Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)
1980-09-06 / 209. szám
I FELMENETBEN Az acéltámoknak Is jelentős szerep jut a frontfejtések biztosításában. Barta Gyula frontmester az acéltám és süveg- gerenda beállítását végzi. Messze mögöttünk már a front dübörgése, csak a ventillátorok sűvítése hallik. meg a mellettünk elrohanó csillék kerekeinek csattogása, s mi műszak végeztével telteié tartunk: ki, a napfényre Barta Gyulával a tiribesi frontmesterrel. Gumicsizmás lábaink alatt ir. eg-megroppannak a lehullott széndarabok, s hátunkon érezzük az izzadtságtól átitatott ing anyagának tapadását. — No. ez a nap is megvolt — mondja az ötvenegy esztendős mester. — És folytatja — szerencsére jól telt el. Igaz, nehezen vagyunk, mert pillér visszafejtést végzünk ott a hatos ereszkében, de hál’ istennek, azon a ki- lencvenméteres homlokról egyes telepi, jó szén jön le. — Pedig nem könnyű a munkájuk... — Láthatta. Régi, felhagyott rész volt ez, hajdani vágatokat harántoltunk, úgy, hogy csak a kézi fejtés mehet, igaz, hidraulikus tárnok biztosításával. De nem számít ez nekünk, csak a termelés menjen. Hiszen tudja: nagyon kell a jó szén. Az aknaszáj felé érkezve, észrevehetően lassulnak lépteink, s igencsak neki kell dőlni, hogy talpon maradjunk a behúzó légvágat levegőjének taszításában. — Elfáradt, ugye? — ...Hát, nem ma kezdtem a bányászkodást. Éppen csak tizenhat éves lettem, amikor már csillés voltam Karancs- kesziben. Kellett a pénz, mert nyolcán születtünk — igaz, sajnos, hárman meghaltak közülünk —, de egyébként is. .. Jó apám is lehúzott negyven évet ott, a karancsvölgyi bányákban. — Akkor, maguknál hagyomány a bányászkodás. — Most már igen. Mert ekkoriban apám igencsak le akart beszélni róla. Mindig azt mondogatta: Fiam, minden legyél, csak ilyen föld alatti vakond, mint én, ne! — Eszerint: nem volt foganatja az intelemnek. — Láthatja. Barta Gyula a keszi bánya bezárása után, 1953-ban került Tiribesre, a rákövetkező évben vájár lett, tizenhetedik esztendeje meg csapatvezető. — Hát — tűnődik — sok nehéz-kemény percet átéltünk már. De soha, életem egyetlen gondolatában sem bántam meg, hogy ellenszegültem az apai szónak. Megtaláltam a számításom, s jó együtt dolgozni ezekkel az emberekkel. Mert tudja — nem zagyva beszéd ez — olyanok vagyunk mi, mint egy nagy család. Ismerjük jól egymást, szinte egymás gondolatait is tudjuk már. S ez nagyon jó dolog. No, meg az is, hogy a bánya vezetősége tudja, hogy ránk mindig számíthat. Nekünk ez az életünk, a szerelmünk. Ez a piszkos-mocskos-veszélye- sen kemény dolog. Szakonként harmincketten küldik felszínre a szenet a Dózsa György nevét viselő, a Vállalat kiváló brigádja címet két ízben elnyert kollektíva tagjai. — De, ahogy hallom, magának már nem sok ideje van hátra közöttük. — Igaz: vészesen közeledik a nyugdíj. De hát ez az élet rendje. *4— S aztán mi lesz majd? — Egy biztos: munka nélkül akkor sem leszek sosem. A tétlenség elpusztítana. Míg a kasra várunk, hogy beszállhassunk, mondom néki: szívesen rágyújtanék már. Nevet rajtam, s vállon vereget: ő sosem dohányzott... Hallani még róluk Hű, de sokszor Is állt a képzeletbeli reflektorok kereszttüzében a ménkesi Lenin- brlgád. Ami nem is csoda, hiszen mióta 1964-től így együtt vannak — előbb Fekete József, aztán Szabó Endre, majd most Nagy Pál Máté vezetésével — egy alkalommal voltak a Szakma kiváló brigádja, két ízben a Vállalat kiváló brigádja, aranyjelvényeiknek pedik szinte se szeri, se 6záma. Ebben az évben viszont keveset hallani róluk. Mondom is Nagy Pál Máténak, akit csak hosszas, kanyargós út végén találunk meg, dorogházi lakásán, éppen műszakra készülődve. — Hát, szentigaz: most jelentősen lemaradtunk vállalásainktól. A helyzet már az év elején, amikor megtettük a tavalyinál is nagyobb vállalást, sem volt valami rózsás. Aztán meg... Jobb róla nem is beszélni. Pedig, higgye el, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, De hát olyan rettenetesen nehéz geológiai viszonyok, széntelep-elvékonyodás, meg minden rossznyavaja közepette képtelenek voltunk annak teljesítésére, amire vál- la.'koztunk. S gondolja, engem, az örök optimistát ez nem bosszant...?! Ősz hajába túr a kemény bányász, s elgondolkodik. Homlokán még a ráncok is összefutnak, arcvonása js megkeményedik, hogy végigmond- ja a fentebbieket. — Pedig — bizonygatja ismételten — mi iszonyúan akarunk mindahányan. Miként most is: az álfái-részben akkora dőlésbe szereljük be az M—87-es önjáró frontbiztosító berendezést, amelyre nem tudom, a bányászkodás történetében volt-e már példa Iszonyú munka, s most végre mégis kezdek elégedett lenni. Mert egyelőre minden úgy megy ott, ahogyan elterveztük. És bebizonyítjuk: ha a technológiai fegyelmet szigorúan betartjuk, elképzeléseink igazolnak minket... Pedig hányszor a fejemhez vágták már a vezetők is az önfejű optimizmusomat. De engem és társaimat js csak egyetlen dolog érdekel: hogy mennél jobban menjenek már végre a dolgok nálunk is. S ez nem önös érdek. Ezért is hallgatnak véleményünkre. A 47 éves brigádvezető 1957. tői dolgozik Ménkesen. Volt már a Bányászat kiváló dolgo. zója, három alkalommal Kiváló dolgozó. — S most belecseppent az üröm az örömbe? — Szó sincs róla! Az évközben! sikertelenség még keményebben ösztönöz. S elhiszi? Néha a rosszban is van valami jó, s öröm, ha az ember túlteszi magát a nehézségeken. — A nyugdíjig, hisz’ messze van még, sok mindenben lehet még része... — Igen. Egyet viszont büszkén elmondhatok magamról: soha, a legnehezebb pillanatokban sem bántam meg, hogy ide jöttem, s egyetlenegyszer sem foglalkoztatott a gondolat, hogy itt hagyjam a bányát. Zakóját veszi már, készül a buszhoz, s csak úgy menetközben módja: — Hogy idén nem leszünk sikeresek, immáron bizonyos. De majd jövőre... És tudja, mi még egy másik nagy örömöm? Hogy jönnek a fiatalok már a bányába. A múlt hónapban elővájási KlSZ-brigád alakult. Ügy hogy, nem népte- lenedik el, míg fennáll, ez a bánya... Az Ember, akivel arrafelé jártamban gyakorta találkoztam, hiszen ha nem volt sichtában, ott tettvett az út melletti kiskertjében, vagy csak nekidűlve a kerítésnek élvezte a napfényt, a friss, a hegyekről leszaladó szélfuvallatok arcot barnító erejét. Ezt tette legszívesebben, hiszen élete nagy ré szét töltötte már el eddig a föld alatt. ...S mellette elmentemben mindig megállított néhány mondat erejéig, hogy beszámoljon arról: hogyan állnak a dolgok a kányási frontokon. S ezt mindig megtette, csak egyetlenegyszer nem. Csak nekidőlt a kerítésnek, mereven nézett maga elé, s köszöntésemet is csak maga elé mormolt szavakkal viszonozta. Tegnap megint arrafelé vetődött utam, s az Ember lelkesen számolt be a fronti történésekről. Amit csak egyetlen alkalommal nem tett meg. Aznap temette feleségét! „Kérhettem volna abban a minútomban, hisz’ megvan már az időn, de, hogyan is tehettem volna. Épp most, hogy magamra maradtam... Meg egyébként is: míg el nem küldenek, ott maradok a fronton. Mert az az én életem már. S dupla lett volna a fájdalmam..." Keményen szorítottam meg nagy, kérges kezét... A harmincadik tiszteletére Hogy rohan is az idő, mondta a minap kissé elkeskenyedve ismerősöm, s a miértre sem várva folytatta: hát már most megérem a harmincadik bányásznapot. S baj ez? — kérdeztem. Dehogy: öröm, hogy erőben, épségben, egészségben ünnepelhetek. Igen, ó is ünnepelhet. Százhúszezer magyar bányász között öltheti magára ma díszegyenruháját, amire nagyon büszke, s tűzheti ki mellére kitüntetéseit. Mert az nem fitogtatás: annyi esztendő után már így dukál. A csaknem hatezer dolgozót számláló nógrádi bányásztársadalom ma ünnepel. Maga mögött tudva a kemény esztendő heteit, hónapjait, s bizakodással tekintve a jövő elé. Mert a hajdani hőskor, a felszabadulást követő nagy széncsaták, majd , a bányászat visszafejlesztését követő elkedvetlenedés után most ismét fellendülőben van a szénre, mint igen fontos energiahordozóra tartott igény. Egyre fejlődő népgazdaságunknak mind nagyobb mennyiségben van szüksége rá. S ezt tudják, érzékelik Nógrádban is. Ott, az országnak azon a vidékén, ahol, szinte a lehető legmostohább körülmények, állandó veszélyek közepette kerül ki a fekete gyémánt. A Nógrádi Szénbányák dolgozóinak túlnyomó hányada azonban mégis vállalja a nehézségeket, a még mindig nehéz fizikai munkát, amelyet az egyre fokozódó gépesítés, korszerűsítés sem tud teljesen megszüntetni. Hősök ók? Régebben illettük őket e szavakkal, ma azonban minden egyes megkérdezett csak a fejét csóválja az immáron furcsának tűnő kérdésre: nem! Mi csak a kötelességünket teljesítjük. Igen, ezt teszik ma, s holnap is. S ehhez kívánjunk nekik a harmincadik bányásznapon jó erőt, egészséget és — Jó szerencsét! Hol tart, merre halad a medenee szénbányászata ? Interjú a vállalat vezérigazgatójával Az évenként megrendezésre kerülő bányásznap mindig jó alkalom arra, hogy a napi munka sodrásában pillanatra megálljunk, s időt szakítsunk egy kis számvetésre, a tanulságok megszívlelésének és az újabb erőfeszítések szükségességének jegyében. Ezekkei a gondolatokkal kerestem fel Zsufía Miklóst, a vállalat vezérigazgatóját és megkértem, hogy válaszoljon kérdéseimre. — A XXX bányásznap egybeesik a mostani tervciklus utolsó esztendejével. Kérem, röviden tekintsen vissza az eddig megtett útra. — Az ötödik ötéves tervi feladatainkat a megyei pártvégrehajtóbizottság 1974. szeptemberében hozott állásfoglalása határozta meg. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy összességében teljesítettük termelési, műszaki fejlesztési, valamint a szociális ellátottág javítását szolgáló céljainkat. Minden évben egymillió tonnával több szenet adtunk, a gépesítést jellemző mutatókban pedig elértük az országos átlagot. Ugyanakkor lényegében megszűnt szociális létesítményeink elavultsága. Az eddig bekövetkezett fejlődés jelenleg is sok ellentmondást takar. Például nem tudtuk teljesíteni kutatási, feltárási, fejtés-előkészítési programunkat. Kutatási programunktól alapvetően pénzügyi okok miatt maradtunk el, míg a feltárásban és fejtés-előké-. szítésben a vártnál nehezebb geológiai viszonyok mellett, vállalaton belüli szubjektív tényezők is közrejátszottak. Az előkészítésben bekövetkezett lemaradás kedvezőtlen hatása jelentkezett a termelés elmaradásában. Az egymillió tonnás évi tervet csak a külfejtés megnyitásával tudtuk teljesíteni. Sajnos a gépesítésben bekövetkezett jelentős előrelépés sem hozta meg a várt eredményt. Ellenkezőleg: több területen a szén minőségének romlásával járt együtt. A szénen kívüli tevékenységben pedig minden évben a tervezettnél nagyobb eredményt értünk el. Jelentős fejlődés következett be a pólustekercsgyártásban. Ma már magas szakmai követelményeket tanúsító forgórészeket állítunk elő az NDK részére. Magyar szabadalom alapján megkezdtük a nagy érdeklődést keltő pályaudvari vagonvontatók előállítását. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság segítségével folyik az NSZK importot kiváltó páncélkaparó teknők megvalósítása. Az erőfeszítések ellenére sem sikerült azonban megoldani a hidraulikus szerelvénygyártást Kisterenyén. Jórészt ez utóbbi miatt nem vagyunk elégedettek ez irányú fejlesztési programunk végrehajtásával sem. Ezért további erőfeszítéseket teszünk a vezértermékek bevezetése érdekében. — Korábban az elöregedés veszélye is fenyegette megyénk szánbányászatát. Milyen változások történtek? — Sok intézkedés szolgálta a fiatalítással összefüggő feladatok teljesítését. Ide sorolhatom a gyermekintézményekkel kötött szerződéseket, az ösztöndíjjal végzett tanulók munkába állítását, a saját oktatási bázis és munkásszállítás létrehozását, a fiatalokat segítő bérintézkedéseket. Sikerült megállítani az elöregedés folyamatát, az V. ötéves terv éveiben növekedett a fiatalok aránya. Nagyobbak lehetnének eredményeink, ha a bányászlakás-akcióban az V. ötéves terv évei alatt megépíteni tervezett lakásokat megkaptuk volna. A mostani ötéves tervben előirányzott 239 bányászlakásból Nagybátony- ban, alig néhányat kaptunk Ez komoly feszültséget okoz. — Mi jellemzi a vállalat jelenlegi helyzetét? — Az előzőkben ismertetett negatív jelenségek megállítására tett erőfeszítések. Felsőbb szerveink, megértve a szénvagyonkutatásban jelentkező gondjainkat, erre az évre annyi pénzt biztosítottak, mint a jelenlegi ötéves terv eddig eltelt időszakában. Legfontosabb feladatunk, hogy a kutatási, feltárási és fejtéselőkészítési céljainkat maradéktalanul teljesítsük. Ennek a feltételei minden nehézségünk ellenére — megvannak. A szoros pataki és ménkesi aknaüzemben bekövetkezett fejtési gondok miatt előreláthatólag 65—70 ezer tonnás lemaradással kell számolnunk, Kánvás-aknán a szén minőségének javítása érdekében olyan technológiát kell kialakítanunk, amelyeknek segítségével elfogadható minőségű szenet tudunk biztosítani. A pőlyosi külfejtés többletterme, lésének növelésével pedig egyikszünk ellensúlyozni a másutt kiesett termelést. — A Magyar Szénbányászati Tröszt nemrég Salgótarjánban tartott igazgatói tanácsülésének állásfoglalása alapján merre halad majd a vállalat most és a jövőben? — Folytatjuk a medence szénvagyonának intenzív kutatását és biztosítjuk, hogy a következő két ötéves tervciklusban legalább az évi egymil- ló tonnás termelési szintet elérjük. A tröszti állásfoglalásnak megfelelően nem a gépesítés színvonalának mérséklésével, hanem a medence adottságaihoz jobban igazodó gépparkkal kell megvalósítanunk a szén minőségének javítását, az erdemény növelését. Nagyobb gondot kell fordítanunk a külszínre érkező szén osztályozására js. Egyébként a Magyar Szénbányászati Tröszttel közösen olyan fejlesztési feladattervet dolgozunk ki, amely alapját képezi az 1980-as évtizedben a medence szénbányászatának — fejezte be szavait Zsufía Miklós. Szerencse fel! A vezetéknévből csupán már ennyi vehető ki, s melynek első betűire már a szem nagyító sugara sem képes: ...........mann Ján os, s mellékarcolva, reszketeg vonásokkal egy évszám. Az 1892-es Ódon zsebóra hátlapját tartja kézben a hajdanokra emlékező { csodás-szépen kimívelt kis remekművet. Közepén a hajlított ívű fejtőcsákánnyal keresztbe tett ro- bosztos kalapács, a bányászjel- veny, felette pedig egy felirati Glück auf! Szerencse fel! Vajh, ki volt a tulajdonos, akt feltehetően — hivatalos okmányok bizonyítják — az 1981-ben megnyílt Gusztáv-táróban dolgozhatott, melynek kolóniáját azóta teljesen lebontották tan'...? Lehet, sosem tudjuk meg. Egy azonban bi?onyos: a mostani fron« tokon dolgozók egyik eleje. Mondom, szépmívű az óra hátlapja. És: Glück auf! Szerencse fel! Most Is... Irta: Karácsony György Venesz Károly Fényképezte: Krekács Miklós----------------------------------- I
