Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)

1980-07-19 / 168. szám

Hókuszpókuszok nélkül Fél év alatt tizenöt baleset fordult elő, s ezek összesen százötvenhét munkanap ki­esését okozták a Balassagyar- sati Fémipari Vállalatnál az idén Bár sérülésből —, mint a közhely tartja — egy is sok, mégis, ha figyelembe vesz­hogy a gyárban mind a veze- a korábbi gyakorlattól eltérő­tök. mind a munkások fco- en — az oktatási naplókat molyán veszik a munkavédel- pontosan vezetik, ezeket bár- met. Nem előírásban kötele- mikor nyugodtan ellenőriz- zett nyűgként, hanem a tér- hetik az .illetékesek. a melésgyarapítással legalább egyenrangú műszaki föladat­ként kezelik a lehető legbiz- szük, hogy egy viszonylag tonságosabb munkakörülmé- nagv méretű fémeszközöket nyék megteremtését. A bal- gvártó, több száz munkást fog- esetvédelmi felelős szerint —. lalkoztató üzemről van szó, a s ebben ő a legilletékesebb — féléves baleseti statisztika jó jó a vezetők szemlélete a bal­állapotokról tanúskodik. eset-elhárítás megítélésében. Nagyobb időbeli szakaszra Kerülik a szemhunyást, az visszatekintve egyenletesen elvtelen jófiúskodást. Ezzel javuló képet kap a vizsgáló- szemben szigorúan felelősség­dó. Bár a tavalyi mutatókat re vonják azokat, akik véte- egv előző évről áthúzódott, le- nek a munkavédelem írott és latok. A „bakancs százalékolással végződött bal- íratlan szabályai ellen. En- rom hónap alatt eset — egy tefonközpontost nek köszönhető, hogy a gyár­megrázott a villany — elron- ban lámpással kell keresni — tóttá, a tröszti összehasonlí- és úgy is bajosan találni —, tásban így is előkelő helyre olyan dolgozót, aki nem hasz- került a gyarmati egység, nálja a munkájához előírt — Hozzátartozik a lajstromhoz, jóllehet kényelmetlen — vé- hogy csonkulásos baleset dőeszközt. Akkurátusán megtartják minden hónap első szombat­A sok jó ellenére azonban nem egészen rózsaszínű a kép. Idén fél év alatt mintegy nyolcszázezer forintot köl töttek a gyárban a munkavé­delem színvonalának emelé­sére. Az összeget nagyrészben munkavédelmi eszközökre fordították. Ezekkel van a leg­több baj. Ugyanis, mind a védőkesztyűket, mind a bakan­csokat csapnivaló minőség­ben gyártják a magyar válla- például há^ szétfeslik. Ebben eddig része volt annak is, hogy ez a lábbeli védőru­hának minősült, s mint. ilyen­re, nem vigyáztak a munká­sok. Ezért a közelmúltban munkaruhává minősítették a „bakancsot” — így néha ki­pucolják tulajdonosaik —, s hat hónap kihordási időt szab­Sikeres fél év után Ügyfeleink érdekeit szolgáljuk Interjú Balatoni Józseffel, az Állami Biztosító megyei igazgatójával Az idei első fél év munká- során közel ötszáz ügyfelünk kát végeztek az idén, mint a járói, az Állami Biztosító me- kötötte meg az érintett biz- múlt év hasonló időszakában, gyei eredményeiről, az előttük tosítások valamelyikét. A má- Ezt elsősorban nagyobb mun- álló feladatokról kérdeztük sik kiemelt feladatunk a cas- kaszervezettséggel sikerült el« Balatoni Józsefet, aki az el- cobiztosítás szélesebb kör- érniük. múlt esztendő végén került a ben való terjesztése. Ezt ta- _ Hogyan alakult a kárté­m egyei igazgatóság élére. lón felesleges indokolni, a rítések mérlege? — Mindenekelőtt fontosnak gépjárművek egyre szaporo- tartom megjegyezni, hogy a dó száma, a növekedő forga- megye biztosítási hálózatában lom ugrásszerűen növeli a tapasztalt, jól képzett szak- károk lehetőségét. Bár e té­— Az említett időszakban 44 millió 373 ezer forintnyi kárt térítettünk meg. Ennek emberek dolgoznak, akiknek nyezők a megyében is egyre gJJ T^eljeí ó^szeg^vaTami­ján az egyórás munkavédel- tak ki rá. Talán mondani mi oktatást az üzem minden sem kell, hogy ez csak helyi munkahelyén. Ebben az idő- és csak ideiglenes intézkedés pontban megszűnt a koráb- lehet. A végső megoldás az, ban itt, ma másutt tapasztal- hogy „bakancsok” helyett ba­kancsokat gyártson az illeté­kes vállalat! Nem ennyire égetően fontos, de tökéletesíteni érdemes még a balesetvédelmi * oktatások­hoz használatos szemléltető­eszköz-készletet is az üzem­hosszú évek óta nem fordult elő, végzetes sérülést pedig—, mint az üzem balesetvédelmi felelőse mondta — „isten őrizz, kár emlegetni is!”. Mi a módszerük? — ötlik föl a kérdés. Mik azok a fo­gások, fortélyok, amiket érdé- ható csellengés. Valamennyi mes szélesebb körben elter- dolgozó a helyén ül és — fi­jeszteni, követésre ajánlani? gyei. Ez utóbbit a következő- Amint a dolog nyitját ke- képp érik el. Az előadó önma- resvén kiviláglott: semmifé- gával és a munkásaival szem­le titok, hókuszpókusz nincs ben is igényes. Megszűnt a az illetékesek birtokában a brosúrák monoton fölolvasá- balesetek csökkentéséhez, sa. Eleven előadások hangza- ben. Ezen a területen is nagy „Csupán” a gondos, figyelem- nak el. S nem elég, ha a dől- a fejlődés, a tíz évvel koráb- teljes aprómunka állt és áll gozó terepszínű fizimiskával bi lehetőségekkel össze sem rendelkezésükre a hétközna- —, vagyis figyelést imitálva lehet a maiakat hasonlítani, pok hosszú sorában ahhoz, — hallgat. Hiszen az oktatás De elkelnének még olyan esz- hogy minél hatékonyabban ele- idejére órabért fizetnek neki. közök, amelyekkel nemcsak jét vegyék a bajoknak. Az előadó nem átallja vissza megismerni, hanem gyakorolni Fölhasználván a kínálkozó is kérdezni az ismertetett is mód nyílik a baleset-elhá- lehetőségeket, mára már el- anyagot! Bár csak formalitás, rítás fogásait, érték azt a „sajátosságot”, mégis jelent valamit, hogy — Molnár Pál ■ ■ Ügyészségi vizsgálat a termelőszövetkezeti döntőbizottságok működéséről A mezőgazdasági termelő- hasonló kötelezettségszegé- szemügyre véve csupán né- gzövetkezetek döntőbizottsá- sektől. A vizsgált termelőszö- hány döntőbizottságnál for- gai elé kerülő tagsági viták vetkezeteknél több mint 400 dúlt elő, hogy az érdekelt fe- csaknem egyharmada fegyelmi alkalommal kártérítésre kö- leket nem értesítették a tár­ügy. A tapasztalatok szerint a telezték a tagokat. Ez is ér- gyalás időpontjáról. A leggya- szövetkezetek mind gyakrab- zékelteti: a szövetkezetek mind korább hiba az ügyintézés 30, ban élnek a fegyelmi felelős- erőteljesebben lépnek fel a illetve — az egyszeri meg­ségre vonás eszközével. — károkozókkal szemben, a tár. hosszabbítás lehetőségével — Többek között ezt állapította sadalmi tulajdon védelmében. 60 napos határidejének túl- meg a Legfőbb Ügyészség irá- A munka díjazásával kap- lépése volt. örvendetes vi­nyításával, a megyei és a já- csolatos viták száma mégha- szont, hogy a szövetkezeti rási ügyészségek bevonásá- ladta az 500-at. A tsz-tagok döntőbizottságoknál a korábbi­val folytatott országos vizsgá- — a jogszabályok és a belső hoz viszonyítva alaposabb, lat. Az ügyészek 457 szövet- szabályzatok ismeretében — körültekintőbb az ügyek fel- kezeti döntőbizottságnál több következetesebben igényelték derítése. Az ügyészek elvétve mint 3300, már elbírált ügyet az általuk jogosnak tartott ugyan, de találkoztak olyan vettek a törvényesség nagyi- munkabért. Az ügyészi vizs- döntőbizottságokkal is, ame- tója alá. gálát több olyan esetet is fel- lyek a bizonyítékok beszerzé­Az esetek többségében mun- fedett, amikor a tag az álta- sét „megtakarították”. A gyors kahelyi italozás, vagy fegyel- végzett munka értékét meg. eljárásra „törekedve” csupán mezetlen munka’ miatt törté- haladó díjazásra tartott igényt, az érdekelt felek kijelentései- nik a fegyelmi felelősségre Kedvező tapasztalat, hogy az re alapozták döntéseiket, vonás. A döntőbizottságok ilyen megalapozatlan igénye- A döntőbizottságok általá- ügyelnek arra, hogy elsősor- kei a döntőbizottságok követ- ban nevelő hatású büntetése- kezetesen elutasították, két szabjanak ki, amelyek Az eljárás és az érdemi ha- másokat is visszatarthatnak a tározatok törvényességét felkészültségére minden eset- inkább jelentkeznek, az őr­ben bizalommal támaszkodha- szágos átlagot egyetlen fió- tom. Ez, tekintettel arra, kunkhoz tartozó területen sem hogy korábban más területen érjük el. Megyei szinten a tevékenykedtem, jelentős se- járműtulajdonosoknak nem gítséget jelent számomra is. egészen a fele rendelkezik Ezek után talán nem tűnik csak ezzel a biztosítási for- dicsekvésnek, ha kijelentem, mával. Az idei első fél évben az idei első féléves eredmé­nyeinkkel nem vallunk szé­vel kisebb, míg a lakossági kártérítések értéke növeke­dett az elmúlt év hasonló idő­szakához képest. — Melyek a legfontosabb további feladatok? — A már említett célfel­gyent. Legtöbb tervünket túl­teljesítettük, s a továbbiakban is igyekszünk, hogy legmesz- szebbmenőkig ügyfeleink ér­dekeit szolgáljuk. — Milyen területek mutat­ják a legkiemelkedőbb ered­ményeket? Salátaszedő gép A berlini kertészeti kom­binátban pneumatikus fe- jessaláta-szedő gépet szer­kesztettek és próbáltak ki. A gép lényegében „kiszívja” a salátákat a földből. Egy óra alatt 18 000 salátát is fel tud szedni a gép. A gépi saláta­szedésben a veszteség mind­össze 1,3 százalékos és a fel­szedett mennyiségnek alig az 5 százaléka sérül meg. Tehát nem nagyobb a kár, mint a kézi szedésnél. ban törvényesen és kellő szi­gorral jártak el a fegyelmi vétségek elkövetőivel szemben. összességében a döntőbi­zottságok eredményes mun­káját bizonyítja, hogy a vizs­gált több mint 3300 határozat közül az érintettek csupán 392 ellen éltek jogorvoslattal. Az ügyészi vizsgálatban fel­tárt hiányosságok miatt az ügyészségek 156 óvást nyújtot­tak be a szövetkezetek dön­tőbizottságaihoz és vezetősé­geihez, elnökeihez, továbbá több mint 600 egvéb intézke­dést kezdeményeztek. közel ezerrel növekedett . a adatokon túl, szükségesnek cascobiztosítások száma véljük a lakásbiztosítások kü­Nógrádban, s ezzel éves tér- lönböző fajtáinak minél szö­vünk közel 80 százalékának lesebb körű elterjesztését, tettünk eleget. Ezen a téren még ugyancsak — Hallhatunk valamit a az országos átlag alatt van a többi biztosítási ágazatról is? megyei telítettség. Szeretnénk, — Maradjunk az új bizto- ha minél több ügyfelünk szá- sításoknál. Üzleti apparátu- mítana segítségünkre. Termé­sünk a fél év folyamán több szetesen minden más biztosí- mint tizenkilencezer új biz- tási formában is elsődleges — Az idei esztendőre or- tosítást kötött. — összesen célunk, hogy minél teljeseb- szágos szinten két célfelada- több mint 150 ezer lakossági ben kielégíthessük a hozzánk tot tűzött ki központunk, ezek biztosítást kezelünk. — Több fordulók igényeit. Vélemé- közül az egyik az úgynevezett mint nyolcezer az úgyneve- nyem szerint ennek egyik fon- nagy összegű életbiztosítások zett „átdolgozott” biztosítások tos alapfeltétele, hogy dolgo- terjesztése. Ezek csoportjába száma, azaz az olyan eseteké, zóink a lehető legiobb körül­differenciált szolgáltatásokat mikor ügyfelünk, régebbi biz- mények között végezhessék nyújtó biztosítási formák tar- tosítása helyett újabb konst- munkájukat. Az idei első fél toznak, melyek a biztosított rukcióra, korszerűbb szolgál- évben például több százezer számára igényeinek megfelelő tatást nyújtóra „nyergei át”, forintos költséggel felújítást feltételek mellett valóban Ezek egy része a lakásbizto- végeztünk, melynek során az anyagi biztonságot jelentenek, sítások köréből adódott. Az igazgatóság épületében fel- A közmondással szemben jó „átdolgozások” és új kötések szabadult helyiségek átalakí- bornak is kell a cégér, és ez révén a megyében biztosított tásával tágasabb, kulturál- a biztosítási „szakmában” kü- mintegy 53 ezer lakásból több tabb, szebb munkahelyet ala- lönösen igaz. A legkedvezőbb mint harminckilenc és fél ez- kítottunk ki. Megoldottuk a szolgáltatás is csak akkor éri rét az új biztosítás véd. Egy- dolgozók étkeztetését is. Fiók­éi célját, ha a nagyközönség re nő a CSÉB 80 népszerűsé- jaink közül a balassagyarmati megismeri. Főként szervező- ge is, az első fél évben létesí- elhelyezése nem kielégítő, ink munkáját dicséri, hogy az tett 5007-tel 18 ezer 9í7-re azonban már elkezdődött a említett biztosítási kategóriá- nőtt szolgáltatásait igénybe- fiók új „otthonának” építé- ban a fél év során megyei vevőinek száma. se. Gondjaink vannak még a szinten az egész éves tervet Ugyancsak népszerű lett a kisgépesítés terén, reméljük ez teljesítettük. Fiókonkénti bon- kevesebb utánjárást igénylő, hamarosan megoldódik, s sze- tásban az ötből két egység rugalmasabb, új tanulóbal- retnénk, ha a közeljövőben ei­nem érte el éves előirányza- eset-biztosítási forma. Mindent készülne a megyei székház új tát, de a fél évre időarányo- egybevetve, szervezőink az telefonközpontja is, — fejez­őn meghatározott feladatokat elmúlt évinél alacsonyabb lét- te be a beszélgetést Balatoni ők is túlhaladták. A fél év számmal is sikeresebb mun- József megyei igazgató. Bővülő kereskedelmi flotta Jugoszlávia partvidéke — kedvező földrajzi fekvésénél fogva — 300 kikötővel rendel" kezik. Az ország kereskedelmi flottáját a következő öt év­ben jelentősen bővíteni kí­vánják. A vezető tengerhajózási vál­lalatok a következő időszak­ban 120 korszerű, nagy rak- területű többségében konté­neres szállítóhajót vásárolnak. Ezzel a tengeri kereskedelmi flotta áruszállító képességét több mint kétmillió tonnával növelik. A teherhajók jelen­tős részét — mintegy a falét — hazai hajógyárak építik. Jugoszlávia jelenleg a világ tengeri országai közolt a 22. helyet foglalja el a toner ha: ok raksúlya tekintetében. A ter­vezett bővítéssel, korszerűsí­téssel a számítások szerint a vízi teherszállítás évi növe­kedési rátája 3,4 százalék lesz. iiiiiiiiiiiiiiiiliiiiMMiiiiiimiiiiiiiiiniiiiilliiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiHiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiMiiiiiiiii .... B ár az acél és műanyag ko­rában élünk, a fa az ember talán legősibb nyersanyaga, mit sem vesztett értékéből az elmúlt évezredek alatt. Sőt, jelentősége, felhasználási terü­lete egyre inkább nő. Helyet­tesíteni, pótolni talán , lehel, de nélkülözni aligha- Ehhez azonban meg is kell termelni, s ebben nagy szerepük van a termelőszövetkezeteknek. A tavalyi adatok szerint közel 500 ezer hektár erdő és fásítás van a közös gazdasá­gok tulajdonában Magyaror­szágon. Ez a húsz évvel ez­előttinek több mint tízszerese. A termelőszövetkezeti erdő- gazdálkodás éppen tíz eszten­dővel ezelőtt lett önálló. A gazdálkodás eme ágának is — csakúgy, mint sok más területnek — legnagyobb problémája, az elaprózottság. Fokozottan érvényes ez me­gyénkre, ahol az alig több rmot 28 ezer hektáros erdőte­rvet 37 termelőszövetkezet k -ott oszlik meg. Ez akadá­lyozza a valóban korszerű Erdőkerülőben erdőgazdálkodáshoz nélkülöz­hetetlen technikai eszközök gazdaságos használatát és az optimális, hatékony üzem­nagyság kialakítását. A másik nagy gond, hogy az erdők állapota kedvezőtlen, ami részben múltbeli örökség, részben viszont — s ez kedve­ző — nagy a fiatal korosz­tályba tartozó, nemrégiben te­lepített, vagy felújított erdők aránya. Ez utóbbi Nógrád megyében érthetően fontos feladat, hiszen a dombvidék erodált, lejtős talaja miatt jelentős mezőgazdasági földi te­rületek szabadulnak föl, ame­lyek megóvásához, gazdaságos hasznosításához erdők telepí­tésére van szükség. Az V. öt­éves terv során mintegy 1200 hektár új erdő születik sző­kébb hazánkban. Ez, ha ösz- szehasonlítjuk Fejér, Komá­rom, vagy Békés megye 200— 200 hektárnyi fásításával, je­lentős mennyiség. Ebből a munkából profitál­nak a termelőszövetkezeu.-k is. A fakitermelés az elmúlt évben több mint 13 százalék­kal növekedett és az ebből elért árbevétel megközelítet­te a 27 millió forintot. Faipa­ri tevékenységgel, fafeldolgo­zással húsz közös gazdaság foglalkozik a megyében és termékeik mennyisége évről évre nő. Az idei árbevételük minden valószínűség szerint meghaladja a tavalyi 97 mil­lió forintot. A fő cél a tech­nikai színvonal javítása, a vá­laszték bővítése, a minőség javítása. A termelőszövetke­zetek fafeldolgozó üzemeire jellemző, hogy kevés saját és sokkal több vásárolt fát dolgoznak fel­Feltétlenül javítani kell az erdőgazdákodással foglalkozó szövetkezetekben a szakem­ber-ellátottságon. Erről egyéb­ként az erdőtörvény végrehaj­tási rendelete is rendelkezik, amely előírja az ‘ alkalmazan­dó szakemberek számát és képzettségét az erdőterületek nagysága alapján. A fára nagy szükségünk van, az igények egyre nőnek, s a termelőszövetkezeti erdő- gazdálkodás súlyát fokozza az a tény, hogy a hazai és kül­földi piacokon keresett fafaj­ták többletkitermelési lehető­ségét a mezőgazdasági üze­mek tudják biztosítani az el­következő időszakban. Ez óha­tatlanul felveti az integráció szükségességét, az együttmű­ködést, amely a további fejlő­dés egyetlen járható útja. Az erdőkben rejlő lehető­ségek napjainkban még távol­ról sincsenek teljes mértékben kihasználja. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, nagyon sokat tehetnek a közös gazdaságok. S kell is, a népgazdaság és a saját érdekükben. zilahy „Ott leszünk mi is Moszkvában az olimpián, ha nem is sze­mélyesen, de a kezünk munkájával készült tetszetős, prak­tikus sporttáskák képviselnek bennünket a szovjet főváros­ban” — büszkélkednek a Fővárosi Kézműipari Vállalat pász­tói üzemének dolgozói. Kétezer darabot küldtek a divatos termékekből olimpiai emblémával díszítve a világ sportolói­nak nagy találkozójára. — kép: kulcsár —

Next

/
Oldalképek
Tartalom