Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-10 / 212. szám

Érvelnek, mozgósítanak, szerveznek Mindannyiunk egészsége érdekében Az egészségügyben egyre Inkább alapelvvé válik, nem elég a már kialakult beteg­séget gyógyítani, ennél több­re, megelőző, szűrővizsgála­tokra van szükség. Érdeke ez k gyógyító orvosnak, csak­úgy, mint az üzemeknek, a családoknak, a betegnek. Minderre a Politikai Bizott­ság is felhívta a figyelmet ,,.. .az egészségügyi ellátás az egész társadalomra kiható, az emberek közérzetét, politikai hangulatát, bolyásoló ténye­ző.” X A Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei vezetősége a közelmúltban vállalkozott a szűrések és a védőoltások me­gyei tapasztalatainak összege­zésére. Majd minderről be­számoltak a Vöröskereszt Or­szágos Végrehajtó Bizottsá­gának. X A megyei Vöröskereszt ala­pos és átfogó munkát vég­zett. Nógrád m'egye az or­szág legkisebb aprófalvas megyéje. A lakosság közel, 30 százaléka Salgótarjánban, es Balassagyarmaton, 16 szá­zaléka nagyközségekben, a többiek kisebb falvakban él­nek. Az ipari dolgozók szá­ma meghaladja a negyvenez­ret. Ennyit a legfontosabb adatokról. Hozzátartozik még, hogy az orvosi körzetek szá­ma az elmúlt idényben het- venháromról kilencvenkilenc­re emelkedett, összesen uégy- száztizenhat orvos és kétezer- százharminchét egészségügyi szakember dolgozik a megyé­ben. Tervszerűbbek a foglal­kozási ártalmakból adódó megbetegedések megelőzése érdekében végzett speciális szűrővizsgálatok. Annál is in­kább, mert Nógrád — köze­lebbről a salgótarjáni me­dence — nehézipari vidéknek számít. Jelentős nagyüzemek­kel. X Az egészségügyben ahhoz, hogy a megelőző tevékeny­ség valóban elérje a kívánt hatást, fontos feladat há­rul a Vöröskereszt-szerveze­tekre, melyeknek negyven­ezer tagja van. ötezerhatszáz jól képzett aktivista segédke­zik a lakosság egészségvé­delmében, az egészségesebb életmód kialakításában, a be­tegségek megelőzésében. A cél ma már nem egysze­rűen az, hogy az embereket csupán megvédj ük a megbe­tegedéstől. Azt kell elérni, hogy az általános egészséget javítsuk, ily módon minél kevesebb alkalommal legyen szükség ápolásra. Ezt szolgálják a szűrővizs­gálatok. Ezeknek lényege, hogy bizonyos betegségeket felderítsenek, azoknak a ko­rai, tünetmentes, vagy még tünetszegény időszakában. A szűrővizsgálatok a járványel­lenes küzdelemnek is fon­tos módszerei. Hatását akkor éri el, ha a szűrővizsgálato­kat kiterjesztik az egész la­kosságra. A szűréseknek többféle módszere van. Ilyen az álta­lános szűrés — már az előbb említettük — amely meghatá­rozott területen, meghatáro­zott ideig tart. Az úgyneve­zett „célirányos” vizsgálatok közé tartoznak a tüdőszűré­sek, az onkológiai, fogászati vizsgálatok és a foglalkozási ártalmak hatásának ellenőr­zése. Komplex szűrővizsgálatot végeztek a közelmúltban Ba­lassagyarmaton. Az egy esz­tendeig tartó szűrés tizen­nyolcezer emberre terjedt ki. A többirányú vizsgálat közel ötven napig tartott és három- ezer-háromszázötvenheten je­lentek meg a vizsgálatokon. Nagy jelentősége van az iskolai szűrővizsgálatoknak is. Rendszeressé vált az isko­lás korú gyermekek kötelező vizsgálata, valamennyi álta­lános, közép- és szakmunkás- képző intézetben. 1979-ben harminckilencezer gyermeket vizsgáltak meg. Az orvosok figyelemreméltó tapasztala­tokat szűrtek le ennek alap­ján. Felhívták a figyelmet egyúttal arra is, hogy ala­posabban és még szélesebb körben foglalkozzunk a fiata­lok egészséges életmódra ne­velésével, hogy valóban egész­séges felnőttekké váljanak. X Az egészségügyi szakembe­rek úgy látják, hogy elérke­zett az ideje a szűrővizsgála­tok korszerűsítésének és ösz- szehangolásának. Annál is in­kább, mert az egyes vizsgá­latokat az illetékes egész­ségügyi egységek sok esetben egymástól függetlenül vég­zik. Ennek következménye, hogy az embereknek többször kell megjelenniük orvosnál, esetleg munkahelyükről el­távozniuk. Külön fejezetet érdemel a rákszűrés. „A betegségek ko­rai felismerése életet ment”. Ez az elvileg is elfogadott és a gyakorlatban igazolt felis­merés indította már el évek­kel ezelőtt a vöröskeresztes- alapszervezetekben a szerve­ző munkát. Az elmúlt évben huszonegyezer nő vett részt onkológiai vizsgálatokon. Sal­gótarjánban a cytológiai ál­lomás megszervezése jelen­leg történik. Általános ta­pasztalat, hogy a veszélyezte­tett korban levő nők keve­sen keresik fel a szűrőállo­másokat. Ezért pontos tervet dolgoztak ki, az alapszerve­zetekkel közösen, hogy me­lyik időpontban várják az üzemek, intézmények nődol­gozóit. Ennél is kedvezőbb az úgynevezett „kiszállásos” szű­rés. Ennek egyelőre nagyobb vállalatoknál van meg a le­hetősége. Eredményes vizs­gálatokat végeztek például a Páva Fehérneműgyárban, a BFK-ban, az öblösüveggyár­ban, a ZIM-ben, a nagybáto- nyi harisnyagyárban. A szer­vezés módjai megszívlelendő- ek, a- rábeszélő szó. az okos érvelés nélkül sokan „féltek volna” elmenni az orvoshoz. X Mindezek jegyében törvény­szerű. hogy a Vöröskereszt a továbbiakban Is nagy gondot fordít arra, hogy segítse az egészségügyet ebben a fontos tevékenységben. Érvelnek, mozgósítanak, tapasztalatokat adnak át, amennyiben szüksé­ges, a helyszínen Is segítsé­get nyújtanak. Cs. E. I Búvárok a kéményben Munkát keresnek Klubközgyűlés a Karancs völgyében ben érdeklődik, s most ki­használta az alkalmat. — A palackkal való merü­Az MHSZ salgótarjáni köny- gergén, a készülékes tájé­nyűbúvárklubja 1973. októ- koaódási versenyek előké­ber elsején alakult A tagság szítésére, ide azonban a ki­száma jelenleg közel száz, kö- jutás bonyolult, nem kíván- lés tetszik a legjobban, tá­zülük több mint harmincán hatjuk meg versenyzőinktől, voli vágyam, hogy egyszer igazolt versenyzők. A legjobb hogy zsebből fedezzék az úti- nem medencében, hanem ten­közös eredményeket a gyermek-bú- költséget... — Belőlük is versenyzők A Karancslapujtői községi Tanácson a közel- várúszás terén érik el, ami _ mú ltban tartották a honvé- nagymértékben a Gagarin is- „ S*?1 P* alakUrÓ ,k0v!a*AÍltal bi*tosit°tt oktftaai dencében merülési gyakorla­ti ,A ,kora , “F, ó;ákba*n lehetőségeknek köszönhető. tokat végző £iata] űúkra. fiatalok, középkorúak es idő- Az idén is indítanak itt kony­sebbek gyülekeztek. nyűbúvár-szakkört az után- — Lehet, bár most nem Karancsalja, Karancsbe- pótlás érdekében. A klub fel- ezért vannak itt. ök a sorkö- rény, Karancslapujtő tapasz- szerelése az országos átlagot telesek kötelező előképzésé- talt lövész- és tartalékos tükrözi a sportszerek tekin- nek résztvevői, akik a fenn- klubjai és azok tagjai vá- tétében. Tizenkét sűrített le- álló lehetőségek közül a kixny- lasztották meg csúcsszervü- vegős, 11 oxigénes légzőké- nyűbúvársport alapjainak el- ket, a karancslapujtői honvé- szülék, neoprénruhák, uszo- sajátítását választották, delmi klub tanácsát. Szép nyok, maszkok állnak a spor- Találomra három fiatalem- színfoltja volt a rendezvény- tolók rendelkezésére. bér véleménye: nek, hogy a fiatalok virág- ti..u _ _ Régebbről érdekel a csokorral kedveskedtek a , Mindezt Kerényi László, a könnvübúvárkodás — mond- Macvar Honvédelmi Szövet klubvezető mondja el, aki KonnyuDuvarKoaas mono magyar Honvédelmi szövet- óvodáskorban kezdett s ősz- la Ihracska György autosze­seg területi alapító tagjai- ovoaasKorpan Kezdett, s asz volán 2 sz Vállalat nak akik észrevételeikkel szésen 13 eves uszo-, ver- ff.1?’ a .vo , “• iz- vaiiaiat nax, aKiK eszreveteieiKkei, „. ... .. került «?al- lfJu szakmunkása. — A Cus­javaslatKkkal tartalmasán ahol eev isS- teau-filmektől kezdve komo­segitették a közgyűlés erde- a ktay- lobban is érdeklődöm. Az ál­mii munkáját. nvűbúvársDort elméletével talános iskolában megtaní­Somoskoi László — az nyuouvarspon eimeietevei, .. . . , . oaaarinba tal^^k in evezett ^^hontfédelmi busában Tatón legSkt^I - eddig tegnap me­klubtitkár - beszámolójában tanfolyamon sajátította el. [^yebb m^t amilyennek az egyre szélesedő érdeklő- A kollektíva nyolc-tíz fő- vártam. Leszerelés után sze­désről, a szakosztályok saja- ve] (n<juit s ba előítéletekkel retnék komolyabban foglal- tos munkájának fokozottabb nem is> a helybeli szem- kozni vele. segítéséről, tamogatasarol be- lélettel néha még ma is gond- Kakuk István a SKÜ se­szelt. A honvédelmi torvény 1llk van Salaótariánhan le- K.aKuK utvan, a öívu se kapcsán minden érintett fi- Salgótarjánban ie gédmunkása szintén a téve­V i ,ufr érinteti 11 hetőségek híjával, szintesem- bpn látott először békaembe­gyelmet felhívta az ifjúság mi hagyomänya nincs a für- ben Iat°U el0SZÖr hazafias es honvédelmi ne- dőkultúrának, a vízisportok­ve eseben való aktívabb rész- nak; „agyon sokan egyálta- vetelre. ... , Ián nem is tudják, mik a elJloki követelmények... Ennek kö­* EU?1A.aC„t„IStV * vetkeztében a klub tevékeny- „vasén£várban” Szimén réseb­twüleji pártbizottság titkára sége néha elháríthatatlannak ^a=eP®>arban- Santén regeb vállalta. A közgyűlés meg- tűnő akadályokkal birkózik erősítette az eddigi titkaro- folyamatosan, kát szakosztályvezetői funk­ciójukban, a karancslapujtői — A legnagyobb baj az, tartalékosok új vezetője Ozs- helyben nem tudjuk hol tar- gyáni Pál, a tanács elnöke, tani edzéseinket —, mondja Fiatalítás történt Karancsbe- Kerényi László, s szavaira rá- rényben, Karancsalján a tar- cáfol, hogy a tóstrand me- talékosofcnál. dencéje mellett beszélge­A honvédelmi klub fő cé- tünk. — Igaz, a nyár folya- lul tűzte ki a szakosztályok- mán heti két edzésre volna ban folyó munka minőségi itt lehetőség, de a 10 Celsius- színvonalának emelését. A fok körüli, vagy néha még közgyűlésen részt vevő hozzá- hidegebb vízben 2—3000 mé" gerben merülhessek. A fiatalok kiképzésére nyolc­tíz fős oktatói, segédoktatói gárda áll rendelkezésre. Ezt a sportot Kerényi László és Kovács Árpád vezeti, aki „sa­ját nevelés” a víz alatti tá­jékozódásban országos ver­senyeken is részt vett. — Van-e remény a helyzet javulására? — fordulok újra Kerényi Lászlóhoz. — Tulajdonképpen igen. Ér­tesüléseim szerint a regioná­lis vízmű a strandon átalakí­tást tervez, a medencéket nem a városi hálózatból kívánja tölteni, így melegebb lesz a víz. Ugyanakkor gépkocsira ..gyűjtünk”. Nem holmi per- selyezésről van szó; példát véve az ország többi búvár­klubjától, igyekszünk mun­kát vállalni és a jövedelmet tartalékoljuk. Jelenleg a Lam- part ZIM tetejét festjük, ké­mén yrekonstrukciót végzünk. Elsősorban víz alatti, de ezen kívül zárt, szűk helyen, nagy magasságban, tűzveszélyes környezetben végzendő mun­kákat is szívesen vállalunk. Légzőkészülékeinkkel, gya­reket. Úszni a barátaitól ta- korlatunkkal olyan helyen is nult meg. Az elsajátítandók tudunk dolgozni, ahol mások- gyakorlati oldala a rokon- nak nagyon nehéz volna, és szenvesebb számára. Lázár igen sok szakmának ismerő- Lóránd gépi forgácsoló a bá- je van köztünk. Hírek — ÚTTÖRŐINK SIKI.ee. Zán- kán rendezték meg az úttörölt lövész-, összetett honvédelmi és modellezőversenyét. A nógrádi pajtások eredményesen szerepel­tek az egyhetes versenyen. Úttö­rők korcsoportjában ifj. Baksa Péter karancskeszi és Szlezák szólók egységesen támogatták tereket úszatni a gyerekekkel, ^dményXe. ÄSTW« “á£!S megyénk csapata (Dicse István, Perslk Györgyy 2. helyezést ért el. Dicse István egyéni 3. helye­zést Is szerzett. A felnőtt rádiólránymérő csa­pat (Hodur Károly—Hollandi Ist­ván 4., a felnőtt rádiótöbbtusa- csapat (Hollandi István—Lakatos a honvédelmi klub vezetésé- káros lehet az egészségre. A nek jövő évvel kapcsolatos regionális vízmű is emgedé- elképzeléseit. lyez heti egy edzést Mihály­Siófokról Balassagyarmatra Ipolyvíz a hálózatban Mint arról már lapunkban lás elé kőszórást alkalmaz- csehszlovák felek megegye- hírül adtuk, Balassagyarma- tak, mely a nagyobb uszadé- zése is korlátozza. Ennek ér­tőn megkezdték az ivóvíz- koktól szűri a vizet. A kocsi telmében ugyanis meghatá- heiyzet javítására, a víztisztí- alapzatát akár rögtön a víz- rozott vízmennyiséget vehe­tő kocsi próbaüzemét és ta- kivételi mű mellé is helyez- tünk csak ki az Ipolyból. Ián mire e sorok megjelennek, hették volna, azonban ez — Változik-e a víz minö- a készülék által tisztított víz esetben a járművet az áradá- sége? a hálózaton keresztül a ba- sok veszélyeztetnék. Így táv- — Igen. Több lesz a víz, de lassagyarmati lakásokba is el- vezérlésű búvársziattyú nyom- töőb lesz a klórtartalma is, jut. ja a néhány száz méteres ve- mint amennyit a balassagyar­Hogy a berendezést, annak zetékbe a kocsi tartályának mattak megszoktak. A sza- működését, várható hatását telítettségétől függően az badvízből tisztított ivóvízhez olvasóinknak bemutathassuk, Ipoly vizét. ugyanis technológiai, egész­ellátogattunk a Nógrád me- — Eredetileg hússzállító ka- ségügyi szempontból több gyei Víz- és Csatornamű Vál- mion volt — mondja Sági klórtartalmú anyagot kell lalat balassagyarmati üzem- Miklós gépész, a tisztítókocsi keverni, mint a kutakból egységéhez, Pálfalvai Kál- kezelője. — Később alakítót- származókhoz. Mivel a szű- mánnak, a vállalat igazgató- ták szűrővé és ezzel oldották rőkocsi vizét nem külön ve- jának kíséretében. ^ meg Siófok vízellátását. Je- zetjük, hanem a hálózatba — Miután a műszaki fel- lenleg a berendezést megújít- juttatjuk, a klórosabb és ke- tételeket korábban biztosítót- va Balassagyarmatnak szol- vésbé klóros víz teljesen el tűk — tájékoztatott Tornyos gáltatunk vizet. Az Ipolyból fog keveredni... Gábor üzemegység-vezető —, a homokszűrőbe érkezik —, — Mennyiben jelent a be­vagyis elkészítettük az Ipoly mutat a nyitott ajtón kérész- rendezés megoldást a balassa- medrebe süllyesztett vízkivé- tül a jármű belsejének közel gyarmati igen nehéz ivóviz- teli művet, a szükséges veze- felét elfoglaló henger alakú helyzetben? — fordulunk im- téket és a kocsinak a beton- tartályra —, majd a keverő- már a vállalat igazgatójához, alapzatot —, mintegy két he- be és az aktívszén-szűrőbe te üzemel az együttes. Szép- jut tovább a víz. Onnan pe- tember 2-án a tisztított víz dig már a tisztított minősége már elérte az ivó- vezethetjük a hálózatba vízszabványt, A tisztított vi- — Milyen változásokat je­zet egyelőre elengedjük, de lent a város életében a ko­az üzemeltetők — a Duna- esi? menti Regionális Vízmű — — Legelőbb azt hozta —, jelenlétében napokon belül válaszol az üzemegység-veze- sor kerül az átadására. tő —, hogy az Ipoly szabad Ismerkedjünk hát az együt- strandját lentebb kellett he­tessel. Az Ipoly-parton há- lyezni a folyás mentén, a viz­— A tisztítókocsi hozama a város rendelkezésére álló ivó­vizet vízmennyiséget, mintegy 20 százalékkal növeli. Hangsú­lyozom. ez is csak ideiglenes megoldás! Végleges —, talán hosszú távú — a nyugat-nóg­rádi térségi vízmű és a vá­ros között építendő ivóvíz- vezeték lesz, melynek mun­kálatait tudomásom szerint még szeptemberben elkez­rom méter átmérőjű kútgyű- kivételű mű alá Ez egészség- dik“ & iggi-ben remélhetőleg ru van a folyoagyba sül veszt- ügyi szempontból lényeges. at is adjak. Az üzemegység­Ki*7 np íilrnl L-e»t rp'*oc7ro TT^on Kíl non! ót r,« onn l.XU J . 0 ve, Ez osztott. fogadórész, mely egy beöm lőnyíláson a mindenkori vízszintről — magasabb víz­bemiről két rekeszre Ezen túl napi átlag 800 köb- nél erre az időre el kef] k|. A folyo fele eső a meter vízzel több kerül a szülnie e„y tovabbi tározó_ csőhálózátba, ugyanis a gép- medencének is, s ezek üzem­nek 20 órai szűrés után min- be helyezése után remélhe­den alkalommal négyórai öiszetett honvédelmi versenyben 30 közül a 7. helyen végzett. Lö­vészeink szintén 30 csapat közül tizedikek lettek. Modellezőink sem szégyenkezhetnek mivel mind­össze is másodperccel értek el rosszabb eredményt. mint a győztes Veszprém megyei csapat. Harmadik helyen Budapest csa­pata végzett. — testvériség, barátság VERSENY. Lengyelországban ren­deztek meg a szocialista országok honvédelmi szervezeteinek Test­vériség, barátság összetett hon­védelmi versenyét. A magyar vá­logatott tagja volt Maczonkai Zsu­zsanna, a tari MHSZ-iövészklub tagja, aki a nők korcsoportjában legjoob Idővel megnyerte a nem­zetközi versenyt. helyezést ért el. — A TARTALÉKOSOK LAKTA- NY A-LÁTOGATÁS A. A salgótar­jáni öblösüveggyár tartalékosai laktanya-iatogatáson vettek részt a magyar néphadsereg egyik páncé­los alakulatánál. Az alakulat pa­rancsnoksága gazdag programot állított össze részükre. A látoga­táson a salgótarjániakon kívül a siroki vízműtársulut dolgozói is ott voltak. A tartalékosok száma­ra technikai bemutatót, kúrietlá- togatási, pisztoly- és géppisztoly- lóversenyt, sportversenyt szervez­tek. Az alakulat parancsnokságá­nak koszönetünket fejezzük ki az igen gondosan megszervezett programért, külön Bubori Sán­dornak és Juhász Lajosnak. — RÁDIÓS OB. A Fejér me. gyében megrendezésre kerülő or­szágos bajnokságon a Nógrád megye színeiben versenyző rádió- amacdr sportolok jó eredménnyel szerepeltek. Az Ifjúsági kategóriában, rádió- lránymérö országos bajnokságon — ORSZÁGOS BAJNOK lett Dudás Zsuzsanna, az EMÁSZ salgótarjáni MHSZ-lövészklubjá- nak versenyzője. A közelmúltban lezajlott O B. mezőnyében, a salgótarjáni diáklány, a kisöbű sportpusaa 3x2# lövéscs összetett számának ifjúsági leánykorcso­portjában 556 körrel lett első. állás esetén, ha az Ipoly árad- mosatásra van szüksége. A va ellepi az építményt —,ak- tisztított vízmennyiséget kor mélyebbről — veszi fel nemcsak a gép kapacitása, a folyó vizét. A beömlőnyí- hanem az érdekelt magyar és tőleg jelentősebb mértékben enyhülnek a balassagyarmati­ak ivóvízgondjai. — g. — Ifj. Baksa Péter, a karancskeszi lövészklub eredményes út­törő versenyzője NOGRAD - 1980. szeptember 10., szerda 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom