Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)
1980-09-13 / 215. szám
Egész napos iskola vagy iskolaotthon ? Ebben a szeptemberben harmadszorra indult egész napos tanítás Pásztón, a Kun Béla iskolában az elsős nebulók számára. Amikor ezt, a még nem túl széles körben elterjedt tormát választották, csak az egyik elsős osztályt kapcsolták be, a másik hagyományos tanítási renddel működött. Idén már mindkét tanulócsoport így kezdte az évet. A tokváltás, intézményesére kevés gyermeknél zökkenőmentes: már a bölcsődében, azután az óvodában „beszok- latási idő’’ előzi meg' a közösségi élet, a nevelés kibontakoztatását. Kissé a szülők is ezt a korszakot élik ilyenkor, aggodalommal figyelik, hogyan állja meg helyét csemetéjük. Különösen így van ez az iskolakezdésnél — és most új formával összekapcsolva. — Azt tapasztaltuk, a szülők örülnek az egész napos tanításnak. Mióta bevezették az új nevelési dokumentumokat, sokan szinte pánikba estek: nem tudják már segíteni, ellenőrizni a gyermekük tanulását. Így a nap folyamán tanítás, tanulás, játék váltakozik, a gyermek már bent felkészül a következő napra, biztosabbak lehetnek — mondja Palaticzki Jánosné tanítónő. Igaz, még gyerekcipőben jár ez — két év tapasztalata van csak mögöttem —, de én személy szerint bátran leteszem a voksot az egész napos iskola mellé; az előnyeit jelentősebbnek tartom, mint a hibáit. Mert ilyenek is vannak — különösen, hogy a feltételek még részben hiányoznak ahhoz, hogy otthonosabb legyen a környezet, valódi átmenet óvoda és iskola, családi otthon között. A szakirodalomban, a pedagógusok körében váltakozva használják a két kifejezést: egész napos iskola és iskolaotthon. Azt hiszem, ma még többségében csak az első fogalmat fedi a tanítás... Palaticzkiné osztályában például 34 gyerek tanul, ami nagyon soknak tűnik; ha fáradékonyabb valamelyik gyerek, az iskolapadon kívül néhány bőrpuff szolgálhat csak arra, hogy olvasgathasson, játszón és aki hamarabb végez társainál, az sem vonulhat félre más foglalatosságot találva. Még sokat szeretnének alakítani a berendezésen — a lehetőségek határain belül, amelyek, sajnos, szűkre szabottak — a szülők segítségével barátságosabb környezetet teremteni. A két osztály- lyal négy tanítónő foglalkozik —, most éppen a két anyanyelvis, Palaticzki né és Fekete Attiláné délelőttös, kolléganőik váltják őket délutánra, ciklusonként cserélnek. Kérdeznem sem kell, mit jelent a „szoktatás”, csak a gyerekekre figyelni. Feketéné önálló órát vezet, rajzolnak a gyerekek. Három téma közül választhattak és utána álló és ferde vonalakkal ügyeskednek. Van, aki nagyon hamar elkészül — fel-felugrál mutogatni „művét”, mások vágyakozva néznek az ablak felé, legszívesebben az udvaron lennének már. Egy kisfiú öt- percenként szól: Haza szeretnék menni!... Nem lázas, de valószínűleg bujkál benne valamilyen betegség, azért kókadozik. Nem kötelező (szerencsére!) hátratett kézzel üldögélni a frissebbeknek, csinálhatnak más rajzokat is —, de egy minimális fegyelmezettségre, rendre szükség van ahhoz, hogy a többiek dolgozhassanak. — Feladatokat kell adni, hogy lekössük figyelmüket, energiájukat; megfigyelve, ki mit szeretne leginkább csinálni, mihez vannak jó képességei. Van néhány gyerek, aki remek szervező, belőlük próbáljuk az aktív magot formálni. Legnehezebb azoknak, akik nem jártak óvodába — 3—4 ilyen tanulóm van, hasonlóan a másik osztályhoz. Megtudom Palaticzkinétól, az első ilyen osztályba sok hátrányos helyzetű gyerek került be —, most természetesen kiegyenlített az arány. — A felmérés, felkészülés időszaka számunkra az első hónap. Igyekszünk minél jobban megismerni a kicsiket, hogy tudjuk kinek van szüksége több foglalkozásra, ki gyengébb valamilyen téren. Az óvodai előkészítő munka hatását nagyon érezzük: alapot adtak az új tanmenet megvalósításához. Az, hogy az első két évben délelőtt is, délután is figyelemmel kísérjük viselkedésüket, munkájukat: Ott vagyunk, amikor új ismeretekkel találkoznak, akkor is, amikor rögzítik, a játék során — ez sokat jelent a személyiségük megismerésében, megalapozza a harmadikos tanítást. Ehhez persze nagyon együtt kell működni a „pároknak”, a két nevelő összhangja nélkül elsikkadhat e2 a nagy előny. Sokat tanultunk, kérdezgetünk a másik iskola, a Dózsa nevelőitől, nekik már nagyobb a tapasztalatuk. Előnyök, hátrányok — kisebb létszám és jobb pihenési, játéklehetőségek mellett még inkább az előző felé billenne a mérleg. Mindenesetre a legelső a gyerekek érdeke: ezért levegősebb a délutáni tanítás, mint a délelőtti, amikor fáradtabbak, nehezebb „összeszedni őket”, ezért törik a fejüket, milyen módon lehetne Itt 'és most is játékosabbá tenni a foglalkozásokat. Kevés még az irodalma, felkészítési fóruma ennek az egész napos formának (vagy nehezen alkalmazható ilyen mostohább körülmények között a sok ragyogó ötlet...), de a délelőtt, tanítás, délután napközi változatánál így is többet nyújt. A cél: az igazi iskolaotthon megteremtése! G. Kiss Magdolna Szántó Péter: Ez csak egy rock'n'roll A potsdami könyvtárpalota Potsdam központjában impozáns, modern épület emelkedik, amely felavatása — 1974 — óta talán a leglátogatottabb e történelmi NDK város létesítményei közül. Naponta 800—1000 ember keresi fel a könyvtárpalotát, amely — mint az ország többi könyvtára is — teljesen ingyen bocsátja sokoldalú szolgáltatásait rendelkezésére. Potsdam megye állami könyvtárai 1958 és 1978 között csaknem megnégyszerezték könyvállományukat: a jelenlegi sok milliós készletből a megye minden egyes lakosára ma 2,4 kötet jut. Bár sokan rendelkeznek ki- sebb-nagyobb magánkönyvtárral, a kölcsönzést igénybe vevők száma is növekszik. Az olvasók között 6zinte valamennyi korosztály képviselői megtalálhatók. A könyvtárpalota minden látogatónak kínál — a jó könyvekkel együtt, vagy azok mellé — valami újat. A gyermekeket könyvvel kapcsolatos játékok, az olvasottak illusztrálására szolgáló reprodukciókkal teli „artotéka” várja, a gyermekrészleg klubjában pedig találkozhatnak kedvenc íróikkal. Az ifjúsági részleg hasonló, ennek a korosztálynak megfelelő szolgáltatásokat kínál. Népszerűek az úgynevezett diák-tanulószobák, ahol sokféle szakkönyv között válogathatnak. A legnépesebb könyvtárlátogató csoport ezekből a 14—18 éves fiatalokból áll: 80 százalékuk állandó látogatója a rendezvényeknek, kölcsönzője az itt található könyveknek. Külön vonzerőt gyakorol e fiatalok számára az a tény, hogy 14. évüktől már önálló könyvtárjeggyel látogathatják a felnőttek könyvtárát is. A könyvtárban négy ifjúsági klub várja a fiatalokat, a zenei osztály, a hobbikönyvek szintén rendelkezésükre állnak. A felnőtt könyvtárlátogatók a társadalom valameny- nyi rétegét képviselik. Nagy választékot találnak itt könyvekből, folyóiratokból, különféle audiovizuális eszközökből, amelyek ugyanúgy kölcsönözhetők, mint a könyvek. A potsdami könyvtár ugyanis 850 000 kötetes könyvállománya mellett 1600 folyóiratot és újságot kínál olvasásra. valamint 20 000 lemezt és 1500 magnókazettát is tart. Az állomány évről évre jelentősen nő. Többek között 45 000 új szerzeménnyel gyarapszik évente a könyvkészlet, de számos tudományos és egyéb irodalmi termék cseréjét is biztosítja a világ 400 könyvtárával kiépített kapcsolat. Az idegen nyelvű részlegben főleg orosz, angol, francia és spanyol nyelvű irodalom található. Külön bejáratú, szigorúan egyszemélyes hétvégemet elcserélném bármi másra. Minden jobb, mint itt ülnöm az ágy szélén, várva, hogy nekemugrik, a szombat—vasárnap. Ha nem lennék a helyemben, bizisten nem cserélnék velem. Ülök az ágyam szélén, és vakarom a talpam. Tulajdonképp az egyetlen dolog, amit az emberekről biztosan tudok, az, hogy változnak. Így, talp- vakaras közben jutnak eszembe az ilyen nagy gondolataim. Néha kapcsolatosak a talpvakarással, néha meg még bölcsebbek. Például, hogy jobb szépnek lenni, mint okosnak. De azért okosnak sokkal jobb lenni, mint jónak. Csak legalább ne lenne szabad szombat a gimnáziumban. A földszintről dögös zene szól, lebattyogok. Apa persze már megint nincs itthon, miért is lenne? A nagyszoba hatalmas tükre előtt a kishű- gom áll, és önfeledten, táncol. Rövid, fekete haja van és kék szeme. Tizenöt éves, pici de formás, kipirulva bámulja önmaga tükörképét. — Mi a reggeli? — kráko- gom. Oda se neki. Emeltebb hangon közlöm, hogy enni szeretnék — Minek? — néz vissza a válla fölött. —■ Már tegnap Is ettél. Eliszkol a tükör elől, de azért halálos biztonsággal fenéken billentem. Erre ő hozzámvágja a díszpárnát. Megkezdjük a reggeli mutatványt; én kergetem, ő szalad és vihog, közben ilyeneket ordít: — Emberek, segítség, megjött a bátyám a sittről! Ritka lelet Egy páratlan gyűjteményt — a világ különböző államaiban vert, több mint kétezer éves ritka ó- és középkori érméket találtak a belorusz talajjavítók a Kiev folyó árterületén. Az érméket nyilvánvalóan kollekció számára gyűjtötték, mert egy- egy darab van belőlük, köztük a boszporuszi királyság, Trá- kia és a Ptolemaiosz-kori Egyiptom pénzei. A férfi hátradőlt a pádon, két könyökét feltámasztotta a pad támlájára és mélyet sóhajtott. A parkban bódítő hársfaillat volt. Az idén nagyon későn, majd egyhónapos késéssel borultak virágba a park öreg hársfái. A férfi — jó negyvenes — nem tudott betelni a vérpezsdítő, édeskés hársfaillattal. Az ifjúsága jutott az eszébe. Főiskolás volt, nyáron a KISZ-táborban megismerkedett egy idevalósi lánnyal. Éva középiskolába járt, a harmadikat fejezte be. A táborban a hátralevő napokat együtt töltötték. Sok séta. beszélgetés, jövőtervezés, kézfogás, csókok ... tábortűz .. Évi, az a szép szőke, kék szemű kislány tanárnő akart lenni. Akkor ügy érezte, hogy Hársfaillat a lány adottságai is erre a pályára való, kizárólagos alkalmasságát bizonyították. Sokáig leveleztek. A több oldalas levelekben kölcsönösen beszámoltak egymásnak a legapróbb eseményekről. Nyáron, az utolsó kollokviumok és szigorlatok után elutazott Évihez. A lány az állomáson várta. Emlékszik, hogy akkor is, már a vonat peronján érezte e kellemes hársillatot. Szép volt az a nap nagyon — tűnődött tovább, és este ezen a pádon, ugyanilyen illatfelhőbe burkolózva, egymás kezét fogva, várták a NÓGRÁD - 1980. szeptember 13.. szombat vonatot. Örök hűséget és kitartást ígértek egymásnak. Aztán az élet összetörte az illúziót, a szándékot... Most, hivatalos kiküldetése végén ösztönösen idejött, ebbe a parkba és ehhez a pádhoz, hogy itt várja meg a vonat indulását. Hiába, az öregség jele már, hogy múltam emlékeit keresem — gondolta a férő és gúnyos mosolyra húzta a száját. Ugyan Évával mi lehet? Merre sodorta az élet? — tette fel önmagának a kérdést. Biztos révbe jutott, s lehet, ha hársfaillatot érez, talán ő is a múltra gondol. — Bácsi! Ide gurult a labdám, gurítsd vissza, kérlek — szólt neki egy hat év körüli kislány, összerezzent először a gyerekhangra, majd elmosolyogta magát és a táskája mellől visszagurította a labdát. A kislány megköszönte és futott vissza a társaihoz. Bácsi... Bácsi! — mosolygott saját magán a férfi. Hát ez van, elmúltak az évek, és észre sem vettem, hogy bácsi lettem. Az órájára nézett: ideje elindulni, tizenöt perc múlva indul a vonat. Felállt a pádról, körbehordta tekintetét a megfiatalodott és megszépült városon. Teleszívta tüdejét, csaknem pattanásig a hársfaillattal. Ügy, mint, aki önzőén az egészet csak magának akarná megkaparintani és friss léptekkel elindult a pályaudvar felé. Vitte magával a hárs illatát, ifjúsága egyik szép emlékét. Krämer József Kreiss Gábor fotógrafikái. A szomszédok — finom, elegáns emberek, mélyen felháborodva az időkön s erkölcsökön — mindent hallanak, s alighanem ráncolják a szemöldök jeiket. A húgom sarokba szorít, és felszólít, hogy mindenféle hülyének nevezzem magam. Hirtelen elpirul, tudom, hogy valami disznóságot akar kérdezni. — Csak nyugodtan! — biztatom. Kék szeme gyanúsan csillog: — Hát te hülye vagy! Nem is akarok kérdezni. — Dehogynem! Mikor vörös vagy és bandzsítasz, mindig valami disznóság jut az eszedbe. Durcásan hátat fordít: — Csak azt akartam tudni... — Hogy?... Rámnéz, mintha mérlegelné, hány darab konyhakés fér el bennem. — Mit, hogy? — Hát, amit kérdeztél! — Mit kérdeztem? — Kérdeztél egyáltalán valamit? Nevetünk, és újra bekapcsolja a lemezjátszót. — Egyébként Rolling Stones. Az a címe, hogy It’s only rock’n’roll. Ez csak egy rock’n’roll. — Nagyon klassz ez az akkordbontás — bólintok — H, Cisz, D. — H, Cisz, D... — néz Eszti bizonytalanul, azután kirobban belőle a nevetés. — öregem, te olyan hülye vagy! És én még azt hittem, hogy ez csak egy rock’n’roll, közben pedig H, Cisz, D! Eltervezzük, hogy lecsót csinálunk ebédre, de rögtön az elején összeveszünk, mert szerintem szalonnával kell csinálni. Mind a ketten jobban értünk hozzá, mint általában az anyátlan kölykök. Szerintem kell szalonna, Eszti látszólag megnyugszik, azután az első adandó alkalommal rámkeni a paradicsompürét. Rántottat ebédelünk. Délután Bélával talákozom. Mászunk, nézünk magunk elé, néha észreveszünk valakit, de inkább a csuda tudja, mit látunk. Ha szembejönne egy busz, és megemelné a kalapját, az talán érdekes lenne. Béla nyűtt pulóverjének gallérja a hasáig lóg. Olyan jóféle fekete ballonkabátja van, csaknem a földig ér. — Inni kéne — dünnyögi. Nem mintha szomjas lenne, ráadásul utálja az alkoholt, de mit tegyünk egy álmos, őszi szombaton, ha okosabbat úgyse tudnánk? A presszóban uraságtól levetett arany tapéta, vedlett plüssfotel, bordó pincérnők Úristen, és még ötvenszer úristen. Itt van András és Bici is. Tonikot iszunk, tejjel és citrommal, jól összekeverve. Gusztustalan egy lötty, az biztos, de mindenki undorodva nézi a szomszéd asztaloktól, ezért boldogan és jóízűen megiszom. A többiek is. Bici azon nyavalyog, hogy kettőből bukik. — Akkor meg miért nem tanulsz? — nyögi Béla, mert pokolian unja már Bici állandó panaszait. — Öregem, ha az apám nem nyomott volna be a gi- mibe, most már keresnék. — Még most is elmehets? dolgozni. — Röhögni fogsz, most már nem. Most már nem szeretek... Megpróbálom letörölni magamról a nevetést. Közben elképzeltem a mondatainkat, amint unottan másznak át apró legyekként a műmárvány asztallapon. A fene egye meg, fél éve, már, és még mindig Erzsire gondolok. — Lehet, hogyha szeretünk valakit, akkor megváltozunk? — kérdezem, de szemlátomást nem értik. Megnyugtatnak, hogy hülye vagyok. Pedig Erzsit tényleg szeretem. Szeretném.^* Odalépek a telefonautomatához. hogy lássam a bejáratot. Persze miért is jönne ide? Nem is merem őt tárcsázni, csak a kishúgomat. — A bátyádat keresem. — Nincs Itthon, nem tudom, mikor jön meg — hadarja egyszuszra. Mindig betojik a telefontól. Nevetni kezdek. Odaát hallgatás. — Nahát... Te hülye, te vagy az? El se tudtam képzelni, hogy téged keres va-' laki. Apa telefonált: különmunka. Szóval megint egyedül vacsorázunk. Te! Ez a Jagger egy jó krapek! Behallatszik a Stones-zene. A húgom hangján csak most érzem, hogy fel van dobva. — Ittál? Adja az ostobát: —• Ki áll Itt? Tagadja, de persze haj tűvel kinyitotta a bárt... Este lépek be az ajtónkon. A kishúgom a tükör előtt, félig lecsúszva a fotelből. Alszik. Mellette feldőlve a palack. a szőnyeg csupa bor. Nézem, amint szuszog. Kicsi hullámokban a haja, mint a charleston táncosoknak. Ha valaha egy krapek kitol vele, én úgy megverem azt a krapekol!... Viszont, ahogy az emberiséget ismerem, nagyon sokszor kell majd verekednem. Hirtelen kinyitja a szemét. — Szia — nyöszörgi. Aztán csak néz, le-lekoppan a feje, de már ébren van. — Jól beszívtunk mi? — Ümm — felelem tömören. — De nem ciki, ugye? Belövöm a lemezjátszót, megint szól a dal. If jou really want to be my friend — ha valóban a barátom akarsz lenni. Pedig hát akarta a nyavalya. Régi-régi dal. Csak ma még kicsit Itt a szomorúság. Eszti nekemugrik. Megragadja a kezem, és őrült gyors rockot járunk a nagyon lassú számra. — Te! — lihegi a fülembe — ez csak egy rock’n’roll I — Ümm! — felelem én,' nem is tudja, milyen szomorúan. *
