Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)

1980-06-12 / 136. szám

Korszakváltás a jogalkotásban Immár tíz éve annak, hogy a párt X. kongresszusának határozata nyomán meg­kezdődött szocialista jogrendszerünk nagy­szabású, széles körű reformja. Ennek során magas szintű joganyagunk egésze megújult, új törvények születtek szinte életünk min­den területén. Ma már. elmondhatjuk, hogy a nagy jogszabályalkotási munka befejező­dött, az országgyűlés, a törvényhozás megte­remtette a fejlett szocialista társadalom épí­tésének korszerű' — s remélhetően a koráb­binál időtállóbb — jogi kereteit. Természe­tesen ez nem jelenti azt, hogy ezután a jog­szabályalkotásban már nem lesznek újabb feladatok, hiszen az élet által felvetett új igényekre, problémákra a jogalkotóknak to­vábbra is rugalmasan, gyorsan válaszolniuk kell. így például máris nyilvánvaló, hogy az elkövetkező évek törvény-előkészítő munká­jának két kiemelkedő területe a gazdasági kodifikáció továbbfejlesztése és a közigaz­gatás korszerűsítése lesz. A jogalkotásunkban végbemenő korszak- váltás mégis, alkalmat kínál arra, hogy szám­ba vegyük, áttekintsük: milyen fontosabb változások is történtek az elmúlt években jogrendszerünkben, mennyiben tudott ki­bontakozni szocialista jogalkotásunk egyik legfontosabb tartalmi vonása, a törvény-elő­készítés demokratizmusa? Ami a kérdés első felét illeti: a párt XI. kongresszusának iránymutatásai alapján a jogalkotás legfontosabb célkitűzésévé vált az államélet és a szocialista demokrácia fej­lesztése, a gazdálkodás és a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítése, a lakosság életkörül­ményeinek javítása, kulturáltabbá, egész­ségesebbé tétele, végül pedig nemzetközi kapcsolatainknak az internacionalizmus és a békés egymás mellett élés szellemében tör­ténő fejlesztése. E fontos politikai célok meg­valósítása érdekében olyan alapvető jelen­tőségű jogszabályok születtek, mint például a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény; az új Büntető Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv módosítása; az állami vállalatokról, a gazda­sági társulásokról a kisiparról és a magán­kereskedelemről, az állami pénzügyekről ren­delkező magas szintű jogszabályokba tár­sadalombiztosításról, a közművelődésről, az emberi környezet védelméről, a belkereske­delemről és az élelmiszerekről szóló törvé­nyek, valamint a nemzetközi magánjogi kódex — hogy csak néhány kiemelkedően fontos példát említsünk, néhány mérföld­követ a fejlett szocialista jogrendszer ki­alakításának útján. J Fontos jellemzőjük ezeknek az új, korsze­rű, mai társadalmi viszonyainkhoz és meg­oldandó feladatainkhoz igazodó jogszabá­lyoknak, hogy • megalkotásukat többnyire széles körű társadalmi vita előzte meg. Pél­daként talán elég, ha a közérdekű bejelen­tésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény vagy a Büntető Törvénykönyv terve­zete körül kialakult széles körű, aktív társa­dalmi párbeszédre emlékeztetünk. Ezek á Hazafias Népfront által szervezett viták, kö­tetlen eszmecserék bebizonyították, hogy egy-egy fontosabb jogszabály megalkotása előtt nem elég csak a jogászok, a szakembe­rek véleményét kikérni: célszerű megkérdez­ni a „laikus” állampolgárokat is, akik kellő felelősségérzettel éppen látszólagos kívül- állóságuk, szakmai szűklátókörűségtől mentességük révén tehetnek hasznos ész­revételeket, vethetnek fel eredeti ötleteket, új szempontokat a törvényhozásnak. A jog­szabály-előkészítés demokratizmusának fon­tosságát mutatja az a tény, hogy a társadalmi vitákon, ankétokon elhangzott javaslatok je. lentős részét a szakemberek is helytállónak találták, s több' törvénytervezet már eleve ezeknek az észrevételeknek a figyelembevé­telével került az országgyűlés plénuma elé. Magas szintű joganyagunk megújítása után a figyelem a következő években első­sorban az alacsonyabb szintű jogszabályok rendezése, áttekinthetőségének biztosítása felé fordul. A Minisztertanács még 1974-ben előírta, hogy a1 miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetői — az igazság­ügy-miniszterrel egyetértésben — folyama­tosan, de legalább kétévenként vizsgálják, felül az áltáluk kibocsátott jogszabályokat (miniszteri rendeleteket és utasításokat) és rendezzék azokat összhangjuk és áttekinthe­tőségük érdekében. Erre a rendszeres jogszabályi felülvizs­gálatra már csak azért is szükség van, mert ma még — s ezt őszintén meg kell mondani — ezen a szinten igen nagy a zűrzavar. A különféle utasítások, körlevelek és állásfog­lalások dzsungelében sok a feleslegesen részletekbe menő, sőt adott esetben még az egymásnak ellentmondó szabályozás is. A végrehajtási rendelkezéseié, amelyeknek ten. gereben gyakran még a jogászok sem tud­nak eligazodni, sok esetben csupán megismét­lik a felsőbb szintű előírásokat vagy olyan gondokat akarnak jogi-adminisztratív eszközökkel rendezni, amelyeket elsősorban egyéb módon — például közgazdasági ösztön­zéssel stb. — kellene megoldani. Amikor az adminisztráció egyszerűsítéséről, korszerűsítéséről beszélünk, akkor ezt az alacsonyabb szintű jogszabályok alkotásá­ra is értjük, amelyekből a tapasztalatok sze­rint kevesebb i3 elég lenne. S méltóbb a cé­lul tűzött fejlett szocialista társadalom jog­rendszeréhez, amelynek megteremtéséért oly sokat tett az elmúlt öt-tíz évben a kormány és törvényhozó testületünk, az országgyű­lés. Deák András Áruvizsgálat Tetőcsomagtartók Tizenkét vállalat Magyar külkereskedelem Poznanban A kínálat nem tartott lé­pést a gépkocsik számának növekedésével. A Nagyító jú­niusi száma ugyan már ki­lenc., csomagtartót vont vizsgá­lat alá, mégis kicsit csalóka ez a bőség, hiszen a Skoda 105 S és 120 L-re is felszerel­hető típusok még ma sincse­nek az üzletekben. Viszont a Trabant-tulajdonosok gondjai • megoldódtak, mindkét hazai típust, az Univerzált és a Va- riantot is készíti már a HÁ- FÉM e kocsi ereszéhez igazí­tott változatban. A teszt tanúsága szerint a Fadip normál és mini viszi el a csomagtartók pálmáját, ezek a legszilárdabbak. A Fadip nagyjából kétszer akkora hú­zóerő hatására „rogy térdre”, mint a sereghajtó Silver. A függőleges terhelhetősé­get a KRESZ egyértelműen szabályozza. Noha a megadott maximális tömegértékek — Ladánál például ötven, Tra­bant Limusinnál hatvanöt kg — statikus terhelésre vonat­koznak, azaz egy-egy kátyúba huppanva többszörösükkel kell számolnunk, ezeket be­tartva mégsem kell attól tar­tanunk, hogy akár a legrosz- szabb csomagtartó is a kocsi teleiére szakad. Legalábbis, ha jól szereltük össze. Ilyen szempontból az Univerzáí a legjobb, ezt ugyan­is nem sokat kell szerelgetni, mert harmonika módjára ösz- szecsukható. A már egyszer összeszerelt Variant is átlója mentén összenyomható, így ha nem használjuk, nem fog­lal el sok helyet. E két tínus műszaki kivi­telét találták a teszt készítői a legjobbnak, ugyanis a már említett előnyökön kívül, eze­ken nincsenek kiálló éles ré­szek. Nem lehet mindezt el­mondani a spanyol Silver cso­magtartóról, amelyet azért ítéltek nem megfelelőnek, mert az oldalkeretei a gyár­tás során több helyen csú­nyán berepedtek, a kezünk épségét is veszélyeztethetik. A korrózió elleni védettsé­get is vizsgálták és ilyen szem­pontból tűnt legkiegyenlítet­tebbnek a mezőny. . Talán csak a Fadip és a hazai tí­pusok jobbak egy hajszállal a többinél. Célszerű azért a tetőcsomagtartót, ha nem hasz­náljuk, leszerelni. A korrózió hatását hosszú időre elodáz­hatjuk, ha h csomagtartót idő­ről időre átmeneti korrózió- védő szerrel (például AUTO- TON-nal) kezeljük. Általánosságban az ár a minőségbeli különbségeket elég jól tükrözi, ez alól csak a százötven és a hetvenöt* ki­logrammos olasz csomagtartó kivétel. Ezeknek az árát ugyanis' a 'végminősítésben elért közepes eredményükhöz képest túlzottnak tartja a vizs­gálat.' Végezetül a Nagyító — ugyan teszten kívül — foglal­kozott a Mini-motel tetősátor­ral is. Az autós túrázáskor na­gyon jó szolgálatot tevő tető­sátor a mérések fényében masszív csomagtartónak is bizonyult, összehajtva van a mélyén annyi hely, hogy egy 40—60 kilogrammos csomagot kényelmesen szállíthatunk benne. <k) Komputerizáit gyógyszertár A francia gyógyszertárak a közeljövőben lényegesen meg­változnak. ^Nyolcévi kutató­munka eredményei alapján, kidolgozták a Farmalec-rend- szent: számítógép és megfelelő motorok segítségével a szekré­nyek fiókjai automatikusan mozognak. A gyógyszerész egy minikomputerbe helye­zi a gyógyszer kódolt elneve­zését, a kódnak megfelelő do­boz szállítószalagon jut az eladóhoz. A szekrényekben né­hány ezer „komputerizáit fi­ók” található, ami egy köze­pes gyógyszertár készletének felel meg. A komputerizáit gyógyszertár gyors kiszolgálást biztosít — közepesen hetven recept anyagát óránként Fél egészség Képzeletünkben a kórház mindig mint a „tisztaság haj­léka” jelenik meg. Egészen addig, amíg személyes ta­pasztalat meg nem cáfolja a képzeletet. És ez bizony gyak­ran előfordul. Nemrég sebé­szeti intézetben jártam, amely, az átlagosnál jóval tisztább­nak tűnt* Az ablakokaj; vi­szont még a téli korom és a tavaszi eső maradványai tet­ték a tejüveghez hasonlóvá. Egy másik fekvőbeteg-inté­zetben, ahol nem 'operálnak, csak rehabilitálnak,, a kétes tisztaságú ágyneműről ki­derült, hogy kéthetenként cserélik. Kétségtelen, hogy egyik is, másik is nehezen illeszthető be a kórházhoz fűződő kép­zeteink közé. Az igényesség heiyetjt igénytelenségről, a nehézségek passzív tudomá­sulvételéről árulkodó tünetek azonban nemcsak a kórház- higiéniáját veszélyeztetik. Bár ez sem lekicsinylendő veszély. A következetes számonkérés feladása ugyanis akarva-aka- ratlanul tért hódít és rombol más vonatkozásban is. Nem is olyan régen, né­hány évtizeddel ezelőtt még általános gyakorlat volt, hogy a főórvosi vizit a vécében kezdődött. A ma már tipikus­nak korántsem mondható gya­korlat hatása meg is látszott és elhagyása sem maradt kö­vetkezmények nélkül. .Saj­nos, nemcsak a vécékben. Fo­lyosókon, kórtermekben egy­aránt találna kifogásolnivalót az egyszeri, ma már esetleg ódivatúnak tartott főorvos. Az ilyen bíráló észrevéte­lekre többnyire elhangzik a sok tekintetben kétségtelenül megalapozott védekezés* Ne­hézségekről, magas költségek­ről, létszámhiányról. „Nincs takarítónő” — hangzik a ref­rénszerű kifogás. Valóban nincs, azaz jóval kevesebb van a kelleténél. Különös azonban, hogy míg a kifogás általános érvényű, maga a helyzet kórházanként, illetve egy-egy intézeten belül osz­tályonként változik. Egyazon épületben az egyik osztályon kifogástalan rend, tisztaság uralkodik, a másikon méltán panaszkodnak a betegek ren­detlenségre, piszokra. Ez a nem kívánatos válto­zatosság a vezetés követke­zetlenségének áruló jele. Az igénytelenség tünete, amely mögött a vezető beletörődik a vitán felüli létező nehézsé­gekbe. És felmenti magái, alapvető kötelességeinek tel­jesítése alól. A kórház5 higiénia biztosí­tása ugyanis alapvető veze­tői kötelesség. Emberéletet veszélyeztet, amely mindennél drágább. Olyan értelemben is, hogy a modem betegellátás rend­kívül költséges, hogy egy-egy sokkos állapot elhárítása, egy szívműtét előkészítése, lebo­nyolítása, a beteg válságon való átsegítése százezreket is fölemészthet* Ennek sikerét kockáztatja a nem makulátla­nul tiszta orvosi köpeny, a piszkos folyosóról a cipőtal­pon becipelt kórokozó, vagy más higiéniai hanyagság. Lehet, hogy sokan elcsé­peltnek, tekintik a közmon­dást: a tisztaság fél egész­ség, de egyik-másik kórhá­zunkban mégsem ártana ko­molyan venni! Magyarország hagyomá­nyos vendég a poznani vá­sáron. Június 8—17 között az 52. poznani nemzetközi vá­sáron 17 magyar vállalat több száz termékét mutatja be Poznanban. A Tungsram fényforrásokat, az Elektromo- dul elektromos alkatrésze­ket, a Ferunion kéziszerszá­mokat, háztartási műanyag árút. sportbúvár-felszerelést mutat be. A Ganz Műszer Művek fogyasztásmérőket, amper- és voltmérőket, Watt- és periódusmérőket,* az Iro- dagépipari és Finommechani­kai Vállalat pénztárgépeket- és szedőírógépet állít ki. A Komplex mezőgazdasági be­rendezéseket, a Labor MIM laboratóriumi műszereket, a Lampart ZIM vegyipari fel­szereléseket küld Poznanba. A Mogürt autóbusszal, ’ a Ma­gyar Optikai Művek műsze­rekkel, a Nikex, a többi kö­zött, a KCR típusú építőda­ruval ismerteti meg a láto­gatókat. A Technóimpex cso­magológépeknek, a Trans- elektro mosógépeknek, lámpa­testeknek, fagylaltgépeknek, kávéfőző gépeknek ad helyet. A leggazdagabb cikklistával, a ma.gyar műszerexport szé­les választékát kínáló Met- rimpex jelentkezik. A mű­anyag alapanyagokat a Bor­sodi Vegyikombinát állítja ki. A több száz termék közül különös érdeklődésre tarthat számot az Aminochrom II. OE—914 típusú automatikus aminosav-analizátör, vala­mint a KCR típusú autóra szerelhető hidraulikus daru. 6 NQGRÁD - 1930. június 12., csütörtök Lukács Mária A Herendi Porcelángyár várnslődi majolika gyárában meg­kezdték az új üzemcsarnok modern gépein a világszerte nép­szerűvé vált római edények jiazai gyártását. A Varma agyag- edényekből, amelyben ősi módon süthető a pecsenye, az idén harmincezer darabot gyártanak. Varga Imre Bartók—Ko­dály szobor- kompozícióját felavatták Du­naújvárosban, a Bartók Béla Művelődési Központ mel­letti Petőfi-li- getben. Élli* 'üli Ml ...K Építkezők figyelem A Volán 2. sz. Vállalat fuvarozással együtt értékesítésre felkínálja a ludányhalászi „IPOLYVÖLGYE” Mgtsz, kavics­bányájában kitermelt, betonozásra kiválóan alkalmas bányakavicsot. A kavics ára gépjárműre rakva 100.— Ft/m3. A fuvardíjat a közlekedési Közlöny 16. számában meghir­detett egységdíjak alapján számítjuk fel. A bányakavics megrendelhető: a Volán 2. sz. Vállalat salgótarjáni fuvarvállaló irodájában — helyi járati autóbuszállomás: —• munkanapokon: 7—15 óráig, — szombaton 7—12 óráig, — telefonon: 10-440, valamint a szécsényi kirendeltségen. Szécsény, vasútállomás, — munkanapokon 7—15 óráig, — szombaton 7—12 óráig, — telefon 53. Várjuk szíves megrendelésüket. VOLÁN 2. sz. Vállalat teherforgalmi és kereskedelmi osztály, Salgótarján, Rákóczi út 247. „IPOLYVÖLGYE” Mgtsz., Ludányhalászi, Rákóczi út 14. Telefon: 6. UMtOIIlKMTESEIi WARTBURG vagy Trabant gépkocsit ven­nék ármegjelöléssel. Nagybátony, 3070. Le­nin út 26. II. 11. TRABANT IY-os fe­hér, 3 éves műszaki­val eladó. Salgótar­ján, Hámán Kató- telep 35. UN-es rendszámú Trabant Lim. 601-es személygépkocsi él­adó. Halász József, Mátranovák, Orgona út 1. UN-es Zsiguli meg­kímélt állapotban el­adó. Érdeklődni: 17 órától Baranyi Károly, Ludányhalászi, Loson­cai út. 70. lN-esJ i200-as Zsiguli eladó. Kelemen Imre. Nagybátony Lenin út 24. __________ J Ó állapotban ‘ levő Skoda S 100-as -el­adó. Pásztó, Berzsenyi köz 1. _____________ Z G rendszámú Pols­ki Fiat 126-os eladó. Érdeklődni: Radványi Károly, Rétság; Pető fi út 38. TÍZÉVES szamár, ki­csivel eladó. Karancs- lapujtő, Rákóczi út 126. TARGYNYEREMÉ- NYEN kihúzott színes tv-készülékemet elad­nám. Irányár: 18 000,— Telefon: 11-486. SALGÓTARJÁNBAN 3 szobás szövetkezeti lakás eladó. Kp. -f OTP „VÁROSKÖZ­PONT” 71275” jeligére a salgótarjáni hirde­tőben _________________ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház Kisterenye, Nap utca 1. alatt el­adó. Érdeklődni ugyanott. OLTOTT MÉSZ kor­látlan mennyiségben kapható, Nagylóc. Rá­kóczi út 89. VÍZVEZETÉK- éS központifűtés-szere- lést és -javítást válla­lok. Juhász András, Salgótarján, Aranf János iáé Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom