Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)

1980-05-17 / 114. szám

Hangszóró mellett Vonalvégen vagyunk "..Mármint a sportban, leg- elsőbb is a tömegsportban; ha a nemzetközi összevetése­ket vállaljuk. És vállaljuk, bizonyíték erre nem is egy olyan rádióműsor, riport, vi­ta, elemzés, közönségszavaz- tatós, telefonszolgálati véle­ményrögzítés, amellyel a kö­zeli múlt műsoraiban talál­kozhattunk. És éppen ' itt a megfelelő alkalom arra is, hogy egyetértésünket kifejez­zük egy, a 1 rádiókritikát érin­tő kérdésében. Nemrégiben közölte egyik lapunk vélemé­nyét erről a Rádióújság, ér­demes újra felidézni: „Van óbban valami méltánytalan, sőt jócskán igazságtalan, hoqy a rádió tudományos hírszol - gáltató, népszerűsítő, gya­korlati ismereteket terjesztő mégoly színvonalas . műsorai oly ritkán, s oly kevés vissz- hangot kapnak a sajtóban, és egyéb publikációban. Mint­ha csak a művészi produktu­mot tekintenénk a rádió sa­játjának.’’ Pedig, ha meggondoljuk, éppenhogy a „nem művészi” indítású-szándékú, a legszé­lesebb hallgatóságot a leg­közvetlenebbül érintő mű­sorok jellemzik főként a rádiót. Ilyen lehet az a tö­rekvés, is, amely mostaná­ban több-kevesebb rend­szerességgel, ám annál na­gyabb apparátus közreműkö­désével „járja körül” a sport, a tömeg- és minőségi sport hazai berkeit, s mindazt a feszítő gondot, amely mos­tanában, különös tekintettel a közelgő -moszkvai olimipára gondolva, talán a korábbiak­nál is fontosabb lehet. Az elmúlt héten például az evezés és a kerékpározás, na, és természetesen a foci ke­rült 'terítékre egy kétórás műsor keretében (Sportvilág). Alkalma volt a hallgatónak az elképedésre, vérmérséklete szerint esetleg elszörnyűlkö- désre, megdöbbenésre. Hogy a kerékpársport az „abszo­lút mostoha” ágak között szerepel, az persze senkit nem lephetett meg, de azon már igazán érdemes volt (leg­alább) elgondolkodni, hogy a hazai élgárda, más szóval azok, akik alá ötvenezer fo­rintba kerülő gépet ad a szakvezetés — megelégszik a hazai körülmények között ér­tékelhető eredményekkel (leg­feljebb a bányászbéka jut az ember eszébe még ily módon az egész sportág, amely pél­dául NDK-ban a leghajtó- sabbak között szerepel, a tú­ra-kerékpározás irányába „fejlődik”. Az evezéssel sem állunk sokkal jobban, mint kiderült, jó, könnyű, kor­szerű csónakot csak azok kapnak (nagyon kevesen), akik már nyertek valamilyen nagy versenyen.. De addig és ott ladiknehéz hajóikban hajtanak. Az utánpótlással is baj van. nemkülönben a fel­neveltek megtartásával. de hát mivel nincs? — kérdezhe­ti a hallgató ezeket, a műso­rokat, lapokban megjelenő sorokat, felméréseket, jelen­téseket, szociológiai tanulmá­nyokat figyelve. Az aranyjelvényes mozga­lom —, hogy csak a tömeg­sportot említsük — szép si­kereket hozott, folytatásaként újabb tömegeseményéket rendeznek, de ezzel kipipálni valamit is alighanem „abszo­lút rövidlátás lenne”. Pedig éppen azért kell tisztábban látnunk másoknál, mert a vo­nalvégén állunk. A sor vé­gén „haladunk” s így az él­mezőnyhöz való felzárkózá­sig jó messzire kell néznünk, s nem csaik néznünk — lát­nunk is. Éppen ezekben a kérdésekben segít a rádió (már amennyit a gondolkod- tatás segítségnek számít) az említett műsorok sugárzásá­val. A felvállalás érződik va­lamennyi társadalmi kérdés­hez kapcsolódásában, de hát, „mi van ebben”, mond­hatja az elkényeztetett hall­gató”, ezt szoktuk meg tő­le...” A héten a Vonalvég (lpper Pál fiatal műsora) „tűzte na­pirendre” a kérdést: mi újság a sport berkei környékén Moszkvában, Berlinben és New Yorkban? Az NDK-ból Fikár László, Földvári Géza Moszkvából, míg Kulcsár István, az Egyesült Államok­ból válaszolt a vonal végén a sporttárgyú kérdések özö- nére, amelyek a legszélesebb skálán pásztázták ezt a so­kakat érdeklő, legalább fi­gyelemre méltatott területet. A sportról, a tömegsport és a minőségi sport, a profisport •kölcsönhatásairól ezúttal több szó esett, mint a közelgő olimpiáról, amely egészen más forrásból táplálva, saj­nos, a napi politikai hírek örökzöld témájává „nőtte ki magát”. Az összehasonlí­tásokra szokták mondani, hogy nagyon relatív értékű­ek (lásd: dollár és forint, vagy font) itt mégis elkerül­hetetlen volt az állandó visz- szacsatolás a kérdésekben és a válaszokban is a hazai kö­rülményekre. Így helyes. Más­ból ugyanis nem lehet kiin­dulni, mint a hazai gyakorlat­ból, legyen az akármilyen, s legyen szó a tömegsport irán­ti órási érdeklődésről mind­három országban (USA: a la­kosság 47 százaléka sportol rendszeresen), vagy a létesít­mények tömeges építéséről (NDK), az egész lakosságot megmozgató spartakiádok hasznáról (az NDK olimpi­konjainak 80 százaléka a spartakiádokon került a fi­gyelem középpontj ába!), vagy a tabukórdésekről. a sportállásokról, amelyekről megtudhattuk egyebek között azt is, hogy a Szovjetunióban kizárólag ilyen formában lé­teznek: a sportoló valamelyik főiskolán, technikumon, egye­temen tanulhat tovább, vagy akár a győzelempénzekről, amelyek már a nevükben is kifejeznek valami egészen „magyartalan” dolgot. Neve­zetesen, hogy a győzelem után járó jutalom. Hol va­gyunk mi ettől? A vonalvé­gen. ezért aligha halijuk, amit az élen beszélnek Heming- wayről. aki azt állította: a sport az éleire tanít. Elmondom mind a tréfát..." József Attila-emlékműsor a munkás kulturális heteken József Attila-emlékműsort ben elénk állítani, a harcos, Vállalt feladatát maximálisan mostanában széltében-hosszá- ban lehetett hallani, s mint­hogy a hivatásos és ön tévé-' kény művészek, művészeti cso­portok programjai elkészültek, bizonyára még hónapokig ta­közéleti embernek a másik teljesíti. Lágyan, „óvatosan” oldalát megmutatni. Szerkesz­tése jelesül alkalmas arra, hogy gazdagítsa József Attilá­val kapcsolatos ismereteinket, s hozzásegítsen a tanköny­lálkozhatunk ilyen előadások- veknél életszerűbb, valóságo­kal. Ismeretterjesztő progra­mot szerkesztett Molnár Ernő, a salgótarjáni öblösüveggyár TEMPRESS Játékszínének ve­zetője, keresztmetszet jellegűt, erőteljes művészi ihletéssel a balassagyarmati művelődési központ Madách Imre Irodal- im Színpada, mely ezért a produkciójáért egyébként az országos minősítőn a legma­gasabb fokozatot érdemelte ki A harmadik salgótarjáni munkás kulturális hetek alatt a megyeszékhely üze­meiben, valamint az If­júsági és Művelődési Ház­ban két hivatásos művész, Dé­vai Nagy Kamilla és Mohai Gábor szerepelt. Az előadóest „megálmodója’ Mohai Gábor, aki az „Elmondom mind ások tréfát...” című műsort Jó­zsef Attila szerelmi költésze­téből és levelezéséből állítot­ta össze. Célja tehát ereden­dően nem az volt, hogy át­fogó József- Attila-képet ad­sabb költői portré kialakításá­hoz. . Az előadóest egyébként két évvel ezelőtt született, s a cím az Olyan bolond vagyok című versből való. Mohai Gábor, aki rendkívül szép orgánum­mal, bársonyos, lírai akuszti­kájú hanggal rendelkezik, olyan társat keresett az össze­állításhoz, ki zeneileg tudja felerősíteni a szavakban, mon­datokban feszülő érzelmi tar­talmakat, teljességgel azono­sulni képes a feladattal. Ezt a társat Dévai Nagy Kamilla előadóművészben találta meg. Az itthon és a világ számos országában sikerrel szerepelt fiatal énekesnő zenei anyagot párosított az előadóesthez, s hogy milyen leleménnyel és hozzáértéssel, azt egyértelmű-- en bizonyítja az előadás taps­viharos fogadtatása. Az előb­bit egyébként még az is bi­zonyítja, melyet maguk a művészek meséltek el, hogy jón a hallgatóságnak, temati- amikor Mohai elküldte Dévai­kus rendben idézze fel a költő teljes alakját, aki egyként szerzője A tömeg, a Munká­sok, a Már kétmilliárd em­ber kötöz itt... című versek­nek, meg a Lidi nénémnek öccse itt..., a Klárisok, a Fló­ra és egyéb szerelmes költe­ményeknek. Mohai Gábör a szerető, a szerelmes, a magá­nyos, a megértő emberi-asz- szonyi társra vágyó költő alak­nak összeállítását és zenei „ki­egészítést” kért, majd kapptt, megbeszélve a végzett munkát ujjongva döbbentek rá: mi­nimális eltéréssel mind a ket­ten ugyanoda képzelték el a zenei részeket, ahová a má­sik. A valamivel több mint hat­vanperces előadás zömmel a szavaló Mohai Gábor vállán nyugszik. Körülbelül húsz ját kívánja minél erőteljeseb- perc kivételével övé a szó. kezd, s a csend tökéletes be­álltával fokozatosan telítődik előadása érzelemmel, gondo­lattal. A versek mellett szé­pen mond prózát is; a Vágó Mártához Londonba írott le­vélrészietekből egy nagy szere­lem, egy felelősen gondolkodó ember életszemlélete bontako­zik be. A legfeledhetetlenebbet a Nagyon fáj című vers el­mondásával nyújtja. Olyan hatást ér el, amilyet a leg­nagyobbak is ritkán tudnak: valósággal beleborzong a fáj­dalom, a kiszolgáltatottság fel­idézésébe az ember. Dévai Nagy Kamilla gitár­kísérettel előadott dalai ket­tős funkciót teljesítenek: ze­nei aláfestésül, hangulati kie­gészítő elemül szolgálnak, ugyanakkor önálló, sajátos él­ményként hatnak. Művészete népzenei kultúránk kincseire épül, abból nyeri elapadha- tatlan forrását. Ezt a stílust kitűnően alkalmazza a meg­zenésített versekre is, ami ar­ra utal, hogy ténylegesen vé­révé vált a népzene. A Mohai—Dévai „duó” Jó­zsef Attila-emlékműsorával érett művészi teljesítményt mutatott fel, s hallgatóságát emlékezetes élményben ré­szesítette. Öröm volt látni, hallani őket. Csupán azt saj­nálhatjuk, hogy ez a remek összeállítás, ez a megragadó műsor — hiába volt végül is öt előadása — olyan kevesek­hez jutott el a munkás kul­turális hetek idején. Ennek okairól azonban — mert nem­csak érdemes, hanem mulaszt- hatatlan kötelességünk — ké­sőbb szólunk. (ok) Harmincéves a nagybátonyi szakmunkásképző A nagybátonyi 209. Zsinkó Vilmos Ipari j munkásképző Intézet ünnepli fennállásának (T. Pataki) Maty ó népművészet — Balassagyarmaton Matyó népművészet cím­mel május 23-án kiállítást nyitnak Balassagyarmaton, a Palóc Múzeumban- A tárlatot a miskolci Herman Ottó Mú­zeum anyagából dr- Fügedi Márta és Viga Gyula rendezi­A közelgő kiállítás kapcsán nem árt néhány szót szőni arról a törekvésről, amely­nek jegyében a Nógrád me­gyei Múzeumok Igazgatósága már hosszabb idő óta a nyá­ri időszakban rangos múzeu­mi tárlatokkal szolgál első­sorban Salgótarján közönsé­gének, fehasználva más mú­zeumi szervezetekkel, illetve múzeumokkal kialakult — és alakuló — gyümölcsöző kap­csolatait- Természetesen, ezek a kapcsolatok igen sokirá- nyúak- Egyaránt szolgálják mindenekelőtt a tudomá­nyos eszmecserét, de hasz­nuk a nógrádi közönség számára is nyilvánvaló, amjtnt azt a kiállítások sora is igazolja. Ugyanakkor mó­dot nyújtanak arra. hogy a nógrádi múzeumi gyűjtemé­nyek — vagy azok részletei­nek — bemutatása által jó hírünket elvigyék más or­szágrészek közönsége számá­ra­Milyen múzeumi kiállítá­sokról van szó? Az elsőt Palóc szőttesek címmel 1976-ban rendezték meg Salgótarjánban, a me­gyei József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. Nógrád megye reprezentatív kiállítóhelyén- Ez a gazdag tárlat Borsod—Abauj—Zemp­lén, Heves és Nógrád megye sokrétű szőttesanyagából adott igen szines. tudomá­nyos gonddal összeállított vá­logatást- A kiállítás méltán aratott sikert a megyeszék­hely közönsége körében, hi­szen ilyen jellegű gyűjte­ményt ezúttal láthatott elő­ször. A következő nyáron, 1977- ben Kalocsai népművészet címmel nyitottak tárlatot ugyancsak Salgótarjánban, a megyei művelődési központ­ban- Ezt már várta is a kö­zönség, az előző évi kiállítás sikere nyomán. Erről a gyűj­teményről is elismeréssel szólhatunk, annak idején bő terjedelemben méltattuk is­Az 1978-as várt. kiállítás a nógrádi megyeszékhelyen a megyei múzeumokon kívül álló okból elmaradt- Annál gazdagabb volt viszont 1979- ben a Palóc pásztorművészet című tárlat, amelyet Salgó­tarjánban, az SZMT székhá­zában rendeztek meg, s amely a tavalyi nyár egyik emléke­zetes kulturális eseményének bizonyult­Mint már többször hírül adtuk, a Munkásmozgalmi Múzeum jelenleg az új mú­zeumba való költözködésre készül, amely Salgótarjánban az idei múzeumi és műemlé­ki hónapra készül el- Az elő­készületek intenzív szaka­szukba jutottak. így ezen a nyáron a soron következő tár­lat salgótarjáni bemutatásá­ra nincsen mód- Ezért idén a Matyó népművészet című ki­állítást Balassagyarmaton nyitják meg- Reméljük azon­ban hogy azok. akik Salgó­tarjánban számítanak a tár­latra, a Palóc Múzeumban is felkeresik azt, hiszen Balas­sagyarmat nincs messze a megyeszékhelytől s a kiállí­tás megtekintése a salgótar­jániak számára is. emlékeze­tes hétvégi nyári programot jelenthet. Fügedi Márta és Viga Gyu­la a kiállításhoz készült ka­talógusban tömören összefog­lalja a matyókra vonatkozó tudnivalókat- Mint írjákf „Matyóknak a Eorsod megye déli részén fekvő Mezőkövesd lakóit és a szomszsédos Tárd es Szentistván népét nevezik. A matyó néprajzi csoportot elsősorban színpompás vise­letéről és színes, szabadraj- ■zú hímzéséről ismerik or­szágszerte-” Ez a tájegység Nógrád közelében sokak szá­mára ismert. Ennek ellenére a kiállításon bemutatandó gazdag anyag emlékezetes él­ményt kínál­(te) számú Szak­most har­mincéves évfordulóját. A többhónapos rendezvénysoro­zat február elején — összekap­csolódva a névadó, a spanyol köztársaságért vívott harcok­ban mártírhalált halt Ifjúmun­kás születésének évfordulójá­val — ünnepélyes megnyitó­—, hogy ezen a házi verse­nyen választják ki azokat a tanulókat, akik egy évvel ké­sőbb részt vehetnek a megyei, illetve az országos szakmai mérkőzéseken. Ily módon több idő jut a tanulók felkészülésé­re, s nagyobb lehetőséggel in­dulhatnak a versenyeken a nagybátonyi növendékek. A Jubiláló nagybátonyi inté­val és emléktábla megkoszo- zet 1983-ig vájárképzőként mű­rúzásával kezdődött. A ké­sőbbiekben az iskola politikai és tömegszervezeti vezetésének tervei alapján sportversenye­ket és tanulmányi vetélkedő­ket szerveztek, melyek ezekben a napokban záródnak. Osztály­bajnokságot rendeztek — lá­ködött, s egészen 1967-ig bo­csátott ki falai közül bányász szakmunkásokat. A megye ipa­ri szerkezetének átalakulásával az intézmény ipari szakmunká­sokat képez, összesen hat szakrnában. Jelenleg 391 ta­nuló igyekszik elsajátítani vá­NÓGRÁD - 1980. május 17., szombat téséért kapják, az elkövetke­zőkben — évente egy-kettő — azok, akik a KISZ-munka fej­lesztését eredményesen, segí­tik elő. Egyébként örvende­tes tény: az intézmény KISZ- bizottsága jő munkájáért el­nyerte a KISZ kb dicsérő ok­levelét. A harmincéves intézmény idei tanévének utolsó hetei még több érdekes, értékes ren­dezvényt tartogatnak. Május 31-én a mai diákok az egyko­ri tanulókkal — akik közül számosán már vezetők, szak­májuk kiválóságai — találkoz­nak, s elbeszélgetnek az in­tézetben töltött élményekről, tapasztalatokról. Ugyanezen a napon a tízesztendős múltra visszatekintő énekkar ad kon­certet, s a hangversenyen meg­hívottakként részt vesznek hajdani énekkarosok is. Itt hirdetik ki az osztályok közötti munkásmozgalmi és népdal- gyűj tő-pályázat eredményeit. A jubileumi tanévzáró ünne­pélyt június 17-én tartják. Ek­kor értékelik a Zsinkó Vilmos- napok rendezvényeit, adják ki a Zsinkó Vilmos-díjaka't, va­lamint jelentetik meg az in­tézet jubileumi évkönyvét. .I i ■ ■ Nem vitatkoztam vele, hi- gen, amikor — vagy tíz évvel-———-------- . — szén végeredményben igaza később — egyszer véletlenül volt. Néhány nap múlva be- találkoztunk az utcán. Boldo- jelentettem otthon, hogy sza- gan mutatta a gyerekei fény- kítottunk; anyám szeme csil- képét, és büszkén mesélte, nyoknak és fiúknak egyaránt lasztott mesterségének fogá­— kézilabdában, röplabdában és lövészetben, iskolai szintű versenyen mérkőztek egy­mással a versenyzők tollaslab­dában és asztaliteniszben, a kollégisták függőtekében. Pé­ter Tibor igazgatóhelyettes el­mondása szerint eredménye­sen zajlottak le a „Szakma Ki­váló Tanulója” és a közismereti tantárgyi versenyek. A máso­dik évfolyamosok vetélkedé­sének külön tétjét jelenti — immáron harmadik esztendeje sait. Az iskola vezetése ebben az esztendőben úgy döntött, hogy díjalapítással is ösztönzi az intézményben folyó oktató­nevelő munka színvonalának emelkedését. A Zsinkó Vilmos- díjat minden évben két-három tanuló kaphatja meg, olyan, aki diákévei alatt figyelemre méltó elméleti és gyakorlati tevékenységet . fejtett ki, je­leskedett a tanórán kívüli munkában is. A díjat a peda­gógusok célfeladatok teljesí­Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort (Regény) Azt hiszem, mindent tudott. Hogy anyám szólt-e mégis neki, vagy magától érzett meg ő is valamit az új idők sze­léből, s noha már hatvan el­múlt, volt annyi rugalmasság benne, hogy okosan szemet hunyjon a világ újmódi foly­tatása fölött — ezt már sosem fogom megtudni. Mindeneset­re ő is példásan alakította szerepét: a joviális család-- atyát, aki egy élet fárasztó munkája után pihenni tért, félreállt a fiatalok útjából, nem porol a holnappal, sőt már a mának is csupán sze­líd dörmögést, rosszalló fej- csóválásokat tartogat. Hanem bármi jól játsztais szerepét mindenikünk, Géza megérezhetett valamit az ott­honi légkör sűrűsödő nyo­másából, mert kis idő múltán erősen ritkította látogatásait nálunk. Hiába magyaráztam presszóban, megittunk egy ko- neki, hogy ez így feltűnő, a nyakot, aztán mentünk fel lógásán s apám fürdőszobából harsogó másnap reggeli ope­rettáriáin lemérhettem, mek­kora lelki nyomástól szaba­dultak meg. A kapcsolatunk persze foly­tatódott; de már nem a ré­gebbi intenzitással. Találkozá­saink ritkultak; néha két hét is eltelt, amíg egyeztetni tud­tuk az időnket. Most már mo­ziba, színházba, koncertra sem jártunk együtt; közös prog­ramjaink a lényegre szorít­koztak. Találkoztunk egy szüleim hiányolják, s mit mondjak, ha kérdik, mikor látják megint, csak vállát vo- nogatta, s azt válaszolta: ez aztán igazán az én gondom. Hiszen pontosan tudom, esze ágában sincs nősülni; ilyen­formán viszont, értsem meg, nincs szíve rá, hogy az egy szem lányuk sorsáért reszke­tő öreg szüléimben hiú re­ményeket ébresszen... Leg­egyszerűbb, ha szép lassan el­marad; szokjanak csak hozzá az öregek a gondolathoz... hozzájuk, vagy, ha a szülőket nem sikerült otthonról eltá- volítania, egyik jóbarátjához. A legutolsó találkát is ép­pen ezeri a címen mondta le: barátja megbetegedett, otthon nyomja az ágyat, s a szüleit sem tudja váratlanul fölug- rasztani a tévé mellől. Ma hát semmiképp nem megy; majd jelentkezik, ha a barátja meg­gyógyul. Ez volt az utolsó beszélge­tésünk; soha többé nem hí­vott. Asszony voltam már ré­hogy a nyolcéves fia máris sportszerűen úszik; tehetségét nyilván anyjától örökölte, aki valamikor ifjúsági bajnok volt pillangóban. Hát eddig. Az érdekes most jön; én, amíg együtt jártunk, nem szerettem ezt a fiút — most estem csak belé, akár a rossz színészek, mintegy „spátreakcióval”. Most kez­dett hiányozni, amikor már nem volt. Most ébredtem rá, hogy mégiscsak mit jelentett a közelsége — amikor már messzebb volt tőlem, mint a csillagok. Nehéz éveim következtek. Most már bántam, pokolian bántam, hogy odaadtam neki magam; a rámszakadt ször­nyű magányt nyilván köny- nyebb lett volna elviselnem, ha még leány vagyok. De a fölavatott test kínzón követe* lődzött; éjszakánként néha* párnám haraptam, annyira kellett volna valaki, aki rám­hajol és a karjába vesz. De senki, senki. (Folytatjuk) *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom