Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
* Elkötelezett művész Kőlcorszaki galéria Sokat foglalkoztatja a dolgozó ember alakja. Bányászszobrai Oroszlányban, Balinkán, Sárisápon, s a háromalakos Bányász-szobra Salgótarjánban áll. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára kiírt pályázatra készült az 1917 című mű. A tömbszerűen forjnált, sziklafallá összeforrt ló és lovasa a legyőzhetetlenség érzetét kelti. S fent, a Lenin- fejes zászlóban megjelenik az eszme. „Szobrászatilag is valami újat akartaim! Az álló figurákkal a dinamikát, a feszültséget, a sziklaszilárd elhatározást érzékeltetni”. A Téli palota ostroma című szobor is ilyen szilárd, Vasas Károly műtermében A mozgás, a lendület, a dinamizmus jellemzői Vasas Károly szobrainak. Szobrai — a Harcosok, a Forradalom, a Téli palota ostroma, az 1917, a Május 1, a Lenin, a Bányászok, a Munkás, a Három tavasz, a Fel- Szabadulás * — tartalmukban is a művész elkötelezettségéről vallanak. Megformálásukban az erő, a lendület, a drá- maiság, és az érthetőség dominál. Sikeres művész, szobrait szerte az országban felállították. Díjakkal, kitüntetésekkel méltányolják munkáit. De szobrásztársai, s a kritika is el-elmarasztalja, éppen tárgyválasztása miatt. — A művészek vagy ötezer éve saját, meghatározott társadalmuknak dolgoznak. Akkor most, amikor szocialista társadalmat építünk, hogyne lenne társadalmi szolgálat a művészet — a szobrászat. Témáit is az hozza, hogy ennek & társadalomnak dolgozom, amelynek törekvéseivel mélységesen egyetértek. Mereker- röl szobrokban vallani — i súlyos alakokkal szól a történelem eme eseményéről. A szem. Ezek a témák nem Forradalom rohanó lovasai, a veszhetnek el a művészet szá- Munkás, feje fölé emelt drámára. Ezek a témák mara- páriával, a Harcosok ágasko- dandók, ezekkel bővülhet a dó lovai, a hartai Felszaba- szobrászat témaköre. — Szí- dulási Emlékmű nőalakjai vesen és meggyőződéssel nyű- éppen dinamizmusukkal hattok ezekhez a nagy történél- nak. mi eseményekhez, sorsfordu- Az Ady-centenáriumra kálókhoz — magam előtt is be- szült szobra, a Dalok tüzes bizonyítandó a téma örökér- szekerén motívumával Ady vényűségét. erejét, fékevesztett hitét, kölAusztrália északi részén Queensland állam területén, a Lóra nevezetű településtől nem messze egy sziklán óriási „képtárat” fedeztek fel. Az összesen 33 méter hosszú és 3 méter magas sziklarajzok úgy helyezkednek el, hogy csak madártávlatból lehet őket észrevenni, s a földről csak egész közelről látszanak. A galériát felfedező pilóta már hosszú évek óta repül ebben a körzetben anélkül, hogy meglátta volna a sziklarajzokat. A lelet pontos helyét nem hozták nyilvánosságra, hogy megvédjék a képeket a turistáktól. A galéria 400, embereket, állatokat, kengurukat, emukat, kígyókat és szellemeket ábrázoló képekből áll. A szikla lábánál kőeszközöket és okker festéket találtak. Kétségtelen, hogy az egymást részben fedő sziklarajzok különböző korokból származnak. A legősibb, egyébként egyben a legkisebb is, 12 000 éves (a legutóbbi kutatások szerint az őslakók 35 ezer évvel ezelőtt jelentek meg a kontinensen). A legújabb rajz kb. 100 éves. A képeken fehér embereket nem ábrázoltak. (A fehérek 1870 óta élnek ezen a helyen). Ügy vélik, hogy az aranyásók megjelenése együttjárt az őslakosok elűzésével. A sziklagaléria méreteit tekintve jóval felülmúlja az eddig megismert európai, afrikai és amerikai „képtárakat”. Tatyiana Bek: A cseppnyi konyhában... A cseppnyi konyhában négy híres, jövendő poéta a szomorúságról ágált, sóhajtozott, zajongott. Körben sötétzöld üvegek és kerekedő tepsifoltok... És az ablakon túl a fényességes, zöld nyár szállott. Istenem, négy költő — büszke, négyféle szárnyalással, de egyazon hittel; „Persze, hogy az én költeményem a legeslegjobb, szóljon bár latinul, ószlávul, vagy tolvajnyelven". '...És én — irónia nélkül — a negyedik vagyok a szélen. A régi ismertetőjellel, a suttyóm cigivel kezemben, széles, kosárlabdás vállam — az ahmatovai sálban, s messzezengőn olvasom versem a nagy-nagy világfájdalomról... A kisablak mögött, az utcán a boldog, nyári napfény tombol. (Fordította: Nyilasy Balázs) Tatyjono Bek 1949-ben született, Moszkvában él. Az MGU újságíró karát végezte. 1974-ben jelent meg „Seregélydúcok” című első verseskötet«. Jurij Al/ehin: XXX Ejtőernyőst lent éri a halál... Akármilyen rövid a lebegése, Akármilyen hosszú is az esése, — Ejtőernyőst lent éri a halál. Halljátok-e utolsó szavait? Könnyű sóhajként törnek ki belőle, Csodálkozó szemmel mered az égre, És a kékség a földre ráesik. A búcsúzó csöndbe szó nem talál, Együttérezve vagy szánva-dicsérve. „Meghalt. szolgálatát teljesítve..." Ejtőernyőst lent éri a halál. Fordította: Migxay Ernőd noha sokan nem tartják „di,- vatosnak’* —, merek elkötelezett lenni. — Mivél szobrász ’«agyők ia szobrászi problémát és « tartalmat igyekszem közös színvonalra hozni. Nincs külön téma és külön szobrászat i— minden témához' úgy közeledem, hogy a szobrászi problémákat — kompozíció, térhatás, kifejezés, dinamika slb. — megoldjam. — Azokat a témákat, amelyeket ma ön újrafogalmaz, valamikor az ötvenes években lejáratták, sematizálták. — De a téma ezért nem Veszhet él! Akkor nem a szobrászat, a művészet volt a ifontos. S most sokan úgy vélik, mivel akkoriban sok gyenge mű született, a téma lenne a hibás. Ezt nem hiH arcosok (IMS) Vasas Károly szobrainak közönségsikere van. Amikor 1979 márciusában, negyvenkilenc évesen, megrendezte első önálló kiállítását a Műcsarnokban, a látogatók egyértelmű tetszéssel fogadták alkotásait. Mozgalmas, expresszív erejű művei megragadták a laikusokat is. Szobrai sok hazai és külföldi elismerést is hoztak Vasas Ká- rolynak. Mint pályázatok díjnyertese, sok szobra áll köztereken. — Megbízásra is születhet jó művészi alkotás. Én úgy nyúlok ezekhez a pályázatra készülő témákhoz, hogy szobrászi, művészi és politikai felfogásomnak megfeleljenek. ************** **»*»*»**■*»»** ************* A* A hasonlítja a világ bármelyik népének hasonló áldozataival, igazolva látja majd, hogy „egyetlen népnél sem vagyunk Blábbvalóak”, hogy igazán megérdemeljük a felszabadulást. Szükségünk van erre a tudatra. Szükségünk van azért, hogy teljesen és végleg, lelkileg Is felszabadulhassunk. Hogy nyitott szívvel, magabiztosan építhessünk egy olyan világot, amelyben már nem lesz embernek ember által való kizsákmányolása, egyik népnek a másik nép által való bármilyen elnyomása. A szabad, szocialista világ felépítése, azt lehet mondani, nekünk történelmünkből eleve és törvényszerűen következő és kötelező nemzeti ügyünk is. Ha a helyére tesszük ezt a történelmet a mi felnövekvő új nemzedékeink tudatában, akkor tudjuk igazán eljegyezni őket a mindenkori haladással, szabadsággal, demokráciával, szocializmussal. Ide kívánkozik, hogy elmondjam: évekkel ezelőtt egy öreg bolsevik társaságában álldogáltam az irkucki utcán. A polgárháború idején még tizenhét éves komszomolista volt Elmondta, hogy amikor a japán imperialisták zsoldjában álló Szemjonov atamán hatalmas sereggel vonult a fiatal szovjethatalom ellen, ő Itt ezen a sarkon nézte végig, hogyan vonult egy a hadifogolytáborból szabadult magyarokból szervezett lovascsapat a Szemjonov fehérgárdistái ellen. Nem volt ott akkor a forradalomnak más fegyveres ereje. Ezek a magyar huszárok — mondta, én magam azt hiszem, hogy sok lóra ült (gyalogos) baka volt azok közt —, szóval ez a néhány száz magyar itt kopogott el ezeken a köveken. Felvették a harcot a százszoros túlerővel. De csak lépésről lépésre, heteken át vonultak fel az Angara folyam mentén a tajgába. Mikor megették a lovaikat, elfogyott a lőszerük, egy utolsó gázlót védtek. Azt a gázlót a szibériai emberek ma is magyar gázlónak nevezik. Mert nem adták meg magukat. Hogy időt szerezzenek a Vörös Hadsereg felvonulásához, az utolsó emberig védték a forradalmat, Az öreg erről évtizedek múlva is csak, könnyes szemmel tudott beszélni. Emlékmű áll azon a helyen. A szovjet emberek emelték. U gyanúgy, ahogy mi is emlékműveket emeltünk negyvenöt április negyediké után a hazánk felszabadításáért elesett szovjet harcosoknak. Akik közül sokan hasonló emlékeket őriztek a magyarokról. Őket is jobban, igazabban tudjuk becsülni és emlékezetünkben megőrizni, ha nem felejtkezünk el a magyar gázló néhány száz hősi halottjáról és a magyar történelem sok-sok magyar gázlójáról sem. A mi népünk sohasem tudott szabadság nélkül élni. De soha nem bírta elviselni más népek szenvedését sem. És ebben van az igazi internacionalizmus és az igazi hazafiság. Bányászok (1974) tészetét szimbolizálja. A Cantata Profana Bartók zenéjét idézi. Balatonfüredre készül a Három tavasz — a szobor három nőalakban —, mint egy virág, összefogja a három szellemileg is összetartozó eseményt. Művei kivétel nélkül figurálisak. Rohanó, lovon vágtató, zászlót ' vivő, szuronyt szegező, csákányt emelő emberek. — Meggyőződésem, hogy a figurát, az embert nem lehet kiiktatni a művészetből. Ha a művészetünk humánus — márpedig az —, akkor nem mellőzheti az embert, mint megjelenési formát sem. A vagy valakiknek, az ember, a társadalom hasznára. Kádár Márta Az egyik vasötáBomásoo éldegélt egy férfi; Lejkinnek hívták. Rakodómunkás volt Ha fát hoztak — fát rakodott, ha alafoástromot — akkor alabást- romot Egy alkalommal még vad kutyákat is rakodott; a városi park védelmére hozták őket Egyszer aztán az egyik üres vagonban egy geometria - tankönyvet talált az emberünk. A könyv a közepén volt kinyitva. Lejkin fölvette és olvasni kezdte. — Te aztán tudod : a közepétől! — mondta a brigád vezető. — Az elején kezdd! — Ugyan miért, hisz így is értem — mondta Lejkin. Aztán hátulról kezdte olvasni. Ügy is értette. Ettől kezdve nem vált meg a könyvétől. Egy hónap múlva fizetetten szabadságot vett ki, és elment a városba. — Hol van az akadémia? — kérdezte, ahogy kilépett a pályaudvarról. — Először jobbra, aztán balra — válaszolták neki. Eljutott az akadémiához, fölment az első . emeletre. Az egyik kivilágított előadóteremben egy képletekkel teleírt táblát látott meg. Rövid ideig nézegette a képieteket, aztán fogta a krétát és folytatta a levezetést Ekkor lépett be a professzor. — Hagyja békén a tételemet! — kiáltott Lejkinre. — Kérem — mondta Lej kin, és elment a táblától. \ •ValeriJ Popov fiatal srovjet elbeszélő Leningrádban éi, az Aurora c. - Irodalmi folyóirat belső munkatársa. Tafyjana Veszel óva: , FIAMNAK „őrizd a tűzhelyen a lángot!" — Erre tanít ez a század. Sűrű a láng! — Tűzhelyed nem világot* Nomádként hajt tova vágyad. A jó híreket már tehozzád Nem v;iszik a csalogányok — Fölötted. — járva utadnak a hosszút Bölcsődalt dudorászok! E dallal indulsz el az utadon majd — menj vagy vigyen víz sodra. A nap leéget, eső csepp je mosdat, És megterít a munka. X professzor fölvette a krétát és ekkor rádöbbent, hogy képtelen folytatni a levezetést — Próbálja csak meg! — mondta Lejkinnek. Lejkin fogta a krétát és tíz perc alatt levezette a tételt A professzor kiperdült az előadó teremből és elrohant az akadémiai újság szerkesztőségébe. A szerkesztőnek naValerij Popov*: A Lej kin nevű férfi gyón megtetszett ez az eset a tétellel. Elhatározta, hogy cikket jelentet meg róla az újságban, a „Nálunk történt” című rovatban. Már csak — ahogy mondani szokás — a reciprokeset hiányzott a „Nálunk történt” rovatba. Mindazonáltal az eset annyira érdekes volt, hogy enélkül is írtak róla. Térjünk vissza a professzorhoz, alá közben visszament az előadóterembe. Lejkinnek már híre-hamva sem volt; a professzor megdöbbenve látta, hogy az analfabéta takarítónő nagy igyekezettel már a képlet utolját törli a tábláról. — Mit csinált! — kiáltott rá. — Mit csinált! Nem emlékszik, mi volt ide írva? — Nem — vallotta meg nyíltan a takarítónő. A professzor egy hétig nem mozdult ki az előadóból, megpróbálta felidézni magában, hogy is volt a tétel bizonyítása, de semmire sem jutott. Akkor fizetetten szabadságot vett ki, és elindult, hogy megkeresse Lejkint. És íme, körűübetffl egy hét mútva az egyik kis állomáson meglátta a restiben. Lejkin valami levezetést ismertetett az asztal- szomszédjávaL Rögtön a professzor elé indult, ahogy meglátta. — Mit vezetett le neki? — kérdezte a professzor Lejkint — Ügy találomra az egyik tétéit Mindegy az neki — Mondja csak — kezdte a professzor —, nem emtélreriTr a tétéivé, amelyet az akadémián vezetett le? — Hogyne emlékembe. Kimentek a váróteremből, Lejkin az egyik útjukba kerülő mozdony hajtórúdján kezdte levezetni a tételt — Hé! — mondta a professzor —, valami másra írjon; elmegy a mozdony. — Én már csak így szoktam — mondta Lejkin. — Tegnap látom, hogy karikázik egy gyerek. Nosza, gyorsan levezettem egy tételt a karikán. Melyik tételt? — kérdezte a professzor. — A Tizenhat egyenlő szelet tételét — válaszolta Lejkin. — Óh, — kiáltott fel a professzor — a -Tizenhat egyenlő szeletet! Hiszen ötezer éve szenved az emberiség ezzel a tétellel. — Igen — mondta Lej- kin —, ma reggelig így volt. Látom, hogy egy holló gubbaszt a kerítésen; odalopakodtam hozzá, és mielőtt felrebbent volna, levezettem a tollazatán a Doudou-tételt. — A Doudou! — nyögött föl a professzor. — Ezen dolgozik az egész akadémia. Hallgattak. — Tudja, jobb lenne, ha hagyná ezt az egészet — mondta a professzor. — Nehéz dolga lenne: megelőzte a korát. — Igen — mondta Lejkin —, igen. Megelőztem. — Isten áldja! — mondta a professzor. — Isten vele! — mondta Lejkin. A professzor vonatra szállt. Ismerős táj suhant el az ablak mögött. A professzor kapván kapva rajta, hogy ismerős a táj, bebeszélte magának, hogy a nyaralójából megy vissza a vá- rosba. Lejkinről meg csak álmodott. Fordította: Bratka László (Fordította: Migray Ernőd) NÓGRÁD — 1980. április 4., péntek 9 I \ 9 »
