Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

Kísérletek és kudarcok

Az idén harminchárom ezer nappali tagozatos egyetemista és főiskolás kapta meg a felvételi vizsgára hívó értesítést.

Sok ezer szülőtársammal együtt már átéltem az összes létező felvételi ceremóniát, gyakorlatban tapasztalva a szorongást, az érettségitől egészen a nyár végére megérkező jó hírig. Épp ezért meg tudom érteni a sikeresek mellett az elutasítottak érzéseit is. Szólni kell azoknak a fiataloknak a sorsáról is, akik gimnáziumi, tehát szakmai ismereteket nem adó érettségi után vallottak kudarcot a felvételi vizsgákon. Már nem iskolások — és még nem felsőfokú tanulmányokat végzők. Közülük újból nekirugaszkodnak legalább három-négyezren. De — hogyan? És miért?

Egy debreceni középiskolás fiú. tavaly érettségizett — mérsékelt sikerrel. Hét pontot vitt a felvételi tárgyakból, még négyet gyűjtött hozzá; természetesen nem vették fel a bölcsészkar választott szakpárjára. Művezető apja négyórás, többnyire lóti-futi munkát szerzett a „gyereknek”; tízóraikat vesz, kézbesít a fiú, kinek izmos karját bármelyik lakatos megirigyelhetné. Félszívvel, és félszorgalommal készülgetett az idén újólag a felvételikre, a család megértése és sajnálkozása közepette. Az apa, aki virtuóza a szakmájának, kezdi sejteni, hogy az ügyes kezű fiúnak szakma kéne. De... ki merné előre megmondani a családnak, hogy a másodszori nekifutás is csaknem reménytelen? Erős a mezőny.

Zsuzsa kedves, gyengécske tanuló leány volt a fehérvári gimnáziumban. Tavaly nullásokat gyűjtött a tanárképző felvételijén ... Most: képesítés nélkül tanít. Kémiát és fizikát, egy kisiskola jobb sorsra érdemes diákjainak. akik aligha tudják, hogy Zsuzsa e tárgyakban csupán az osztálynévsor végén kullogott. Márciusban abba is hagyta a tanítást, azóta felvételire készült. Úgy mondja, tanítás mellett nehéz lett volna a felkészülés. Ezért hagyta cserben tanév kellős közepén az osztályát, meghökkentő lelkiismeretlenséggel. Félek attól, hogy közepes képességei ellenére is pedagógus lesz belőle pár év múlva.

G. Miklóst viszont igen sokra becsüli a környezete. A fiú a közgazdasági egyetemre akart bejutni tavaly, két pont választotta el a sikertől. Már tavaly szeptember elején beiratkozott kétéves, érettségihez kötött szakmunkásképzőbe, jövőre végez. Lesz egy jó szakmája — műszerész —, sőt újból felvételizik, most már szakirányú főiskolán. Akárhogyan is alakul a sorsa, nem veszített, nem vesztegetett el egyetlen esztendőt sem, volt szive és ereje változtatni az elképzelésein. Igaz, a megyei pályaválasztási intézetet is idejekorán megkereste, tanácsot kért és kapott. Megfogadta és — gondolom —i nem bánta meg.

Ami keserves: sok-sok ismerős és ismeretlen közül G. Miklós a kivétel. A többiek? Ki itt. ki ott. Sokan csak átmeneti foglalkozást űznek. Javarészük ismét felvételizik, ezen a nyáron. Közülük a leginkább tehetségeseknek és kitartóknak feltétlenül van esélyük. A többiek feltehetően csak a tavalyi szűkös eredményt tudják majd produkálni. Vagy még azt sem. Hiszen egyre jobban kizökkennek a tanulásból, ahogyan telnek a szervezett tanulás nélküli, tengéssel- lengéssel töltött esztendők.

A közelmúltban néhány középiskolai osztályfőnökkel beszélgettem, a továbbtanulásról. A kérdésre — ugyan mennyit is tudnak a középiskolát végzett növendékeikről, vegyesen alakultak a válaszok. A gyerekek többsége nem tér vissza a középiskolájába jó tanácsért, véleményért. „Pár gyerekem bebenéz, pátyolgatom a lelkűket, és igyekszem kimozdítani őket a holtpontról” — így az egyik alföldi mezőváros gimnáziumi tanára. „Volt, aki nekilátott szakmát tanulni, de ez csak a kisebbség. A többség inkább tanfolyamok címeit kérte, vagy a nem létező kapcsolataim iránt érdeklődött” — említette az egyik győri osztályfőnök. De akadt pedagógus, aki keserűen jegyezte meg: négy évig egyetlen szülői értekezletre sem jött el az a szülő, aki most, utólag felkereste. Meg voltak győződve arról, hogy gyerekük továbbjuthat, többre képes, mint amit a középiskolai bizonyítványa tanúsított. Sajnos csalódniuk kellett.

A családi, személyes elvárások szembe kerültek a képességszabta határokkal. Nem mindegyik család tudja, ismeri fel egy-két év alatt, hogy a véltnél szerényebb képesség1 vagy egyszerűen a rossz választás a kudarc elsőrendű oka? Jóllehet, megyei szakemberek bőséges és meggyőző tanácsot tudnának adni, érettségi utáni szakmatanulási lehetőségekben sincs hiány, mégis sokan lesznek, akik a siker valószínűsége nélkül is esztendőkig kísérletezgetnek. Nem lehet megróni ezért senkit. Józan értékelést és meggyőző szót adni azonban annál inkább szükséges.

Värkonyl Margit

Júliusi találkozás

Dvorak „magyar szimfóniája" az éterben

’ Messze szárnyal a fanfárok hangja a rádióból: a Prágai Tavasz koncertjét közve. ti ti Prágából.

Dvorák VII. szimfóniáját játsszák. A bemondónő és

hangtechnikus,- akik a közvetítésnél közreműködnek, talán nem is sejtik, hogy régi magyar adósságot rónak le ezek. ben a percekben. Olyan művet közvetítenek, amelyet a csehek „magyar szimfóniának” neveznek, de amelyet nálunk, Magyarországon, alig ismernek.

Miféle adóssá, gunk fűződik ne. künk, mai magyaroknak Dvorák e művéhez? Érdekes, itthon'; sose hallott történet.

A külföldi (és a magyar) zenei szakiroda- lom „londoni szimfóniaként” tartja számon ezt a négy- véteies kompozíciót, mert 1884. ben, amikor a Londoni Filharmóniai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta Dvorákot, ő ennek a szimfóniának megírásával és maga vezényelte londoni ősbemutatójával kö. szönte meg a kitüntetést. De hát akkor miért „magyar szimfónia?” Mert a cseh zenetörténet e VII. szimfóniát mindig;íezen a néven említi. Miért? Talán zenéje magyar motívumokra épül? Nem. Dal. lama itt-ott inkább cseh, a huszita népéneket idézi. És mégis: a nagy cseh komponista, a londoni bemutató előtt, ezt jegyezte a partitúra első lapjára: „Ajánlom a hős, a nagyszerű magyar nemzetnek”.

Dvorák sem Prágában, sem Londonban nem csinált titkot abból, hogy a szabadságszerető, a szabadságharcos magyar népre gondol, a negyvennyolcas hősökre. S ha ezt tudjuk, akkor bizony számunkra már másképp zengenek a dvoráki rézkíirtök, dübörögnek az üstdobok. Szabadságharcunknak ennél szebb emléket — külföldön — aligha állítottak. Képünkön: A Prágai Tavasz koncertje a Szent Vitus katedrá- lisban.

fviÓGRÁD — 1980. július 9., szerda

OLYAN A SZOBA,

MINT EGY ÜZEM

Nyugaton az utóbbi időben kezdenek divatossá válni az ipari típusú lakó- és középületbelsők. A szobákban és a szalonokban egyszerű acélpolcokat állítanak fel könyvszekrények helyett, a fotelek traktorüléshez hasonlítanak, a lámpákat pedig eddig rendszerint csak üzemekben lehetett látni.

Új csehszlovák filmet játr szanak a mozik: Karel Kac- hyna Júliusi találkozását Nógrád megye két nemzetiségiek lakta községében már a tavasszal, a szocialista filmek fesztiválja idején láthatták az érdeklődők. A nógrádi bemutatón megjelent a film egyik női . szerepét játszó színésznő is, Lenka Pichliko- vá. Akik látták, jól emlékezhetnek rá. Pedig nem volt feltűnő jelenség. Kislányosan törékeny és egyszerű. Barna bársonynadrágot és fehér-fekete csíkos inget viselt Egész megjelenése varázsos emberséget, jóságos szerénységet sugárzott. Először járt Magyarországon, először mutattak be hazánkban olyan csehszlovák filmet, amelyikben játszik.

— Pályám elején tartok — meséli- — Mindössze három esztendeje végeztem el a színművészeti főiskolát. Hat filmben játszottam eddig: három csehszlovákban és ugyaneny- nyi NDK-beliben.

— Melyikre emlékszik a legszívesebben?

— Mindegyikre — mosolyo- dik el szolidan. — Én még minden szerepnek örülök. Például a Júliusi találkozás

gai televíziónál. Anyám foglalkozása tehát nem idegen a színház világától— Melyik színházban szik?

— A prágai gyermekszín

diáklány figurájának is. Epi- házban. Ezen a színpadon zódszerep, tehát nem hosszú, Prágában születtem — már

de kedves nekem.

nyolcéves koromtól felléptem

— Hogyan választotta a szí- Életem-haltam a játékért, mi- nészi mesterséget?

— Nálunk ez családi gyomány. Csehszlovákiában voltam, amikor felvételiztem ismert színész volt dédapám, a főiskolán, de mint fiatalt,

nél előbb színész akartam ha- lenni. Utolsóéves gimnazista

Ladislav Pesek. Ezt a hiva- eltanácsoltak. Egy év múlva tást választotta nővérem is,

aki most Usti nad Labemban, peare Cleopatra meg az ottani társulatban játszik, monológját mondtam,

— És a szülök?

— Shakespeare! játszottam már ott is, például Biancát. Aztán Goldon.it, Grimm-me- sék alakjait. Állatfigurákat egyébként soha.

— Hogyan érzi magát a társulatnál?

— Nem panaszkodhatom, sok barátom van. ősztől mégis átszerződöm egy másik: színházhoz, ahol felnőtteknek szóló darabokban játszhatom, s rendszeresen művelhetem a pantomimet is. Bizonyára megérti, hogy egy kicsit másfajta szerepekre vágyom az eddigieknél, hogy ki szeretném próbálni, mi is lakozik bennem tulajdonképpen, mire vagyok képes- Ez nagyon sok munkát követel tőlem, de szívesen vállalom, hiszen valóban csak így kerülhetek teljességgel önmagámmal is tisztába. Most keresek-kutatok: remélem. megtalálom az egyéniségemnek, tehetségemnek leginkább megfelelő színházat, szerepeket. 1

— A kezdő, fiatal színészek általában példaképet választanak. ön választott-e?

— Nem — jelenti ki haját- tározottan Lenka Pichliková,

és szürkés-kék, szép szemét elgondolkodva maga elé szegezi. — Magamat szeretném minél tökéletesebben, teljesebben megvalósítani. Persze, létezik azért egy színész, akit nagyon szeretek, aki mindig önmagából, belülről építi fel a szerepeit; úgy hívják Liv Ullman.

Lenka Pichliková, a pályaaztán, többek között Shakes- kezdő színésznő megérdemelt Júlia nyári pihenőjét tölti. Filmje— Édesapám történész, édesanyám dramaturg a pránekifutásra felvettek.

— A

első it több országban pergetik. A Júliusi találkozás júliusban

gyermekszinházban hozzánk is eljutott. Várjuk a

milyen szerepeket játszik?

többieket.

(ok)

Még mindig veszélyezteti Földünket a túlnépesedés

Az amerikai „Population Re- mint 4 milliárd. Évente körül- elősegítő tényező azonbari

ference Bureau”, egy nagyon belül 74 millió emberrel nö- tekintélyes, magánkézben le- vekszik a világ lakossága.

minden kétség kívül az, hogy egyre több 30 éven felüli fér* „Population Roloronc.

F."dÄ ÄJR »» «W* *

gamzásgátló szereket.

1o^ Föld lakossága 8 milliárd, _ ^ ;’,^>opu^at'!on Reference

szélye, annak ellenére, hogy az 2125.ben pedig u mü]iárd em_ Bureau’ jelentése szerint Kielmúlt években a népesség nö. bér lesz. n.a az egygyermekes család.

vekedésének üteme csökkent, . . .... . , , , v.pus-, me,Sval<5sítását tűzte

A további helyzet attól fog ki célul, es azt szeretne, ha

A népesség növekedése az függni, hogy megkezdődik-e a 2000-re zéró lenne lakosságé- 1960-as évek közepe táján érte születési arányszám hanyatló- nak növekedése. 1971 és 1978 el a csúcsértéket: a növekedés sa a világ olyan legnépesebb között kínai hivatalos jelenté- évente 2 százalékos volt. Ma országaiban, mint például Ki- sek szerint a születési arány- már visszaesett 1,7 százalékra, na, Indonézia, Dél-Korea, a számot 2.3 százalékról 1,2 száEnnek ellenére a „Population Fülöp-szigetek és Thaiföld, zalékra sikerült csökkenteni.'

Reference Bureau” szerint a Fontos tényező például az, Ha ez a fejlemény tovább foly- világon élő emberek száma hogy Ázsiában (bár viszony- tatódik, jelentős szerepet játsz- még mindig túlságosan gyorsan lag lassan) csökken a szinte hat a világ összlakosságának! növekszik. Ötven évvel ezelőtt gyermekkorban kötött házas- a csökkentésében, hiszen a körülbelül 2 milliárd ember Ságok száma. A világ népessé- világ összlakosságának több élt Földünkön, ma már több gének csökkenését leginkább mint egyötöd része kínai.

iiiiHiiiHiiiiiiiiiuiniiiiiiMiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiniiiiiiiiiiiiiiimiiuiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiHiiitiiiiiiniinnitnnHumnun

Erőszak a képernyőn erőszak az életben

Valóban az erőszak iskolája a televízió? Erre a kérdésre nemcsak Nyugaton, de nálunk is meglehetősen ellentmondó válaszok hangzanak el, s még a legkomolyabb, legalaposabb tanulmányok sem jutottak eddig közös nevezőre. Dr. Roumajon, a francia kriminológiai társaság elnöke határozottan állítja egyik tanulmányában, hogy „a film, illetve a tévé befolyását a bűnözés növekedésére még senki sem bizonyította be. A bűnözésre való hajlam kifejlődését sokkal inkább a környezet, a biológiai, az intellektuális, az érzelmi, és a társadalmi hatások váltják ki”. Ugyanakkor 1972-ben dr. Steinfeld, az amerikai szenátus egyik jelentésében hangsúlyozta,

hogy „szerves kapcsolatnak kell lennie a képernyőn látott erőszakos cselekedet s a megtekintést követő magatartásforma között”.

1974 szeptemberében egy elhagyott kaliforniai strandon három 14—15 éves kislány sörösüveggel leütötte barátnőjét. Három nappal korábban ugyanezt a jelenetet főműsoridőben sugározta az NBC tévéadója.

1976-ban Los Angeles utcáján gyerekek felgyújtottak egy alvó csavargót, éppúgy,

amint azt pár nappal előbb

tévéműsorban látták.

1977-ben Floridában a 15 éves Ronney Zamora, amikor 82 éves szomszédja tetten érte, amint éppen lopni készült lakásában, agyonverte az idős asszonyt, úgy ahogyan azt" többezerszer mutatták a krimikben.

Három megtörtént bűneset, amely azoknak nyújt támpontot, akik nagyon is észrevehető kapcsolatot vélnek felfedezni a sokkirozó jelenetek és a kriminológiai bűneset között.

Dr. Leyens belga orvos nem érte be csak a következtetések elemzésével, a hetvenes évek elején kísérletet szervezett 13—18 éves gyerekek bevonásával. Két, egyenként húszfős csoportra osztotta az internátusbán élő fiúk egyik osztályát. Az egyik csoport számára elsősorban vígjátékokat vetített — A szép amerikaitól a Sebastienig, a másik számára csak krimit — a Bonnie és Clydetól a Zorroig. Leyens naponta mutatott be egy-egy filmet közönségének, több héten át. Azt figyelte meg, hogy az első csoportbelieknél jelentősen fokozódott a mynkakedv. javultak az emberi kapcsolatok. á másikban éppen ennek ellenkezője következett be, a fiatalok körében sűrűbbé vált a szóbeli, tettbeli agreszivitás. A belga tudós kutatását Jean Cazanenve cáfolja, az amerikai Fesbach. és Singer-íéie felmérésre hivatkozva. Részben ehhez a tévét mentő teóriához kapcsolódok a francia André Akoun, a Sorbonne tanára tanulmányában is (Tömegkommunikáció), amely szerint: „éppen ellenkezőleg mint azt sokan feltételezik, a filmbeli, tévébeli, könyvbeli erőszak, nem okoz semmiféle zavart, éppen ellenkezőleg utat teremt a nézőben, az olvasóban amúgy is felhalmozódó agresz- szivitás veszélytelen levezetésére”. Másképp szólva, a tévékrimikben látott erőszakos cselekedetek többek között jótékony katarzisban oldják fel az emberekben felgyülemlő antiszociális megnyilvánulásokat is...

Tulajdonképpen három nézet uralkodik manapság a tévé szerepének megítélésében. Az egyik minden felelősséget ráhárít, a másik ennek az ellenkezőjét hangoztatja, s a harmadik elmélet pedig tagadja bármiféle összefüggés létét fikció és élet, és megélt élet között.

Kinek higgyünk? Mit higy- gyünk?

Ismerjük jól a tévé szerepét a politikában, a művelődésben. vagy éppen a publicitásban. Miért éppen abban kételkedjünk, hogy csakugyan hat az erőszak bemutatása a közönségre?

De térjünk csak vissza néhány adat erejéig a statiszti-.

kához: A mai 18 éves amerikai vagy francia fiatalok átlag heti 15—20 órát töltenek a képernyő előtt. A fiatal mire nagykorú lesz, 14 ezer órányi tévéműsort látott és ebben mintegy 18 ezer gyilkosságot. Ezért mondhatja dr. Liebert, a New York-i egyetem tanára: „nem az öröklés, nem a környezet, sem az iskola, hanem az erőszaklátvány az oka a mai 19 évesek agresszivitásának, azo- kénak, akik 9 éves koruktól több órát töltenek a tévékészülékek előtt”.

Bármit állítanak is egyes tudósok az erőszak természetéről, az kétségtelen, aki nap mint nap, óráról órára véres gyilkosságokat, lövöldözést, késelést lát, annak egy idő után mindez nagyon is megszokott lesz, ez az, amit egyesek az „erőszak banali- zációjaként” emlegetnek.

Persze nemcsak a tévé a hibás, hibásak azok a szülők is, akik felügyelet nélkül hagyják gyermekeiket, kiszolgáltatva a tévének.

Ma még nem tudjuk minden kétséget kizáróan mérni a képek hatását a tévénéző emberre. A jóérzés azonban az erőszak száműzését, vagy legalábbis visszaszorítását diktálja. Mindenképpen túl kényelmes megoldás lenne a bűnözés kórtüneteit kizárólag a tévére fogni. Hiszen ismerjük csak be, az agresszivitás bizony már jóval az elektromos úton továbbított kép megszületése előtt is jelen volt.■ g Nemlaha Györgjr