Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-18 / 245. szám
Mit csinál(hatsnak vasárnap este a fiatalok? HA A BOROSÜYEG ZELOT TUDNÁ üresen tátongó klub, dohányfüstös-ul- koholgőzös kocsma, sötétbe burkolózott d'szkóterem, ijesztően részeg tinédzserek, eltűnt fiatalok, koncert tizenöt embernek, kenyszerített távozásunk egy szécsényi presszóból, míg a másik oldalon egy jól sikerült művelődési nap — így címkézhetnénk múlt vasárnapi riportunkat, melynek során hat községben arra kerestünk választ: hol vannak cs mit csinálnuk a fiatalok? Apropóul szolgált a KISZ kb ez év júliusában született állásfoglalása „az ifjúság szórakozásának néhány időszerű kérdéséről”. És hogy mennyire időszerű ez a kérdés, az bizonyára kiderül az alábbiakból Is, melynek egyetlen esetét sem általánosíthatjuk, noha a jelenségek önmagukban is clgondolkodtatók. 1, Rendkívüli nap, de Mintha a cseperésző eső, a morcosan-borongós égbolt és a távolmaradó napsugarak mór utunk kezdetén azt jelezték volna, sok gyönyörködtető látványban nem lesz részünk. Bár az első helyszín kellemes meglepetésekkel rukkolt elő: tájban érünk Litkére. A bájos kis falucska kanyargó utcáin alig észrevenni a presszót. Benézünk: néhány tíz év körüli kislány kortyolgat nagy vidáman valamilyen üdítőt, mellettük két-három asztalnál az ötvenes „korosztály” beszélget. Továbbmegyünk. A művelődési házból öregasszonyok özönlenek, éppen véget ért a tiszteletükre rendezett program. Az ifjúsági klub tárva- nyitva, egy fiú és lány üldögél bent, félénken szétrebbennek, mikor benézünk. A könyvtár is szabadon, Szabó László, az intézmény vezetője kora reggel óta talpon, s mint a falubeliek mondják, nem fukarkodik a nyitvatar- tással sem, hétközben is nyújt programokat, bármikor a fiatalok rendelkezésére bocsátja a helyiségeket. — Csak éppen fiatalok nincsenek! — mondja nem kis meghökkenésünkre. — A tömegességnek, hogy úgy Diszkómámor Karancslapujtőn öregek, fiatalok, gyerekek igyekeztek a művelődési házba. —' Lesz ott valami... — mondták kissé szófukaron, így nyomukba eredtünk. A külsőre kopottas házban egész nap ment a műsor: délelőtt a gyerekek válogathattak a színvonalas programok között, délután fotókiállítás, élménybeszámoló, fórum, majd a Nógrád tánc- együttes és a lapuj tői asz- szonykórus szerepelt a műsorban, mindez a József Attila megyei Művelődési Központ gondozásában. — A szolgáltatás mellett, módszertani segítséget is adunk az itt dolgozó népművelőnek — jegyezte meg Kicsiny Miklós igazgató. — Nagyon sikeres volt a mai nap, több százan eljöttek a rendezvényekre, s láttuk, jól érezték magukat. — Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt itt adott műsort a bányászzenekar, s alig voltak négyen-öten a nézőtéren — fűzte hozzá Kálo- vits Géza, az IBUSZ megyei irodájának vezetője, aki a fotókiállítást nyitotta meg. — Szemmel látható a lapuj- tői fejlődés. Szabó János, a művelődési ház igazgatója már valamivel gondterheltebb, mert mint mondja, ezeket az embereket meg is kell tartani, s a helyi igények és a „statisztikai elvárások” még közel sem fedik egymást. A gondolat kifejtésére már nincs ideje, kezdődik a fórum. s mennie kell. Eltűnt fiatalok nyomában [ Sötétedés után, hat óra Próbál a nógrádszakáli tánccsoport mondjam, lőttek. Mire egy közösség kialakul, objektív dolgok miatt szét is esik. Egyébként is a tévé, a lemezjátszó, a magnó nem vonzza már a fiatalokat, mert többségüknek otthon is van. Miért? Kérdezzük meg őket, ha találunk egyáltalán valakit! Megnézzük a másik „szórakoztató intézményt”, a. kocsmát, ahol igaz, látunk két huszonévest, de éppen nincsenek nyilatkozatképes állapotban. Szabó Laci erős- ködik, menjünk vissza a presszóba. Itt szerencsénk van, jóllehet, akit megkérdezünk már felöntött a garatra, de, mint -mondja, a közvéleményt ismeri: . — Az a baj, hogy a szülők nem engedik el a lányokat, mert félnek, hogy... a fiúk rosszat tesznek velük. És mert nincsenek lányok, mi sem jövünk! Inkább otthon maradunk, nem? Szolgáltat a kocsma! Nógrádszakálon már a vendéglátóegységben kezdjük a terepszemlét, afféle kaszinói'hangulat fogad bennünket: az asztaloknál ultiznak, sakkoznak, beszél-. getnek és persze iszogatnak.’• Legnagyobb bánatukra’ nincs sör, így aztán, állítják többen is, elmarad az igazi hangulat. — Volt itt flipper játék- automata is — mondja az üzletvezető, Papp László —, csak összetörték. Egyébként a sakkot, a kártyát én „szolgáltatom”, így jobban elmegy az idejük, meg csöndesebbek is... A füstös, orrfacsaróan szeszillatú helyiség után a művelődési ház klubjába megyünk. Itt is, akárcsak Litkén, egy pár van a teremben. Míg a színpadon a ház igazgatója irányításával próbál a helyi tánccsoport. — Ha fizetéses hét van, akkor alig vannak, ám ha már fogytán a pénzük, megtelik a klub is — tájékoztat Zolczer József né. — Ilyenkor 25—30-an is eljönnek. Búcsúzóul még megnézzük a jól fölszerelt, ízlésesen berendezett, kellemes meleget — de melegséget nem — nyújtó helyiséget. A jó, a rossz és a csúf Siralmasan sötétek és kriptacsöndesek a szécsényi utcák, amint végig galoppí- rozunk rajtuk. A mozi előtt halvány lámpafény, a jegyszedő nő takarít. — A fiatalok? — kérdez vissza. — Vannak egypáran a moziban, mert ugye, most nyugati filmet játszanak. — Gyere velem, mesélek én a fiatalokról — invitál a mozigépész, Gonda Antal. — Fölkapaszkodunk a vetítőhelyiségbe, onnan látni: 120—150-en lehetnek a nézőtéren, ennyien kíváncsiak vasárnap este A jó, a rossz és a csúf című filmre. — Máshova nem is nagyon mehetnek — mondja a gépész. — Egy ilyen nagyközségben, mint Szécsény... furcsa, hogy nincs egy igazi „fiatalos” hely... — Az ifjúsági házat is bezárták, mióta már — legyint egyet a segéd, Gyetvai Sándor. — Így aztán nem csoda, ha a szórakozóhelyeken isznak a fiatalok. ( A Rákóczi étterem presz- szójában kellemes zene szól, udvariasak a felszolgálók, bőkezűek vagyunk a borravalóval, eszünkbe sem jutna, hogy néhány órával később ugyan e helyen „diplomatikusan” ki leszünk „dobva”. De most menjünk tovább, hiszen ahogyan egy ákombákommal írt plakát hírül adja: Rimócon szüreti mulatság van! Diszkómámor A művelődési ház előtt hosszú sorokban állnak az autók, a környék ifjúsága Rimócra jött, ám sokuknak a „Az utánpótlás” bebocsátásra vár zsebe este kilenc-tíz óra tájban már meglehetősen lapos, mert mint a küszöb, se kint, se bent, ott álldogálnak a bejáratnál. Az is hamar kiderül, mire költötték a pénzüket, bizonyítékként elegendő volna a levegőbe tartani egyetlen alkoholszondát. Percekig tart, míg valahogy „bevergődünk” az emberdzsungelen át a feketeségbe burkolózott diszkóterembe. Erősen felsrófolt rockzene ütemére kellemesen ringatózik a tömeg, amelyben akarva-akaratla- nul is „táncra perdül” az ember, mert egyszer erről lökik meg, másszor arról, nincs mentség: nyomni kell a ritmust! — Jól sikerült az egésznapos program, most egy kicsit kiengednek a fiatalok — mondja Ocsovai Magdolna klubvezető, amikor valahogy kijutunk a teremből. Lépten-nyomon borosüvegeket cipelő fiatalokkal találkozunk, úgy látszik, nemcsak Nógrádszakálon hiánycikk a sör... — Volt verekedés? — Még nem — válaszol a klubvezető, aki szemlátomást mindent elkövet, hogy ne szabaduljon el a pokol. De- hát az ital Rimócon is nagyhatalom, különösen szüreti bálkor. Sipcki sirám Teremtett lélek sem jár a nógrádsipeki utcákon, amikor tizenegy óra felé a művelődési házat keressük. Bentről kellemes gitármuzsika hallatszik. Itt már se ajtónálló, se jegyszedő, sőt: közönség sincs! Alig tizen- ketten élvezzük a balassagyarmati Minerva együttes remek játékát, mert a fiúk valóban jól muzsikálnak, különösen mikor fölcsendülnek a régi Beatles-dallamok — akkor még mást mutatott a szórakozási helyzetkép. Tehát, látszatra csöppet sem zavarja őket, hogy mindössze tíz fiú és két lány van a teremben. Dehát hol vannak? — Nincsenek itt csajok... — siránkozik többszöri nekirugaszkodás után egy tántorgó tinédzser, s hogy ebbeli bánatát valamivel elfojtsa egy üveg után nyúl. — Pedig akkor tömeg is lenne — teszi hozzá, még mielőtt teljesen végigdöl- ne a pádon. Utószó helyett Fél tizenkettő táj bánj munkánk végeztével még benézünk a szécsényi Rá-« kóezi presszóba. Jóformáit az asztalra sem kerül a rendelés, már hallani a „zár«« órajelzéseket”. — Háromnegyed tizenkettő után három perccel távozunk — mondjuk a| pincérnek, miután kiszámí-j tottuk, hogy ekkorra „vég-; zünk” a leggyorsabban & rendeléssel, meg ugye még akkor is 12 perccel előbb jövünk el... Perceken belül összerakja a személyzet a székeket,1 újabb fölszólítások, a ven- dégek távoznak, aztán kezdődnek a froclizások, megjegyzések a tiszteletlen vendégekre, akik negyedórával zárás előtt még a helyiségben tartózkodnak... Szóval,' az ember ezeket még éppen lenyeli, mert már megszokhatta, de a „bunkózás” után már kötelesség elkérni a vásárlók könyvét, hogy legalább valami nyoma maradjon a „kedves”, szécsényi vendéglátásnak. Ha már következménye nem is lesz... ☆ ☆ ☆ Meglehet, néhányan azt hiszik, túl sötétre festettük a fiatalok szórakozásának helyzetképet, pedig éppen a komorabb színeket „világosítottuk”, semmiképpen sem akarva azt, hogy valamiféle vészharang kongatására adjon okot. Am, attól még a valóság nem lesz rózsaszínűbb, ha strucc módjára, fejünket a homokba dugva nem figyelünk azokra a jelenségekre, amelyek vészt- jóslóan egyre nagyobb teret kapnak. Ezek közül a leggyakoribb: az alkoholizálás. Hogy ez milyen következményekkel járhat? Erről már könyvtárat összeírtak. De míg valaki, vagy valami nem veszi ki a fiatalok kezéből a poharat, addig az újságíró sem tehet mást: keserűen sopánkodik. Tanka László (szöveg) Bábel László (képek)
