Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
NÖGRÁD Befejezéséhez közeledik a munkás kulturális hetek Volán-járatok május elsején A Volán 2. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy Salgótarjánban a május 1-1 ünnepi felvonulás — a felvonulás időszaka alatt — szükségessé teszi az autóbuszjáratok közlekedésének módosítását. Módosítások a Járatok közlekedésében. Helyi járat: ünnepi menetrend szerint közlekednek 7.00 óráig és 15.00 órától üzemzárásig. 7.00 órától a felvonulás kezdetéig járatsűrítés lesz az 5-ös és 8-as jelzésű vonalak kivételével 9.15 óráig, majd a felvonulás befejezésétől 15.00 óráig valamennyi vonalon. A 8-as vonalon a menetrendben meghirdetett járatokon felül 8.20 órakor is indul autóbusz. Helyközi járatok: ünnepi menetrend szerint közlekednek. Kérjük az utazóközönséget, hogy a menetrend szerinti járatok közül lehetőleg azokat vegyék igénybe, amelyek az útlezárás időpontja előtt beérkeznek Salgótarjánba. Mentesítő járatok indulnak Salgótarjánba. A menetrendben meghirdetett járatokon felül az alábbi helységekből indulnak rásegítő járatok a felvonulási ünnepélyre: Endrefalváról (Pilinyen át) 8.20, Szécsényfelfaluból 8.20, Karancs- ságról 8.30, Nógrádmegyerből 8.25, Sóshartyánból 8.30 Kisbárkányból (Nagybárkányon, Lucfalván át) 8.20, Litkéről (Egyházasgerge érintésével) 8.00, Karancsberény- ből 8.35, Karancslapujteről 8.40, Etes-Amália-telepről (Albert-telepi betöréssel) 8.30, Mátraszeléről (Mizserfa, Rákóczi-t. útirányon át) 8.10, Kazárról 8.35, Mátrano- vákról 8.25, Szilaspogonyból (Bel- ső-Zabaron át) 8.00, Ceredből 8.10, Salgóbányáról 8.30, Somoskőről 8.30, Somoskőújfalu th-ról 8.37 órakor. A felvonulás befejeztével az ünnepi menetrend szerinti járatokra a jelentkező utazási igényektől függően történik a rásegítő járatok indítása. A Magyar Vadászok Országos Szövetsége Nógrád megyei Intéző Bizottsága szombaton délelőtt Salgótarjánban, a megyei tanács nagytermében rendezte megyei küldött- közgyűlését. Az intéző bizottság, az ellenőrző és fegyelmi bizottsági ötéves munkájáról előre kiküldött írásos beszámolójához Albunovics Jánosnak, a megyei intéző bizottság titkárának megnyitója után Devcsics Miklós, a Nógrád megyei pártbizottság titkára, a MA VOSZ Nógrád megyei Intéző Bizottságának elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Az írásos előterjesztés és a szóbeli kiegészítés után a vitában egyöntetűen állapították meg megyénk vadásztársaságainak küldöttei, hogy az eltelt öt esztendőben az 1975- ben hozott határozatok, állás- foglalások végrehajtásán munkálkodtak vadászaink, beépítve éves programjaikba a szövetség és a mellette működő szakbizottságok útmutatásait, és ajánlásait. Az elmúlt öt évben legfőbb céljaik közé sorolták a vadgazdálkodás színvonalának javítását, a vadászati kultúra folyamatos növelését, a balesetmentes, fegyelmezett vadászatok megvalósítását a megye egész területén. Egyre VETÉLKEDŐ ELSÖSEGÉLY- NYŰJTASBÖL A megyei Vöröskereszt szervezésében már hagyományos rendezvény a középiskolások elsősegélynyújtó versenye. A házi versenyek után a legjobb 16 csapat jutott tegnap a salgótarjáni városi sportcsarnokban megrendezett döntőbe. Az életmentés legfontosabb gyakorlati tudnivalóiról adtak számot és tesztlapot töltöttek ki az 5 fős csapatok. A zsűri tagjai a mentőállomás, a balassagyarmati és salgótarjáni kórház főorvosai közül kerültek ki. A középiskolák közül a kisterenyei gimnázium, az egészségügyi iskolák közül a salgótarjáni szakközépiskola ért el legjobb helyet a két kategóriában. Befejezéséhez közeledik Salgótarjánban a hosszabb idő óta zajló munkás kulturális hetek eseménysorozata. A napokban tartották meg a ZIM Ady Endre Művelődési Otthonában „Játék a színen” címmel az amatőr színjátszók bemutatóját, a Tempress Játékszín és a Petőfi színjátszó szakosztály közreműködésével. Április 28-án József Attila- emlékműsorra kerül sor (NÁÉV-munkásszálló, ingatlankezelő vállalat, síküveggyár dolgozói részére) Dévai Nagy Kamilla és Mohai Gábor közreműködésével. Ez a műsor egyébként korábban már sikerrel szerelt a városban. Mint ismeretes, a munkás kulturális heteket harmadik alkalommal rendezték meg Salgótarjánban. Kiemelkedő helyet kaptak a rendezvények között azok a jelentős társadalmi események, évfordulók, amelyeknek ebben az időben voltunk részesei, mindenekelőtt pártunk XII. kongresszusa, hazánk felszabadulásának 35. évfordulója, vagy éppen József Attila születésének 75. évfordulója, hogy csak néhányat említsünk. Több kiemelt rendezvényt mintaadásnak is szántak. Az eseinkább előtérbe került a vadásztársaságok anyagi helyzetének javítása. Joggal állapította meg a küldöttközgyűlés, hogy az eltelt években Nógrád megye vadásztársadalma, vadgazdálkodási tevékenysége összességében megfelelt azoknak a követelményeknek és liitűzött céloknak, amelyeket az 1975-ös küldöttgyűlésükön megfogalmaztak. Elfogadták az 1985. végéig szóló vadászati és vadgazdálkodási határozati javaslatot is. A megyei intéző, ellenőrző és fegyelmi bizottság beszámolója, a szóbeli előterjesztés egyhangú elfogadása után Kollár József, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának főA rendőrség bravúros nyomozása, a járásbíróság gyorsított eljárása után ismét börtönbe kerül a bíróság előtt már jól ismert két salgótarjáni bűnöző. Varga Imre, aki 1961-ben született és Salgótarjánban, a zagyvapálfalvai városrész, Zöldfa utca B/2., Hoffmann János, aki 1981- ben Zagyvapálfalván született, s ugyancsak a Zöldfa utcában, a B/4. szám alatt lakik, sajnos régi ismerőse a bíróságoknak. Varga Imrét már 1976-ban jogtalan behatolás útján elkövetett lopás miatt először javítóintézeti nevelésre ítélte el a Balassagyarmati Járásbíróság. Három évvel később gazdasági bűntett és könnyű testi sértés vétsége miatt ütközött össze a törvénnyel. Hoffmann János sem a legjobbak közé tartozik. A Balassagyarmati Járásbíróság már 1975-ben négyrendbeli lopás bűntette és három rendbeli lopás vétsége miatt először javítóintézeti nevelését rendelte el, egy év elteltével két rendbeli jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntette miatt került a vádlottak padjára. 1978-ban Hoffmannt két rendbeli visz- szaesőként és jogtalan behatomények zömével pedig elsősorban az üzemekbe, üzemi intézményekbe, szocialista brigádokhoz, kollektívákhoz kívántak eljutni a rendezők és szervezők. Ez a hasznos törekvés, eddigi tapasztalatok szerint, általában sikerrel valósult meg, annak ellenére, hogy alkalmanként a részt vevők kis számáról adhattunk számot. Helyeselendő, hogy idén a munkás kulturális hetek során a korábbiaknál viszonylag kevesebb rendezvény volt, amelyek előkészítésére több gondot fordíthattak. A rendezvényekhez kapcsolódó üzemek, intézmények döntő többsége felelősséggel szervezte a programokat, próbálta mozgósítani a dolgozókat, ha nem is mindig sikerrel. A programokban részt vevő előadók, művészek, vitavezetők nagy szakmai hozzáértéssel, felkészülten végezték munkájukat, amiért dicséret és elismerés jár. Természetesen, a munkás kulturális hetek közelgő vége nem jelenti a munkáskultúrával való foglalkozás végét, csupán a rendezvénysorozatok szűnnek meg, a tevékenység intenzívebb szakasza zárul le. munkatársa, a vadászterületek újrahasznosítására vonatkozó feladatokról adott tájékoztatót. A küldöttközgyűlés munkájában részt vett dr. Koller Mihály, a MAVOSZ főtitkára, aki NIMRÖD-emlékérmeket adott át a munkában élenjáró vadászoknak. Devcsics Miklós, az intéző bizottság jutalmait adta át megyénk több vadászának. Sor került a megyei intéző, ellenőrző és fegyelmi bizottságok új tisztségviselőjének, valamint az országos küldött- gyűlés küldötteinek megválasztására is. Megyénket az országos kibővített közgyűlésen a megyei intéző bizottság elnöke és hat küldött képviseli majd. Iás útján elkövetett lopás miatt ítélte szabadságvesztésre a bíróság. A kétévi szabadságvesztésről 1980. április 1-én szabadult! Még valamit e két emberhez. Sem Varga, sem Hoffmann munkahellyel nem rendelkeztek. Hoffmann szabadulása után alig fél hónappal, ez év április 17-én találkozott Varga Imrével Salgótarjánban, s Varga azt közölte Hoffmann- nal, hogy szabálysértés miatt megbírságolták, amit ki kellene fizetnie. Ehhez persze pénz szükséges. Ezért úgy döntöttek, hogy Nagybátony- ba utaznak, ahol egy kiszemelt üzletbe betörnek, s pénzt szereznek. Hoffmann János elfogadta Varga Imre javaslatát, s elindultak tervük megvalósítására. Április 18-án, hajnalban, úgy negyed egy óra tájban érkeztek Salgótarjánba, az öblösüveggyár parkírozójához, s amikor megláttak ott egy személygépkocsit, elhatározták, hogy feltörik, s azzal mennek Nagybátonyba. Felfeszítették a gépkocsi úgynevezett „elefántfülét”, s így bejutottak a lezárt gépkocsiba. Hoffmann a vezetőülésen Naptár 1980. április 21., vasárnap. Zita napja. A Nap kel 5.34 — nyugszik 19.50 órakor. A Hold kel 16.54 — nyugszik 4.43 órakor. 1980. április 28.. hétfő. Valéria napja. A Nap kel 5.32 — nyugszik 19.52 órakor. A Hold kel 11.56 — nyugszik 5.08 órakor. Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1795. április 27-én ítélték halálra Martinovics Ignácot, a magyar jakobinus mozgalom vezetőjét és társait; az ítéletet 1795. május 20-án hajtották végre. ☆ Hatvan évvel ezelőtt, 1920. április 28-án az ellenforradalmi kormány rendeletben tiltotta meg május 1. megünneplését. 10—15 fok Várható időjárás ma estig: fokozatosan keleten is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan *elhős idő várható. Elszórtan még lesz eső, zápor, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 10—15 fok között. ■— KISZ-kitüntetés. Szombat délelőtt, a szántósnapok utolsó előtti napján adták át ünnepélyes keretek között az iskolának immár másodszor a KISZ-kb vörös vándorzászlaját. rangos elismerést Juhász András, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára nyújtotta át. Kulturális műsorokkal, az ifjúsági klub avatásával, diszkóval folytatódott a műsor. Vasárnap csesztvei emléktúrával zárul az egyhetes program. 26 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 26 fogadónak volt, nyereményük egyenként 292 625 forint. 3 találata 3780 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1006 forint. A 2 találatos szelvények száma 144 598 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. bocsátható foglalt helyet, míg Varga Imre a kesztyűtartóban kezdett kutatni pénz, s más érték után. Tettükben megzavarták őket. Menekültek. Már a TÜZÉP-telep felé haladtak, amikor Varga kinyitotta a táskát, de abba csak jogosítvány és a forgalmi engedély volt. A táskát a patakba dobták. A Salgótarjáni Járásbíróság dr. Ablonczy László tanácsa Varga Imrét és Hoffmann Jánost jármű önkényes elvételének vétségében, mint társtetteseket mondotta ki bűnösnek. Ezért Vargát nyolchónapi szabadságvesztésre és egy évig a közügyektől való eltil- társa, Hoffmann Jánost —, mint többszörös visszaesőt — egyévi és kéthónapi szabadságvesztésre és három évig a közügyektől való eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést Varga Imrének fogházban, Hoffmann Jánosnak börtönben kell letölteni. A járásbíróság Hoffmann Jánost a' feltételes szabadságra való bocsátás kedvezményéből is kizárta. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. Az ítélet nem jogerős. — So — CSÖKKEN Ä HARISNYÁK ÉS A ZOKNIK ARA — árcsökkenés a teánál és a kávénál Április 28-tól a harisnyák és zoknik ára átlagosan 18, a tea ára átlagosan 20, a kávé ára átlagosan 5 százalékkal csökken. A harisnya, harisnyanadrág és zokni árcsökkenését az ez évi népgazdasági terv irányozza elő. Az árváltozás mértéke árucsoportonként eltérő. így a női nylon harisnyanadrág 25, a nylonharisnya 13, a gyermek szintetikus harisnyanadrág és gyermek krepp térdzokni 15—20 százalékkal lesz olcsóbb, míg a pamutból és gyapjúból készült termékek ára nem változik. Az egyes nyerskávéfajták világpiaci árának mérséklődése miatt a nagyobb részt ezek fel- használásával előállított pörkölt kávékeverékek fogyasztói ára 3—9 százalékkal csökken. Nem változik a dél-amerikai kávékeverékek, a koffeinmentes és a neszkávé fogyasztói ára, valamint a vendéglátóiparban a presszókávé ára. A teafélék árának átlagösan 20 százalékos csökkentésén belül a filterteák ára 12, míg az egyéb teafajtáké mintegy 25 százalékkal csökken. KEDDEN LOTTÖ- JUTALOMSORSOLAS A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság április 29-én, kedden tartja a lottó áprilisi jutalomsorsolását. A húzáson a 14. játékhét szelvényei között összesen 1285 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal két — Lada 1200-as, illetve Trabant Limousin 601-es — személy- gépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak, de gazdára vár tíz színes tévékészülék és öt Minimat mosógép is. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint május 2-án Sárváron, 9-én Lentiben, 16- án Medgyesegyházán, 23-án Nagybátonyban húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó sorsolását május 30-án a televízió Har- gita-stúdiójában tartják. ELFOGTÁK AZ ORGAZDÁT A Kék fény legutóbbi adásában körözött Szabó Artúr 23 éves budapesti lakost pénteken a lakosság bejelentései alapján a rendőrség elfogta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya orgazdaság bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte és az ügyben folytatja a vizsgálatot. — Energiagazdálkodásról. A Balassagyarmati járási és városi Népi Ellenőrzési Bizottság a napokban ülésen vitatta meg az energiagazdálkodással kapcsolatos intézkedésekkel kapcsolatos vizsgálat tapasztalatait, illetve a további takarékosság lehetőségeiről tárgyaltak. — Véget ért tegnap Ereszt - vényben a mezőgazdasági üzemek személyzeti vezetőinek háromnapos továbbképző tanfolyama. A szakemberek befejezésül a minősítések elveiről és a személyi anyagok nyilvántartásáról hallgattak előadást. — Két tüzeshír. Tűzvédelmi értekezletet tartott a hét végén a Nógrád megyei Tűzoltó-parancsnokság. Az érintett vállalatok vezetői és tűzvédelmi felelősök tanácskoztak a feladatokról. * A TIT megyei szervezete idén beindította a tűzvédelmi megbízottakat képző tanfolyamot. Az első egyhetes kurzus szombaton ért véget, ezen elsősorban a nagyüzemek képviselői vettek részt. A TIT további tanfolyamokat tervez. A salgótarjáni, városi és járási Rendőrkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a május l-i felvonulás’ zavartalan biztosítása érdekében Salgótarján belterületén 1980. május 1-én 09.00 órától előreláthatólag 12.30 óráig ideiglenes forgalomkorlátozást és útlezárást rendel el. A teljes útlezárás az alábbi útvonalakat érinti: a Hajek R., Csizmadia, Rákóczi út kereszteződéstől a Rákóczi úton a Salgó út kereszteződéséig. (A Rákóczi út ezen szakaszán a parkírozás is tilos.) A Hajek R. úton, az Úttörők útján, a Tanács úton, a Kővár út, Nógrádi S. tér, Fürdő út közti szakaszán, a Felszabadulás úton, a Kossuth úton, az Arany J. úton, a Lovász J. úton, a Rákóczi és Schuyer F. út közti szakaszán, a Munkás úton. A Május 1 úton a forgalomkorlátozás ideje alatt mindkét irányban váltakozó forgalomirányítás lesz. A Salgótarjánon áthaladó járműforgalom a következő útvonalakat veheti igénybe: GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tadatjuk, hogy özv. FOGARASSY MIHALYNÉ ny. tanítónő életének 86. évében elhunyt. Temetése 1980. április 28-án délután 16 órakor lesz a kisterenyei temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. KÖDMÖN VENDELNÉ szül.: Bocsi Anna életének 86. évében elhunyt. Temetése 1980. április 29-én kedden 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Bizony kitették (kidobták?!) a helységnévjelző táblát az árok partjára Bércéi határában. Talán a repülőgépek, helikopterek jobb tájékozódása érdekében. Vagy talán másért.. . .? — báb — ŰTTÖRŐ-SZINJATSZOK TALÁLKOZÓJA A Magyar Úttörők Szövetségének Nógrád megyei elnöksége rendezésében vasárnap délelőtt a pásztói Lovász József Művelődési Központban kerül sor az úttörő-szín. játszók megyei találkozójára. Két kisterenyei, balassagyarmati, valamint egy-egy salgótarjáni, terényi, Somoskőújfalui, bujáki, romhányi és ka- rancssági együttes mutatja be műsorát, melyeket a zsűri minősít. A legjobban szereplő csoportok elismerésben részesülnek. Orvosi ügyelet Salgótarjánban a Vöröshad. sereg úti rendelőben tar. tanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. (Bejárat a* MHSZ-székház melletti kapun.) Beteghez kihívás a 11-166-os számon vagy a 10-222-es kórházi számon lehetséges, a közvetlen ügyelet száma 11-141-es. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2. telefon: 344.) működik ügyeleti szolgálat. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban a Pécskö Üzletházban levő gyógyszertár látja eL — Kisterenye, szécsény irányé- ból — Karancsalja, Somoskőújfalu és Zagyvaróna irányába, az új 21-es út, Bajcsy Zs. út, Kővár út, Bányász út, Karancs út, Május 1 út, Dimitrov út, Móricz Zs. út, Vöröshadsereg úton mindkét irányba. — zagyvaróna és Somoskőújfalu felől Salgó út, Vöröshadsereg út, Móricz Zs. út, Dimitrov út, Május 1 út, Karancs út, Bányász út, Kővár út, Bajcsy-Zs. út, új 21-es út, Karancsalja, Szécsény, Kisterenye irányába. — somlyó-bányatelepről a Csizmadia út Rákóczi úton, Zagyva- pálfalva irányába a felsorolt útvonalakon közlekedhetnek a járművek, — a megkülönböztetett gépjárművek szükség szerint a lezárt útvonalon is közlekedhetnek. A forgalomkorlátozás ideje alatt kérjük a járművezetők megértését, türelmét, továbbá, hogy a megjelölt terelő útvonalakon közelítsék meg úticéljaikat, fokozottan tartsák be a KRESZ-elő- írásait. Hegtartotta közgyűlését a MÁV ŐSZ Nógrád megyei Intéző Bizottsága A tárgyalóteremből Feltételes szabadságra nem Rendőrségi felhívás NOOKAO, * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Nógrád megyei Tanács lap,la Pöszerkesztö: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc» Imre eér 4. Telefon: 19-S0> Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: U-598. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLIN! TAMAS. a Nógrád mt-gvei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc* Imre »er 4 Telefone 12-542. Telex: 229 109 Irányltószáro: 3101 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési df.t egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy evői 360 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat SIÓI Salgótarján. Palóc2 Imre tér %. PL: 96 Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 9133—1MÄ.