ez a néhány kilométer? — kérdi V. T. — Belefér a napunkba. Igen, bele, miként az AX 51—14 rendszámú kisbusz vezetőjének is. Aki ugyan, a menetlevél szerint Salgótarjánból indult „hajnali” hét órakor Tiszakécskére, ám — mégis Karancslapujtőről hajt — a megyeszékhely felé, nyolc előtt néhány perccel. — Otthon maradt a „főnök” igazolványa — int jobbra fejével —, azért kellett ki- ugrani. — Nem a lakására kellett kimenni, hogy útnak indulhassanak? — ö, nem, nem. Bent voltunk mi már együtt Tarján- ban. — És amikor láttuk kifelé jönni önöket... ? — Az kérem, nem mi voltunk. Mi csak oda megyünk, ahová a menetlevél ki van írva. — Szóval, K.-ból, T.-re. — Igen — bólogatnak, a megyeszékhelyre befelé tartva... 4. — Nézze csak! — mutatja a KPM Autófelügyelet másik munkatársa, műszaki és forgalmi ellenőr: Skrabák Gusztáv. Nézem: két, előre aláírt, lepecsételt menetlevelet kobzott el a litkei terme- lőszörvetkezet traktorosától. — Ezek — magyarázza — a veszélyes papírok. Mert ,ha „élelmes” a vezető, vagy csak önmagának akad egy kis „elintézni valója”, hivatalosan csinálhatja, amit akar. Ha jó kedve tartja, mehet vele akár Szegedre is, s nincs az a hivatalos közeg, amely feltartóztathatná. Szerencsére, ritkák az ilyen esetek. — Ritkák? — kérdem én aztán tőle — viszont, amikor a 22-es út kishartyáni elágazásánál, hosszas magyarázkodás, kérincsélés és számára nézve eredménytelenség után, kikanyarodik mellőlünk az FR 92—40-es rendszámú UAZ- koesi, két előre aláírt és lepecsételt menetlevél nélkül... 5. Az erdőgazdaság túlterhelt kocsijai, termelőszövetkezetek burgonyás- és búzászsákokkal megrakott teherautókonvojai jönnek-mennek szabályosan, s közülük csak az SF 71—42-es rendszámú IFA-kocsi „akad fenn a szűrőn”. Vezetője időben és kilométerben is jóval előbbre tart a valóságnál. — Miért? Hosszú hallgatás előbb a „válasz”, s csak később buknak ki belőle, tagoltan, félve, az igazságra rávilágító szavak. — Tudja, kérem, nálunk a túlfogyasztásért büntetés jár, mert minden kocsit bemérték. .. És, hogy megkapjam a prémiumom, inkább negyvenötven kilométerrel többet írok rá a menetlevélre, — És erre, eddig, még önöknél nem jöttek rá? Hallgatás, majd! — A jó pap is holtig tanul. .. 6. A KPM Autófelügyelet tapasztalatai szerint a megyében közlekedő tehergépjárművek átlagosan alig ötven százalékos kihasználtsággal közlekednek. Sok esetben alakítanak át főleg UAZ típusú kocsikat személyszállításra — szabálytalanul, amelyek „lebukásukig” tehergépkocsirendszámmal oda, olyan céllal és fuvarral küldhetők, ahová a tulajdonos akarja. A Volán kivételével gyakori még a megyehatáron üresen ki- és belépő, itteni székhelyű kocsik forgalma. Ritkábban, de akadnak, a feketefuvarokat leplező menetlevél „elvesztések”, -hamisítások, -módosítások, melyeket a hatóságokon kívül a gépjárműveket forgalomban tartók — ki tudja miért? —, vagy nem vesznek észre, vagy nem akarnak észrevenni. A KPM Autófelügyelet csupán egyetlen nap néhány órája alatt 64 kocsit ellenőrzött.1 A mérleg; 5 feljelentés, nyolc írásbeli figyelmeztetés. Elgondolkodtató arány... Karácsony György ] NÓGRÁD - 1980. október 7., kedd 3
