Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

Rimócon jártunk „ Biztos te is Rimócon az utóbbi években a népművelők gyakran vál­tották egymást. Nem sokáig melegítették a klubkönyvtár­ban levő vezetői széket. — Nekünk is gondot és problémát jelent a gyakori személycsere. Mire valaki megismeri a falut, az embe­reket, a helyi lehetőségeket és szokásokat, itthagy minket — kesergett Bakóné, Valkó Zzuzsanna tanácstitkár. — Az ifjú népművelő ún rá a munkájára és veszi a kalapját, vagy a tanács adja a kezébe a kalapot? — Mind a két eset előfor­dult. A képesítés nélküli nép­művelőkkel szerződést kötünk, amelynek meghoszabbítása a két félen múlik. Egyrészt a fiatalon hogy megtalálta-e a helyét a faluban, s tovább akar-e ténykedni, másrészt a tanácson és a felsőbb szakmai irányításon, hogy elégedett-e a végzett munkájával. — Mi az oka annak, hogy Itt Rimócon ilyen nagy a fluktuáció? — Három éve függetlení­tett klubkönyvtárvezetői stá­tusz kaptunk. Addig tisztelet- díjas látta el ezt a feladatot. A meghirdetett állásra eddig képesített népművelő nem je­lentkezett. így kénytelenek voltunk képesítéssel nem ren­delkező, érettségizett fiatalok­ra bízni a klubkönyvtár ve­zetését. Nem akarok senkit sem megsérteni, de el kell is­merni, hogy kevés szakmai is­merettel rendelkező fiatalok­nak nem könnyű ezt a mun­kakört ellátni. Többen nem is tudják, hogy mire vállalkoz­nak. A mindennapi munka so­rán döbbennek rá, milyen nehéz, szerteágazó, bonyolult az, amit csinálniuk kell. Ter­mészetesen ezzel nem azt mondom, hogy képesítésnél­küli egyáltalán nem tudja ezt a munkakört betölteni. Annak, akinek megvan a rátermett­sége, szorgalma, kitartása, aka­ratereje, az sok mindent pó­tolhat- A nagy fluktuációhoz hozzájárult olyan tényező is, mint férjhez menés. Ocsovai Magdolna az idén érettségizett Szécsényben, há­rom hónapja a rimóci klub­könyvtár vezetője. — A szécsényi tánccsoport­ban táncolok és Salgótarjánba néptáncoktatói tanfolyamra járok. Balogh Ferenc, a szé­csényi művelődési központ ve­zetője ajánlotta ezt a munka­helyet. Örömmel elfogadtam, mert népművelési szakon aka­rok továbbtanulni és dol­gozni. — Egy most érettségizett 18 éves fiatal kevés szakmai ismeretekkel hogyan tud egy ilyen felelősségteljes munka­kört ellátni? — Valóban kevés szakisme­rettel, tapasztalattal rendelke­zem. Ezt megpróbálom úgy áthidalni, hogy több és gyakori segítséget, tanácsot kérek a szécsényi művelődési köz­pont dolgozóitól és a járási szakvezetőktől. Ha lehetősé­gem adódik, akkor a népmű­velő szakot is szeretném el­végezni levelező úton. — Ebben a munkakörben nagyon fontos a helyi isme­ret. .. — Igen. Számítok a helyi vezetők támogatására, együtt­működésére, különösen a tár­sadalmi vezetőség munkájára. Szeretnék jól és eredménye­sen együttdolgozni az iskolá­val, a KISZ-szervezettel. Igaz, a fiatalok úgy fogadtak, hogy: nem sokáig maradsz, biztos te is elmész. Szeretném — legalábbis ami rajtam múlik — az ellenkező­jét bebizonyítani. — Munkája során mit sze­retne megvalósítani? — Jelenleg van egy páva­körünk, amelyet Kobela And- rásné vezet. Néptánccsopor­tot, színjátszókört akarok lét­rehozni. A fiatalok érdeklő­dési körétől függően a helyi lehetőségeket figyelembe vé­ve egy-két szakkört beindíta­ni. A KISZ ifjúsági klub munkáját segíteni. Azt elér­ni, hogy az emberek jól érez­zék magukat a kultúrházban, gyakran eljöjjenek közénk. Sikerül-e a fiatal, képesítés nélküli népművelőnek gyöke­ret eresztenie Rimócon, vagy növeli azoknak a számát, akik rövid idő után ott hagyták a klubkönyvtárat? A kérdésre csak a jövő adja meg a vá­laszt. A feleletet a fiatal nép­művelő, a rimóci fiatalok, a község vezetői, a tömegszer­vezetek, társzervek vezetői, a klubkönyvtár társadalmi ve­zetősége, a mindennapi te­vékenységével elkezdte „írni.” Sz. F. A televízióból jelentjük Szegvári, riporter Otthonosan mozog a legkülön­bözőbb témákban. Minden ér­dekli ami emberi, ami mai éle­tünkkel kapcsolatos Kiportjai vi­tára késztetők, közélet: töltésflek. Ügy szenvedélyesek, hogy a ri­porter kimondva, kimondatlanul provokálja s nézőt. Szegvári Katalin az i«kola pad­jaiból került a televízióba. — Még egyetemista voltam, ami­kor 1368-ban a «portrovat riporte­reket kereseti, nem nyilvános pá­lyázaton. háromezer Jelentkező kő ül választottak ki tizünket. Noha nem akartam sportriporter lenni, e lovaiban kezdtem kQlsOz- ni. Az egyetemet u" -ben végez­tem el — magyar—német szakon —, s isis ben iűdu : a llét című műsor, azóta ott dolgozom. — Szerencsésen indult a pályám. Igen sok szakmai segítséget kap­tam Vivray Tamástól, aki akko­riban rlporterstúdlót is vezetett. Másfél évig működött ez a stiidió, aztán abbamaradt. A fiatal ripor­terek szakmai képzése azóta sem megoldott. — Pályakezdésem felbeestilhetet- len segítsége Balogh Mária névé- hez kapcsolódik. Másfél évig min- den riportjához. munkájához el­kísértem, figyeltem, mit hogyan csinál. A szó legszorosabb értel­mében ellestem tőle a szakma tit­kait. Aztán Szegvári Katalin megjelent a képernyőn. Sikeres és Izgalmas filmek riportereként. Az utóbbi időben egyre többet látjuk, — Elégedett? — Nem vagyok elégedetlen. Har­minckét éves koromra olyan le­hetőségeket kaptam, amilyet ke­vés kortúrsam. Kipróbálhattam a magtrr. képességeit, bukhattam kőkrditozméti.yelr nélkül. Most az Utóbbi időbet- túl sokat is va- gyt'-s hzperayő'i. Azért, mert ké­vés-in vagyunk riporterek. De en­nek megvan az a veszélye is, hot:'- nem lehet eléggé felkészül ni egy-egy műsorra. — Miben áll a riporter felké­szülése? — Sokszor igen hosszú előzetes ismerkedés, utánjárás, a téma ta­nulmányozása előzi meg a film elkészítését. De ugyanakkor hagy ni ketl. hogy az élet befolyásol­jon, különösen a dokumentumfil­meknél, A Jó filmet az élet pro­dukálja a maga furcsaságaival, olykor meghökkentő módján. — Filmjei mindig izgalmasak, közéleti ihletésűek. A nézőben indulatokat, gondolatokat ébresz­tenek. IV portjai után órákig vi­tatkoznak a nézők. — Nem ismerek ilyen kategóriá­kat, hogy kritikai, vagy pozitív film. A pozitív példával is lehet kritizálni és viszont. Meggyőződé­sem, hogy a kritikai hangvételű filmmel is lehet jó hangulatot te­remteni. Ha másért nem, azért, mert meggyőzi az embereket, hogy nálunk nagy nyilvánosság előtt is lehet a hibákról, nehézsé­gekről őszintén beszélni. Soha nem készítettem filmet olyan célzattal, hogy valakinek, vagy valakiknek jól „odavágjak”. A va!6ságfe!tárő filmek értelmét abban látam, hogy a részleteken túl a nagyobb^ összefüggések lán­colatát mutassa meg. Az emberek részismereteit a magam eszközei­vel kiteijesítsem. — Emberi sorsok, drámák bon­takoznak ki filmjein. De mindig többet kapunk, mint egyszeri, egyedi esetek bemutatását. Szeg. várit a társadalmi háttér érdekli, ezért is olyan konstruktivok, ala­kító szándékűak riportjai. — Ezek az esetek csak alkal­mak, szimbólumok, amelyeken keresztül kibonthatom mondani­valómat a társadalom problémái­ról. A társadalmi haladás olyan akadályairól, negatív szemléletről, téves nézetekről akarok szólni, amelyeket meg akarunk és meg is lehet változtatni — Az ilyen fii- mek aztán a nézőket is állásfog­lalásra késztetik. v (Kádár) Gazdagító találkozás A „Lyra Eltingen” fúvószenekar nagy sikerrel szerepelt a nagybátonyl bányásznapon 11 Josef Polster vezényletével. Játszottak a salgótarjáni fő­téren, játszottak a nagybáto- nyi bányásznapon és játszot­tak a szécsényi fúvószeneka­ri találkozón a múzeumkert1 ben. Ahol hallották őket, mindenütt összeverődtek az emberek, s pár perces hallga­tás után elismerő szavakkal illették játékukat. Ugyanígy szólt egy bányászzenész is, aki júliusban kint járt Leon- bergben. Sőt, ő még — de bi­zonyára sokan mások is — a dicsérethez azt is hozzátette: profiszinten játszanak ezek az amatőrök. Akikről szó van, körülbelül 1300 kilométerről érkeztek, a Német Szövetségi Köztársaság egyik ércbányavidékéről. Leonbergből. A fúvószenekar miért viseli mégis a Lyra El­tingen nevet? Mert amikor a múlt század végén, 1879-ben megalakult, akkor Eltengen önálló település volt, ma pe­dig Leonberg egyik jelentős városrésze. Franz Wallen ta, az együt­tes ügyvezető elnöke a salgó­tarjáni, Nógrád megyei ven­dégszereplés ideje alatt mind­végig nagy figyelemmel kísér­te a fellépéseket, s igyeke­zett a legkedvezőbb feltéte­leket megteremteni csoport­jának. Az együttes összetéte­léről, életéről, ő, valamint Josef Polster karnagy nyilat­kozik. — Milyen céllal alakult a fúvószenekar, milyen felada­tot tűzött most maga elé? — Kezdettől fogva a legtel­jesebb szórakoztatás volt a célunk. Először szűk körű, ki­csi közösségeket érintő ün­nepségeken, aztán szélesebb körben, munkahelyi, egyéb társadalmi ünnepségeken ját­szottunk. Magunkat és má­sokat szórakoztattuk, cse­kély ellátásért. A szórakozta­tás célja ma is megvan, ez látszik egyébként műsorpoli- tikánkon, bemutatott darab­jainkat ugyanakkor fontos feladatunknak tartjuk a nép­zene ápolását. Körülbelül 300 zenemű akad a repertoárun­kon. — Hány fellépésük van évente? — Harminc körüli. Városi ünnepeken, évfordulókon ját­szunk, esetenként jótékony- sági céllal — feleli Franz Wallenta, aki zömök, szőkés­barna hajú, magas homlokú, fekete fényvédős szemüveget viselő férfi. — Kik alkotják a jelenlegi együttest? — Tagjainak fele különbö­ző üzemek munkása: eszter­gályos, villanyszerelő, pék­mester, vagy tisztviselő. Má­sik fele Iskolás. Érdekesség talán még az, hogy a zene­karban rengeteg a családtag. Apa játszik együtt a fiával, vejével, vagy éppen testvé­rek muzsikálnak együtt. Megemlíthetem például Schi­en papát és két ikerfiát, a Leyrer nővéreket, Pfitzenmai- ert és két fiát, valamint Wiedmaier urat, a fiát és ve­iét. — Ezek szerint, no és a lát­ványból ítélve is, nincsenek utánpótlás gondjaik. Hogyan érik ezt el? — Évenként reklámozzuk zenekarunkat az iskolákban. 10 éves kortól bárki tag le­het, taníttatjuk is. Josef Polster, aki 1972 óta vezeti az együttest, még hoz­záfűzi: — Rendszeresen meg­csináljuk, hogy a levélszekré­nyekbe dobunk be felhívó cé­dulákat, s akik jönnek — nem kell kész zenésznek len­niük —, azokat tanítják az idősebbek, miután elláttuk hangszerrel őket. Ha aztán annyira tehetségesek, hogy nagyobb út állhat előttük, az egyesület zeneiskolában ta­níttatja a fiatalokat. A zenekar legfiatalabb tag­ja 15, legidősebb 73 éves. A tagok száma 40, az utánpótlá­sé 34, utóbbiak 10—14 év kö­zöttiek. Az egyesületnek, mely fenntartja a zenekart, 150 tagja van. Egy évben 25 már­ka a tagdíj. — A zenészegyesület eb­ből fenn tudja tartani ma­gát? — A tagdíjakból nem. A városi tanács évente 3000 már­ka támogatást nyújt, de még így is kevés a pénzünk. Ezért építettünk és bérbe adtunk egy vendéglőt, egyszer egy év­ben jó bevételű utcabált ren­dezünk. E forrásokból léte­zünk, valamint társadalmi munkában építettünk egy klubházat öt éve, ahol próba­termünk van, közösségi he­lyiségünk és a már említett vendéglőnk, — mondja az ügyvezető elnök, aki mened­zseri feladatokat lát el. — Milyen benyomásokat szereztek magyarországi ven­dégjátékukon? Franz Wallenta elmosolyint- ja magát: — Legszívesebben jövőre is visszajönnénk. A salgótarjáni bányászzenekar, a lakosság nagyon szívélye­sen fogadott bennünket és gondoskodik legjobb kényel­münkről. A zenészeket kísé­rő családtagok is kitűnően ér­zik magukat. Hasonlóakat mond a kar­nagy. aki az előbb még ooe- ranyitányt, bányászdal-fel- dolgozást, My Fair Lady ze- neszémot vezényelt többek: között: — Nem tudok mást mon­dani: viszontlátásra. A leonberg-eltingeni Lyra zenekar szeptember elején töltött megyénkben hat napot, viszonozva a salgótarjáni bá- nvászfúvósok júliusi vendég­játékát. Tanultunk tőlük, például zenei kultúráltságot,' figyelmet. De ők is gazdagod­tak: zenei stílus- és ember- ismeretben. Emlékezetes ta­lálkozás volt Ittlétük mind­két fél számára. (ok) <•■■■■> ..........•nem............. .............................................................................................................................................................................................................................................iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiuiiiiiiiiiimiiiiiniiiiitiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiii............................................................................................................. 2. — Lehet, hogy csak úgy tettek. Lehet, hogy csak játsza­nak. Tudja, fiatalember, a felderítés játék is. Szellemi, logi­kai játék. Pókerarccal kell játszani, és tudni kell blöffölni is. Nézze, milyen szép ez a virág... hogy is hívják? — Magnólia. — Remek. Magnólia-akciónk első lépéseként maga ellen­őrzi a saját híreit. Ha a hirek igazak, akkor következhet a Magnólia-akció második szakasza. — Lesz tennivalóm abban is? — Nézze, Dan. Ha a maga hírei igazak, akkor maga na­gyon fontos dolgot fedezett fel. Ilyenkor két út közül vá­laszthatunk: vagy menesztjük magát, mint az ellenséges ügy­nökség hozzánk beépített emberét, vagy bizalmat kap to­vábbra is. Még nem tudom, mi lesz a döntésem... ne hara­gudjon meg ezért. 4 NÓGRÁD - 1980. szeptember 17., szerda — Értem, főnök. Én nem akarok bizonygatni semmit, de egyrészt: a híreimért felelősséget vállalok, másrészt szeretem ezt az ügynökséget, harmadrészt: tisztelem a maga bölcses­ségét. Egyébként ön dönt, belátása szerint. — Helyes, örülök, hogy megegyeztünk. Kérem, holnap ugyanilyenkor hívjon fel, hogy megbeszéljük a Magnólia­akció részleteit. — Köszönöm, főnök. A viszontlátásra. Jones kezet nyújt a fiatalembernek, aki jól szabott, pom­pás ruhájában elsiet. Jones jegyzetel, még egyszer szemügy­re veszi az Einstein-szobrot, föláll. Odalép a szoborhoz, s a szobor szeme sarkából kiemel egy apró szerkezetet Nagyítót vesz elő, s a minikazetta szélén, fölnagyitva olvasható: MGB. „Legalább ennyi előnyünk legyen” — mondja félhangosan, sóhajtva. Zsebrevágja az apró szerkezetet, a nagyítót, s el­indul kifelé a parkból. Míg távolodik, hirtelen tavaszi zápor indul, ernyők bomlanak, a park hirtelen kiüresedik, a szél fenyegetően fúj: mintha a természet is tudná, hogy most a világban valami fontos dolog történik. A pad előtt már egész kis tócsa áll, látszik benne a magnóliabokor virága. A szól összefodrozza a vizet, de a magnólia — törékenyen ugyan —, de mégis jól látható. Egy szirom hullik a tócsába. Jones prüszköl, mint egy ázott kutya. Charlie nevet raj­ta, a többiek dermedten nézik főnökük szárítkozását, esetleg forgolódását. — Talán fedjük be a Feltalálók Kertjét..; — mondja Charlie, és vörös haját olyanra borzolja, mint amilyen most a Főnök megázott üstöké. — Idesüss, Charlie... Azért ez mégiscsak valami... — És felmutatja az apró készüléket — Öcska poloska, Jones. Téged még érdekelnek az ilyesmik? Vannak sokkal korszerűbb módszerek is. — Tudom, Charlie, de most nem a módszer a lényeg. — Hát mi, aranyfőnököm? — Az, hogy az MGB beindult. Megmozdult. Lépett. Ez a bizonyíték. — ö... Dán hozta a hírt? — Charlie is megkomolyo­dik, hiszen a hivatásáról, s mellesleg az életéről van szó. — Igen, a hírt Dán hozta. De ez a kis poloska bizonyí­ték, hogy az MGB tényleg beindult. Frissek, üdék, dolgoz­nak, mint az első napos tengerészjelöltek. Azt hiszik, bírják a tempót. De szerencsénk van. Légy szíves, küldess egy üres poloskát a Feltalálók Kertjébe, s tétesd Einstein szeme sarká­ba. Van nekünk is MGB jelű poloskánk? — Van hát, Főnők. Mink nincs nekünk? A Feltalálók Kertjében még esik az eső, de Jones egyik munkatársát ez nem zavarja: esernyője alól pillogtatva gyor­san megtalálja Einstein szobrát. A szobor szeme sarkába illeszti a kazettát, s eltávozik. Fiatal nő érkezik a kertbe. Fóliakabátjában mulatságo­san fest, zörög, zizeg, emberi alakja alig felismerhető. Az Elnstein-szoborhoz érve, a szobor bal szeméhez nyúl, de ott nincs, amit keres. A jobb szem sarkában azonban megleli. Kicsit megáll a mozdulatsorban, mint aki nem Jól emlék­szik valamire. Aztán megfordul, indul el. A pad előtti tó­csába véletlen belelép, a magnóliaszirom látszik a talpén. Városi utca. Este van, de még mindig esik az eső, a ned­ves aszfalton jól látható a fényreklámözön színes ragyogá­sa. A fóliakabátos nő tűnik fel, siet valahová. Felnéz egy épület homlokzatára. A homlokzaton ez olvasható: GÉN­BANK. A nő összébbhúzza magán a kabátot, siet tovább. A Génbank épületéből kilép Mária. Beül az épület előtt álló taxik egyikébe, retiküljéből előveszi lyukkártyáját, a taxi elindul. Mária autója — anélkül, hogy Mária kormányozná — elindul. Mária púdert rak az orrára, nézegeti magát a taxi tükreiben, Mária haja hosszú, szőke, hullámos. Bekap­csolja mikrokomputerét, amely egyszerre rádió, magnetofon, és jegyzetfüzet, zenét hallgat. Hosszan szól a zene, Mária zeneszóra autózik. Közben kézitáskájából elővesz egy vörös parókát, szőke fürtjeit belegyömöszöli. A tükrökből egy ér­dekes arcú, vörös nő néz rá vissza, kiölti rá a nyelvét, ne­vet. Fiatal, egészséges és szép. Szól a zene, tavasz van és autózik. Mi kell még? (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom