Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
IDO Ketykó István: Itt és mosf lejárt már hatéves jótállásunk szalad bennünk a kép megállítani nem tudjuk hiába csavargatjuk a napok gombjait minden mi körülvesz e szmokingfekete éjben hamis ikon csupán itt és most kell bevallanunk, hogy a szerelmet olcsó regényekből ismerjük csak bábszínházban ültek és tapsoltak gondolataink két aktus között s ha olykor rád nem szólok újságot olvastál volna közben szócsatáink súlya alatt nyögött az ünnepi asztal megrepedtek a falak pergett a vakolat itt és most kell bevallanunk, hogy tévedések voltak eddigi apró örömeink zilált álmaink és ébredéseink Fohász álmatlanságkor jöjj el értem s vigyél el e szigetről mert félek egyedül vagyok az éj pávián szeme villog rám bennem rikoltoznak a hajnali kakashangok magányom óljaiban nyüszítenek a habzó szájú bezárt kanok égő poklú szukák kaparják a virradat küszöbét — jöjj el értem s vigyél el e szigetről hol véresek a párnák szemei és infarktust kapnak a kielégületlen aktusoktól az ágyak csapolásai — jöjj el értem s vigyél el a szigetről hol megfeneklett boldogságom csónakja léket kapott és házas éveimet batyumba rakva várom a szabadító hajót melyet egyszer már elszalasztottam s ki tudja 'mikorjön az újabb — jöjj el értem s vigyél el ■ e szigetről egyetlen reménységem: álom Csikász István: Egyedül, A KÉPEIM rámkiáltanak a szemem ijedt kihűlt fal * AZ IRGALMATLAN utazás után , csak ruháid élnek mintha hajtanál KIHŰLT ruhák ruhák ruhák üres ujjak öleltek át zúgva zuhantam közéjük mint az ék MEGAGYAXTÄM az Agyad megettem a vacsorádat ' magamnak töltöttem neked ittam és forgolódtam a hiány háromszázhatvan-fokos rettentő vaságyán éjszaka CSIPKAS szavakkal köszörülöm a torkom a Luther utca ordít gömbakácfák kongta ringat nem érzem azt■ hogy valaki félt megsimogatom bokrainkat * és rájuk aggatom amit a sors ma rám kimért REGGELRE kiborítom csengő utcák kövére szobámat mint egy kis dobozt s a HAJNAL Véletlen Bolondja közietek és a többiek közt engem törvényszerűen majd eloszt AZTAN majd minden megy további az emberek jönnek-mennek dolgoznak szeretnek ölnek tS tehelyetted megcsókolnak az ékszerek és hült ruháid gyengéden megölelnek Z {fiáival Soítfáradtan nézte, amint apja be- oldalog a konyhába, megtölti dohányzacskóját, letör egy kilónyi kenyérdarabot, becsomagolja tiszta konyharuhába, teletölt egy ötliteres tejeskannát borral, hóna alá fogja a batyut. Isten veletek, népeim, éljetek ezentúl apa nélkül — szólt a fal tövében állókhoz, — Nincs itt már nekem semmi becsületem... — Ahogy viselkedek úgy veszed hasznát — kiáltott utána határozottan, de már könnyezve anyja, ö csak állt, hátát a hűvös falnak támasztva az ablak mellett, sze. rette volna megrázni az anyja vállát, örüljön inkább, hogy megszabadult tőle, édesanyám, ne sírjon, de a fáradtság megbénította, csak nézte, hogy anyja keze fejével szétkeni arcán a könnyeit majd zokogni kezdett. 1 — Mi lesz velünk, mi lesz veletek édesapa nélkül? — Édesapa? Miféle édesapa az ilyen? — szólt volna rá anyjára, de az belefojtotta a szót. — Elhallgass! Miattad van minden baj — zokogott az — Tafiarodjatofi fii felé mindl — üvöltötte. — Én eleget fagyoskodtam egész éjszaka odakint... Itt én leszek az atya, fiú, szentlélek, itt nem lesz szava másnak. Ki innen, kifelé! ' — Megrémíted a kisgyerekeket — kapaszkodott volna az anyja az ura karjába, de a gyerekeknek eszükbe sem volt félni, kacagva mulattak a hadonászó részeg apjukon, aki úgy végezte, hogy végigdólt az ágyon, kettőt- hármat horkantott még hara. gosan, aztán elaludt, ő csak állt a nyitott ablak mellett, nézte a kivilágosodó udvart, a kutat, a vályút, szemben az ablakkal. Hallotta a tehenek türelmetlen csattogását a jászol felől, a kutya ingerült morgását az ól mellől. Sorsa ettől a naptól fogva még rosszabbra fordult, úgy dolgoztatták, kegyetlenül, hogy csak rosszakarattal, megaláztatással számolhatott. Enni levest kapott, meg kenyeret. Igaz, nagyrészt a2 egész család ezen élt, szegénységük, mint a feneketlen kút, egyre sötétebb, mélyebb lett. ősszel termelőszövetkezeti toborzók jöttek a hegyre, csoportot szerveztek, s rossz szagú csecsemőktől, & túl fáradt volt ahhoz, hogy, egy jó szót szóljon hozzájuk! Az az Ica dolga! Soha néni tudott segíteni a gyeíekgon-; dozó munkájában nővéré-- nek, úgy gondolta, ha ő egy férfi helyett tud dolgozni a szőlőben, végezze nagytestvére is egyedül a rászabott mun; kát, úgy érezte, bele is halna egy szutykos pelenka kimosásába, csak leszólni tudta Ica munkáját, . ‘mert mosás után is szennyes volt a pelenka, nem pusztán trehány- ságról volt itt szó, nem tellett szappanra, mosóporra. Ha volt is szappan a háznál, nem volt szabgd pelenkamosásra használni, az pazarlásnak számított, kilenctagú csaj Iádra négyszer kellett egy darab szappannal a nagymosást végigcsinálni... Az Űjhelyből hozott szegényes ruhái pókháló-vékonyságúra fogytak a súroló, kefe alatt, mire a nyolcadikban az év végén ballagnia kellett volna, se cipője, se ünnepi ruhája nem volt. Az apja gúnyosan biztatta, ballagni mezítláb' is lehet, menjen úgy. Nem ment el a ballagásra. Nőtt, szaporodott benne a gyűlölet a bor, Erdős István: Nem megyek vissza soha any)«; • maga mcfM ml egy-agy gyárakét iűtő 01 Ma. mL — MI Ima veletek, pulyák, apa nélkül.— Majd dolgosai fogunk, ét maglesz a haszna — próbálta újra ciltitani as anyját. — Hat' hold Kólóból mag lahat élni, ha ni net, aki a torkán latrtmt a termést. Ha j hónap na tail «1 a odrát óta, te alíogyott a hón haktó bor. Ez nyolc liter naponta. Nam fogunk annyi bort meginni azután, hanem veszünk belőle tisztességes ruhát, mint má. sok, visszafizetjük az előlegbe kapott kékkő, rafia árát, és még akkor is marad pénzünk kenyérre... — Elhallgass, taknyos, mert szétlapítalak — fordult ellene az anyja, szájon vágta, belökte egy sarokba. Ekkor kezdett el sírni. Ekkor buggyant ki belőle a délután minden rettenete: a család, családi szeretet! Ennél a hely. zetnél még a nevelőanyaja be. vallott gyűlölete is "jobb volt, ott legalább tudta, hogy mire számíthat. Ha belevágott egy marék sót a levesébe, hogy ehetetlen legyen, legalább ő hozzászedett még egy kicsit, s így többet evett. Ha kitépte a haját dühében, legalább fé. nyesebb, erősebb nőtt a helyén, ha szidta, ócsárolta a lustaságát, legalább este a nevelőapja megdicsérte szorgalmas munkáját. De itt? Ügy szakad rá minden gyötrelem, hogy védekezni, elviselni sincs módja, ereje, reménye. Egész éjszaka hallgatta anyja keserves jajveszékelését, nem feküdt le aludni, ott maradt hajnalig a zugban, ahová anyja belökte. Csak mikor a napfelkelte derengett az ablakon, akkor állt oda, s rögtön láthatta összedermedve, részegen megérkezni a portára a világgá ment, bűnbánó apját.. Kenyerestarisznyáját ki sem bontotta, de a tejeskanna láthatóan üresen himbálózott kezében. Atbotorkált a küszöbön, megállt a szoba közepén, büszkén, mint egy félisten. (Részlet) 8 boldog volt, hogy beléptek a téeszcsébe, mert akármi történik, gondolta, a* csak jobb lehet annál, ami most van, annyi sok ember között talán csak nem iszik annyit az apja, mint egyedül. A téeszcsé megszervezésével ta- gosították a határt, a hat hold juttatott szőlő csere- birtok lett — másik szőlőhegyre, másik tanyára kellett költözni. Az ő teljesítményét — egyedül dolgozott már csak a szőlőben — az anyja könyvébe írták be, mivel iskolásként 6 munkát tulajdonképpen nem végezhetett volna- Reggel kialvatlanul. álmosan Indult iskolába, dél-, ben újra csak irány a szőlő, kapával a vállán. Hogy meggyűlölte a szőlőt az első szüret óta! A szőlőkarók végeláthatatlan sorai között végtelenül magányosnak érezte magát, kétszer olyan fárasztó volt a munka, mintha szólhatott volna .valakihez. Kapálni, kötözni, kapálni, kötözni, mint a gép, s várni az estét, hogy jön az a jaja megnézni a munkát, szidja, ócsárolja, fenyegeti, hogy semmit se tud elvégezni a farkaskölyök-gyereke, akinek az ő szelídbárány-nyájából így rövidesen el' kell pusztulnia, takarodnia, mert tűrhetetlen a lustasága. Pedig dolgozott, ahogy csak birt, minden erejét megfeszítve. Gyakran még a vacsorát is neki kellett megfőznie napszánta után, ha anyja nem ért haza Idejében a munkájából, a másik tanyáról, mert a másik nagylánytestvér, aki már ~ munkára fogható volt, kizárólag a csöppségekkel foglalkozott anyjuk helyett. Pelenkát mo_ sott, gyerekételeket kotyvasztott semmiből. Gyereksírással folyton tele volt a ház. Egyszerűen képtelen volt az apróságokra figyelni, látta születni, néhány hónaposán meghalni őket, látta ót- varasan, angolkórban tengődni kistestvéreit, s nem tudata volna megmondani, me-, lyiknek milyen a szeme. Undorodott a mindig szennyes, a pálinka iránt, valóságoi megváltál volt, hogy az Iskola befejezés« után, nyár elejétől hajnalonként ő is mehetett a tanyára dolgozni. Mit számított a hét kilométeres gyalogút! Emberekkel dolgozhatott együtt. Emberekkel, akik megszólítják, figyelnek rá, megdicsérik • munkáját. Aratás Idejére mindenki szerette. Büszke volt ” dolgossá, gára, s ha kellett, két ember munkáját is végezte, egyetlen dolgot sajnált, hogy nem Volek Jóska marokszedője lett. Költözködéskor ismerte meg a fekete szemű kocsist, tiszta kézmosóvizet, tö_ rülközőt adott neki, amikor a négy szekér kirakodása után uzsonnázni hívták a kocsisokat. Volek Jóska mosolyogva megállt vele szemben, kezét széles markába szorította. — Hát téged hogy hívnak, te kis szöszi -<• kérdezte, és nevetett " hirtelen pirulásán. T ót Juli, mondta remegő, semmi hangon, és örökkévalóságnak gondolta a néhány másodperi cet, amíg a fiú fogta a kezét, elrántotta, aztán meg sajnálta a kapkodást, meft lehetséges, hogy Volek Jóska talán soha el nem engedte volna jószántából... A költözködés után sokáig nem látta, csak álmodozott róla, és mosolygott sejtelmesen, ha testvérei emlegették a kocsis hosszadalmas kézfogását. Volek Jóska marokszedője nagy mellű, fekete özvegy ' volt. Egy pillanatra nem tévesztette el őket a szeme elől, látta, hogy minden délben együtt ebédelt az aratópár. Katinka mindenki szeme láttára csókolgatta Voleket. Jaj, csak törne ki a derekad, kívánta az asszonynak, nagy irigységében, és esténként nehezen jött álom a szemére, képzeletben egyre többet ült a Katinka helyében, s ujjai közt érezte Volek Jóska haját...
