Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-05 / 234. szám

Vidám hazatérők a napközi bői . I 1 A régi élet tárgyi emlékei* i'- .éS, aki ' összegyűjtötte: Arató János Másfél száz patvarci tárgy a múzeumban \ Hét gyarmati szeretne házat építeni Patvarcon BALASSAGYARMAT PÁTYÁ Könnyen szó esik itt a beláthatatlan mesz- szeségű bronz korból, hiszen az itteni Várhe­gyen ta'Mták például azt a kerámiát, ami a közeli Balassagyarmat őstörténetének is egyik tárgyi bizonyítéka. Bizonyíték arra, hogy a mai város és környéke régtől fogva lakott hely. A „patvarci kerámia” ilyenformán köz­vetett bizonyíték magára Balassagyarmatra nézve is, amelyről viszont köztudott, hogy történelmének írásos emlékei (a sokszori pusztulások miatt „mindössze” a XIII. század derekától származnak. Híres-neves hely volt ez a vidék tulajdonképpen mindig is! Itt gya­korlatozott rendszeresen a nógrádi vár le­génysége még 1380 körül is; a szomszédos Sőj nevű területen próbálva ki a hadászat legfontosabb mozgásait. De akárcsak a neve is sok mindenre utal a mad városi kerületnek (1973 óta Balassagyar­mathoz tartozik!), hiszen ha mindent összeve­tünk, körülbelül annyit tesz a Patvarc név, hogy egy „patvarkodó”, perlekedő személyhez tartozók csoportja... A szláv eredet ebben is fényesen kiviláglik, amiként közismert az is, hogy nagy hagyományokkal rendelkező és erre mind a mai napig sokat adó szlovák aj­kú lakosság otthona ez a gyorsan változó, mai életében az igényességet megvalósító, so­kat dolgozó település. A városhoz tartozást nem úgy érti a patvarci ember, hogy mindaz, ami az évtizede jelentős fejlődésen áthaladó városban, Balassagyarmaton megtalálható — itt is meglegyen, de érti úgy, teljes joggal, hogy a város üzemeinek adott munkaerejét, tudását otthonában „karbantartani", meg­újítani és önmagát gyerekeiben minden te­kintető en megfelelöen-megnyugtatóan to­vábbadni tudja. A magasra kelt, szépen sült szövetkezeti ke­nyér éppen akkor érkezik meg a patvarci boltba, amikor a krónikás is. A kenyeret „bent” sütik a városban, nincs rá panasza Reznicsek Ferencnének sem, akinek egy" is­merős fiatalasszony hozza kerékpáron a ke­rek, nagy cipót „A városhoz tartozunk, igen, itt az egyik eredménye is az összetartozás­nak" — mutat a Babits Mihály út sima hátú aszfaltjára „Tudja-e, mekkora vizek voltak itt az utcában még három évvel ezelőtt is?! Most, néhány évé nemcsak az utat, hanem a vízelvezető nagy árkot i* elkészítették, igaz. mindnyájan hozzájárultunk házanként há­romezer forintnyi összeggel, volt aki egyszer­re, mások apródonként fizették ki De ez itt nagyon sokat jelent, ez az út, meg a másik is, a közelben. Ezeket mostanában kapta Pat­varc..." A nyolcvanesztendős Litavszki Pál gond­járól is tőle hallunk: háromszáz forint fej­lesztési adót kell fizetnie, fél hold földje van, egy kis szobában lakik, idős • is, kevés is a jövedelme, mégis minden évben külön kell kérnie a várost, hogy tekintettel ismert szo­ciális helyzetére — az adót engedjék el neki. Tavaly is kérte, meg is kapta az engedélyt. De yajon, miért kell minden évben külön új- ra-újra igényelni?! , Igazi „kétfrontos” népfrontos emberhez visz az utunk. Évtizedeket töltött már eddig a ha­gyományok feltárásában, mai, megváltozott élethez igazításában és a városhoz tartozás közösségi tudatának erősítésében is — szó ■ szerint — elévülhetetlen érdemeket szerzett. Arató Jánosról majd minden kollégám írt már, nem is csoda, hiszen csak nagy számok­ban lehet mérni időben — mennyire patvarci patrióta. A kerti munkát félretéve fogad ben­nünket, pontosan úgy, iránt aki régen meg­szokta a váratlan vendégek kopogtatását. „A napokban jártt itt egy prágai tudósasz- szony, néprajzos, az ottani néprajztörténeti múzeum kutatója, meg egy népesebb megyei delegáció, öt is elsősorban az érdekelte — miként tudjuk a szlovák kultúrát itt helyben megőrizni, hogy, s miben változnak hagyomá­nyaink, s hogy vannak-e újak?" Arató bácsi természetesein megmutatta a kis múzeumot (nem is kicsi, inkább nagyon is teljes, mind­össze egy lentörő hiányzik még a teljesség- j hez!) és a KISZ-lsták (így mondja követke­zetesen) közreműködésével egy szlovák ere­detű népi játékot is bemutattak nekik. Te­kintve, hogy az anyanyelvi oktatás itt is jó régen megszűnt, mert nem volt rá kellő igény, jelentkező — a szlovák játékot magyarul mondva, énekelve adta elő a kis helyi cso­port. December elején ünnepük a patvarciak is a felszabadulás évfordulóját. Minden év­ben más-más népi játék előadását vállalja a nagyon lelkes, városban, az üzemekben, in­tézményekben, hivatalokban dolgozó fiata­lokból álló irodalmi-népi színjátszó csoport. „Egytől egyik az én tanítványaim voltak” — mondja Arató János, aki akármikor „össze­trombitálja” a fiatalokat. Két fia a városban, a szakmunkásképzőben, tanít, a harmadik út- törővezető egy dunántúli városban (Tatabá­nyán), ő maga hathanhat éve itt született, negyven évig itt is tanított, negyvenhét éve foglalkozik népműveléssel, harminc évig volt úttörőcsapat-vezető és harminchárom éve, mind a mai napig, a helyi népfrontbizottság titkára. A néprajzi, patvarci múzeum most másfél száz darabot (házi, ház környéki hasz­nálati tárgyakat, kelméket, varottasokat, hím­zéseket) számlál — kétségtelenül a megyé- ben-országban párját ritkitó szép gyűjtemény, összeállításában az egész falu (?), vagyis hát a város lakóterülete a segítségére volt. Balassagyarmat negyedik lakóterülete Pat­varc tulajdonképpen a növekedés gondjait éli ezekben az években, amikor a város egyik kerületeként óvodát, iskolai napkőziotthonos ellátást igényelt és kapott. Igaz, az utóbbinak elsősorban mégiscsak a pénzügyi lehetőségét, hiszen a napközi ugyanott működik, ajhol a tanítás is folyik. Pedig, esetleg, célszerű len­ne megvizsgálni, hogy a műemlék jellegű, la­kásnak kevéssé alkalmas Majláth-féle kas­télynak az a része, amely az őrhalmi terme­lőszövetkezet tulajdona ,•— nem lenne-e át­engedhető (ha átadó nem is!).-ilyen célr^. Sok érv szól mellette, s el Jene úgyszólván semmi. Hiszen a szövetkezetnek, mint hlrtik, amúgy is három új szakember letelepítésére, lakás­ra lenne szüksége, és azt talán együtt is meg­építhetnék. Használatra pedig ezt (iskolai, napközi célra) átengedhetnék minden külö­nösebben nehéz és körülményes pénzügyi és adminisztratív tranzakciót a minimálisra csökkentve, csupáncsak azt a célt látva, hogy ez a felújításra szoruló műemléki kastély tel­jes egészében szolgálja a kultúrát, a hagyo­mányt, és a patvarci jövőt — a gyerekek ne­velésében. A helybeliek a kastély környékére kispályás sportterületet, játszót, miegymást terveznek... A városi élet amúgy is minden területen előretör Patvarc ma már elsősorban ipari munkások által meghatározott családjaiban. A valamikori két és fél ezer holdas birtok körös-körül téeszföld, de a házaknál nagy számban nevelnek állatokat, különösen szarvasmarhát, hízó bikát (van, ahol nyolc- tíz rágja a szénát); az emberek nyolcvan- kilencven százaléka iparban dolgozik; a szö­vetkezetben két asszony, meg vagy három traktoros keresi a kenyeret; itt helyben tíz éve működik egy elektronikai üzem is, amely­ben ötven-hatvan patvarci kap állandó mun­kát. Negyven-ötven családi házban fürdőszo­ba is megépült, sók ma már központi fű­téssel ellátott, buszjárat is van vagy tizenhét a városba. De hiszen város ez is, Balassagyar- mat-Patvarc a fejlődés útján. T. Pataki László Kép: Kulcsár József Tereferétők és burgonya — ez is a mai Patvarci * V V ’ ' A, * • Reznicsekné: — Tudja, mefcí kora víz volt itt?! Reznicsek István hollaucf szegfűket termeszt. Közvetlen vonal a városköz«’ ponttal. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom