Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

Kassák Lajos: Régi májusok Május elsejét, a munkásosz­tály nagy nemzetközi ünnepét minden évben felszabadultan üljük meg. Azelső 1890-es ün­nep óta nem mindig volt ez így, nemegyszer áldozatokat követelt a megemlékezés. Az ünnep módja maga is tük­rözte. hogyan küzdi ki jogait a munkásság, hogy aztán a hatalmat is kivívja magának. Ezt a folyamatot tükrözik a régi május elsejék szemta­núinak emlékei, a korabeli újságcikkek, dokumentum­részletek. 1890. A május 1-re előkészített munkásünnep méltóságtelje­sen megtartott, a munkásgyű­lés nagyszerűen végbement, és most a meglepetés, bámu­lás benyomása alatt áll min­denki, ki a megtörtént dol­goknak tanúja volt. Nagy­szerű volt a részvétel, nagy­szerű a munkások higgadt, komoly és önérzetes maga­tartása és mindez még a leg­merészebb várakozást is fe­lülmúlta. Örömmel konsta­táljuk, hogy a munkásosz*ály érettségének oly bizonyítékát szolgáltatta, hogy ellenfelei tájékozatlanul és bámulva állnak a végbement tények előtt. A végbement imponáló tüntetés még arról is tesz ör­vendetes tanúságot, hogy a munkásosztály a munkaidő megrövidítésének szükséges voltát felismerte és a nyolc órai normális munkanapnak behozatalát elodázhatatlan- nak találja. * . (Népszava, 1890. május 4). 1894. 1894: Hódmezővásárhely. Május egyre készül a nép, jó vezérük Szántó Kovács. Jön a csendőrkülönítmény: elviszik a jó Szántó Kovácsot! Bilincselve! Városháza kapuja zárva, harsogja vagy ezer ember, mun­kás, paraszt, öreg ifjú: — Vezérünket, az ártatlant, adják ki rögtöni Döngetik a bezárt kaput kővel, bottal. Futva jön két csendőrosztag! Fegyver dördül, sok a halott. Vér-iszapos a Városházatér! Rendeletet diktál Pesten Bánffy báró miniszterelnök: „Statárium lesz a törvény az egész magyar Alföldön”.. (Barta Lajos: Májusok em­léke). Kemény volt ez a város, kemény, mint az utcák grá­nitja, mely lábuk alatt dön­gölt. * Szent Margit szigete ősrégi, gyönyörű kert a Duna köze­pén. Azelőtt belépti díjat fi­zetett, aki ide akart jönni. Csak a gazdagok jártak ide. Proliból csak az. akinek mint szolga, kocsis, pincér, kertész, vagy konyhai munkás akadt itt dolga. Ma a gyerekeké a sziget. ..Minden a mienk” — ki áltja feléjük a vörös transz­parens. S felnőttek ezen a na­pon nem jöhettek a szigetre Csak, ha gyerekkel jönnek. Vörös zászlódíszben a vá­ros. Vörös diadalívek, vörös árbocokon lobognak a zász­lók. Újonnan mázolt villamos- kocsikon hirdeti az írás: „Vi­lág proletárjai, egyesüljetek!” és jókedvűen fut délután a villamos a Hűvösvölgybe, a Városligetbe. (Lengyel József: Visegrádi utca). 1938. Zsigmond Ede: Május Bár nyüzsögnek sápadt árnyak: szolgaságot prédikálnak harsogó kísértetek, ne félj, víg dalt énekelj el, hirdesd aztán tiszta fejjel, amit én is hirdetek: Jobb, ha a szó szabad szárnyon kiröpülhet, s a világon eszmévé magasztosul, mintha börtöntöltelékké szennyeződik, s rejt örökki érdeket, bűnt aljasul. Jobb, ha a szem messze ellát s nem gátolja' átkos cellák köde, sűrű és setét: szebb a szemnek tisztaHükre, mint gáládul. Szemlesütve élni állat életét. Jobb, ha járunk magunk útján és győzvén vagy tőrbefutván, míg e földön megvagyunk, vagyunk, harcunk, küldetésünk nem feledve, küzdve élünk! és nem alázzuk meg magunk! 1912. Nagyváradon piros volt a májusi ünnep. A süvöltő, gyilkos golyó kipattant, s le- ' terített egy jóra való, derék embert. Kik öltek? A nyomorult lá­zongó szocialisták? Dehogyis ők! A kérges kezű munkás­emberek egy-két pohár sört ittak,, egy-két beszédet meg­hallgattak, elábrándoztak a jövendőn, mikor majd a mun. káé lesz a becsület, s énekel­ték a Marseilladse-t, mely bi­zony isten meghatóbb és vért hevítőbb azzal a szöveggel, amivel a derék, hívő mun­kásemberek éneklik. Aztán szétoszoltak, s elpihentek a szocialisták. Vérengző gondo­lata nem volt egynek se. Má­jus elsején nem a szociálde­mokrácia szomjúzott rá a tüdőből ömlő vérre, hanem — a kaszinó . . . . . .május első napján tör­tént a lovaglás emberölés, május elsején, mikor a fel­tartóztathatatlan, egyre erő­södő, új, becsületesebb vilá­got akaró szellem ünnepel. Intés és jel ez. Tisztelt lova- gias osztályuralom, a munká­nak és világosságnak lobogó­ja körül a tábor egyre na­gyobb. Közeledik az új vi­lág, melyben a munka és vi­lágosság kormányoznak. Eb­ben a világban egy derék embert, egy ártatlan embert nem ölnek majd meg lovagiasan. Ideje lesz már magatokba szállni, ó. elfo­gultság, sötétségnek, önzés­nek és babonának emberei! (Ady Endre: Lovagias em­berölés május elsején). 1919. Hetek óta tanakodnak a polgárok: „Három napig se tarthatják már magukat”. „Az antant . . . jön az an­tant . . .” S mégis! Vörös diadalkapuk, vörös zászlók, vörös transzparensek. 1919, május elseje: Dübörögnek á léptek . . . Üresek a házak, az abla­kok zárva. Vagy barát vagy, és a tömegben haladsz, vagy ellenség, s nem lobogtatsz kendőt az ablakból. ötszázezer ember, kétszer ötszázezer kemény, hadi, fosz­lós cipője csattog és dübörög a váró* gránit utcáin. A grá­niton, «mit a munkások rak­tak, a grániton, amit a mun­kásvér öntözött. Munkások, asszonyok, kato- nák^ gyerekek. Aztán jönnek, akiknek a lába ottmaradt va­lahol Grodeknél, vagy Belg- rádnál, az Uzsoki-szorosban, vagy a Piavénél. Gránát tép­te le ezeket a lábakat, má­sok lába meg elfagyott, mert papírtalpú cipőt szállítottak a hadimilliomosok. Jöttek. Mind. Komolyan, komoran l . . 1942. Í942. május 1. nehéz hely­zetben találja a magyar né­pet. Az országban idegen hó­dító áll. Szövetségesnek ne­vezi magát és az országból minden elmozdithatót kihord és fiainkat messze idegenbe viszi ágyútölteléknek, hogy az 6 vérükkel hosszabbítsa meg rémuralmát . . . Nemzeti kormányt kell az ország élére állítani, amely az egész nemzet érdekeit kép­viseli és megvalósítja a ma­gyar nép követeléseit. Egy katonát sem Hitlernek! Ki a háromhatalmi szövet­ségből! Békét, kenyeret! Független, szabad, demok­ratikus Magyarországot! Kommunisták Magyaror­szági Pártja Budapest, 1942. április 25. 1945. Negyedszázad óta nem lá­tott Budapest olyan páratlan arányú tömegmegmozdulást, mint 1945 május elsején. 1919. óta így még nem ünnepelt a főváros . . . A munkásság nagy ünne­pén fölvonult százezrek foga­dalmat tettek, hogy „az ed­digieknél is keményebb fe­gyelemmel, harcosabb el­szántsággal fognak dolgozni az ország újjáépítésén”. (Szabad Nép, 1945. májusi.) 1957. Több százezer budapesti la­kos vonult ma délelőtt a bo- rongós időben is a Hősök teré­re, a Magyar Szocialista Mun­káspárt május ejsejel nagy­gyűlésére, hogy, meghallgassa a párt szavát a holnap teendői­ről Eljöttek a budapesti mun­kások, fiatalok, értelmiségiek, százezrek, akiket a Szabad Európa, az Amerika Hangja fél esztendeje azzal rágalmaz, hogy idegen .tőlük a kommu­nizmus eszméje, hogy megta­gadták a szocializmust. Azt a pártot éltették, amely fe­lett népünk ellenségei fél esztendővel ezelőtt már a ha­lálharangot vélték megkon- dítani. A hazudozók és, aki­ket ámítottak, most láthatták az ellenforradalmon győze­delmeskedő nép nagy és szép ünnepét. (Népszabadság. 1957. május 1., rendkívüli kiadás). Májusi ihlet Messziről jöttem, s ők azt mondták, maradj velünk, pajtás házuk kapujában álltak, vígan, szomszéd szomszéddal s láthatták a feladatot, mit teljesítenem kell vörösen lobogó zászlót vittem a tömeg előtt. Munkások és parasztok vándoroltak az utakon csapongóit a szél, s a messzeségben kertek virultak ki szembe jött velünk, hihette, a zengő időben i ölni és gyújtogatni indulunk egy világ ellen. S lépkedtünk harag nélkül, csak azért, hogy felmutassuk igaz szívünket fájdalmaival, reményeivel hogy világgá énekeljük májusi ünnepünket mely belőlünk sarjadt, s' megmutatja arcunk'redöit. Ö, hát kicsodák a mi hű barátaink, daloltuk gyertek velünk mind, hogy újjá építsük a világot s mentünk, mentünk távoli jelek fényintése felé trombiták szóltak s az égen aranyvitorlák ringtak. Csanódy Dános: Emlékezés egy régi reggelre Pattogatott-kukorica reggel, fehér napfény ugrál o falon, oly ütemre, ahogy a lomb hajlik a friss szélben túl az ablakon; marhabőgés a szomszéd istálló falai közt, kakasszó a kert szemétdombján, porhanyója málló, mint az avar, az érett dohány; kút csikordul, megcsobban a mély víz, csorog vissza a lukas vödör, zománclavór szélére a vas-íz rárakódik, mos^kodok, számra ízlelni kezem vizet söpör — pattogatott-kukorica reggel ráköszön a lombra méh-sereggel reggelire fölforrt már a tej; a tehén is már a legelőn; nyújtózkodok, s nem tudom honnan jön: pattog villamos-szikrás sereggel egész testem eltöltő erőm. Simon István: # A munka azért készül Lehet-e munka végül valami kicsike piszok nélkül, mely kezedet nem keni be? Hisz annak is ezért van a keze annyiszor ’ a fölmosófazékban, ki gangot mos, súrol. Amit megfogsz, nem engedelmes, mert az is visszafog és dühében beszennyez; így áll hát a dolog. A munka azért készül, s tudja, ki nekilát, hogy általa szépül, tisztább lesz a világ. Ha félted tisztaságod, és magadat ezért mindenből kivágod, az életed mit ér? A tisztasághoz, látod, s azokhoz nincs közöd, kik szépítik a világot, s azoknál nem vagy te se több, kik kényeskedve húznak lábukra baromi híg sár ellen sárt papucsnak de tiszták, azt hiszik. aaaawaaaaaai Hegedűs Géza: Májusi magánügyeim A _ ", akkor ün­Az ünnep nep, haegv. ben magánügy is: emlékek és saját érzelmek hordozója. A magánügyek és magánemlé­kek akkor emelkednek ün­neppé, ha oly sok ember ma­gánügye, hogy már a mennyi­ség minőségi változásában közüggyé vagy Arany Jártos kifejezésével „éltető eszmévé finomult”. Ilyenek a szívsze­ri nt átélt vallási ünnepek is, hiszen például a karácsony minden családnak ünnepe. Március 15. vagy április 4. nálunk mindenkinek a sza­badság, illetve a végre elér­kező felszabadulás magánem­lékeit idézi. És éppen ez az ünnep lényege: kinek-kinek külön és mindenkinek együtt De hát van e széles e világ­ban (ami jelenti a mi szűkebb magyar hazánkat, ami 'tágabb európai hazánkat és a legtá­gabb földfelszíni hazánkat), akinek ne volnának egyszer­re történelmi emlékei és saját emlékei május elsejéről? Hogy május elseje miért pontosan május elsején van? Erről értekezést írhat a tör­ténész, idézve a hajdani itá­8 NÓGRAD - 1980. liai — pontosabban luccai — takácssztrájkot, vagy egy ké­sőbbi angol vérengzést, amely éppen május elsején volt; idézhetné a II. Internacioná- lé határozatát a francia for­radalom 100 éves évforduló­ján 1889-ben, amely éppen ezekre az emlékekre hivat­kozva május elsejét jelölte meg- a munkásság és a mun­ka ünnepének. Említhetnők azt is, hogy éppen ennek a munkásmozgalmi határozat­nak a folytán kereken 90 év­vel ezelőtt ünnepelte először a proletariátus és a vele ro­konszenvező haladó emberi­ség világszerte is, minálunk is azt a hitet, amelyet egy ké­sőbbi mozgalmi induló így fo­galmazott meg: „A munkáso­ké a jövő”. De a néprajz tu­dósa azt is tudja, hogy má­jus elseje sokkal régebbi nép­ünnep, bizonyára pogány ta­vaszi szertartások emiékeit folytatja. A májusfák, a má­jus elsejei eszem-iszomok a szabadban, a majálisok mind a természet feltámadását és az emberi reményeket fejez­ték ki. Május elseje mérhe­tetlen idők óta az életöröm ünnepe. A hajdan népszerű csütörtök operettsl áger, amely szerint Virágzó május elsején Ő kert, hogy átöleljem én, . . vagy az egykori rezesbandák, amelyek május elsejének haj­nalán jókedvre ébresztették a városok és falvak lakóit; vagy a feldíszített májusfák a ker­tekben és a kis házak előtt, ugyanolyan előzményei vol­tak a munkásság nemzetközi ünnepének, mint a réghajda- , ni luccai takácsmozgalom vagy a múlt századbeli ang­liai sortűz a felvonuló mun­kásokra. fis íme most már világszer­te kilencvenegyedszer tér, vissza ünnepként ez a tava­szi nap. Méghozzá úgy, hogy alig-alig akadhat ember, fő­leg Európában, akinek egyik-másik május elseje ne volna a legszemélyesebb él­ménye. És éppen ezek a na­gyon személyes emlékek te­szik annyira közüggyé ezt a szükség szerint mindig heje- hujás és mégis egyszerre ben- sőséggel és pátosszal teljes ünnepet. Az én számomra többszö­rösen is felejthetetlen ma. gánügy. Akkor kezdődött, amikor hétéves kisfiúként vidéki — nagyváradi — gyer­mekkorom köréből 1919 ele­jén egyszerre csak budapesti lakos lettem, és új iskolám tanulótársaival együtt felvo­nultam azon a történelmi napon: a mi Tanácsköztársa­ságunk feledhetetlen május elsejéjén. Azt hiszem, itt kezdődött politikai fejlődé­sem . . de itt váltam egy­szeriben nagyfiúvá hiszen hazajövet eltévedtem a még ismeretlen nagyvárosban, és néníktől-bácsiktól kérdezős­ködve mégis hazataláltam. Attól kezdve volt szabad egyedül iskolába mennem, hiszen egyedül is hazatalál­tam. Hát ez talán nem ma­gánügy? Ez nem magánem­lék? És vajon nem érezhe- tem közügynek, hogy ettől kezdve hitték el szüleim, hogy alkalmas vagyok a ki­séret nélküli iskolábajárás- ra? Nekem a május elseje azóta is az elme érettségé­nek az ünnepe. Azután na­gyon sok év múlva, már egyetemi hallgatóként és egy módos polgárcsalád gyerme­keként elméleti meggondolá­sok folytán beléptem a Szo­ciáldemokrata Pártba, miköz­ben személyes jóbarátságban voltam az illegális Kommu­nista Párt olyan, később tör­ténelmi. alakokká váló fősze­replőivel, mint Ságvári End­ri (padszomszédom az egye­temen) és Rajk Laci (aki két évvel járt fölöttem, mint ma­gyar—francia szakos böl­csész). ők óvtak, nehogy ille­gális kommunista legyek, sze­rintük az. írói alkatú ember nem való illegális munkára, mert verseiben-prózáiban ki­fecsegi a titkokat ők beszél­tek rá, hogy legyek szociálde­mokrata, éppen odaillek bal- szárnybéli értelmiséginek. De feledhetetlen, ahogy mint már szociáldemokrata párt­napi előadó, aki különböző peremkerületi alapszervek­nél beszél hol Dózsa György­ről, hol a Martinovics-moz- galomról, hol meg 1848-ról, fehér ingben és piros nyak­kendővel felvonulok a mun­kások — elvtársaim! — kö­zött. . . És azután a legnyomasz­tóbb május elseje: 1945. Én a gunskircheni koncentráci­ós tábor poklában voltam. Tudtam, hogy otthon a ha­zám már szabad, tudtam, hogy otthon örömünnepet ül­nek, de én még mindig a fa­sizmus fogságában szorong­hattam, hogy másnap élek-e még? Hiszen csak május 5- én szabadultam fel. Az a vi­dék volt a legeslegvégsőbb nácimenedék: május ötödi­kén ott találkozott a szovjet és az amerikai felszabadító. Micsoda május elseje .volt az! Remény és halálfélelem, a győzelem tudata és a pusz­tulás lehetősége, az öröm és a rémület együtt és elvá­laszthatatlanul, Aki ott — Mauthausenben vagy Guns- kirchenben — élte át azt a május elsejét, az tudja, hogy mindig két lehetőség áll az ember és az emberiség előtt: a jó és a rossz. De hát a történelem dön­tött: jött a szabadság, a fa­sizmus összeomlott, és 9‘ére vége volt a háborúnak is. És a következő május el­sején — 1946-ban — már úgy hozta a történelem, hogy én a budapesti városházán kom­munista „tanácsos úr”-ként egy hivatali osztály élén vo­nultam fel. Közvetlen előt­tem ment a szűcsök és szőr­mekészítők csoportja, húzván magukkal egy kocsit, ame­lyen egy óriási műmedve ült; énnekem pedig az a képtelen jelszó jutott az eszembe er­ről: „Medvét minden dolgo­zónak!” És a jókedvű felvo­nulók, akik akkor éppen az én „beosztottjaim” voltak, ve­lem együtt lelkesen kiáltot­ták ezt a vidám ostobaságot. És hadd idézzek mjég két olyan május elsejét, amely a legszemélyesebb magánél­ményem. 1948-ban — a sza­badságharc centenáriumán, amikor március tizenötödi­kén Sátoraljaújhelyen ott mondottam ünnepi beszédet, ahol Kossuth Lajos először szólalt fel — május elsején pedagógiai múltam leggvö- nyörűbb emlékeként a NÉ- KOSZ-szal vonultam fel melynek „központi tanára', vagyis olyan pedagógiai ve­zetője voltán» és egyszerre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom