Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

Semmelweis szülőházéban

Orvostörténeti múzeum a Várban

A gyógyítás tudomány« — vagy legalábbis igyekezete — majd egyidős az emberiséggel.

Hiszen már a primitív népek a maguk kultikus szertartásaikkal is — melyekkel a földön túli erőket hívták segítségül — megpróbálták elűzni a test gonosz rontásait. Ilyen távoli múltba vezet vissza az orvostörténeti múzeum kiállítása, melynek gazdag tárgyi és írásos emlékei híven mutatják be azt a fejlődést, melyet ez a tudomány megtett az emberiség érdekében.

Az elmúlt század elején Semmelweis József uramnak, a „Fehér elefántéhoz címzett vegyeskereskedése várta a vásárlókat abban a házban, ahol 1818-ban Semmelweis Ignác, az „anyák meg- mentője” meglátta a napvilágot. Az épületet azóta kikezdte az idő, s az ostrom sem kímélte, ezért alapos helyreállítási munkákra volt ahhoz szükség, hogy 1965-ban megnyithassák a budai Várhegy déli lábánál húzódó Apród utcában, ebben a múlt idők emlékét idéző copf stílusú házban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumot, ahová a Keleti pályaudvartól például » hetvennyolcas autóbusszal juthatunk el.

Az első teremben az ősi primitív gyógyászat móljait ismerhetjük meg, aztán az ókori Kelet orvoslásának világába kalauzol egy-egy kép. Érmék, műszerek, edények mutatják be az ókori Görögország és Róma fejlődését, majd tovább az iszlám és a középkori Európa kezdetleges gyógyászati eszközei láthatók. S emléket állt a múzeum természetesen az első orvosokat képző egyetemnek Is, melyet 1100-ban alapítottak Bolognában.

, Amíg a középkori kolostorok falai között inkább csak ápoltak és nem gyógyítottak, a reformáció és ellenreformáció háborúkat robbantó korában már szükségessé vélt m tábori sebészet fejlesztése is. Égetővasak, trepsunáló eszközök ezeknek az időknek az orvosi emlékei.

Megtekinthetők ezen a kiállításon egyedi érdekességek is, mint például Szent Mar gát vezekilőövének mása, vagy például Teleki Mihály erdélyi kancellár szívócsöve. Ezen kívül különböző képzőművészeti alkotásokon keresztül is megismerkedhetünk

az orvostörténet különböző korszakaival, Johann Cristi- an Fiedler (1697—1765) hangulatos képe a vizsgáló orvost örökíti meg, vagy Jacob Toorenvliet (1635—1719) „Az orvos látogatóban” című alkotása, Fontana híres viaszfigurája — II. József ajándékozta a Pest-Budára helyezett egyetemnek — az orvosképzés fejlődését mutatja be hazánkbanRészletezi a kiállítás, hogy * gyógyszerészet miként önállósult és fejlődött, milyen laboratóriumokban dolgoztak, s milyen finom eszközökkel, művészti majolika- és cserépedényekben vegyítették a különböző bajok ellenszereit. Így láthatjuk többek között a hazai fazekasmesterek legszebb remekeit is, habán művészek fajansz edényeit és palackjait, valamint a korabeli patikusok gyógynövényprését. A tizennyolcadik században azonban újabb fordulópontot jelent a természettudományok forradalma; a mikroszkópos vizsgálatok egyre több titkot fednek fel a tudósok előtt. Ennek az orvostörténeti korszaknak is sok relikviáját őrzi a kiállítás, hiszen ezek a felfedezések már közvetlen előzményei a mai kutatások nagyszerű eredményeinek.

S természetesen híven ápolja a múzeum az egyetemes és hazai orvostudomány nagy úttörőinek emlékét, korabeli fényképek és tárgyi dokumentumok Idézik fel Pasteur, Koch, Rqptgen, Bókay János, Arányi Lajos, Balassa János, Eötvös Loránd és Korányi Frigyes munkásságát. Külön teremben tekinthető meg az egykori Király (ma Majakovszkij) utcában működött török patika teljes korabeli berendezése, melyet Pollack Mihály terved szerint Rosznagel Márton pesti asztalosmester és Dunaiszky Lőrinc budai fafaragó mester készített remekbe. Ezután lép a látogató nem kevés elfogódottsággal a Semmelweis Ignác bútoraival berendezett szohába, ahol személyes használati tárgyal és könyvei között emlékezhet az orvostudomány e nagy alakjára, akinek exhumált földd maradványait a kapubejárattal szemben levő kőfalban helyezték el, s előtte áll az életművét méltóképpen szimbolizáló szobor, Borsos Miklós: „Anyaság” című alkotása.

Ágh Tihamér

A „hábetlerizmus"

L| Pesten jár, látogasson

be a József Attila Színházba. Ritka élményben lesz része. Olyan két nagyszerű színészi alakítást láthat, amelyet évtizedekig fognak emlegetni a magyar színházt életben. Fejes Endre kisregényéből a Rozsdatemetőből 1963-ban készített drámát, ■ ezt akkor még abban az évben mutatta be a Thálit Színház Kazimir Károly rendezésében. Azután sok más magyar színház játszotta országszerte, de kis helyi módosítással szinte ugyanúgy. Most egy teljesen más, a változó Időben változó művet láthatnak.

Akkor az a darab valami lényegeset, valami fontosat mondott, mintha új levegő tört volna be a magyar színpadra, a XX. századi magyar proletár — egyesek szerint lumpenproletár, mások szerint kispolgár — arculatának valóságízű, ahogy történészvitáink után mondanánk, deheroizált képét kaptuk meg a Hábetler család színpadi másában. A nagy vitát kiváltó kisregény fogalommá tette a hábetlerlzmust, a klasszikus marxi fogalmazás: a „törzsi elnyomorodás” művészi megfelelőjét. Fejes kisregénye azt a társadalmi rétegképződményt mutatta be, amelyet József Attila: „-hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia” sarokkal rögzített. Ez a réteg, kiszolgáltatva a nélkülözésnek, szükségszerűen nem részesült a szellemi javakból sem. Éppen ezért tragikomikus megnyomorodottsóga félelmetes lehetőségeket adott az írónak az életüket meghatározó, és sokszor ellentmondásos törvényszerűségek egymásra fényképezésére. Igya hábetlerizmus az emberi célokat egy halászlé, rántott hal, túrós csusza vetületében óhajtó magatartás neve lett.

Ezért megjelenésekor élénk vitákat provokált. Voltak akik elutasították mint a munkás- osztály lejáratására tett kísérletet, mások boldogan üdvözölték mint a kapitalizmus valóságából született emberi torzulás művészi képmását. A tiszta életre vágyó ifjabb Hábetler János determinált bukását pedig sokan elítélték. Azt állítva, hogy az író hősének gyilkossá válásában azt akarta bizonyítani, hogy abból a kelkáposztaszagú nyomorból, amelyből klsarjad- zottak a Hábetler Janik, nem lehet kikerülni, hiába van új világ. A kisregény tehát — és a 17 évvel ezelőtti dráma — a magyar szellemi életet gazdagította egy olyan művészi élménnyel, amely elmélyítette és pontosabbá tette Ismereteinket saját magunkról.

A József Attila Színház kevés szövegváltoztatással egy teljesen új Rozsdatemetőt mutatott be. Ez a mű nem elsősorban a hábetlerlzmust kívánja ábrázolni, hanem végigkísér minket egy XX. századi magyar proletárcsalád életén az I. világháborútól a 60-as évek elejéig. Teszi ezt a rövid kis jelenetek felvillantásával — korabeli zenével és kort jelző jelmezekkel —, amelyek a színpad zártságában kísérletet tesznek arra, hogy bemutassák a korszak legjellemzőbb történelmi tulajdonságait: I. világháború, a Monarchia felbomlása, Kommün, fehérterror, nélkülözés, gazdasági válság, a fasizmus előretörése, II. világháború, zsidóüldözés, Budapest ostroma, hadifogság, az új rend, személyi kultusz, kitelepítés, ellenforradalom stb.

A József Attila Színház most Fejes Endre Rozsdatemetőjét, nyilvánvalóan az író teljes együttműködésével, átalakította egy magyar munkáscsalád történelmi tablójává. Nem megszüntette, csak csökkentette azoknak a szinte filozófiai értékű motívumoknak a hangsúlyait, amelyek a hábetlerizmus kórképét voltak hivatva megfogalmazni. Azt ami annak Idején a felfedezés erejével hatott. A kérdés, hogy amit most kaptunk, vajon felér-e azzal, amit egykor nyújtani tudott ez a mű. Azt kell mondanunk, hogy Igen Is, meg nem is. Nyilvánvalóan az író és a rendező úgy érezték, hogy a mű már része a magyar szellemi életnek. Amire eredetileg annak Idején nagy bátorsággal felhívta a figyelmet, az már szinte axiómaként benne van a köztudatban. Tehát nem azt kell megismételni, hanem teljesebb értékű, ha úgy tetszik, gazdagabb színházi élményt kell nyújtani a nézőnek. Szín- házlbb Játék ez a mostani Rozsdatemető, mint annak Idején volt, de mégis az marad a nagyobb élmény, mert elsőként érte az embert.

Most jobban kikristályosodott jellemeket kapunk. Egy félelmetesen önáltató, csontja velejéig „Igyekvő" Idősebb Hábetler Jánost, a József At- tlla-1 altisztmodell prototípusát, aki öregkorára hordozza egy tiszteletben megőszült családapa összes korlátáit az önzés szenilitásától a másikat tépő kegyetlenségig. És ezt Horváth Sándor nagyszerűen felénített, egységes ívű karakterábrázolásában láthattuk. Ugyanilyen csodálatos szerep- sziporkázássá vált Pék Mária

figurája. Ha ez a színpadi figura megkapja méltó alakítóját, akkor a magyar színház egy új nagy szereplehetőséggel gazdagodott. És ez most megtörtént. Szerep és színésznő ritka szerencsés találkozása Szemes Mari Pék Mária alakítása, ö egyébként is a magyar színpad egyik legérettebb és legvarázsosabb alakja, aki ténylegesen nagy tragikáink emlékét idézi. Ebben a majd ötven évet átölelő embersorsban egy fiatal. kemény húsú lány életindulásától egy öreg, összeaszott asszony haláláig hitelesen kéies egy este felvillantani mindazt, amire író és színpad lehetőséget ad neki.

Janit Geréb Attila játszotta, s ebben az együttesben az ő alakítása hordozta a legnagyobb terhet. Olyan fájdalmat kellett érzékeltetnie, az ítélet, az undor, a megbocsátás, az elfogadás és elvágyódás olyan regiszterein kellett Játszania, ami egy fiatal színésznek talán nem is lehet a birtokában. Ezért nagyon sokszor csak a külsőségek, az emelt hang, az indulatfeszültség öngerjesztése jelezte a szerepkarakter tényleges belső lehetőségeit. Ugyanez mondható el a Hábetler-lá- nyok közül Borbás Gabira és Dancsházy Hajnalra is. Szabó Éva a legidősebb Hábet- ler-lány alakjában érzelmileg hiteles volt. Ha kicsit túl maszkírozott is Harkányi Endre Reich bácsija, maga a színész egyszerű, mértéktartó

módon Indított meg ai öreg alkoholista figurájában. Pe-j remartonl Krisztina kedves; szeretette méltó Reich Katói

játszott, Voith Ági pedig szen-í védő és életvidám Csele Julit.' Emlékezetes alakítás Solti) Bertalan Seres Sándora: tiszta, nemes embert állított elénk. Nagyon odafigyelésre késztetett Soós Lajos epizódfigurája, és tetszett Fülöp Zsig- mond Zentay Györgye. Krá- nitz Lajos Sápadt Bélája, Te- lessy Györgyi Küvecses Annája és Űjréti László Mátyás Vilmosa.

a _ előadást Berényi Gá-' bor rendezte, aki a színlap tanulsága szerint dramaturgja is volt a szövegnek; A két-három mondatos epizódok, felvillanások meg-meg- állítják. széttöredezik ezt a történelmi tablót, és így csak egy-egy hosszabb jelenetben van lehetősége a két főszereplőn kívül a többieknek; hogy megmutassák magukat.1 Hordoz az előadás sok olyan akusztikus külsőséget (sikolyokat, üvöltéseket), amelyek néhány naturalisztikus képpel együtt ellentmondanak a jelzésszerkezetnek. Fölöslegesek ezek, nincs szükség rájuk. Ez a mű a színész ábrázolta jellemeken keresztül beszél kristálytisztán a nézőhöz, és hogy sok zavaró tényező mellett mégis emlékezetes előadásként fogjuk megőrizni, annak ők a forrásai. Elsősorban Szemes Mari és Horváth Sándor.

Szalontay Mihály

Ivan Canev:*

— Szervun, meleg otthonom, szervutz,

Látom, lélegzet — füstöt ont a kémény.

Megállók itt, fáradt utamnak végén,

s szólítalak: „Piros tüzecske, zúg), amíg szemem ki nem hamvad, te égj, ég)!"

— Szervusz, meleg otthonom, szervusz.

— Szervusz, szervusz, én fényes otthonom,

Látom, ragyogsz — a gyermekkori napnak sugaraitól tündököl az ablak.

Közeledem hozzád hallgatagon,

ahogy a könnycsepp árkain az arcnak.

— Szervusz, szervusz, én fényes otthonom.

— Szervusz, csöpp házikó, szülőhelyem.

Látom, te sírsz — küszöbön áll mamácska, és nyújtja reszkető kezét a drága,

Istenhozott vagyok itt szüntelen,

még akkor is, ha koldusbotra szánva jövök hozzád, otthon, szülőhelyem.

(Fordította: Utassy József)

• Május 14-én emlékeznek meg Clrlllrfll és Metódról, a szláv Írásbeliség megalapítóiról, ki a nap Bulgáriában a kultúra, a művelődés és a sajtó Ünnepe.

HÁZ

Az 1870. évi szemleút a Nógrád megyei bányavállalatoknál

A

z abszolutizmus éveiben Nógrád megy* nagyüzemi szénbányászatának kialakulása, amelyhez kapcsolódott az első magyar ipari jelentőségű vasútvonal és a vasgyár alapítása, az országos fejlődést megelőzte.

A nagyüzemi szénbányászat, mely területileg a salgótarjáni szénmedencére terjedt ki, egybeesett a magyarországi szénbányászat nagy, úgynevezett harmadik korszakával, amely az 1867. utáni gyáripari fellendüléssel kezdődött. Jelentőségéhez képest azonban kevésbé ismerjük a „grunderzeit”-nek nevezett időszak megyei bányászatát. Erre és más kérdésekre is választ ad a Pong- rácz Ernő bányakapitány 1870. évi szemleútjáról készült hivatalos jelentés- Besztercebányáról, ahol a Bányakapitányság székelt (a bányakapitányságok feladata volt többek között, az 1834. évi osztrák bányatörvény alapján, hogy mint elsőfokú hatóság, a bányák üzemben tartását ellenőrizze.) 1870. szeptember 5-én indult el Pongrácz Ernő, és szeptember

8-án érkezett a szinóbányai vasgyár megtekintése után Fülekre. Innen indult el megtekinteni a fülek!, a csákányházai és a bámai barnaszén- kutatásokat, ahol munkáshiány miatt álltak a kutatások,

mert minden munkaerőt lekötött a Salgótarján és Losonc közötti vasútépítés.

Szeptember * 9-én Somoskőn is azt tapasztalta, hogy a szénkutatások abbamaradtak a munkások hiányában. Somoskőről a vecseklői „Égi- gond Kőszénbányát” tekintette meg, ahol a 6—7 lábnyi (1 láb = 31 cm) vastag

széntelepen nyitották meg a vassínnel ellátott tárnát A szénnek nem volt keletje, ezen kívül a rossz, járhatatlan utak miatt a fuvarosok is hiányoztak. A bányatelket egy trieszti társaság akarta megvenni, abban az esetben, ha bebizonyítják, hogy a feltárt széntelep elég nagy kiterjedésű.

Szeptember 12-én érkezett Pongrácz Salgótarjánba, ahol a Salgótarjáni Kőszénbánya Társulat telepeit tekintette meg. Hufner bányaigazgató kíséretében bejárta a „vaspályával” ellátott Józsefrtár- nát, ahol hatlábnyi ’ vastag szenet fejtettek. A termelt szenet naponta szállították Pestre vasúton. A község határában — jelentése szerint — a társulat több helyen is kutatott szén után- Még aznap Zagyvára utazott, ahol Wéber Alajos tájékoztatta a Karancskeszi község határában folyó kutatásairól, amelyek eddig még nem vezettek eredményre, Zagyván megtekintette az SKB Rt. „La- dislói” bányáját, ahol a 6—12 lábnyi vastag szenet vassínnel ellátott táróval fejtették. A termelt szenet — amíg elkészül az iparvasút — szekereken szállították be Salgótarjánba. Ekkor folyt a Ru- dolf-tárói nyitási munkálata Is, de a szenet még nem érték el. A község határában több helyen is folytattak kutatófúrásokat a szén után.

Szeptember 13-án Baglyasalján szintén az SKB Rt. vendége volt. A Jalcab-bányát tekintette meg, amely már csaknem teljesen ki volt aknázva. Ügy tervezték, hogy Itt a bányászat egy év múlva végleg megszűnik. Ezek után Hufner és Münnich Albert bányatulajdonos társaságában a bag- lyasaljal Albert-bányát is megszemlélte, amely a Szil- vássy—Vancsó és Münnich- társaság tulajdonában volt. A táróban az 1—4 lábnyi vastag Menet 9 munkás termelte, a szállítást fasínen guruló facsillékkel oldották meg. Az

alacsony technikai színvonal miatt — állapítja meg Pongrácz Ernő — a bánya a többi bányávál nem versenyezhet. Salgótarjánba visszatérve a 17 ölnyi mély (1 öl «= 1,8 m) Emma és 23 öl mély Neuschhacht-akánkat tekintette meg. Az aknákat a MÁV vonalával keskeny nyomtávú vasút kötötte összeSzeptember 14-én Pálfalván az SKB Rt. Anton-aknáját szemlélte meg a bányakapitány. „A bányatelek gyengén műveltetik, csak rendes üzemben íentartatik”, de a vasúti összeköttetés hiányában a szenét nem szállítják el.

A szomszédos Andrásfailva községben, a Csókási-pusztán a Jeszenszky-féle kutatás volt a szemleút következő állomása. Maasz bányafel őr adatai szerint a széntelep 6 hü- velyknyl (1 hüvelyk = 2,6 cm) vastag, amit 12—22 ölnyi mélyben értek el. Egy tárna kihajtásához is hozzákezdtek. Szeptember 15-én Karancsal- ján a Krupp Hermann losonci gyáros kutatásait tekintette meg Pongrácz Ernő. Az 1—2 láb vastag szénréteget 10 öl mély aknával érték el, s a hat munkás, havonta 1000 mázsa (1 mázsa *= 56 kg) szenet termelt, amit Losoncra szállítottak, valamint az akna közelében felállított téglaégetőben használtak fel.

Szeptember 16-án már „Kis Terenyén”’ Manner Albin és Flesch Alajos bónyamesterek társaságában a ravaszlyuki kőszéntelepre látogatott, melyet az Alajos nevű tárnával műveltek. A kutatási munkánál 150 ember dolgozott, a szenet Pesten értékesítették. „Nagy Terenyén” br. Hruzsinsz- ky kutatásainak nem volt eredménye, három fúrással 6em értek le szénig.

Szeptember 17-én Homok terenyén azt tapasztalta, hogy a kutatómunkálatok munkások hiányában leálltak. Mát- ranovákon az Ágnes nevű bányában 70 ezer mázsa szenet fejtettek évente és Egerbe szállították a bényabirto- kos Schwarz malmába- A bánya 16—18 munkásnak adott munkalehetőséget. A fuvarosok hiányára vezethető vissza az alacsony termelés, ezért 1871-ben már napi 400 mázsa szenet akarnak termelni. Neműben az „általános kőszénbánya társulat...

Kalapot! György” bányáját járta be. A 3—4 láb vastag széntelepet ' vassínnel ellátott tál-óval fejtették.

A tervek szerint a bányát Iparvas úttal kötik össze Kistérén yé vei. Nemiti határában a kutatásoknál általában 45—90 munkást foglalkoztathattak, mert itt a mezed munka nem adott megélhetéstA termelt, évi mintegy 50 ezer mázsa szenet Pestre és az egri malomba szállították. Szeptember 19-én Pongrácz Ernő Nagykürtösön a Barbara nevű lignitbányát tekintette meg. Itt nyáron 10, télen 80 munkást foglalkoztattak. Az évi 28 ezer mázsa lignit Balassagyarmaton talált piacra.

A szomszédos Éva nevű bánya, mivel szenének nem volt keletje, csak két munkást foglalkoztatott. Szeptember 20-án már Balassagyarmaton vállalkozókkal tárgyalt, akik arról panaszkodtak, hogy a földbirtokos nem engedélyezi a kutatásokat. Szeptember 22-én még megtekintette Szendehelyen a Mescha András tulajdonában levő András Július és Kunigunda védnevű „vaskőbányákat”, ahol a kutatás szünetelt. A nógrádi bányák meglátogatása után szeptember 26-án tért vissza Besztercebányára Pongrácz Ernő bányakapitány, ahol megfogalmazta azt a jelentését, ami a mai kutatóik « hasznos tájékoztatót ad a bányászat korai időszakáról.

— szí.—

8 NÓGRÁD - 1980. május 23., vasárnap