Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

Kongresszus előtti számvetés

A Nógrádi Sándor Múzeum kiállítása

Népfront és közművelődés

' A Hazafias Népfront Nóg- feád megyei Bizottsága a kö- eelmúltban elemezte a VI. népfrontkongresszus óta végzett kulturális tevékenységét, a jövő év elején sorra kerülő következő kongresszusra való felkészülés jegyében. A népfronbbizottságok három fontos kulturális területen tevékenykednek: a közoktatásban, valamint az olvasási kultúrában és a honismereti mozgalomban. A közoktatásban végzett munkáról lapunk korábbi számában már .irtunk, most a közművelődésben elért eredményekről, illetve a haladást akadályozó okokról ejtünk szót.

Mielőtt azonban rátérnénk a konkrét tettek és feladatok elemzésére, szükségesnek

tartjuk megjegyezni, hogy a különböző szintű — tehát megyei, városi, községi — népfrontbizottságok nem egyforma súllyal foglalkoztak a közművelődési kérdésekkel, nem mutattak azonos fokú intenzitást a tennivalók végrehajtásában. Érthető módon — már csak személyi állományát, munkatársainak képzettségét tekintve is — kulturális témakörökkel legátfogób- ban, legszervezettebben és legkomplexebben a megyei bizottság foglalkozott. Az elnökség számot vetett például a honismereti mozgalom, a cigány lakosság közművelődési helyzetével, az olvasótáborok szervezésének tapasztalataival, apparátusi értekezleten vitatták meg többi között a HNF-klubok működésének, a kiscsoportos foglalkozásoknak, valamint a művelődési házak mellett működő társadalmi vezetőségek munkájának tapasztalatait. ' Tanácskoztak a művelődési bizottság munkája továbbfejlesztésének lehetőségeiről és szükségességéről. A városi és községi bizottságok figyelmüket elsősorban a tankötelezettségi törvény végrehajtására, a szülői munkaközösségek tevékenységére irányították, sajnálatosan kevesen foglalkoztak olyan lényegi közművelődési kérdésekkel, mint a honismereti és az olvasó népért mozgalom. Holott e két tárgykör munkájának irányítása, szervezése a népfront alapvető feladata.

☆

A népfrontbizottságok többsége — ellenére, hogy elméletileg behatóbban nem keresték a hatékonyabb cselekvés módozatait — eredményesen tevékenykedett az olvasómozgalomban. Hozzájárult a feltételek javításához, a rendezvények színvonalának

emeléséhez. Értékes társadalmi munkaakciókat szervezett például a nógrádkövesdi, a pataki, és az egyik salgótarjáni könyvtár, valamint a rónafalui klubkönyvtár létesítéséhez. A könyvtárak mindennapi tevékenységét hasznosan segítették a bizottságok olvasótoborzásai, mozgósító és propagandamunkái, a vetélkedők, olvasópályázatok, író-olvasó találkozók idején. A rendezvények jelentős részét nem csak erkölcsileg, eszmeileg támogatták, hanem anyagilag is.

Mindenfajta segítség ellenére azonban nem sikerült előbbre lépni a könyvtárhasználatban, vagyis: megyei viszonylatban csökkent a beiratkozott olvasók száma. Némi vigaszt legföljebb az a tény nyújthat, hogy a csökkenés párhuzamos az országos tendenciával, ugyanakkor eredményeink jobbak az országos átlagnál. Különösen kedvező, hogy a munkás és szellemi foglalkozású dolgozók arányában bekövetkezett eltolódás a munkás olvasók javára szól; gyarapodott a könyvet vásárlók száma; a fiatalok és a felnőttek körében egyaránt nőtt az érdeklődés az ismeretterjesztő és szakirodalmi művek iránt.

Az olvasóvá nevelést szolgálja immár négy éve az ifjúsági olvasótábor. Nyaranta középiskolások tucatjai ismerkednek szakmai felügyelet mellett az irodalom műhelytitkaival, az olvasási élmény feldolgozásának, befogadási módszereivel. Két ízben sikerült szervezni a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok számára is tábort, idén pedig a cigánygyermekek vehettek részt Szorospatakon hasonló célzatú művelődési táborban.

Az olvasó népért mozgalom sikereinek továbbfejlesztését azonban erősen gátolja a némely körökben még érezhető szemléleti elmaradás, az olvasás, a művelődés igényének kialakulatlansága. Olykor még a munkahelyek sem támogatják kellőképpen a népfront ■ és más szervek kezdeményezéseit. Többek között főként ezért akadt el a téeszfiata- lok számára szervezett táborozás. Hátrányosan hat és nehezíti a szakemberek propagandamunkáját a meghirdetett könyvakciók idejére kiadásra tervezett könyvek egy részének elmaradása, a korlátozott példányszám. Nem szolgálja a mozgalmat az sem — egyébként sokéves gond —, hogy az új lakótelepeken nem terveznek könyvesboltokat, gyakran még könyvtárakat, közösségi művelődésre alkalmas épületeket, helyiségeket sem.

A honismereti mozgalom ki- szélesítése és munkájának folyamatossá tétele —, mely a népfront fő célkitűzése volt — nem sikerült egyértelműen. A megyei munkabizottság felmérése is azt igazolta, hogy az aktivisták zöme a helyi népfrontbizottságoktól függetlenül dolgozik, hobbiként műveli a politikai, érzelmi szempontból is fontos hely- történeti gyűjtést, krónika- írásit. A népfront számára e téren a közvetlen feladat tehát továbbra is az, hogy a honismereti mozgalom irányítása — a múzeumok, levéltárak, közművelődési intézmények bevonásával —, szervezettebb legyen, lehetőség adódjon a résztvevőknek a tapasztalatok gyakoribb, módszertanilag változatos kicserélésére. A honismeret eredményei elsősorban a szakembereket dicsérik; például a szécsényi és a balassagyarmati múzeumbaráti kör esetében a muzeológusokat, a földrajzi névgyűjtésben a pedagógusokat.

Több buzgalom azonban nem ártana a bizottságok és a helyi tanácsi szervek, üzemek részéről. A segítő szándék és igyekezet ugyanis fellendíthetné az elakadt falukrónika- és üzemtörténet-írást.

☆

Adott kereteink között csupán jelezni tudtuk azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet a népfrontbizottságok más szervekkel, szervezetekkel, termelőegységekkel, intézményekkel rendszerint együttműködve fejtenek ki a köz- művelődésből. Ügy véljük azonban, így is -sikerült valóságos képet mutatnunk az eredményekről és gondokról.

Összéfoglalásul az utóbbiakat hangsúlyozzuk, mert véleményünk szerint e figyelem- felkeltéssel szolgáljuk leginkább a közös ügyet, a művelődés, a művelt nép ügyét. A népfrontmozgalom számára a legfontosabb, hogy minden szinten sokágú kapcsolatot építsen ki a gyakran önálló kézdeményezéstől még vonakodó, a kinyújtott kezet azonban örömmel elfogadó társszervekkel, üzemekkel. A kapcsolatok erősítése különösen szükséges városi-községi szinten, ott ahol az emberek élnek, ahol az embereket érintő, érdeklő kérdésekben közvetlenül és konkrétan döntenek. E szükség- szerűség magasabb követelményeket támaszt a népfront- aktivistákkal szemben is: tájékozottságuk, műveltségük emelésében, agitatív, meggyőző erejük növelésében, munkastílusuk, módszereik fejlesztésében.

Hiszen nem lehet kétséges: a VII. népfront-kongresszus határozatait csak így tudják maradéktalanul végrehajtani.

Sulyok László

■i, j |

f ■ }

r* !T

Éli

•ifi

| •: ' i \ K

> • X . *• „

;’;rn j\u

MWlf*

,<<fr v-rI t"

if - i I? á- '•

mmm;

1 .fi ■*“»■ m '

Kiss Attila rajza

Munkásélet

a XIX—XX. században

SALGÓTARJÁN, a munkásváros hosszú ideje várta azt a napot, amikor új múzeumot nyithat. Idén a múzeumi és műemléki hónap országos jelentőségű eseményeként, október 3-án megnyílt Salgótarjánban a Nógrádi Sándor Múzeum. Az új múzeum avatásával és a jelentékeny állandó kiállítás megnyitásával kezdődött a hagyományos múzeumi és műemléki hónap országos eseménysorozata.

Aki azóta már járt az új múzeumban, bizton egyetért azzal a véleménnyel, hogy ez az intézmény — szocialista államunk első új, önálló, kizárólag múzeumi célra készített épülete —, odasorakozik az évszázados múlttal dicsekvő, timpanonos, oszlopsoros, szimbólumot formáló elődök mellé, amelyeknek méltó társa lesz. Űj, állandó kiállítását alig egy hét alatt több mint ötezren tekintették meg. A kiállítás címe: Munkásélet Nógrádban

a XIX—XX. században. Erről váltunk szót dr. Horváth Istvánnal, a megyei múzeumok, illetve a Nógrádi Sándor Múzeum igazgatójával, akinek irányításával rendezte a kiállítást Balázs László, Kris- kó Lajosné, Praznovszky Mihály, Szvircsek Ferenc, Von- sik Ilona és Zólyomi József.

— A kiállítás lényegében a múlt század közepétől, a kapitalista vállalkozás megjelenésétől tekinti át napjainkig Nógrád megye legújabb- kori történetét úgy, hogy központi helyet szentel a munkásélet változásainak — mondja az igazgató. — Mindezt úgy oldja meg, hogy bevezetőként megjeleníti azokat a jellemzőket, amelyek —, mint történeti örökség — a kapitalizmust megelőző periódus sajátosságai voltak. Ez a bevezető összefoglalja az életmódot jellemző tevékenységet a maga teljességében, így a gazdasági, a politikai jellemzőket, a lakás- körülmények jellegzetességeit és így tovább. Funkciója az, hogy a látogató számáramár a kezdet kezdetén felvillantsa mindazon elemeket, amelyek később a kiállítás fejezeteiben részletesen megjelennek, így például a szénbányászat jellegzetességeit, de más példákat is említhetnénk. Itt alakulnak ki azok a szálak, gondolatok, amelyeket a rendezők a kiállítás későbbi fejezeteiben bontanak ki.

— Az állandó kiállítás a múzeum emeletén kétszer 320 négyzetmétert foglal el. Milyen az időrendi felépítése?

— Az első terem a Tanács- köztársaság megdöntésével, 1919 augusztusával zárul. A második terem 1919 végétől napjainkig tekinti át a korszakot.

— A kiállítás nagyszabású. Mégis, hogyan foglalhatnánk: össze röviden mondanivalóját?

— Azt szerettük volna elérni, hogy az élet gazdagságából, az összefüggésekből a teljességet mutassuk be, tehát ebben az értelemben a politikai küzdelmek, a gazdasági tevékenység, a szociális és a kulturális viszonyok is megfelelő hangsúlyt kapjanak. Az volt a célunk, hogy a mostani szocialista körülmények között élő fiatalok, s az idősebbek számára is bemutassuk, milyen erők hatására fejlődött a megye munkássága, mik jellemzik e munkásság életét, tudatát, tevékenységét E fő gondolat mellett az is cél volt, hogy felmutassuk az ipari tevékenység fejlődését, a városfejlődés különböző szakaszait, egészen napjainkig.

— A legújabbkori múzeumi kiállításokkal kapcsolatban gyakorta elhangzik az a vád, hogy túlságosan papírízűek. Esetenként e megjegyzés nem is indokolatlan. Milyen e kiállítás tárgygazdagsága?

— A kérdésben említett tapasztalatokon okulva, úgy érzem, sikerült a kiállítást sokszínűvé, tárgygazdaggá alakítani, ezáltal a tárlat mondanivalóját még érthetőbbé tenni. A múzeumlátogatók bőven találnak olyan ritka, kuriózumnak számító dokumentumokat, iratokat, amelyek csak itt láthatók. Többi között, igen érdekes a plakátanyag, vagy az igazolványok, a jelvények sokasága, a mozgalmi élet dokumentumai, amelyek különlegességnek számítanak. Egyébként, a kiállított anyagnak mintegy 95 százaléka a múzeum tulajdona. Bár lényeges kiegészítést kaptunk például a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumtól, s kisebb kiegészítéseket más múzeumoktól és intézményektől, például a megyei kórháztól, vagy a bányától, szocialista brigádok tagjaitól az ipari üzemekből.

A MÚZEUM ÁLLANDÓ kiállításához katalógus áll rendelkezésre, amely hasznos vezetőnek bizonyul és információgazdaságával is segíti a látogatót a korszak történetében való jobb eligazodásban.

Tóth Elemér

Gazdasági „kihívás", társadalmi válasz

Á

ltalánosan elterjedt nézet napjainkban, hogy a gazdasági életünk problémái a világgazdasági folyamatok alakulása folytán létrejött kedvezőtlen külgazdasági helyzetre vezethetők vissza.

A nyersanyagárak robbanása, a cserearányok számunkra kedvezőtlen megváltozása, a nemzetközi pénzügyi helyzetben mutatkozó negatív jelenségek stb. valóban kedvezőtlenül alakitották a meglehetősen nyitott magyar gazdaság számára a külgazdasági szituációt, így a kihivás gazdaságunk adaptációs készségével szemben ezekből a tényezőkből adódva valóban létrejött. A világgazdasági folyamatok e „kihívását” a KGST bizonyos késleltető hatása sem semlegesítette. Egyrészt azért nem, mert a KGST nem szigetelhet el a világpiaci folyamatoktól, másrészt azért nem, mert a KGST által biztosított „haladékokat” sem a KGST maga, mint szervezet, sem pedig a magyar gazdaság nem használta ki a megfelelő válaszalternatívák kimunkálására.

A kihívás azonban nem vezethető vissza csupán a külgazdasági feltételek változására. Pontosabban, a külgazdasági folyamatokból következő hatások csak kedvezőtlenebb helyzetet teremtettek egy másik, alapvetően a magyar gazdaságfejlődésből „organikusan” következő „kihívására adott válasz számára.

Á magyar gazdaságfejlődés, kimerítve azokat a lehetőségeket, amelyekre eddig támaszkodhatott — munkaerőtartalék, olcsóbb nyersanyag, a mennyiségi növekedést lehetővé tevő beruházások (amelyek gyakran igen nagy ráfordítás árán hoztak csupán mennyiségi növekedést) stb. saját fejlődése következtében is olyan szakaszba ért, amelyben megváltoztak működésének feltételei. Ebben a szakaszban nincs munkaerőtartalék, pontosabban a munkaerőtartalék feltárása és szükségszerinti átcsoportosítása új gondolkodást, új szervezési lehetőségeket stb. igényel, hallatlanul megdrágult a nyersanyag és az energia, beszűkültek a beruházási lehetőségek, amennyiben.a mennyiségi növekedést nagy beruházások árán a népgazdaság már nem viseli el, és sorolhatnánk még az új, ám hangsúlyozzuk a korábbi növekedés által létrehozott feltételeket, amelyek az extenzív fejlődés lezárultát. és intenzív szakaszra való rátérés (inkább minőségi mutatókkal jellemezhető) szükségszerűségét jelentik.

Az átalakulás tehát szükségszerű, ám a vártnál bonyolultabb feltételek között megy végbe. Az eddigi fejlődés során ugyanis nem csupán

az intenzív fejlődést „előkészítő”, és kiváltó gazdasági sajátosságok halmozódtak fel. Magában a gazdasági életben, struktúrájában (nem is szólva az ún. „második gazdaság” jelenségeiről), a gazdaság irányításában, az irányítás szervezeti rendszerében, a gazdálkodás módjában, munkaerő-összetételében és -elosztásában stb. is felhalmozódtak olyan jelenségek, amelyek nehezítik a szükséges változásokat. Megváltoztak az átalakulás belső társadalmi feltételei is. Új jelenségek mutatkoznak a társadalom szerkezetében, az osztályok, a rétegek egymáshoz való arányában, belső összetételében, az életmódban, a társadalmi normákban stb. Gazdaságunk működését a külgazdasági folyamatok alakulása tehát akkor” nehezíti, amidőn belső fejlődése következtében

amúgy is problematikus szakaszába jutott.

A kihivás tehát belülről és kívülről érkezett, pontosabban a belső fejlődésből fakadó kihívást a külgazdasági folyamatok hirtelen világították meg, bizonyos fokig siettették is, egyúttal nehezítve a válasz „megfogalmazásának” körülményeit.

A gazdaságfejlődés azonban, midőn belülről létrehozta azokat az összetevőket, amelyek végül is kihívást produkáltak, felhalmozott olyan elemeket is, amelyek pusztán a gazdaság jelenségeit tekintetbe véve nehezítik adaptációs készségét. Ezek a jelenségek többé-kevésbé ismertek, itt legfeljebb csak röviden utalhatunk rájuk. Ilyen pl. az ipari és a mezőgazdasági termelés kialakult aránya, az

ipar belső szerkezete, a hiánygazdálkodás és következményei (pl. a már említett „beruházási hajlam”), bizonyos mértékig ilyen az ipar területi szerkezete, a kialakult szakmastruktúra stb. is.

A gazdaság adaptációs készsége azonban önmagában a gazdaságból nem érthető meg. Az adaptációra, az új körülményekhez való alkalmazkodásban megmutatkozó kihívásra adott válasz társadalmi feltételek között alakul ki. A gazdaság adaptációs készsége tehát jelentős mértékben függ a társadalomtól, a társadalom innovációs készségétől. Röviden szólva, a gazdaságot ért kihívásra a választ a társadalom egésze adja meg.

A társadalom innovációs- (megújulási) készsége azonban távolról sem a jóakarat, vagy általánosabban szólva a szubjektív tényezők kérdése. Az innovációs képesség összetevői , társadalmi méretekben három szinten mutatkoznak. E tényezőket az alábbiakban csak példázhatjuk.

Mindenekelőtt a társadalom

makroviszonyainak szintjén, éspedig a technikai, a gazdasági és ezzel összefüggően a társadalmi szerkezet jelenségeiben, a mindezekre ráépülő politikai rendszerben. Ezen a szinten az innovációs képesség kibontakozását jelentősen befolyásolja — a gazdaság struktúrájába beépült irreverzibilis tényezők mellett — a népesség .szakmastruktúrája” (ezzel együtt az oktatási rendszer sajátosságai), a szak- és a hatalmi elem viszonya a társadalom vezetésében, a vezetés rugalmasságának foka, a többoldalúan hátrányos rétegek nagysága és újratermelődése stb., végül, de nem utolsósorban a politikai rendszer adaptációs készsége.

Az innovációs képességet befolyásoló tényezők jelentkeznek a társadalom szervezeti síkján, politikai, gazdasági stb. szervezetek jelenségeiben. A szervezetek szintjén az innovációs képességet csökkentő legfontosabb tényező a már létrejött szervezetrendszer konzerváló ereje, amelynek összetevői részben mindenfajta szervezetre jellemző tulajdonságból, a változásra való hajlam csökkent voltából, nehézkességből, részben a magyar társadalomfejlődésből fát? kadó, a szervezetre ható sajátos tényezőkből adódnak (pl. „kvázi” szaktudás a valódi helyett, az eredendően a szaktudásra épült szervezetekben).

Az innovációs képességet befolyásoló tényezők harmadik csoportja az egyéni tudat szintjén jelentkezik, éspedig a szakismeret mellett, bizonyos készségek és motivációk formájában. Ha azonban az imént óvtunk attól, hogy az innovációs képességet csak a szubjektív elemre vezessük visz- sza, most azt kell hangsúlyoznunk, hogy egyrészről az egyéni tudat innovációs képességét a másik két szint jelenségei kondicionálják, másrészt pedig azt, hogy mind a társadalom makroviszonyai, mind pedig szervezeti viszonyai az emberi tudaton átjutva válnak a cselekvést közvetlenül kondicionáló tényezőkké.

A társadalom e három szintjén mutatkozó — természetesen egymással összefüggő jelenségek (amelyek differenciált érdekviszonyokkal kapcsolatosak) kondicionálják a gazdaság válaszadási képességét, az új feltételekhez való alkalmazkodásának sikerét.

Kulcsár Kálmán

akadémikus

NÓGRÁD — 1980. október 19., vasárnap 7

t