Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-20 / 221. szám

Táifuióbajnokság Mátraalmáson Az elmúlt évi éjszakai egyé­ni bajnokság színhelyére ér­keznek majd a hét végén He- vos és Nógrád megye tájfutói, hogy eldöntsék egymás között a megyei egyéni nappali baj­noki címet. A versenyt a Nóg- r.-H megyei tájfutó-szakszövet- s rendezi Mátraalmás—Szu­ka községek, térségében. Nvolc kategória közül több elmúlt évi megyei bajnoki cím védője, köztük Zentai József felnőtt Tóth Ervin junior (mindkettő Pásztó), Reguly Árpád (Nagyhátony), Márton Krisztina (Bgy. MEDOSZ) ser­dülő fiú, illetve ifjúsági leány gvőztesei távol maradnak a küzdelmektől. így ezekben a kategóriákban nyílt, és több­esélyes tesz a küzdelem. A felnőtteknél várhatóan a lesze­relés előtt álló tavalyi ezüst­érmes Győri II. László (STC), Kormos József és Zentai Lász­ló (Pásztó) között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa. Ifjúságiak­nál Varga András és Mohácsy Tamás (mindkettő STC) az esélyes. Serdülőknél Török (STC) a „favorit”, de beleszól­hat a versengésbe Jakubovics (STC) és Balogh (Pásztó) is. Úttörőknél biztos győztesnek látszik a tavalyi védő,' Kovács G. (Bgy. MEDOSZ). A helye­zettek a pásztói és a nagybá- tonyi futókból kerülhetnek ki. Nőknél Honfiné most is biz­tos esélyes, míg Molnár és Ba­kos M. jó futással megszorít­hatják a védőt. Ifjúságiaknál teljesen nyílt a küzdelem, de a kategóriában a több éves hagyomány alapján, balassa­gyarmati győzelem várható. Serdülőknél a védő balassa­gyarmati Pásztor Gy. mellett a nagyon tehetséges pásztói Csépe K. esetleges győzelmé­re is lehet számítani. Persze, neki elsősorban magatartásán kell változtatnia. Üttörőle- ányoknál az elmúlt hónapok meglepetése alapján a nyílt küzdelem ellenére Szappan O. (Pásztó) helyezései figyelemre méltóak, de bizonyára hallat­ni fognak magukról a nagybá- tonyi lányok is. A versenybíróság elnöke a Nógréd megyei szakszövetség főtitkára, Pál Vendel lesz, míg a verseny ellenőrző bírája He­ves megyéből érkezik, dr. Nagy Árpád személyében. A győzte­sek továbbjutnak az országos vidéki, illetve a magyar egyé­ni nappali bajnokságra. Zentai József Botrányos forduló Kiélezett hare folyik a labdarugó megyei bajnokságban, hiszen az a kérdés: kik ke­rülnek a területi bajnokságba. Az „alsóház­ban” is nagy harc dúl, úgy tűnik minden csapat el szeretné kerülni a kiesést. Az első öt forduló fegyelmi helyzete sem volt ró­zsás, 34 sárga lap és 8 kiállítás — ám ami a hatodik fordulóban 1 ez» (tett, az alighanem párját ritkítja a bajnokság történetében. Elő­ször is 16 sárga és 2 pir<k kártyát osztottak ki a mérkőzésvezetők, három találkozón bot­rányos jelenetek játszódtak le, s két mérkő­zés félbe is szakadt. A Szőnyi SE—Bányagépgyár összecsapáson Imrich játékvezető a 73. percben, 4—3-as vendégvezetésnél vetett véget a találkozó­nak, mert kollégáját egy néző megütötte. Döntetlenre állt a Romhány—Szécsény rang­adó, amikor — a bírói jelentés szerint — a partjelzőt megtámadta egy hazai „erős” ember. A harmadik inzultus Szurdokpüspö­kiben érhette volna a fekete ingeseket, ahol a mérkőzés lefújása után kísérelték meg bán­talmazni őket, ám itt a rendezőknek még idő­ben sikerült közbeavatkozniuk. Mit tehet ilyenkor a szövetség? Meghallgatja az érin­tetteket, majd ítéletet mond. Ezekben az ese­tekben is így történt; a Szőnyi SE—Bánya­gépgyár mérkőzést a pályán elért eredmény- nyel igazolták, a hazaiaktól egy mérkőzésre elvették a pályaválasztási jogot, a kötelezték őket a rendezői létszám 20 főre való feleme­lésére, valamint egy találkozójukra a klub költségén szövetségi ellenőrt küldenek. A szurdokpüspökieket is a rendezői gárda megerősítésére és szövetségi ellenőr kérésére kötelezeték. A romhányi botrány körülményei még min­dig tisztázatlanok. Mást irt jelentésében a játékvezető, mint amit az érintettek monda­nak. Az ügy végére csak a jövő hét köze­pén, újabb tárgyalás után kerül pont. Ennyit a tényekről, s ami a tanulságokat illeti, arra még visszatérünk. Kiss László Miklós Eredmények, táblázatok Labdarúgás — megyei bajnokság Labdarúgás. Járási bajnokságok. Balassa­gyarmati járás.! A csoport. Felnőt­tek: Örhalom—Nagylóc 2—1, Pa­tak—Mohora l—o, Rlmóc—Nógrád- marcal 8—2, Szügy—Hont 3—1, Nógrádsipek—Szanda 4—1, Dejtár —Nógrádkövsd 3—1. Érsekvadkert —Herencsény 6—0. A bajnokság állása 1. Rimóc 6 5­1 22- 9 10 2. É,-vadkert 5 4 1­18- 6 9 3. Örhalom 5 4­1 17- 4 8 4. Bércei 5 4­1 14- 7 8 5. Szügy 6 4­2 25-19 8 6. Nagylóc 6 3 1 2 12- 8 7 7. Dejtár 6 3-• 3 16-11 6 8. N.-sipek 6 3­3 16-21 6 9. Hont 5 2­3 10-12 4 10. Mohora 5 2­3 10-12 4 11. N.-kövesd 5 1 1 3 5-13 3 12­N.-marcal 5 1 1 3 10-25 3 13. Patak 5 1­4 4-13 2 14. Szanda 6­2 4 8-18 2 15. Herencsény 6 1­5 7-17 2 A Rlmóc—örhalom félbeszakadt mérkőzést az elnökség 1—0-ás gólaránnyal Rlmóc javára tgazol- ta. Ifjúságiak: örhalom—Nagylóc 8—2, Patak—Mohora 3—0, Rlmóc— Nógrádmarcal 3—0. Szügy—Hont 2—0, Nógrádsipek—Szanda 2—0, Dejtár—Nógrádkövesd 2—2, Érsek- vadkert—Herencsény 0—5. A bajnokság állása 1. örhalom 5 4 1­24- 6 9 2. Bércéi 5 4­1 17- 9 8 3. Rimóc 6 4­2 13- 8 8 4. É.-vadkert 6 4­.2 11-11 8 5. Patak 5 3 1 1 19-10 7 6. N.-marcal 5 3­2 14- 8 6 7. Dejtár 6 2 2 2 15-13 6 8. Herencsény 6 2 2 2 15-14 6 9. Nógrádsipek 6 3­3 16-16 6 10. Szanda 6 2 1 3 12-17 5 11. Hont s 2­3 9- 8 4 12. Szügy 6 2­4 10-20 4 13. Mohora 5 1 1 3 6-15 3 14. Nagylóc 6 1 1 4 8-22 3 15. N.-kövesd 6­1 5 7-19 1 B csoport: PUiny—Csesztv« S—6, Hugyag—Csitár 2—4, Nógrádazakál —Patvarc 4—2, Ludányhalászi— Ipolyszög 2—1, Becske—Cserhát- haláp 1—3, Varsány—Hollókő 0—s, Cserhátsurány—Magyarnándor 4—0. A bajnokság állása I. Plliny 6 5­1 18- 5 10 2. Cs.-haláp 6 5­1 19- 7 10 3. L.-halászl 6 4 1 1 20-12 9 4. Csitár 6 4­2 19-14 8 5. Cs.-surány 6 3 1 2 14-10 7 6. Becske 6 3­3 21-17 6 7. Ipolyszög 6 3­3 17-16 6 8. Patvarc 6 3­3 15-17 6 9. M.-nándor 6 2 1 3 12-19 5 10. Csesztve 5 2­3 7-12 4 11. Hugyag 6 2­4 12-18 4 12. Hollókő 6 3­4 8-16 4 13. N.-szakál 5 1­4 10-15 2 14. Varsány 6­1 % 6-16 1 Rétsági járás. Felnőttek: Oe- agárd—Nőtincs 0—0, Teraake—Di- ósjenő 1—1, Nézsa n.—Nógrád Hét közben St. Bányagép SK—St. Somos 1—0 (0—0) Salgótarján, Szánasi út, 200 néző, v.: Baksa. Bányagép SK: Kovács — Bozó, Schwarcz, Tóth, Mosó (Bessenyei) — Ta­kács, Horváth — Blaskó (Ivancsó), Csonka, Romhányi, Veszelka. Edző: Benke János. Somos: Hornyák — Czikota, Morva, Kese P. — Szabó, Bérezési, Kaposi I. — Kovács L„ Orosz (Makovszky), Ka- kuk, Somoskői Z. Edző: Tóth P. István. Szurkolóknak, já­tékosoknak egyaránt keserves, a szerdai Vasas-mérkőzéshez hasonló tarjáni „rangadón” alakult ki a hazai siker. A bányagépgyáriak kezdemé­nyeztek többet, • támadósoruk játszott tarjáni azonban nem boldogult a pon­tért érkezett s szorosan záró somosi védelemmel. A találko­zót öngól döntötte el: a 77. percben Kese P. az oldalvonal mellől, mintegy 30 méterről úgy adta haza a labdát, hogy az Hornyák felett a léc alá vá­gódott. Két perccel a befeje­zés előtt — hiába játszott úgyszólván egykapura a Bá­nyagépgyár, — egy ellentáma­dásnál Kovácsról Somoskői elé perdült a labda, de a ha­zai védőknek sikerült felsza- badítaniok kapujukat, s így odelett az utolsó somosi egyen­lítési lehetőség is. Jó: Schwarcz, Takács J., Bozó,ill.: Kaposi Imre. „rangadó" A bajnokság állása 1. st. síkü. 6 5­1 18- 5 10 2. Romhány* 5 4­1 18- 5 8 3. Pásztó 6 2 4­11- 6 8 4. St. B.-gép SK 7 4­3 12-10 8 5. St. Ötvozetgy. 6 3 2 1 5- 3 8 6. Balassi B. HSE 6 3 1 2 10- 6 7 7. 2. sz. Volán 6 3 1 2 11-11 7 8. Sz.-püspöki 6 3 1 2 11-12 7 9. Szécsény* 3 1 4­8- 7 6 10. Vörös Cs. HSE 6 2 2 2 6- 6 6 11. Mátranovák 6 2 2 2 6- 8 6 12. Nézsa 6 2 1 3 9- 9 5 13. Kazár 6 2 1 3 7- 8 5 14. Egyh.-gerge 6 2 1 3 6-10 5 15. Kisterenye 6 2­4 7- 8 4 16. Szőnyi SE 6 2­4 13-19 4 17. St. Somos 7 2­5 9-18 4 18. K.-lapujtő 6­­6 5-21­*— a VI. fordulóban játszott mérkőzésének eredményét szö­vetségi döntésig nem tüntet­jük fel a táblázaton. Az ifjúságiak eredménye: St. Bányagép SK—St. Somos 1—2 (I—1), v.: Laczkó. Andó Mikié* I Hét végi sportműsor Kézilabda Meggyőző fölénnyel vezet a Bgy. SE női csapata SZOMBAT CSELGÁNCS Karancs Kupa. Salgótarján, városi sportcsarnok, 9 óra. KÉZILABDA NB I. B. Férfiak: STC—Bé­késcsaba, Salgótarján, 16 óra. LABDARÚGÁS Megyei serdülőbajnokság; STC II.—Egyházasgerge (Ko­hász-stadion), Síküveggyár II. —Mátranovák, St Volán—St. Bányagépgyár (ZIM-pálya), Karancslapujtő—Nagybá- töny II., Kazár—ÖMTE, So­moskőújfalu—St. Síküveggyár I.. Szőnyi SE—Szurdokpüspö­ki, STC III.—Nagybátony III. (SÜMSE-pálya), Pásztó—Kis- terenye, Szécsény—Romhány, Bgy. SE II.—Hugyag, Érsek- vadkert—Nógrádsipek, Nőg­rádsáp—Bgy. SE III. RÖPLABDA NB II. Férfiak: Romhányi Kerámia—Mezőtúr. Romhány, 17 óra. NB II. Nők: STC— Székesfehérvári Volán, Salgó­tarján, városi sportcsarnok, 10 óra. •TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS Megyei nappali egyéni baj­nokság: Szuha, 12 óra. VASÁRNAP CSELGÁNCS Karancs Kupa. Salgótarján, városi sportcsarnok, 9 óra. KÉZILABDA Megyei bajnokság: Nők: STC—Ecseg, Nagybátony— Síküveggyár, kezdés: 10 óra, Bgy. SE—Pásztó, k. i: 9 óra. Férfiak: Szőnyi SE—Nagybá­tony, Érsekvadkert—Tereske. Kezdés: 10 óra, Diósjenő— STC, Bgy. SE—Pásztó, kezdés: 11 óra. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: Nagy- bótonyi Bányász—Debreceni K., Nagybátony, 16 óra, v.: Pálvölgyi, Szarvasi Főiskola Sp.—STC, Szarvas, 16 óra, v.: Pádár. Középcsoport: Bgy. SE—Dunaújvárosi Építők, Balassagyarmat, 16 óra, v.: Ádám. Megyei I. osztály: Balassi SE—Szurdokpüspöki, v.: Nagy, Nézsai SK—Romhány, v.: Gás­pár, Szécsény—Kazár, v.: Komlósi, Kisterenye—Egyhá­zasgerge, v.: Gilyen. St. Volán —Szőnyi SE, v.: Szeberényi, St. Üveggyár—Vörö* Cs. SE, v.: Debre, Mátranovák—Pász­tó, v.: Szabó. ÖMTE—Karancs­lapujtő, v.: 'Lőcse. A felnőt­tek 15, az ifjúságiak 13 órakor kezdenek. Területi ifjúsági és országos serdülőbajnokság: Bgy, SE— Olefin SC, Balassagyarmat 12.30, -14 óra, v.: Csáki, Gor- dos, Herczeg. Járási bajnokságok. Balassa­gyarmati járás. A csoport: Bércéi—Szügy, Hont—Rimóc, Nógrádmarcal—Patak, Moho­ra—Örhalom, Herencsény— Dejtár, Nógrádkövesd—Nóg­rádsipek, Nagylóc—Érsekvad­kert. A felnőttek 16, az ifjú­ságiak 14 órakor kezdik mér­kőzésüket. B csoport: Csesztve —Magyarnándor, Ipolyszög— Cserhátsurány, Hollókő—Lu- dányhalászi, Csitár—Varsány, Cserháthaláp—Hugyag, Nóg- rádszakál—Becske, Plliny— Patvarc. Kezdési idő 15 óra. Pásztói járás: Tar—Csécse. Héhalom—Bér, Pásztó II.—Er- dőtarcsa, Felsőtold—V anyarc, Erdőkürt—Palotás, Bujáit— / Kisbágyon, Hasznos—Szirák, Mátraszőlős—Ecseg. A felnőt­tek 15, az ifjúságiak pedig 13.30 órakor kezdik mérkőzé­süket. Rétsági járás: Diósjenő—Nő­tincs, Berkenye—Tereske, Borsosberény—Nézsa II., Rom­hány II.—Szendehely, Rétság —Nógrád, Horpács-P.-berki— Felsőpetény, Tolmács—ös- agárd. A felnőttek 15, az ifjú­ságiak 13 órakor kezdenek. Salgótarjáni járás: Karancsal- j a—Tárná völgye, Kishartyán —Kis-Zagyvavölgye Tsz, Mi- hálygerge—Ságújfalu, Cered— Ménkes, Rónafalu—Karancs- berény, Mátraverebély—Ka- rancsság, Nógrádmegyer—Ka- rancskeszi, Etes—Ipoly tarnóc, 'A felnőttek 16, az ifjúságiak 17.30 órakor kezdenek. RÖPLABDA NB II. Férfiak: STC—Esz­tergomi Medicor, Salgótarján, Rákóczi út, 10 óra. Megyei bajnokság: Balassagyarmat— ÖMTE, Rónabánya—Kistere­nye, Kazár—STC ifi. A talál­kozók 10 órakor kezdődnek. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS Megyei nappali egyéni baj­nokság: Szuha, 12 óra. TÖMEGSPORT Őszi futó-kocogó és tömeg­sportnap. Salgótarján, Tanács- köztársaság tér, 9 óra, ill.: Zó- ja-liget, 10 óra. Honv. 1—1, »zendeheiy—Boraosbe- rény 4—0, Nógrád—Romhány II. 1—1, Felsőpetény—Rétmág 1—1, Tol­mács—Horpéc»-F.-b«rkl 4—4, Bar- kényt szabadnapos. A bajnokság állása 1. Szendehely K 4 1­Sír 6 1 2. Nógrád Honv. 5 3 1 1 19- 8 7 3. Tolmáos 4 I • 1 15- 6 8 4. Berkeny* 4 9­1 9- 6 1 5. Nőtincs 4 2 1 1 1> í S 6. Otagárd t ft 1­9- S 5 7. Nógrád 6 1 1 a íi-io » 8. Felsőpetény 5 2 1 2 11-10 5 9. Diósjenő 4 1 2 í 9-10 4 10. B.-berény 5 2­3 6-1« 4 11. Horpács-P.-b. 4 1­3 9-11 2 12. Rétság 3 1­ft 4- 7 2 13. Nézsa H. 8 1­4 0-16 2 14. Romhány II. 4­1 3 0-16 l 15. Tereake 4­1 1 4-16 1 Ifjúságlaki Oaagárd—Nőtlno* 0—0, Szendehely—Borsosberény 14—0, FeUflpetény—Rétság 2—3, Tolmács—Horpács-Pusztaberki 1—I. A bajnokság állása 1. Szendehely 4 2 a­22- 4 6 2. Rétság 4 a­1 ló- 7 6 3. B.-berény 8 3­2 10-10 6 4. Berkenye 4 a 1 1 6- 6 5 0. Felsőpetény 3 a­1 0- 2 4 6. Osagárd 3 2­1 »- 8 4 7. Diósjenő 3 1 1 1 3- 4 3 8. Nógrád 3 i * a 2- 4 2 0. Horpács-P.-b. 4-1­a 9-16 2 10. Tolmács 3 1 a 3- 6 2 11. Nőtincs 3 1­a 3-10 2 12. Nézsa II. a­­s 1- 7­Az STC férfi kézilabda- csapata ma délután 16 órakor a Munkácsy úti sportpályán játssza soron következő hazai bajnoki mérkőzését. Ellenfele az első osztályt Is megjárt Bé­késcsabai Előre Spartacus, amely a tavaszi fordulóban 26—22-re győzött a hazaiak el­lenében... Az STC a legutóbbi három mérkőzésen — három pontot szerezve — kitűnő teljesít­ményt nyújtott. Legyőzte a Dunakeszit, döntetlenül vég­zett a Testnevelési Főiskola csapatával, és szinte végig ve­zetve, egygólos vereséget szen­vedett Székesfehérvárott. Pe­dig a Szondi az élmezőnyhöz tartozik... Mi várható a mai találko­zón? Mindenképpen győza­A magyal kézilabda-bajnok»»*' ban, a férfiak az óail harmadik, míg a nők a negyedik fordulón Jutottak túl. A férfiaknál a Bgy. SE előny* három pontra nőtt, mivel az Érsekvadkert vereségei szenvedett a Szőnyi SE-től. A Pásztó viszont az őszi szezonban még csak egyetlen pontot tudott szerezni, a így lecsúszott az s. helyre. A nőknél csonka forduld volt, mert az STC—Nagybáto- nyl Bányász találkozó, a Játékve­zető meg nem Jelenése miatt el­maradt. Lejátszására szeptember 24-én kerül sor. Itt a Bgy. sE-lá- nyok, meggyőző. 8. pont előny­nyel vezetik a mezőnyt. A férfi Ifjúságiaknál a Bgy. SE-fiatalok elszenvedték első vereségüket a Dlósjenőtől. így az éraekvadker- tlek állnak vereség nélkül az élen. Eredmények. Férfiak: Bgy. SE— Diósjenő 32—18 (13—í), v.: Per- ger, Simon F. Legjobb dobók; Kürtössy 13, Kovács J„ és Ko­vács S. 0—5, 111.: Kovács 6, Mar- tlnkó 4. Az első és utolsó helyezett ösz- szecsapása nem hozott túl színvo­nalas mérkőzést. Az első félidő aránylag szoros eredménye a II. félidőben egyértelmű vendégfö­lénnyé vált. A Diósjenő 18 dobott gólja egyrészt a gyarmati kapu­sok gyengébb teljesítményének volt az eredménye. lem — nyilatkozták a seakve- zetők. Csakis két bajnoki pont­tal sikerülhet „befogni” a szin­tén kiesésre állókat, köztük a mai ellenfelet! És miért ne sikerülhetne a győzelem? A csapat „együtt” van: nagy­mértékben javult támadójá­téka, hiszen az utolsó három mérkőzésen 68 gólt lőtt, s vé­dekezését is jól „megszervez­te”. Remélhető, hogy — mint már annyiszor —, a közönség biztatása is ösztönzi majd a Stécés-fiúkat. Czkner János edző kerete: Kiss, Szabó A.„ Jancsó, Dre- veaka, Balló, Bodor, Pádár, Gulácsi, Németh, Saőllös, Lav- rinecz, Harmos és Márta. (tóth) Szőnyi SE—Érsekvadkert 12—14 (7—5), v.: Berze, Mlhalovlcs. Ld.: Susán 7, Varga 3, szabó 2. 111.; Cseh 9. A Jelenlegi második és harma­dik helyezett összecsapása küz­delmes, kemény játékot hozott Végig a Szőnyi egy-két gólos ve­zetése volt jellemző, a vendégek csak egyenlítgetnl tudtak, a ve­reséget azonban nem tudták el­kerülni. Ráadásul Kovács Jánost, az érsekvadkertiek játékosát, a II. félidő 21: percében a játékve­zetők kizárták a Játékból. STC n.—Pásztói SE 25—24 (13— 12), v.: Földi, Kővári. Ld.: Balló 11, Szabó 4, Mlzser 3, 111.: Mé­száros 12, Alapi S. 5, Szabó 3. Rossz „passzban” van a Pász­tó csapata, hiszen az őszi sze­zonban két vereség és egy dön­tetlen a mérlege. Az STC ellen hazai pályán szenvedtek egygó­los vereséget. Az igazsághoz azon­ban hozzátartozik, hogy a vendég STC II. több NB I. B-s játékos­sal megerősítve érkezett a talál­kozóra (Balló, Szabó). Inkább a hazaiak vezetése dominált. Még a 23—22-re Is ők vezettek, s a ven­dégek csak a mérkőzés hajrájá­ban tudtak egy góllal felülkere­kedni. Tereake—Nagybátony! Bányász 27—21 (11—8), v.: Juhász. Ld.i Franks és Vida 6—6, Dóczl 5, ill. Szombathy és Horváth 7—7, Mi­hályi 3. Meglepetésnek számitó győzel­met aratott a Tereake, a Nagyba; tonyí Bányász felett. Ezen a ta. lálkozón a hazai csapat határo­zottabb Játékával végig kezében tartotta a játék Irányítását, s meg­érdemelten győzött. A mezőny legjobbjának a nagy- bátonyi Szombathy bizonyult. A bajnokság állása 1. Bgy. SE 11 9 - 2 327-230 19 2. E.-vadkert II 7 1 3 246-201 15 3. szőnyi SE 11 6 1 4 211-170 13 4. STC II. 11 6 1 4 251-216 13 5. Pásztói SE 11 5 1 5 253-209 11 6. Nb. Bány. 11 5 - 6 221-230 10 7. Tereske 11 4 - 7 211-279 8 8. Diósjenő 11 - - 11 174-350 ­A góllövőlista élmezőnye: 1. Kürtössy Aladár (Bgy. SE) 97, 2. Mészáros Sándor (Pásztói SE) 91, 3. Cseh Zoltán (Érsekvadkert) 74 góllal. Nők. Bgy. SE—St. síküveggyár 25—15 (10—3), v.: Húklcs. Ld.: Gerhát és Klebnlczky 6—6, Zó­lyomi 4, ill.: Zentai K. 6, Balcza 4, Ürvölgyi 2. A közepes színvonalú mérkő­zésen a listavezető Bgy. SE-t nem állította különösebb nehézség elé az egyelőre utolsó helyen álló slküveggyárl csapat. Igaz a H. fél­időben sokkal eredményesebbek voltak a hazaiak, mint az elsőben — elsősorban Zentai Katalin jó­voltából —, de a hátrányuk így Is tovább nőtt. Egyébként a sok gól a kapusok gyengébb teljesít­ményét is „fémjelzi”. Pásztói SE—Ecseg 15—3 (6—1); V.: Földi, Kővári. Ld.: Borbás é« Horváth 7—7, ül.: Takács 2, Sza- réml 1. Hazai pályán a cserejátékos nél­kül kiálló pásztói együttes bizto­san győzött a gyenge napot ki­fogó ecsegi lányok ellen. A ven­dégek az I. félidőben csupán egyetlen gólt dobtak, s a máso­dikban is csak kettőt. A bajnokság állása 1. Bgy. SE 13 12 - 1 220- 03 24 2. Pásztói SE 14 8 - 4 171-132 14 3. STC * IS 7 2 4 141-116 IS 4. Ecseg 11 I I I 100-156 13 5. Nb. Bány. 12 4 1 7 118-155 9 6. St. SíkÜ. 13 - 1 13 110-228 1 A góllövőlista élmezőnye: lj Gerhát Mária (Bgy. SE) 52. 2, Borbás Erika (Pásztói SE) 57, S) Takács Andrea (Ecseg) 47. Férfi ifjúságiak: Diósjenő—Bgy.' SE 10—17 (9—7), V.; Perger. Si­mon P. Ld.: Bőgér J. 10, Molnár I. 6, 111.: Csunyi és somlói 4—4. A Jó bajnoki rajtot vevő, de ké­sőbb elhalványuló játékot pro­dukáló diósjenő! fiatalok újra fel­éledtek. Nem kisebb bravúrt haj­tották végre, mint az eddig ve­retlen Bgy. SE legyőzése. Ezzel sikerült a visszavágás a tavasszal elszenvedett hatgólos vereségért. A Diósjenő jobb csapatmunkájá­val győzött, a magasabb termetű, de egyéni akciókat erőltető Bgy. SE felett. Pásztói SE—STC 17—11 (11—5) J v.: Földi, Kővári. Ld.: Sándor5. Bán 4, Kürti és Márton 2—3, ill.: Brezovszky 6, Szomora 2. A pont nélkül álló STC-fiátalok csak a II. félidőt tudták kiegyen­lítetté tenni. Az első félidő vi-1 szont 11—5-ös fölényes pásztói ve­zetéssel zárult, s igy a 6 gólkü­lönbségű előny elégnek bizonyult a végső győzelemhez. A bajnokság állása 1. E.-vádkert 5 4 1 - 108- 54 • 2. Bgy. SE 6 4 1 1 115- 79 J 3. Diósjenő 6 3 - 3 124- 94 4 4. Pásztói SE 7 3 - 4 98-120 t 5. STC 6 - - 6 49-145 ­A góllövőlista élmezőnye: 1. Kovácspál István (Érsekvadkert.) 39, 2—3. Molnár István (Diósjenő) 28, Bőgér János (Diósjenő) 28 gól­lal. Simon József NÓGRÁD - 1980. szeptember 20., szombat 7 Kézilabda NB I. B Döntő jelentőségű mérkőzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom